A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Pécsiek jelentkezzetek!


Sziasztok!

Stella!
Nagyon szép ez az eredmény! Jó úton haladtok! nekem 4 volt ami szépen fejlődött megtermékenyítés után, de csak 3-at rakattam vissza. (18-at tudtak leszívni, és nekem is nagyon fájt a hasam utánna)

Szóval a történetem:
Endometriosom volt. Így nekem nem kellett az inszemet végigcsinálnom, hanem rögtön mehettem a lombikra. Jól sikerült minden - 3 került vissza a pocimba. (1 azóta is eszkimó bébi). Szóval végigfeködtem 2 hetet, csak pisilni, meg fürdeni keltem fel, még enni is fekve ettem, de sajna 2 hét után elkezdtem görcsölni. A vérvétel kimutatta, hogy nem sikerült. Tökre elvoltam keseredve, de már készültem lélekben a következő lombikra, nem akartam feladi. Tudtam, hogy nekem lesz gyermekem. A következő hónapban nem jött meg mensim, azt hittem a gyógyszerek hatása, de viszont nagyon szarul voltam minden reggel. Aztán a kolléganőim unszolására vettem tesztet és halvány 2 csík látszódott. Nem akartam elhinni. 2 nap múlva voltam UH-n, ott nem láttak semmit, azt mondták méhenkívüli terhességem van, mert a labor teszt kimutta a terhességet. Így telt a karácsonyom, ha görcsölök akkor azonnal kórház és műtét. De semmi bajom se volt, csak szarul voltam. Janurbán az Uh-n látszott 5 hetes babám. Szóval Ákosom egy "csodagyermek", de én csak úgy hívom, hogy a mi kis karácsonyi angyalkánk. Testvérről álmodni sem merek!
Szóval nagyon szorítok Nektek és bízzatok - az nagyon sokat segít. Sok lombikos párral megismerkedtem és nekik mindnek sikerült! Kép

Eszti
Kép
beszti71
 
 


EsztiKép
köszi, hogy megosztottad velünk a történetedet!
Tényleg csoda történt veletek!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!

Eszti, Ákos már egy kész legény! Milyen nagy fiú lett! Kép Nagyon jó a kép!

Stella, örülök a jó hírnek és továbbra is szorítok Nektek! Kép Barátnődéket nagyon sajnálom, ez tényleg borzalmas. Kép

Szilvi, a Total Care vesz részt továbbra is, méretben a 3 és 4.

Kép

Szép napot kívánok mindenkinek!

Esztus
Esztus
 

 
 

LányokKép
ma jöttem utoljára dolgozni.
Remélem holnap reggel is minden rendben lesz a Picúrokkal és mehetünk értük!
Utána szabin leszek és pihizek ezerrel
Karácsony után jövök újra, remélem zebraháton Kép!
De majd nagyon sokat gondolok rátok!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella, szorítok Nektek, és pihizz sokat! Boldog Karácsonyt kívánok Nektek, és várunk vissza! Kép

Esztus
Esztus
 


Sziasztok!

Eszti Kép,
megkérdezhetem, hogy hol csinálták a lombikot, itt Pécsen? És a laparokat?

Stella Kép,
nagyon vigyázz Magadra, drukkolunk Neked! Remélem Hajnitól majd megtudom a híreket. Várunk vissza karácsony után. Karácsonyra pedig egy kétcsíkos tesztet kívánok Neked a fa alá.

Üdv.: Ildi
iii_
 
 


IldiKép
köszi! Én is nagyon szorítok majd nektek!!!

24 óra múlva már velünk lesznek a Drágák!!! HIHETETLEN!!!

Stella

Kép
stella9
 
 


Kép

Kép
beatrix2
 
 


LányokKép
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!
Holnap megyünk a Babagáyrba karácsonyi ajándékért!!!! Juhéjjjjj!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok!

Stella
Bár már biztos nem olvasod, de nagyon szorítok nektek!

Ildi
Nekem mindent Pécsen a Szülészeten csináltak, ott van az orvosom: Ő csinálta a laparokat és a Mánfai a lombikot. Nagyon bíztam bennük.

Eszti
beszti71
 
 


Sziasztok ! Szeretném megkérdezni, hogy normális -e az, ha a hüvelyi vizsgálat fáj. Sajnos az előző orvosommal bizonyos okok miatt nem voltam megelégedve (igaz a vizsgálatokat soha nem éreztem nála), ill. mível nem főállásban van már a klinikán úgy gondolom, hogy nagyobb az esélyem arra, hogy nem ér be a szülésemre, mint igen. Szóval orvost kerestem és ajánlották X.Y-t. Ma voltam nála először és fájt, ahogy megvizsgált, ill. a papíromra rá lett írva a vérnyomásom és a vizelet eredmény, amit nem csináltak meg. Az lenne a kérdésem, hogy ne fújjam fel a dolgot, vagy keresek tovább orvost. Ha tudtuk valakit ajánlaní szívesen veszem, illetve jó lenne, ha írnátok a saját orvosaitokról.
Monika
monazsu
 
 


mozazsú! sürgősen keress másik dokit én ezt tenném
puszi Csilla
bim_bam
 
 


Szia Monika!

Én is a Klinikán szültem, dr. Csermely Tamásnál. Nem volt vele semmi gondom, rendes doki.
Vizsgálatok: hááááát, én a mai napig irtózom a nőgyógyászati vizsgálatoktól. Először akkor mentem nődokihoz, amikor kiderült, hogy babám lesz. Terhesgondozásra természetesen jártam, és a szülés után 6 héttel lévő vizsgálatra is elmentem, de azóta sosem voltam.
Hogy normális-e, hogy fáj? Nekem valamennyire mindig fájt. Na nem nagy fájdalom volt, de fájdalom mentesnek sosem éreztem. Lehet ám, hogy azért, mert görcsben voltam, nem tudtam ellazulni. Nem tudom, más hogy van vele, de én képtelen vagyok rá, hogy ellazuljak olyankor. Máig összeborzadok, ha rá gondolok. Pedig tényleg nagyon rendes volt a doki, finoman bánt velem, bocsánatot kért stb., de akkor is.
Más orvossal kapcsolatban nincs tapasztalatom, de hallottam, hogy van egy nő nődoki a Klinikán, dr. Schunk Erzsébet. Ha előbb tudtam volna róla, valószínű őt választom.

Esztus
Esztus
 


Monika
En is tul vagyok egy szulesen (es az ezzel jaro folyamatos vizsgalatokon)de nekem sosem fajt egy vizsgalat sem Kép Kép Nem lehet,hogy tenyleg gorcs miatt fajt? Ha jonak tartod a dokit (szakmailag jokat hallottal felole, kedves volt) akkor en a helyedben azert meg adnek neki egy eselyt.
En egyebkent a Klinikan szultem, Panka Tibornal.

Norka
norkini
 
 


Eszti, Esztus, Bea
Most nezem a kepeket! Naggggyon helyesek a csemetek!!!! Kép Teszek fel en is egy Jazi fotot:
Kép

Jo 7veget mindenkinek! Kép
Norka (17+2)
norkini
 
 


Sziasztok!
Elég régen jártam erre felé sajna rossz volt a gépemKép!
aki babát vár annak sok egészséget aki most készül annak sok sikert kívánok!
Stella!
A te férjed nem dolgozott a Hotel Kikeletben?

na most ennyit irok hirtelen!
sziasztok
gabi32
gabi32
 
 


Sziasztok !
Köszönöm a válaszokat. Nekem is van már egy kisfiam. Most azért váltottam orvost, mert az előző orvosomnak megszűnt a főállása, mint szülész és csak ügyelni jár be és a szülésekre (ha beér). S az a gond vele, hogy gondolom azért mert azalatt a heti egy nap alatt akarja az összes betegét lerendezni, kapkod nem úgy figyel (legalább is rám, de gondolom mással is így van), ahogy én elvárnám. Illetve nem vett olyan dolgokat komolyan, hogy szóltam, hogy fehérje volt a vizeletemben, amikor a védőnő nézte, vagy bővebb a hüvelyi váladékom és sárga. Mind ezekre azt mondta, hogy belefér a terhességbe. S szerintem elég lett volna egy kenet vagy egy vizelet vizsgálat, hogy tényleg bele fér -e. Mert mi van, ha még sem. A lényeg, hogy azt vettem észre, hogy nem olyan alapos már, mint amilyen az előző terhességem alatt volt. Mondjuk az is igaz, hogy akkor nem is volt semmi problémám. Meg sem éreztem, hogy terhes vagyok, amit most sajnos nem mondhatok el. Viszont a hüvelyi vizsgálatok soha nem fájtak nála és nem is éreztem még kellemetlennek sem. A másik ok, amiért mást kerestem meg az, hogy mível keveset van a szülészeten, úgy gondolom, hogy nagyobb az esélye annak, hogy nem ér be a szülésre, mint az, hogy igen. S szerintem mindenki azért választ elősorban orvost, hogy a szülésnél biztonságban érezze magát. S nem szeretném, ha akkor szembesülnék vele, hogy mondjuk az ügyeletes orvosnál kell szülnöm. Aki természetesen lehet nagyon klassz orvos is, de lehet olyan is, amilyet még véletlenül sem szeretnék. Az új orvos, akit ajánlottak még nemrég szakvizsgázott, a stilusa az nagyon kedves volt, odafigyelt (legalábbis így első alkalom után) viszont tényleg fájt a vizsgálat és utána még jó darabig kellemetlenül éreztem magam. Nekem a szülészhez hozzátartozik az is, hogy ne legyen kellemetlen a vizsgálat, viszont azt meg nem lehet megtenni, hogy pl. sorra próbálja az ember az orvosokat, hogy melyik a pont megfelelő. Szóval nem szeretném túlságosan felfújni a dolgokat, de megbánni sem szeretném a választásomat. Mivel nagyon sok ismerősöm panaszkodott már a kellemetlen szülési élményekről. Hozzá kell tennem, hogy nekem az előző szülésem is jó élmény volt, a gát metszést, varrást, varrat kiszedést sem éreztem meg. Jó hosszúra sikeredtem. A lényeg az, hogy azt szeretném, hogy ez a szülés is jó élményként maradjon meg bennem.
Monika
monazsu
 
 


Monika!

Most kihez jársz?

Bea

Kép
beatrix2
 
 


Szia Bea !
Hartmann Tamáshoz.
Bocs ha néha később válaszolok, de készülök a vizsgáimra és nagyon el vagyok havazva.
Monika
monazsu
 
 


sziasztok

hahóóóóóóóóóó merre vagytok?

sziasztok

gabi
gabi32
 
 


Én vagyok,csak senki sem ír,én meg saját magammal nem levelezek!

Bea

Kép
beatrix2
 
 


Szia Beatrix!

Akkor levelezzünk egymássalKép)

gabi
gabi32
 
 


Sziasztok!

Látom jó nagy a pangás itt! Mindenki karira készül gondolom.....

Esztus
Nagyon köszi az infót a pontgyüjtésről és az új katalógusról - mégha nem is konkrétan nekem szántad. megkaptam az új katalógust és megrendeltem Ákinak a multimóka asztalkát, ha jól emlékszem a nevére. Pont annyi pontom volt Kép Kíváncsi vagyok mikorra érkezik meg.

Mindenkinek jó készülődést
Sziasztok
Eszti, Ákos
beszti71
 
 


Gabi!


Dobj fel egy témát!

Bea

Kép
beatrix2
 
 


Sziasztok!

Téma:

mi lesz nálatok a karácsonyi menű (olyan amit pici mellet könnyen ellehet készíteni), illetve sütit mit süttök?

Gyors válaszok reményében

atanácstalanmindigrohanó Eszti, Ákos
beszti71
 
 


Sziasztok!

Húúú, télleg nagy pangás van... Kép

Ha nem haragszotok témához nincs időm szólni, csak jelzem ma találtam egy kétcsíkos tesztet a Rossman-ban! Kép

Szóval most repkedek össze-vissza ettől a karácsonyi ajándéktól! Kép

Puszi mindenkinek és Nagyon Boldog Karácsonyt mindenkinek!!! Kép

Belyus
belyus
 
 


Bellllyus!!!!!!

Hurrá, hurrá, hurrá!!! Kép Kép
Nagyon vigyázz magadra, semmi emelés, és sokat pihizz!!

Eszti, Ákos
beszti71
 
 


Belyus!

GRATULAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!KépKépKépKépKépKépKép

Kép
beatrix2
 
 


Belyus!

GRATULAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!
dandy
 
 


Sziasztok!

Belyus Kép,
gratulálok, pihenj sokat és csak hagyd, hogy kényeztessenek az ünnepek alatt!

Eszti Kép,
menüvel kapcsolatban: baconnel göngyölt pulykamell, vagy gesztenyével töltött pulykamell diákcsemege bundában alufólia alatt tepsiben sütve.
Más: Nálad az endonak volt valamilyen tünete, éreztél vmit, fájt tőle a pocid? Hogyan jöttetek rá, mennyi idő után kellett laparra menned? Próbálok én is megbarátkozni vele, mert már nagyon esélyesnek érzem magam a műtétre.

Mindenkinek nyugodt, békés ünnepeket!

Ildi
iii_
 
 


Sziasztok!

Ildi
Endonak a tünetei úgy jelentkeztek nálam, hogy borzasztóan görcsöltem menszim első napján, szinte a falat kapartam. Volt úgy hogy ájulásig jutottam sokszor. De én úgy tudom, hogy ez egyéni is lehet, van aki meg sem érzi. Az orvosok nem is jöttek rá, hogy én ettől görcsöltem, csak a lapar után derült ki, hogy ez volt a bibi. Ne félj a lapartól ez "szinte" nem is műtét és lehet, hogy nálad is kiderül mi a baj. lehet, hogy csak "egyszerű" elzáródásod van és azt rögtön meg is tudják csinálni. Ne rágd magad!

Boldog ünnepeket mindenkinek!

Eszti
beszti71
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok! A babásoknak sok örömet a gyermekükben, a még nem babásoknak pedig sok babácskát a fa alá! Kép
Belyus! Szívből gratulálok a + teszthez! Olyan jó ilyen szuper hírt olvasni.
Stella! Drukkolok, hogy a picurkák a pocidban maradjanak! Amint tudsz, jelentkezz!
Beszti, Norkini, Esztus, Beatrix! Édesek nagyon a babócák. Én is mutatok egy szülinaposat.

BettaKép
betta
Nagykozár
 
 


Szia Mindenknek!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek
és sok-sok babát és egészséget!

Gabi32 és a gyerekeim:
Viktor
Levente
Rebeka
Rékaés persze
apa
gabi32
 
 


Sziasztok!

Békés Boldog Szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Kép

Dandy és családja
dandy
 
 


Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!


Hát megvolt a szenteste,megjött a jézuska!
Este fél 10-ig lebontották a lányaim 1.20 magasságig a fát(addig érték el) .A szaloncukit megették,a díszt labdának nézték!Kép

Mindenkinek további jo pihenést!

Bea

Kép
beatrix2
 
 


BeaKépKép
dandy
 
 


Beatrix!
Nagyon édik lehettek a lányaid!Kép
betta
Nagykozár
 
 


Lányok!

Nem tudjátok mikor jön Stella? /Utólag rájöttem, hogy tegnap ő volt előttem UH-n! /
belyus
 
 


Belyus
Itt vagyok!
Ha utánam jöttél az uh-n, akkor gondolom hallottad, hogy mi a helyzet.
Megtapadt a baba, aztán elkeztem vérezni.
Tartott hat napig, aztán elállt, de az uh szerint elment a Pici.
Most voltam vérvételen, de már nincs sok esély arra, hogy mégis megmaradt Kép!
Adsz valami közelebbi infór arról, hogy hogy nézel ki? Csak hogy legközelebb ne menjünk el egymás mellett!

Veletek mi újság?

IldiKép
Te voltál a dokinál 22-én. Volt ott egy lány, akire nagyon illett az általad adott személyleírás.
A rendelő ajtaja mellett ült, magazint olvasott. Csíkos kardigán volt rajta, rövid vörösesbarna haj, szemüveg és zöld kabát.
Te voltál?

Pusza mindenkinek
Stella

Kép
stella9
 
 


Szia Stella Kép,
nagyon sajnálom Kép Kép Kép
Csak előre nézz, és készülj a következő lehetőségre!
Igeeeen, én voltam, akkor Te ültél a bejárattal szemben? Csak nem voltam benne teljesen biztos. De legközelebb már legalább megismerjük egymást! Beszéltetek a dokival a továbbiakról? Mikor mész legközelebb? Én 5-én megyek UH-ra, a Clostis hónap eredményét fogjuk kutatni.
Puszi és vigyázz Magadra!
Ildi
iii_
 
 


IldiKép
akkor ez bejött, tényleg a bejárattal szemben ültem és tiszta ideg voltam, mert aznap kezdődött a vérzés.
Délben hívom a dokit a véreredmény miatt és rákérdezek nála a hogyan továbbra.
Drukkolok nektek nagyon!!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!

Nagyon sajnálom, nagyon sokat nem hallottam, csak egy kicsit de ez elég is volt. Kép Kép Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Én is csak azt tudom mondani mint Ildi, a következő már sikerülni fog!

Lányok! Kép
Én már belebonyolódtam, ki hol ült tegnap! Kép
Van a rendelő, az ajtó mellett Stella ült a párjával, én tökre az ajtóval szemben, de Ildi téged még mindig nem tudlak beazonosítani. Kép

Jaaa, én, 10 mm-es a pöttöm a 6. hét közepén. Két hét múlva megyek újra. Kép

Belyus
belyus
 
 


Ja azt lefelejtettem, hogy Stella egymás mellett álltunk az UH bejáratánál Kép hátizsák+fekete szövetkabát Kép
belyus
 
 


BelyusKép
Ildivel 22-én "találkoztam"
Te tegnap láthattál, de sajna egyáltalán nem tudom felidézni az arcodat!
Teljesen lemaradtam arról is, hogy sikerült a babótok!!!
Nagyon gratulálok!!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Húúú lányok tisztult a kép! Kép Én hülye nem vettem észre hogy 22-éről beszéltetek. Átfutott az agyamon minden lány kinézete, de Ildi te valahogy nem voltál közte Kép
belyus
 
 


belyus
 
 


Belyus
Legközöelbb talán megismerlek, de még most sem rémlik, hogy láttalak tegnap.
Annyira mással voltam elfoglalva, bocsi

Kép
stella9
 
 


Stella
Teljesen megértelek, én sem hiszem hogy sokra emlékeznék, ha a te helyedben lennék.
És nagyon várom hogy mit mond délben a doki!
belyus
 
 


sziasztok

stella az urad nem dolgozott a Hotel Kikeletben?

szia gabi32
gabi32
 
 


Szia Gabi!
Még mindig ott dolgozik, miért??

Kép
stella9
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: