Bendegúz,
A harmadikat még véletlenül se vállaljátok be, ha annyira kislányt szeretnétek, hogy a fiú rosszul esne. Még úgy járnátok, mint a család, akiről a nőgyógyim beszélt. Én kislányt szerettem volna másodikra is, először még úgy is volt. A második uh-nál módosított, pár pillanatig csalódott voltam, nem ezt vártam az első után. Mondta, hogy ne aggódjak. Egyik kismamáját rábeszélte a férje a harmadik babára, mert annyira szeretett volna egy kislányt. Sikerült a terhesség, dupla öröm érkezett. A ciki csak az volt, hogy mind a ketten fiúk lettek.
Tudom, hogy ezt már régen lebeszéltük, de egy tv műsorban pont elkaptam, amikor a baba választható neméről beszélgettek és eszembe jutottál. Ahogy eredetileg gondoltam, sérülnek a spermák a különböző kezelések eredménye képpen sok a genetikailag sérült embrió. De ami engem igazán ledöbbentett, hogy ennek ellenére épp, hogy fel tudják dúsítani a spermát, és mintegy 60-65 %ra tudják csak növelni a kívánt nem arányát. Ez rosszabb, mint ahogy én gondoltam.
Kösz a dr-t jól esett.

De azért kezeld fenntartásokkal, amit írok, mert azért tudok melléfogni.
Én a kompot nem tartom jónak, a helytelen járás és a veszélyessége miatt.
Bella,
Szüleim Agárdon laknak, strandon nem is voltunk még igazán, csak a szabad részére néztünk be párszor. Ott viszont a lépcsőnél mindig torlódás van és nagyon mély utána a víz, nem épp gyerekbarát. Merre szoktatok menni? Ha túl meleg van, az a baj, ha meg hűvösebb, akkor meg minek menjünk?!

Ráadásul egyikünk sem vitt most sem fürdőruhát, négyünk közül egyedül Robinak van. Valahol.
Pann,
Képesek voltatok hazajönni most, hogy még a melegfrotnt végét itt Budapesten kapjátok el? Pedig ez még igazi Balcsi idő.
Kátya,
Szia itt
Nálunk pelenkaügyileg szerintem minden van. A Pampers a kedvenc, de volt már Rossmann, Tesco és most Libero van a popsiján.
A piros popsit jó sokat kell szellőztetni és gyakran, mondjuk 3 óránként vagy gyakrabban cserélni. Ha leveszed a pelust pár órára és pisibiztos helyre rakod (Nem pihenőszék

- ez csak Timonak szólt) az a legjobb. Ha a pelenkával van gond, akkor az az egész pelus területét érinti, egészen fel a derekáig vagy jobb esetben azt a részt, ahol szorosabb.
Kristy,
Én renitens vagyok. Ha kell valami, megveszem. Mondhat apa bármit. (legutóbbi a cirkoproject, ami közel milla lesz) Egy kis medence meg nem kerül olyan sokba.
Mazsi, Sági, Csongria,
Sokszor akartam már kérdezni. Hogy tanul az ember vért venni? Odamész egy osztálytárshoz, hogy ha én nem szúrom el, akkor te is vehetsz tőlem vért? És mikor döfhetsz le először beteget? Nekünk a kórházban volt két tanuló csajci. A szomszédom kapott tőlük injekciót, hát nem repesett a gondolattól, hogy kezdők használják tűpárnának. De azt, mondták, hogy nekik ez megy és tenyleg jól csinálták.
Sági,
Láz?
Mazsi,
Ha mégegyszer apuci kiröhög egy ilyen fürdővizes buli közben, nyomd a kezébe, hogy mossa le.

Egyébként Robi is jókat tud ilyenkor szórakozni rajtam. Meg én is rajta. Még véletlenül se szoktunk ilyenkor egymásnak segíteni, annál hosszabb ideig nézhetjük, hogy a másik szenved

Szerencsére nem csak én vagyok lökött a családban.
Szabi sem kapott még vizet. Nati egyszer megpróbálta lenyomni a torkán a cumisüveget, de nem tetszett neki. Fintorgott és kiköpte még azt is, ami előtte véletlenül belement. Néha azért jól jönne, mint pl ma is, amikor délelőtt 4 órára leugrottunk a játszótérre. Én inkább azt várom, hogy rendesen lehessen már adni neki kaját a játszin, hogy ne kelljen ott szoptatni. Nati jóval azután sem volt hajlandó elfogadni a vizet, hogy evett.