Tanczy.
Hidd el nem kell feladni. Mi már 2002. novemberétől akarunk babát és én sem adtam fel. Szerintem a pozitív hozzáállás rendkívül fontos.
Az első pár hónapban teljesen magam alatt voltam, hogy megint megjött, majd 1 év után elmentem orvoshoz, mert úgy hallottam csak 1 évi sikertelen próbálkozással lehet orvoshoz fordulni. Majd átmentem egy meddőségi szakorvoshoz. Most érzem azt hogy jó kezekben vagyok.
Nálunk már olyan sok idő eltelt, hogy már nem bukok ki, amikor megjön. Az ember egy idő után hozzászokik.
Viszont tudom, hogy lesz kis babánk és küzdök érte. Mindent megteszek.
Tudjátok pont azt beszélgettük a férjemmel, hogy akárhogyan hangzik is, az hogy így problémákon át jutunk csak el a célig, hogy kisbabánk legyen, sokkal jobban fogjuk értékelni.
Tudom az is rossz, amikor mellettünk szinte az összes ismerős bejelenti, hogy terhes. Igazán szívbemarkoló érzés. Nálunk amióta mi is szeretnénk gyermeket azóta már 6 rokon+barátnak lett már babája. Nem jó érzés, hogy nekik igen nekem meg nem, de ez van ők nem tehetnek róla, hogy velem ez van és az első fájdalom után természetesen én is osztozkodtam örömükben.
Lányok most egy alagútban vagyunk, mely végén a kisbabánk áll, meg kell fogni a párotokkal a kezeteket, hogy kitaláljatok és megtaláljátok az anyai boldogságot, lehet hogy vannak akadályok, amiken át kell jutni, de egy lebegjen a szemetek előtt a CÉL.
Bocs ez most egy kicsit érzelgősre sikerült, de csak azt akartam hangoztatni, hogy a pozitív hozzáállás nagyon fontos és nem szabad feladni. Menni kell, mert van miért (kiért)
