Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszi a dicséreteket, aranyosak vagytok.

Hogy hogyan lett tavalyi baba Minka? Mentem a szokásos vizsgálatra a dokihoz, ctg, uh, méhszáj vizsgálat. Nem izgultam, mert jóslók egyáltalán nem voltak, egyszer volt olyan, hogy 4 fájásom volt, 30 percenként, de elmúltak. A ctg tök normális, szinte lapos, az uh tökéletes. A méhszáj vizsgálatnál azonban elkerekedik a doki szeme, és bocsánatot kért, hogy még egyszer megvizsgál. Persze azonnal kétségbe estem, hogy valami baj van, de megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, csak 4 ujjnyira nyitva vagyok. Hazaenged, mert tudja, hogy otthon vár Marci, de készüljek úgy, hogy ha dec 24-ig nem indul meg a szülés, befektet. És a lelkemre kötötte, ha 15 percesek a fájások, induljak el, mert baromi gyors szülésem lesz, és ha várok, nem valószínű, hogy beérek a kórházba. Én azt sem tudom, hogy értem haza, akkor fogtam fel, hogy hamarosan megszületik a lányom. Ilyenkor mindig anyu vigyázott marcira, ha dokihoz kellett mennem. Megkértem, hogy maradjon velünk, amíg Sanyi hazaér, nem akarok egyedül maradni a gyerekkel. Sanyi meg megkérte, hogy maradjon velünk éjszakára is. Még szerencse, mert 2-kor elkezdtem görcsölgetni. 3 után értünk be a kórházba, tovább tágultam, így fél 4-kor burkot repesztettek. A méhszáj nem akart tökéletesen elsimulni, így kaptam 3 injekciót. Végülis 6.15-kor született meg Minka. Dec 24-re meg hazajöttünk. Igaz, saját felelősségre, de azóta sem bánom. :lol: Röviden ennyi :lol:

Én sajna nem tudok menni a börzés talira, pedig jó lenne Veletek találkozni. A kocsit ripityomra törték még mikuláskor, és még mindig szervízben van. Talán jövő hét végére kész lesz, de én már nem hiszem el, csak ha a ház előtt van...

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok! nekünk is jó a jövö hét, napot és címet majd pontosítsunk, lesznek programjaink de még nem teljesen alakultak ki.

puszi

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen,aranyosak vagytok!

Orsi: ez a börze dolog tutti! :wink: Elöbb is eszünkbe juthatott volna,én is csak pakolgatom innen-oda onnan-ide a megunt,kinőtt cuccokat, börze majd csak márciusban lesz,úgyhogy hátha sikerül addig kicsit lelohasztani a szekrényt! :wink: :lol: :lol: :lol:
Amúgy nem tudom kinél hogy van,de félelmetes milyen gyorsan nől Amina! Kb két hete válogattam át a szekrényét,amiket már kicsinek gondoltam,átküldtem anyuhoz (helyhiány miatt :oops: ), és nem hiszitek el,hogy tegnap megint össze szedtem egy doboznyi ruhát! Kicsit Kata ,miattad is,hogy megnézzem,van-e valami Annára való! :wink: Hát találtam!!! Van nadrág,dzseki,,póló,pulcsi,mellény...szóval lehet majd mazsolázni! :wink:

A jövőhét jó nekünk is,majd akkor pontosítsunk!

Zsuzsi,ti is szeptemberben kezditek az ovit Bencével?Melyik oviba mentek? És jól látom most volt szülinapja?

Jaj,Brigi,az új autótokat megzúzták!!!??? :shock: basszus! De nem lett senkinek semmi baja,ugye?
Nagyon gyors,és "váratlan" volt akkor Minka születése, de így legalább az ünnepeket megint együtt tölthettétek,nem kellett még azon is izgulni! :wink:
zsamin
 
 

 
 

Na, akkor végre összehozunk valamit?

Én még nem tudok semmilyen programról, tehát eddig még minden nap jó, írjátok le kinek mikor jóü, és egyeztetünk!

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Sziasztok!

nekünk a szerda, csüt. és esetleg a péntek is jó.

Bencus egyenlőre a bölcsit kezdi majd újra, aztán meglátjuk. Sajnos oviba nem hiszem hogy felveszik mert decemberi, azért lehet hogy a jelentkezést beadjuk, így szívesen beszélgetnék az ovikról ki melyiket preferálja stb.

puszi

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!

Lényegében nekünk is jó bármelyik nap,azt hiszem úgyis délután lenne a talis-börze,nem?
Zsuzsi: Oviról nekem annyi infóm van,hogy állítólag lehet kezdeni januárban is,de majd megérdeklődőm addigra 100%ra! :wink:
A bölcsibe melyik gondozó nénihez jártok? Hogy tetszik nektek a bölcsi,Bence megszokta /beszokott már teljesen? Vagy most megint vissza esett? Nekünk mikor lebetegedett Ami,nem mentünk egy darabig,és ugyan onnnan kezdtük (vagy még rosszabb helyről... :? ) mint az elején.....
zsamin
 
 


Kedves Anyukák!
Középkorú, lassan nagymamakorban lévő, vidám hölgyemény vagyok és mivel valamilyen oknál fogva jól megértjük egymást a gyerekekkel, ésszerűnek tűnt számomra, hogy valamilyen formában életem része legyen a velük való foglalatoskodás. Így hát ha valaki arra adja adja a fejét, hogy gyermekének nevelgetésében, gondozásában némi segítséget/támogatást igényel, vagy pedig az otthoni teendőkkel kapcsolatban igényli ezt, hogy gyermekével kellő időt tudjon tölteni, akkor szívesen állok rendelkezésére.
Elérhetőségem: 70/344-5702

Üdvözlettel,
Gabi
sz.gabriella
 
 


Sziasztok!

Na mit szóltok ehhez a félméteres havazáshoz? :shock:
Amina nagyon élvezi- mi már kevésbé... :?
Tetszik a havas táj ,meg jó hogy ekkora hó esett,csak jöhetett volna egy hónappal elöbb!
Apukám nagyon élvezi,egy akkora hópályát épített az udvarban, komplett szánkó pálya! :lol: Nem ám akármilyen,két pályás! :lol: :lol:
Majd ha nem felejtem el, hozok róla képet is!

Remélem ez a havazás nem húzza keresztbe a jó kis talinkat,bár tegnap anyuékhoz majdnem egy óra volt az út,ami tőlünk kb 4 utcányira van... :? Még jó hogy nem indultunk neki a másik nagyiékhoz a város másik végébe!

Kép
zsamin
 
 


Sziasztok!

A szerda nekünk is, a csütörtök és péntek nem.

Zsuzsi, Orsi, örülök, hogy találtatok ruhákat 92-es méretben :-)

A hó: nagyon fáj a hátam, annyit lapátoltam a hétvégén...
Én nem szeretem a telet, de a gyerekek élvezték :-)

Kép

Kép
bokata
 
 


Akkor szerda du? MIndenkinek jó?

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Oké.jó a szerda nekünk is! :wink:
4 körül ébredünk,utána mehetünk!
zsamin
 
 


Sziasztok! szerda nekünk is jó, címet légyszi írjatok hova menjünk.

puszi: Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok csajok!

Na! Akkor szerda du. várok mindenkit szeretettel! Kitti kb 3-kor kel, utána bármikor jöhettek!

tn_Zsuzsi leírom priviben a címemet!

Én is vevő vagyok 74-s cuccokra, meg persze 98-ra is, de gondolom azt nem sok mindenki fog hozni :D

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Sziasztok!
Most vagyok előszőr a babaneten. Csatlakozhatok hozzátok? :)
vigicica
 
 


Szia Vigicica!

Üdv köztünk!
Merre laktok?

Kép

Kép
bokata
 
 


Sziasztok!

Szia Vigicica! Persze hogy csatlakozhatsz!!!!
Üdv Zuglóban! Mennyi idősek vagytok? Kisfiad,vagy kislányod van? Hogy hívják? (bocsi a sok kérdésért... :oops: :wink: )

Kata: neked akkor mit vigyek? Minden érdekel 92-esben? (főként nacik vannak meg pólók,felsők)
Zsuzsi: gondolom neked picike méretben kellene pár holmi,szétnézek,hátha akad még valami,aztán holnap délutánra ide rendelek egy kamiont,hogy valahogy át tudjam vinni ezt a sok cuccot... :lol: :lol: :lol:
zsamin
 
 


Sziasztok!

Szóval, Csertő parkban lakunk. A lányom Andrea 11 hetes, ő az első kisbabám.
Próbáltam beszúrni a vonalzót, de valamiért nem sikerült, tudnátok segíteni hová kell beszúrni?
Ja, és iszonyú ez a rendszer, 4 órán át nem tudtam belépni :evil:
vigicica
 
 


Szia vigicica!

Az oldal tetején a profil -ra kattintva ,a profil információnál az utolsó rublika,az aláirás,oda tudod beilleszteni a kódot!Aztán elküldöd és elvileg működik is!
Gyakorlatilag meg én is vagy két napig szenvedtem vele,mire sikerült! :oops:
Igen,néha van ilyen,hogy én sem tudok belépni,meg megirom az üzit,és mire elküldeném elszáll az egész,de hát ez már csak ilyen!Türelem játék! persze mindig akkor történik ilyen,mikor regényeket irok és akkor már nincs kedvem ujra pötyögni...
Gratulálok a kicsi lányhoz! Hol szültél? Kinél?
zsamin
 
 


Köszönöm, remélem sikerül. Egyébként én a MÁV korházban Tidrenczel Zsolt dokinál szültem. A korház meg a doki is tök jók voltak :)

Kép
vigicica
 
 


úgy látom mégsem sikerült beillesztenem a vonalzót :cry:

Kép
vigicica
 
 


Sziasztok!

Én is zuglói vagyok. :D

Van köztetek valaki, aki közel lakik a fogarasi úti tescohoz? :)

Érdeklődnék, hogy valamelyikőtöknek van-e infója az ovikról, ill. hátha tudja valaki mikor vannak nyílt napok. Kislányom szeptemberben kezdi, és ugye májusban beiratkozás, de túl sok infót nem találok az ovikról....

KépKép
KépKép
KépKép
angyalkrisz
 
 


Sziasztok!

Látom, beindult az élet :lol:

Zsuzsi, igen, még mikuláskor. Sanyi ment a Tescoba, és a Róna-Thököly sarkán a zöld lámpánál oldalról elkapták. neki nem lett semmi baja szerencsére. Elsőre nem tűnt komolynak, de végülis szinte mindent cserélni kell a kéziféktől előre a motor kivételével. :evil: De elvileg pénteken kééééész lesz :lol:

Ovi. Meg bölcsi. Az Ilosvayról hallottatok valamit? Én egyenlőre azt néztem ki. És az is érdekelne engem, hogy van-e várólista a zuglói bölcsikben. A védőnő szerint nincs, de én ezt fenntartással fogadtam.

Vigicica, szia! Nem sok van a lányaink között :lol: Mutatsz majd képet róla?

Angyalkrisz, szia Neked is! Szépen elkezdtünk bővülni, ezt már szeretem. Azért ha elköltözünk, még visszajárhatok, ugye? :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok!

Na! beindul itt az élet! Üdv az újaknak!
Gratulálok a lányokhoz, kérünk szépen majd képeket is :D

Brigi! Mikor költöztök? És hogy vannak a tesók, még bírják egymást?

Nálunk lassan most lesznek a balhék, Blani elindult, és mindig az kell neki ami Kitti kezében van, ő meg ugye nem akarja. szép kis feladat elé nézek megint :lol:

Tényleg a többiektől is megkérdezem, hátha van ötlete vaalkinek: Blani másfél óránként visítva kel éjszaka, kicsit cicizik, majd visszaalszik, én már totál kész vagyok. Először a kajára gondoltam, hogy kevés, de ha este vacsizik,. és még tejjel alszik el, ez nem lehet, a hasára is gondolta, de nem kap olyat amitől fájhatna, a foga ???? Mit csináljak vele, az a baj, hogy brutál hangja van, nem tudom úgy hagyni, mert felkel egész Zugló. most megpróbálom a Viburcol kúpot hátha :cry:

Ha vkinek vmi ötlete van szívesen fogadom, mert már nagyon álmos vagyok :cry:

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Sziasztok!

Vigicica: Jó lett a vonalzód,ügyi vagy! (akkor sikerült elmagyaráznom ,mert vissza olvasva elég zagyva lettem... :oops: )

Szia Angyalkrisz! Nem tudom melyik ovi van hozzátok közel,melyik a ti körzetetek,de szerintem nagy általánosságban áprilisban lesznek a nyilt napok!Érdeklődj esetleg utána,vagy menj be a kinézett oviba,hátha ki van téve már a faliújságra!

Brigi: Drukkolok,hogy kész legyen az autótok! :wink:
Ovi,bölcsi: az egyik barátnőm az Ilosvay-ban dolgozott,majd utána kérdezek milyen tapasztalatai vannak/voltak!
Bölcsi:én is csak megerősítem amit a védőnőd mondott! Mi tavaly ,hirtelen ötlettől vezérelve kigondoltuk,hogy mégis csak bölcsizzünk! Csütörtökön találkoztam tök véletlenül a védőnőnkkel és megkérdeztem,hogy néz ki ez az egész bölcsi dolog,hova ,merre induljak,ha mégis beadnánk Aminát! Erre mondta,hogy akkkor "húzzunk" bele,mert hétfőn vannak a beiratkozások! :shock:
Se nyilt napon ,se semmi ilyen bölcsi néző körúton nem voltunk!Így a hozzánk (azt hittem ) a legközelebb eső bölcsibe be estünk hétfőn,kitöltöttük ,amit kellett,vissza vittem a papirokat kb egy hét múlva,és valamikor junius vége felé írták ki a faliujságra a felvételt nyert gyerkőcök nevét! (úgy voltam vele,látva a felvételre érkező "tömeget",hogy úgyse vesznek fel minket...)
Aztán mégis!Mindezt úgy hogy nem volt se munkáltatóim,se munkám,és ezzel tisztában voltak! És igy oktober 5-én elkezdtük igen rövid bölcsis pályafutásunkat!
De a mi csoportunkban voltak olyan gyerekek,akiknek anyukájuk a picivel volt otthon,vagy nyilvánvalóan jön a tesó! Úgyhogy nem igazán értettem én sem,hogy akkor mi is ez az országos bölcsi para! :?
De állitólag zugló nagyon jól elvan látva bölcsi terén,és idén még bővítették (vagy fogják) a férőhelyeket!
Szóval ilyen várólista dologról én sem hallottam,de persze ha biztosra akarsz menni,lehet nem árt a "nyakukra" járni! :wink: :lol:
Katának ebben lesznek tippjei!Ugye Kata? :wink:

Amúgy nekem is új ez a költözés dolog! Hova mentek,mikor?
zsamin
 
 


Sziasztok! akkor holnap talizunk...0-3 hósig nagyjából megvannak az alapdarabok, body, rugi, de pulcsi, harisnya, zokni, kalap, sapi, nyári együttesek kellenének, az utána lévő méretekben meg szinte minden érdekel kb 1 éves korig 80asig mondjuk.

Orsi: nekünk bejött a Viburkol kúp 90%ban, de volt 1-2 alkalom amikor muszály volt egy fél adag Nurophent adnom mert ugyanazt csinálta mint Blani. Sajnos ha nagyon fáj neki amikor áttör nincs más megoldás, pedig én nagyon a természetes megoldások híve vagyok.

puszi: Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Orsi! Nálunk is szokott lenni hasonló probléma beszorult pukik miatt, kis torna és elmúlik.
Ja és egy pár kép a kisasszonyról: Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
vigicica
 
 


Bölcsi, ovi: a Tipegő utcait nagyon dicsérik és a mi védőnőnk is azt mondta, hogy nincs várólista és könnyű bekerülni.

Kép
vigicica
 
 


Zsuzsi : Irtam privit!

Vigicica: nagyon édes a lánykád!
Az a babakocsis kép .... "győztem" ....!!!! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: CUKI!!!!!
zsamin
 
 


Nagyon cuki a kisasszony! Milyen baba Andi? Könnyű vele?

Zsuzsi! 80-s-ig? Most pillanatnyilag 68-ig tudok cuccokat, de aztán folyamatosan lesznek, mi most 74-nél tartunk, de májusig még nő majd 1-2 számot, és akkor még mindig mazsolázhatsz, de majd holnap meglátod!

Mikor jöttök csajok? Hány óra körül jó nektek?

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Köszönöm szépen, szerintem is nagyon aranyos az Andibaba :)
A kiscsaj nappal egy kis angyal, szinte látom, hogy nő a glória a feje fölött, de leszáll az est és glória helyet kis szarvacskák kezdenek nőni :( Valamiért este mindig nyűgös és ez kb 7-12ig tart, elég fárasztő, nagyon remélem, hogy hamar kinövi, mert így az apára nem marad sem időm sem energiám :x
És Ti merre laktok? Látom, szoktatok talizni, az tök jó :)

Kép
vigicica
 
 


Sziasztok!

Orsi,
szerintem 5 körül érkezünk, kicsit talán utána, viszem a Zsuzsiékat is, hogy ne kelljen cipelniük a sok ruhát :-)

Vigicica,
édes a lánykád!! :-)
Az enyém tündérke a bölcsiben, de itthon rögtön kinőnek a szarvai...azt kapom én ajándékba :-)

Óvoda:
http://www.zuglo.hu/wps/portal/intezmen ... DMR-7VFGWL
Itt vannak a zuglói óvodák, van, amelyiknek weboldala is van, fel lehet őket hívni, hogy mikor van nyílt nap és beiratkozás.

Bölcsi: http://www.zuglo.hu/wps/portal/intezmen ... DMR-7VFH7D

Kép

Kép
bokata
 
 


Sziasztok!

Akkor beelőzött Kata.... :wink:
Akkor majd együtt érkezünk, Orsi!Bár lehet nem is baj,mert kicsit kicsavarogtam magamat délelött,és elhúztam az időt,és csak most aludt el kb fél órája!

Vigicica: nem lehet hogy hasfájós Andibaba? Nekünk is ugyanez volt,fürdés után aludt kb másfél -két órát és utána hajnalig csak üvöltött.... :? Volt hogy felívtam már az ügyeletet,hogy most mi lehet a baj,mert ezt már nem bírom... :oops: ..nem tudok rajta segíteni,semmi nem jó,ő üvöltött a szobában ,én bőgtem a fürdőben,apa meg tartotta a frontot....
Aztán rajtunk az INFACOL segített! Délután elkezdtem neki adni,aztán hipp-hopp,elmúltak az üvöltös esték!
És tényleg úgy van,hogy ahogy mondják! Ahogy jön ,úgy el is múlik ez a hasfájósság!
Mi a Mogyoródi út végénél lakunk,a vasúton túl! Az hogy szoktunk találkozni,enyhe túlzás, kb jó egy éve próbáljuk összehozni a topik talit! Igaz csajok? :wink:
Remélem a mai már összejön,nem mossa el most éppen a havazás!

Jaj én már nagyon unom ezt a hó dolgot!

Jó volt,esett,látták a csajok,hogy mi is ez,de most már NAPRA VÁÁÁÁÁÁÁÁGYOOOOOMMMM!!!!!!!!!!!!!!!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
zsamin
 
 


Zsamin, az infacolt 2 hónapos korig szedtük, utána már nem nagyon segített, most max édeskömény teát adok neki + masszázs, de nem mindig fáj a hasa, szimplán nyűgös, ez ellen és van gyógyszer? :)

Kép
vigicica
 
 


Vigicica! Próbáld meg a Gripe watert, Kittinél ez vált be, sokáig kapta, és így el voltunk vele. Egyébként a nyűgösségre a kitartás a gyógyszer :D . De lehet, hogy a frontokat, meg az időt is érzi, Blanka tiszta zizi hóesés előtt, egész nap csak sír, és semmi se jó neki. Másnap meg mintha semmi nem történt volna. Figyeld meg Andinál, hátha, és várd a jó időt! :lol: Na jó, ez csak vicc!

Tényleg jó éve szervezzük a fórum talit, eddig még nem sikerült, de hátha majd tavasszal össze lehet hozni vmi igazi kis bulit!

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Gondolom aCserő parkba taroztok, ha ott laksz, ki a dokid, meg a védőnőd?

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


A Gripe water sem használ :( Próbálok türelmes lenni, de nem mindig sikerül, ilyenkor a férjem karjába nyomom a picit, hogy csináljon vele, amit akar, én meg megyek aludni, tiszta gáz :oops:
Egyébként Bíró Adrienn a dokink és Mohiné Farkas Gabriella a védőnőnk.

Kép
vigicica
 
 


Hát ez igen ismerös, nálunk is apa kezében szokott landolni, csak a kettőnél ez már nem olyan egyszerű. Mi is hozzájuk tartozunk, Gabi sokat segített Kittinél, meg most is, a doki nénit meg igazából csak most kellett kipróbálnunk, de szerencsére meggyógyult gyorsan.

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen Orsi a délutánt,és bocsánat mégegyszer,néha tudom,hogy iszonyat "sok" tud lenni Amina.... :oops:
Néha olyan cikibe tud hozni...
Amikor úgy emlegették ezt a kort ,hogy a kritikus kétévesek,azt hittem mi nem esünk bele....
Erre tessék! A létező összes szakirodalomban fellelhető tipikus viselkedési formákat hozzuk! :oops:
Jó lenne ezen az "akarom" / "nem akarom" korszakon túl lenni!
zsamin
 
 


Na ezzel meg mi van......
Elküldte pedig még kész se voltam!

Zsuzsi: bocsi,hogy úgy elsiettünk,azt hittem nem vár meg minket a troli!
Rendben hazaértetek?
Szörnyű milyen katasztrofális babakocsival közlekedni!
Szegény,látom nem egyszerü a félméteres hóakadályok meg a száguldó autók között lavírozni! :twisted:

Jövő héten akkor valamikor délután egy játszóház?
Benne vagytok?
Mindenkire számítunk!
Talán semleges terepen kezelhetőbb ( meg halkabb... :wink: ) lesz Amina!

Azért kicsit megnyugtatott,hogy Anna sem egy tipikus "jó kislány" ! :oops: :wink: :lol:
De édes! Akkora csibész lesz ő is!
Pont azt beszéltük Orsival,ha egy csoportba kerülnének oviban,óvónéni legyen a talpán ,aki rendet tesz körülöttük! :wink: :lol: :lol: :lol:
zsamin
 
 


Sziasztok!

Hát akkor én is ellnézést kérek a fél órás "az az enyém " hisztiért, ez az állandó sírása már kikészít, mintha el venné bárki a játékát, tudom, hogy ez is kor függő, de mikor növi ki?

Meg kicsit türelmetlenebb is voltam ma a kelleténél, elég rossz hírt kaptam, és egész nap tiszta zizi voltam, szegény Kittin csapódott minden ma.

De most este kisúgy fel volt pörögve, hogy alig akart ágyba kerülni.

Anna is nagyon cuki, és amilyen édesen "röfög" :D

Hozzájuk képest Bence egy angyal!

Most már csak Brigiék, Pankáék, na meg az újak hiányoznak!
De ami késik nem múlik, egyszer csak összejön.

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Olyan jó, hogy nektek már nagyobbacska gyerekeitek vannak! :roll:

Kép
vigicica
 
 


Sziasztok!

Vigicica: ezzel én is anno ugyanígy voltam..... :oops:
Annyira szerettem volna ha már kicsit nagyobb lett volna! Mindig irigykedve nézegettem az olyan másfél -kétéves korú gyerekeket ( meg a mamáikat :oops: ) hogy de jó lenne már akkorának lenni!
Most meg néha vissza sírom a "leteszem-ottmarad" időszakokat....:wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

Főleg vásárlásnál!
Egyszerűen képtelenség vele 5 percnél tovább bent lenni egy üzletben! :? Na persze a játék bolt az MÁS!!! :wink:

Én olyan 7-8 hónapos korától kezdve élvezem a vele való életet! Na jó ez most hülyén hangzik,persze imádtam az első perctől fogva, meg imádom most is, de akkor kezdett el kúszni -mászni,forogni,kitágult a világ számára,jobban kitudtam vele már mozdulni én is ,akár egyedül is, szóval akkorra már összenőttünk!:wink:
Tudtam,hogy miért sír (vagy legalább is azt hittem.. :wink: :oops:)
zsamin
 
 


Sziasztok!

Orsi,
köszi a tegnapi vendéglátást, bocs, ha nagy felfordulást okoztunk...
Ó, igen, Anna is született csibész. Ha elengedi magát, akkor kezdődik csak az igazi élet :-)
Bence bezzeg milyen nyugis egy baba, nagyon édes! Vagy lehet, hogy a sok "nő" közt nem volt könnyű élete?
:P :P

Vigicica: igen, mindenki arra vágyik, hogy lenne már nagyobb a babája, aztán mindannyian visszasírjuk azt akorszakot, amikor olyan picik voltak...De tény, hogy kb. 1 éves kora után valóban én is jobban élveztem.

Kép

Kép
bokata
 
 


Az a baj, hogy az Andibaba nagyon szeret kézben lenni és onnan szemlélni a világot, holnap jön meg végre a Manduca, amely remélem megoldja ezt a problémát és akkor vásárolni is le tudunk menni :)

Kép
vigicica
 
 


Sziasztok!
Orsi köszönjük a vendéglátást mi nagyon jól éreztük magunkat, Bence mikor hazaértünk mondta hogy menjünk máskor is.

Tényleg ha társaságban viszonylag nyugodt típus nem keresi a konfliktust, de szerintem fog ez még változni, mert bár most nem látszott eléggé akaratos a kis drágám és a hisztikből bőven kapok én is. Mondjuk az utolsó 10 percben már ő is ráérzett a rosszalkodásra.

Zsuzsi: épségben hazaértünk, de ategnapi nap tapasztalata után ma meg sem kísérlek elindulni angolra. Tényleg Ti hova jártok?

Ha van kedvetek csinálhatnánk/ csinálhatok nekik angolórát.

Jövö héten mi szívesen mennénk, hétfő, szerda, péntek egész nap jó, kedden csak du., csüt nem jó.

puszi:Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!

Igazán nincs mit köszönni, máskor is gyertek, nekünk csak jó, mert lefoglaljuk a kisasszonyt, csak az első félórát kell kibírnotok maíg lenyugszik, hogy nem veszik el a játékait :?

És Vigicica ti is nyugodtan gyertek, ha tudsz közlekedni a kicsivel. Biztos neked sem ártana egy kis kimozdulás, habár nem tudom mennyire jöttök--mentek, és mennyire vagy elfoglalt.

Milyen angol órát? Te tartasz angolt Zsuzsi?
Mi egyébként a Zsuzsival egy angol-töri szakos tanárhoz járunk, mert én már kezdek begyepesedni, és vmit muszáj kezdenem magammal. Me nem ártana, ha vmit tudnék is, így 10 év állandó újra kezdés után :D . Azért jó, mert vihetjük agyerkőcöket, és nagyon jól el vannak ott mellettünk. Egyszer voltunk egyedül, hogy nem volt ott Kittinek Amina, na hát 10 perc után már nyafogott., hogy menjünk haza, úgyhogy végig szenvedtük. Kicsit gyerek függő a lánykám.

Zsuzsi! Kiturkáltam magam még este :lol:

Családient.hu vonalzók


Kép
orsica
 
 


Orsica, szívsen megyünk :) Ami a közlekedést illeti, max terepjáró üzemmódra váltunk :D Ma is voltunk sétálni, hát nem mindenhol járhatóak az utak, de jó babakocsival és egy kis erővel mindent le lehet győzni :lol:
Ami meg elfoglaltságot illeti, hétköznap csak házimunka, csak hétvégék visznek egy kis színt az életembe, mikor jönnek a vendégek vagy mi megyünk valahová.

Kép
vigicica
 
 


Sziasztok!

Hát igen,ezek az útviszonyok katasztrófálisak!
Gyalog is,szánkóval is,babakocsiról nem is beszélve...És az autósók meg mennek, mint az őrült! (tisztelet a kivételnek)

Zsuzsi:ez az angol dolog jól hangzik! A gyerekeknek tartanád vagy nekünk?


Még nem is mondtam : a mai éjszakánk maga volt a pokol.... :?
Amina kb kétóránként üvöltve ébredt és csak "anya-anya..."alig tudtam vissza altatni,de igazából álmos,volt,csak mindig nyöszörgött!
Elöször azt hittem sok volt az élmény estére,aztán azt hogy mit nyafizik,és reggelre ,kicsit átgondolva a dolgot,rájöttem: valószinüleg a hátsó őrlők! :?
Aztán mikor felébredt mondta is,hogy fája foga, jól be is van dagadva,ugyhogy ma este adok neki egy kis nurofent!

Orsi,a holnap du-n akkor oké?Anyuval már lebeszéltem,átmegyek alvás után és ott hagyom Aminát!Este 6 ig szabad vagyok! :wink:
zsamin
 
 


Sziasztok!
angol szakot is végeztem és nagyon sokat tanítottam angolt mindenféle korosztálynak, ugyhogy szívesen tartok órát a gyerekeknek és nektek is. Már tanítottam a Viki kisfiát is, de aztán más lett a gyerekek alvása és nem tudtuk összeegyeztetni. De amíg csináltuk nagyon jó volt. Majd megbeszéljük Ti hogyan képzelitek el.

puszi: Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Oké,Zsuzsi! Megbeszélhetjük! :wink:
Látod ha ez elöbb szóba jött volna....

Vikinek ha gondolod szólhatsz a legközelebbi tali elött,vagy ha van kedve ,nézzen be ide-is ! :wink: :lol:
zsamin
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: