Sziasztok!
Mindjárt visszaolvasok, de előtte néhány mondat.
Mellgyulladásom nincs (remélem, nem is lesz), de valószínűleg el van tömődve egy-két tejcsatorna, mert az egyik mellemből már tegnap is elég keveset tudott szopizni Dávid (50 grammot), ma pedig fél óra alatt csak 20 grammot! Tökre bántott utána a lelkiismeret, hogy fél órát fárasztottam, és csak ennyit tudott enni. Utána szerencsére jól lakott a másikból. Meleg fürdő, masszírozás, pihenés, rendszeres fejés: ez a teendő ilyenkor?
Más: ti nem vagytok kívánósak? Én a terhesség alatt nem voltam, most viszont... Eddig rá sem bírtam nézni semmiféle édességre, soha nem szerettem a csokikat, sütiket, most pedig kartonszámra eszem a Sport-szeletet, meg kilószámra a csokis sütiket!
És most ne haragudjatok, de kicsit hadd öntsem ki a szívem. Ugyanis aggódom.
Dávid hihetetlen kisbaba, gyönyörű, nyugodt, békés, a nagy szemeivel folyamatosan nézelődik, kedves, csak akkor sír, ha éhes, éjjel alszik, nagyon jól eszik, gyönyörűen hízik, hetente 20-30 dkg-ot, négy hét alatt 1 kg-ot hízott, szóval egyetlen szavam sem lehet! Büszke, boldog anyuka vagyok!
De aggódom néhány dolog miatt. A csípőszűrés miatt is, nehogy gond legyen.
A másik: a születésekor bevérzések keletkeztek a szemfenéken. (Tehát ez nem a koraszülöttségéből adódik, hanem erőlködés miatt, vagy ilyesmi.) Kap rá vitamint, és járunk kontrollra - remélem, felszívódnak ezek a bevérzések, muszáj, hogy így legyen! (Bár a szemész azt mondta, fel fognak szívódni, de a legutóbbi kontrollon még csak az egyik szemében kezdtek felszívódni ezek a bevérzések.)
A másik két dolog pedig, amik miatt aggódom, a koraszülöttségéből adódik. Az egyik: állítólag ilyenkor a mozgás az, amivel probléma lehet, egy-két hét múlva nézi meg szakember, és úgy félek, remélem, minden rendben lesz!
És ami jelenleg a legjobban aggaszt, ezzel kapcsolatban már tettem is fel kérdést nektek nemrég: egy érett újszülött kb. négyhetesen követi 90 fokban a mozgó tárgyakat, illetve a mamája szemébe néz. Dávid még nem. Most héthetes. Koraszülött, több mint hat héttel előbb született, így nála minden több idő, több türelem kell majd (ezzel nem lesz gond), tudom, hogy nem lehet azt várni, hogy ugyanott tartson fejlődésben, mint ha 40 hétre született volna, és a gyerekorvos meg a védőnő is mondja, hogy ne aggódjak, de hogy valóban még nem követi a tárgyakat a tekintetével (nem tudom, a gyerekorvos se tudta pontosan megmondani, hogy mikor kellene - valószínűleg minden babánál egyénileg is más és más, hogy hogyan, milyen ütemben fejlődnek), így valószínűleg - biztos, ami biztos - megnézi majd egy neurológus is.
Szóval aggasztanak ezek a dolgok; hihetetlenül boldog vagyok, hogy az anyukája lehetek, és közben - vagy éppen ezért - aggódom. Mert, tudjátok, ANNYIRA SZERETEM!
Ne haragudjak, hogy ezt így rátok zúdítottam, igyekszem nem túlzásba vinni a pánikolást, de hát egy aggódó anyuka lett belőlem.
Liv
). 
