Jó kis hosszú hétvégét élvezhettünk Agárdon. Már szombaton belehúztam az élvezkedésbe, valamit beettem és estére hidegrázással, három pólóban, thermopulcsiban vacogtam két takaró alatt. Végig azt kérdezgettem mindenkitől, hogy Szabi nem fázik-e, mivel nekem jéghideg volt, hiába izzadt le a fejéről a haja egy szál bodyban. Vasárnap mint döglött légy tántorogtam a házban, még szerencse, hogy a család nagykörútra ment a Hortobágy csodáit megtekinteni, így nem kellett végighallgatnom a szokásos nyüstölést. Hétfőn meg levert minket hazafelé a jégeső. Szakadó esőben élveztem az autópályát. Nem is gondoltam, hogy valaha félni fogok a sebességtől, de amióta a gyerekek is bent ülnek a kocsiban, minden sávváltás egy adrenalinfröccs. Pedig nem is én vezetek, csak ugrálok a hátsó ülésen, hogy nem rohan-e belénk valaki. Láttunk is egy csúnyán ledarált autót, valószínűleg oldalról kapott egy lökést, pördült egyet és csak a szalagkorlát lökte vissza. Egyetlen jó dolog volt, hogy emiatt 5-tel száguldottunk egy jó ideig, ami eléggé megnyugtató sebesség volt a szakadó esőben.
Úgyhogy nagyon jól éreztük magunkat.
És még a gyerkőcök útlevele is elindult, már csak 2-3 hét, és kész
De legalább sikerült kiolvasnom a HPt
Nanica,
Mországon alma, más országban a kölesdolgok vagy a zöldségek a menők, mint első kaja. Azaz szerintem mind jó. A köles jellegű dolgok nagy előnye, hogy könnyen mosható foltokat produkálnak. Lehet, hogy földhözragadtnak hangzok, de szerintem ez egy jó érv. Azonkívül jó tápszerrel és anyatejjel elkészítve is, lehet bele almát vagy más gyümit is rakni. Natinak ez volt a reggelije vagy 1,5 évig, mire beleunt.
Husi:
A kor mellett úgy tudom, fontos a bevezetéshez, hogy egy teljes adag főzit/gyümölcsöt lenyomjon egy kajára.
Pann,
Az uszi úgy tudom, 24-e, 10 óra. Én is gondolkodom rajta.
Amikor Nati fogai kijöttek, még füstjelekkel kellett üzenniük a mellettük lévőknek. Azóta kinőtt az összes szorosan egymás mellett állnak. Meg a tejfog teteje keskenyebb, mint az alja, tehát muszáj, hogy legyen közötte rés bőven, hogy elférjen. Csak akkor láthatod, hogy milyen lesz, ha legalább a metszőkészlet kinőtt már teljesen.
Mazsi,
Szerintem rád (rátok) fért volna egy kis nyaralás.

Az alvókája meg remélhetőleg magához tér a kótyagosságból hamarosan. Nálam már nincs holtpont.

Ha van lehetőség, én már bárhol, bármikor el tudok aludni. Gyakorlat kérdése az egész.

Ha Lea így segíti a fejlődésedet, akkor hamarosan te is rájössz, hogy a délutáni alvásnál a legfontosabb, hogy függöny gyorsan be, fejedre párna és csukott szem.
Orsi,
Egy pár hajszál szerintem nem okozhat bélelzáródást. Szabiból is sokszor kell kihúzni egyet-egyet. Gyerekek döbbenetes dolgokat le tudnak nyelni. Pl egy csomó nyel kavicsot, legót, stb, és nem lesz semmi baja (kivéve azt a kisebbséget, akiről nem beszélünk most), azokhoz képest egy kis hajszál az nem nagy kunszt, még ha hosszú is, mint neked vagy nekem. De ha lát valaki mostanában orvost, azért megkérdezhetné.
Jelen problémáknak nem oka, abban viszont én is biztos vagyok. Ahhoz, hogy gond legyen, jelentős mennyiségben kéne megennie a hajadat, mondjuk naponta tucatjával a hajszálakat születése óta.
Ágiboldi,
Éjszakai
egyetlen kelésre mered azt mondani, hogy kialvatlanság?!

Már azt is elfelejtettem, hogy volt ilyen időszak az életemben, vhol 2005 tavasz előtt...
A vízivást szeritnem próbáld, ha már van hozzátápi, főleg ha nem csak leves gyümi. Ha majd kell neki, akkor úgyis elfogadja. Ha nem hajlandó, akkor ne aggódj. A bogyós kaki azért nem jelentene túl sok jót, akkor kicsit erőteljesebben kell támogatni az ivás projectet.