Sziasztok,
2 napig itt volt a barátnőm, csak most jutottam gépközelbe.
A lényeg, hogy megjártuk a dokibácsit, aki azt mondta a vérre a kakiban, hogy ha olyan picike volt, akkor valószínűleg csak egy hajszálér repedhetett meg erőlködés közben. Azóta is mindig kuksizom a pelus tartalmát, de szerencsére már nincs semmi. Kopp-kopp.
Ha már ott jártunk, lemérettük a kiscsajt, és már 60 cm. Előző este meg otthon volt mérlegelés, és 5340 g az eredmény. Eddig most híztuk a legkevesebbet (160 g/hét), ezt mondtam is a dokibácsinak, mert a szokásos 220 után kicsit keveseltem. Ő meg azt mondta, hogy még mindig több, mint az "elvárt" 150, és mivel eddig nagyon hízott, az se lenne baj, ha 100 g lenne csak a heti gyarapodása. Hallod cory?

Meg azt is mondta, hogy ne is hízzon olyan sokat, mert így legalább hamarabb és könnyebben kezd majd fordulni.
Tökre örülök, hogy nem paráztat ezzel a hízás mizériával.
Ennyit rólunk.
Olyan sokat írtatok, az agyam meg szokás szerint szita, hogy csak pár dologra tudok reagálni.
Kolping Hotel: nem akarok senkit lebeszelni, de mi tavaly nyáron voltunk ott, és nekünk nagyon nem jött be

Pont a kánikulai héten voltunk, és egy darab légkondi nem volt az egész hotelben. Egy sarki tetőtéri szobánk volt, majd megpuszultunk abban a kis helyiségben 3an, és a 4 csillaghoz képest (meg a 220 ezerhez, amibe hármunknak került) elég lelakott egy szoba volt. A kaja jó lett volna, de mivel az étteremben sem volt semmi levegő, viszont tömeg az annál inkább, miután a bugyimon is folyt már az izzadság, alig vártuk, hogy kiszabaduljunk.
Ráadásul reggel 7-kor már rohantam le a medencéhez ágyat foglalni, mert utána már esélyünk se lett volna, hogy 2 nm területet szerezzünk magunknak letelepedni, pláne árnyékban.
Na de legyünk optimisták, hátha azóta sokat javult a helyzet, és az is lehet, hogy csak mi vagyunk túl sznobok vagy hisztisek
Borcsa: sajnálom a bárányhimlőt

De talán gyorsan túllesztek rajta, és nem viseli meg annyira, mintha később kapta volna el.
Vince majdnem 4 éves volt, mikor az oviban elkapta, és tiszta pötyi volt, egy hónapig voltunk itthon vele. Még a haja alatt, a fülében, sőt a popsilyuka körül is voltak kiütések

Szerencsére a nyűgösebb időszak csak 3-4 nap alatt lement.
Mihamarabbi jobbulást kívánok nektek.
Rita: ismerős ez a fürdetési mizéria. Annak idején mikor Vince volt ilyen pici, még Szolnokon laktunk, és akkor volt a Tiszán a ciánszennyezés. Mi sem mertük csapvízben fürdetni a gyereket hetekig, sőt mi is lavóroztunk. Iszonyú macerás volt, nem irigyellek benneteket.
Most láttom, hogy már milyen sok vagyok, úgyhogy el is dugulok. Bocsi.
Vali