KIFESTHETI-E A KÖRMÉT EGY OVIS?
Nemcsak a fociban vagyunk mind otthon, a tízmillió gyerekpszichológus és szuperszülő hazája is vagyunk: alig van olyan nevelési kérdés, szülői magatartás, hozzáállás, amellyel kapcsolatban ne lennének már jó előre kész... »
Okosabb, kreatívabb, nyugodtabb gyereket szeretnél? Segít a zene és az éneklés…
Sokszor halljuk, hogy a zene megnyugtatja a babákat, hogy a komolyzene hallgatása előnyösen befolyásolja az agy fejlődését, és bátran buzdítanak a védőnők, hogy énekeljünk sokat gyermekeinknek. Miért?
»
Egyszerre várt gyereket kilenc ápolónő – közös fotón az összes baba
Újabb parádés fénykép készült.
»
Az orvosok sem értik, hogyan szülhetett háromszor is ikreket az elvileg meddő nő
Olga Akopyan már a harmadik ikerpárjának adott életet a napokban, pedig korábban biztosak voltak az orvosok abban, hogy a fiatal nő meddő.
»
Azzal, hogy nem ütöm meg a gyereket, még nem adtam fel a nevelését
Hiába tiltja törvény majdnem tizenöt éve, a szülők kétharmada ma is elfogadhatónak tartja, hogy a gyereket megütik, sőt, a gyerekek közül is minden második azt gondolja, hogy ez rendben van – mondja Dr. Gyurkó Szilvia, a... »
A simogatás csillapítja a kisbabák fájdalmát
A gyengéd simogatás csökkenti a kisbabák fájdalomérzetét egy új brit tanulmány szerint.
»
A FOKOZOTT SZÜLŐI STRESSZ IS OKOZHAT CSECSEMŐKORI HASFÁJÁST
Bizonyos felmérések szerint akár minden harmadik csecsemőt is érinthet az úgynevezett csecsemőkori krónikus hasfájás. A kólikaként is emlegetett kórkép legtöbbször ártalmatlan, nincs mérhető, kimutatható elváltozás a... »
Egészségesebbek és jobban élnek azok a fiúk, akik közel állnak az anyjukhoz - állítja a tudomány
Az erős anya-fia kötés megakadályozza a bűnözést serdülőkorban, sőt jó hatással van az alkohollal, drogokkal kapcsolatos döntésekre is.
»
Ez segíthet a szülésnél: virtuális valósággal terelnék el a szülési fájdalmakról a vajúdó nők figyelmét
A cél az, hogy a kismamák relaxáljanak, és kevésbé koncentráljanak a nehézségekre, így akár a komplikált szüléseket is elkerülhetik. De nem minden anya támogatja ezt az ötletet.
»
AZ ANYASÁG KONKRÉT, JÓL LÁTHATÓ VÁLTOZÁSOKAT OKOZ AZ AGYBAN. DE MIÉRT?
A legtöbb anya számára ismerős változás, hogy szülés után feledékenyebb lett és sokkal könnyebben elérzékenyül, mint korábban. Bár ezek nem kimondottan előnyös tulajdonságok, van rá mentség: a szülővé válás.
»
A stressz is gátolja a teherbeesést
Egyre több nő vállal gyermeket negyven év felett. De mégis mekkora kockázattal jár ez?
»
Ha jót akarsz a gyereknek, végeztesd vele a házimunkát!
Hosszú távon nem a jó jegyektől lesz sikeres felnőtt a gyerekből, hanem azoktól a tulajdonságoktól, amiket a házimunka elvégzése során tesz magáévá. Együttműködés, segítőkészség, hasznosságtudat. Nyár van, lehet gyakorolni... »
Betegen ne vidd közösségbe! – 8+1 intő jel gyermekorvosi tapasztalat alapján
8+1 intő jel, ami garantáltan arra utal, hogy a gyerek beteg lesz! Figyelj rá, és ha csak teheted, ne vidd közösségbe! A hőemelkedéssel, majd lázzal járó betegségek az első napokban fertőznek leginkább. A gyermeked és a vele... »
Ezer éve rosszul tudjuk a csigabiga, gyere ki kezdetű mondókát!
Felkavarta az állóvizet egy Facebook-bejegyzés, amely szerint nem arról szól a mondóka, mint eddig hittük.
»
Lehet-e kisgyerekek haját befesteni? – Külföldi kommentháború után hazai hírességek válaszoltak
Önkifejezés vagy felelőtlenség?
»
Pataki Zita feldolgozta magzatai elvesztését
Pataki Zita egy icipici babát ölel magához, miközben önfeledten kacag. Szívszorító ezt látni, hiszen tudjuk, kilenc sikertelen lombik után lemondott arról, hogy saját gyermeke legyen. Ráadásul a fotóhoz azt írta: két hónapon... »
Mindent a gyerekekért! Eleget játszani kötelező.
Minden szülő álma, hogy gyermeke testileg, lelkileg kiegyensúlyozott legyen, hogy lássa egyenletes fejlődését, boldogságát a mindennapokban. Tudjuk, hogy ma ez az egyik legnehezebb feladat, de ha sikeres és boldog gyermeket... »
A babakocsi kiválasztásának legfontosabb szempontjaiHogyan találjunk rá a tökéletes babakocsira?
Az első babakocsit megvásárolni fontos és izgalmas mérföldkő a várandósság alatt. A számtalan lehetőség miatt könnyű elveszni a részletekben, épp ezért mielőtt felkerestek egy bababoltot, jó előre tájékozódni és átgondolni... »
Így nyugtasd meg a gyerekedet, hogy elkerüld a cirkuszt! 10 praktikus mondat, amely valóban hat!
A gyerekek neveléséről csak az tud igazán hitelesen beszélni, aki maga is nevel egy, két, vagy netán több apróságot, akik bizony néha bedurvulnak, hisztiznek, sírnak, üvöltenek. Ezt egy szülő sem szereti, főként ha az adott... »
Anyának lenni óriási kihívás, de nem úgy, ahogy én csinálom!
Sosem értettem azokat a frissen anyukává vált nőket, akik azzal jöttek, hogy „nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz az anyaság”. Úgy értem, számomra egyértelmű volt, hogy bárki, aki gyermeket vállal, tisztában van vele, mennyi... »