A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Lányok!

Én is keresgéltem, pont itt a babaneten van egészen jól összefoglalva hogy mi is kell pontosan a babának. Csak azt nem tudom hogy kell azt az oldalt feltölteni ide. Na mindegy, a keresőben babakelengye címen találtam meg.
Majd még megpróbálom kiegészíteni.

Jó éjszakát mindenkinek!

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok !

Jó reggelt mindenkinek.

Kép kép

Na sikerült egy képet feltennem a pocakról.
Igaz nem egy jó kép mert nincs más nagyobb tükör a lakásban ami messzebb van, hogy rendesen letudjam magam fényképezni. Így a lábam meg a fejem hiányzik de majd készül olyan kép is amin mindenem rajta lesz.

Ma megyek a Brendonba elhozom az új katalógust csemegézni aztán vasárnap megyek a börzére és elkezdek vásárolgatni.

A babakelengyés lista nagyon jó de vármo Timiét is összehasonlítás céljából.

Mindenkinek szép napot kb dél környékén leszek megint addigra megjárom a Brendont meg a Kikát és írok majd milyen volt.
20200310173350
 
 


Hello Lányok,

Regina, de jó, hogy írtad ezt a Kállai Ildis DVD-t. Tegnap este kikúsztunk a Cora-ba és én is megvettem. Lefekvés előtt belekukkantottam (kb 2 percre). Remélhetőleg hamarosan rászánom magam a tornázásra is... Neked mi a véleményed róla? Jól értettem, hogy két program van rajta?
Sajnálom, hogy nem jött össze a kégli, bár lehet, hogy azért mert jobbat fogtok találni :lol:

Odorata, gyönyörűek a virágaid! Megint szép napom lett tőlük :lol:

Anikó, húúú, de szép hosszú lista! Teljesen rámjött a babázhatnék, hogy végigszaladtam rajta. Tapasztalt Mamik, majd biztos lesz hozzátok néhány kérdésem...

Timi (Kőszegi), ha gondolod, szívesen lekicsinyítem a képeidet. Az még megy :lol: Emil címem az előző oldalon.

Timi (26), az oldal címét nem tudod bemásolni?

silka
silka
 
 

 
 

Sziasztok!

Granda: a Kútvölgyiről még semmi biztosat nem tudunk, bár valószínűsítik, hogy bezárják. Velük minde rendben bár az elején egy toxoplazmózis fertőzéssel "fenyegettek", majd a rossz AFP eredmény miatt chorionbiopsziát csináltak. Hál' Istennek minden rendben van és a mi kiscsajszink nagyon ficánka.

A mozgás témáho annyit, hogy tegnap próbáltam ki a Váci úton lévő Brendenban a jógát és nagyon bejött. Előtte persze kifárasztottuk magunkat egy kismamatorna keretében és azután nagyon jól esett a sok nyújtó gyakorlat.

Amit még szívből ajánlok mindenkinek az aquanatal. A Campona melletti usziba járok. Nekem nagyon messze van, mind a munkahelyemtől, mind a lakástól, de megéri. Főleg a nagy nyári melegben lesz üdítő.

Amona

Andi
Kép
amona
 
 


Odorata!
Szuper hogy elmondtad a véleményed a pelenkazáró szennyestartóról, pont most gondolkoztunk azon, hogy ezennel kipróbáljuk. Úgy tűnik mégsem. Hihi!

Csodaszépek az újabb fotók is! :D :D

Granda!
Teljesen igazad van, mindenkinél más és más válik majd be... Egyesek majd a Liberora, mások pedig a Pampersre esküsznek majd. :D :D

Mi is szinte minden dologból minden márkát kipróbáltunk, mire végre megállapodtunk egy-egy mellett véglegesen. :D :D

Nekünk pl. ezek lettek a minden szempontból megfelelőek:

Elolvastam a babakelengyét, de szerintem sok dolog van benne amit bőven ráér megvásárolni, amikor a bébi már pár hónapos.

(Pl. konnektorba biztonsági dugó, biztonsági rács lépcsőfeljáróhoz és egyebek...)

Amit nem vennék: Tena betét, necces bugyi, mérleg, pólya, kenguru.

Helyette ami bevált: Always Night szárnyas intimbetét, normál pamut női bugyi.

Kézi mellszívót esetleg érdemes bevinni a kórházba, mert ha netán szükséges akkor nem kell sorban állni annál az 1 db-nál, ami közös...

Cumisüveg, sterilizáló és egyebek sem kellenek talán alapból, hiszen szerintem legjobb pozitívan hozzáállni, mégpedig úgy hogy egészen biztosan lesz bőven tejcsi a bébi(k) számára. :D :D

Ha mégis szükség lenne ilyesmire: az AVENT termékeket ajánlom jó szívvel, ezek nagyon beváltak, modernek, praktikusak, formatervezettek és minden termékük kompatibilis egymással. :D :D

http://www.pro-mama.hu/

Sterilizáló: mi az Avent Express elektromos gőzsterilizáló mellett tettük le a voksunkat (nem a mikrohullámú) igazán szuper és van benne olyan alkatrész is, amibe bezárhatók az etetőcumik, cumisüveg kupakok és gyűrűk is, így a mosogatógépben nem repülnek szét.

Bébi rucik: Egészen biztosan Kenguru Gold-os termékek a mi nyerteseink, min. 8-8 rövid- és hosszú ujjú body, ugyanennyi ujjatlan rugi, amik a comb belső részén patentosak - hogy pelenkázáskor ne kelljen teljesen levetkőztetni a bébit. (Cipzárak, gombok, szerintem kényelmetlenek.)

Hálózsákból vékonyabb és vastagabb is, plusz egy pihepuha, könnyed kisebb vékony pléd.

Pelenka (összes fajta letesztelve): Libero Newborn és Pampers törlőkendő tároló dobozzal.

Textilpelcsi: kiságyba, babakocsiba, tanácsadásnál a mérlegre, vizsgálóasztalra, büfiztetéshez, stb. - jó sok és talán színes, mintás, hogy nagyobb kedvvel vasaljuk. :D :D

Törölköző: nagyon puha és kapucnis.

Gyógyszertári csomag: házi gyermekorvos felír mindent ami szükséges és Apuci kiválthatja a gyógyszertárban... :D :D

(Fül- és homlokhőmérő nem vált be nekünk, a sima digitális hónalj viszont igen, ez is kb. 5 mp alatt végez a méréssel.)

Pelenkázó: ha kisebb méretű a fürdőszoba (pl. panel lakás) akkor esetleg egy mozdulattal lapra összecsukható állványos fürdető-pelenkázó.

Babakocsi: mivel 3-4 hónaposak lesznek decemberben, jó ha van mindenféle extra is hozzá, pl. esővédő, lábzsák, hatalmas kupolatető.

(Később kb. 6 hónapos korukban jól jöhet egy esernyőre csukható, pillekönnyű sportos, nyitott változat is utazáshoz, vásárláshoz.)

Autós hordozó: kényelmes, jól párnázott - esetleg travel systemmel ellátott.

Azt hiszem hirtelen ennyi jutott eszembe... :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok Anyukák.

Milénamoni: tényleg szép a bútor amit felraktál. Jó,hogy sok fiók van rajta. Nekünk amit kaptunk a fiam születésekor, csak polcos hatalmas nagy ajtókkal. Nem is szerettem és nem is fogom most használni. A pelenkákon kívül amit használni fogunk ahhoz éppen jó a fiók és sokkal praktikusabb, mint egy polcra beömlesztve.
Gyümölcsért én is oda vagyok. Már többször is vettem epret,és szőlőt nem bírtam a pulton hagyni. Fiammal jókat lakmároztunk belőle.:)



l.móni: jó,hogy nem adnak cukros lötyöt,meg tápit csak a beleegyezéseddel. Ne félj máshol megkérdezés nélkül , nyomtatják a gyerekbe, ha nem figyel az anyuka.
És ez elég szörnyű.
A meleggel kapcsolatban nekem is félelmeim vannak. Pláne,ha tényleg olyan meleg lesz ahogy jósolják.

Silka: gratula a kislányodhoz…:)

Granda: erős csaj vagy. Azt hiszem a szülésnél is, bírni fogod,ha most így kibírtad a fájdalmat..:)

Odorata: én is már szeretnék egy orchideát, de most legutóbb lebeszéltek róla, hogy allergiás reakciót vált ki a kismamiknál. Teljesen le vagyok törve. Ez szerinted igaz lehet?

Mamarica: hát, nem tudom korai-e összerakni a babys ágyat ,de ki bírja ki, hogy ne rakja össze ha már ott van a bútor. Arról nem is beszélve olyan jó készülődni. Gondolj bele addigra százszor átgondolod mit,hogyan fogsz csinálni,és ha valami nem tetszik változtathatsz rajta. Mire haza értek a babával addigra tökéletes lesz minden.

Vadvirág3: Anno én is a Libero Newborn és Pampers törlőkendőt használtam. Szerintem ez a legpuhább törlökendő ami van. Most elkezdtem nosztalgiázni, átjártak azok az érzések amiket akkor éltem át és már alig várom,hogy megint ott tartsak..


Amúgy az öltöztető meglehet oldani,úgy is ha valakinek az automata mosógépe oldaltöltős,akkor a tetején tud pelenkázni. Mi is így csináltuk a fiammal mikor ide költöztünk lassan 3 éve. A nagy dög öltöztetőt nem hoztam magammal. Viszont praktikus ,mert ha véletlenül olyan lesz a kezed gyorsan le is tudod mosni, vagy a babóca popoját ha szükséges.
Szerintem most is így fogom megoldani.
Ha meg fürdetem nem kell a szobában kád vizet behordani,ott a fürdőben helyben vetkőztetem –fürdetem – öltöztetem . És így tutira nem fázik meg.

Tegnap de. a kis enyhe napsütésben megnapoztattam a pocakom,nagyon jól esett nekem, meg úgy vettem észre,hogy a picúrnak is.. .:)
Így jól telt a napunk.:)

Most ennyi megyek kicsit dolgozni..

Legyetek jók..:)
varga tünde
 
 


Sziasztok!!

Vadvirag! Latszik, hogy tapasztalt anyuka vagy!! :D Olyan hasznosak a ti tapasztalataitok, mert igaz, hogy en masodszorra szulok, de 15 ev elteressel :shock: Ugyhogy en otlettel sajnos nem tudok nektek szolgalni :cry:

Most, hogy mar a szules koruli es utani idorol beszelunk, teljesen izgalomba jottem! Amikor kedden a szulesznonel voltam kerdeztem a csaszarmetszesrol. Ugyanis amikor eloszor szultem, a doki meginditotta a szulest, akkora adag hormont kaptam, hogy az egesz szules egy remalom volt, orditottam vegig a fajasoktol. Szerintem este aludni akart, gondolta jo lenne befejezni addigra. Szoval nekem ez olyan elmeny volt, hogy 8 evig eszembe sem jutott ujabb babat szulni. (Aztan tovabbi 6 ev telt el) A szuleszno azt mondta, kerhetem a csaszart, erre hivatkozva, talan belemennek, de nem biztos. (Itt nem valasztunk es nem fizetunk a dokinak, emiatt nem hiszem, hogy ugy ugralnak, ahogy en futyulok.)
Megkoszonnem, ha azok, akiknek volt csaszarmetszesuk irnanak, hogy utana mennyi ideig tartott a regeneralodas, stb..

Szep napot nektek!! :D

Niki
Vendég
 


Sziasztok!

Silka: sajna én nagyon béna vagyok az ilyen másolgatásokkal, este megkérem a férjem és akkor megpróbáljuk betenni az oldal címét.
Este még a saját listámat is megírom.

Vadvirág: mi meg a mikrós sterilizálóra esküszünk. 4 perc alatt kész. Bár ez is pénztárcafüggő. Az elején pl. kifőztem a cuccokat.
Pólyát én sem vennék, de mi ajándékba kaptunk. Nagyon jó szolgálatot tett a babakocsiban. De rendeltetésszerűen biztosan nem használnám.

Majd még írok!
Pussz

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok!

Nagyon rendik vagytok ezekkel a listákkal.

Én eddig ugyanis csak messziről láttam babaápolást. Akik a kezemben voltak mind tiszták és illatosan kerültek hozzám dögönyözésre.
Nos talán csak én vagyok ennyire tájékozatlan de a kérdéseim:
Mi az: bugyi Cora:eldobhato/gyógyszertár Tena bugyi,
Interaktív pléd?
Miért fontos hogy szárnyas vagy szárnytalan legyen a betét? nem a müködési különbséget nem értem, hanem hogy miért vált be egyikőtöknek jobban az egyik fajta, másikotoknak meg a másik.

Egyébként szuper a lista. A táblázatot lementettem és még kijegyzetelem Vadvirág ötleteit. :D

Az orchideák gyönyörűek.

Amona nem félsz a fertőzésektől? Mondjuk én még nem beszéltem a dokival erről, de van aki él-hal az úszásért terhesen, más meg a víz közelébe se megy.
Valamilyen foglalkozásra jársz vagy csak úszkálsz? Csepeli lévén tőlem nincs túl messze a Campona és érdekelne.

Terhestornára én is járok. Szerintem nagyon érdemes elmenni.Már akinek lehet. A végén érzem igazán hogy mennyire le vannak merevedve az izmaim.
És mellizom erősítő gyakorlatokat is végzünk, amitől szoptatás után is remek melleink maradnak. :wink: Legalábbis ezzel hitegetem magam. :P

Képzeljétek kedden találkoztam az első emberrel, aki nem tudta hogy terhes vagyok és mégis észrevette. Szóval a pocim lassan tényleg megnő.
(Bocs ha már uncsi hogy örökké ezen lovagolok :oops: )

Hétfőn 4-re megyünk 4D-re. Nagyon izgulok, hogy azt halljam, hogy a méhlepényem már a torkomnál van. :D

Granda hős vagy hogy így viselted a fájdalmat!

Vadvirág külön köszönet azért amit a hozzáálásról írtál a szülésről. Eddig magamon fel se tünt de már most én voltam a család áldozati báránya, mert túl kell élnem egy szülést vagy egy lehetséges császárt. Kb. százszor láttam magam császár után a fájdalomtól fetrengeni az ágyon és hogy ez túlélhetelen lesz. A babám meg éhen hal mert nem bírom majd felemleni. Mert az ember minden szülés történetből csak a legvéresebb, legextrémebb dolgokat jegyzi meg.
Mikor olvastam, hogy optimostán, mosolyogva gondoljunk erre a dologra, olyan volt mintha hályog esett volna le a szememről. Miért ne lehetne így is?
Ha pozitívan állunk a dologhoz akkor minden akadályt könnyebben is fogunk venni.
Szóval ha bármi hülyeség eszembe jut mindig azt mondom magamnak: pozitív gondolatok és nem lesz semmi gond. :D :D :D

Szóval nagyon köszi!!!

Pussz mindenkinek

Timi
Kép
Kép
nyerkit
 
 


Motiot
Gratula az évfordulóhoz!

Anita
Gyönyörű virágaid vannak. :)
Neked a begónia, hogy marad meg? Nekem mindig elhalnak :(.

Miléna
Rakd félre az aggodalmakat és élvezd ki ennek a soha vissza nem térő időszaknak a gyönyörűségeit!:)
Nagyon szép lesz a bababútor.

Nekem most jól esik, hogy kicsit hűvösebb van :) Ti hogy vagytok ezzel?

Silka
Küldöm a privit.
De édes :) Hol voltatok 4D-n?

Granda
Örülök, hogy minden rendben ment és hogy ilyen jól türted a fájdalmakat a babó érdekében. Azt hiszem már
egy fél szülést megcsináltál előre. Egy hős vagy :)


Timi
Gratula a kisfiúhoz :)

Timi26
Örülök, hogy most megúsztátok a vihart.
Nagyon szép a pocid.

Szia Amona

Mazsi
Szuper a pelenkázó

Odorata
Kukával nagyon egyetértek :)

Anikó
Köszönjük a listát :).

Vadvirág
Neked is kösz. A hasznos tanácsokért, na neked tuti van már tapasztalatod :).

Voltam az új dokinál kedden, igaz csak a barátnőm vitt be magával, de így is nagyon kedves volt. Nekem nagyon szimpatikus volt és igazán csak jókat olvastam/hallottam róla. És az István kórházról is. :) Szóval tök szuper, mert meglesz a lehetősége annak, hogy altrenatív szülésem legyen :) Siklós pedig elvállal. Nem mondom, hogy nem lesz drágább, mint a másik orvos, de ezért legalább kapok valami pluszt is és úgy érzem megéri. :)

Hajni tábla:
Május 31. terheléses cukor és teljes vérkép.
Május 25. Siklós doktor vizsgálat.

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Szia Timi!

Pont azért választottam ezt az uszodát mert nagyon szép és tiszta. Hetenkén kétszer van kismamaúszás, azaz úgynevezett aquanatal. Ezért is nagyon odafiygelne a víz tisztaságára. Végeredményben tornázunk a vízben. A víz kb mellig ér és 26-28 fokos. Keden és csütörtökön van 19.15-től és egy alkalom 1600 Ft.
http://hofeherfoka.freeweb.hu/index2.html ezen az oldalon megtalálsz minden infot.

Remélem nemsokára találkozunk az uszodában!

Üdv: Amona

Andi
Kép
amona
 
 


Köszi Andi a gyors választ.
Meglesem a linket. :)

Timi
Kép
Kép
nyerkit
 
 


Csajok nézétek ezt találtam:http://www.pelusfutar.hu/
Persze én ezt sem tudnám igénybe venni,ha kellene.
Azért bemásoltam ide hátha valakit érdekel..
varga tünde
 
 


Timi!
Azt hiszem, bármi történjék is soha nem szabad feladni, tényleg mindig teljes erőbedobással, megingathatatlan elhatározással csak előre nézni érdemes és nagyon pozitívan gondolni a ránk váró feladatra, az akadályra, amit le KELL győzni és rövid időn belül el kell hárítani - bármennyire nehéz is néha-néha! :D :D

Szerintem ezzel a hozzáállásal (módszerrel) egészen biztosan sokkal könnyebben és gyorsabban előrébb jut az ember, hamarabb eléri a kitűzött célt. :D :D

Timi!
Én a császármetszést követően 6 hét múlva már Márk Marcellt vártam, akit aztán természetes úton simán könnyedén megszültem... :D :D Pedig letöbben szörnyülködtek hogy császár után ilyen gyorsan megint bébit várunk, meg hogy nem evidens hogy a műtét után megint császárral szülök majd, stb.

(Az első néhány napban-hétben tényleg nehezemre esett - nekem is - akár felállni is, vagy egyenesen, büszkén járni-kelni, de naná hogy SIKERÜLT, nem hagytam magam letaglózni és távol állt tőlem hogy bárki szerencsétlennek lásson. :D :D Szóval azt hiszem nagyban segített a testi felépülésben a lelki elhatározás is... Na meg hogy a férjem folyamatosan szintén bíztatott hogy menni fog és ügyesm, valamint rendkívül csinos vagyok. :D :D )

Emlékszem a kórházban mindig mondogatták az orvosok és a nővérek a császáros Mamiknak, hogy ne csodálkozzanak hogy fáj, hiszen az is elég nagy fájdalom, amikor csupán egy A/4-es papírral megvágja az ujját az ember munka közben az irodában.

És hát ugye a császármetszés mégiscsak egy 14 cm-es vágás a hasfalon... Naná hogy pár hétig kínlódik ezzel az ember.

Vadvirág
Vendég
 


Timi (T.Kőszegi)!
Csinos a pocakod! :D :D

Fleur!
GRATULÁLOK az új orvosodhoz! :D :D Négy alkalommal én is az Istvánban szültem és bátran állíthatom hogy valóban remek, bababarát kórház, biztosan tetszeni fog nektek is. :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Vadvirag!
Koszonom a valaszodat! Azt hiszem, en is azok koze az emberek koze tartozom, aki meg tudatosan is figyel arra, nehogy egy pici rossz gondolattal is valami rosszat hozzak az eletembe, es tenyleg mindig vidam, mosolygos, optimista, es NAGYON-NAGYON boldog ember vagyok (epp tegnap mondtam a paromnak, ha semmi masom nem lenne az eletben, nem lenne otthonom, eleg elelmem, csak az a rengeteg szeretet, amit tole kapok, mar akkor is a legszerencsesebb ember lennek a foldon :) ) de hat az elso szulesemre nem tudok mashogy gondolni, csak ugy, hogy tenyleg szornyu volt. Ha nem lesz mas valasztasom, persze, hogy kibirom, vegulis az eredmeny semmihez nem hasonlithato, de ha lehet redukalni a szenvedesemet es a felelmemet, akkor miert ne? :wink:

Szoval, hagyjauk is meg ezt a temat, foglalkozzunk egyelore a vasarlas-temaval :D

Niki
Vendég
 


Vadvirág
Nagyon-nagyon köszönjük a lista-kiegészítést, aranyos vagy, hogy ennyit dolgoztál vele (én már hozzá is mentettem a privát listámhoz).

Fleur
Gratulálok az orvosváltáshoz, szerintem rendkívül fontos kérdés, hogy az emberrel (aki ráadásul kismama) hogyan foglalkoznak... A tesóm is 19 hetesen került a végleges orvosához.

Terhestorna
Lányok, szerintem szinte kötelező! Igénybe van véve a szervezetünk és én korábban ülőmunkát végzőként is nagyon éreztem a hiányát. (Mondom én, aki most két hétig csak a karizmaimat erősíthetem a mankóval, de aztán gyógytornázhatok!!! Már alig várom!)

Amona
örülök, hogy ilyen aktív vagy! Én is a Brendonos jógára akarok majd menni, egyelőre egy szuper DVD-m van kismamajógával.

(Bocs, egy kis kultúrmisszió bp-ieknek) Aki szórakozni akar, annak jó szívvel ajánlom az Ökényben az Alku c. darabot, de úgy látom, sokaknak a Bababörze lesz a hétvégi program, biztosan szuper lesz! A Fülemüle étteremben pedig minden bizonnnyal az egyik legjobb libacombot sütik!

Kép
granda
 
 


Niki!
Oh, most látom, hogy Timit írtam, pedig neked akartam... :D :D Bocsánat.

Hááááát a legelső szülés nekem sem volt élmény egyáltalán (20 évesen nem is voltam ennyire pozitív beállítottságú és féltem is, nem igazán tudtam mi vár rám) de ez mit sem számít.

Utána valahogy belejön az ember (nálam eltelt 8 év az első két szülés között, úgyhogy már egészen másként láttam a világot és önmagam) jobban tudja mire számítson, magabiztosabb lesz ez ügyben, van elképzelése arról, hogy mi az amit máshogy szeretne az előzőhez képest, stb. :D :D

Igen, a vásárlás téma most egyelőre még sokkal aktuálisabb. :D :D HAJRÁ!!! :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Semmi baj, Vadvirag, en tudom, hogy nekem irtad. Olyan aktiv ez az oldal, hogy nehez kovetni, ki mit ir. :D

Sokat jelent a batoritasod, en is 21 eves voltam elso szulesnel, egy teljesen mas szemelyiseg, kislany :D Most erett nokent egesz mas elmenyben van mar most, allapotosan reszem, es kivancsian varom, mi tortenik ezutan :) Gondolom, akkor erted, mire gondolok, neked is egesz sok ido telt el az elso es masodik szules kozott.

Mennem kell egy picit dolgozni :( Kapitalizmus.... :D

Pusz, Niki
Vendég
 


Sziasztok!

Hú de sokat írtatok,alig győzöm olvasni. :D

Amona üdv a csapatban! :D

Silka megkaptad az e-mailt??Nem jelezte vissza egyértelműen,hogy átment-e.Ha nem akkor küldöm megint.

Sajna most nincs sok időm írni,de majd még jövök!

Puszi!

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Sziasztok kismamik,

Amona, üdv a csapatban!

Anikó, jó a lista, de szerintem is van benne egy csomó fölösleges, vagy késöbb szükséges dolog, amiket Vadvirág már nagyon jól leírt! :wink:
A mellszívónál nekem a Medela márkájú jött be a legjobban, de az elektromos, úgy kölcsönöztük a gyógyszertárban. Nálam azon kívül semmilyen ás szerkezet nem szívott le egy milli tejcit sem. Viszont ez nagyon jó volt. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kölcsönözni ilyesmit.
Mérleg tényleg fölösleges, én csak felhergeltem magam rajta, hogy a ygerek már megint keveset evett, többet kéne neki stb. Szóval csak a vérnyomásnak jó, na meg arra, hogy a sok stressztöl kevesebb legyen a tejcsi. Úgyis látod, hogy elégedett-e a baba, vagy sem. Na meg a védönö is meg a szürövizsgálatok is azért vannak, hogy a szakemberek is megállapítsák, hogy jól van-e a baba.
Betétböl elöször nekem a tena kellett, de csak talán két napig, nem érdemes belöle sokat beszerezni, mert én is egy év múlva dobtam ki két megbontatlan csomagot. Mondjuk én császáros voltam, tehát alapból a mütét során jobban kitisztították a méhemet, mintha magától ürült volna minden, így talán nem véreztem annyira. Nem tudom. Késöbb tényleg elég volt a normál betét. A kórházban neccbugyim volt két-három napig, aztán meg normál nagyobb, kényelmes pamut.

Timi, csini a pocid! Ha tudsz, tegyél majd fel egészalakos képet is, jó? :wink:

Igen lányok, fö a pozitív hozzáállás! Én is írtam már, hogy szülés után sokkal csinosabbnak éreztem magam, meg sugárzóbbnak is. Ha visszanézem a képeket, tényleg az is voltam. Pedig én is végigvajúdtam 17 órát, aztán´császár lett belöle, mert nem haladtunk semerre. Szóval volt mindenböl rendesen. Ráadásul az epidurális érzéstelenítés sem sikerült, hatszor böktek, hatodszorra sikerült nekik, de akkor meg érbe ment a tü úgyhogy le kellett állniuk. A párom szerint úgy véreztem, mint egy kismalac, én nem láttam belöle semmit. Szerencsére. :wink:
Aztán teljes altatásban császároztak.
Ez este tízkor történt, éjfélkor vittek vissza szobámba. Másnap délelött tíz órakor közöltem a növérkével, hogy ugyan vegye már ki belölem a katétert, mert én bizony egyedül fogok menni wc-re, nem kell az már! Csodálkoztak rajtam, de megtették. Persze apa kísért végis, mert nagyon fájt a seb, nem tudtam egyenesen menni, a köhögés meg a nevetés horror volt, a tüsszentéstöl meg nagyon féltem, nehogy rámjöjjön :wink: , de ment! A következö wc menetmár jobban ment, aztán délutántól pedig a növérkék jöttek és fel KELLETT kelnem, mozogni kellett! Meg lehet csinálni, az bizos, hogy fáj, de ki lehet bírni. Én a mai napig csak a jóra emlékszem, a rosszabb fájdalmasabb percek is úgy maradtak bennem, hogy két nap múlva a szülés után újra bevállaltam volna az egészet. :wink:
Szóval fö a pozitív hozzáállás!!!! :wink:

Fleur, jó, hogy új dokit találtál! Remélem jobb lesz vele!

Húú, mennem kell, csöngettek, megérkeztek a vendégeink :wink:
( hurkaparti lesz :lol: :lol: , itt ünnepnap van ma!)

Szép napot mindenkinek

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Köszi Silka! :lol: Nem tudom, mi lehet a gond, nekem is Apa csinálta és csak tolmácsoltam a műveletet. Akkor lehet, hogy valamit máshogy kell. De tuti vannak itt hozzáértőbbek... :)
Tegnap nem töltötte le a net a képet, most látom csak milyen édes a babócátok!!! :D

Timi26, az jó ötlet! Előre is köszi a listát...
Amit kaptam ruhákat átválogattam, és szelektáltam. De azért kell még venni, tuti, mert nagyon sok volt hibás, vagy patent nélküli. Nem hiába, használták már előttünk... :D

Üdv köztünk Amona!
Itt Kméten nincs akkora választék, 2-3 boltban van kb 5-6 kocsi, és ennyi. :( Úgy hogy mindenképpen Bp-t célozzuk meg, és a listára akkor fel is írtam, Amona a Babycentert is. Köszi. :D


Vadvirág, köszi a tippet a mellszívóra. :D Persze függ, hgoy egyáltalán szükséges lesz-e, de remélem, igen!!!!!! :D Kaptam egy Medela tipusút, de ahhoz majd új tölcséreket és poharat kell venni. De a motor és a kézi része az teljesen jó! Akkor ezt bekészítem a kórházi csomagba, hátha tényleg szükségem lesz rá!

Mazsola, én csak most kezdem a szülésfelkészítőt, eddig az igazolásra vártam, hogy akkor mehetek-e. És tegnap aláírta a doki!!!!!!!! :D Remélem, a jövő héten már tudom is kezdeni, mert nagyon hiányzik nekem is a mozgás! :D A párom Rubint Rékás kismamatornát szerzett, de még nem csináltam végig, amíg a doki egyáltalán nem egyezett bele a tornába! Talán bele-bele nézek majd, és hasznosítom, ami megy! :lol:
Nagyon klassz a pelenkázótok!

Anikó, ilyen hosszú a lista?????? Eddig nem gondoltam bele, szerintem... :shock: Bár csak felületesen futottam végig. A fertőtlenítőt írtad, milyen tipusút lehet használni? Illetve elég a kifőzés, vagy kell valami szer is hozzá???

Vadvirág! Nem győztem jegyzetelni... :lol: Hú, mennyi szuper ötlet! :D Köszi! A Sterilizáló csak a cumisüveghez van, vagy minden máshoz használható, amit sterilizálni kell?

Nyerkit, nem vagy egyedül... Az interaktív dolgot én sem értem... :?:

A kukát akkor kihúzom a listámról! Már többen is írtátok. :D :D

Motiot, örülök, hogy említetted, én Medela tipusú mellszívót kaptam. És van hozzá egy (bocs:) gesztenyepüré nyomóhoz hasonló kis rudacska, ami szerintem a nyomás-húzás miatt keletkező vákummal működik. Csak a tejgyűjtő kis tölcséreket és poharakat kell megvennem, mert azok eléggé elhasználódtak, de arról is van mintám. :D Remélem, beválik majd, és persze szükséges is lesz!!!!!!
Jó hurka partit! :D

Üdv,
Manófalvi

Manófalvi & Bende
KépKépKép
manofalvi
 
 


Vadvirág, Niki!

Ugyanazok a tapasztalataink. Nekem 5 év fog eltelni a két szülés között, 21 évesen szültem az elsőt, de én is tudom, hogy mit fogok másként csinálni. Nagyon sokmindent. És érettebnek érzem magam az egészhez. Egyébként anno csodálkoztam, hogy a nővérek, csecsemősök szinte még gyereknek tartottak. Nem tudtam, hogy 21 évesen még nem illik szülni. Ha tudtam volna sem érdekel, mert nagyon akartam a babát és nem bántam meg soha, akármilyen rosszcsont is. Imádom!

Nyerkit: én császár után 1 héttel bejártem a Westendet. Szerintem ez hozzáállás kérdése, ki mennyire engedi el magát. Persze hogy nagyon fáj, de látva az eredményét, és hogy egy még kiszolgáltatottabb kisembert neked kell gondozni, minden fájdalom tompul. És a helyét az öröm és boldogság veszi át. Tehát mindenfajta szüléshez pozitívan kell hozzáállni, és nem túlélni kell, hanem átélni. Hatalmas a különbség.

Betétekről: még egy sima mensinél is mindenkinek más válik be, nekem pl.csak a tampon, de ezt ugye szülés után nem illik pár hétig betenni. Úgyhogy valami széleset és vastagot fogok választani. És sokat.

Bocs Amona, én még nem is üdvözöltelek.
Üdv!!!

Kép
Kép
timi26
 
 


Manófalvi!

Egyszerre 6 komplett AVENT cumisüveget sterilizál kb. 10 perc alatt. A készülékbe pontosan 9O ml vizet kell bele tölteni és az intenzív hőhatás extra gyorsasággal elpusztít minden háztartásban előforduló kórokozót.

Legalsó kosrába a cumik, aztán a középső kosrárba lefelé fordítva a cumisüvegek, majd a felső kosárba a kupakok és a középső rúdon pedig a gyűrűk helyezhetőek el.

Ha az alsó- és felső kosarat egybeillesztjük és beletesszük az apróbb alkatrészeket, akkor a mosogatógépbe is berakható sterilizálás előtt...

Az AVENT-es dolgokat biztosan lehet vele sterilizálni - pl. később a hasznos varázsitatót is, kiskanalakat, stb is.

Na meg természetesen mindenféle más terméket is, ami belefér, bírja azt a nagyon magas hőfokot és nem olvad meg benne.

(Bár még nem aktuális, de ha már a bakrétiumok elűzése a téma: a kórházba érdemes vinni esetleg antibakteriális folyékonyszappant, rengeteg WC-papírt - hogy az ülőkét bőven be lehessen fedni - és zuhanyozáshoz is külön papucsot. Én személy szerint ilyen mániákus vagyok ez ügyben, akármilyen tisztának is tűnik a helyiség...)

Vadvirág
Vendég
 


Silka! Köszi a bíztatást, aranyos vagy! :)
Szerintem nagyon jó ez a dvd, nekem tetszett. Igen, van egy olyan, amit azoknak ajánl, akik előtte nem tornáztak, a másik pedig „haladóknak”. Én mind a kettőt végigcsináltam… persze én mindig jártam aerobicra. :lol:

Amona! Szerintem is nagyon jó a torna után a jóga! Én régen úgy jártam, hogy hétfő torna, kedd jóga, csütörtök torna, péntek jóga. Imádtam! :lol:
Én usziba nem merek menni, nem terhesen is mindig összeszedtem valamit. Sajnos hajlamos vagyok rá… :( Pedig imádok úszni is!

Tegnap én is rákaptam az eperre. Drágaságom vett nekem még a piacon ma! :lol:

Niki72! Tegnap a szülésre felkészítő tanfolyamon mondták éppen, hogy már a császárból is fel lehet rövid idő alatt épülni. Meg nem úgy vágnak, mint régen. :)

Fleur! A Születés Hete itteni előadáson kiemelték az István kórházat, hogy az a legbababarátabb! :shock:

Megyek haza, otthon olvasom tovább...

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


Sziasztok Lányok!

Anikó! Tök jó, hogy lett feltéve lista, köszi, hogy fáradoztál vele :D.

Vadvirág neked is köszi a kiegészítést :D Már én is elkezdtem írni egyet magamnak, és így bíztos nem lesz semmi amit elfelejtünk megvenni.

Amona üdv a csapatban :D

Köszönöm szépen mindenkinek a gratulációkat :D Kicsit furcsa nekünk, hogy a házassági évfordulót ünnepeljük, mert 11 évig a megismerkedésünk napja volt számunkra az ünnepnap :lol: Mi csak tavaly házasodtunk össze :lol:

A szülésre én úgy gondolok, hogy egy lépcsőfok ahhoz, hogy meglássam végre és karjaimba vagyem az én kislányomat. Én is hallottam rémtörténeteket a szülésről, de nem foglalkozok vele :D Biztos nem lesz könnyű, de nem félek tőle, sőt rettenetesen várom :lol:

Tegnap voltam vércukorszintmérésen, ma lett meg az eredményem. Lötty előtt 4,1 utána 7,3. Azt mondta az orvos még határértéken belül van. Én nagyon féltem tőle, mert a családomban nagyon sok a cukros. Ezt megúsztam :lol:

Szép napot :lol:
Móni

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Timi (t.koszegi)
Szép nagy a pocid :D
Gyönyörűek a virágok :D

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Hello Lányok,

Nyerkit, bennem is ugyanezek a kérdések fogalmazódtak meg. Mi az, hogy bugyi Cora/gyógyszertári Tena. Szárnyas/szárny nélküli betét? Én azt hallottam, hogy a kórházi napok alatt nagyon húzós a vér mennyisége. Arra elvileg akkor jobb a szárnyas, nem?

Fleur, írtam privit :wink: Mi a Mátyásföldi Klinikán voltunk és nagyon jó benyomást tettek ránk. Örülök, hogy sikerült jó kis új dokit találnod, én is csak jókat hallottam az Istvánról. Szupi bababarát kórház

Miléna, sajnos nem jött át semmi...

Regina, köszi az infót. Egész belelkesültem. Én egyenlőre a könnyítettel fogok próbálkozni ( :oops: ), de a cél a szemem előtt lebeg :lol:

Móni, gratu a jó eredményhez! (Holnapra talán az enyém is kiderül)

Hú, Lányok, a kis Drágám most nagyon befészkelte magát a hólyagom fölé. Olyanokat kalapál bele, hogy mindjárt bepipilek... És még csak 60 dekás. Mi lesz később?? :shock: :lol:


silka
silka
 
 


Sziasztok!

Itt van az általam megtalált lista:

https://www.babanet.hu/hol-mi/kelengye.php#

Amit én írtam össze, hasonló kisebb változtatásokkal:

Ruha: 56-os keveset: 2-3 body (inkább hosszú ujjú)
2-3 rugi
62-es: 5-6 body
3-4 rugi
1-2 kiskardigán (nem kell túl vastag)
1-2 sapi (vékonyabb egyenlőre)
3-4 pár zoknika
1 pár kocsicipő
1 bundazsák (inkább télire, zsák formájú)
1-2 hálózsák (vékonyabb)

Fürdéshez: tisztálkodószerek: első 1-2 hétben tökéletes az orvos által felírt gyógyszertári cucc
utána: babaolaj (fürdés előtt vattával be kell kenegetni a kis testét, és garantáltan nem lesz szárazbőrű, koszmó eltávolításánál is segítség)
hintőpor (speciel ezt mi nagyon ritkán használtunk)
popsikrém (jók a márkásak is, de nekünk a gyógyszertári is megfelelt)
popsitörlő kendő
sampon, fürdető
2 frottír vagy tetraéder törölköző (kinek melyik szimpatikusabb)
fürdetőkád (esetleg állvány)
vízhőmérő (nálunk a legolcsóbb is bevált)


Általában: kisolló (lekerekített, de én csak a jól bevált régit tudtam használni fertőtlenítve, mert olyan picik azok a kezecskék, lábacskák)
lázmérő (nálunk a digitális jött be, semmi extra 1-2000 Ft.
orrszívó (a porszívós is jó, de az elektromos humánusabb)
fültisztító (többek közt a leesett köldökcsonk ápolására is jó)
pelenka (napi 7-8 db első időkben baby newborn)
20-25 textilpelus (fej alá, babakocsiba, autósülésbe büfihez stb.)
lázcsillapító kúp (ezt is a doki írja fel a többi kezdő dologgal, megnyugtató, ha van)
puha hajkefe (főleg a hajas babáknak)
pici kanál (D, K vitaminhoz, de nem feltétlen szüks.)

Egyéb felszerelés: babakocsi (a választási szempontjaimat már korábban leírtam, remélem mindenki megtalálja a számára megfelelőt)
kiságy
matrac (mindenképpen a kókuszbetéteset ajánlom)
1 ágynemű garn. (vékony, a párnácskát még nem kell használni, helyette textilpelus)
1 vastagabb babapléd
1 vékonyabb pléd
1 pléd a babakocsiba
a baba ne a csupasz babakocsiba feküdjön, mi pólyát tettünk alá (de csak azért mert kaptuk)
2-3 lepedő (a gumis a legjobb, nem gyűrődik a baba alatt)
gumilepedő (a kis nyálacskája ne itassa át a matracot)
műanyag fedeles vödör (a használt pelusoknak, esetleg 1 a szennyesének, mert nem egészséges, ha együtt tároljuk a miénkkel)
autósülés (fejrögzítője legyen)
komód vagy szekrény a ruháknak
pelenkázó vagy pel.feltét


Mindjárt folytatom, csak felteszem, nehogy elszálljon...

Kép
Kép
timi26
 
 


Folyt.köv.:

Jó, ha van: éjjeli fény
szobahőmérő (alváshoz bőven elég a 20 fok is)
cumi (erről még majd beszélgethetünk, nekem bevált)
cumisüveg + mosó
pelenkázótáska (szerintem óriási találmány)
fertőtlenítő folyadék, tabletta, vagy sterilizáló
baldachin (tök aranyossá teszi a kiságyat)
kiságyba fejvédő (ezt általában az ágyneművel együtt adják)
hordozó kendő, vagy kenguru (spec. mi nem vettük sok hasznát)
előke, ha sokat bukik, de a text.pelus is jó
szopipárna

Kórházból haza a babának: 1 56-os body
1 56-os rugi
1 56-os kiskabát
1 vékony sapi (a hazahozós rucikat általában kompletten is árulják)
1 textilpelus
1 vékony pléd
autósülés

Kórházi csomag nekünk: 3-4 hálóing (attól függ,mennyi ideig leszünk bent, ha kevés, a rokonok, biztosan visznek be még)
4-5 kényelmes bugyi, vagy eldobhatós bugyi
1-2 melltartó + betét a csöpögéshez
Garmastan mellkenőcs (szerintem ez a legjobb)
esetleg mellszívó
bögre
evőeszköz
wc papír, papírzsepi
2 törölköző
tisztálkodószerek (tusfürdő fogkefe, fogkrém, izzadásgátló, kis smink, hogy jól érezzük magunkat)
köntös
papucs (esetleg+1 a zuhanyzáshoz)
2-3 pár zokni (a császárosoknak nem ajánlom, mert marha nehéz felvenni)
2-3 csomag e.ü.betét
IRATOK
mivel én csak kakaót bírok inni reggelire vittem pár szívószálas kakaót is :oops: :D
fényképező, kamera
könyv, rejtvény, mobiltel.töltővel

Szopihoz otthon: Mellszívó
Tejtartó (a fagyasztáshoz)
Melltartóbetét
Esetleg bimbókiemelő

Hát egyenlőre ennyi, remélem nem hagytam ki semmit. Ha igen bátran tegyetek még hozzá. Kicsit hasonló a babanetes lappal, amit feltettem, de leírtam néhol a véleményemet is. Remélem segít mindenkinek.

Pussz

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok !


Silka : elküldtem emailba a képet. Előre is köszi a segítséget.

Timi 26 : köszi a listát nagyon tutti.

Voltam a Brendonba átvettem az új katalógust. Nagyon sokj jó dolog van benne csak egyetlen dolgot sajnálok ami hiányzik belőle az az árjegyzék.
Az üzletben nagyon kedvesek voltak az eladók de hozzá teszem amilyen áron mozognak a dolgok lehetnek is.
Kb 3 percet keringtem még tétlenül és mellettem termet rögtön egy eladó, hogy tud-e valamiben segíteni.
Láttam egy nagyon szép kiságyat aminek az oldalsó rácsát lehet magasságban állítani. Ilyet még nem láttam és nagyon megtetszett.
Kaqk ajánlotta a JANÉ márkájú babakocsit ami nagyon tetszik de most találtam még egy nagyon szupert. GRACO Quattro Delux.
Nagyon kis szimpi babakocsi. van hozzá textilmózes meg babahordozó és árban is elfogadható 98.990,-

Kép babakocsi

Nekem most ez is nagyon tetszik főleg, hogy még színben is jó nekünk.


Motiot : lesz teljes alakos kép is de reggel sajna csak ez sikerült :(

Amona : nagyon tetszik ez a mama úszás és az a legjobb, hogy utána lehet oda vinni a törpét is úszni. Lehet, hogy elmegyek egyszer kiprobálni.
Mi szeretnénk majd járni babaúszásra .

Bocsi ha kicsit hosszúra sikerültem.
Mindenkinek kellemes napot
20200310173350
 
 


Ja, igen: akinek kislány lesz, fülbevalót szeretne, és van a kórházban lehetőség, akkor ott tetessétek be neki, mert a kórházak belövős módszert használnak, a baba nem érez semmit belőle. Később nagyon rossz amikor esetleg a doki szurkálja a fülét az orrunk előtt, a baba pedig ordít. Láttam olyat, szívszorító volt, még az anyuka is sírt. Majdnem én is elsírtam magam. Elég kibírnunk amikor a kötelező oltásokat kapják.

Kép
Kép
timi26
 
 


Jó reggelt Lányok!

Megyek ma UH-ra, dokihoz meg védőnőhöz, úgyhogy maratoni napom lesz ma. Ha visszajöttem (kb este) jelentkezem.

Puszi

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok !

Ma éjszak annyira virgonc volt a kis ember, hogy alig aludtam.
Aztán meg amikor sikerült volna elaludnom épp az egyik kocsi ablakát nyomták be és megszólalt a kocsi riasztója. Szép nagyot szólt az éjszakai csendben.
Szóval marha kevesett aludtam ezért már itt lebzselek hajnalban.

Találtam a neten egy nagyon szuper kis kórházi listát .
Gondoltam megosztom veletek.

Szülőszobai csomag:
Kismamának:
• 1-2 hálóing vagy hosszú póló. Olyan, amit nem sajnálunk kidobni, ha nem sikerül kimosni, de azért
kényelmes, mert lehet, hogy a folyosón is fogunk mászkálni benne.
• köntös
• papucs
• meleg zokni – vajúdás közben fázhat a lábunk
• törülköző
• 2 kis törülköző (borogatásnak)
• eldobható bugyi a magzatvizet felfogó betéthez
• 4 kicsi ásványvíz (szénsavmentes), lehetőleg csőrös üvegű, így nem öntjük magunkra
szőlőcukor, csoki ha a kórház megengedi
• WC papír
• tisztálkodószerek (szappan, tusfürdő)
• fésű
• gátmasszázsolaj
• fényképezőgép (feltöltve), film
• telefon, telefontöltő
• CD, discman, magazinok
• óra
• terhes kiskönyv
• leletek
• TB kártya
• személyi, lakcímkártya
Kispapának: papucs, póló, kényelmes naci, szendvics
Kisbabának: első ruhácskák (body, rugdalózó, sapka) 56-os, 62-es méretben
Kórházi napokra:
Kismamának:
• 3-4 (szoptatós) hálóing vagy pizsama – könnyen beszennyeződhet, és a fokozott izzadás miatt is gyakran kell cserélni
• köntös
• 2 papucs (egy szobába való, egy zuhanyozós)
• szoptatós melltartók
• bugyik
• fűzős bugyi vagy haskötő (ha van)
• 6 eldobható hálós bugyi
• 2-3 pár zokni
• 3-4 törölköző (nagy, kicsi) – számítsunk gyakori tusolásokra, a gátsebet naponta 3-4x is le lehet zuhanyozni, hogy ne fertőződjön el az ürülő váladéktól. A langyos víz a fájdalmat is csillapítja.
Étkezéshez:
• szendvics, amit szülés után megehetünk
• műanyag edény, tányér
• evőeszköz
• szalvéta
• pohár/bögre
• szilvalekvár vagy aszalt szilva
• sok-sok folyadék
Neszesszerbe:
• tusfürdő, szappan
• intimszappan
• testápoló
• sampon
• hajszárító
• hajgumi, hajpánt
• papír WC ülőke
• körömolló
• zsebtükör
• krém mellbimbóra
• 1-2 csomag Tena Lady normal betét
• 1 csomag normál éjszakai betét
• melltartóbetét
• mellszívó (elmosáshoz folyékony fertőtlenítő)
• aranyér elleni kúp (patikában recept nélkül kapható), krém
• papírzsebkendő

Babának:
• 56-os body
• 56-os rugi
• két sapka – egy vastag, egy vékonyabb
• kesztyű
• 5 textilpelenka
• 1 csomag pelenka
• 2 fürdőlepedő
• takaró
• napraforgóolaj
Anyakönyvezéshez:
• kismama és kispapa személyije, lakcímkárytája
• 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat vagy apasági nyilatkozat


A hazamenetelhez
Készítsük össze, hogy a család behozhassa a kórházból való távozás napján:
A mamának:
Kényelmes, bő vagy kismama ruhák, mert a szülés után alakunk nem lesz azonnal a régi
A babának:
• évszaknak megfelelő body, rugdalózó
• kardigán vagy kocsikabát
• vastagabb sapka
• takaró
• télire overall vagy bundazsák, kesztyű, kocsicipő
• autósülés/hordozó

Majd kérek valami véleményt azoktól akik nem első babások.

Mindenkinek kellemes napot !!
20200310173350
 
 


Sziasztok!

A lista tényleg hosszú és sok. De pont azért, hogy legyen miből szelektálni! :P
Amiket kérdeztetek (betét, sterilizáló stb) arra nem tudom a választ, a barátnőim állították össze saját tapasztalatból, első babás vagyok... szóval passz!

Manófalvi! Kecskeméten 2 4D-s uh is van nem? Melyik a jobb? Tudom, hogy voltál az egyikben, de mi újság a másikkal?

Marcika igazi mérkőzéseket rendez a hasamban. Esténként órákig nevetünk rajta miket művel! Apukája puszilgatja a hasamat, meg beszél hozzá és akkor óriásikat rúgdos, így válaszol. Ha csend van, akkor egy darabig ő is csendben marad, után rúg egy keveset, lágyabban, hogy halló, tessék velem foglalkozni! Nagyon élvezem!

Túl vagyunk a nappali festésén, vissza is pakoltunk, nagyon barátságos lett. Ma megyek az új függönyért. Jövő héten egyedül leszek, apa külföldön lesz, így úgy gondoltam, hogy kinézem a babaszobába való szineket és anyagokat és ha hazajön megvesszük.

Úgy gondolom, hogy ilyenkor már jó pakolászni a babadolgokat, beszerezni a bútorokat, mert ez is hozzá tartozik a várakozáshoz. Így még többet foglalkozol a babával. Nekem legalábbis nagyon jó érzés megfogni a kis takaróját, a terepmintás oldalzsebes nadrágját, hogy nemsokár ebben fogom látni. Végül is, már május vége van!!! Hogy telik az idő!

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Sziasztok!

Motiot Boldog Szülinapot!
Remélem nem kevertem össze.

Jól lemaradtam.

A listák nagyon jók, én már semmit nem tudok hozzá írni.

Babám mostanában nagyon aktív lett jelzi rendesen,hogy
igenis ő van.

Megbeszéltük a párommal jövő hónapban meg vesszük a babakocsit már nagyon várom.

Késöbb még jövök.
Ildi

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Amona: udv itt, es ugyes vagy, h ravetted magad a csevegesre!

Timi: nagyon edesek vagytok a lanyoddal!

Vadvirag: nnnnna en igy varnam a segitseget a kelengyerol, mert az ember innen-onnan osszesezdi, h mit is kell venni, de milyet?! en meg annyit szeretnek tudni pl.: Bébi rucik: milyen mereteket vegyunk es kb hany db-ot? es mekkora sapkat?
es MIBE OLTOZTETJUK AUG VEGEN VAGY SZEPT ELEJEN??? ES MIBEN VISSZUK HAZA????
Hálózsák: milyen meretu?
vékony pléd: amit a kisagyhoz adnak azt fogom tudni hasznalni?

Kép

Kép
mmarica
 
 


Sziasztok!

Anikó, Vadvirág, Timi26, Kőszegi Timi, köszi a listát, nagyon jó, hogy feltettétek. legalább van némi támpontom. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden kellhet a babának éa a mamának...

Azt pl el sem tudtam képzelni, minek kell 20 textíl pelenka, mikor nem azzal fogok pelenlázni. ( elkényelmesedett anyuka leszek és "korral haladó" :D . Mondjuk, a mi szüleinknek nagyon megfelelt és mégsem volt piros a fenekünk, mert odafigyeltek ránk, azt pedig még naponta mosni is kellett, fertőtlenítgetni, meg miegymás.... Szal, jól bírták az ősök. Azért beszélek többes számban, mert pláne, nekem iker tesóm van :D :D )

Még egyszer, nagyon köszi a listákat, tutira hasznát fogom venni.
Na, akkor kérdeznék: mi a különbség a kókuszmatrac és a szivacs matrac között?( na igen, elsőgyerekes anyuka, még ezt sem tudja)

Kőszegi Timi: tetszik a babakocsi, de sztem a brendon, nagyon drága. Legalábbis nekünk.

Azt meg akartam kérdezni, hogy milyen időközönként csinálnak Ultrahangot nálatok? Ahogy olvasgattam, nagyon eltérően működik a terhes gondozás.

Úszás, torna: usziba, én sem merek elmenni, nehogy összeszedjek még vmit. Egyébként, nagyon szeretek úszkálni én is.
Torna: Hát, igen.... nagyon kéne, érzem, hogy keveset mozgok. Még nem kezdtemm el tornázni. A párom meg is jegyezte, hogy pedig kéne már nem?!! :D :D
Tényleg, az mind1, melyik trimeszterben kezdjük? És végig lehet tornázni?

Kép
Kép
gabcii
 
 


Mmarica!
Mi a Kenguru Goldban elsőként rögtön a 62-es méreteket vettünk mindig (55-ös a legkisebb) bodyból és rugiból is (kissé sztreccsesek) szóval ha esetleg az 55-ös méret lenne jó, akkor is megfelelő lesz, de ha valóban a 62-es a valós newborn méret, akkor is teljesen kényelmes lesz a bébinek.

(Bodyból rövid és hosszú újjú változat is, rugiból pedig mi pl. csak ujjatlant szoktunk - úgyis alatta van hűvösebb idő esetén a hosszú ujjú body.)

Rugi: belső combnál patentos, hogy ne kelljen levetkőztetni nagyon - lehet hogy tovább alszik és fel sem ébred a pelcsizésre, utazásnál meg naná hogy kényelmesebb csak félig kicsomagolni.

Hálózsákból (1 vékonyabb és 1 vastagabb) is kb. 62-68-as, szerintem nem baj ha picit hosszabb mint kellene - úgyis helyettesíti a plédet, takarót éjjelente.

(Éjszakai alváshoz én pl. azért nem szeretem a plédeket, mert a mi gyerkőceinkre jellemző, hogy addig-addig ügyeskednek, míg végül lerúgják magukról teljesen - úgyhogy percenként takargatni kell újra és újra Őket - vagy éppen a fejükre kerül esetleg...)

Vékony plédet pl. napközben használtam, amikor folyamatosan rá láttam a bébire miközben aludt... Éjjelre - amikor azért én is alszom (jó esetben 1-2 órát) sosem mertem plédet használni, inkább a hálózsákban bízom.

Sapiból 2 vékony és 1 vastagabb azt hiszem bőven elegendő.
(A méretezése vagy olyan mint a ruciké 55-62-68, stb. vagy pedig 1-es, 2-es, 3-as a számozása - biztosan elég a legkisebb is.)

Amikor nyáron hoztam haza bébiket és iszonyatosan meleg, igazi kánikula volt, akkor csupán egy rövid ujjú body és egy nagyon vékony zoknicska, valamint egy vékony nyári kendő volt mindaz amiben elhagytuk a kórházat.

Az autós bébihordozóba került egy textilpelcsi, hogy annyira ne izzadjanak bele útközbe az ülésbe.
(Ezek a szerkezetek rendelkeznek napfénytetővel és persze amig az autóhoz odaértünk, úgy fordítottuk, hogy nappal ellenkező irányba álljon...)

Ééééééééééééés még így is meglehetősen melege volt a babácskáknak a hazafelé vezető autó úton, úgyhogy otthon átváltottunk ujjatlan bodyra.

Sokan féltésből ilyen időben is túl öltöztetik a bébiket - bár igaz hogy egy picit fázósabbak, na de azért nem kell túlzásba esni.
(Ha mi megsülünk, nyilván Ők is kb. ezt érzik és ha rajtunk mindössze egyszál spagetti pántos lenge nyári ruci van, akkor azért valószínűleg rájuk sem kell nagykabát...)

Sok Mami hazajövetelkor a kánikulában ugyanúgy a bébijére adta a vékony sapit, plusz a vastag sapit - biztos ami biztos alapon - hosszú ujjú rugit, kötött kardigánt, cipőcskét, sőt még pléddel is alaposan betakarták Őket.

Nem csoda hogy ordítottak szegénykék és képtelenek voltak megnyugtatni Őket - nem kellet sem a cici, sem az ölelés, csupán néhány réteg ruhától szerettek volna megszabadulni...

Na de hogy milyen idő lesz vajon augusztus végén, szeptember közepén? Ez remek kérdés. :D :D

Nagyon hideg biztosan nem lesz...

Mi viszünk rövid- és hosszú ujjú bodykat is, meg ujjatlan rugikat, vékony kardigánokat, valamint vékony sapikat, meg nyári kendőket, kis zoknikat és vékony plédeket.
(Így aztán lehet éppen kánikula is, de lehet esős-borús hűvösebb idő is akár...)

Azt pedig amiben majd én szeretnék hazajönni - időtől függően Attila hozza majd be nekem. Előre összekészítek hűvösebb és melegebb időre való cuccokat is - egy számmal nagyobbat mint a várandósság előtti méretem.

Vadvirág
Vendég
 


Gabcii!
Strandra, uszodába én sem megyek várandósság idején - ebből a szempontból én is félősebb típus vagyok ilyenkor - de szerencsére az előző és a mostani orvosom sem javasolták, tehát nem is dilemma számomra.
(Egyébként imádom az élményfürdőket és amikor nem várok bébi(ke)t sokat járunk ilyen helyekre családostul. :D :D A finn szauna is az egyik nagy kedvencem... )

Nekünk pl. UH a kötelező kórházi szűrések (azt hiszem a 40 hét alatt 4-szer) alkalmával van, plusz a magánrendelőben minden hónapban. :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Aki esetleg még nem ismeri:

http://mama-baba.freeweb.hu/hetrolhetre1.html

Vadvirág
Vendég
 


Hello Lányok,

mindenkinek köszönet a listáért és a tapasztalt mamiknak a sok-sok tanácsért. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni...
Timi (Kőszegi), visszaküldtem Neked a kicsinyített képeket
Fülbelövés: hát, azt hiszem egy darabig nem lesz szívem kínozni szegény kis babót. A múltkor mikor védőnőnél voltam, hoztak egy pár hónapos csöppséget fülbelövésre. Ráadásul akkor készítették elő, mikor még én is a szobában voltam. Olyan kis pici volt és úgy üvöltött szegény. Megrémültem, hogy a lyukasztást is végig kell néznem, de szerencsére előbb végeztem. Már előre rettegek az oltásoktól is
Motiot, boldog szülinapot!

silka
silka
 
 


Szép napot Mindenkinek!

http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=18&cid=25108 ezen az oldalon találtam egy cikket az aquanatalról.

Köszi Mindenkinek a listát, nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden kell.

Amona

Andi
Kép
amona
 
 


vadvirag: haaat nagyon koszi, klaassszul leirtad, meg annyi jutott eszembe, h milyen az a furdokad aminek van pelenkazoja? nem hallottam meg ilyenrol ...

akiket erdekel: a baba-mama kapcsolatanalizisrol irok majd, ha belemelyedtem ...

Kép

Kép
mmarica
 
 


Mmarica!
Ilyen például:

Kép

Ha felhajtod a pelenkázó részt, alatta van a formatervezett fürdőkád - vízleeresztő csővel. :D :D

Engem naná hogy érdekel a kapcsolatanalízis, igazán kíváncsi vagyok, biztosan szuper jó lesz. :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!

Gabcii: Ahova én járok tornázni ott gyógytornászok tartják az órákat. Ők azt ajánlották, hogy az első 12 hétben ne tornázzunk és az utolsó hónapban. Tehát 12-36-ig lehet tornázni.
A végén marad a nem megeröltető séta és a keringésjavító gyakorlatok.

Nálunk csak a kötelező 4 uh lesz. Persze az elsőt nem számítva amikor megállípították a terhességet. Ezen kívül csak külön fizetős 2d vagy 4 d-re lehet bejelentkezni. Ez a Sote I.

Élményfürdő? Imádom. Különösen a csúszdásokat. Alig várom már hogy picurt is lehessen vinni. Na és a strandokon kapható sajtos tejfölös lángos, sült hekk kovi ubival, palacsinta.Hja. Háááááááát.
Kicsit elkanyarodtam a témától. Talán mert lassan hami idő. :D :D
Azthiszem hétvégén körbenézek a piacon lángos ügyben. :oops:

Azthiszem csajok mi leszünk a legfelkészültebb első babások.
Tele kipróbált, jól bevált, hasznos cuccokkal. Köszi lányok!!!!

Mindenkinek nagyon jó hétvégét!

Timi
Kép
Kép
nyerkit
 
 


Sziasztok,

Hörcsög, Silka, nagyon köszönöm a szülinapi köszöntéseket, ti vagytok az elsök ma! :wink:

Úgy látom, a,lista tényleg teljes lett mostanra, nem maradt ki belöle semmi. :wink:

Babákat tényleg nem kell túlöltöztetni a kórházból való elhozatalkor, hiszen ha jó idö lesz, akkor mi sem vagyunk úgy beöltözve. Nekik meg ugye még nem jó a höszabályozó rendszerük ezért csak hevülnek, hevülnek, ami nem jó. Bár én is hajlamos vagyok kicsivel többet ráadni a gyerekre, mint kéne, de azért nem viszem túlzásba. Remélem szeptember elején még jó idö lesz, augusztusban meg biztosan.

Úszni én sem nagyon merek elmenni, mert volt már gombás fertözésem, tuti most is összeszednék valamit. Inkább kivárom ezt a pár hónapot.

Szerdán este elmentünk egy baba-mama turiba a párommal, akkor találtam a hirdetésüket egy újságban, gondoltam megnézem. Igen jó minöségü és szép ruhák meg játékok voltak, persze most csak magam miatt mentünk, vettem is két nacit, egy nyári laza lennacit meg egy drapp kicsit vastagabbat. Nagyon örülök nekik, mert amúgy még eddig soha nem találtam magamra valót. Olyan alacsony vagyok, hogy nem jó rám semmi. Aztán a jövö héten meg megjönnek a rendelt cuccok is, remélem azok között is lesz használható dolog.

Itt moste egész szép idö van, megyek is, kihasználjuk a kölyökkel, kimegyünk kicsi tombolni :wink:

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok,
íme az én 5-6 verzióban elmentett listám

1179480794.64.doc

Kép
granda
 
 


Gyermekgondozási támogatások:

támogatások

Kép
granda
 
 


Sziasztok!!

En is mindenkinek koszonom a hasznos tanacsokat, listat, nagy hasznat veszem, mert mint mar irtam en a masodik babat varom, de 15 ev utan... Hat bevallom, nem sok mindenre emlekszem. Azert valoszinuleg osztonbol, de most nem vagyok olyan gorcsos, mint az elsonel.

Szep napot mindenkinek!!

MOTIOT, BOLDOG SZULETESNAPOT!

Niki
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: