Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon egyetértek Veletek. Én is nagyon őszintén szeretném szeretni a gyerekimet. Minden kérdésükre, érdeklődésükre szeretnék odafigyelni, a tőlem telhető legőszintébb választ adni. És bár a nevelésen belül azokat az értékeket át szeretném adni, amit fontosnak tartok, de meg szeretnék nekik hagyni egy kis teret arra, hogy a saját természetüknek megfelelően éljék a kis életüket.

Az, hogy kikkel barátkoznak, tényleg sok mindent vonz magaután.
Én már most látom, hogy Dorka nagyon befolyásolható egyéniség, és mindig kisajátít magának egy barátnőt, a többi nem is érdekli. És persze minden rosszban ő utánozza a másikat.
Emiatt félek majd az iskolától, hogy nem fogom mindig tudni, kikkel barátkozik. Remélem, ha érzi, hogy hozzám mindennel őszintén fordulhat, akkor nem titkolózik, hanem elmond mindent, meg tudunk majd beszélni mindent.

Nehéz ezt megfogalmazni, mert ez még csak a fejben létező probléma, csak hát az odavezető út már elkezdődött. Most kell a bizalmat megalapozni. És ha valamit elrontunk, nehéz lesz visszafordítani.

Nem egyszerű a gyereknevelés, és bizony néha utólag jövünk rá, mit rontottunk el.

Jó hétvégét!

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Végre géphez jutottam mert a "BÜDÖS" kölkök kisajátították maguknak. Ez egyben válasz is a ritka jelentkezésemre.
Eszterrel teljesen egyetértek. Bár a mi életünkben voltak nehéz napok. A nagyfiam nem repesett az örömtől hogy kistesója születik. Főleg hogy fél testvérek. D e túl jutottunk a nehézségeken. És most már imádja Rosszcsont urat. Eszterem viszont az első perctől örült a kistesónak.
Érdekes hogy nekem sem voltak elvárásaim mégis jó tanulók lettek a gyerekek. Kiváncsi vagyok mennyire tolom el a kicsit!? Annak idején én rettenetesem rossz gyerek voltam. A gimibe ahova jártam amikor bementem hogy megszervezzem az osztálytalálkozót, riadtan kérdezték hogy ugye nem ide akarom beíratni a gyerekemet. Kép
Pedig nem tudják mit vesztettek!
No most már elég belőlem.
puszi: Emese
semese
 
 


Ilyen volt a lányom két évesen:
Kép
semese
 
 

 
 

Sziasztok

Érdekel valakit 900Ft-ért Disney póló, és 1800Ft-ért Disney Pizsi? A méretekből van választék és a szinekből is.
Ja és mind vadiúj.

Írj ha érdekell a belagyine@hotmail.com email cimre

Ime a képek
Kép
Kép
Kép
Kép

Sziasztok
andy78
 
 


Sziasztok!

Eszter, Bucska!
Szívesen beírnálak Titeket a táblázatba.
A táblázatba ezek az adatok kellenek:
gyerekek szül és névnapja, súlya, mama szülnapja.
A születési súly és cm is benne van.
Ide vagy a priofilomban levő e-mail címre írjátok meg.

Ezt Sztigris üzeni, átírta egy kicsit a táblát a tesókkal, de csak akkor tenném fel, ha Eszter és Bucska is megírta, hogy teljes legyen.


A táblázathoz:
Anno még, amikor én kezeltem a táblicskut, írtam Excel-ben egy progit, ami kiszámolja a gyerkők életkorát(év, hónap, nap) bontásban, így nem kellett vele bíbelődni.
Most viszont a február 28 napossága miatt néhány helyen rossz lett a nap kiszámolása. Valójában azok érintettek a dologban, akiknek 29, 30 vagy 31-én született a gyerkőjük. Mivel ugye februárban se 29, se 30, se 31-e nem volt, így kicsit "összeveszett magával a program", de tisztáztuk a helyzetet.Kép
Szóval néha nem könnyű pontosan meghatározni, ki mennyi idős.Kép A progim mindig az aktuális dátum előtti hónapban lévő napok számát tekinti 1 hónapnak...ez volt a lehető legpontosabb számítás szerintem, de magam sem tudok jobb megoldást erre.;) Hasonló a helyzet, ha épp 30 napos lesz a hónap és valaki épp valamelyik hónap 31. napján született, akkor ő hó+nap szerint épp annyi idős lesz, mint aki ua. hónapban, de 30-án született...a február 29-én születettek minden évben ünneplik a szülinapjukat, pedig a naptár szerint csak 4 évente kerülne sor rájuk.Kép Mivel 1 hónap lehet 28-31 naposig bármi, így jelentése relatív. Ilyen esetekben a legpontosabb számítás az lenne, ha egyszerűen napokban adnánk meg, ki hány(száz, ezer) napos.Kép

Remélem mostmár minden OK-s lesz a babakorral, de ha mégsem segítünk rajta!Kép

Mindenkinek további minden jót!Kép




puszi
Ines
ini
 
 


Sziasztok!
Ines
Az adatok: Bucska Tamara született 2000. január 11. névnapja: május 6. születési súly: 2500 gr. hossz: 53 cm. Másik lányom, Bucska Adrienn, született 2004. február 3. névnapja: szeptember 16. születési súly: 2300 gr. hossz: 53 cm. Én 1970. június 21.-én születtem. És előre is köszi, ha bekerülünk.

Eszter
Tényleg merev és szigorú volt a szüleink felfogása, de sajnos én már nem tudom tisztázni velük, mit látnak most másképp, mert mindkettőjüket elvesztettem már elég régen Kép

Nelli
Teljesen igazad van, szerintem is már egész kis korban el kell kezdeni a bizalmat, a jó kapcsolatot kiépíteni. Például én soha nem hazudok a gyerekeimnek. Ha mondjuk oltásra megyünk és a nagy megkérdezi, fog-e fájni, nem mondom azt, hogy nem. Azt szoktam válaszolni, hogy kicsit. Néha azonban megdöbbenek, hogy mások ezt mennyire másképp látják. Láttam olyat, aki azt mondta a gyerekének, hogy mindjárt jövök, nem hagylak itt, aztán csendben lelépett (az óvodában történt). Tényleg elkerült egy cirkuszt, de hogy fog ezek után hinni neki a gyerek? Mert bár sok mindent elfelejtenek, az ilyesmit biztos nem.

Emese
Igazi kis angyal a lányod, azokkal az édes fürtökkel. Engem is hasonlóan fogadtak volna a gimimben, ha vissza mernék menni Kép

Egyébként meg a jó nevelés témához annyit fűznék hozzá, hogy nekem ezzel az egésszel kapcsolatban csak az a bajom, hogy folyton azon rágódom, melyik ujjamat harapjam meg. Van két gyerekem, akikkel szeretnék annyit foglalkozni, amennyit úgy gondolok, hogy kell, meghagyva az önálló játék örömét is persze. Van egy háztartásunk, amiben mondjuk egy-két dolgot kénytelen vagyok lazán kezelni (például tavaszi nagytakarítás Kép ), de például főzni kell. Van egy munkám, amit muszáj megcsinálnom. És van egy férjem, aki mostanában panaszkodik, hogy kevés idő jut rá. Akkor még nem beszéltem arról, hogy szeretnék lábat szőrteleníteni, olvasni, aludni, vagy terpeszkedni a kádban. Sajnos a saját szükségleteim háttérbe szorításával nem tudok már elég időt a többire szánni, így már a férjem is áldozat szerepbe kényszerült. De vajon ez meg nem megy a házasság rovására? Ha egy férfivel nem foglalkoznak eleget, azért az megbosszulja magát, nem? Ez szerencsére nálunk még nem aktuális probléma, de nem tudok egyszerre jó anya, jó háziasszony, jó munkaerő, szexdémon lenni. Gondolom ezzel már ti is szembesültetek. Persze azt is tudom, hogy nincs megoldás, csak úgy leírtam.
Sziasztok
Bucska
bucska
 
 


BucskaKép
Én sem hazudok, de még csak füllenteni sem szoktam a gyerekeimnek. Jobban fognak később hinni nekem, ha azt mondom, amire számíthatnak. És pl. 1 éve még minden dokinál üvöltött Dorka, de azóta tanulva abból, hogy ha üvölt, nem engednek be hozzá, szépen meg lehet vele beszélni mindent. És mindig azt mondom, ami történni fog, még el is játszunk. Ennek hatására a 6 éves oltásnál is nagyon hősiesen viselkedett.

Hát mindent nem lehet maximálisan jól csinálni. Erre már én rájöttem, pedig egy maximalista vagyok. valamiféle egyensúlyt kell kialakítani. És a gyerekeknek is meg kell tanulni, hogy anya nem mindig ér rá.
A férjnek is meg kell értenie, hogy úgy nem tudnak menni a dolgok, ahogy gyerek előtt.
És még magunkra is kell fordítani egy kis időt, mert egy ápolatnan, fásult nő nem kell senkinek.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam jönni, mert beteget ápolok egyfolytában. Nálunk mindenki elkapta ezt a fránya vírust. No, persze, én nem! Merthogy én nem tehetem meg. Kép

Naggggyon szomorú vagyok!! Kép
Ma van Marcipán szülinapja, s őt egész éjjel hűtőfürdőznünk kellett, alig aludt,s a reggelt már 39 fokos lázzal kezdte.

Pedig ünnepelnünk kellene.

Tavaly ilyenkor életünk leggyönyörűbb napja kezdődött.
Mindegyik szülés csodálatos volt. Ádám még nem, de Áron is, Marci is Leboyer Gyöngéd születés c. könyvének útmutatása alapján jött a világra.
Marcipánnál meg tudtam élni azt is, hogyan kell a fájdalmak hullámaival együtt dolgozni, sodródni, s ezáltal megkönnyíteni a baba dolgát, amennyire csak lehet. És persze, a sajátomat is.
Nagy segítség, s óriási plusz volt az előző születésekhez képest, hogy a kórházi körülmények rendkívül pozitív irányba változtak, de a legfontosabb, úgy érzem, a szülésznő választás lehetősége volt. Már a szülést megelőző hetekben is ő állt mellettem, segített a homeobogyeszaival, gyógyteáival, tanácsaival. Sokkal bátrabban hívtam fel az éjszaka közepén egy jóslófájás miatt, mint az orvosomat.

Szóval, egy évvel ezelőtt, reggel fél 8 körül kinéztem az ablakon. Csodálatos napsütés volt, kristálytiszta égbolt.
Megsimogattam a pocakomat, mondván: "Nézd csak, Marci! Ez jó nap a születésre!"
És délután 4 óra 20 perckor már a mellemen pihent. Kép

Küldök nektek egy képet, hogy lássátok milyen kismanó volt.

És ha picit jobban lesz ez a drága kicsi bogár, akkor talán fel tudjuk köszönteni a tortájával, ami a hűtőben pihen.

Szorítsatok,hogy sikerüljön!

Eszter
Kép
budddha
 
 


Sziasztok!

Eszter: Marcipánotoknak NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK, MATYI ÉS ZITA!
Kép

Akkor nektek különösen szép ünnep ez a mai, és épp ezért nagyon elszomorít, hogy beteg a ti kis egyévesetek! Innen küldjük a sok-sok gyógypuszit és gyóygító manót, remélve, hogy délutánra sokkal jobban lesz és előkerülhet a torta!

Nagyon szép a kistücsök ezen a képen, olyan formás!

Nálunk rendeben minden, csak most a jóidőt kihasználva sétálgatunk kint, így mire hazaérünk gyora megcsinálom a házimunkákat és én is dőlök ki.
Mielőbbi gyógyulást és szép tavaszi napokat a hétre mindenkinek, Zita

Kép
Őt is küldöm, hogy mielőbb meggyógyuljatok!
zitus
 
 


Eszter!

Nagyon sok boldogságot Nektek,Boldog szülinapot Marcipánnak,és jobbulást neki!

Buksi
kisbuksi
 
 


EszterKép
Nagyon sok boldogságot kívánunk Marcipán születésnapja alkalmából!Szegény, pont ilyenkor beteg. Jobbulást neki! Lesz marcipán a tortáján?
Képen nagyon tündériKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Boldog születésnapot Marcinak!
Marci! Minnél elöbb gyógyulj meg.
Kép
semese
 
 


Mi is nagyon sok boldog szülinapo kívánunk!!!
Gyógypuszik +++++++
Andiék.

Kép
andi68
 
 


Sziasztok!

Eszter, Marcipánnak nagyon boldog születésnapot! KépRemélem jobban lett, és sikerült felköszönteni a tortával! Sok-sok gyógypuszi!

Kép

Pusza,
Tünde
rtünde
 
 


Sziasztok!

Eszter, hogy vagytok? Marcipán jobban lett?

Bucska: kérdeztél, és közben válaszoltál is,hogy nem lehet egyszerre mindenkinek maximálisan megfelelni. Sajnos nálunk is ez van, most talán szerencsémre a férjem államvizsgázik, így alig van itthon, szüleinél tanulgat és csak este látjuk. Ez viszont azért nem túl jó, mert lassan leszokunk az olyan beszélgetésekről, amik kettőnkről szólnak és legtöbbször csak azt sikerül elmesélni mi volt a gyerekkel. Igaz most ez a négy nap nagyon jó volt, együtt voltunk, sétáltunk, ebédeltünk mint egy rendes család! Nálunk már ez a közös ebéd is nagy szó, mert a hétvégék is elég magányosak. Nagyon várom már, hogy másképp legyen, nagyon hiányzik, de attól már előre félek, hogy mi lesz, ha visszamegyek dolgozni és ott a gyerek és ott a férj és még szeretnék magamra, a barátaimra is időt szánni???? Vajon meg lehet ezt csinálni?

Most mennem kell, mert vége a fürcsinek.
Zita
zitus
 
 


Eszter!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk Marcipánnak. Gyönyörű kisbaba. Remélem mire olvasol engem, már jobban vagytok. Milyen vírust szedtetek be és mit adsz neki? Egyébként borzasztóan "irigyellek" a szülésekért és azért, hogy nagyon jó élményként élted meg. Én sajnos mindkettőt császárral szültem (többszörös medencetörés előzménnyel tervezett császár volt), meg sem próbálhattam volna, így még a fájásokat sem éreztem át. Az én babóimat úgy kapták ki a hasamból, hogy eszük ágában sem volt még megszületni. Ez rossz élmény volt. Sajnos a harmadik is így fog születni, de ez van, tenni ellene nem tudok.

Zita
Nem lehet, egy fenékkel több lovat megülni. Nálunk sem jobb a helyzet, néha elgondolkodom, hogy milyen jó lenne egy-két nap gyerekek nélkül. Mióta megvannak, még soha egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön és ez azért néha fárasztó(meg ugye mindenki tudja, a gyerekek a ház legtávolabbi sarkából is megérzik, ha anyukájukhoz az orgazmus közeledik Kép ) de mégsem tudom rászánni magam. Ha egy délelőtt nincsenek velem, már beteg vagyok. De a férfiak ugye ezt másképp gondolják Kép Szóval nehéz kérdés, mert azért persze azt sem akarom, hogy a kapcsolatunk megromoljon. A megoldás a háztartás és saját magunk hanyagolása, persze a normális keretek között. Legalábbis nekem ez a módszerem.

Élvezzük a jó időt, egész délelőtt a kertben voltunk, végre nincs hideg és semmi sem esik.
Sziasztok
Bucska
bucska
 
 


Két friss kép a lurkókról.

Kép

Kép

Bucska
bucska
 
 


Sziasztok!
Eszter!
Boldog születésnapot Marcipánnak!

Kép

Remélem már jobban van!

Lányok ez a napsűtés valami csodálatos. Pont tegnap beszéltük a férjemmel, hogy au idei tél olyan borongós volt, kevés volt a szép napsütéses tiszta idő.

puszi
Ines
ini
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, bíztató szavakat! Kép

Marcipán picikét jobban van, bár iszonyatosan gyenge, alig lát ki a szemén, s egyfolytában az ölemben akar lenni. Tegnap rengeteget aludt.Persze, nem az ágyában,hanem rajtam. Pont, mint egy évvel ezelőtt! Kép
Éjszaka nem volt láza, s ez elég reménytkeltő!!

Volt egy jobbhangulatú fél órácskája tegnap, akkor felköszöntöttük. Örült a tortának, még evett is belőle, annak ellenére, hogy előtte-utána egy falatot sem. Az volt a szerencse, hogy rengeteget ivott.

Most nemtudok többet írni,mert megint engem óhajt, de jövök majd, teszek fel képeket is.

Puszi,

Eszter
budddha
 
 


Megint sziasztok, de csak egy pillanatra!

Teszek fel képet. Marcipán marcipántortája Kép

A kedvenc játéka lett megmintázva, odavolt a boldogságtól. Az eredeti játék hasán lévő szív az indítógomb. Na, gondolhatjátok, hogyan nyomkodta a torta hasán lévő szivet!! Kép

Eszter
Kép

Nem sikerült feltennem a másikat, később próbálom.
budddha
 
 


BucskaKép
nagyon szépek a lányokKép

EszterKép
Sajnálom, hogy pont ilyen szép időben beteg a gyerkőc, de ilyen szép tortával biztos vigasztalódott.

Mi is sokat voltunk kinn tegnap a játszón, nagyon élvezték a gyerekek. És Domcsi azóta is csak alszik, alszik. Ha kell, megint megyünk ki.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


<pre>

Anyuka Baba Szülinap Születési
adatai 2005.03.16
-n tölti Baba
névnapja Anya
szülinapja Pocaklakók
Noémi Gréta 2005.03.14 2290g/51cm 0 hónap 0 nap
Hicudzsi Csongor 2005.02.03 3640g/56cm 1 hónap 13 nap
Noresz Máté 2004.05.26 3050g/54cm 9 hónap 18 nap 21.szept 19.júl
Mariann Nádja 2004.04.20 3950g/57cm 10 hónap 24 nap 01.aug 31.máj
Eszter Márton 2004.03.15 4000/57cm 1 év 0 hónap 1 nap 11.nov
Móki András 2004.03.15 2800g/51cm 1 év 0 hónap 1 nap 30.nov 06.dec
Judit Léna 2004.02.28 3980g/58cm 1 év 0 hónap 16 nap 29.máj 15.febr
Edina Kincső 2004.02.26 2950g/51cm 1 év 0 hónap 18 nap 25.júl
R.Tünde Kitti 2004.02.24 3600g/50cm 1 év 0 hónap 20 nap 30.ápr 15.nov
Orsolya Dénes Buda 2004.02.20 3000g/56cm 1 év 0 hónap 24 nap 09.okt 31.máj
Zsazsa Benedek 2004.02.17 3900g/56cm 1 év 0 hónap 27 nap 21.márc
Fruzsi Márk 2004.02.16 3700g/57cm 1 év 1 hónap 0 nap 25.ápr
Betty Lili 2004.02.16 3550g/53cm 1 év 1 hónap 0 nap 11.júl 01.okt
Rebi Levente Attila 2004.02.13 2600g/50cm 1 év 1 hónap 3 nap 28.jún 20.júl
Fbogi Lili 2004.02.10 3230g/51cm 1 év 1 hónap 6 nap 11.júl 09.ápr
Bucska Adrienn 2004.02.03 2300g/53cm 1 év 1 hónap 13 nap 16.szept
Fiona Benedek 2004.02.03 3550g/53cm 1 év 1 hónap 13 nap 21.márc 25.aug
Sztigris Niki 2004.01.28 2950g/48cm 1 év 1 hónap 16 nap 10.szept 24.máj
Zsóf Gergely 2004.01.24 3900g/57cm 1 év 1 hónap 20 nap 09.máj
Gigi Virág 2004.01.21 3300g/48cm 1 év 1 hónap 23 nap 26.nov
Ines Olivér 2004.01.16 3960g/59cm 1 év 2 hónap 0 nap 21.nov 23.jún
Andi Peti 2004.01.12 4000g/55cm 1 év 2 hónap 4 nap 29.ápr 07.okt
Victoria Dorka 2004.01.08 3500g/52cm 1 év 2 hónap 8 nap 06.febr 10.okt
Aranka Bálint 2004.01.07 3710g/ 1 év 2 hónap 9 nap 14.febr 24.jún
H.Szilvia Dorka(Dorina) 2004.01.06 3500g/57cm 1 év 2 hónap 10 nap 02.szept 18.jún
Noémi Liliána Eszter 2004.01.03 2660g/51cm 1 év 2 hónap 13 nap 27.júl 26.nov
Manóka Imre István 2003.12.30 3330g/51cm 1 év 2 hónap 16 nap 05.nov 11.júl
Tigribigri Alexa Regina 2003.12.27 2730g/54cm 1 év 2 hónap 17 nap 18.máj 23.jún
BarnánéIldikó Veronika 2003.12.25 3700g/52cm 1 év 2 hónap 19 nap 13.jan 24.jún
Manga István Mátyás 2003.12.19 3650g/56cm 1 év 2 hónap 25 nap 20.aug 18.jún
Boróka István Zoltán 2003.12.18 3850g/57cm 1 év 2 hónap 26 nap 20.aug 03.júl
Ágiboszi Dániel 2003.12.09 3440g/52cm 1 év 3 hónap 7 nap 21.júl 16.dec
Timi Kristóf Ádám 2003.12.08 3550g/56cm 1 év 3 hónap 8 nap 15.márc 05.márc
Nelli Dominika 2003.12.07 3490g/57cm 1 év 3 hónap 9 nap 04.aug 12.aug
Kisbuksi Vencel 2003.12.03 1560g/43cm 1 év 3 hónap 13 nap 28.szept 19.márc
Orsi Bence 2003.12.01 2840g/48cm 1 év 3 hónap 15 nap 23.aug 17.márc
Ildi Zsófia 2003.11.20 3600g/53cm 1 év 3 hónap 24 nap 17.szept 09.aug
Heni Boldizsár 2003.11.13 4000g/57cm 1 év 4 hónap 3 nap 06.jan
S.Emese Andris 2003.11.08 3160g/52cm 1 év 4 hónap 8 nap 30.nov
Kriszti Gergő 2003.10.31 3750g/60cm 1 év 4 hónap 16 nap 17.nov
Hicudzsi Édua 2003.10.30 3800g/54cm 1 év 4 hónap 16 nap 09.máj
Pindur Dani 2003.10.21 3120g/55cm 1 év 4 hónap 23 nap 21.júl 12.máj
M.Sylvy Márkó 2003.10.10 3250g/53cm 1 év 5 hónap 6 nap 25.ápr 31.máj
Brigi Zsófi 2003.10.01 3200g/51cm 1 év 5 hónap 15 nap 15.máj 22.jún
DZita Ferenc Mátyás 2003.09.29 3200g/51cm 1 év 5 hónap 16 nap 03.dec 27.dec
Katianyu Ákos 2002.01.09 3 év 2 hónap 7 nap 22.jún 11.aug
Ines Hanna 2002.01.09 4070g/58cm 3 év 2 hónap 7 nap 28.márc 23.jún
Rebi Csenge 2001.11.07 3 év 4 hónap 9 nap 04.febr 20.júl
Sztigris Zsanett 2001.10.17 2850g/47cm 3 év 4 hónap 27 nap 31.máj 24.máj
Heni Barnabás 2001.09.21 3 év 5 hónap 23 nap
BarnánéIldikó Márton 2000.02.20 5 év 0 hónap 24 nap 24.jún
Bucska Tamara 2000.01.11 2500g/53cm 5 év 2 hónap 5 nap 06.máj 21.jún
Andi Kitti 1999.03.04 6 év 0 hónap 12 nap 30.ápr 07.okt
Nelli Dorottya 1999.02.18 6 év 0 hónap 26 nap 06.febr 12.aug
BarnánéIldikó Zsófi 1998.05.28 6 év 9 hónap 16 nap 24.jún
BarnánéIldikó Orsi 1996.01.21 9 év 1 hónap 23 nap 24.jún
Fiona Alexa 1995.12.25 9 év 2 hónap 19 nap 25.aug
Katianyu Eszter 1993.09.26 11 év 5 hónap 18 nap 11.aug
Timi Johanna 05.márc
Timi Balázs 05.márc
</pre>
ini
 
 


Sziasztok!

Eszter
Örülök, hogy kicsit jobban van a csemetéd, remélhetőleg hamarosan teljesen meggyógyul. Nagyon tetszett a marcipán torta, nem a kinézetére gondolok, hanem az ötletre.

Nelli
Köszönjük a dicséretet, a férjem szerint rám hasonlítanak, szerintem meg rá. Igazából én soha életemben nem voltam ilyen helyes, mint a csajaim.

Ini
Köszi a táblázatot.

Mi ma úszni voltunk, végre, hosszú kényszerszünet után (orrmandula, fülszúrás). Mindkét csemete nagyon élvezte a vizet és én nem különben.
Most sajna nekiállok dolgozni Kép Kép Kép
Üdv
Bucska
bucska
 
 


Sziasztok!

Húha, Eszter ez aztán a szuper torta! Mi is hasonló ötlettel éltünk szeptemberben, Matyinak viszont könnyebb volt elkészíteni a tortáját, mert akkor a piros pöttyös labda volt a sláger nála. Azóta a buszok, úgyhogy fő is a fejem, mi lesz ha ez marad a kedvence! Örülök, hogy Marci kezd jobban lenni! És gondolom holnapra még tovább javul a helyzet. Azért olyan jó lehetett a karjaidban tartani mint annak idején. Matyi csak szopizni bújik, amúgy meg igen nehéz még megölelni is, mert egy pillanat ideje sincs! Kép

Ini: köszi a táblázatot, jó sokat dolgozhattál vele, de örülök, hogy bekerültek a lányok is! A táblázatért, neked!
Kép

Bucska: jó lehetett úszni, de két gyerkőccel egyszerre! Vagy volt segítséged? Nálunk ma itt volt a tesóm kislánya, ő novemberben volt 2 éves, de a két gyerek teljesen lefárasztott, és nem csak agyilag! Kitti kedvence az ajtó nyitása, csukása, mely között kb fél perc telik el!

Nelli:Matyira is jó hatással van a kinti levegő, mert akkorákat alszik! Jó is lesz, mert az elmúlt időszakban szörnyűek voltak az éjszakáink!

Megleplek titeket egy képpel, aztán megyek aludni!
Kép

Zita
zitus
 
 


<pre>

Anyuka Baba Szülinap Születési
adatai 2005.03.18
-n tölti Baba
névnapja Anya
szülinapja Anya
névnapja Pocaklakók
Noémi Gréta 2005.03.14 2290g/51cm 0 hónap 4 nap
Hicudzsi Csongor 2005.02.03 3640g/56cm 1 hónap 15 nap
Noresz Máté 2004.05.26 3050g/54cm 9 hónap 20 nap 21.szept 19.júl
Mariann Nádja 2004.04.20 3950g/57cm 10 hónap 26 nap 01.aug 31.máj
Eszter Márton 2004.03.15 4000/57cm 1 év 0 hónap 3 nap 11.nov 21.szept
Móki András 2004.03.15 2800g/51cm 1 év 0 hónap 3 nap 30.nov 06.dec
Judit Léna 2004.02.28 3980g/58cm 1 év 0 hónap 18 nap 29.máj 15.febr
Edina Kincső 2004.02.26 2950g/51cm 1 év 0 hónap 20 nap 25.júl
R.Tünde Kitti 2004.02.24 3600g/50cm 1 év 0 hónap 22 nap 30.ápr 15.nov
Orsolya Dénes Buda 2004.02.20 3000g/56cm 1 év 0 hónap 26 nap 09.okt 31.máj
Zsazsa Benedek 2004.02.17 3900g/56cm 1 év 1 hónap 1 nap 21.márc
Fruzsi Márk 2004.02.16 3700g/57cm 1 év 1 hónap 2 nap 25.ápr
Betty Lili 2004.02.16 3550g/53cm 1 év 1 hónap 2 nap 11.júl 01.okt
Rebi Levente Attila 2004.02.13 2600g/50cm 1 év 1 hónap 5 nap 28.jún 20.júl
Fbogi Lili 2004.02.10 3230g/51cm 1 év 1 hónap 8 nap 11.júl 09.ápr
Bucska Adrienn 2004.02.03 2300g/53cm 1 év 1 hónap 15 nap 16.szept
Fiona Benedek 2004.02.03 3550g/53cm 1 év 1 hónap 15 nap 21.márc 25.aug
Sztigris Niki 2004.01.28 2950g/48cm 1 év 1 hónap 18 nap 10.szept 24.máj
Zsóf Gergely 2004.01.24 3900g/57cm 1 év 1 hónap 22 nap 09.máj
Gigi Virág 2004.01.21 3300g/48cm 1 év 1 hónap 25 nap 26.nov
Ines Olivér 2004.01.16 3960g/59cm 1 év 2 hónap 2 nap 21.nov 23.jún 06.márc
Andi Peti 2004.01.12 4000g/55cm 1 év 2 hónap 6 nap 29.ápr 07.okt
Victoria Dorka 2004.01.08 3500g/52cm 1 év 2 hónap 10 nap 06.febr 10.okt
Aranka Bálint 2004.01.07 3710g/ 1 év 2 hónap 11 nap 14.febr 24.jún
H.Szilvia Dorka(Dorina) 2004.01.06 3500g/57cm 1 év 2 hónap 12 nap 02.szept 18.jún
Noémi Liliána Eszter 2004.01.03 2660g/51cm 1 év 2 hónap 15 nap 27.júl 26.nov
Manóka Imre István 2003.12.30 3330g/51cm 1 év 2 hónap 18 nap 05.nov 11.júl
Tigribigri Alexa Regina 2003.12.27 2730g/54cm 1 év 2 hónap 19 nap 18.máj 23.jún
BarnánéIldikó Veronika 2003.12.25 3700g/52cm 1 év 2 hónap 21 nap 13.jan 24.jún
Manga István Mátyás 2003.12.19 3650g/56cm 1 év 2 hónap 27 nap 20.aug 18.jún
Boróka István Zoltán 2003.12.18 3850g/57cm 1 év 3 hónap 0 nap 20.aug 03.júl
Ágiboszi Dániel 2003.12.09 3440g/52cm 1 év 3 hónap 9 nap 21.júl 16.dec
Timi Kristóf Ádám 2003.12.08 3550g/56cm 1 év 3 hónap 10 nap 15.márc 05.márc
Nelli Dominika 2003.12.07 3490g/57cm 1 év 3 hónap 11 nap 04.aug 12.aug
Kisbuksi Vencel 2003.12.03 1560g/43cm 1 év 3 hónap 15 nap 28.szept 19.márc
Orsi Bence 2003.12.01 2840g/48cm 1 év 3 hónap 17 nap 23.aug 17.márc
Ildi Zsófia 2003.11.20 3600g/53cm 1 év 3 hónap 26 nap 17.szept 09.aug
Heni Boldizsár 2003.11.13 4000g/57cm 1 év 4 hónap 5 nap 06.jan
S.Emese Andris 2003.11.08 3160g/52cm 1 év 4 hónap 10 nap 30.nov
Kriszti Gergő 2003.10.31 3750g/60cm 1 év 4 hónap 18 nap 17.nov
Hicudzsi Édua 2003.10.30 3800g/54cm 1 év 4 hónap 18 nap 09.máj
Pindur Dani 2003.10.21 3120g/55cm 1 év 4 hónap 25 nap 21.júl 12.máj
M.Sylvy Márkó 2003.10.10 3250g/53cm 1 év 5 hónap 8 nap 25.ápr 31.máj
Brigi Zsófi 2003.10.01 3200g/51cm 1 év 5 hónap 17 nap 15.máj 22.jún
DZita Ferenc Mátyás 2003.09.29 3200g/51cm 1 év 5 hónap 18 nap 03.dec 27.dec
Katianyu Ákos 2002.01.09 3 év 2 hónap 9 nap 22.jún 11.aug
Ines Hanna 2002.01.09 4070g/58cm 3 év 2 hónap 9 nap 28.márc 23.jún
Rebi Csenge 2001.11.07 3 év 4 hónap 11 nap 04.febr 20.júl
Sztigris Zsanett 2001.10.17 2850g/47cm 3 év 5 hónap 1 nap 31.máj 24.máj
Heni Barnabás 2001.09.21 3 év 5 hónap 25 nap
BarnánéIldikó Márton 2000.02.20 5 év 0 hónap 26 nap 24.jún
Bucska Tamara 2000.01.11 2500g/53cm 5 év 2 hónap 7 nap 06.máj 21.jún
Andi Kitti 1999.03.04 6 év 0 hónap 14 nap 30.ápr 07.okt
Nelli Dorottya 1999.02.18 6 év 1 hónap 0 nap 06.febr 12.aug
BarnánéIldikó Zsófi 1998.05.28 6 év 9 hónap 18 nap 24.jún
BarnánéIldikó Orsi 1996.01.21 9 év 1 hónap 25 nap 24.jún
Eszter Áron 1996.04.30 8 év 10 hónap 18 nap
Fiona Alexa 1995.12.25 9 év 2 hónap 21 nap 25.aug
Eszter Ádám 1988.09.02 16 év 6 hónap 16 nap 09.szept
Katianyu Eszter 1993.09.26 11 év 5 hónap 20 nap 11.aug
Timi Johanna 05.márc
</pre>
ini
 
 


Sziasztok!
Volt egy kis probléma a táblázattal, nem jelezte a szülinapokat és a névnapokat.
Sztigris volt oilyan aranyos, hogy javította. Csinált még egy sort az anyukák névnapjával. Légyszi a névnapotokat írjátok meg.

Köszi
Ines
ini
 
 


Sziasztok!

Csak egy pillanatra tudok jönni,mert Marci sajnos még mindig nincs jól. Lényegesen jobban van, mint eddig, nem olyan gyenge, picit a hangulata is jobb, de most is lázas, s egyfolytában vele vagyok.

Zita!

Matyi nagyon aranyos! Milyen kutyust simogat? Sajátotok?
Nekünk egy zsemleszínű törpeuszkárunk van, és Marci imádja. Rengeteg pluszt tud adni a gyerekeknek.

Bucska!

Gyönyörűek a lányaid!!
Jó lehetett a hétvégi úszás. Sajnos nekünk ezen a héten ki kellett hagynunk. Kép


Ini!

Neked meg nagyon köszi a táblázatot!

Remélem lassan tényleg meggyógyul már Marcipán. Olyan rossz látni, hogy sápadt, elesett, gyenge, sirdogálós. Csúnya egy vírus ez a mostani!

Puszi nektek, s nagyon jó meleg napot, sok-sok kintlétet! Kép

Eszter
budddha
 
 


Zita!

Engem annyira elbűvölt Matyi,hogy egy nagyot csodálkoztam,milyen kutyát kell keresni a képen. Én láttam nagyon jó buszos,autós tortákat,majd szeptemberben kerítünk egy kedvencetKép!

Eszter!

Jobbulást Marcipánnak,tényleg elég brutális ez a vírus Kép!

Bucska!

Én is, én is vizet,sok vizet!


Buksi
kisbuksi
 
 


EszterKép
Sajnálom, hogy nem vagytok jobban. Küldöm a gyógypuszikat!!!!

BucskaKép
Az én lányaim tiszta apjuk. Belőlem nem kaptak sokat. Most ez jó, vagy nem, döntsék majd el ők.

ZitaKép
Nagyon édes a gyerkőc a képenKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Ma már sokkal jobban van Marci.Kép Remélem, így is marad.

Picit kimerészkedtünk a kertbe is.

Puszi mindenkinek!

Eszter
Kép

Hááát, ezt elég bénán sikerült feltennem! Bocsi!!
Kép
budddha
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a bókokat, nagyon aranyosak vagytok! A kutya hála isten nem a mienk, meg hát itt a városban a negyediken nem lenne a kutyának sem jó. A spániel a nővéreméké, ők falun élnek, ott van kert, Duna tehát van lehetősége a kutyáknak, mert van egy németjuhászuk is! És 5(!) macska.

Eszter: örülök, hogy Marci jobban van, és nagyon aranyosak a kutyussal a képen, látszik, hogy imádja! Tudom, hogy egy állat sokat tud adni a gyerekeknek, de azt gondolom nem lenne jó itt velünk egy lakásban, mert mozgástér kell az állatoknak. Majd ha Matyi igényli, akkor talán valami kisebb állatka jöhet, de így hogy van a nővéreméknél ott kiélheti a vágyait. Nem ugyan az, mintha saját lenne, de mégis jobb, mintha egyáltalán nem lenne.

Buksi: köszi a tippet torta ügyben, eddig úgy néz ki a busz-szeretet nem lankad. Ha kérdezzük a tegnap kapott kisbuszról, hogy tetszik? akkor mondja? teccci és nagyot mosolyog.

Nelli: azért biztos lesz a lányokban valami, amit tőled örököltek. Illetve már van is Kép Nálunk is sokban hasonlít Matyi az apjára, de remélem nem lesz későn érő típus, ahogy az anyósom mondta a férjemről. Mert őszerinte Feri későn érő, ezért nem tanult időben. Szerintem meg inkább ott volt a baj, hogy ők nem voltak elég szigorúak és ráhagyták minden gyerekükre és most a nagyobbik unokájukra is, azt amit azok akartak. Na jó nem ragozom, csak annyit, hogy a gyerekek szerintem sokban formálhatók a szülők által, csak mindig résen kell lenni!

Mennem kell, Matyi itt huzigálja a pulcsim, hogy szakadjak már el a géptől!

Jó éjt, Zita
zitus
 
 


ZitaKép
Igen, azt a bizonyost örököltékKép
De azért van egy-két dolog, ami belőlem van. Dorka szereti a megszokott dolgokat, rögeszmésen. Én is szeretem a megszokást.
Neki ferde egy picit a popsi csontja, nekem is.
Kicsit asszimetrikus mindkét lányom arca, mint nekem.
Dorka lábformája meg az alkata az enyém.
Viszont a kézkörme tiszta apja. Nagyon érdekes.

Az én férjem is későn érő típus, és Dorka kezd ilyennek tünni.

EszterKép
De jó, hogy jobban van a kisfiad.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Eszter
Remélem, jobban vagytok.

Zita
Ezt az úszás dolgot úgy bonyolítjuk, hogy én a kicsivel vagyok, a nagyot pedig egy úszóoktató tanítja közben. Egyébként az úszóoktató az óvónénije, magánban fizetem, mert ehhez is ért. Így megvan a bizalom, én is ott vagyok velük a vízben és persze lényegesen jobban haladnak, mintha csoportba járna.

Nálunk van kutya, kettő is, mindkét gyerek oda van értük. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert Tami például orvosost játszik a fiúval, orrcsepp, meg beköti a lábát, de a kutya tűr mindent. Az a poén az egészben, hogy egyébként emberevők, kaukázusi juhászok. Ennek a fajtának nincs túl jó híre, de nagyon figyelünk, soha nem maradnak egyedül a kutyákkal. A kicsi is imádja őket, de őt még minden érdekli a madártól a macskáig az összes dolog, ami az udvaron van.

Nelli
Nem tudom, nálatok hogy van, nálunk csecsemőnek mindketten az apjukra hasonlítottak. A nagy most kezd már rám hasonlítani. A kicsi meg még az apjára. Ugyanakkor egymásra is nagyon hasonlítanak.

Zita
Nagyon helyes a fiad Kép Remélhetőleg hamarosan itt lesz a tavasz igazán és több is látszik majd a gyerkőcökből. Én a magam részéről néhány jópofa változattól eltekintve, utálom a sapkát. Mondjuk nekem lányaim vannak, hosszú fürtökkel, sajnos még nem tudom, fiúknál hogy van ez. (De remélem, hamarosan megtudom.)

Tamit elvittem balettozni, most egy héten kétszer még oda is kell mennünk. Május végén lesz egy vizsgaelőadás, igazi nagy színpadon, dagadozni fogok a büszkeségtől. Egyébként a művelődési ház mellett, ahol a balettórát tartják, van egy nagy park, ott sétálgatunk Adrival, ha jó idő lesz. Kicsit nehéz, hogy mindenhova két gyerekkel kell mennem, de nincs túl sok segítségem, meg ennek is megvannak az előnyei. Például nagyon összeszoktak és egyelőre jó testvérek.
Sziasztok
Bucska
Sziasztok
Bucska
bucska
 
 


Sziasztok!

Tegnap este végre lett volna időm írni, de nem működött a Babanet. Kép

Látom, most már rendben, viszont időhiányban szenvedek.
Holnap elutazunk az ünnepekre Édesanyámékhoz, pakolok, készülődök.

Kívánok mindenkinek Kellemes Húsvétot, sok-sok meleg, tavaszi napot, virág illatot Kép!

Puszi,

Eszter
budddha
 
 


Eszter
Jó utazást, szép ünnepet!!

Marcipán már jól van?

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Szeretnék én is Nagyon boldog húsvétot kívánni mindenkinek a magam és a fiúk nevében!
Kép

Eszter jó utat, vigyázzatok magatokra!
Marcipán meggyógyult?

Zita
zitus
 
 


Sziasztok!

Rebi! Zitus!

Köszönöm kérdéseteket, Marcipán meggyógyult, már csak egy picit náthás. De végre valahára újra a régi Marci.
Már rosszalkodik is! Kép Sőt!!! Ma szinte semmi mást nem csinált, csakis olyan dolgokat, amiket nem volna szabad:
Nyúlkálás a konnektorba(egészen pontosan kísérlet volt, időben odaértem!!), cd-lemezek szétpakolása, a számítógépet kb. 10-szer kapcsolta ki, volt olyan pillanat, amikor üvegpohárral a kezében járult elém, mintha győzelmi zászlót cipelt volna, és még sorolhatnám...

Szabályosan úgy éreztem, mintha engem tett volna próbára. Miközben valamelyik "galád" tettét elkövette, a fél szeme rajtam volt. Hogy látom-e, mit művel?
Veletek is szoktak ilyen aranyosan szórakozni a kölköcskék???

Ráadásul, nekem közben takarítanimosnivasalnipakolni kellett. VOLNA!!
Egyfolytában dőlt belőlem a "nem szabad,hagyd abba, mondtam már ezerszer, hogy nem játék,stb."

Aztán jött egy pillanat, amikor - fogalmam sincs honnan - egyszerre eszembe jutott Szabó Lőrinctől a Lóci óriás lesz című vers , s elszégyelltem magam. Hiszen csak engem igényelt, velem szeretett volna lenni ez a kismanó!! Kép Nem volt több nemszabad, félbehagytam mindent, amit elkezdtem, s kimentünk játszani. Kép

S mi a történet vége?

9 óra van, és még sehol nem tartok a pakolással! Kép

Puszi nektek,

Eszter
budddha
 
 


Eszter!
Kellemes utazást és jó pihenést. Marcipánnak meg teljes gyógyulást, hogy száz százalékos energiával rosszalkodhasson Kép
Bucska
bucska
 
 


EszterKép
Persze, hogy a mi gyerekünk is nevetve csinálja azt, amit nem szabad. Domcsi is most kezdi érteni igazán, mi is az a nem. Jót nevet, mikor rászólok, és messzebb megy, hogy ott csinálja a csínytevéseit. Nagyon ügyi voltál, hogy rájöttél, miért ilyen a gyerkőc. Sokszor van, hogy csak figyelemfelkeltés miatt rosszalkodnak. És a háztartás ráér, a gyerek az első.
Persze kell az önálló játszás, de olyan jó együtt is játszani.

Kellemes utazást és boldog húsvétot!

BucskaKép
Kiskorában Dorka is nagyon az apjára hasonlított, csak úgy, mint most Domcsi, de most már keverék lett belőleKép

A többieknek is boldog húsvétot, sok locsolót!

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


<pre>

Anyuka Baba Szülinap Születési
adatai 2005.03.23
-n tölti Baba
névnapja Anya
szülinapja Anya
névnapja Pocaklakók
Noémi Gréta 2005.03.14 2290g/51cm 0 hónap 9 nap
Hicudzsi Csongor 2005.02.03 3640g/56cm 1 hónap 20 nap
Noresz Máté 2004.05.26 3050g/54cm 9 hónap 25 nap 21.szept 19.júl
Mariann Nádja 2004.04.20 3950g/57cm 11 hónap 3 nap 01.aug 31.máj
Eszter Márton 2004.03.15 4000/57cm 1 év 0 hónap 8 nap 11.nov 21.szept
Móki András 2004.03.15 2800g/51cm 1 év 0 hónap 8 nap 30.nov 06.dec
Judit Léna 2004.02.28 3980g/58cm 1 év 0 hónap 23 nap 29.máj 15.febr
Edina Kincső 2004.02.26 2950g/51cm 1 év 0 hónap 25 nap 25.júl
R.Tünde Kitti 2004.02.24 3600g/50cm 1 év 0 hónap 27 nap 30.ápr 15.nov
Orsolya Dénes Buda 2004.02.20 3000g/56cm 1 év 1 hónap 3 nap 09.okt 31.máj
Zsazsa Benedek 2004.02.17 3900g/56cm 1 év 1 hónap 6 nap 21.márc
Fruzsi Márk 2004.02.16 3700g/57cm 1 év 1 hónap 7 nap 25.ápr
Betty Lili 2004.02.16 3550g/53cm 1 év 1 hónap 7 nap 11.júl 01.okt
Rebi Levente Attila 2004.02.13 2600g/50cm 1 év 1 hónap 10 nap 28.jún 20.júl
Fbogi Lili 2004.02.10 3230g/51cm 1 év 1 hónap 13 nap 11.júl 09.ápr
Bucska Adrienn 2004.02.03 2300g/53cm 1 év 1 hónap 20 nap 16.szept
Fiona Benedek 2004.02.03 3550g/53cm 1 év 1 hónap 20 nap 21.márc 25.aug
Sztigris Niki 2004.01.28 2950g/48cm 1 év 1 hónap 23 nap 10.szept 24.máj
Zsóf Gergely 2004.01.24 3900g/57cm 1 év 1 hónap 27 nap 09.máj
Gigi Virág 2004.01.21 3300g/48cm 1 év 2 hónap 2 nap 26.nov
Ines Olivér 2004.01.16 3960g/59cm 1 év 2 hónap 7 nap 21.nov 23.jún 06.márc
Andi Peti 2004.01.12 4000g/55cm 1 év 2 hónap 11 nap 29.ápr 07.okt
Aranka Bálint 2004.01.07 3710g/ 1 év 2 hónap 16 nap 14.febr 24.jún
H.Szilvia Dorka(Dorina) 2004.01.06 3500g/57cm 1 év 2 hónap 17 nap 02.szept 18.jún
Noémi Liliána Eszter 2004.01.03 2660g/51cm 1 év 2 hónap 20 nap 27.júl 26.nov
Manóka Imre István 2003.12.30 3330g/51cm 1 év 2 hónap 23 nap 05.nov 11.júl
Tigribigri Alexa Regina 2003.12.27 2730g/54cm 1 év 2 hónap 24 nap 18.máj 23.jún
BarnánéIldikó Veronika 2003.12.25 3700g/52cm 1 év 2 hónap 26 nap 13.jan 24.jún
Manga István Mátyás 2003.12.19 3650g/56cm 1 év 3 hónap 4 nap 20.aug 18.jún
Boróka István Zoltán 2003.12.18 3850g/57cm 1 év 3 hónap 5 nap 20.aug 03.júl 23.márc
Ágiboszi Dániel 2003.12.09 3440g/52cm 1 év 3 hónap 14 nap 21.júl 16.dec
Nelli Dominika 2003.12.07 3490g/57cm 1 év 3 hónap 16 nap 04.aug 12.aug
Kisbuksi Vencel 2003.12.03 1560g/43cm 1 év 3 hónap 20 nap 28.szept 19.márc
Orsi Bence 2003.12.01 2840g/48cm 1 év 3 hónap 22 nap 23.aug 17.márc
Ildi Zsófia 2003.11.20 3600g/53cm 1 év 4 hónap 3 nap 17.szept 09.aug
Heni Boldizsár 2003.11.13 4000g/57cm 1 év 4 hónap 10 nap 06.jan
S.Emese Andris 2003.11.08 3160g/52cm 1 év 4 hónap 15 nap 30.nov
Kriszti Gergő 2003.10.31 3750g/60cm 1 év 4 hónap 23 nap 17.nov
Hicudzsi Édua 2003.10.30 3800g/54cm 1 év 4 hónap 23 nap 09.máj 23.márc
Pindur Dani 2003.10.21 3120g/55cm 1 év 5 hónap 2 nap 21.júl 12.máj
M.Sylvy Márkó 2003.10.10 3250g/53cm 1 év 5 hónap 13 nap 25.ápr 31.máj
Brigi Zsófi 2003.10.01 3200g/51cm 1 év 5 hónap 22 nap 15.máj 22.jún
DZita Ferenc Mátyás 2003.09.29 3200g/51cm 1 év 5 hónap 23 nap 03.dec 27.dec
Katianyu Ákos 2002.01.09 3 év 2 hónap 14 nap 22.jún 11.aug
Ines Hanna 2002.01.09 4070g/58cm 3 év 2 hónap 14 nap 28.márc 23.jún
Rebi Csenge 2001.11.07 3 év 4 hónap 16 nap 04.febr 20.júl
Sztigris Zsanett 2001.10.17 2850g/47cm 3 év 5 hónap 6 nap 31.máj 24.máj
Heni Barnabás 2001.09.21 3 év 6 hónap 2 nap
BarnánéIldikó Márton 2000.02.20 5 év 1 hónap 3 nap 24.jún
Bucska Tamara 2000.01.11 2500g/53cm 5 év 2 hónap 12 nap 06.máj 21.jún
Andi Kitti 1999.03.04 6 év 0 hónap 19 nap 30.ápr 07.okt
Nelli Dorottya 1999.02.18 6 év 1 hónap 5 nap 06.febr 12.aug
BarnánéIldikó Zsófi 1998.05.28 6 év 9 hónap 23 nap 24.jún
BarnánéIldikó Orsi 1996.01.21 9 év 2 hónap 2 nap 24.jún
Eszter Áron 1996.04.30 8 év 10 hónap 23 nap
Fiona Alexa 1995.12.25 9 év 2 hónap 26 nap 25.aug
Eszter Ádám 1988.09.02 16 év 6 hónap 21 nap 09.szept
Katianyu Eszter 1993.09.26 11 év 5 hónap 25 nap 11.aug
</pre>
ini
 
 


Ines,
remek lett az új tábla! Kép

Kellemes Húsvéti Ünnepet minden Pöttöm-családnak! Kép

Boró és családja
femõke
 
 


<pre>

Anyuka Baba Szülinap Születési
adatai 2005.03.25
-n tölti Baba
névnapja Anya
szülinapja Anya
névnapja Pocaklakók
Noémi Gréta 2005.03.14 2290g/51cm 0 hónap 11 nap
Hicudzsi Csongor 2005.02.03 3640g/56cm 1 hónap 22 nap
Noresz Máté 2004.05.26 3050g/54cm 9 hónap 27 nap 21.szept 19.júl
Mariann Nádja 2004.04.20 3950g/57cm 11 hónap 5 nap 01.aug 31.máj
Eszter Márton 2004.03.15 4000/57cm 1 év 0 hónap 10 nap 11.nov 21.szept
Móki András 2004.03.15 2800g/51cm 1 év 0 hónap 10 nap 30.nov 06.dec
Judit Léna 2004.02.28 3980g/58cm 1 év 0 hónap 25 nap 29.máj 15.febr
Edina Kincső 2004.02.26 2950g/51cm 1 év 0 hónap 27 nap 25.júl
R.Tünde Kitti 2004.02.24 3600g/50cm 1 év 1 hónap 1 nap 30.ápr 15.nov
Orsolya Dénes Buda 2004.02.20 3000g/56cm 1 év 1 hónap 5 nap 09.okt 31.máj
Zsazsa Benedek 2004.02.17 3900g/56cm 1 év 1 hónap 8 nap 21.márc
Fruzsi Márk 2004.02.16 3700g/57cm 1 év 1 hónap 9 nap 25.ápr
Betty Lili 2004.02.16 3550g/53cm 1 év 1 hónap 9 nap 11.júl 01.okt
Rebi Levente Attila 2004.02.13 2600g/50cm 1 év 1 hónap 12 nap 28.jún 20.júl
Fbogi Lili 2004.02.10 3230g/51cm 1 év 1 hónap 15 nap 11.júl 09.ápr
Bucska Adrienn 2004.02.03 2300g/53cm 1 év 1 hónap 22 nap 16.szept
Fiona Benedek 2004.02.03 3550g/53cm 1 év 1 hónap 22 nap 21.márc 25.aug
Sztigris Niki 2004.01.28 2950g/48cm 1 év 1 hónap 25 nap 10.szept 24.máj
Zsóf Gergely 2004.01.24 3900g/57cm 1 év 2 hónap 1 nap 09.máj
Gigi Virág 2004.01.21 3300g/48cm 1 év 2 hónap 4 nap 26.nov
Ines Olivér 2004.01.16 3960g/59cm 1 év 2 hónap 9 nap 21.nov 23.jún 06.márc
Andi Peti 2004.01.12 4000g/55cm 1 év 2 hónap 13 nap 29.ápr 07.okt
Aranka Bálint 2004.01.07 3710g/ 1 év 2 hónap 18 nap 14.febr 24.jún
H.Szilvia Dorka(Dorina) 2004.01.06 3500g/57cm 1 év 2 hónap 19 nap 02.szept 18.jún
Noémi Liliána Eszter 2004.01.03 2660g/51cm 1 év 2 hónap 22 nap 27.júl 26.nov
Manóka Imre István 2003.12.30 3330g/51cm 1 év 2 hónap 25 nap 05.nov 11.júl
Tigribigri Alexa Regina 2003.12.27 2730g/54cm 1 év 2 hónap 26 nap 18.máj 23.jún 27.márc
BarnánéIldikó Veronika 2003.12.25 3700g/52cm 1 év 3 hónap 0 nap 13.jan 24.jún
Manga István Mátyás 2003.12.19 3650g/56cm 1 év 3 hónap 6 nap 20.aug 18.jún
Boróka István Zoltán 2003.12.18 3850g/57cm 1 év 3 hónap 7 nap 20.aug 03.júl 23.márc
Ágiboszi Dániel 2003.12.09 3440g/52cm 1 év 3 hónap 16 nap 21.júl 16.dec
Nelli Dominika 2003.12.07 3490g/57cm 1 év 3 hónap 18 nap 04.aug 12.aug
Kisbuksi Vencel 2003.12.03 1560g/43cm 1 év 3 hónap 22 nap 28.szept 19.márc
Orsi Bence 2003.12.01 2840g/48cm 1 év 3 hónap 24 nap 23.aug 17.márc
Ildi Zsófia 2003.11.20 3600g/53cm 1 év 4 hónap 5 nap 17.szept 09.aug
Heni Boldizsár 2003.11.13 4000g/57cm 1 év 4 hónap 12 nap 06.jan
S.Emese Andris 2003.11.08 3160g/52cm 1 év 4 hónap 17 nap 30.nov
Kriszti Gergő 2003.10.31 3750g/60cm 1 év 4 hónap 25 nap 17.nov
Hicudzsi Édua 2003.10.30 3800g/54cm 1 év 4 hónap 25 nap 09.máj 23.márc
Pindur Dani 2003.10.21 3120g/55cm 1 év 5 hónap 4 nap 21.júl 12.máj
M.Sylvy Márkó 2003.10.10 3250g/53cm 1 év 5 hónap 15 nap 25.ápr 31.máj
Brigi Zsófi 2003.10.01 3200g/51cm 1 év 5 hónap 24 nap 15.máj 22.jún
DZita Ferenc Mátyás 2003.09.29 3200g/51cm 1 év 5 hónap 25 nap 03.dec 27.dec
Katianyu Ákos 2002.01.09 3 év 2 hónap 16 nap 22.jún 11.aug
Ines Hanna 2002.01.09 4070g/58cm 3 év 2 hónap 16 nap 28.márc 23.jún
Rebi Csenge 2001.11.07 3 év 4 hónap 18 nap 04.febr 20.júl
Sztigris Zsanett 2001.10.17 2850g/47cm 3 év 5 hónap 8 nap 31.máj 24.máj
Heni Barnabás 2001.09.21 3 év 6 hónap 4 nap
BarnánéIldikó Márton 2000.02.20 5 év 1 hónap 5 nap 24.jún
Bucska Tamara 2000.01.11 2500g/53cm 5 év 2 hónap 14 nap 06.máj 21.jún
Andi Kitti 1999.03.04 6 év 0 hónap 21 nap 30.ápr 07.okt
Nelli Dorottya 1999.02.18 6 év 1 hónap 7 nap 06.febr 12.aug
BarnánéIldikó Zsófi 1998.05.28 6 év 9 hónap 25 nap 24.jún
BarnánéIldikó Orsi 1996.01.21 9 év 2 hónap 4 nap 24.jún
Eszter Áron 1996.04.30 8 év 10 hónap 25 nap
Fiona Alexa 1995.12.25 9 év 3 hónap 0 nap 25.aug
Eszter Ádám 1988.09.02 16 év 6 hónap 23 nap 09.szept
Katianyu Eszter 1993.09.26 11 év 5 hónap 27 nap 11.aug
</pre>
ini
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a "nyaralásból" Kép

Nagyon jól éreztük magunkat, kényeztetve voltunk szüleim által. Igazából nekem nincs segítségem itthon, így nagyon ritkán adatik meg, hogy pihenjek. Ami, persze, nem naplopást jelent, hanem óriási sétákat, önfeledt együttlétet, hiszen nem kellett főznöm,mosnom, stb.
Szóval, klassz volt!!

Marcipán az új környezet hatására rengeteget fejlődött. Gyönyörű időnk volt, amit kihasználtunk, s leginkább a szabadban múlattuk az időt. Ez pedig azt eredményezte, hogy Marci óriási nagyokat aludt napközben, és végre megtanulta átaludni az éjszakát is. Kép SŐT Kép !!

Halkan mondom, hogy ezt a jó szokását eddig még itthon is megtartotta, bár két éjszakából ugye, jobb ha nem von le az ember messzemenő következtetéseket...

Sajna, meglepetten tapasztaltam, amikor ma végre valahára le tudtam zuttyanni a gép elé, hogy nem kellett túl sok időt fordítanom a visszaolvasásra. Kép

Azért, remélem, mindenkinek jól teltek a húsvéti napok!

Puszi,

Eszter
budddha
 
 


EszterKép
Nem jó a babanet, valószínű azért nem, írtak a többiek sem.

Örülök, hogy jó volt a "nyaralás". Biztos mindannyian feltőltődtetek.
És klassz, hogy Marcipán talán (halkan írom) átalussza ezentúl az éjszakákat. Már megérte elmenniKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Hát tényleg utálatos ez a net, mert jöttem egy párszor és mire megírtam, huss eltűnt! Remélem ez nem lesz újra az enyészeté!

Eszter: örülök, hogy jól telt a kiruccanás, és hogy Marcipán ilyen szép húsvéti ajándékkal örvendeztette meg a nyuszit és titeket. Gondolom cserébe ő is kapott valamiket!

Nálunk is csendben eltelt, sok sétával, már volt egy kis homokozásunk is, meg rengeteg hinta, galambkergetés. Szerintetek baj, ha hagyom hogy kergesse a fiam a galambokat?
Begyűjtöttünk egy csomó csokitojást, amiből pont most sül a fini csokis-meggyes muffin a sütőben.

Eszter, ti fővárosiak vagytok? Bár lehet, hogy nem az én tisztem lenne megkérdezni, mert hát én dunaújvárosiként lehet, hogy el sem tudok menni, de nincs kedved talizni a pöttömösökkel? Szeretnék én is valamelyik nap felmenni, ha lesz találkozó, de persze 100%-ra nem merem ígérni, mert ugye vonathoz vagyunk kötve.

Most megyek, mert cézársalit is készítek közben és már nagyon éhes vagyok, csak a husi most valahogy olyan lassan készül el Kép

Pussz, Zita
zitus
 
 


Sziasztok Nelli és Zitus! Kép

Örülök,hogy nem tűnt el mindenki innen!

Nelli!

Hát, úgy tűnik, nem sikerült elég halkan mesélnem az éjszakai alvást... Elmúlt éjjel Marci félálomban sírt vígasztalhatatlanul legalább negyed órát. Kép
Azt gondolom, túlfáradt, mert tegnap nagyon aktív éjszakája volt.
Meg talán még a foga is lehet.

Zitus!

Köszönöm szépen a meghívást!
Igen, budapestiek vagyunk, és ha a többiek is úgy gondolják, ahogy te, akkor nagyon szívesen mennénk. Kép

Húúúúú! Cézársali!!! Ne csöpögtess!! Pont az előbb gondoltam rá, hogy ennék valami igazán könnyűt, például egy jó salátát. A "férfiak" itt minálunk babgulyást rendeltek, ami ugyebár nem számít könnyűnek. Így én ki is hagyom...

'fini csokis-meggyes muffin'... Ezt azért nem kellett volna mondanod! Kép

Puszi,
Eszter
budddha
 
 


ZitaKép
Valahogy a gyerekkorhoz hozzátartozik a galamb kergetés. Csak ne bántsa, sztem.
Régen még meg is csúzliszták őketKép

Hogy csinálod a cézársalit? Én is nagyon szeretemKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

csak egy mondat:igen,igen, Eszter,minden pöttömös nevében mondhatom, úgy gondoljuk!!!!!! csak gondoltam megerősítem budapesti tuti talizósként Zitust KépKépKép Mihelyst valami biztosnak tűnik,szólunk!!!!!

Buksi
kisbuksi
 
 


Szia Eszter és Nelli!

Remélem azóta már újra átalussza Marcipán az éjszakákat! Nálunk nem is olyan régen jött el ez az időszak, de most is van, hogy 1-2 éjszaka megébred Matyi. Bár ez a korábbi állapotokhoz képest nagyon jó arány.
Cézársali: felvágom az uborkát, paradicsomot, paprikát, fejessalit, pici fokhagyma, aztán a csirkehusit fokhagymásan megpirítom picit, majd megpárolom Zepterben, össze a többivel, rá bazyalikom, és majonéz tejföllel. Hozzá fokhagymás pirítós dukál! Nagyon szeretem, sokszor csinálok nyáron, de most már nem bírtam ki és vettem hozzávalókat. Te hogy ismered?

Tali: remélem összejön, hogy felmenjünk mi is Matyival. Örülök, hogy Buksi is erre járt és megerősített, hogy nagyon örülnénk neked!

Ma olyan hideg volt, hogy csak déltájban mentünk le, aztán délután márakkora szél volt, hogy ikább itthon maradtunk, és jót játszottunk a kis állatkertjével. Ti ha bent vagytok mit szoktatok csinálni? És sétánál? Matyi szereti a játszóteret, csak épp lehetetlen rá egyedül figyelni. Imád homokozni is, bár még csak keveset, mert olyan hűvös a homok is!

Nelli: köszi a galambos hsz-t. Kicsit félek mindig, mert szinte eszetlenül rohangál utánuk, de bántani nem tudja, mert sokkal gyorsabbak. Hogy van Domcsi? Beteg még?

Megyek, mert holnap suli! Brrr....

Bár nem vagyok hívő, mégis olyan szomorú lettem a pápa halála miatt. Katolikus vagyok és kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy nem vagyok igazán jó katolikus.Kép

Zita

UI: remélem elmegy most a levélke, mert tegnap borzalom volt, még éjfélkor is kipróbáltam, de nem jött össze.
zitus
 
 


Sziasztok,
Eszternek és Bucskának: csak azért kotyogok bele, mert én is szeretném a magam nevében megerősíteni, hogy jó lenne veletek találkozni. Szoktam ám itt olvasgatni, de írni sem itt, sem ott nem nagyon jut időm mostanság. Így teljesen átérzem azt amit ti írtatok annak idején, hogy ismeretlenül is ismerősök vagytok Kép Remélem hamarosan találkozhatunk

orsi
orsko
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: