Dóra születése
2004.június 22 - a Rák-jegy első napja.
Hajnali 3-kor arra ébredtem fel, hogy görcsöl a méhem, és ez többnek mutatkozott egy sima jóslófájásnál. 10-15 perc telhetett el, amikor jött a következő fájás, innen már az órámra néztem minden keményedésnél, és láttam, ezek már 10-15 percenként jönnek! Azon mosolyogtam magamban, hogy csak sikerült kivárnunk ezt a bizonyos 22-ét...
Feküdtem az ágyon, vártam az újabb fájást, közben vécére jártam, és láttam, megindult a nyákdugó is. Ez újdonság volt számomra, mert Dani fiamnál ilyesmi nem volt.
Karcsit nem ébresztettem fel, de már nagyon vártam, hogy pirkadjon, mert sötétben mindig minden ijesztőbb-félelmetesebb számomra. Karcsi órája csörgött negyed 6-kor, uszodába készült ugyanis, akkor szóltam neki a fájásokról, és lebeszéltem arról, hogy elmenjem itthonról.
A fájások pedig jöttek, 10-15-20-30 percenként, elég rendszertelenül ugyan, de jöttek.
Reggel 8-ig ágyban maradtunk, és miután felkeltem, a fájások ritkultak ugyan, de az erejükből nem vesztettek semmit, sőt. Ahogy haladt előre a nap, egyre erősebbek lettek, néha már meg is kellett állnom, és koncentrálnom - Dani ilyenkor mindig ijedten kérdezte, mi a baj, aztán rájött, hogy anya szülni fog.
Ebédet készítettem, pakoltam, takarítottam, végülis az élet folyt a maga megszokott medrében. Kora délután arra gondoltam, azért az éjszakának nem szeretnék így nekimenni, felhívtam hát az orvosomat, akivel amúgy is találkoznom kellett volna aznap vagy másnap. Azt mondta, ha érzek magamban annyi erőt, hogy bemenjek az sztk-ba, akkor vár szeretettel, mert éppen ott helyettesít valakit. Felkerekedtünk - kivártunk előtte egy fájást -, az út kb. 5-6 perc, így a kocsiban nem volt gond, de a rendelőbe már csak lifttel voltam hajlandó felmenni. Mondtam Karcsinak, ha azt mondja majd az orvosom, hogy még mindig zárva van a méhszáj, akkor ugrok egy hátast. Szerencsére hamar sorra kerítettek, nem kellett várakoznom - így hamar kiderült, hogy már bő 3 ujjnyi a tágulás. Ez hihetetlenül felvillanyozott, rengeteg energiát merítettem belőle. Doki gyorsan megcsinált minden papírt a kórházi felvételhez, majd azt tanácsolta, igencsak siessünk, ha EDA-ra tartok igényt! Na, akkor begyorsultam...
Azért itthon még szépen összekészítettem Daninak a ruhákat és együtt kiválogattuk a játékokat, amiket a nagyszülőkhöz akart vinni. Utána elindultunk végre.
A szülésznőm hamarabb beért, mint mi...Fél 5 volt ekkor körülbelül. Előkészítette nekünk a Lila-szobát, nagyon örültem neki, hogy éppen nem vajúdott benne senki!
Megvizsgált, és azt mondta, ha akarja, akár 4 ujjnyi is lehet a tágulás, annyira rugalmas a méhszájam. Próbált lebeszélni az EDA-ról, azzal biztatott, aki ennyire bírja a fájdalmat, hogy 4 ujjnyival vigyorogva, tele energiával jön be szülni, annak nincsen ilyesmire szüksége, csak lassítaná a szülés előrehaladását. Nagyon kedves volt, azt mondta, a döntés az enyém, az orvos is ezt üzente közben telefonon, szóval én döntöttem: EDA-t akarok...Mondanom sem kell, hamar kiderítették: anesztes nincs, mert a sebészeten dolgozik éppen. Valahogy sejtettem előre...
Ezután Rita szülésznőm előkészített, borotvált, beöntést kaptam, abban bíztunk, hogy a beöntés majd rendszeresebbé teszi a fájásokat, amik továbbra is nagyon összevissza jöttek. Az orvosom fél 6 körül érkezett meg, hamar burkot repesztett, ami egyáltalán nem volt fájdalmas, az égvilágon semmi mást nem érzetem a meleg víz csobogásán kívül. Ezután ráültem a (lila) labdára, Karcsi hátulról támasztott, és vártuk, hogy most aztán beindulnak a fájások, és erősödnek is. A labda annyira nem volt számomra jó, egyszerűen csak ülőalkalmatosságnak használtam, rugóznom rajta nem esett jól. Végül fel is álltam róla. Na, akkor megint jött egy jó adag víz, és végre beindultak a fájások, ezerrel. Leginkább állva vártam a fájásokat, ülni már nem volt jó, feküdni meg sem próbáltam. Éreztem, hogy vécére kell menjek, a szülésznő felfektetett a szülőágyra, hogy megnézze, nem a baba feje nyom-e már? De még volt egy kis híja, így mehettem vécére, de már csak Karcsi kíséretében sikerült kijutnom.
Pár perc múlva az orvos is megvizsgált, azt mondta, már eltűnt a méhszáj, egy kicsit "konfigurálta" is azt a rész, ahogy ő mondta. Nagyon óvatos volt, mint mindig, úgy emlékszem, nem is fájáscsúcson vizsgált .
Aztán végre csak megjelentek az igazi tolófájások.
Fel az ágyra, a háttámlát felemelték teljesen, ahogy kívántam, a lábaimat pedig szabadon hagyták, semmi kengyel és hasonlók.
Az egyik lábamat az orvos tartotta meg, amikor nyomtam, a másikat a szülésznőnek kellett nekitámasztanom (hogy a csudába bírta megtartani magát egy helyben, hiszen törékeny kis nő), Karcsi a hátamat tartotta. Elég sok nyomás volt, azt mondták, nagyon jól csinálom, haladunk előre. Emlékszem, megkérdeztem az orvost, hány ilyen nyomás szokott lenni általában. Jót nevetett, hogy ezt csak a szülő nők szokták számolni, ők sosem.
Aztán oxitocint kértek egy másik szülésznőtől, mert nem voltak elég erősek (?!) a fájások, ez már az utolsó percekben volt, emlékszem a gátmetszés érzéstelenítésére (hogy nem fájt egyáltalán), majd az orvos óvatosan ránehezedett a hasamra, hogy segíteni tudjon a kibújásnál, ez nem volt egyáltalán rossz, aztán arra emlékszem, hogy a következő nyomásnál annyira feszített lent a baba kis feje a kijáratnál (na, ez viszont elég rossz volt), és aztán már meg is született a kicsi lány, ott feküdt a szülőágy végében, gyorsan leszippantották a váladékot, és Karcsi el is vághatta a köldökzsinórt. Este fél 8 volt ekkor.
Teljesen jól voltam, hiszen amint kibújt a bébi, megszűnt minden fájdalom. Kezembe kértem a fényképezőgépet, én szerettem volna lefotózni a pillanatot, de takarásban voltak előttem, így az orvos tette ezt meg helyettem. A szülésznő utána gyorsan lemérte a babát, mindenkit meglepett a méreteivel!!! Gyors fürösztés, felöltöztetés, és utána pólyástól kaptam meg, szopizni próbáltunk, nem annyira nagy sikerrel, de legalább megpróbáltuk.
Édes volt!!!
Még fürösztés alatt megszületett a méhlepény, hihetetlenül gyorsan, szerencsére egyben.
A szülésznő átalakította az ágyat, kengyelbe tették a lábaimat, hogy az orvos befejezhesse a dolgokat. Nem éreztem különösebben nagy fájdalmat, a méh kitisztítása is sokkal gyorsabban ment, mint Dani esetében, a varrás sem volt rossz élmény. Közben apát néztem, aki babázhatott kedvére. Amikor az orvosom befejezte a stoppolást, kérte Karcsit kedvesen, nézze már meg, megfelel-e a végeredmény az eredeti állapotnak. Karcsi azonban lemondott erről az élményről...
Utána magunkra hagytak bennünket, hármasban. Elénekeltük Dorkának Dani egyik kedvenc dalocskáját, a Kis Krokodilt. Ámulva hallgatta, talán felismerte? Hiszen milliószor hallhatta már magzat korában...
Kb. másfél órát voltunk így hármasban, utána Dorkát levitték a csecsemősök, és engem is leköltöztettek a szobámba. Pár perc múlva már hozták is vissza a babát, és még velem volt kb.2 órát. Éjszakára bevitték megfigyelésre az újszülöttekhez.
Tele voltam energiával, a gyors és szép szülés rengeteg erőt adott. Nagyon kellett már ez nekem az első, nem annyira sikeres szülés után!
De ezt nem hanyagolom! 
