Kinek okoz nagyobb nehézséget egy új családtag érkezése?

Egyik félelmem volt, hogy hogyan is fogom tartani a napirendet, vagy a napi rutinokat. Nos, azt kell mondjam, sehogy. Nem sikerül. Bár ez még nagyon az eleje és még nem lehetne konklúziót levonni belőle, de akkor se megy. Minden csúszik, későn megy aludni a nagyobb gyerek és persze másnap nyűgös. Valahogy pont úgy jönnek ki a napok, hogy az esti rutin a legnehezebb. 

Nem tudom még megoldani, kézben tartani a dolgokat, és szerintem ez engem visel meg leginkább. Mindenhez ragaszkodnék, nehezen viselem a változás és egy jól kialakult rendszert sem szívesen hagyok kicsúszni a kezemből. Viszont most pontosan ez van. Tudom, idővel még alakul, hisz csak 12 nap telt el… 

A másik félelmem, hogy is lesz ez kettővel egy időben. Nos, eddig sehogy. Nem megy egyszerre a kettő. Vagy az egyik vagy a másik, de együtt semmiképp. Valakit mindig zavar valami és emiatt csak külön-külön működünk. Még ez egyszerűbb minikorban, ha sokat alszik a bébi, de ha letenni se lehet, vagy egész nap valakinek hordoznia kell, na, az már bonyolítja a helyzetet. 

Még én se vagyok képes mindkettő igényét kielégíteni és az egyiknek sajnos várnia kell, míg a másikat lerendezem. Na, ez is nagy vívódás bennem. Nem szeretném egyik gyermeket se mellékpályára helyezni, de most úgy érzem, csakis így tudok egyet ellátni. Bennem az játszódik le, hogy nem vagyok elég.

Vajon mit érezhet a gyermekem? Aki eddig el volt kényeztetve, aki nagyon egykének volt nevelve, aki minden figyelmet mindig megkapott mindenkitől harc nélkül, hisz nálunk ez így működik. Még idő kell mindenkinek, azt érzem főleg nekem, hogy rájöjjek, hogy is fog ez menni. 

Annyit már le tudtam szűrni, nem kell nekünk harmadik gyerkőc, mert annyi felé szakadni már nem tudnék. Annyi figyelmet adni mindenkinek, mint amennyit szerintem megérdemelnek, na, az lehetetlen. 

Lehet, hogy ez most érzelmileg ilyen nehéz, hogy hogyan is fogom koordinálni az életünket és a gyermekeimnek továbbra is megadni azt a figyelmet, amit érdemelnek. De ott van az a de! Egy második gyerekkel minden sokkal könnyebb. Nyilván mivel nincs nagyon újdonság, így az alapvető dolgok kisujjból mennek. 

Ez nagy szerencse, hogy ennyivel gyorsabban megy egy kisbaba ellátása, igényeinek felismerése. Ezen a téren hatalmas a boldogságom, mert nagyon gördülékenyen mozgunk így együtt. Az első gyermekből szerzett tapasztalat nagy előny, mert most sikerült mindenre felkészülni. Legalábbis eddig így van. Gondolok itt arra, hogy mindig van szendvics a hűtőben, ha gyorsan szükség lenne rá. Tele van egy fagyasztó előre elkészített ebéddel, hogy a főzéssel se kelljen foglalkoznom. 

Van azért egy napi feladatlistánk, amit minden nap el kell végezni, nehogy elússzon a lakás. Van benne tapasztalatunk, milyen szörnyű az, amikor egy minike baba mellett minden úszik, minden mosatlan és tejszagú, mosogatóhoz se férsz oda és azt se tudod, hol kezdd. Na, ettől is óvni akarjuk magunkat, mert a lemaradások felhalmozása még nagy stresszel is jár nálunk. 

Mi nagyon el voltunk veszve az elsőnél. Most ezt nem engedhetjük meg magunknak. Több is az erőnk az biztos és eddig még jól megy ez a része. Adunk magunkból mindenkinek külön és közösen is, de persze így is kevesebbet, mint eddig. De van családi idő is, mindenféle kombóban. 

Egy minike mellett nagyon könnyű elveszni. Legalábbis az elsőnél. Magányos dolog egész nap csöndben szoptatni, fejni vagy altatni és utána meg csöndben takarítani. Ez a csönd is nagy félelmem. Nehezen éltem meg, hogy ennyire sokat kell egyedül, otthon, csöndben lennem. Most viszont már van egy nagyobbik gyermek is, és ő nem engedi, hogy elvesszek. Miatta az élet megy tovább, nem áll meg hosszú hónapokra, és nem csak az ágyban fekvésről szól. 

Miatta agyban is jelen kell lennem minden nap, mindent nekem kell fejben tartani. Miatta nem tehetem meg, hogy elvesszek a gondolataimban és miatta hál’ isten nem kell csöndben lennem. Esküszöm sokkal jobb kétgyerekes anyának lenni már most. Akkor is, ha még nem megy minden flottul.

A kép forrása: freepik.com