Hello Lányok! Éppen alszik Julcsikám, ime nektek a szüléstörténetem:
Ott maradtunk el, hogy piacozás-fözés-mozizás után hazaértünk. Ja nem, elötte még ettem egy Burger King-es csokis fagyit.
Negyed 12 felé értünk haza, és én elég nyugtalan voltam, valahogy belülröl el is kezdtem reszketni. Lefeküdtünk aludni, a kispapámhoz bújtam, hogy enyhüljön a remegésem, és kb. 20 percre rá, azaz nagyjából rögtön éjfél után jött az elsö fájás. Nem volt nagyon erös, csak meglepö. Még két ilyet megvártam, nekem elég gyakoriaknak tüntek ahhoz, hogy kikeltsem az ágyból kispapit is, mondván, hogy nem tudom, ez micsoda, de én most beülök egy kád meleg vizbe, mert elviselhetetlenül reszketek, ö pedig lesz kedves a mosógépen ülve engem strázsálni és az idöket mérni.
Igy is történt, és 2,5-4 perces fájásokat mértünk. Mármint kispapi mérte, én meg éreztem
Ezek után döntöttem: megyünk a kórházba, legfeljebb hazaküldenek, hogy haha kismami, hát igen, ezek csak kis jóslófájásocskák, tessen hazamenni és szundizni.
Felöltöztem (elég sután ment a sürü fájások miatt), még néhány dolgot bepakoltunk a táskába, és taxit hivtunk, ami hamar jött, és az ipse irtó rendes volt, mert a rázós útszakaszokon lassitott. Akkor és ott eldöntöttem, hogy amint felépülök, megverem a köbányai polgármestert, hogy nem tömeti be a Maglódi úti kátyúkat. Higgyétek el nekem, hogy autóban vajúdni már önmagában is megrázó, mindezt kátyús úton pedig egyenesen extrém sport számba megy.
Fél kettöre értünk a kórházba, adatokat felvették, és egy ROPPANT kellemes fiatal orvos vett fel



(áldja meg az ég utólag is, hogy a lehetöségekhez mérten óvatosan vizsgált mindig!). A fájásszünetekben vihorásztunk, fájások alatt pedig szuszogtam, mint egy ipari gumimatracfújó légszivattyú. Anyukám nyomdokain én is ujjkúpnyira voltam nyitva, magzatviz bent volt még. Hálóing az nem volt, mert teltház volt a kórházban

Igy sajátba öltöztem, és az elsö NST 80-105 erösségü fájásokat regisztrált, kb 2-3 percenként. Utána labdán szökdeltem, meg sétálgattam, és felváltva szorongattam a férjem öklét ill. az ágy végét. Szivhang hálistennek végig teljesen rendben volt, söt, pár óra múlva, túl az elsö ijedtségen már mocorgott is két fájás közt
Hanem sajnos nem tágultam. Fél 7-kor hivták az orvosomat, aki fél 8-ra beért, és kétujjnyi tágulást állapitott meg. Oxytocin infúzióra akartak kötni, de megkérdezték,van-e utolsó kivánságom. Zuhany volt. Erre legnagyobb boldogságomra közölték, hogy beülhetek a kádba. Akkorra Anyu váltotta a páromat, akit Apu hazavitt néhány otthon feledett leletért. Anyuval aztán kádaztunk, zuhanyozta a hasamat, és intenziven mélylélegzett velem (Norka, nehéz a fuvolisták kenyere!!!

). Késöbb kispapa is visszaérkezett, átvette a zuhanyozást, és Anyu ekkor már csak lélegzett velem, szegény majd’ belekékült, de szuszogott lelkesen. Apu pedig ült az ágyon és irtóra drukkolt. Úgyhogy tipikus libanoni család képét mutattuk, még jó, hogy nem jött be a húgom, aki egy unokatesóval pofozkodhatott volna, csak úgy szórakozásból.
Tiz elött kimászattak a kádból, szük háromujjnyi tágulással
És ekkor kezdödött az igazi nemulass, bekötötték az infúziót, amitöl iszonyú erös (120-125-ös), egymásba érö fájásaim lettek. A doki burkot is repesztett. Háromnegyed órán keresztül folyamatosan könyörögtem, hogy hagyják abba, a végén két fájást végigüvöltöttem, mint Tarzan

Valahol mélyen éreztem, hogy semmi értelme tovább gyötörni, nem produktiv fájdalom volt, és ezért rettentö rosszul türtem. Háromnegyed 11-kor, immár BÖ háromujjnyira nyitva az orvosom eldöntötte: császár. Nem szállt lejjebb a baba, és néhány fájás alatt a szivhangja is leesett.
Az ezt követö kb. 25-30 perc volt életem eddig legnehezebb szakasza. Mire elökészitettek engem és a mütöt, feltettek az asztalra, már jöttek a tolófájások is. Persze erröl már nem tájékoztattam senkit, tudtam magamtól, hogy MOST nem szabad nyomni. Iszonyú nehéz megállni. Plusz, mivel a 4.-5. csigolyám össze van csúszva, nem spinált adtak, hanem altattak, és mivel az altatószerböl a babába is megy át, azt csak akkor adják, amikor már teljesen elö vagyok készitve, és a szike az orvos kezében. Hát ne tudjátok meg. Ráadásul a mütöasztalon az elsö fájásnál megint kiabálni kezdtem, meg feszültem, mire egy kissé bal lábbal kelt mütösnö közölte velem, hogy nehogy már itt neki orditsak (mintha direkt NEKI orditanék, mit képzel ez magáról?!), mert ö attól megbolondul, meg nehogy leugorjak itten az asztalról
Lányok, nekem nem szokott a szavam elakadni , de most csak annyit tudtam neki mondani, hogy képzelje el, én mennyire nehezen viselem ezt. Azt hittem, megáll az eszem, 11 órája vajúdok, ö meg egy kis orditástól a falnak akart menni… Ha nem lett volna olyan rohadt rossz, bizisten még ki is röhögtem volna.
Az aranyszivü anesztes viszont az ezt követö két fájásra adott kéjgázt, igy azok már elviselhetöbbek voltak

És aztán „alszunk” ...
Mikor az altatásból ébresztettek, nem tudtam nyelni. Söt, bár hallottam, hogy szólongatnak, nem tudtam válaszolni. Kinyögtem, hogy „köpök”, és oldalra forditott fejjel valóban köptem is. Ezután eszméletemnél voltam, áttettek a hordágyra, ahol rémülten konstatáltam, hogy nem kapok levegöt. Ott feküdtem kiteritve, és NEM KAPTAM LEVEGÖT. Csak diszkréten hörögtem, ahogy az úriasszonyhoz illik. Közben talán kétszer megkérdezték, hogy mi a probléma (ha-ha, jó vicc, ha tudnék válaszolni, nem lenne probléma, gondoltam

) És az utolsó gondolatom az volt, hogy itt vannak körülöttem ezren, csak nem halnak meghagyni! És vár rám a babám is! Megint elveszitettem az eszméletemet, és egy szülöszobában ébredtem, körülöttem Apu, Anyu és a férjem. Annyira kivoltam, hogy nem tudtam seemit mondani, sem kérdezni, semmit a babáról, egyáltalán semmiröl. Hálistennek Anyu ott volt, mikor mosdatták és öltöztették, meg a párom is késöbb odaért (persze, hogy elment WC-re, és akkor hozták ki a mütöböl a babát!

), és levideózta a folyó vizben súrolókefével történt mosdatást (tegnap néztem csak meg, édesem, csupa lila volt keze-lába, és orditott, mint a sárkány). Megszámolták mindenét, aztán mire idáig jutottak a mesélésben, hozták Julcsikámat pólyában, kakastaréjjal



Akkora haja van, mint egy rendes hajasbabácskának

A szülésznö végtelen türelemmel segitett cicire tenni, aholis néhány veszedelmes erösségü szivornya után elaludt a drágám, mint a tök, de aztán felébredt, és kiváncsian nézegetett a félhomályban.
Ezután még néhány órát ott maradtunk együtt a szülöszobán, közben Apuék hazamentek, kicsivel késöbb a párom is, mivel ugye velem együtt ö sem aludt elözö reggel óta (illetve én aludtam szombat du. másfél órát – utólag is dicsérgetem magam érte!). Aztán este hatkor én átkerültem egy rooming-in kórterembe, a babácskát pedig elvitték, hadd szuszogjam ki magam. Hétkor hozták öt megint, szopikált kicsit, majd elaludt, és aztán el is vitték már aznap estére.
Mint kiderült, elöször csak igen kis adag altatót adtak, hogy a babába ne menjen át sok, és csak a varrásra altattak rá megint, és valszeg túlaltattak, azért ébredtem olyan nehezen. A hörgés után megint ráaltattak, hogy „jól” jöjjek ki, és lehetöleg ne emlékezzek – hát ez nem jött be, de mindig a jó memóriámról voltam hires
Nekem a lelkemre kötötték, hogy keljek fel reggel és csoszogjak el a mosdóig (trombózis ellen kell a mozgás), és ha odáig elmentem, mosdjak is meg, és ha mindez sikerült, becsszóra ki fogják venni a katétert

A reggel hatos hömérözös ébresztö után negyed hétkor ott imbolyogtam a mosdónál és vertem a tamtamot, hogy azonnal gyöjjenek és katétertelenitsenek, mert én pisilni akarok menni. Kicsivel késöbb ez igy történt, úgyhogy mire negyed nyolckor hozták az orditozó maffiózókat, én már az ágyon ültem, fél-törökülésben, és vártam a gyerekemet, akit ennek láttán majdnem eldobott a csecsemösnövér, és közölte, hogy ilyet még az életben nem látott, friss császáros anyuka az ágyán üldögél! Mért, gondoltam, hol a fenében üldögélnék, ha nem az ágyamon, tán üljek a szomszéd ágyára?! De azért kicsit büszke is voltam magamra
Azóta pedig már hazajöttünk, pénteken a doki kiszedte a kapcsokat (mikor megjött reggel, elárultam neki, hogy az életben még nem vártam egy pasit se ennyire, mint öt akkor), holnap pedig varratszedésre visszamegyek. Majd délután, mikor jön Anyu, lesétálok a kocsihoz, megnézem, milyen ülés esik benne, mert tulajdonképpen ülni már teljesen jó. Ha nem megy, marad a taxi, de azért jobb lenne, ha nem lennék másra szorulva. Barátnömtöl kaptam haskötöt kölcsön, nagy találmány!!!

Bár a tegnapi mosdás után már nem vettem vissza, azért lehet, hogy fogom még hordani.
Apropó mosdás, képzeljétek magatok elé Hasfelmetszö Jack-et, amint ólálkodik a zuhanyzó felé, majd egy doberdói veterán kecsességével megpróbál úgy zuhanyozni, hogy a hasi kötést ne érje víz … Na ez voltam én az elsö pár napon.
Azóta már hajat is mostam, persze már itthon.
Hú, de marha hosszú lettem! Bocsi! És még igy is kimaradt biztosan néhány elem, de összességében csak azt mondhatom, amit ágyszomszédom párja mondott: „megszenvesztettek”, de már túlvagyok (-gyunk) rajta. Ja, ágyszomszédomról és SZÁZTAGÚ rokonságáról is rengeteg vidám történetem lenne, de az már nagyon OFF. Elég az hozzá, hogy ne tudjátok meg, milyen a császáros heggel észrevétlenül röhögni.
Ja, csecsemösök aranyosak, némelyik házsártos, de mind profi és imádják a kicsiket, a növérek is aranyosak, tejem a harmadik napon megindult, úgyhogy a PaMELLa Anderson seholsincs hozzám képest

Babóka eszik, alszik, éjjel egyszer kel, de akkor zabál, mint egy konyhamalacka

Nyakán volt a köldökzsinór, azért nem szállt lejjebb, na meg a farosság miatt amúgy is nehéz szülés lett volna ... Utólag is minden a császárt indokolta, igy nincs lelkifurdalásom, hogy csak az én orditásom miatt kaszaboltak össze.
Most már abbahagyom, mert lassan megébred a malackám. Tényleg végig foglak benneteket újra olvasni, és addig is gratulálok minden friss mamának-babának
Franyonak és Mano2-nek most kapcsiból, de becsszó kirészletezem legközelebb!!!
Pussz
Kangi + Julcsi (1 hetes)