Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hazajöttünk a nyaralásból. Hát, egy ilyen csöppséggel nem olyan a nyaralás, mint eddig volt. Egész nap pörgött, nem tudtunk leheveredni egy percre sem tőle. De azért jó volt így is.

Ikresmama
Szerintem nem vészes az a torna, amit ott mutatnak, meg nem is muszáj csinálni, amit nem bírsz. Persze a dokidra hallgass inkább, viszont a felkészítő és a zene az nagyon klassz. Szerintem szeptember második hetében indul újra, tavaly legalábbis így volt és 12 héten keresztül tart, minden héten újabb előadás van.

Na, megyek aludni, nagyon fáradt vagyok már.
Ezer köszi a kérdőívet kitöltőknek.
Ha valakinek van még kedve hozzá, akkor holnap még jöhetnek.

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!

Dóri
Még a csoportvezető is azt mondta, hogy a tornát mellőzzem, viszont szülésfelkészítő a jövő héten indul. Mázlim van, éppen bele fog férni a 12 hét még. Nagyon kíváncsi vagyok rá, és izgatottan várom.
Köszi, köszi, köszi!

Puszi: S.Eszter (ikresmama)
ikresmama
 
 


Sziasztok!
Végre sikerült idejutnom, Vincenzó alszik, apája is alszik, szabad a gép, hurrráááááááááááááá Kép

Még nem olvastam vissza, mert gondoltam, az a biztos, ha lejelentkezek, ki tudja, mikor ébred fel a gyerkőc, meg vendégeket is várunk ...
Nagyon jól vagyunk, csak minden időmet leköti a kicsike és a vele kapcsolatos teendők. Amikor alszik, igyekszem utolérni magam kicsit, és persze pihizni, hogy legyen sok tejcsi. Vince nagyon szépen fejlődik, sokat mosolyog, kommunikál, játszik, egyedül nem nagyon szeret lenni, csak társaságban. Kb. 10 percig leköti a Fisher Price tornáztató játék, aztán kajabál és keres engem. Nagyon jó kisfiú, nyugodt, kedves. Nappal már keveseket alszik, de éjjel jól alszik, ami nekem nagyon jó! Kép Most két és fél hónaposan (06/21-én született) a 7 kg felé jár, ami elég szép teljesítmény, látszik, hogy ő nagyon igyekszik. Kép Most kezdjük a 68-as ruhákat hordani, úgyhogy a 7végére még szekrényátpakolást is tervezek. Én is jól vagyok, élvezem a babázást, most kb. 1 hónapja kijött az allergiám és attól eléggé szenvedek, most ott tartok, hogy már éjszaka bedugul az orrom, úgyhogy hétfőn kell kérnem valami orrcsepp-félét, remélem van homeós. A hétköznapok elrepülnek, szopi, büfi, pihi, játék, alvás ... séta, egy kis vásárlás ... és itt az este. Hétvégén meg persze jövünk-megyünk, meg hozzánk is jönnek, és ez így nagyon jó.

Na, ennyit rólunk, most visszaolvasok, és igyekszem még utána is írni.

cupp,
Zsuzska
ficánka
 
 

 
 

Üdv minden új és régi tagnak itt a topikon! Bízom benne, hogy a jövőben gyakrabban be tudok kuksizni hozzátok!

Kata!
Még a bölcsivel kapcsolatban: nekem nem lenne szívem beadni olyan picit (8 hós), a barátnőm épp most volt itt a 8 hónapos Lilijével, olyan egy cukortündérfalat, elképzelhetetlen a számomra az, hogy ilyen picit beadjak, nem értem a mamáját, de biztos megvan az oka ... meg annyira különböző emberek vagyunk. Én még nem tudom, hogy fog alakulni, de mivel szeretnénk még babót, nem hiszem, hogy visszamegyek dolgozni a kettő között, no, még nemtom. Csak szoktunk arra sétálni gyakorta, és szimpi volt a bölcsitek!

Bocs, Vince felébredt Kép, de majd még jövök, nem úsztok meg! Kép
ficánka
 
 


Eltelt egy év, és Te még mindig 20 kg-ot cipelsz 30 lépcsőfokon?
Lejárt a törvényben előírt határidő és Téged néhány lépcsőfok még mindig elválaszt a világtól?
Szeretnél egy olyan országban élni, ahol a választott vezetők betartják az általuk hozott törvényeket?
Ki szeretnéd fejezni szolidaritásodat a hátrányos helyzetűekkel és elesettekkel?
Ha igen, akkor várunk 2005. szeptember 20-án 16:00 órakor a Kossuth térre a Parlament elé, ahol ismét felemeljük szavunkat a
MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉS ÉS KÖZÉPÜLETEK AKADÁLYMENTESSÉGÉÉRT!
A demonstrációt a TAVASZ (Tegyünk A Világért! - Anyák Szövetsége) Egyesület szervezi, csatlakozott hozzá a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány, a Habeas Corpus Munkacsoport, a Levegő Munkacsoport, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a NaNE Egyesület, a Terézvárosi Zöld Kör, a Városi Biciklizés Barátai, a Védegylet és a Zöld Fiatalok. Az eseményt támogatja a Humanista Mozgalom.
Médiatámogatónk a Civil Rádió és a www.tusarok.org
tavasz
 
 


Szerintem sokkal jobb lenne inkább valami aláírásgyűjtés vagy szavazás, vagy egyáltalán nem is értem, hogy emiatt miért kell felvonulni, amikor annyira természetes lenne, hogy mindenki tudjon normálisan közlekedni.

Én is csatlakoznék, de egyrészt nem szeretem az ilyen tüntetős-felvonulós hangulatot még a tévében sem, nemhogy én személyesen ott legyek. Másrészt mint hátrányos helyzetű-nehéz babakocsival közlekedő nem is tudnék elmenni a Kossuth térre...
De azért gondolatban ott leszek...
doryy
 
 


Doryy: sajnos sem az aláírásgyűjtés, sem a szavazás nem hat, mert azzal csak azt érnék el, hogy foglalkoznia kell ezzel a Parlamentnek. Törvény meg van, csak hát nem törődnek vele Kép
Azért itt nem kell a szokásos hangos tüntetésre gondolni, hisz mi is gyerekekkel, babakocsikkal megyünk.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory, fantasztikusak a gyerkőceid. Nagyon édes az a kép róluk. Kép
De ezzel a felvonulással is azt akarják elérni, hogy foglalkozzon vele a parlament. Ez már tavaly is volt, nem? Azóta történt változás?
Doryy
doryy
 
 


Doryy: köszi Kép Most már jó nagyok Kép
Igazából némileg többet szeretnénk a parlamentnél.
Valami olyasmit szeretnénk, hogy odafigyeljenek arra, hogy a saját törvényeiket betartsák. Pl ne lehessen felújítást engedélyezni úgy, hogy nem gondolnak az akadálymentesítésre.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!
Már régen jelentkeztem. Üdv az új anyukáknak! Zsuzska, örülök, hogy jól vagytok és minden rendben Vincikével. Hát, az a 7 kg nem semmi Kép Kép! Bogica múlt héten volt 8750g, ő egy kicsit vékonyabb, karcsú kislány.
Vettünk nemrég neki egy kisasztalt 2 székkel az Ikeában (Mammut nevűt) és annyira imádja! Úgy ül ott mellette, mint egy nagy. Tegnap kipróbáltuk vele a Plah Doh (nem tudom így írják-e)gyurmát, hogy ismerkedjen az anyaggal. Ment is a furka-murka. A kis pocilakónk most 15 hetes. Tegnap megint megkuksiztuk a dokinál. Igen mozgékony (néha már én is érzem!), és szépen nő. Jövő héten megyünk AFP-t levetetni, remélem minden rendben lesz.

Most megyek, mert Bogi mindig csak ki akarja kapcsolni a számítógépet....
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!
Látom, mindenki el van foglalva, nem tudom, érdemes-e így ide irogatni.....
Sajnálom, pedig olyan jól indult a topic Kép

Andi
liginé
 
 


Igen, én is úgy látom, hogy haldoklik a topik. Kép
doryy
 
 


Ne mar lanyok,hiszen olyan jol osszejott a csapatKép

Dory
Neked akartam irni hogy 2 hete csak szelektiven gyujtunk itthon,es ennek a valtozas neked is koszonheto reszbenKép

Zsuzska
Igazad van en sem adnam be,de gondolom naluk anyagiak miatt alakult igy.Egyebkent en egy vilagcegnel dolgozom es ott a kulfoldi kolleganoim altaban 3-4 honapot vannak otthon.Teljesen emg voltak lepodve hogy en 2.5 evig nem dolgoztam.Az ok nem anyagi inkabb az hogy egy jo munkahelyet feltenek az emberek,meg nyugat Europaban isKépEn is tisztaban vagyok vele hogy ha megegyszer elmegyek szulni ide mar nem fognak visszavenni,most is csak oriasi szerencsevel sikerult.Viszont 5 kismami otthon var a helyemreKépA fonokom azt mondta megprobalja megoldani ideiglenes helyettesitessel majd a dolgot(de max 1 evig hajlando).Ot is meg tudom erteni,viszont egy 1 eves kisgyereket nem tudnek bolcsibe adni...UGyhogy ordogi kor,de meg szerencsere nem ez van napirendenKép

Andi
Nalukn is nagy slager volt a kis asztal+szekekKépA gyurmanyomot is nagyon szereti,meg en isKép

Na eddig voltam szabad,
Pusza
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Kataa
Hát, most nagyon büszke vagyok magamra. Kép
Ott a környéken is raktak le szelektív gyűjtőket? Nálunk itt csak séta közben 3 új hulladékgyűjtőt fedeztem fel, de biztos van több is.

Amúgy az, hogy nincs elég, az nem az önkormányzat hibája. A IX. kerületben nagyon elkötelezett a környvéd. osztály ezügyben, de egy csomó előírásnak meg kell felelnie a kiszemelt területnek. Meg a főépítésznőci beleszól, hogy szerinte ott nem néz ki jól (mármint városképileg), meg csak a kerülethez tartozó utcákba lehet rakni stb.

Nekünk is van már gyurmánk, de még nem játszik vele senki. Kép

puszi
Dóri
doryy
 
 


Dori
IGen 2 haznyira van egy amit 2 honapja raktak le,hat varoskepileg nagyon nem szep de a lenyeg hogy van.Egyebkent a hazunkban van elem gyujto isKépJa es egy lelkes lako elviszi az odarakott muanyag uvegeket azoktol akik meg erre is lustak...

Pusz
kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Lányok!
Nemáhogy megszűnjünk! Kép Én is hibásnak érzem magam, mert elhanyagoltalak Benneteket, tehát most a bocsánatotokért esedezek! Kép Na, de komolyan, engem nagyon lekötött az utóbbi időben a kiskőcöm, most is csak azért tudok írni, mert nem tudtunk sétázni indulni ebben a sz.r időben. Igyekszem a továbbiakban gyakrabban bekuksizni, okés? Kép

Andi!
Biztosan nem lesz semmi gond az AFP-n, de azért megy a drukk! Kép Most visszagondoltam, milyen volt nekem a terhesség ezen időszaka, és azt gondolom, hogy ez a legjobb időszak. Tök jó, hogy érzed mozogni a kicsikét. Kép Nagyon jó Neked most! Ugye Te is szereted?

Kata!
Hát, igen, nehéz ügy ez. Az lenne persze az ideális, ha meg lehetne élni 1 fizuból, amit a férjecskék hoznak haza, és az asszonyoknak csak önmegvalósítás céljából (pl.) kéne dolgozni, hiszen van elég munka a gyermek(ek)kel, és a lakásban, meg ügyeket kell intézni, stb. Kép És Ti szeretnétek még babót?

Húúúúú, már alig várom, hogy mi is gyurmázzunk, én imádom! Kép

Dóri!
Csak ott a telepen szoktatok sétázni, vagy elmerészkedtek messzebb is? Jó lenne egy talit összehozni!

puszi,
Zsuzska
ficánka
 
 


Na, de szupi, hogy mégis írtok. Kép

Én is afféle lelkes szelektív gyűjtő vagyok, de úgy fel tudok háborodni a lakók hozzáállásán, hogy elmegy a kedvem tőle. Az sem OK, hogy a papírdobozt a kukába teszik, de az már elég durva, hogy legalább nem lapítják szét és a magnók doboza meg ilyenek a kukákba úgy egyben vannak beletéve. Esetleg a tetejére teszi valaki, hátha van kedvem összegyűrni. Elég durva.

Van két barátnőm is, akik most várnak babát. Az egyik már vár az AFP eredményre, a másik úgy a 11-12 hét körül jár. Én már nem is emlékszem, hogy az AFP-re ilyen sokat kellett várni. Mármint nekem tök természetes lett volna, ha pár nap alatt megvan, de lehet, hogy rémlik valami, hogy nekem is sokat kellett rá várni. Szenilis vagyok. Kép

Jó lenne egy talit összehozni. Messzebbre nem szoktunk menni, de csak azért, mert nincs miért. A múltkor rettenetesen fájt a lábam, dokinál is voltam, meg megyek most szerdán is, pedig már nem fáj, csak még óvatoskodok vele. Kész röhej, mire időpontot kapok a dokinál, addigra meggyógyul.

Képzeljétek, Balu már mászik, áll, ül (a felülés egyedül még nem megy). Ha kérdezem, hogy hogy csinál a kutyus, akkor olyan fújós v betűt mond, mintha meg akarna fújni valamit. Kép Olyan kis cuki. Persze kiabálni is tud rendesen. Meg ha a nagyágyon belül van és az ágy szélén szólok neki, hogy jöjjön oda, akkor röhögcsél egy kicsit és odagurul hozzám. Kép Olyan jó, úgy szeretem. Kép

Visszatérve a talira. Mi egész korán fel szoktunk kerekedni, úgy fél 9 körül. Akkor 10ig sétálunk, mert kb akkor alszik el. Délután meg úgy 13-17ig vagyunk szabadok. Utána már vacsi van, meg apázás, de néha kicsit tolódik, de vmi ilyesmi. Valemelyik időszakra össze tudunk hozni valamit?

puszi
Dóri
doryy
 
 


Zsuzska
Felmentest kapsz perszeKépbar en a legtobbet az elejen tudtam netezni,amig meg ey helyben maradt ha leraktamKéputana jon majd a jo vilag,egy szabad perced sem leszKépKép
Hat en sosem voltam munkamanias,de a 2 ev otthon azza tettKépKépMarmint hogy engem mar nem elegitett ki a renrakas+fozes+jatszas.Pedig mi aztan alig voltunk otthon,mindig csavarogtunk,pont azert hogy legyen programKép
Nalunk nem penz kerdes szerencsere a munka.De szeretek masrol is ertekezni,fontosnak lenni gyereken kivul isKépViszont azt hiszem a 2.utan mar nem fogok ennyire lelkesen vissza akarni jonni.(plane ha nem is lesz helyem).Ha ide nem sikerul akkor keresek valami hobbi melot,keves penzert,de valalmi akkor is fog kelleni ahogy magamat ismeremKép
IGen persze szertnenk meg tesot,de azzal amr most tisztaban vagyok ha egyszer innen kilepek mar nem fogok kelleni ujra...pedgi ez nagyon jol fizeto allasKép


Dori
Balunak gratula,nagyon ugyi gyerekKépEs a betegsegebol mar teljesen meggyogyult?

Na mennem kell jatszaniKép
Pusz
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Bizony Zsuzska, Kataa jól mondja. Én már alig tudok netezni Balutól. Most is kiabál az ágyról én meg vissza neki a Csipcsip csókát, hogy be tudjam fejezni. Kép
Napi egyszer 2 órát alszik, a többiben meg tartom a fenekét meg megyek utána. Kép

Igen, már tök jól van. Mondjuk naponta így is van 5-6 kaki, de majd ez is rendeződik, ha nagyobb lesz és már másféléket, más állagúakat eszik, meg többet mozog stb.

Na, most bezzeg nem kiabál, pedig hogy siettem idáig. Kép
Olyan rossz, hogy így esik az eső. Az esővédős babakocsit levittük nyáron a tárolóba, mert mindig a kisebbik kocsit használtam, de most meg az kellene, mert így nem tudunk elmenni vásárolni sem. Most elő kell vennem a nagy tudományom, hogy az éléskamrából mit varázsolok össze vacsira. Kép

Ti mit szoktatok vacsizni, amikor nem főtt ételt esztek? Mármint nem a gyerek, hanem apa és anya. Én már kezdek kifogyni az egyszerű és hideg kajákból.

puszi
Dóri
doryy
 
 


Hi Csajok!
Bíztató Kép amit írtok, hát, valahogy majd csak lesz. Majd legfeljebb éccaka írok, vagy délután, ha zapa hazajött. Bár mostanában nagyon sokat dolgozik. Kép

Dóri,
Örülök, hogy Balu már teljesen jól van, nagyon ügyes, jó, hogy ennyi örömöd van benne! Kép

Kata,
később én is tervezek egy kis hobbimunkavégzést Kép, még nem tudom egészen pontosan mit, de valamit biztosan kitalálok. Sajnálatos, hogy a jól fizető állások nem a két- v. többgyermekes anyukákra várnak, dehát ez van itthon, meg biztosan másfelé is a világban. Hollandiáról hallottam nagyon jókat, ott természetes, hogy egy 8 órás állást két nő tölt ki 4-4 órában, persze sok az adminisztráció a munka átadása miatt, de megoldják. Bízom benne, hogy nálunk is javul a helyzet.

Mennem kell, Vincenzó óhajt engen.

Puszi,
Zsuzska
ficánka
 
 


Hi Csajok!
Bíztató Kép amit írtok, hát, valahogy majd csak lesz. Majd legfeljebb éccaka írok, vagy délután, ha zapa hazajött. Bár mostanában nagyon sokat dolgozik. Kép

Dóri,
Örülök, hogy Balu már teljesen jól van, nagyon ügyes, jó, hogy ennyi örömöd van benne! Kép

Kata,
később én is tervezek egy kis hobbimunkavégzést Kép, még nem tudom egészen pontosan mit, de valamit biztosan kitalálok. Sajnálatos, hogy a jól fizető állások nem a két- v. többgyermekes anyukákra várnak, dehát ez van itthon, meg biztosan másfelé is a világban. Hollandiáról hallottam nagyon jókat, ott természetes, hogy egy 8 órás állást két nő tölt ki 4-4 órában, persze sok az adminisztráció a munka átadása miatt, de megoldják. Bízom benne, hogy nálunk is javul a helyzet.

Mennem kell, Vincenzó óhajt engen.

Puszi,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!

Úgy örülök, hogy írtok és nem laposodik el a topic!
Bogika engem sem hagy igazán számítógépezni, egyfolytában a kikapcsoló és a CD/DVD gombokon csüng.... Kép
Már izgulok az AFP eredmény miatt,de arra sajnos két hétig várni kell, mert az ide-oda küldözgetés miatt csak október elején érkezik meg a dokihoz. Tényleg jobb már ez az időszak, a rosszullétek is kezdenek elmúlni. Csak arra kell vigyáznom, hogy Bogit ne sokat emelgessem.
Sajnos emiatt egy kicsit most be vagyunk zárva, mert sétálni általában úgy tudunk lemenni, ha apa hazajön. Csak ha nagyon muszáj, akkor lecipelem Bogit egyedül. Sajnos nálunk a lift fél emeletes eltéréssel van, úgyhogy mindig kell lépcsőzni. Már várom, hogy Bogi egyedül tudjunk menni és akkor talán könnyebben ki tudunk mozdulni.
Dóri, kiderült már, hogy mi volt a baj a térdeddel? Látod, Baluval is kezdenek rendeződni a dolgok, hidd el az 5-6 kakis pelus nem is olyan vészes, ha belegondolok, hogy sokszor Bogi is 3-4-szer kakil egy nap, ha úgy jön össze.
Ficánka, még most használd ki az időd, hogy többet alszik a pici és tudsz haladni a dolgokkal. Én már vasalni is csak akkor tudok, ha már lefeküdt Bogi, mert mindig ott sertepertél a lábamnál.
Kata, hát sajnos tényleg ez a szomorú helyzet a mai világban, hogy nem veszik vissza a kismamákat. Én is nagy cégnél dolgozom, de mivel már több éve elbocsátások vannak, ezért nekem sincs sok esélyem visszakerülni. Igazából azt gondoltam ki, hogy majd egy saját üzletet nyitnék, de ahhoz még el kell majd végezni a boltvezetői tanfolyamot stb. De ezt majd meglátjuk.

Na megyek, mert Bogicát le kell fektetni+még az esti kajcsi.
Puszi
Andi

U.i.: Délután olyan pipa voltam, mert írtam egy igen hosszú hozzászólást, erre a rendszer kivágott, hogy most karbantartják a fórumot, úgyhogy csak olvasni lehet...
liginé
 
 


Hi Csajok!

Andi, ne izgulj, nem lesz semmi baj! Kép Igen, igyekszem kihasználni az alvásidőket. Most is épp beszundított. Elég vacak, hogy nem tudtok kimozdulni egyedül. Nincs a házban v. a közelben másik anyuka, akivel össze tudtok beszélni, h segítsen Nektek elindulni?

Dóri, vacsi 5let: saláták, bundáskenyér, pirítós, melegszendvics.
A délutáni időszak 13-17 között nekem szimpi, mert délelőtt én még kóválygok a lakásban pizsiben. Kép De délután mi is sétázunk általában.

Puszka,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!

Andi, már jó a lábam, úgyhogy hajrá, mehetünk sétálni. Nekünk úgy fél9-10 között jó, meg úgy fél 2 utántól 17-ig. Szólj bármikor és mehetünk.
Voltam tegnap dokinál és azt mondta, hogy megerőltettem és izomgyulladásom volt. Fastum gélt kaptam rá, de hát már lassan egy hete, hogy nem fáj, bár még hajnalban, amikor kelek Baluhoz, akkor érzékeny egy kicsit.

Köszi a vacsitippet. A bundáskenyeret meg is csinálom a napokban. Annyi ötlet van tényleg, de pl ez se jutott eszembe. Kép

Na, megyünk ebédelni.

hali
Dóri
doryy
 
 


Dori
Ilyen tajban nekem is mar csak napi egyszer aludt 2-3 orat,addig tudtam elintezni a dolgoat,a tobbiben meg jatszottunkKép
Szuper hogz mar jol van BaluKép
Mi soxor eszunk fott etelt is vacsira,pedig mindenki eszik ebedre is.De ha nem akkor jon a virsli,tojas variaciok,salatak.
A terdem nekem is detto ilyen (pedig nem is beszeltunk osszaKép, a doki ugyanezt a keremet ada ra ,mert hogy megeroltetestol lehet.Hat nem tudom mivel eroltettem meg mert mar nem cipeljuk Alexet.Fajni nem fajt csak bedagadt es feszitett,de mar majnem OKKép


Zsuzska
Igazad van itt is meg lehetne osztani egz 8 orast kette,csak epp nehezen akarodzik a munkavallaloknak.En 6 oras szerettem volna lenni,de abba sem mentek bele,pedig siman elvegeznem a munkam ugy is.De nem baj mert meg igy is orulhetek hogy 4-kor vege,nem kell estig dolgozni,mint sok ismerosomnek.

Andi
Drukk a jo AFP-hezKépSzerintem par lepcso nem lehet gond.Vagy a doki utasitasa hogy ne emelj?

Jo hetvegetKép
Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Kataa
Megint elkezdett fájni a lábam, pedig már egész jó volt. Ez a Fastum gél semmit nem ér nekem, csak a lábam ragad tőle. Kép Átmeneti megoldásnak még Ben Gay krémet vettünk rá. Na, az nagyon jó volt neki. De a Fastum gél meg elvileg meggyógyítja és nem csak tünetileg kezeli, mint a másik. Csak nekem a fájdalmat nem csillapítja. Nekem nem dagad be, semmi nem látszik rajta, csak egyszerűen fáj. Ennél jobban viszont nem tudom kímélni, mert a babakocsit úgyis cipelnem kell, Balut is cipelnem kell, úgyhogy ez van.


Ki milyen cipőt vett a gyerekének még a kezdetekben?- már aki egyáltalán tart itt. Kép
Balunak már akarunk cipőt venni bentre, mert elég sokat áll, és kellene valami cipő, ami jól tartja a bokáját. Tegnap mentünk először szétnézni és katasztrófa, hogy milyen árak vannak. Egy tenyérnyi kiscipő 8-10ezer Ft. A legjobban a Siestát dícsérik. Nagyon szépek és nagyon drágák. Meg volt valami Killefee nevű német is, az állítólag féláron van a Siestához képest, de abból meg szobába való cipő nem volt, csak csupa téli csizma meg ilyenek. A Hopplában is néztem, ott csak 3pántos csatos szandál volt (Maus nevű), de az szerintem nem volt elég masszív a bokánál, az 4500Ft volt. A Humanicban 6000ért vannak klassz téli csizmák ilyen kis méretben, csak mi meg pont nem csizmát keresünk. Amúgy szerintem nagyon klasszak és tartják is a lábat.
Kataa, ti például milyet hordtatok. Andi, és ti? Többiek?

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!
Dóri, mi bentre még nem vettünk cipőt, de lehet, hogy a szandálját adjuk majd rá. Az a sarkánál megerősített és jól tartja a bokáját. Anno a gyógytornásznő azt mondta, hogy azt kell figyelni, hogy a sarka jól meg van-e erősítve egy plusz varrással. Szerinte, hogy betétes-e (emeli-e a rüsztöt) az még ilyen kis korban nem számít, mert még alakul a lábboltozat. Õszre nemrég vettünk az Elefáni Babadiszontban egy tépőzáras kiscipőt kemény 2.900,- Ft-ért. Ez is ugyanolyan jó, mint a nemtudoménmilyen márkás és az a lényeg, hogy még egy kicsit nőhet is bele, vagy vastag zokni is belefér. Egyébként mi is néztük a Siesta cipőket, csak hát első cipőnek még drágának tartottuk. De azért lehet, hogy majd a következő cipője már ilyen lesz. Sajnálom, hogy megint rossz a térded, pedig már mentem volna sétálni! Ha majd mehetünk írjál, vagy küldjél sms-t!

Kata, sajnos nem csak pár lépcső, mert az ajtózárásnál is tartani kell meg a liftben is és a babakocsi tárolónál is, mert nem tud még egyedül megállni, hogy ne fogjam a kezét.Ez pedig már sok. Persze, ha muszáj, akkor lemegyek de a múltkor is éreztem, hogy megfájdult lent és utána sokáig pihennem kellett az ágyon, hogy elmúljon....

Huh, most mentek el a vendégek, mert Bogica elő szülinapját tartottuk. Egész nap csak melóztam, úgyhogy most már jólesik a pihenés. De nem baj, azért minden jól sikerült és Bogika is ezerrel tömte magába a csokitortát Kép

Puszi
Andi
liginé
 
 


Dori
Mi elegge korbejartuk a cipo temat anno.En is Sieastara eskudtem,es vettunk is neki elso ciponek.Par heten belul az egyik laba befele kezdett allni,megijedtunk es elvittuk az orthoped orvoshoz.Aki azt mondta hogy a laba meg alakulofelben van,de a Siesta nem jo ra(nem minden gyereknek jo hogy harant emelo van benne).olyat vegyunk amiben nincs betet es magasszaru,hatul a sarka jo kemeny hogy tartsa a bokajat.Egy gyerek laba az elso 3 evben alakul,utana derul ki hogy ludtalpas-e vagy nem,es ha igen akkor jon cska a ludtalp betet.Tehat ekkor kell jo cipokben jaratni,mert az megalapozza a kesobbi hatfajasmentes,rossz tartas elkerulset.
O a Dr.Leot vagy a Salust ajanlotta.
Tudom hogy dragak (egy szandi: 7000 ft,cipo 9000), de a lenyeg hogy par hete mulva mar jol allt mindket labaKépKépAzota is csak ezeket veszem neki.A Raday utcaban van ELIT cipobolt es ott van mindig akcio valamire.

Andi
Boginak boldog 1.szulinapotKépKepek?Kép
Hat akkor csak pihenj ha faj is hasad egy cipeles utan,csak lesz egy kicsit jobb kesobb ha mar egydul allni tudKép

Pusz
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Dori
Megg akartam irni hogyha faj is menj el egy rontgenre meg orthoped vagy reumatologus orvoshoz,mert lehet hogy porc serules van a dolgoban es az magatol nem mulik el.A doki mondta nekem isKép

Kép
Kép
kataa
 
 


Köszönöm a cipős tanácsokat. Már majdnem vettünk Siestát, csak időhiány meg bizonytalanság miatt nem vettünk mégsem. Meg bíztam abban, hogy hátha írtok valami olcsót. De így is jó, hogy nem olcsó, de legalább tényleg jó. Ezekről (Leo és Salus) még nem hallottam. Lehet, hogy elmegyünk holnap megnézni, bár elég sok dolgunk lesz.

Kataa
Voltam már vele reumán és ortopédián is, röntgen is volt és nincs strukturális eltérésem. Kép Azt mondták, hogy izomgyulladás a megerőltetéstől. Tegnap apósom elküldte az elektromos fájdalomcsillapítóját. Tapadókorongokat kell rakni a fájós részhez és egyenáram rángatja a lábam. Kép Hát egy kicsit sem lett tőle jobb, sőt éjszaka már egylábon ugráltam Baluhoz, annyira fájt, de reggelre hopp, semmi bajom nem volt. Mondjuk most estére megint elfáradt, de el fogok tudni aludni tőle.

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!

Szülinapi képeink még nincsenek, mert analóg gépünk van. A filmet meg elő kell hivatni, és szkennelni. De igazából a Bogi születésnapja pénteken lesz, csak az egyik nagyszülőnek tartotuk a hétvégén.

Dóri, egyszer én is kipróbáltam a tappancsos izomstimulálót, de azt hiszem elég is volt. Nem tudom, hogy ez kinek használható, de biztosan nem anyira természetes, mert nem te végzed a mozgást, hanem váratlanul vannak az izommozgások.

Kata, én is megnéztem a két cipőmárkát, az Interneten, tényleg jóknak tűnnek és még gyógyászeti segédeseszköz boltban is lehet kapni.

Puszi, Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

Tegnap vettünk Balunak szandált. Gödöllőn jártunk és ott 4950Ft-ért vettünk egy nagyon klasszat. 18-as méret. Kép A védőnő volt ma itt, azt mondta, hogy nagyon jót vettünk.

Szerintem nekem nem hatott semmit ez az izomstimuláló. De ez nem váratlanul húzza össze, hanem ütemesen. Pl hasra is lehet rakni, mint ahogy a TVShopban reklámoznak ilyesmiket (fogyasztóöv vagy mi), és ez a gép úgy csinálja, mintha felülést csinálnék. Mármint úgy értem, hogy rendesen szabályos időközönként húzza össze az izmokat. Csak poénból próbáltam ki hason is. Úgy 20 percig volt rajtam a Barátok közt egyik része alatt, de másnapra nem éreztem semmit. Mármint izomlázat vagy ilyesmit. Nem tudom milyen erősre kellene állítani, de erősebbre már nem tudtam volna. Tök érdekes amúgy, ahogy működik, hogy magamra rakok tappancsokat és benyomódik a bőröm alatta egy géptől. Kép)

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!

Még csak 7 hetes terhes vagyok. Érdeklődnék, hol van a környéken olyan védőnő illetve háziorvos, akihez szívesen jártok?

Köszönöm.
potter_76
 
 


Szia!
A védőnőt nem választani lehet, hanem meg van határozva, hogy melyik utcákhoz melyik védőnő tartozik. Ha a József Attila lakótelepen laksz, akkor a Csengettyű utcai gyerekrendelőt, amúgy meg a Vaskapu utcai gyerekrendelőt (biztos van másik is, csak azokat nem ismerem, meg nem tudom merre laksz) hívd fel és a címed alapján megmondják, hogy kihez tartozol. Kapsz majd ajándékcsomagot is első alkalommal. Kép

Háziorvos (mármint a gyerkőcnek) szintén cím szerint van szétosztva. Én azt javaslom, hogy ha nem hallassz az adott orvosról nagyon rosszat, akkor fogadd el, akihez tartoztok, aztán majd ha nem válik be, akkor változtass.

Merre laksz amúgy a kerületen belül? Hogy érzed magad még így az elején? Kép Vannak rosszullétek?

szia
Dóri
doryy
 
 


Dorry,
köszi. Nincsenek rosszulléteim, nagyon néha egy lightos émelygés a max. A melleim lettek nagyobbak, és gyakrabban pisilek, meg néha gyengén fáj a méhem. Szóval semmi különöset nem érzek. "Csak" nagyon boldog vagyok! Kép
Asszem a Vaskapu lesz, a Mester u-ban lakom.

Ági
potter_76
 
 


Szia Ági!
Igen, akkor a Vaskapu utcai lesz. Szinte a Haller és a Vaskapu sarkán van, a Duna felé haladva a jobb oldalon és a Vaskapun belül a bal oldalon.Õket ha felhívod, akkor megmondják a cím alapján, hogy kihez tartozol. Utána felhívod, megbeszélitek, hogy mikor mész hozzá. Akkor vérnyomásmérés, mérleg stb., kiállítja a kiskönyved is. Amikor még a Nagyvárad téren laktunk, akkor az én védőnőm úgy csinálta,hogy egyszer én mentem hozzá, egyszer meg ő jött hozzánk. Nem volt vendéglátás, csak dumcsiztunk, hogy milyen kérdéseim vannak, meg ilyesmik.
Doryy
doryy
 
 


Sziasztok,

Dori
Ha izomgyulladas akkor segit nehany elektormos kezeles,amita doki ir ki es korhazban csinaljak 2 hetig minden nap,kb 10 perc az egeszKépKerdezz ra,szeriontem ez a fajta amit kaptal nem tul hatekony,de latom rajottel te isKép
Es mindig faj vagy csak idoszakosan?

Agi
Udv ittKépGratulalok a babahozKépMajdnem szomszedok vagyunkKépIGen a Vaskapu utcaba tartozol,meghozza Hunti Eva vedonohoz.Mi is hozza meg a baratnom is es ok a Mesterben laknak.Nagyon aranyos,de talancsot azt nem igazan elhet tole varni,(meg nics gyereke,es a tankonyvet fujjaKép )
Az itteni gyerekorvosokrol nem igazan hallottam jokat,ezert is nem valasztottam innen.Regen a Tompaba laktunk es a Lonyai utcaba tartoztunk amikor szuletett Alex,es az ottani gyerekorvos elegge antibiotikum parti volt es amikor idekoltoztunk akkor ugy gondoltam jobb egy homeopatias orvos,bar O a VII.keruletben van,de nincs messze.

Puszi
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Szia Ági!
Üdv itt a topicban. Hol fogsz szülni? Meddig fogsz majd dolgozni?- vagy ez még túl korai kérdés és ha majd nem bírod a megterhelést, akkor jössz el?

Én pont 10 héttel vagyok "idősebb" terhes, jövő héten hétfőn megyünk megint a dokihoz. Most már elég sokszor lehet érezni a mozgásokat, nagyon jó érzés Kép!

Puszi mindenkinek.
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

Kataa
Amikor a reumán voltam a térdemmel, akkor az a doki mondta, hogy az ortopédiára tartozik az ügy. De aztán megkérdezte, hogy írjon-e fel kezelést. Aztán felírta, de minek... Úgysem tudok eljárni ilyen kezelésekre, meg ráadásul a gyógyszertárban megkérdeztem, hogy mit írt fel ez a doki és vmi injekciókúrát. Márhogy a térdembe szúrják és utána úgy elektromos kezelés. Hát egy nagy francokat szúrkáljanak a térdembe. Kép
Amúgy csak időszakosan fáj. Kb. egy hete nem fájt már úgy tényleg, csak ma hajnalban megint egy picit. Hát remélem, hogy ez lesz a maximum.

Andi
Szólj, ha már mehetünk sétálni, igyekszem addig nem lebénulni megint. Kép Nekünk most a hétfő délután és a kedd délután nem jó, de amúgy mehetünk.

Ági
Tényleg, hol fogsz szülni?

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok,

Liginé,
köszi az üdvözlést. A hol fogsz szülni kérdés ami kicsit korai nekem. Majd a 12. hét után beleélem magam. Kép Egyébként a dokim a MÁV Kh-ban dolgozik.
Mától már nem dolgozom, mert a munkahelyem veszélyesnek minősül. Örülök is neki, mert sok tervem van, no meg elegem is volt, hogy 200-220 órát dolgozom havonta. Ilyen körülmények közt csoda az is, hogy terhes vagyok. (14 hónapig próbálkoztunk, bár ebből csak az utolsó 2 volt "célirányosabb". Kép)
potter_76
 
 


Sziasztok!
Megint fáj a lábam. Kép Kép Megőrülök tőle. Pedig olyan felhőtlen napjaim voltak, azt hittem már el is múlt teljesen. Holnap meg megyünk kismamát nézni, cipelhetem fel a harmadikra a babakocsit.

Ági
Ha a dokid a MÁV-ban dolgozik, akkor ott fogsz szülni elvileg, nem? Legalábbis én úgy tudom, hogy minden doki ott vezethet csak szülést, ahol dolgozik. Vagy ti nem úgy tudjátok?

Dóri
doryy
 
 


Doryy,
persze, a MÁV-ban. Azér írtam úgy legutóbb, mert az első 12 hét úgyis labilisabb, így pl. szülésen, babacucc vásárláson, névválasztáson majd csak utána gondolkodom. Ha megmarad a terhesség, akkor persze, hogy ott fogok szülni Kép

Dory,
milyen doki vizsgálta a térdedet? Ortopédián kellene megnézetned. Nekem is volt hasonló problémám, meg kellett operálni a térdemet (nem volt vészes, tényleg), azóta semmi bajom.

Ági
potter_76
 
 


Sziasztok!
Már igazából tegnap írtam nektek, csak a szervert nem lehetett elérni, így elveszett Kép.
Dóri, szerintem péntek délelőtt menjünk sétálni, ha az nektek jó. 9:00 körül talizhatunk a Coopnál, ha gondolod és jó a térded.

Ági, ne légy pesszimista már a legelején!! Hát persze, hogy megmarad a kisbébid Kép! Jó is, hogy már nem dolgozol, legalább lélekben is rákészülhetsz az új családtag érkezésére.

Mi megkaptuk az AFP eredményt: 1,9 MOM ami elvileg még jónak számít. Jövő hét pénteken megyünk genetikai uh-ra a kórházba, ezt már nagyon várom! Sajna most hétfőn nem működött a dokinál az ultrahang, ezért nem láthattam a picit, de tegnap a védőnéninél legalább meghallgattam a kis szívhangját. Múlt héten mi is sajna elkaptunk egy enyhe vírust, így két napig kúpozás ment és még most is tart az orrszívózás. Hát, nem tudom nektek mi vált be, de nálunk sem a kis kézi pumpás, sem az elektromos mellszívó mellé adott orrszívó nem vált be. Esetleg van valakinek tapasztalata az újfajta elemes orrszívóról?

Puszi
Andi
liginé
 
 


Dori
Sajnalom hogy faj megintKépNekem a mikroa bokamban volt inhuvely gyulladas akkor irtak ki elektromos kkezeleseket es az segitett.De nem injekcios csak egy geppel birizgaltak 10 percig es kesz.En is gyerekkel mentem,mert mashogy nem tudtam volna.
Nekem most jo a terdem,de kaptam egy magneses terdvedodt,amit hordok es jo melegen tartja,mertha ez reumatikus volt nalam akkor visszajohet barmikor.2 hetig kell hordani egyhuzamban,na az nem megy,csak ha olyan ruha van rajtam amiben nem latszikKép

Agi
Mit dolgozal ami ilyen veszelyes es ennyit kellett bent lenned??
Erdekes nekem sosem jutott eszembe mar az elejen sem hogy barmi lehetne,persze nem mondtam el funek fanak hogy babat varok,es nem is vasarolgattam meg de azert felhotlenul boldog voltamKép

Andi
Orulok hogy jo lett az AFP-dKép
Nekunk csak a porszivos orrszivo jott be.Bar O csak 16 hosan volt elosozr nathas,de rogton Sterimar orrspray,orrszivas es homeopatis bogyoktol 3 nap alatt elmultKép2 eves koratol mar tudja fujni ugyhogy mar nme szivom neki lassan 1 eve.A Csopi nevu orrszivo a legjobb szerintem.

Nalunk keszulodes van a szulinapra,mar ajandekok megveve,tortak (egy megy a bolcsibe is)megrendelve,es a vasarnapi menun agyalunk meg.

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Liginé, Kata,
egyáltalán nem vagyok pesszimista. Csak orvos. Úgyhogy minden buktatóját ismerem a terhességnek, mert tanultam, vizsgáztam belőle. Ilyenkor a természetes dolgokat megtanulni egy dolog, de a hangsúly a kóros eseteken volt. A prof a vizsgán mindig azokat kérdezte, ami a baba vagy a mama életét fenyegeti, ha valamit ezekből nem tudtunk, akkor az bukás. Bár 4 éve szigorlatoztam utóljára, de gondolhatjátok, ezekre még most is emlékszem. Ennek ellenére nem hiszem, hogy gond lesz, és boldog vagyok, mint a fene. Inkább csak reális vagyok.

Kata,
sokat ügyeltem, álltam röntgensugárban, sok volt a stressz, testnedvekkel voltam kapcsolatban. Nem tudtam rendesen enni, a kórház büféjében kaptam be egy szendvicset legtöbbször, meg reggel kávét. Szóval minden volt, ami csak ártalmas. Kép De szeretem a munkámat. Kép
potter_76
 
 


Agi
Most mar ertemKépAkkor inkabb tobbszor lattad ennek a rossz oldalat.Kép Lenyeg hogy mar ott a baba veled es minden Ok leszKép
Gondolom egy orvosnak nem tul szerencses sokat kiesni a munkabol.Hol dolgozol egyebkent?

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG BOGICÁT!!!!!! KépKépKép

Andi,
vigyázz magadra, pihenj sokat. volt időszak a terhességben, emléxem, h én is nagyon nehéznek éreztem a hasamat, meg fájt is, és az az érdekes, h nem is a végén, hanem úgy a 7-8 hónap körül. persze a végén már minden bajom volt, főleg lelki, mert sokat késett, de neked biztosan nem lesz ilyen gondod! Kép olyan jó, h jön a második, olyan jó terhesnek lenni, meg szülni, meg szoptatni ... KépKépKép és én is örülök a jó afp-nek!

Dóri,
jobbulást lábilag, elég ijesztős, amit írsz. nekem néhány napja a térdem fáj, anyukám szerint izület, nemtom mit kéne csinálnom. most megpróbálom a tornát, hátha az segít. Baluval mi újság?

Csajok,
jövő héten összehozunk egyik nap egy talit?

Ági,
üdv a csapatban, és gratula a kicsikédhez Kép tök jó, h nem dolgozol, így tudod élvezni a terhesség minden percét! mi is közel lakunk, az egyik bokréta házban. a 76 a születési éved?

Kata,
milyen a munka? élvezed most, gondolom! kérdezd meg légyszi a takinődet, h belefér-e neki plusszmunka. enyém segítség nem nagyon tud már jönni, mert új a munkahelye, és nagyobb a terhelése és a kötöttsége, ezért jó lenne valaki más. meg a szomszédasszonykám is kérdezte, tudok-e valakit. ott még egész csöpp a baba kb. 2 hetes. ha igen, mailezzük le a dolgot, és előre is köszi!

Zsuzska
ficánka
 
 


Zsuzska

Nnnnnna vegre hogy Te is elokoerulszKépGondolom Vincenzo jol lekoti a napodat,bat azt hiszem az elso ev a legnyugodtabb otthonKépKép
Takicsajomnak sajna nincs kapacitasa mar,pont azert tudom ilyen jol mert tegnap kerdeztem egy baratnom neveben.A munka mar megy 4 honapja ugyhogy mar nem ujdonsagKépDe jo minden nap csinibe oltozni es persze a ruhatarat is ilyen okbol boviteni kellKépKépKép
Alex elvezi a bolcsit,ugyhogy a boldogsagom megvanKépKép
Latom teged is elert a terd fajasKépNekem most bejott a terdvedo hasznalata,mert lehet hogy izuleti nkeem is, a sok legkonditol.Szerencsere nem faj es megdagadva sincs,de jobb az ovatossagKép
Van most a kornyeken vagy az FMK-ban baba klub,nem tudod?Egy barinom koltozott a Tompaba es kene neki tarsasag.
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Szia Zsuzska!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat, átadom Boginak. Te szegény, hát nálad is kijött a térdfájás? A múltkor azt olvastam valahol, hogy akár egy nátha, vagy torokgyulladás is okozhat később ízületi problémákat. Hát, én csak az ízületekre jó krémeket tudom javasolni, bár Dórinak ebben nagyobb tapasztalata van - sajnos
Kép.
Zsuzska, mi sajnos most nem tudunk talizni, mert a metro-ra és a buszra nem tudom most felrakni a babakocsit, úgyhogy csak itt a lakótelepen szoktunk sétálni.Dóri, tényleg, akkor találkozunk holnap délelőtt??

Mi pedig a kis Alex-nek kívánunk minden szépet és jót a szülinapjára! Jó tortaevést és sok ajándékot kívánunk még! Kata, te pedig ne dolgozd agyon magad, jusson idő az ünneplésre is!

Ági, így már értjük az aggodalmakat, de próbáld meg egy kis időre elfelejteni a sok rosszat, amit meg kellett tanulnod. Nem minden terhességnél adódik szerencsére probléma. Kép


Puszi
Andi
liginé
 
 


Andi,
Ma van az igazi Bogica-szülinap, ÉLJEN ÉLJEN ÉLJEN! Legyen nagyon boldog a napotok!

Kata,
most úgy néz ki, hétfőn jön a csajszi, úgyhogy egy időre rendben leszek megint! Kép de azért köszi! nemtom, h van-e babaklub ott, de jövő kedden utánanézek. de addig is: van internete a barátnődnek? mert akkor jöjjön ide, ha meg nincs, akkor is valahogy ismertess vele össze! majd kigondoljuk, csak most rohanok, de még jövök!

puszi,
Zsuzska
ficánka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: