Bringa
Egyetértek Ágcival, szerintem is a legkevesebb idõ amit ki kell bírnia két etetés között min. 3 óra, hacsak nincs fejlõdési szakaszban. De az nektek még odébb van.
A másik, hogy ha eléri a baba a 6 kg-ot, akkor minden nap levegõre kell vinni még télen is, min. fél órára. A széllel kell csak vigyázni, a hideg ellen fel tudod öltöztetni. Tehát télen is KELL neki a rendszeres séta.
Kataa
Mindenképpen változik a baba alvása, de ez nem azt jelenti hogy hisztis lesz. Amíg ennyire kicsik mint a tied, nagyon mélyen tudnak aludni, szó szerint kiütik magukat. Ha már nagyobb, akkor kicsit éberebb lesz, többet is lesz ébren két etetés között, és bizony lesz olyan is, hogy nem fog tudni magától elaludni ha nagyon fáradt lesz. Levi most pont ebben a korban van, néha sajnos segíteni kell neki elaludni, pl. ha a nagyinál vagyunk és ott szétnyúzzák. Nem látják rajta hogy álmos, mosolyog ezerrel, és a következõ pillanatban keservesen elkezd sírni, potyognak a könnyei. Olyankor kellek én, jön a vállamra, kicsi ringatás és már alszik is. De ki fogod tapasztalni hogy milyen Alex, ne foglalkozz a "jóakarók" dumájával. A fejlõdési oldalakon amit írtam, nagyon sok jó dolog van leírva, ha van idõd olvasgasd, én sem magamtól vagyok ilyen "okos"
Amúgy itthon semmi gond nincs, én úgy szoktattam Levit, hogy ha látom rajta hogy álmos, leteszem és szépen elalszik magától.
Zita
Jobbulást neked
Panda
Nem lehet hogy magától is csökkent (vagy elmúlt már) nálad a hajhullás?
Mert ahogy olvastam ez a mennyiség ami nálunk most hullik, az a 9 hónap alatti nem hullás eredménye, tehát az így is úgy is kihullott volna apránként, csak most egyben jön.
Én is kínlódok vele, erre az okos apukám mondta hogy miért nem vágatom le. Nem tudom mibõl gondolja hogy rövid hajat jobb szedegetni mint hosszút, ezt legalább össze tudom fogni.
Pelus ügyben: én is csak akkor cserélek Levi alatt éjszaka, ha evés közben jön a kaki. Pisinél nem, csak reggel. Simán kibírja a pelenka és Levit sem kell éjszaka rángatnom, hanem evés utána ha bealszik tehetem le az ágyába.
Na most már befogom
Pusz: Forti





















