Új privát üzeneted érkezett!

De jó ötlet!

Télen mi is alkottunk, nagyon klasszak lettek. Bernát eddig nem annyira szeretett rajzolni, de ezt nagyon élvezte, meg ügyes is volt. Csak nem tudom, most érdemes-e, mert kb hat hétig lakunk még itt.
Tudom, szállítható, de ezt most nem bírom elképzelni, hogy miután bedobozoltam a lakást a gyermekeim aktív közreműködésével, még az ablakmatricákat fogom vakargatni. Meg nekem nem is jöttek le szépen, van ennek valami trükkje?

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Sziasztok!

Vagyok, olvasok, csak kevés az idő.

Apámék hozzáállása a lakásügyhöz igen érdekes, de ez van. Nem lehet erőszakkal rávenni őket, szép szóval meg nem lehet.

A lakás másfél szobás, Borinak van egy uszkve 4-6 nm-es szobája, van egy icipici konyha, egy aprócska fürdő, egy előszoba és egy elég termetes nagyszoba. Na, itt van az ágyunk, a dolgozósarok, az étkező és a nappali. Négy az egyben.:)

Szekrény azért nincs, mert egy olyan (elvileg térelválasztós) polcrendszer van, aminek az alja pakolós szekrény. Na, ezt akarnám kihajítani, és helyette betenni egy rendes szekrényt meg könyvespolcokat, mert állati nagy helyet foglal, ráadásul nem túl praktikus. A polcai ugyanis elég mélyek, viszont alacsonyak, szóval pont kényelmetlen pakolni.

Ám perpill úgy tűnik, a lakásátalakítási terveinknek lőttek, tegnap kihúzták a fogamat, hidat csinálnak helyette, ami három koronát jelent, darabonként 30 ezerért. Apa szegényke, annyira sokkos lett, hogy egész este nem szólt jóformán hozzám, mintha én tehetnék róla...:) Azért remélem, festeni vagy nyaralni tudunk még.

Csöre, gyógyuljatok gyorsan, lassan itt a tavasz és már lehet kimenni. A kertben már előbújtak a tulipánok, nőszirmok és liliomok is. Bár az ibolyának egyelőre semmi nyoma.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Olvasás: miután sikerült Borit lebeszélni arról, hogy vegyen egy használt Witch-es könyvet, elővettem neki azokat az ifjúsági regényeket, amiket gyerekkoromból őrizgettem. Nekiállt a Danny, a szupersrácnak, de aztán elcsórtam tőle, most a Híd a túlvilágra című könyvet olvassa helyette, amiből a Híd Terabithia földjére című film készült.
Közben én kivégeztem a Danny-t és azóta újraolvastam a Konzerv Konrádot is, hát, nagyon élvezem, komolyan.:)

Ja, és újdonság: Bori e héttől heti 500 forint zsebpénzt kap, amit főleg spórolásra és nagyobb gyűjtésekre szántunk, úgyhogy ahhopz kötöttük, hogy ha úgy látjuk, nagyon égeti a zsebét, akkor felfüggesztjük.
És kikötöttük, hogy aki olyan nagylány, hogy zsebpénzt kap, az nyilván van már annyira nagy is, hogy ha kérik, segítsen a ház körül is. Mit tesz isten, tegnap kitakarította a szobáját. Kíváncsi vagyok, meddig lesz rá ilyen hatással.

Egyébként most egy Figurka babára gyűjt, még úgy 2 hónap, mire összejön az ára.

Dia
dia
Budapest
 
 
 

 
 

Dia: a nőszirom virágzik is nálunk :wink: (a hagymás, koratavaszi változata)
Jó éjt! Holnap jövök bővebben :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Rita: elég vastagon kell nyomákolni a festéket, és vigyázni kell, hogy ne legyenek lyukak... na és a festékek sem egyforma minőségűek... szerintem 6 hétre nem érdemes :wink:

Dia: jaj, szegényem, a fog téma miatt nem irigyellek :(
nézem a Figurka babákat... aranyosak, de ezekre tényleg gyűjtögethet Bori :roll:

Na, gyorsan megebédelek, leraktam végre Sacit... azt hiszem, ez a hülye időjárás elég rosszul hat rá :(

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csak egy pár szó erejéig bejelentkezem: nálunk skarlát ütötte fel a fejét :(:(:( Ez a múltheti mandulagyuszi után kicsit mélyütés....

Dia!
Jobbulást a fogadnak! Nem irígyellek!

Csöre!
Szép a Paxotok!

Lilinek is van egy pax szekrénye, Andrisnak meg még házasságunk hajnaláról származó ikea-bútora. Ezeket papírdobookkal kiegészítve illetve a görgős akasztós fogasokon tároljuk a ruháinkat. De nagyon kéne a szobánkba egy nagy gardrób. (Beinanya kérdezted, hogy hol tartjuk a ruhinkat)

ayse
 
 


Ó, Ayse, jobbulást Nektek!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ayse, óóóó, szegények, jobbulást! Hogy bírjátok?

A fogamnak már annyi, csak a helye gyógyulhat.:) Meg a lelkem. Meg a rágásom.:)

Hát, ha mindenki Paxra vágyik, fogjunk össze, és érdeklődjük meg, ekkora tétel után nem jár-e valami kedvezmény.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Ayse!!!!!Sajnálom,mi tavaly nyáron estünk bele, Blani 2x is,apa totálkivolt,dúúúrva tünetekkel!!!!!Ez a fránya betegség egymás után többször is kijöhet,nem olyan mint a himlő,hogy védett leszel!!!!!

Kiütések durvák????

NEkünk is gurulós van a hálóban!!!!ajj, nekemkéne 3 beépitett szekrény, de szerintem olcsóban kijön a paxnál,mert ugye ott a kiegészitőkisdrágák nem???Most az ajtó + 100? NEkem csak tolósfér. Már megnéztem a fenyőlapokat az OBI,ban, meg vályút amiben tolódhat az ajtó, de még nem számoltam ki.Sima bútorlapos gagyi 20-50, amit fenőből olcsóban megcsinált az asztalaos...vidééék

benianya
ákosbenianya
 
 


Köszönjük az együttérzést!

A bika antibika jót tett. Lilinek decemberben is volt. Azt mondja a gyerekorvosunk, aki nem az itteni helyi gyerekorvos, hogy szerinte lehet egy bacigazda Lili közelében, úgyhogy külön evőeszköz, külön víz, hazjövetel után torokfertőtlenítés kell majd neki.
csak tartsunk már ott.

Neki volt durvábba torka, Andris viszont egy náthával kezdte (tehát neki skarlát és nátha), amiből nem tud kijönni, egyre durvább. Alig kap levegőt éjszaka. Erre ugye az antibika nincs hatással, mivel ez vírus.
Jó kedvük van, szépen bennt játsszunk, csak Andris olyan kis elesett ázott veréb, hogy a szívem szakad meg tőle. Fogyott is, mert étvágya sincs.

Kiütés lehet, hogy nem lesz belőle, mert idejében elkaptuk. Akkor csak 2 üveg kell a gyógyszerből, ha kijönnek a pöttyök is, akkor 3.

ayse
 
 


Ez a skarlát dolog nagy szívás, szerencsére mi eddig megúsztuk, pedig annak idején az oviban volt járvány Boriék csoportjában is.

A legdurvább az a kisfiú volt, akin egyszerre jött ki a skarlát és a bárányhimlő: nem lettem volna anyuka helyében.

Ákosbenianya: a 130 ezerben már benne van a tolóajtó és a szekrényváz is (200 széles, 60 mély és 236 magas), már csak kiegészítők kellenek bele. Azoknak az ára meg attól függ, mit veszel: egy tartórúd (1 méteres) kb. 1000 forint, polcok is akörül. A fakkos fiók, meg a fiók, a nadrágtartó rúd, meg az ilyenek persze jóóóóval drágábbak. De ebben elsőre nem feltétlen kell a flancolás. A Pax szerintem még jó ideig marad az IKEA palettáján, úgyhogy kiegészítőket, ajtókat később is lehet majd hozzá kapni.
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
Ayse: Ó, remélem, közben meggyógyultatok...
Nálunk csak Mesi volt skarlátos pár éve, ami azért érdekes, mert pár nappal azelőtt, hogy Mesin kijött volna, Zaza belázasodott, és pöttyös lett... de azt mondta az ügyeletes, hogy melegkiütés, nem skarlátos :roll: nos, kétlem :roll: mindegy, azóta itt nem volt járvány. És azt hiszem, mi elég lazán megúsztuk.
Idén a tetűvel küzdenek az iskolában és az óvodában is, szerencsére a gyerekeim nem szedték össze, de marha mérges vagyok a hordozó gyerekek szüleire :evil: nem igaz, hogy nem tudják kikezelni, ez igénytelenség a köbön!
Rólunk: hát, kezd aktívabb lenni Sacikám, nekem meg csökkenni a szabadidőm :D
Egyébként semmi izgalmas nem történt velünk, csak a szokásos dolgos hétköznapok-hétvégék :) mostanában hétvégén is sokat vagyunk a kertben, ráfér, mert tavaly a pocakom miatt nem sokat foglalkoztam vele :roll: :lol: látszik is rajta.
További szép napot!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre!

Na, mi meg folyton tetűparában élünk. Még pont az ovi utsó hetében Bori hazahozta, de nem vakarózott, így csak akkor vettem észre, mikor már az én hajamban is mászkáltak.

Utána 2 hónapig küzdöttünk vele, minden nap kezeltem a fejünket, végül a nullásgép tett be nekik. Órettenet volt.

Azóta már tudom, hogy egy hajnyírás az elején vagy egy hajfestés megkímélt volna sok bosszúságtól, sőt, a hajfestés annyira hatásos, hogy a serkéket is leöli, és utána nem másznak újra bele, mert utálják a szagát.

Szerencsére azóta nem volt egy sem, de állandóan lesem a hajunkat...

Egyébként ilyen esetben, ha tudod, ki a tetűfertőzés forrása, a védőnőnél lehet jelenteni, és kitiltják őket a közösségből addig, míg ÁNTSZ-es papírral nem igazolják, hogy elmúlt a veszély.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia: a védőnéni pontosan tudja, ki a forrás... ő ellenőrzi a gyerekeket, ha megjelenik a tetű. Mármint, ha valaki észreveszi (persze nem a "forrás" anyuka :evil: hanem amikor már más is hazaviszi). De ez falu. Itt nem játszák el az ÁNTSZ történetet, mert ciki... szerintem meg az ciki, hogy fél éve van úgy tetű, hogy eleinte nem is tudtunk róla. Amikor szóltak, rögtön bekentem a gyerekek fejét megelőző jelleggel. A hajfestős ötletet köszi, elteszem magamban, bár remélem, nem lesz rá szükség.
Mesi megőrülne, ha levágnám a haját. Nagyon lassan nő neki.
Egyik anyukával azért megbeszéltük: mégegy ilyen sztori, és támadunk.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Bakk. Szeretem, mikor "ciki" miatt szív az egész közösség. Meg amikor ilyen dolgok korlátoznak valakit a munkájában.

Arra miért nem gondolnak a jónépek, hogy "ciki" az is, ha többezret ki kell adnod tetűirtóra, főleg ebben a gazdasági helyzetben?
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
A gyerekek sokkal jobban vannak, végig kell szedni a gyógyszert, de amúgy jókedvűek, játszanak, esznek, Lilivel tanulunk is. :D:D:D

Skarlát és bárányhimlő?????? Atyaég!!!!!!

tetü: idén Lili is hozott haza, Csoda, hogy nem előbb, mert nálunk is van egy soha ki nem apadó forrás. Nekem az jött le, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni vele, de lehet, hogy itt is az a magyarázat, hogy kicsi a közösség. Mi az elején elkaptuk, úgyhogy egyszeri nittiforozásra megszűnt a dolog.

Mondjuk az egy érdekes sztori, hogy hogyan kaptuk el az elején. Lili volt szülinapi bulin, ahova többeket azért nem engedtek, mert hogy tetüs gyerek is volt a vendégek között (én erre nem is gondoltam, a suliban ugyanúgy találkoznak egyébként). Igen ám, de az egyik játék az volt, hogy a vendéglátó anyuka EGY horgos eszközzel mindenkinek gyöngyöket fűzött a hajába. Majd másnap sikítozva kihívta a suliba az ÁNTSZ-t hogy nézzék meg, van-e tetüs gyerek, mert hogy felmerültek vádak. Így aztán kedden már meg is tudtuk, hogy Lili tetüs :twisted: :evil: :evil: :evil: .
(hogy mért nem a gyöngyfűzés előtt gondolt a tetüre - ki tudja???? :evil: ).

ayse
 
 


Kellett nekem ördögöt a falra festeni :evil: ma mentem Zazáért az oviba, megint ki van írva, hogy tetű van a csoportban :evil: :evil: :evil: itt viszont nem tudom, ki a forrás, de a fentiek alapján mindegy is :evil: úgyhogy este kezelés, megint...
A hajcsekkolás sajnos nálunk már napi rutin... :?
Ayse: hát, nem semmi, hogy máshol is ez a helyzet :? azt hittem, ez helyi specialitás nálunk :?

Ma beírattam Zazát is iskolába. Nem az a nagyon lelkes :? remélem mire járni kell, megjön a kedve. Azért kábította egy kicsit az igazgató nénit az olvasásával :lol: :lol: :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Nálunk most bárányhimlő dúl az oviban, tuti lesz nálunk is a két kisebbnek. Kicsit erőltettem is, mentek játszani egy bárányhimlőshöz, de mint kiderült az oviban is együtt játszottak olyan gyerekkel, akin aznap már pöttyök voltak. Szóval két hét múlva kezdődik a móka... :? :) Kb mire lefut költözünk, úgyhogy ha ritkábban jövök, van alibim... :D

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Hehe, csatlakoznánk a lerobbantak csapatához!

Tegnap felhívtak a suliból, hogy fáj Borinak a füle, menjek érte. Na, azóta színesedett annyival a dolog, hogy lázas, fáj a hasa és hányingere is van. Szupi!

Csöre, majd megjön a kedve, ha máskor nem, majd akkor, mikor táskát vesztek, meg tolltartót.

Rita! Hú, én a mai eszemmel beoltatnám Borit bárányhimlő ellen, annak idején kis híján múlt, hogy nem lett komoly szövődménye.
dia
Budapest
 
 
 


Nálunk sajnos nagyon gyenge lefolyású volt a bárányhimlő mindkét gyerkőcnél, így jó eséllyel játszunk második fordulóra :? Azt tudtátok, hogy valakinél a bárányhimlő többedik alkalommal komoly herpeszfertőzés formájában jön ki? Sógornőm elkapta a gyerekeitől, de már gyerekként átesett rajta, ezért egy jó kis herpesze lett az euszták kürtőjében (ha így írják...). Nem kicsit volt fájdalmas.
Jobbulást Borinak! Ez azért elég rosszul hangzik.
Tegnap Mesi hányt... igaz, azért, mert telezabálta magát (ennyit az aggodalmaimról, hogy nem eszik :roll: :lol:)
Azt nem hiszem, hogy Zaza bármiért komolyan lelkesedne, amit nem ő talál ki, de azért biztosan jobban rá fog hangolódni.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Jobbulást Borinak!

Tetük HESS!!!!

Csöre, ezt nem tudtam! Az a kürtő hol van? Borzasztóan hangzik mindenesetre.

Nálunk bárányhimlő volt már. Andrist addig simogatták babakorában Lili ovis társai, amíg ő elkapta. Tőle pedig Lili is, bár ő be volt oltva, de így 10 pöttyel megúsztuk, láz nélkül. Akkor tárcsáztam a doktornőnket az oltásért, amikor a szomszéd kisfiút mentő vitte el a László kórházba, annyira durva volt nála a barifelhő.

Andris egész szolídan nyomta, neki viszont ekcémás a bőre, amit nemhogy zsírozni nem lehetett ezalatt, hanem hintőporozni kellett, ami annyi, mint gyomorfekélyesnek narancslevet inni, allergiásnak a parlagfűmezőn sétálni...

ayse
 
 


Na, Borinak is kétszer volt barihimlője, első alkalommal 5-10 pöttyel, másodikra már rendesen. Akkor - de lehet, hogy ezt már meséltem is, a szemén is kijött, azaz a szaruhártyáján is tele volt hólyaggal, és nemcsak kívül, hanem a szem belsejében, az ideghártyán is ott voltak. Szerencsére azonnal vittem orvoshoz, máskülönben akár vakság is lehetett volna a vége.

Én olyan 4 évesen voltam bárányhimlős, 16 évesen meg övsömöröm volt. Ez is ugyanaz. Elég vacak volt, nagyon fájt, magas láz, bugyit sem bírtam elviselni magamon.

Mesi zabálása: LOL:)

Ayse, ekcémára holt-tengeri készítményt próbáltál már Andrisnál?
dia
Budapest
 
 
 


Ayse: az euszták kürtő a fület köti össze az orroddal... képzelheted, hogy fájhatott, feldagadt rendesen neki :?
Igen, az övsömör is ugyanaz a vírus.
Dia: ez a szemhólyagosodás nagyon durván hangzik! Remélem, nálunk nem lesz ilyen durva!
Egyelőre nincs tetűnk, minden este átnézem őket... jó sport :?

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Na, megjártuk a körzeti orvost meg a fülészetet. Van mindenből egy kicsi: egy kis gyomorfertőzés - vírusos, diéta, egy kis torokgyulladás - szintén vírusos, mindenféle cuccal kezelendő, és egy kis fülgyulladás - szerencsére kezdődő, melegítés, orrspray, miegyéb.

Mondtam Borinak, hogy most már csak az hiányzik, hogy esetleg hulljon a haja, vagy valami hasonló.

Egyébként ő meg pont most kapott rá irgalmatlanul az olvasásra. Tegnap kiolvasott három rövidebb könyvet, most a Hókirálynőt gyűri, és irtó lelkes. Igaz, sikerül olykor félreolvasni dolgokat, pl.: A lábából elővett egy szárított tőkehalat... Most már legalább tudjuk, miből ered a lábikra szó.
dia
Budapest
 
 
 


lábikra :lol: :lol: :lol:
Jobbulást Borinak!

Igen, szoktunk sós vízben fürödni (holt-tngeri), mert atavlyi nyaralás és fürdésa tengerben, csodát tett Andris bőrével. Sosem volt még annnyira szép, úgyhogyitthon ismegpróbáljukrekonstruálni a dolgot.
Most ez a streptococcus azért megint betett a bőrének is rendesen....

ayse
 
 


A húgom sokszor idézett elolvasása: hetedhét orrszagon túl....

ayse
 
 


Uff, Dia, jól összeszedte Bori a mindenféléket. Jobbulást neki!

Jók ezek a félreolvasások :D

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ayse! No, ha kell holt-tengeri cucc, szólj, régebben egy ilyen cégnél dolgoztam, tudok olcsóbban szerezni sót, krémet, bármit. Iszapos és sima sós cuccok is vannak.

Csöre! Naja, hálistennek úgy tűnik viszont, hogy mindet elkaptuk nagyon az elején.
dia
Budapest
 
 
 


Dia: azért ez jó hír a rossz hírben. Remélem, így hamar meggyógyul. Még jó, hogy otthonról dolgozol, gondolom, így azért könnyebb megszervezni a felügyeletét, mint ha be kéne járnod.
Tényleg. Mennyire engeditek egyedül közlekedni, és egyedül otthon lenni a gyerekeket (nyilván nem betegen)? Mi egyelőre hozzuk-visszük őket, de szerintem ez már nagyon túlzás. Szeptembertől mennek egyedül iskolába. Szerintem én már elsőben is egyedül jártam. Igaz, Bp. azért más, mint a vidék :roll:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre, nem itthonról dolgozom, be kell járni. Annyira viszont van rugalmas a cég, hogy ha beteg a gyerek, nem gond, hogy itthon maradjak vele pár napig.

Egyedül császkálás: én nem engedem még neki. Jó, alapvetően egy baromi forgalmas úton lakunk, ahol 120-szal döngetnek le a hegyről a benga nagy autóikban ülő úrivezetők. Az iskolához a kerület egyik legveszélyesebb kereszteződésén át vezet az út, két lámpás és egy lámpa nélküli zebrával, itt találkozik 5 nagy főút és két kisebb mellékutca. Szóval, áááádehogy. Majd úgy 2-3 év múlva.

Itthonmaradás: volt, hogy rövid időre itthon maradt, pl. amikor bárányhimlős volt és muszáj volt leugrani a boltba, mert nem volt itthon kaja. Olyan is volt, hogy kiment Bori bokája karácsony előtt, így az apjával ketten úgy mentünk le a nagy ABC-be a nagybevásárlást elintézni (kocsi ugye nincs, tehát cipekszünk), hogy Bori itthon maradt, mellette a telefonom, benne csak két zöldgombnyomásnyira az apja telefonszáma, hogy hívhasson, ha gond van. Gond nem volt, de azért 5 percenként hívogatott, kicsit félt a szentem... Meg persze rendelést is adott le, hogy ezt is és azt is hozzunk neki.
De az, hogy teljes napokat töltsön itthon, egyelőre még csak álom. Igaz, egyre önállóbb, ma ő csinálta magának a reggelit is (melegszenya), de azért még nem lennék nyugodt, ha közben én a munkahelyemen dolgoznék. Amúgy emlékeim szerint minket is anno anya olyan 10-11 éves korunk körül hagyott először otthon egyedül betegen. Előtte mindig maradt velünk.
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
Köszi, feltétlenül szólok majd!!!

Itthonmaradás: nem volt ilyen, Andrist nem merném rábízni, akkor meg mindegy is.
Elmenés: messze lakunk a sulitól, erdős-hegyes részen, nem engedem egyedül. Foggalmam sincs, mikor fogom majd engedni, egyelőre elképzelni sem tudom.

ayse
 
 


Sziasztok!!!!
Minden kis betegnek javulást!!!!!!!
Bárányhimlő elleni mennyi pénz? 2,5évesen ovi előtt érdemes bedaatni???Kissé megrémültem aszemre menéstől, jujj.Meg Blani ekkorra -bárányhimlő party után-már túl volt rajta, enyhe lezajlással, félek Beni sokkal jobban viszketne, kaparná, no meg 2 hét itthon ,,brrrr!!!!

Egyedül: Mi is mig leurtottunk a gyógyszetárba, boltba. De volt már,hogy 10 percig vigyázott Benire mig apa lent bicajt szerelt-de 100 méteren belül volt. Egyedül suliba járás szerintem 5.től!!!!!!Nem is a forgalom miatt,mert nálunk sulirendőrök vannak a zebrákon,megállitják a forgalmat,hanem a szervkereskedők stb miatt.Annyira félek ezektől a berántom az autóba és soha nem találják meg történetektől!!!!!!ÚÚÚtálom ennek a világnak ezt a részét!!!!!
Annyi van,hogy a sarkon elengedem és kb 200 métert egyedül megy, de az út másik oldaláról nézzük a kicsivel,szemmel kisérjük,és ott már nincs forgalom, autó.Egyébként ő bicajjal fog járni--hi hi hi, azt nem tudják betuszkolni az autóba.Szóval én nem a forgalomtól,cukoros bácsitól félek,mert ezek ellen be lehet tanitani a gyereket,de az autóba berántós, elkábitós szervkereskedők ellen sajna nem---jó jó,ez már már krimibe illő,de nekem elég volt egymás után 3 ilyet hallanom, be is paráztam rendesen,nnna. Fő az óvatosság.

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianya: azért remélem, nincs tele a világ szervkereskedőkkel. A legtöbb ilyen sztoriról kiderül, hogy hoax. Biztos volt pár eset, de koránt sem annyi, mint amennyiről olvasni. Az is szomorú, hogy egyesek ilyen témával poénkodnak.

Egyedül itthon: olyan 1/2 - 1 órára itthon szoktam őket hagyni, ha el kell mennem, végülis elég nagyok, csak nem teljesen megbízhatóak, ezen még csiszolni kell :roll:
Egyedül elmenni: hát, nálunk az a gáz, hogy aszfaltos utca, kamionos lakók, és nincs járda :? persze a kamionok nem közlekedhetnek 7-ig, de ugye iskolába 7 után kell indulni, mert elég közel van. Úton nem kell átkelniük, de ha kellene, akkor az iskola előtti járdánál van minden reggel rendőr. A másik, hogy télen sötét van reggelente, és az utcánk egy része kihalt (konkrétan: préri). Igaz, sok gyerek jár erről, és csoportba szoktak vergődni. Szóval ez a dilemmám.

Dia: jó lehetett az a telefonos sztori :) találékony gyerek :wink:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Rohamos fejlődés,extra gondok!!!!!

Hetek óta fáj Blani feje néha-néha. Este kis lámpánál olvas, no persze kényelmi szempontok miatt a lámpa rendre a könyv mögé kerül. :twisted:
Pénteken közölte: van egy rossz hire,nem látja a táblát.
Pánik,infarktus, üzenőbe beirás stb, tudniillik apai ágon 80 %-os vakság, -10 és -23-as szemek vannak. Családfakutatás telefonon,kiderült elsőben, másodikban kezdődött mindenkinél.
Soron kivül doki, ami pénteken lesz.
Addig sulis védőnéni felmétre,de sajna csak a felső nagy betűket látja. Tavaly december eleje óta várakozunk a fogszabályzásra, mert az első fogai is kapák, nagy köztük a rés. Mindez egyszerre valósul meg a napokban, hetekben.Szép, csinos,okos szőke gyönyörűségem meg sir és kriplinek érzi magát. Mi meg apával lelkesitünk, a legnagyobb amerikai sztároknak is fogszabijuk volt, attól van az a sztrármosoly, meg hogy a szemész mesélte,hogy ma már akkor fakad sirva nála egy kislány, ha közli, nem kell neki szemüveg-annyira divat lett a keretesség.
Na, erre nágyszögletes, kéket sztájlisztolt meg magának a tükör előtt.
Fekete miteszerektől pöttyös az orrtöve, annyit zabál,mint mi ketten, iszonyú fáradt és 3 nadrágját nőtte ki!!!!!
Szóval nálunk megkezdődtek az extra gondok. :roll:
Ti hogy vagytok?????

benianya
ákosbenianya
 
 


Ja,májusban indul gyerekagykontroll, arra egyébként is be akartuk iratni, tanulás, esetleges problémakezelés,önbizalomerősités miatt, hát most duplán megy ha lehet ezt mondan,hátha meggyógyitja magának a szemét!!!Az elme hatalma. Keresek is gyorsan gyerekagykontrollsikereket!

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianya: sajnálom a szemüveget, vagyis inkább a látásromlást. Tényleg olyan vagány kis szemüvegeket lehet választani mostanában :wink:
Fogszabályzó: inkább most, mint 20-30 évesen!
Miteszer ilyen korán? Nagyon poros környéken laktok? Vagy mi okozhatja? Én extra korán serdültem, de 11-12 évesen kezdtek ezek a csodák megjelenni rajtam...
Vitamin a fáradtságra? Lehet, hogy csak a "tavaszi fáradtság".
Hát, Mesi most nem eszik sokat, olyan normálisnak nevezném, és a nadrágokat növögeti ő is ki, csak hosszában... A szemét neki sem ártana megnézetni, mert nagyon közel hajol a könyvekhez állandóan :roll: igaz, amikor távolabb húzom, akkor is látja, de akkor miért húzza közel? Fáradtnak sem tűnik, viszont gyakran panaszkodik, hogy érzi, hogy nyúlik a lába :shock: a térdhajlat környéke feszül neki.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Benianya! Azért drukkolok, hogy ne az örökletes családi gondról legyen szó. A fogszabályzásban meg tök igaza van Csörének, inkább most, mint fiatal felnőttként.
Utóbbi egyébként kell majd Borinak is, na, ő alig várja, hogy megkapja.

Csöre! Lehetnek ilyen érzései egy növésben lévő gyereknek, emlékszem, nekem is voltak (nekem a singcsontom fájt állandóan), de az öcsémnek meg pláne, bár ő képes volt évente akár 10 centiket is nyúlni.

Nálunk gyerekügyileg minden oké. Anyuról viszont kiderült, hogy áttétei vannak, nem műthető, már kemózzák is, de ki tudja, van-e valami értelme.... Szóval, kicsit kiborító.
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
nagyon-nagyon sajnálom!!!!


Benianya!
Hú nem semmi!!!! De időben elkapjátok a fogszabályzást, ez alényeg!
Drukk, hogy ne kelljen erős szemüveg!!!

ayse
 
 


Kripliség: Lili streptococcus tesztje pozitív lett. Így most egy keményebb antibika kúra jön. 2 hetes, még jó, hogy jön a tavaszi szünet.

És elkapott egy fertőző bőrbetegséget is - ótvart. De az antibikalegalább azt is gyógyíccsa :wink: :lol: (az orrodatis tisztíccsa).

Na jó, igazából elég volt már, fú de várom a nyarat!!!!!!!!!!!!!!

ayse
 
 


Ayse, ó bakker, az ótvar nagyon vacak... Vannak sebei is? Fáj neki?

Gyógyulást oda is!
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
Igen, az orrán vannak, és viszketnek. Állítólag lehet a skarlát mellékterméke is, ahogy fújta az orrát, megnyomta a bőrét és az kaput nyitott a kórokozóknak.
Lili kicsit bele is fogyott már ebbe a cécóba... :cry: :cry: :cry:

A környéketeken sokat járok mostanában (munka+család), szoktam sasolni, hátha összefutunk. :wink:

ayse
 
 


Dia: sajnálom! Hátha segít a kemo... drukkolok.

Ayse: jobbulást Lilinek! Ó, azt hittem, az ótvar csak a mesékben létezik :roll:

Itt két napja nyár van :) sokat vagyunk kint Sacival, meg próbálom a nagyokat is rávenni... igaz, a héten Mesi rendesen be van táblázva, mert Kazinczy hét van a suliban (magyar- és sportversenyek).

Mesinek meg állandóan fogínygyulladása van. Teljesen kész vagyok tőle. Azt gyanítom, hogy azért, mert állandóan a mocskos ruháját rágja :? rá mindent csak egyszer lehet adni, mert az iskola udvarán is csúszik-mászik, itthon is, meg macskázik is, nem csoda, ha tele van a ruckó mindenfélével. Ráadásul nálunk az ínysorvadás örökletes, úgyhogy nagyon remélem, hogy ezzel nem támogatja meg a folyamatot.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ayse, az a baj, hogy én meg alig vagyok otthon, állandóan lótok-futok. De ha netán látsz, mindenképp állíts meg.:)

Csöre! Fogselyem naponta legalább egyszer és elektromos fogkefe minden fogmosáshoz! Vidd el dokihoz, szedesd le a plakkot és az esetleges fogkövet. Tuti, hogy nem a ruhától van, ez sajna alkati dolog, de jó szájhigiénével karban tartható.

Ja, és kérdezd meg a fogorvost, Meridolt használhat-e ekkora gyerek. Ha meg nem, akkor vegyél Tantum Verde spray-t és reggel este fújj be a szájába, az is fertőtlenít.

Rohanok, még meló van.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszi Dia! Veszek neki. A fogdoki eddig semmit sem mondott a fogára, csak azt, hogy nincs teendő :? de majd elviszem ahhoz a dokihoz, akihez én járok (őt eddig csak az iskolai fogorvos látta).

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ó, ha itt laknátok, mondanám, hogy vidd a Tábori Nórához, a létező legjobb gyerekfogorvos, akit eddig láttam...

De egyébként ne hagyd annyiban a dolgot, mert egyfelől csak gyulladás, ami esetleg gócot is képezhet, másrészt a fogai is romolhatnak tőle, harmadrészt ugyebár ott az ínysorvadás veszélye is.

Arról ne is szóljunk, hogy mellé jöhet még a büdi szájszag, a vérzések és az, hogy esetleg másképp néz ki, mint a többi gyereké, akik talán még észre is veszik (pl. Borit csesztetik a fogköve miatt, szerencsére gyerek egyelőre megoldja magától).
dia
Budapest
 
 
 


Dia: semmiképp sem hagyom annyiban, mert tényleg nagyon durva, hogy folyamatosan gondjai vannak. Holnap megvesszük az elektromos fogkefét (itt a faluban nem lehet kapni), és mellette fogok állni, amíg fogat mos, nehogy elsumákolja, ma meg beszerzem a tantum verde spray-t. Egyelőre nem vérzik, nem érzem, hogy büdös lenne, de nem szeretném, ha odáig eljutna.
Az én dokim is budapesti, mindenképpen fel kell vele utaznom. De sajnos reménytelennek látom a helyzetet, mert minden nap van délutáni programja. De akkor is megoldjuk, max. valami kimarad. Tábori Nóra merre rendel? Az én dokim XI. kerületi, az nekem elég kényelmes, mert Apus ott dolgozik, öcsém ott lakik. De hogy nem speckó gyerekfogorvos, az is biztos.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre!

A XII. kerületben rendel, a Beethoven utcában. Ha kell, előkotrom neked a telefonszámát, hívd fel.

Boris fogköveit is ő szedegeti le mindig. Pont jövő héten kellene nekünk is menni, mert megint elég csúnyácskák a fogai a lánynak.
dia
Budapest
 
 
 


Köszi Dia. A jövő hét nekünk teljesen lehetetlen, de a rákövetkező kedden még szünet van, akkorra próbálnék egyeztetni... kérlek, küldd el a számát priviben. Előre is köszi.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Hali!!!!!
Jupiii!!!Tavaszi szünet!!!!Nálunk pénteken volt utoljára suli,és15-én mennek csak!!

Dia! Sajnálom anyukádat!!!!Nagyon vacak hir,sok lelki erőt kivánok.Töltsetek minéltöbb időt együtt!!!!
Fogkövei vannak a lányodnak? Az hogy látszik ilyen fiatalon?

Ayse!!!Ótvar? fúú,tartsatok ki!!!!!Sok erőt!!!!

Csöre. Hogy vetted észre a foginyt? Blaninak is van szájszaga és állandóan egy koszos rongybabát rág, az az alvókája, már lukasra fertőtlenitettem.

Mi az tantum verde? Számolj be légyszi a tapasztalatokról!!!!!

Blani szemüveges.50 %-o a látása-mondta a dokinéni.
Kiakadtam, főleg,hogy láttam a teszten,hogy mennyire nem lát és hogy görbül lefelé a szája,hogy ezt sem, azt sem látja.Ezt az 50 százalékot nem értem,még a dogákat is újra kell irnia,mert nem látta a táblát,de nem volt táblás dogájuk.
Azért nem értem,mert -1es mindkét szeme és feles szemüveggel kezd.
Háát volt sirás meg minden,mert egyértelműen elkezdődött a dolog, a növéssel jött ki, nő a szem is,és jönnek ki a fejlődési rendellenességek, öröklött betegségek is.
Nem akart jósolni a doki,de annyit mondott nem lesz-20,de még -10sem. szerinte -4ig 5ig romolhat max. DE, egész életen át szemcsó, majd kontaktlencse, műtét. Na,ezt emésztjük most.
Kicsit feldobta a csajt,hogy választott szemüveget, dobtam egy hátast amikor leemelt egy 30 ezreset a polcról. ÁÁÁÁ, ez nem áll olyan jól szöveg után maradtunk egy 13 ezresnél.
Tök jól áll neki. 21 ezer a vége kedvezménnyel. Ja, a TB kemény 380 forintot fizet mindebből!!!! :twisted:

Tényleg nagyon megindult most,izzadás, mitesszerek, 3 nadrágot is kinőtt,fejfájás,szemproblémák,végtagfájdalmak.Úgyhogy viszem ortopédiára is,mert állitólag a gerincet is megterheli a hirtelen növekedés.

Jövő héten vérvétel, mindkét gyereknek, mert isznyú fáradtak is.

Tiszta röhej, 7-7,30 kor alszanak,de én is kidőlök 8-8,30-kor!!!!

Most is alszanak. Mindketten!!!!!
Blani minden hétvégén alszik délután. :roll:

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianya: ne is mondd a szemüveg árakat... Apus szemüveges, nemrég cseréltettük... de hogy 380 ft-ot fizet a tb?! Komolyan?
Nálunk a tavaszi szünet csütörtökön kezdődik, és jövő szerdán már menni kell suliba.
Azért ez a fáradtság meg fejfájás nagyon rosszul hangzik. Vitaminhiány lehet? Nem lehet, hogy a fejfájás csak a rossz látás miatt volt? Mesi és Zaza 9 körül fekszenek és 1/2 7-kor kelnek. Van, amikor még tovább bírják az ébrenlétet...
Ínygyulladás: hát, úgy vettem észre, hogy szólt Mesi, hogy fáj. Tantum verdét rendelni kellett, nem volt a patikában, remélem, sikerült beszerezniük...
Ma beadatom nekik a kullancs okozta agyhártyagyulladás elleni oltást (ha sikerül a patikának beszerezni az oltóanyagot). Tele a kert kullanccsal, meg megyünk tavaszolni majd a hegyekbe, nem szeretném, ha megfertőzné őket egy kóbor kullancs. Tegnap is mászott egy Mesin.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: