Új privát üzeneted érkezett!

Na majd holnap meglátjuk mire jutunk a bértornászainkkal..
Most elbúcsúzom, jó éjszakát.
Kép
cebe
 
 


Most, hogy végre kikapcsoltam a gyeröket, én is ideértem. Valaki? Valahol errefelé?
Büdös kölke megszokta, hogy apája hazajön 6 körül, onnan kezdve le se teszi, rajta alszik 9-ig. Ezt várta volna tőlem is, de valahogy nem tetszettem neki, így ezidő alatt kiabált és sírt felváltva, aztán 9 előtt 10 perccel elaludt volna, ha hagyom, de inkább megetettem és letettem az alvós ágyába. Sikerrel!!!!

Andi, lehetne, hogy minden dagiérzetes anya kapna valami fitness smileyt és le van tudva a sportolás? Kép

Betti, én se bírom megjegyezni, hogy miket akarok írni, de egy barátnőm azt mondta, hogy a kisgyerekes anyák egy különös tudatállapotban vannak, szerintem ez is ennek tudható be.

Nóra, gonoszkodunk, rosszmájúskodunk? Jászberény, meg másfél oldal? Fogadjunk, hogy még ki se takarítottál rendesen az új házban, de azért jösz ide szórakozni! Kép Kép Kép
Suttogó (ez egy könyv) szerint jól tele kell zabáltatni a gyerkőt este, aztán ha biztos vagy benne, hogy nem az éhség miatt sír, akkor simi, cumi, megnyugtatás ágyában. Jó erőt és egészséget hozzá Kép
Meg dokinénim azt is mondta, hogy most kezdenek el kóstolgatni minket, hogy mit lehet és mit nem, ezért ha rossz irányba változnak mostanság, akkor nem szabad engedni nekik. Ja! Biztos könnyű lesz Kép
Nesó, írtad, talán a másikon, hogy hasrafordulva ki kellene húznia a kezét maga alól. Hogy van ez pontosan? Mert Zsom nem Kép Ellenben visszafordul hanyattba, ez is valami, nem?
r_viki
 
 


Hali! nekunk is lesz jatszoallvanyunk! Kép Csak ezt akartam megosztani veletek! Rajottem, hogy parom azert ellenzi, mert anyosek akarnak karacsonyra venni egyet. De ma lebuktak, kiderult a dolog. Kép Mar nagyon varom. Lehet, hogy en jobban orulok majd neki, mint a gyerek?
Na szepjoejszaklat mindenkinek.
Apjuk is hazakeveredett
pussz ildi
indi1
 
 

 
 

Jó, hogy leírtam a kóstolgatás dolgot Kép Zsom felsírt, mintha sziréna szólalt volna meg, naná, hogy egyből felkaptam. Vagy 10 percet ugyanígy visított a vállamon, aztán levetkőztettem, megnéztem mindenét, visítás tovább, leraktam ágyába, cumi be, simi, nyugi, végül többszöri nekifutásra most úgy néz ki, visszaaludt. De nagyon nem szeretem, mikor így sír. Ez olyan, mint mikor nagyon megijed és nem tudom, mit álmodhat, de nagyon szörnyűt Kép Kép

Ildi, gratula a játszóállványhoz! Azért majd jól lepődj meg! Kép
r_viki
 
 


Halihó lányok,
Hát én is ideértem végre és szintén nagyon örülök a kezdeményezésnek de ezt már Katinak meg is irtam.
A régi NLC fórum nekem már pláne káoszos volt mert ugye mostanában nem jöttem túl gyakran. Igazat szólva nem volt lelkierőm végigolvasni a rengeteg hozzászólást főleg úgy, hogy a nagy részét a lányoknak nem is ismerem.
Most visszaolvastam itt a kezdetektől és egész más a "feeling"je a dolognak. Megint olyan közelinek érzem a jó kis régi beszélgetéseket Veletek.
Szóval jó, hogy mindenki örül és újra együtt a csapat!!!
Halihó Nóra, Minke, Bede és aktiv többiek!!!
Képzeljétek úgy néz ki, hogy Gergőci kezd helyreállni alvás ügyileg mert ma már csak fél 5 kor kelt fel először ellenben a tegnapi fél 1 es felkeléssel na és az előtte levő 3 óránkénti ébredásről ne is beszéljek. Igazából nekem azért is volt nagyon furcsa ez az új helyzet mert kismaci már 8 hetes kora óta átaludta az éjszakát. Hát nagyon el is voltam kényeztetve az igaz, össze is tettem érte a két kezem.
Még mindig úgy gondolom, hogy a fogzás előjele volt ez a hullám de majd holnap jön a védőnő és kikérem az ő véleményét is a dologról.
Egyébként a de. főzi és a du. gyümi pép hamikázás nagyon jól megy nekünk. Olyan édes kismaci ahogy formázza a kis száját a kanalazásnál. Én úgy szeretek neki pepecselni bár az üveges baby ételek is nagyon jók.
Én azt hallottam, hogy pl. a friss répával is vigyázni kell mert magas a nitrát tartalma ami nem jó a babáknak inkább helyette HIPP ételt v. bio zöldséget kell használni. Hát pedig én magam főztem pont s.répát most 3 napig és egyenlőre nem vettem észre, hogy gond lenne de azért óvatosak leszünk. Ma sütötök volt a menü és ezt is nagyon behamikázta Gergő, de az egész rugija, bodyja olyan lett. Nálunk egy evés az egy előke úgyhogy még be kell szerezni egy párat.
A játszószőnyegek nagyon klasszak de babák még édibbek rajtuk!!! Olyan szépen fejlődnek tényleg.
Nekünk tornáztató állványunk van és egyenlőre az alatt a pihenő széke van Gergőnek és abból rugdossa és fogdossa a lelógó játékokat. Ez annyira tetszik neki, hogy képes akár 1 órát is eljátszogatni. Ja és ez a szobai hordozó nagyon bevált etető széknek is nekem igy sokkal egyszerübb mint karban etetni és meg van igy a magunk kis szertartása az evéshez, hogy beülünk és előke és hami...
Remélem ez majd a súlygyarapodásnál is tükröződik mert annyira elkeseredtem, hogy fogyott Gergőci. Most az 1 hét alatt viszont mintha kikerekedett volna mióta finomakat hamizunk.
Én egyébként ezt a 4 ill. mostmár 5.hónapos korszakot nagyon élvezem mert már olyan jó, hogy egyre több a visszacsatolás minden formában!!!
Holnap jön hozzánk egy barátnőm az 1 éves kislányával úgyhogy inkább este jövök csak.

Addig is puszi mindenkinek!
mackólak
 
 


Jó reggelt!

Viki, nem hiszem, hogy ki kéne húznia a kezét, csak a dokinéni nézett furcsán. Kép De nem mondta, hogy meg kéne csinálnia. Csak a tekintetében volt valami furcsa. Viszont azt mondta, hogy mindent úgy csinál a Marci ahogy kell illetve semmilyen kóros nincs a mozgásában.

Bede, tegnap nem is írtam Neked, hogy Te ne panaszkodj ám a kilóid miatt, Te ugyanolyan csinos vagy, mint előtte!!!
Csillaghegyen merre laktok?

Évi, nekünk is van szobai hordozónk, de abban még nem sérül a gerincük? Szabad már azt? Mert azt nem lehet teljesen vízszintbe tenni, vagy csak nekem nem sikerült???
Örülök, hogy Gergőci kerekedik!

Csokimacs, én is nagyon kíváncsi vagyok már Rád!

Kati, merre jársz?

Minke, nekem van olyan tréningem is, ami nem jön rám!!! Azt hittem egy mackónadrággal ez nem fordulhat elő, de bizony amelyiknek a gumija erős és nem olyan nagyon nyúlékony azt nem tudom a csípőmön áthúzni. Én oda legalább 10 cm-t híztam. És a combjaimról nem is beszélve. Nem voltak soha vastag lábaim, de most borzalmas!
A tejcim én sem kockáztatom, már most is elég kevés, még egy pár hónapot ki fogok bírni így kövéren is.

Ildi, szerintem a játszóállvány nagyon klassz. Marci napi 3 órát biztos püföli! Kép)

Nagyon örülök a régi csapatnak! Ahogy Betti írta, én is doki után rohantam ide, hogy leírhassam mennyit fejlődött Ficánka. Kép
Pussz, Nesó
nesoka
 
 


Jó reggelt!
Esti hirtelen bőgés után jót aludtunk fél hatig Kép
Nesó, nekünk is van ilyen ültetős izénk, lehet teljesen vízszintesbe állítani, de én inkább picit megdöntve használom, mert így tud belőle nézelődni. Szerintem csak az árt a gerincének, ha nincs alátámasztva, ebben pedig azért inkább fekszik, mint ül. A kezünkben is szokott Zsom 'ülni' úgy, hogy felül fogjuk, meg picit a popsiját megtámasztjuk és szerintem így sem terhelődik a gerince.
Szia Évi, remélem, mostmár te is többet jösz Kép
r_viki
 
 


Na, a feledékenység nekünk is nagyon megy, mire végigolvasom a hozzászólásokat, tuti a fele lemarad a válaszoknakKép

Érdekes, hogy mennyire másként fejlődnek a babócák, Viki ezek szerint Zsom hasról hátra dobja magát, Minike csak hátról hasra tudja, fordítva még nem megy, bár a néha ki tudja húzni a poci alól a kezét...

Az esti hiszti nálunk is megvan, tegnap 10 percig hagytam üvölteni, ugyan apja szíve majd megszakadt, de utána 10 percen belül el is aludt, ha nem hagyom, akkor nem negyed tizenegykor, hanem megint egy körül alszik el, az tutiKép Remélem hamarosan abbahagyja ezt a kóstolgatást, mert nagyon nem komálom, szeretném, ha este újra okosan elaludna, remélem eljön ójra az az idő is...

Viki, szerintem sem ártalmas a gerincnek, ha nem azt terheled, hanem döntve fekteted, bár Minike abból meg simán felhúzza magát, a kis csalafinta Kép

Na megyek, mert eladja a házat Kép
sonee
 
 


Jó reggelt!

2 pozitív gondolat reggelre.

Azon gondolkoztam (szőkeségem ellenére Kép ), hogy biztos azért akart minden új hozzánk csatlakozni az nlc-n mert TUTI JÓ CSAPAT VAGYUNK! Fogjuk fel bókként és beszélgessünk itt Kép

Tejci és torna ügyben: gondoljátok hogy azok a friss anyukák akik a konditeremben gyötrődnek, csak anyatejjel táplálják a babájukat? (Najó, lehet hozott anyatej, módosítok saját tejre.) RR vajon szoptat? Miközben "korlátozott számban" személyi edzéseket tart? Cígöli a hordozóban a kicsit magával és ott ül az edzőterem sarkában a tuctuc zenében, ott próbál aludni? Naszóval vajon van-e teje RR-nek? Van egy tippem.
Majd lefogyunk ha már nem szoptatunk! És főleg amikor már majd járni tudnak a gyerkőceink! Kép (ugyi Andi?)

Rájöttem, nekem nem is kell fitness smiley, helyettem ugyanis Zsófi tornázik és még hasizmozik is Kép Kép

Ha már emlékezünk, sose felejtem el Kati "nyugdíjas kacsa"-hasonlatát, Nyanyci dinnyeevési rohamait, az online-kajálásokat, hogy én is rohantam ide akár csak azt beírni hogy jó a cukrom és hogy hogyan tartottuk a lelket egymásban. Emlékszem amikor megalapítottuk a még-nem-akarok-szülni klubot és amikor átcsaptam a másik végletbe és az utolsó héten már nagyon akartam szülni. Emlékszem amikor Dia online jóslófájásolt, mi meg tűkön ültünk, mikor szegény Vikinek Zsom nem óhajtott kibújni (szintén tűkön ültünk) és amikor kórházban voltam elárasztottatok a kedves sms-ekkel...
Köszönöm nektek az elmúlt hónapokat, nélkületek a várakozás nem lett volna olyan mint amilyen lett!
*könny könny*

Na csöpögés befejezve...
kingapocak
 
 


Nem ismeri valamelyikőtök ennek a kis éneknek a folytatását?: "háp-háp-háp, jönnek a kacsák, hű de éhes, hű de szomjas ez a társaság, bú-bú-bú boci szomorú"... na innentől fogalmam sincs, hogy hogy folytatódik...
sonee
 
 


hogy én milyen hülye vagyok, megtaláltam a neten, csak keresni kellett volna Kép minden esetre, akit még érdekel, Szabó Lőrinc Falusi hangverseny Kép
sonee
 
 


Ja és ma vagyunk 4 hónaposak, hogy szalad az idő Kép Kép Kép
sonee
 
 


Sziasztok!Kép
Olvasni megint csak este fogok tudni, azt hiszem... Patrik lefoglal.
Addig is egy kis testmozgás: Kép
hermi
 
 


Helló csajoK!!!

megbuktam mikrobiológiából!KépKépKép sirok!!!

szerdán kell mennem UV-ni!

na boldog vagyok..mert kiosztottam a társaságot! remélem ZSanika és Ágika veszi a lapot..emrt idegesítenk! nehogy már miattuk otthagyjam a tut oldalam! bár én is rátok vagyok kiváncsi nem rájuk!!

na egy kicsit visszaolvasok..ez úgyis oylan izgi!!!Kép

én is akarok iylen jeleket!!!!!!Kép
dius
 
 


na végig olvastam!!!
KInga én is könny-könny!!!Kép
igazság szerint ez egy olyan csapat szerintem ami nagyon hosszú évekig ki fog tartani!!! remélem nem vagytok undokok és elhuzok pár hónap mulva!!!KépKép

egy csomot akartam mondani..de hig az agyam..meg rohanok a suliba leadni a dolgozatokat!!
CSAK ami eszembe juT:
Minke nekem még mindig 16 kilo plusszom van!+ amit aterhesség előtt magamra szedtem az 5 kilo!!!!KépKépKép
Nesó szeritnem hülyeséget mondott a dokid..mert Maja is megfordul de a kezét még ki kell huzni!!

megpróbálok felrakni egy fotot amin látjátok hogy milyen szenya anya vagyok..mert a kupi tetején fekszik az éhező gyerekem!KépKépKép
dius
 
 


Dia, sajnálom! Kép azért remélem, nem vagy olyan szomi! nézd csak: Kép
hermi
 
 


nem megy..valamiért nem másol a gép!! na majd délután megmutatom!!Kép

pusza!!!!Kép
dius
 
 


Nemsokára indulunk, addig még olvasgatok itt kicsit, megnézem Dia szomszédos hozzászólását és összepakolom a fél házat az utazáshoz, biztos, ami biztos Kép
Dia, ezt is át kell élnie az embernek Kép Mostmár letudtad. Mármint az UV-t.

Szonja, az tulzás, hogy fordul a Zsom, leginkább eldől. Különben utál hason lenni, ezért kicsi a valószínűsége, hogy hátról hasra akarjon fordulni.

Kinga, bömbömböm...
Én csak azt tudom, hogy teljesen függő lettem, utóbbi időkben meg csak mrgszokásból olvasgattam már és dühös voltam, hogy mennyit kell végignézni, hogy tudjam, veletek mi történt Kép

Dia, mé' Ágika? Nem értem Kép
r_viki
 
 


Dia, elolvastam Kép Kép
r_viki
 
 


Viki, azé Ágika mer' ő is túmaccs Kép Kép

Na megyek eolvasni mit írt Dia a másikba.

Dia, különben Ildi meg én majd korrepetálunk online mikrobiból! Te szenya anya...
kingapocak
 
 


Uff Dia nagyon jól mondtad!
kingapocak
 
 


Hali Lányok!
Megkaptuk a szurit, kicsit sírt, most meg alszik, a java gondolom délután vagy éjjel jön.
Dia, hihetetlen kirohanást láttam Mayamami néven az NLC-én - nade és ej, ej. Vizsgán meg néha illik megbukni!
Viki, ne is keserírs a slamposságommal, a takarító néni is retteg tőlünk. Csak ezt nem tudom olyan szemléletsen leírni, mint egy nagytakarítást!
bede
 
 


Dia sajnálom a vizsgát, de jövő héten tutkó sikerül!

Viki, Minike úgy tanult meg hátról hasra fordulni, hogy előszeretettel fektettem a lejtős ülőgarnitúrára, viszont nekem ez nem olyan jó buli, mert most már egyedül, lejtés nélkül a játszitakarón átfordul és üvölt, mint a sakál, mert ő is utál hason lenni, visszafordítom, de abban a pillanatban dobja magát újra hasra...

Noémi, nagyon tutkó a táncoló ManóKép

Nóra, nekünk a 3. havi abszolút nem okozott gondot, aludt utána egy fél órát és vidámabb volt, mint valaha, remélem nálatok is ez lesz...

Na, megyek sétizni, utána meg nővéremékhez, mert meghívott kajára, utána pedig együtt megyünk a karácsonyi vásár megnyitójára, úgyhogy valszeg csak holnap leszek, hacsak nem veszem rá magam, hogy elmenjek a nagyihoz...

na megyek, mert erőteljesen hívnakKép
sonee
 
 


Kinél dekkol kakimanó? Sürgősen szükség lenne rá! (baracklé ellenére)
kingapocak
 
 


Hali! Kuldjuk fenypostaval! Kép
indi1
 
 


sziasztok,

visszaolvastamKép Pár sor, mert holnap reggel utazunk és még mi is a fél házat pakoljukKép
Az nlc-re raktam új képeket!

Jó 7végét Nektek!

Kati hol lehet?

Kakimanó megyKép
stahl28
 
 


Andrasom ma tultesz eddigi leghisztisebb napjan, egyszeruen nem akar meglenni egyedul a kisagyaban. Es allandoan cici kell.
indi1
 
 


itt vagyok! Kép

Ma apás nap volt, így csak most jutottam ide, mert délelőtt kaptam plussz alvást, délután meg sétáltuk nagyot.

Gyereknek szómenése van. Egész nap dumál. Már a reggelinél előadott egy negyedórás monológot. Mikor meg leültem netelni eltűnt a szőnyegéről. Már majdnem a ruhaszárító alatt járt, mikor észrevettem. Elkukacolt. Milyen egy szülő vagyok?!

Pedig ma mostam is, meg mosogattam is és jó sokat játszottam a gyerkőccel. Hallod DIa? Kép Ja és kétszer tettem be ugyan azt a ruhát, mert elfelejtettem öblítőt tenni a gépbe. Kép anyukaagy...

Én a jövő hétre rendeltem ribizlis túrótortát! De Ildi a tiéd biztosan jobb lett!

Viki! Gondolom már nem vagytok otthon, de azért jó szórakozást!

Andi! Holnap megyek fodrászhoz, de nem lesz rövid a hajam! Faludyét én is elfogadnám! Kép

Kakimanó ma még itt sem járt, pedig pelenkateszt van, így jöhetne.

Annyi mindent akartam még írni, de az agyammmmmmm

Nóra! Brogasd be Andris lábát! Én elfelejtettem és csak mostanra tűnt el a duzzanat a combjáról. Remélem nem lesz lázas!

Kinga! Én is elérzékenyültem... És iszonyú depis lettem volna, ha ti nem vagyok!
mankati
 
 


Sziasztok!

Hát amott felkavarodott rendesen a hangullat..
Dia, jól felhúztad magad, nem semmi hogy így kijöttél a sodrodból. Ha jól értem nem igazán az a bajod, hogy mindig takarításról ír, hanem az, hogy nem hiszed el amit ír.. lehet hogy nem is igaziból kismama,, hanem egy rendmániákus fickó, aki így akarja frusztrálni az internetes anyukákat. De az is lehet, hogy tényleg ilyen energikus, nekem azért hihető, mert ismerek hasonló típusú lányt. Szeretném, ha nem háborítana fel ennyire, azért kezdtem bele ebbe a pár sorba, de nem is tudom mit írjak, mert tudom nem vagyunk egyformák, és attól hogy az én idegrendszerem nem reagál semmi rendkívülivel, ha a sorait olvasom, tudom még másnak mehet az agyára.. én mégis higgadságra bíztatnálak, nehogy anyázós topikunk legyen..
Olyan rossz volt indulatos hozzászólást olvasni.Kép
Majdmég jövök, csak Nina hív.
cebe
 
 


Ne sírj!
mankati
 
 


Hahó,
Andris alszik, elég nyügös volt, szomorkodom miatta. Kapott apukájától játszó szönyeget (Brendon), azzal azért játszott!!
Viki, jó kikapcs!
Holnap este ált. isk. osztálytalálkozó lesz, nem tudom menjek-e, nem vagyok nagy formában. Lehet, hogy pont ez dobna fel, de egyáltalán nem bizti.
A másikon tényleg áll a bál! Akartam kicsit csititani, de nem enged belépni. Hát ez sem véletlen...béna vagyok na!
Kati, köszi a borogatós tippet, elfelejtettem magamtól. És mi az hogy kukacolt Sára?!
Különben meg pilótakeksz...torna helyett.
Puszi mindenkinek, Nóra és szuris Andris
bede
 
 


Ildi!
Nem próbáltad magad mellé tenni valami szőnyegre a gyerkőcöt? Ha elfoglalja magát, akkor bármikor el is aludhat ott. Lehet, hogy csak a kiságyat utálja?!

Dia! Sajnálom a vizsgát! Kép
mankati
 
 


Sziasztok!

Dia, sajnálom a vizsgát. Kép
Én is elolvastam amit írtál a másikon. Kép
Ahogy Cebe írta engem sem idegesít, amit ott írtak a takarításról. Emiatt sosem szomorkodom. És szerencsére az én párom is olyan, mint itt a legtöbb apuka, azaz a legfontosabb, hogy a kisfiunk kiegyensúlyozott legyen, a többi meg ráér. És ahogy Te is írtad, nálunk is általában rend van és nem piszokban élünk. Kép

Nóra, biztos nem lesz gond a szuri miatt, drukk!

Kati, jók ezek az apás napok! Kép Én is kialudnám már magam végre, de amikor lehetne, akkor egyszerűen nem megy!!!

Marci ma egész tűrhetően viselkedett, kevesebb volt a nyűg, mint az elmúlt napokban. De a kajálások előtt irtó mérges tud lenni, mint aki majd éhen akar halni. Kép

Na megyek fürdeni, gyerek alszik, ki kell használni a pancsi lehetőséget.
Szép hétvégét Mindenkinek!
Nesó és az egyre gömbölyűbb Marci
nesoka
 
 


Nóra!
Menj el a találkozóra! Ha nem jó, ott hagyod, de ne foszd meg magad a lehetőségtől, meg a többieket sem.

Én nem láttam amott bálállást, lehet, hogy érzéketlen vagyok?

Sára a popsiját kinyomva előretolja magát. Ezt hívom kukacolásnak.
Adtál kúpot a fiadnak?
mankati
 
 


Betti, megnéztem Nórádat az nlc-n, nagyon-nagyon édes! A könyves fotó a legjobb, de amikor hasal az is tök helyes!
nesoka
 
 


Lányok, én holnap-holnapután nem leszek, mindenkinek szép hétvégét! (Manót köszönjük.)

Nyugodalmas jó éjszakát!
kingapocak
 
 


Sziasztok!!!

Jaj ne értsetek félre!!! légycci légycci!!!

engem már nagyon zavart..visszaolvastam és szinte mindneki hozzászólásában ott van az hogy most nem tudta ezt meg azt megcsinálni emiatt kicsit rosszul érzi magát..nem akartam igy kirohanni..de már untam hogy minden hozzászólásban arrol olvasok..hogy hol kell nagytakaritani!

Cebe nem gondolok róla rosszat..... de akkor sem hiszem el hogy egy nap alatt ennyi mindent leht csinálni egy kisbaba mellett!!

én eléggé energikus voltam és vagyok is... ( munkából is kifolyólag!) ..de ez nekem sem megy! nem vagyok irigy...csak nem szeretem ha hülyének néznek!
én még emlékszem arra hogy pár honapja én voltam az aki nyilvánosan megbántotta azzal hogy meg mertem mondani hogy egy 1 honapos kisbaba nem tud forogni!! állítólag tud!!

na téma lezárva!!!Kép
dius
 
 


na más:
KAti nekem is szörnyen hullik a hajam!! ti mit csináltok vele?? folyamatosan összekötöm hogy ne legyen a Maja szájában..deigy is mindnehol találok belőle!!!Kép

ja tessék nekem megtanitani ezeket a tuti jeleket!!! Hermi, Andi hallod???Kép

Nóra hogy vagytok???? ANdris kiheverte az oltást???

megpróbálom felrakni a délelőtti fotot:...

különben merre jártok??? alszotok mikor én beszélgetmni akarok???KépKép
dius
 
 


Hahhó, én most értem vissza, mindenféle családi dolgok jöttek közbe. Lerobbant a bátyám a kocsijával, menteni kellett, közben a sógornőm nálunk várakozott az egyéves kisfiával, szegények csak most tudtak elindulni, csodáltam a kicsi türelmét..
Ezek a jelek: képek el vannak mentve a gépen és úgy töltjük fel, mint a fotókat.
Hajhullásra valamelyik fajta vitamin való, de nem is tudom melyik.. na most sokat segítettem..Kép
cebe
 
 


Hahó, van itt még valaki?
cebe
 
 


én itt !! még mindig!!!Kép
dius
 
 


Szia! Már éppen készültem kikapcsolni a gépet, hogy egyedül vagyok..
cebe
 
 


Maja alszik rendben? Nina akkora cirkuszt csinált esti lefekvésnél..
Voltunk a Corában és nagyon klassz hosszú-ujjú vastag nyaknál patentos, egészében mintás badyk vannak. Az ilyeneket szeretem, ellenben azzal, aminek csak az elején van valami figura az sose látszik..
cebe
 
 


Kép
cebe
 
 


Jó éjt, kellemes hétvégét, mi ha minden jól megy utazósak leszünk.
cebe
 
 


Képzép napot mindenkinek!
cebe
 
 


Andi, nem rossz ez a frocis kép Kép Kép Kép

Remélem Andris szurija már jól van. Nóra a helyedben én is elmennék osztálytalálkozóra, aztán amikor megunod hazamész...

Minden utazósnak jó utazást, az eddig egyetlen utazásunkon Minikével a pelenka és popsitörlő maradt itthon, pedig 4 kofferral mentünk Kép Kép

Tegnap először próbálgatta a hangszinteket, olyan tündi-bündi amikor suttog Kép És megint megszeretgették egymást az 1 éves uncsitesójával, hogy ez a két kis Lurkó hogy tudja imádni egymást, Patrik odabújt hozzá, puszit adott, Minike meg széles szájjal vigyorgott Kép Kép

Kati, kúszás nekünk is nagyon megy, ezek a gyerkőcök olyanok, mint a kis rákok Kép

Az éjszakánk szörnyű volt, másfél óránként szopott és azt sem volt hajlandó fekve, csak a kezemben, teljesen kivagyok Kép Kép

Tegnap tudtuk meg, hogy az igen bunkó főnöke a Páromnak beosztotta szentestére nappal, ami azt jelenti, hogy este fél nyolckor ér haza, mert hogy szentESTE, úgyhogy örüljön, hogy nem éjjeles, mert akkor már 6kor indulna... szép kis karácsonyunk lesz, olyan szomi vagyok Kép Kép

Na, hiányolnak, délelőtt még vagyok, ha van rajtam kívűl még valaki...
sonee
 
 


Találtam magam helyett futóbolondot:Kép
Ha kéritek kölcsönadom..
Úgy döntöttünk, hogy ottalvósra nem utazunk, Lucát délutánra buliba hívták szülinapi zsúr.. így csak egynapos utazósok leszünk, holnap reggel megyünk, este jövünk, biztos húzós lesz: dédilátogatás, mamalátogatás, nagynéni látogatás.. persze mindenki más városban-faluban..
cebe
 
 


Sziasztok!
Szerencsésen hazaértünk! Jó, hogy ott voltunk!!! Learattuk a babérokat, míg mi vacsoráztunk Zsom fogadta a hódolókat, mosolyokat és hangos kacajokat osztott az arra érdemeseknek, majd elvonult vacsorázni és aludt fél hatig, miközben mi bébifonnal buliztunk.
Nóra, megéri elmenni, már csak a babérok miatt is. Meg még azt is mondták, hogy jól nézek ki, amit persze nem hiszek el, de hallani azért jó volt. Úgyhogy kicsit feltöltődtem Kép
Szuris hogy van? Mi hétfőn kapjuk.

Szonja, nekem van egy túlélő készletem, amit mindenhová viszek, így ezek nem maradtak itthon, viszont a kombi autóba alig fértem be, annyi cuccot sikerült összepakolni. De, gondolom, egyszer csak belejövünk. Viszont nyaralni indultunk már úgy, hogy csak az útlevél maradt itthon Kép
Pusszantás mindenkinek, majd még jövök valamikor.
r_viki
 
 


Heló Viki, üdv újra itthon.
Útlevelet már mi is hagytunk otthon, de minden egyebet is. Kép
cebe
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: