Voltam a börzén ma és képzeld két nagy szatyor ruhával jöttem ki
. Nagyon jók voltak, sőt a picikének is vettem pár meleg cuccot. Persze olyat ami fiúnak és lánynak is jó
. Csak az volt a rossz, hogy utána egyből mentünk vendégségbe apuékhoz és sietni kellett. Apáék is bejöttek kicsit, őket meg elhalmozták a szervezők ajándékokkal (előke, kanál...), meg kaptak egy kerületi bölcsis tájékoztatót. Benne van állítólag az összes bölcsi, részletes leírással, majd bele nézek, hogy mik a kilátások, igaz nem szándékozom beadni Lilit még jó ideig, de azért nem árt tudni, hogy milyenek vannak. Kata007,
Boldog szülinapot kívánok én is Dórinak!
Nagyon ramaty idő van megint, remélem holnap már melegebb lesz és nem fog esni az eső.
Ma hazafelé én vezettem apuéktól és a párom szerint már simán vihetném az autót bárhová, mert már nem féltene, hát ezt is megéltem
. Szerinte most már teljesen jól megy, mondtam is neki, hogyha itthon lenne napközben az autó, biztos, hogy mennénk is vele Lilivel, de így most maradnak a hétvégék. Ma étteremben ünnepeltük apu feleségének a szülinapját és Lili nagyon ügyes volt. Kapott etetőszéket is és úgy evett, mint egy kis angyal. Maga elé vett egy étlapot is és azt nézegette végig, amikor el akarta kérni a pincér jól belekapaszkodott, ezért mondtam inkább maradjon, a pincér meg mosolygott
. Kaptunk ajándékot is a házassági évfordulónkra is, ami június 1-én lesz, pedig szerintem ez a mi ünnepünk, de állítólag a párom szülei is készülnek valami meglepetéssel.
Most mennem kell,
Puszika, jó gyereknapozást mindenkinek!
Ilke






(én egyébként nem), ehhez képest az első fiuk egy anygali jó kisfiú volt. vele soha semmi baj nem volt, nagyon jó gyerek volt, szófogadó, nyugost, és mot is ilyen felnőttenk, alig lehet kihoznia sodrából. ehhez képest a 2. fiuk egy az egyben az apja lett. maot 6 éves, és ha vígasztalni akarom magam rá gondolok, mert ő lazán túltet Emmán






















