Új privát üzeneted érkezett!

Pocakocska. Az akkor tényleg nem egyszerű.

andeeka: Kondi nincs az autónkban. Szóval első két ablak le, aztán úgy megyünk... Bár csak addig kell kibírni amíg a Mecsekre nem érünk, ott árnyékolnak valamelyest a fák. Egyébként, ha jól számolom Petra az idősebb. De hát ez a pár nap lényeg. :)


<a><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/17464.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top"></a>
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Nekünk van a családi autóba légkondi használjuk is rendesen nem is tudom elképzelni hogy ne legyen semmi baja nem volt még a gyerekeimnek tőle arra viszont mindig figyelünk, hogy rájuk ne menjen megnézzük hol és hogyan ülnek. Évente legalább egyszer ki fertőtlenítjük meg ( ehhez többféle ilyen készítmény van és nagyon egyszerű használni ).
Mi most épp azon gondolkozunk,hogy lesötétítjük, fóliáztatjuk persze csak finoman a gyerekeknél az ablakokat,hogy ne kelljen különféle árnyékolót rá venni hanem akkor az lenne.
A harmadik gyermekünk születése után cseréltünk nagy családi autóra és imádjuk 7 személyes kényelmesen elférnek a gyerekek,olyan kocsit szerettem volna hogy egy sorba elférjen három gyerek ülés mert még mindenki abba ül így igen korlátozottak lettek a lehetőségeink,végül Ford Galaxy mellett döntöttünk egy kicsit régebbi modell, de szuper kényelmes igazi nagycsaládosoknak való autó :) Imádom vezetni :)

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-54-14-2009_12_11-Zo2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-30-14-2011_05_08-Nik2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-39-70-2012_09_12-Alex.jpg"></A>
pocakocska
 
 


Sziasztok!

Voltunk ma a dokinál, Viola 7710 g és nem tudjuk hány centi, mert a helyettes védőnő képtelen volt rendesen megmérni :D Én itthon olyan 71 centit mértem kb. Minden rendben van, azt mondta a dokinéni, hogy ehet mindent, kivéve az aprómagvasakat és a tojásfehérjét. Még tejterméket is ehet, bár én azzal meg a puffasztó ételekkel várnék még kicsit. Kicsit aggódtam, mert mindig visszajön neki valamennyi főleg, ha a hasán van, de azt mondta, hogy nem baj. Kérdeztem tőle a fogzásra is a homeopátiát, de azt mondta, hogy a fogzás természetes folyamat, ritkán okoz nagyon kellemetlen tüneteket (:shock: ) és nem kell vele csinálni semmit. A gyerek az megtalálja a kezét h rágja, esetleg hűtős rágókát lehet neki adni. Meg ezekkel a gélekkel is az a baj, hogy gyógynövényesek, és allergiás lehet rá a gyerek. Azokat is max akkor kell használni, ha iszonyatosan be van durranva a gyerek ínye. Na erre a férjem azt mondta, hogy ez a doki az Infacolra is azt mondta, hogy semmit nem ér, nekünk mégis az vált be, szóval erről ennyit.
Vettem neki Milumil 7 gabonás pépet, most azt teszek az ebédjébe, hogy laktatóbb legyen. Mostanában meg azon agyaltam, hogy hogy lehet az, hogy nappal 4 vagy akár több órát is kibír két evés közt, éjjel meg néha 3-at se. Megkérdeztem Vida Ági gyerekpszichológust az on-line fogadóóráján, és azt a tanácsot kaptam, hogy etessem meg nappal gyakrabban, akkor is ha nem kéri, mert nappal annyi minden érdekli, hogy nem veszi észre, ha éhes. UH visszaállunk szerintem a 3 óránkénti etetésre, hátha így jobban bírja majd. Majd meglátom, hogy kell emiatt a napirendet módosítani. Amúgy is akarok változtatni, mert amióta jó idő lett, délelőtt sétálunk (télen mindig 1-2 óra felé mentünk), de most már akkor is nagyon meleg van, szóval ha kell valamit venni, intézni, azt elintézzük, aztán inkább délután is megyünk egy kört. Majd kiderül, hogy jön ki jól. Meg gondolkodom, hogy adok neki vacsira valami tejpépet, mert az alvás előtti szopi is eléggé sírós szokott lenni a fáradtság miatt, aztán lehet nem lakik jól vele. Még végiggondolom, mi legyen.
Holnap meg utazunk mamáékhoz, jó meleget mond a hétvégére, remélem jól bírja majd az utat, mert pont neki fog szembe sütni a nap délután :(
A mászás egyre jobban megy már, olyan cuki, olyan nagyokat lép a kezeivel. És minden érdekli, ami nem játék, és az erkélyajtót se szabad már csak bukóra nyitva hagyni, mert képes lenne kimászni :lol:

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!

Adri: üdvözöllek közöttünk!

Pocakocska: örülök, hogy jól éreztétek magatokat a nyaralás alatt! Terveztek még idén további nyaralásokat?

Andi: öcsém kocsijában sincs légkondi, le volt húzva az egyik első ablak, és volt levegő, szerintem jó volt. Jó utat nektek holnapra!

Túléltük az első vonatozós, átszállásos utazást, sima ügy volt!Ábel jól viselte teljesen, aludt mindkét vonaton kicsit. A nagyszénási mamáéknál jó volt, bővítettük az étrendünket kicsi hússal. Ma jöttünk át a szüleimhez, immár autókáztunk (öcsém értünk jött). Szerencsére szép időnk van, így rengeteget vagyunk kint a levegőn. Itt a zerindi mamáéknál még 10 napot leszünk!

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Húúúú.... nagyon lemaradtam. Betegek lettünk, azért nem jöttem.

Adri: Üdv közöttünk! :) Örülök, hogy eddig jól viselte a fogzást Petra.

Andi: Örülök, hogy jó volt a kerti-party és hogy Vilcsi is élvezte! Látom, már kiváltotok egy étkezést a gyümölccsel. :) Kitartást az éjszakázásokhoz! Olvasom, hogy már ment a mászás úgy, hogy a kezeit is használta Vilcsi! Ügyes! :) Látom, gyarapszik is szépen. Nálunk az volt legutóbb, hogy kevesebbet mértek Arninál, mint amennyit előtte. Mondom összement? :D Azt mondta a Doki, hogy semmit sem ér az Infacol? Nekünk is bevált.

Pocakocska: Örülök, hogy ennyire jól éreztétek Magatokat! Kár, hogy az idő beleszólt, de ahogy látom, megoldottátok. :D A képek is szuperek, nagyon aranyosak vagytok! Aranyos az a habtapis kép Alex babáról!

Szenasir: De jó! Akkor szerencsére nem volt gondotok az úttal. Érezzétek jól Magatokat! :)


Magunkról annyit tudok most mesélni, hogy Arni továbbra is sokat rágja a kezét, már a rágókát sem csak nyalogatja, hanem rágja. Szóval már készül lassan az a fog... Épp, hogy vége a hasfájásnak, jön a fog. :roll: ...és beteg szegény, azért nem jöttem. Apa megint hozott haza valamit. Mindenkinek jutott belőle. Mi már jobban vagyunk, Arni még gyógyulófélben van.

Apával :)

Kép

Kép

Hami :)

Kép

Kép

Kép

arnianyu
 
 


Sziasztok.

Köszönöm az üdvözléseket.

arnianyu: Jobbulást Arninak. Áprilisban sajnos Petrám is beteg volt. Láza szerencsére nem volt, csak köhögött. Elvittük a háziorvoshoz, adott köptetőt. Egyik nap itt volt anyum, ő gyermekkórházban dolgozik, és mondta, hogy neki nem tetszik a kislány tüdőhangja, vigyük el hozzájuk. (légúti osztály) El is vittük, kiderült, hogy szegénykémnek vírusos tüdőgyulladása van. Szerencsére hamar meggyógyult és nem volt nyűgi sem.
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Adri: Köszi! Remélem, hogy hamarosan már jobban lesz.
Milyen jó, hogy Anyukád kórházban dolgozik és felismerte, hogy valami nincs rendben. Örülök, hogy a kislány nem viselte annyira rosszul a betegséget! :) Arnit sem mondanám nyűgösnek, inkább csak nem akar enni.

Hogy rohan az idő! :shock: Még 10 nap és Arni 5 hónapos lesz. :D Majd 18.-án megyünk a rokonokhoz, mert a nagy és kicsi Arnoldomnak is névnapja lesz. :lol: Remélem, hogy jól fogja viselni a nyüzsgést. Eddig nem volt gond, de mostanában kezd félni, ha valaki közelebb hajol hozzá, legörbül a szája. :D

arnianyu
 
 


arnianyu: Nálunk szerencsére már régi történet a betegség. Igen, szerintem is szerencse, hogy anyum kórházban dolgozik. Így legalább nem kellett először elvinni a klinikára, hogy utána átirányítsanak máshova. Meg az a jó még, hogy amelyik orvos vizsgálta Petrát én is ismerem. Anno asztmás voltam és ő volt a kezelő orvosom. Meg kiderült, hogy a kislány is nagyon hajlamos rá.
adri1992
Pécs
 
 


Adri: Az jó, hogy ismered az orvost, aki vizsgálta a Petrát! De jó, sikerült kigyógyulnod az asztmából? Én a mai napig asztmás vagyok. Reméljük, hogy Petra nem lesz asztmás! Nekem Arnold refluxos. Borzalom volt az elején, mert nem tudtam, hogy mi van. Volt, hogy 12 órát végigüvöltött, akármit csináltam, végigzongoráztam a lehetséges okokat, de nem nyugodott meg, hányt tőle már, meg nem vett levegőt. :( Megijedtem, elvittem orvoshoz, de azt mondta a doki, hogy a hasa és tornáztassam a lábát, stb. Meg is tettem, de a sírások nem maradtek abba. Aztán mondtam a férjemnek és mivel ő is az egészségügyben dolgozik, mint az Anyukád :D, így azonnal mondta, hogy vigyük be a kórházba, mert lehet, hogy reflux. ...és tényleg. Nehezítette még a dolgokat, hogy nagyon hasfájós is volt, úgyhogy amiatt is sokat szenvedett szegény. Nem olyan rég múlt el, már ideje volt! De most meg már a foga készül... :D

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Szerencsésen megérkeztünk a nagyiékhoz, az úton is minden rendben volt, kicsit aludt is a végén. Itt is jól érzi magát, sokat vagyunk az udvaron, még pancsolt is a kiskádban odakint. Estére meg megyünk a keresztanyjáékhoz szalonnát sütni :) Holnap meg jönnek ebédre a másik mamáék is, uh lesz nyüzsgés. De hátha jól kifárad, aztán jobbat alszik.

Réka: tök jó, hogy Ábel ilyen jól tűrte a vonatozást, én nem viseltem volna ennyire jól :lol:

Arnianyu: jobbulást a picurnak! Nagyon édes a képeken :) Hát igen, nagyon telik az idő, Vilcsi is már elmúlt 7 hónapos, aztán még csak most született :cry: Egyébként ő is egyre jobban megijed az idegenektől, ezért mindig próbálok készenlétben lenni, hogy ha sír, akkor gyorsan fel tudjam venni. Mama is mindig lecsap rá mikor jövünk, szegényke meg persze nem ismeri meg, mert ritkán látja, meg azt se tudja hol van, aztán jó hogy megijed. Tegnap is itt a kapuban ébredt fel, mikor megálltunk, de csak azért mert apa hangosan beszélt, egyébként lehet h aludt volna még, aztán persze h morcos volt, főleg mikor idegen arcok vették körül.

Adri: tényleg jó, hogy édesanyád felismerte, hogy valami nincs rendben, legalább hamarabb tudtak segíteni Petrán. Reméljük, ő nem lesz asztmás.

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

arnianyu: Igen, szerencsére kigyógyultam az asztmából. De jó, hogy nálatok is van egészégügyis, ilyenkor nagyon jó. Mondjuk alapból nincs gond a háziorvosunkkal, nekem is ő volt. Csak mielőtt nekiállt háziorvosként praktizálni sebész volt, és az ilyen kicsit súlyosabb eseteket nem mindig ismeri fel egyből, mint pl. egy tüdőgyógyász akinek ugye ez a szakterülete.



Én is remélem, hogy Petrus nem lesz asztmás, de ha mégis akkor sem esem kétségbe, hisz ugyanúgy teljes életet tud majd élni, mint egy nem asztmás. Sportolhat majd, elmehet a barátaival bulizni, amikor már olyan idős lesz. (min. 15 éves) :)

Kép Ügyes kislányom :)

<a><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/17464.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top"></a>
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Andi: De jó! Örülök, hogy olyan tartalmas a program. :) ...és milyen ügyes, hogy az utazást is jól viselte.
Köszi, már javul a fiam szerencsére.
Szegény Vilcsi :D Biztos furcsa Neki, mikor a mama lecsap rá. :)

Adri: Gyönyörű a kis Petra!! :) Az jó, ha nincs gond a háziorvosotokkal! A miénk is nagyon rendes, alapos. Igen, szerencsére asztmával is lehet teljes életet élni.

Mi holnap nem leszünk, megyünk névnapot ünnepelni a nagyiékhoz. Vigyázzatok magatokra addig is! :wink:

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Adri: nagyon édes és ügyes a kicsi Petra! Jajj, nekem már előre frászom van attól, hogy egyszer majd elkezd bulizni a gyerekem, ráadásul még fiúgyerek is! :D :D :D

Arnianyu: jó ünneplést nektek! Hogy álltok a fogzással?

Mi még a héten mamázunk! Ábel nagyon jól érzi magát. Amennyit csak tudunk, az udvaron vagyunk. Egyre profibban kúszik Ábel. A múlt héten emelte a popsit, és a fejével tolta magát előre, most már a karját használja. Tetszenek neki a fűszálak, csak úgy teper a pokróc széléhez, és cibálja a fűszálakat. Már 3szor próbálunk mindenfélét enni, úgy tűnik, beválik. Nem is ébred fel annyit éjjel (gondolom jobban megtelik a pocika), vagy a jó levegő teszi! :)

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a dicsérő szavakat. :)

A fűszálak Petrának is nagyon tetszenek. Csak az a baj, hogy mindig mindent meg akar kóstolni. Tegnap cseresznyét szedtünk. Ugye nagy meleg, mindenki izzad, és őt azért kell tartani időnként. Szegénykém úgy nézett ki, mint egy kis malac. De most legalább tényleg volt értelme az esti fürdésnek és nem csak a rutin meg a megszokás miatt fürdettük meg.

Nektek egyébként nincs elegetek az okoskodó emberekből. Mármint voltak nálunk tegnap ismerősök, egy idős házaspár és elkezdtek okoskodni, hogy kell a kislány lábára zokni, mert megfázik. Nem szóltam inkább semmit, mert akkor még én lettem volna a bunkó. De amúgy tartva volt, és volt vagy 40 fok. Szóval biztos, hogy nem fázik meg. A másik meg, hogy a babavizet nem kell forralni, mert a lányuk sem forralja a kislánynak. Persze, az lehet, csak az a kislány már 3 év körül van. Régebben anyósom is mindenbe bele akart szólni, de őt párom segítségével már leállítottam. Most már az van, hogy max tanácsot ad, meg megkérdezi, hogy pl. etesse-e meg Petrust, vagy mostanában evett, meg ilyenek.


arnianyu: Jó bulizást. Arni biztos élvezni fogja. Majd mesélj milyen volt. :)

<a><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/17464.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top"></a>

Kép Pár órásan. :)
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Még tudtam jönni, de lassan indulunk nagyizni. Apának sajnos dolgoznia kell, de meglátogatjuk. :)

Szenasir: Köszönjük! A fogzás egyelőre ott tart, hogy ott az ínyén a duzzanat, nyála folyik és mindent a szájába vesz. Már a rágókat is rendeltetésszerűen használja :lol:, nem csak nyalogatja. Gratulálok a kislegénynek, hogy már egyre ügyesebben kúszik! Aranyos lehet, ahogy a fűszálakkal játszik. :) Az evésnek is örülök, ügyes! ...és igen, a jó levegő kétségkívül számít, jobb az étvágy és valahogy aludni is jobb.

Adri: Haha... :D Képzelem, milyen maszatos volt Petra. Nagyon aranyos ez az újszülött kép is Petráról!
De-de! Nekem is az agyamra megy az okoskodás! Nálunk is a zokni a téma. A szomszéd szokott átjönni, aztán hajtja, hogy megfázik a lába. Hogy' fázna már meg 40 fokban??? Ráadásul vagy a kezemben van, vagy a játszószőnyegen, nem éri a lába a talajt. Már nem újszülöttek és ráadásul jelzik úgyis, hogyha kényelmetlen a zokni, vagy épp' ha anélkül kényelmetlen. Nem kell ilyen melegben a zokni. Ha nézed a lábát, hogy hideg-e és nem az, akkor nem kell, ne is törődj az okoskodókkal! :) Arnira sem adok, mióta ilyen meleg van, pedig ő még csak 4 hónapos, de jól érzi magát, szóval biztos, hogy nem fázik.
Nem mindegy tényleg, hogy 3 éves, vagy 7 hónapos gyereknek akarunk valamit adni. Egy 3 évesnek már erősebb a szervezete. Tedd úgy, ahogy jónak látod. :) Szeretnek okoskodni. Az jó, ha már anyósod megértett és csak tanácsokat ad! Nálunk Anyu szeret okoskodni, férjem Anyukája nem szól bele semmibe, tudja, hogy tudjuk, hogy mi a jó az Arninak.
Köszi! Biztos jó lesz a buli. Igaz, a férjem nem tud jönni, mert bent kell lennie a melóhelyen, de majd benézünk Hozzá. :) Lesznek majd ott még gyerekek, ahová megyünk, mert az egyik ismerősünk kislányának ma van a születésnapja, így egybe fogjuk megtartani azt is a fiúk névnapjával.

Na, mentem, készülődünk. :)

Ha tudok, akkor ma még írok, szerintem képek is lesznek. Ha nem tudok, akkor majd holnap mindenképp' jövök.

Sziasztok!

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Mi már vasárnap visszaértünk a mamáéktól, jól kifáradt szegény, túl sok volt neki most. MInden este nagyon későn feküdt le, ugye pénteken meg vasárnap az utazás miatt, szombaton meg a szalonnasütés miatt. Eléggé nyűgös volt most hétvégén, főleg ha a keresztapját meglátta, akkor eltörött a mécses. Hogy miért, nem tudom, de sajnáltam szegényt, pedig úgy ölbe akarta volna venni, de hát ez van. Aztán ezek miatt kicsit el is csúszott a napirendünk, de remélem lassan visszaáll. Meg most a meleg miatt is változtatni kellett, nem megyünk ki délelőtt, majd csak délután, ha felkelt.
Tegnap amúgy olyan finnyás volt, az se ízlett neki, amit eddig szeretett. Ma már megette azt, amit tegnap meghagyott, remélem az uzsi is ízleni fog neki, párolt meggy-körte-keksz kombó lesz :)
Jaj én is úgy utálom az okoskodásokat. Anyósom is tök rendes volt tényleg, vett neki bébiételt, de 3ból 2 olyan volt, amit még nem evett, uh nem adtam oda neki. Meg ha sírt, akkor biztos éhes, adjak neki húst. de megbeszéltük a védőnővel, hogy majd eljön és elmondja, hogy kell bevezetni a húst (el is jött, el is mondta). Meg mikor vacsiztunk pénteken, egyből nyomta a kiflicsücsköt a kezébe. Gyerek meg se merte fogni :D És engem nem érdekel, hogy ő már mindent adott a gyerekeinek 3 hónaposan, én a fontolva haladó módszert választottam, mindent fokozatosan vezetek be neki, nem durr bele bumm módjára. Akinek nem tetszik, így járt. Anyukám a másik véglet: ne lássa,hogy eszünk, mert megkívánja :D Érti ezt az olyanra, amit még Vilcsi nem ehet. Na mindegy,nem egyszerű, de hát nem véletlenül van 2 fülünk ;) egyiken be, másikon ki :) Én vagyok az anyja, én vagyok vele egész nap, majd én eldöntöm, hogy nevelem (na jó, az apjának még engedek némi beleszólást :) )
Ja és képzeljétek, tegnap lejjebb tettük a matracát az ágyban, mert a védőnő mondta, hogy nagyon ügyesen mászik meg mozog, hamarosan fel fog kapaszkodni, meg felülni. Uh eldöntöttem, itt az idő. Még kicsit fura, hogy ilyen lent van, nagyon le kell hajolni, de Vilcsi már megszokta. És már nem is alszik hason, össze-vissza forgolódik.

Adri: Nagyon édes a kislánykád, és nagyon ügyes, hogy már így ül. Vilcsi még eldől, ha felültetem :) Az újszülöttkori képe is nagyon tündéri :)

Réka: Örülök, hogy Ábel ilyen jól tűri a mamázást, remélem legközelebb Vilcsi is jobban érzi majd magát

Arnianyu: várjuk majd a beszámolót!

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagyon kifáradtunk... Nagyon jól éreztük magunkat. Arni egész jól tűrte a dögönyözést, néha eltört a mécses, ha valaki közelített :D, de sokat nevetgélt, meg sikongatott. Inkább a hőség volt rossz mindannyiunknak. Apa dolgozott, szóval Ő nem volt velünk, de hoztunk Neki névnapi tortát. :D Jól elfáradtunk.

Pár kép - bocs, hogy kicsik, de másképp' nem fogadta el a babanet, le kellett kicsinyítenem őket.

A névnaposok :) (már itthon készült)

Kép


Arnold anyukájával:

Kép

Mindkét mamával:

Kép

Család többi tagjával:

Kép

Itt jó passzban volt, nem fakadt sírva a Papától :D

Kép

Unokázás... :D

Kép

Ki is dőlt a nap végén...

Kép

Bocsi, mennem kell, mert hulla vagyok, holnap majd reagálok mindenre, most csak beugrottam.

Jó éjt! :)

arnianyu
 
 


Sziasztok!

arnianyu: Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. Egy kis mécsestörés szerintem belefér egy ilyen programba.


Ti voltatok már a babákkal strandon? Mi szombaton megyünk. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni Petrának. Mondjuk fürdeni nagyon szeret, meg van kismedencéje abban is szeret pancsolni. :)


A zoknis témára visszatérve. Petra szereti még a lábát is rágcsálni. :) Amikor még hűvösebb volt és muszáj volt, hogy legyen rajta zokni, akkor volt, hogy kb. 3szor adtam rá másikat, mert úgy összenyálazta, hogy csavarni lehetett belőle. :) Így, hogy nincs rajta zokni meg csak annyi, hogy ha már nagyon nyálas akkor megtörlöm a kis lábát.

Ti használtok kompot? Én eleinte nem akartam, de egyszer bele lett rakva kíváncsiságból, hogy tetszik-e Petrának. Nagyon élvezte. Eleinte csak hátrafelé ment vele, aztán már oldalra is, most meg már előrefelé is tud. Szóval nem bántam meg, hogy kipróbáltuk. Mondjuk azt észrevettem, hogy ülve nem sűrűn közlekedik benne, inkább feláll. :)

<a><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/17464.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top"></a>
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Na, megint lemaradtam. Tegnap nem jutottam ide.

Andi: Szegény Vilcsi. :( Akkor most nagyon kiborította a program. Látom, Nála is tört a mécses, ha meglátta a keresztapját. Most ebben a korban vannak, türelmesnek kell lenni, majd biztosan ölbe veheti a keresztapa, hogyha már a Vilcsi túljut ezen az időszakon. :)
Mi sem mászkálunk ebben a hőségben. Na, hogy' ízlett az uzsi Neki? :)
Igazad van! Vilcsi a TE gyereked, TE döntöd el, hogy mikor, mit adsz Neki, mikor, mit vezetsz be, stb. Értem, hogy csak jót akarnak a nagyik, de sokszor túlmegy a jóakaraton a dolog és átcsap dirigálásba.
Na, örülök, hogy már ilyen ügyes a kiscsaj! :)

Adri: Igen, kicsit szabad sírdogálni. :) Ügyes volt, mert nem volt nyafka tényleg, pedig nagyon melege is volt, meg dögönyözték, stb.
Mi még nem voltunk strandon, de készülünk mi is. Biztosan fog tetszeni Petrának, ha szeret fürdeni. :)
Arni is kezdi már megtalálni a lábait. :D Ha kalimpálás közben a látóterébe kerül, akkor utána elnézegeti, időnként próbálja megfogni. Ő még a zokniját nem vette le - igaz, mostanában nincs rajta -, de kisebb korában csinált olyat, hogy addig dörzsölte össze a két lábát, míg le nem ügyeskedte a zokniját. :D

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Hát igen. A zoknilevevés. Mondjuk erre még nem jöttem rá, hogy Petrus miért is csinálja, de nem baj. Ha neki az jó, akkor csinálja, majd leszokik róla. Volt olyan, hogy este rugiba aludt és nekiállt sírni, hogy miért nem jön le a lábáról. De anyum sikeresen megoldotta. Adott rá egy vékony zoknit, azt le tudta húzni és már rendben is volt minden. :)

<a><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/17464.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top"></a>
adri1992
Pécs
 
 


Adri: Minden baba csinálja. :) De majd leszoknak róla. Ismerős... :D Arni is "rosszul volt", hogy nem tudta levarázsolni a ruginak a lábrészét. :lol: Jól nézek ki, ha olyan lesz, mint az Apja... állandóan pucér lábbal járkál, csak nem szólhatok rá, hogy nézne már ki egy 33 éves férfinél. :lol:
Arninak azt tetszik, hogy mikor pelenkázom és az arcomhoz rakja a lábát, megfogom és mondom, hogy "pfűűű... de büdös", közben nevetek és ezen nagyokat sikongat. :lol:

arnianyu
 
 


Sziasztok !

Hűű egy pár napig nem voltam és mennyit írtatok :)

arnianyu: Nagyon édes a nagyfiú a képeken :) A zokni témával én mi is szembesültem már az idősebbek már nálunk is megjegyezték,hogy mindig kell rá zokni,ez nem igaz nem hideg a lába 40 fokban :)

senasir: Igen tervezünk nyaralást még Júliusban elmegyünk egy hétre, ez lesz még a nagyobb, de minden évben megyünk ilyen egy napos programokra mint az állatkert :)
Érezzétek jól magatokat a Mamánál,de amint írtad megvan.

adri1992: édes picuri baba volt mikor megszületett:) Nem voltunk még strandon sem a kisebbekkel sem a nagyobbakkal, a babakomp szerintem felesleges, nekünk nem volt és én nem tartom jónak, nem kell az időt sürgetni fog a baba menni nélküle is csak külön feladat hogy figyeld ne boruljon fel és nem is tudom ha a olyan gyerek kerül bele aki még nem tud ülni akkor nem jó a hátának, ha már tud akkor meg úgyis mászik és felkapaszkodik mindenre az első lányomnál úgy vártuk,hogy végre járjon aztán majd hiányozni fog hogy még csak mászik.Szerintem nem szabad az időd sürgetni, de te tudod :)


andeeka1: Ezt én is tapasztalom mindenki meg akarja mondani,hogy neveld a gyereket nem csak a rokonok,szülők hanem még a szomszédok és az utcán akivel találkozol ők biztos jobban tudják mitől sír a te gyereked éppen.... ezek a gyengéim...én is mindig azt mondtam ha valamit rosszul csinálok úgyis én fogok szenvedni is miatta. Mindig kitalálnak olyan mikor mit ehet a gyerek és ehhez kell igazodni nem ahhoz ami akkor volt mikor nekik gyerekük...

4 éjszaka alatt megcsináltuk Apával a kerti medencét a gyerekeknek nagyon imádják minden nap megy a pancsi benne :)
Olyan jó színük van és imádják a vizet :)




<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-54-14-2009_12_11-Zo2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-30-14-2011_05_08-Nik2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-39-70-2012_09_12-Alex.jpg"></A>
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pocakocska 2013.07.02 12:59-kor.
pocakocska
 
 


Sziasztok!

Pocakocska: Köszi! :D Majd legközelebb próbálom kicsit nagyobbra hagyni a képeket. Kár, hogy le kell kicsinyíteni, mindig vacakolhat vele az ember.
Nem tudom, miért szólnak bele mindig, mindenbe. Vegyenek fel ők zoknit 40 fokban... :lol:
Mentek még júliusban is nyaralni? De jó! :)
Nagyon jó a medence!!! :) El is hiszem, hogy minden nap pancsolnak. Aranyosak vagytok, jó kép!


Mi megyünk majd megint Bulgáriába. Már nem félek az úttól, mert mikor először mentünk, még kisebb volt az Arni és mégis jól viselte, most pedig már nem is hasfájós, szóval nem fenyeget az a veszély, hogy a gépen kezd miatta üvölteni...

Barátnőmmel :)

Kép

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Hogy tűrítek ezt a meleget? Mi elég rosszul, pedig már van klímánk is, de nem tudom lehűteni az egész lakást mégse :( Vilcsinek is alig van étvágya, amit eddig szeretett, most azt se nagyon eszi...
Viszont már profin mászik, és tegnap felkapaszkodott, ma meg már majdnem ült is. Sétálni se nagyon megyünk, csak a piacig mentünk meg vissza tegnap is. De jövő héttől lehűlés jön végre, uh remélem akkor majd megint mehetünk többet.

Arnianyu: örülök, hogy jól telt a kiruccanás, hát igen, most már abban a korban vannak, hogy nem tűrik sokáig az idegeneket, főleg ha sok van belőlük és zajosak :) Jók a képek, aranyosak vagytok :)

Adri: mi sem voltunk még strandon, én nem akarom még Vilcsit bevinni a vízbe, viszont akarok majd venni neki egy kis felfújható medencét, amibe pancsizhat. Vilcsi nem rágcsálja a lábát, a mászás jobban érdekli. A zoknit ő is mindig lerugdossa, de nem direkt, csak annyit jár a lába, hogy lerúgja. Amúgy én annyi rosszat olvastam a kompról, hogy nem veszek, meg nem is férne már ide még az is :lol:

Pocakocska: nagyon irigykedek a szupi medencétekre :D na meg a kertre...olyan jó lenne csak egy picike udvar, ahova kimehetnénk..de talán majd egyszer..

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Andi: Ez a meleg borzasztó! De ma már egy kicsit enyhébb szerencsére. Nálunk is ez van, Arni sem nagyon akar enni. Gratulálok, nagyon ügyes a Vilcsi!! :D Mi sem igazán sétálunk, majd most, hogy enyhülni fog az idő.
"Jók a képek, aranyosak vagytok." - Köszi! :)

Arni ma 5 hónapos. :) "Mindjárt" megyünk a szurira. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja viselni. Az utolsónál nem sírt, remélem, most sem fog. :P Viszont múlt éjjel többször hirtelen felsírt, lehet, hogy a foga miatt. Eléggé nyálzik és rágcsál mindent.

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Ebben a nagy melegben Petra se igazán akart enni. Mondjuk a tápit ette, meg ivott is sokat.
Szombaton elmentünk strandra. Nagyon élvezte, meg azt is, hogy mennyien dicsérték, hogy milyen szép. Hát igen, a női büszkeség benne van. :)

arnianyu: Majd írj, hogy viselte Arni az oltást. Nekünk szerencsére még van időnk a következőig. Majd csak 15 hósan lesz. De szerencsére Petra eddig nagyon jól viselte, be se lázasodott, max. egy kis hőemelkedése lett.
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!

Igen, ma már szerencsére jobb idő volt, sétáltunk is egy nagyot délelőtt. Már annyira hiányzott. Az étvágy is kezd visszatérni, bár ezer dologgal foglalkozik közben, de azért eszik.
Szombaton voltunk strandon, de Violát nem vittük még a vízbe, csak kicsit lógattuk bele a lábát. Még egy kicsit várnék ezzel, na meg itt a közeli strandon hideg a víz. Viszont, rengeteg a szúnyog, az árvíz miatt nagyon elszaporodtak, ma egyszerre 5 szívta a véremet...brrrr :/
Mostanában nem tudom mi van vele, de akármennyit alszik délután, este olyan nyűgös, nagyon hamar elfárad. Most megint visszatettem a szopit fürdés előttre, mert utána alig evett, de még így is eléggé kínlódás volt. Aztán fürdés után viszont egyből elaludt, ahogy lefektettem, bár az utóbbi napokban nagyon nehezen ment az elalvás is. Továbbra is kel éjjel szopizni (jajj de unom már), de most éjjel 8 órát aludt egyhuzamban, és csak egyszer kelt fel, negyed 5kor reggel. Aztán aludt még 8ig. Rákaphatna már erre a szokásra :lol:

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok.

Ha hideg lett volna a víz akkor mi se vittük volna be Petrát. Ahol mi voltunk ott kb. 30-32 fokos lehetett. Szerintem kellemes volt, párom szerint már meleg. :) Szúnyog nálunk is rengeteg van. Egyik este kimentünk cseresznyét szedni, utána kb. 20 csipést számoltunk csak az egyik lábamon. Pedig tőlünk messze volt az árvíz. Petrám szerencsére nem szeretik. Nagyszülők most nagyon örülnek. Kint vagyunk anyósoméknál, mert úgy volt, hogy párom megy ma a Balatonra dolgozni. Ma anyum babázik holnap meg anyósom amíg én elintézem a fogászatot meg a beiratkozást.


Szép napot nektek. :)
adri1992
Pécs
 
 


Sziasztok!
Hazaérkeztünk vasárnap a mamázásból, azóta zajlik az élet nálunk. Ábelt már lázasan hoztam haza, tegnap délelőtt már inni se volt hajlandó. Próbáltam sokféle módszerrel. A csőrös pohárral nem tudott mit kezdeni, a kanalas adagolásnak hányás lett a vége, a cumisüveget pedig teljesen elutasította. Aztán tegnap délután elkezdett lefelé menni a láza, reggelre láztalan lett, és iszogatott is. A hasa még mindig megy, meg tele van pöttyökkel csórikám. Szerintem ez a 3 napos láz lehet, meg a foga is, ugyanis csak erre tudom fogni azt, hogy pár korty cumiból ivás után kiül az arcára a fájdalom, és kinyomja a cumit. Amúgy meg rágcsál, de hasonlóan jár mindennel, mint a cumival...
Megyek, mert ébred, majd jövök!

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Szegény kicsi Ábel, remélem hamarosan meggyógyul :(

Nálunk is zajlik ám az élet, szerencsére azonban egészségügyileg minden oké (kopp-kopp-kopp). Ma felfedeztem, hogy kibújt az első fogacska, az alsó középső metszőfog (bal oldali) :) Szerencsére semmi komoly tünet nem kísérte :)
Azon kívül meg odamászik mindenhova, és minden érdekli, ami nem játék, megtalálta a konnektort is, szerencsére gyerekzáras, már feljebb pakoltam a cipőket a cipős polcon, az asztalról mindent levettem, ha lerántja a terítőt, ne essen a fejére semmi, mindent, ami veszélyes, el kell pakolni, fürdő és wc ajtót szigorúan csukni kell, amikor eszik, könyékig turkál a tálban, kiveszi a kanalat a kezemből majd miután megunta eldobja, így legalább 4-5 kanállal eszünk és természetesen mindent a szájába vesz, a papucsomtól kezdve a petrezselyemzöldig, amit csak elér. Természetesen küzd az elalvás ellen, négykézlábra áll, felkapaszkodik, átrendezi a kiságyat, mászkál stb stb. És már fel is áll, csak nem egyenesbe, de rádől a fotelágyra, és a talpán áll. Szóval nem lehet unatkozni mellette :)

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Ábel tegnap találta meg a papucsot, azt a rohamtempót, amit produkált, hogy elérje... Ma reggel a pihenőszékben húzta fel magát, mert ülni bizony jobb, mint feküdni. Ölben üldögélni szintén nem buli, belekapaszkodik a pólóba, és már áll is.
Ezenkívül visított másfél óránként éjjel, tiszta holdkórosak vagyunk! :( Ha valaki okosan meg tudná mondani, hogy mi baja lehetett...

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Réka, szerintem hamarosan koccan az a bizonyos kanál :)

Nálunk megjelent a második fogacska is a másik mellett :D

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Húú, mennyit írtatok! :)

Adri: Örülök, hogy tetszett Petrának a strand! :) De jó, hogy eddig szerencsésen átvészeltétek az oltásokat.

Andi: Húú! Nagyon beindultak Nálatok a dolgok! :D :D Igen, ilyenkor már nagyon kell figyelni, hogy mindent eltegyen az ember, amivel bajt okozhat magának a manó. :) Nem semmi, jól beindult Vilcsi! :) Aranyos lehet!

Szenasir: Hogy van Ábel? Szegényke! :( Jobbulást! Szerintem a foga miatt sírhatott fel annyiszor.

Nálunk is vannak már fejlemények! :) Először is az, hogy reggel megpillantottam egy kis fehér pontot az ínyén. Már egy ideje eléggé folyik a nyála és fel-felsír, valamelyik éjjel is hirtelen felvisított. Szóval várható volt, hogy már készülődik a fog. Tegnapelőtt pedig elkezdett "kutyázni" :) Megkapta a szurit is, nem sírt megint, ügyes volt! 6 kg már és 68 cm. Lassan már kezdhetjük a hozzátáplálást a védőnő szerint. Csak figyelni kell a refluxra.

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Szenasir: jobbulást kívánunk a babának, ha csak felsírt és utána vissza aludt ez lehet fogacska,de sajnos a fül fájás ugyan ilyeneket produkálhat... remélem tudtatok pihizni az éjjel .


andeeka1: gratula a fogacskákhoz :) igen addig van nyugi míg el nem indulnak, pedig minden anyuka azért drukkol, hogy minél gyorsabban menjenek aztán majd jön, hogy milyen jó volt mikor letetted játszani és 2 perc múlva is ott volt :) de ez az idő múlása örülni kell neki mennyire ügyes :)

adri: örülök,hogy ilyen jól sikerült a strandolás, én nem szeretem a strandot és a gyerekeim sem voltak még ...
Nálunk is Apát szeretik legjobban a szúnyogok, a gyengém mikor szegény ártatlan babára száll még nem is tud szólni, hogy szedjük le, erre jó a szúnyogháló :)

arnianyu:Szuper ez a baba, hogy ilyen jól viseli az oltásokat :)
akkor itt is lesz lassan fogacska :) szép súlya meg hossza van :) Remélhetőleg szeretni fogja az új ízeket :)és gyorsan ráérez a kanállal való evésre :)

Nálunk is vannak események Alexnek kibújt a felső két foga így most 4 fogacskája van ugyan ezt csinálták a lányim is későn jöttek a fogak,de párosan mindig :) Nem szenvedett csak ahogy mosolygott akkor vettem észre :)
Kicsit kevés a kalcium a fogamban, így sikerült ketté törni az egyik hátsó rágót, ki kellett húzni ,rettentően szenvedek azóta......remélem hamar jobb lesz...áá
pocakocska
 
 


Pocakocska: a foghúzás nem hallatszik valami jól! :( Brrrr.

Arnianyu: Arnold baba is egy hős. Ezek a pasik bírják a szurkálást!

Fogunk még nincs, nyafogás viszont van ezerrel. Szerintem fogunk is lesz nemsoká. A játékait ugyebár rágcsálja, és közben sokszor felsír. Biztos a fájdalomtól. A hasa is megy még, de kúráljuk. A 3 napos láz után levonultak a pöttyök is (már csak itt- ott látszanak nagyon halványan). Próbálja felhúzni a lábait, de a felsőtestét még nem bírja (hiába, nagy a pocak). De képes kikúszni utánam a szobából! :D
És most is felsírt. Megyek megnézem, milyen akrobata-mutatvánnyal lepett meg...

Ja, nem tudja valaki, hogy miként lehet zárt topicot létrehozni?

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Pocakocska: köszi :) Mostmár újabb macerálást vezetünk be a fogmosás személyében :) Hát igen, olyan jó látni, ahogy fejlődik, de azért hiányoznak azok az idők is, amikor letettem és ott maradt :) Hú, nem lehetett túl jó dolog a foghúzás :S Remélem hamarosan jobban leszel.

Arnianyu: igazi kis hős ez az Arnold baba :) Ilyen egy igazi férfi ;) És lassan fogacskája is lesz :)

Réka, remélem Ábel hamarosan meggyógyul. Utánanézek ennek a zárt topic dolognak.

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Itt is van, ni:

"Hellóhalló!

Csak egy gyors infó: már a Babaneten is lehet zárt topikot létrehozni. Csak egy levelet kell küldeni a szerkeszto@babanet.hu címre - vagy privit egyenest nekem -, benne az új topik nevével és a leendõ modi felhasználónevével, mélcímével.

Üdv, szép napot, jó beszélgetést:

Dia
a felelõs szerkesztõ
Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?"
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Pocakocska: Remélem én is, hogy szeretni fogja az új ízeket. Még nem akarom elsietni, egy kicsit még várok, de hamarosan már megkóstoltatom Vele a krumplit. Almát nem merem, mert savas és ugye Arni meg refluxos.
Gratulálok az újabb fogakhoz! :) Milyen jó, hogy nem is szenvedte meg! Tök jó lenne, ha minden babánál így lenne. :P A Te fogadat sajnálom, jobbulást! A fog nagyon durván tud fájni, meg a helye is. :(

Szenasir: Igen, mintha már most a szerint élnének a szurinál, hogy "egy férfi nem sír" :lol: Ez amúgy szerintem baromság, de mindegy. :D
Jobbulást a Fiacskádnak!!! Már biztosan lesz fogacska, ha annyira rágja a játékokat és hogyha még fel is sír közben.

Andi: Reméljük, jól viseli majd a fogmosást Vilcsi. :)
Reméltem, hogy Arni most sem fog sírni az oltásnál és örültem, hogy tényleg nem sírt. Igen, már biztos, hogy jön a foga, többször felsírt ma is, a kezét szinte egész nap a szájában látni, nyála ezer liter...

Jó olvasni, hogy ennyire megindultak a gyerkőcök a fejlődésben! :D Ügyesek ezek a kis manók!

arnianyu
 
 


Arnianyu, ne is mondd! Csak kapkodom a fejem! 1 hónapja még kivizsgáltattam volna, mert az ökleit nem akarta kinyitni. Úgy is támaszkodott, olyan csuklót kitekerő kéztartással. A doktornéni azt mondta, hogy várjak még egy hónapot, és ha nem javul, akkor vigyem el kivizsgálni. 3 nap múlva kinyílt a tenyerecske, azóta a harmadik kúszási technikájában gyönyörködhetünk! :D Olyan rohamtempóban kezdett el fejlődni, hogy csoda. Csak a foga nem sieti el! :(

Andi: de ügyes vagy!!! Írsz vagy írjak??? Azért zártban mégiscsak jobb! :roll: :lol:

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!!


Köszönöm mindenkinek, még nagyon rossz,de reménykedem,hogy már lassan jobb lesz :)

Ez a mozgás fejlődéses dolog általában engem is kiborított :) A kis Pasim a legkiborítóbb ilyen téren. A lányaim is mikor elkezdtek mozgolódni érdekesen kúsztak, de nem tudom hogy rájöttek a nyitjára mászás dettó :) de ez egy folyamat volt.
Nagy lányom Zoé most is tud figurázni, úgy képzeljétek el úgy tud menni ,mint egy balett táncos,behajlítanátok a lábujjaitokat és a köröm lefelé néz és rááll így sétál , nem tudom eltudjátok képzelni Apa konkrétan rosszul van ha meglátja....

szenasir: ráér az a fogacska legtöbb helyen azt írják és nálam tapasztalat,hogy ha később jön kevésbé fáj nekik, és legalább nem kell mosni amíg nincs, viszont hátránya,hogy mindent turmixolni kell nekik addig, mondjuk két foggal is még a turmix marad. A lényeg ,hogy már jobban van.

arnianyu: remélem nálad nem így lesz,de a krumplit magában egyik gyerekem sem ette meg,mert semmi íze nincs ...

Két lány után a kis Pasi baba nagyon furcsa volt nekem és a kukis dolgoktól egyenesen kész lettem, mert mindenhol mást olvastam és hallottam róla. Fiús Anyukák nálatok mit mond védőnő, gyerekorvos erről a témáról?

Szép Napot mindenkinek!

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-54-14-2009_12_11-Zo2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-30-14-2011_05_08-Nik2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-39-70-2012_09_12-Alex.jpg"></A>
pocakocska
 
 


Nekünk még a legelején azt mondták, hogy nem kell vele semmit sem csinálni. Jövő héten rácsörgök a védőnőre, hátha előkerült... és rákérdezek.
A foga nagyon fáj, pedig felőlem ráért volna még. Már akkor is meg lettem volna elégedve, ha az első szülinapja tájékán kerül elő. De az a randa fog erőlködik, Ábel nyűgös, nagyon fáj neki.

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Szenasir: Nálunk is az volt, hogy már orvoshoz akartam vinni, mert nem akarta a fejét tartani és állandóan repülőzött, meg kifliben feküdt. Azzal riogattak, hogy baja van, vigyem orvoshoz. Rá pár napra tartotta a fejét és a görbe fekvést is elhagyta. Repülőzni még mindig szeret, de nem baj, az nem jelenti, hogy baja van! :D
Ügyes volt Ábel, hogy úgy rákapcsolt a fejlődésre! :D
Jobbulást Neki! Szegényke. :( Az a fránya fog...

Pocakocska: Te jó ég!! :D :D A hideg is ráz, ahogy elképzelem a Zoé járását. :D Láttam olyat a youtube-on, hogy a gyerek szintén a lábujjain járkált. Juj. :D
Ma adtam Arninak krumplit, hát Ő sem rajong érte.
Kuki ügy: úgy tudom, hogy egy éves koráig nem kell piszkálni.

Szegény Arni is kínlódik a foggal. A másik az, hogy mióta "kutyázik", nem nagyon akar elaludni. Leteszem és Ő meg azonnal négykézlábra emelkedik. Ha visszafektetem, sír. Ha simogatom a hátát, hogy elaludjon, mégjobban ordít, hogy ő nem akar fekve maradni. Áááá! :oops:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arnianyu 2013.06.29 21:43-kor.

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Ma megvettük Vilcsi első fogkeféjét :) Tetszett neki, egyből elkezdte rágcsálni :D

Írtam a zárt topic ügyben arra a címre,amit találtam, de nem kaptam még választ.

Réka: Hogy van Ábel?

Pocakocska: hogy van a fogad? Én már nem borulok ki mozgásfejlődés ügyben, szépen halad a maga tempójában. Ma már kicsit ült is egyedül, vagyis nem magától ült fel, csak a pihenőszékben próbálkozott, meg a babakocsiban meg az etetőszékben is mindig előrehajol, próbálkozik, de amikor én ültettem egy kicsit, akkor egy kis időre tudott ülni. Meg már fel is áll, bedőlve, támaszkodva :) édes lehet Zoé ahogy "balettozik" :) Hát elhiszem, hogy féltél a kukis dolgoktól, én se tudnék mit kezdeni vele :lol:

Arnianyu: ismerős ez a kutyázás dolog, ennél majd csak akkor lesz nehezebb, ha már mászik, meg felkapaszkodik. MI most itt tartunk. Eddig hason aludt el, de mostanában inkább az oldalán szokott. Hát ha Arnika már ilyen ügyesen kutyázik, akkor nemsoká nem győzöl majd mászni utána, úgy beindul, csak figyeld meg ;) És hát igen, most abban a korban vannak, hogy tiltakoznak az alvás ellen, ha álmosak, akkor is. Hiszen annyi felfedeznivaló van a világon :)

Kép Első fogmosás

Kép Vilcsi feláll

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Andi: Örülök, hogy jól fogadta Vilcsi a fogkefét. :D Nagyon aranyos a képeken! ...és gratula a felálláshoz, ügyi-ügyi!!!! :) Az üléshez is gratulálok, menni fog az is hamar szerintem, ha így belehúzott.

Jaja, pont azt mondta a Férjem is, hogy most még örüljek, mert mi lesz, ha majd mászni fog... :lol: Igen, most sokminden érdekli őket, nagyon kinyílt a világ számukra.

Arni továbbra sem rajong a krumpliért. :S

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Ábel is előszeretettel felül a pihenőszékében, nagyon élvezi! Gyakorlatilag, ha beleteszem, rögtön felül. Van, amikor tök ügyesen elüldögél hosszan, de többször borul előre. Szóval már ott sincs biztonságban. A kis könyökére támaszkodva próbál emelkedni négykézláb, érdekes módon az ágyon jobban megy neki, mint a földön. Éééés a nap sztorija: kiszedte a borostyánláncot a nyakából annak rendje és módja szerint. Kicsavarta szabályosan, ahol kell, és nem elszakította. Így megvolt a sokadik infarktusom. :D Amúgy köszöni, jól van, ma éjjel kivételesen nem ébredt annyit... de fél 4től háromnegyed 7ig köztünk aludt. Nem tudom, mi van vele, de gyakorlatilag folyamatosan igényli a közelségemet éjjel- nappal.

Arnianyu: és ha mással kevered a krumplit, akkor sem eszi meg? Ábelnél az új ízeket úgy sikerült becsempésznem, hogy először alig érezte az új ízt, majd fokozatosan egyre többet tettem belőle az ételébe. Így megszerette. Igaz, nekünk csak a brokkoli volt macerás első alkalommal.

Andi: milyen ügyes a kis menyem! Hajrá! Csak így tovább! :)
A zárt topicot nagyon várom!

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Szenasir: Ábel is nagyon ügyes! :) Nem semmi, hogy szabályosan ki tudta szedni a láncot a nyakából! :shock: :lol: Az jó, ha jobban van!
Valószínűleg már a szeparációs szorongás kezdődik, azért akar mindig Veled lenni. Úgy tudom, 6-8 hónapos kor között kezdődik.

Ma megpróbáltam már "mixelni" a dolgokat, tettem a krumplihoz répát. Szívem szerint már tegnap is tettem volna, csak gondoltam, mégegyszer megpróbáljuk, hátha mégis eszi. De nem. Szóval ma jött a répa is hozzá, először fintorgott erre is, de aztán nyammogott egy kicsit belőle. Szerintem elsőre nem rossz. :)
Jó módszer, amit írsz! :)

arnianyu
 
 


Sziasztok!

Szenasir: Köszike, hogy megkérdeznéd :) Szegényke remélhetőleg kibújik már az a fogacska :) Niké kislányom is nagyon nyüzsi májusban volt 2 éves, 16 foga van most úgy tűnik jön az egyik rágó sajnos az nagyon fáj nekik, mert nagy fog....
A láncos sztori meredek én nem is merek semmiféle ilyet rájuk adni még a nagylányaimra se :) A közelség kell nekik fiúcskák :P Nálunk ebből a legújabb kedvenc,hogy mindenki már a nagy kádban fürdik, addig üvölt a kis Pasi ameddig be nem megyek én is aztán kiviszi Apa törölközni és utána azért kezd üvölteni, hogy azonnal száljak ki a csajok mellől és vegyem az ölemben, nem is tudom mit csináltam volna ha az első gyerekem ilyen :) Élvezi,hogy ő a legkisebb :)

andeeka1: Nagyon édes és milyen ügyes a kisasszony :)
Köszönöm a kérdésed mára eljutottam odáig,hogy már nem kellett fájdalom csillapítót bevenni,még azért idő lesz amíg beforr a helye a lényeg már nem fáj.
Alex babám is most mindenen feláll és általában a konyhaszék az amivel akkorát esik,de semmi megrázza magát és mászik fel tovább,szegények kék zöld a feje, mire elkezdenek járni annyit esnek ilyenkor már a bukó sisakon gondolkozom :)

arnianyu: Csak ügyesen a hozzátáplálással szépen fokozatosan, nálunk a répa és a krumpli az amit Alex nem eszik meg a többi jöhet :) lehet,hogyha az almát is krumplival kevered azzal sem lesz gond.

Két nagy lányom kis lepcsesek mind a kettő és most Pasi babám is megállás nélkül beszél, kedvenc szava az Anya az már nagyon megy, de egész nap bababaaa vagy mamamaaam a brumbrum :) Nálatok is magyaráznak a csöppségek? játszanak a hangjukkal ?

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-54-14-2009_12_11-Zo2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-30-14-2011_05_08-Nik2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-39-70-2012_09_12-Alex.jpg"></A>
pocakocska
 
 


Sziasztok!

Arnianyu: keverd a krumplit valamivel, Vilcsi se ette meg magába, mert olyan ragasztó állagú volt, ahogy összemixeltem, de én minden főzelékébe azt teszek sűrítőnek. Próbáld almával adni, vagy olyannal, amit már eszik, de ne a krumpli legyen a hangsúlyos benne. Vilcsinél most a cukkini a nagy kedvenc :) De ma pl üveges zöldborsópürét kevertem neki főtt répával, na az nem tetszett neki, de legközelebb több répát teszek bele és csak egy fél üveg borsót. Ja, és Vilcsi is úgy volt az elején minden zöldséggel, h fintorgott neki, de 3 napig adtam az új ízt magában, aztán mikor teljes adagot adtam, akkor kevertem mással és úgy megette.

Réka: ez az Ábel nem semmi :) Én nem merek nyakláncot tenni a nyakába, meg nem is gondolom, hogy ezek érnek valamit...De persze az ember mindent bevet, csak ne fájjon nekik annyira. Egyébként szerintem is beköszöntött a szeparációs szorongás időszaka, ettől kicsit én is tartok, mert hát mi is gyakorlatilag egész nap kettesbe vagyunk. Egyébként úgy olvastam, hogy ilyen fél éves kor körül van az első hullám, amikor sírva fakad az idegenektől meg ha kimész a szobából. És majd 1 éves kor után jön még egy hullám. Vilcsi most ott tart, h pl a banki ügyintéző csajra vigyorgott, a piacon az árus pasitól meg elbőgte magát...

Pocakocska: nálunk is a babababa a menő, meg tátog mint egy kis halacska, és mászik mászik mászik, megállás nélkül, egész nap. Már nyafizik,mert elfáradt, de még akkor is csak mászik, és nem áll meg. Múltkor körbe-körbe mászott és közben nyafogott :D És az egész lépcsőház hallja, ha mi sétálni indulunk :) Nagyon édesek ilyenkor, mikor próbálgatják a hangjukat. Nálunk is vannak ám koppanások, néha én jobban megijedek, mint ő :) Örülök, hogy már nem fáj a fogad (helye).

MI ma nagy málna eltevésben voltunk, fagyasztottunk, lekvárt és szörpöt főztünk. Kár, hogy Viola nem ehet még belőle, biztos szeretné pedig. Na de majd a télen már ehet, azért is fagyasztottam még epret is egy csomót, hogy tudjak neki adni, amint lehet.

Kép
andeeka1
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Pocakocska: biztos nagy élmény a közös családi pancsi. :) Meg szorongás ide, vagy oda, a fiúk azért csak anyásabbak, nem?

Gondoltam már én is a szeparációs szorongásra, meg ráfogtam arra is, hogy betegecske volt. Itt volt anyukám is pár napot a múlt héten, és hiába vette fel ő, nyújtotta a pöttöm karjait anya felé. Ilyenkor olvad az ember lánya! :) Magyarázásban a "mamm" a menő. :) Ma reggel fogta magát, és kikúszott a nappaliba a kedvenc játéka után (mi más lenne, mint a popsikrém doboza). Ott talált magának még egy reklámújságot, na azért is gyorsan odatepert. Sikerült megörökítenem, majd lekicsinyítem, és hozom. A négykézláb létet nem sikerült még lekapnom, de iparkodom... :)

Nyek-nyek... majd jövök

Kép
szenasir
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

andeeka1: Nagy munkába leettetek a gyümölcs elevéssel ,sajnos a picurok csak 1,5 éves koruk után ehetnek ilyen gyümölcsöt ,hogy málna meg szamóca egy kis időt még ott lesz a fagyasztóba, annyira finomak pedig.

szenasir: Pasi baba határozottabban én sem hittem volna,hogy ennyire már mint a lányok,de nagyon. Mindent másképp csinál és nem azt mondom, hogy a lányaim nem szeretnek, de igaz nálunk az, hogy a lányok Apásak a kis Pasi meg anyás, de olyan szinten, hogy 8,5 hónapos koráig nem engedte meg senkinek sem rajtam kívül,hogy megetesse. Azóta engedtet Apának és Anyumnak,de ennyi :)
Egyfolytában a közelemben akar lenni, sőt ő az első aki hiszti rohamot kap ha a lányok a közelembe jönnek löki ki őket az ölemből, hihetetlen, tényleg nem is tudom mi lenne ha az elsőnek születik a lányok sem egymásra sem Pasira nem féltékenykednek :) Ezek a Pasik :)

Kicsi lányom kedvenc újabban Anya nem vagyok fáradt és aztán kidől :)

2-54-14-2009_12_11-Zo2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-30-14-2011_05_08-Nik2.jpg"></A>

<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-39-70-2012_09_12-Alex.jpg"></A>
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára pocakocska 2013.07.02 12:59-kor.
pocakocska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: