A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Karmen, ne hígítsd, felesleges. Elég annyi, hogy először keveset adjál, és fokozatosan növeld az adagot. Csak forralt tejet adj, és jó lenne házi tejet beszerezni. A hígítással csak az íze romlana el, tejfehérje így is úgy is van benne(meg persze a joghurtban is , azt meg már kapta) a tejcukor meg majd kiderül, de sztem ilyenkor már kicsi az esély a gondra. Arra figyelj még, hogy ne keverd más kajákkal a tejet(tojás, hús, zöldségek), mert az tényleg okozhat gondot, még ha ez jelenleg nem köztudott is.

ENikő, biztos akkor meg a lányos anyukákat irigyelnéd. Én se bánnám, szaladgálna itt egy-két cserfes lányzó is, de apuci józanabb, így nem kell aggódnom, megkergülök tőlük( mármint a sok gyerektőlKép)

Dancsi, szedett mostanában valamilyen gyógyszert Jozsóka? Mert lehet attól van ez.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Ja, Enikő, igen jól vannak, a két nagyobb ma épp kirándul, jó nekik, szerencsére az idő is kedvez.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Basszus, elszállt a hsz-em.

Enikő, melyikben kezdtem ÉS-sel?:-)))

Karmen, Luci elmúlt 2 éves és én is inkább várom, hogy jobban megértse, mit várok tőle.Ismerős mondta (én ugyan nem hiszek neki), hogy az ő gyerekei 1 éves korukban szobatiszták voltak. Egy 1 éves gyerek jóformán még járni sem tud, nyilván csak mindig elkapták a pisis/kakis időszakot. Ha meg állandóan erőltette a bilit, az meg őt szégyeníti.... szerintem
A tescoban van mindenféle tej allergiásoknak is, ha esetleg nem akarnál rögtön élesben adni tejet. Mellesleg amit ma tejnek nevezünk, hát....

Egyébként tényleg volt a feles tej valamikor, de az alacsonyabb zsírtartalmút higították, nem? Nem nagyon értek hozzá.

Ildi, hajrá, valamivel csak be lehet csapni a kismókust:-)))

Kíváncsi vagyok, mi lehet Beával. Remélem, minden ok.
H
babamama
 
 

 
 

Hajni: Én kezdtem állandóan ÉS-selKépKépKép Nem Te!!! Kép
A feles tej, az fele tej fele víz! Azaz a cumisüvegbe pont annyi tejet tettek, mint vizet! De az házitejböl volt, nem ezekböl a szutyok 1,5-esekböl!Kép Ez nem is tej, inkább fehér víz!

Az elöbb hívtam a védönöt, hogy mennyit kell egyen egy ekkora gyerek, mint most Róna és aszonta, hogy testsúlykilogrímmonként 150ml/nap! Azért ébred újabban többször éjszaka, mert nappal nem eszik eleget! Úgyhogy délután elmegyek veszek nagyobb cumisüveget és többet adok neki napközben, hátha éjszaka jobban alszik!Kép Önzö vagyok tudom,de nem bírok éjszakázni, totál kivagyok. Kikészít Kép Én nem tudom megszokni! Idegbeteg vagyok és hülye ha nem alszom ki maga és a gyerekeken vezetem le.....persze nem akarattalKép És ilyenkor utálom magam és nem tudok rajta változtatni, csak ha alszom! Ez van!

Erika: Hova mentek kirándulni a srácaid? Akkor nem lesz 4.?? KépKép Megértelek..KépKép

Dancsi: Mi van Jozsó popsijával? Volt már a doki?

Beáról még semmi hírKép Amint jelentkezik, írok! drukk hegyekKép+++++++++++++++++++++
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Karmen,
az Aria kocsink kapcsa szakadt le, amivel össze tudom csukni. Ezt a kocsit használtan vettem, de teljesen új volt, látszott a kerekein, hogy alig használták.

Enikő,
igen, itt volt a doki, gombás a popsija. Kaptunk rá krémet. Mondjuk ma már szebb, mint tegnap este volt.

Erika,
kapott a múlt héten szájecsetelőt a torkára, de vasárnap óta nem adtam neki.
Vendég
 


Erika!

Hova mentek kirándulni a fiúk?

Kármen!

Megkaptad az e-mailt?Egyszer azt írta ki,hogy rossz címet írtam.(Ha nem ért oda,légy szí,írd meg a címed!!!Köszi.)

Hajni!

Elég rafinált a lányom.
Olyan édesen megy,meg tudnám zabálni.Egyensúlyoz a drágám.De azért még bizonytalan.Pár méter után elfárad.Ma rengeteget sétált.És pakol ezerrel.Már kinyitja a szekrényajtót,kihúzza a fiókot.
Nekünk is mondta a doki,hogy majd 1 éves kora után a babatejet próbáljuk meg neki.Hát,kíváncsi leszek rá,hogy ízlik-e majd neki.

Már én is kíváncsi vagyok,hogy mi lehet a Beával.

Ildi
tfildiko
 
 


Ja és azt elfelejtettem mondani, hogy megkérdeztem a védönöt miket adhatok még almán, barackon meg sütötökön kívül babuleknek, és aszonta, hogy banánt!!! Van egy néhány dolog aminek hiszek az allergizáló hatásában, az egyik ilyen a déli gyümölcsök és a citrusfélék!
Szóval szerintetek banánt??? Én nem tartom jó ötletnek! Viszont répát meg nem javasolta, én meg arra gondoltam, hogy lassan bevetetném.... Ja a krumplit mondta még, hogy sós vízbe fözzek krumpilt és keverjem össze lereszelt almával.
Most mennem kell
E

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


sót ne tegyél bele! Én pár hete fúűszerezek Jozsónak!

De Enikő!
Miért akarsz te hozzátápizni? Viola még nincs 6 hós!!!!!!!!! Miért nem jó neki a tápszer? SZopik még amúgy?
Vendég
 


sziasztok!

Lányok, ELADTUK A LAKÁST:-))))))))) Végre! Most kezdek majd totál begyógyulni, kezdjük a hitelt:-)

Bea, szülj már meg úgy izgulok:-))))

Jozsónak gyógyulást, Dancsi nálatok kitört a gombaláz, mindig van valami...

Karmen, gondolod Orsi egy hónap múlva leszokik??

Kriszti, ne merészelj elmenni a topikról, mert velem gyűlik meg a bajod:-)

Ildi, sajnálom, hogy nem jött be, de még egyszer próbáld meg, de ha rosszabodik inkább hagyd a fenébe. Szegénykém akkor még annyit sem tudsz aludni, mint eddig:-(

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Anita!

ÖrülökKépLassan mi is hirdetjük újra.
Ma még megpróbálom...Ha nem válik be,nem fogom kínozni.

Ildi
tfildiko
 
 


Különben köszi a válaszokat, de az az igazság, hogy nem igazán sikerült a "felmérésem":-) Arra nem kaptam választ, hogy jobb e ha kötődik valamihez alvásügyileg. Különben Pipinek mindig más a kedvence (rajtam kívül, bezzeg nélkülem nem tud aludni):-), pedig én is ragaszkodós voltam, volt egy takaróm és kb. 20 évig azzal aludtam:-)

Enikő, én úgy tudom, hogy a banán nem allergizál. De tényleg, miért adsz Violának a tápin és cicistejen kívül mást? Nem korai még? Előre szólok, ne vedd támadásnak, csak kérdésnek:-))))))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Ildi, mi alig bírtuk eladni a lakást és ha nincs a szomszéd, aki megvette, mert az anyukájáék lehet ide költöznek és már nem fiatalok, akkor nem is tudom mi lett volna. A kutyát sem érdekli a lakás, mindenki vár, hogy lejjebb menjenek az árak! Megpróbálhatjátok hírdetni, de még nagyon pang a piac és a béka hátsó fele alatt vannak az árak. Kezdtük beparázni, mert egyszerűen nem jött senki még érdeklődni sem, még jó, hogy a szomszédnak ez megfelelő, hogy ha a szülei lebetegednek itt lesznek a közelben és ezt a lehetőséget nem akarta elszalasztani. Pedig őt is le akarták beszélni, hogy most ne vegyen különböző ingatlanos ismerősei, de szerencsénkre nem hallgatott rájuk:-)

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Anita:Sztem jobb ha kötődik valamihez elalváshoz. NÁlunk legalábbis bevált.

Enikő:Sztem ne adjál banánt, én semmi mást nem adnék csak tápot. Legalább 6 hós koráig. Illetve anyatejet. Banánt inkább 8-9-10 hós korától. Igenis allergizál! Aprómagvas!!!! Meg mindenféle szutyokkal érlelik. A répa meg társaival az a baj, hogy a régi már öreg az új meg megint csak teli van vegyszerrel, inkább bébiételből adnék.

Dancsi:Sajna, hogy így megszenvedtek mindennel.

Karmen: Ha adsz Orsinak elég tejterméket nem fontos tejet innia! Én megvárom Bátorral a nyár végét.

Beával mi van? Sztem már megszült!

Gabi
inecsg
 
 


Sziasztok!
Hajni!
Kösz a választ.
Mindenki!
Ti beadattátok az agyhártya gyulladás elleni védőoltást? Mondták, hogy a 2 hónapossal egyidőben adják be, de nem tudom akarom e, hogy plusz 3-szor megszurják. De hát ha ezen múlik hogy ne legyen beteg.
Szerintetek egy 7 hetes, anyatejes babának mennyit kell kakálnia? Márknak régebben naponta többször is volt, mostmeg már 2 napja nem. Hiába tornáztatom, már próbáltuk a szélcsövet is, de semmi.
Beával együttérzek, remélem könnyen megy neki!
Zita
zita_29
 
 


Zita,
nem korai még az a szélcső? A mi dokink azt mondta, hogy 4-5 nap után vessük be a szélcsövet, vagy a glicerines kúpot, de mind2vel vigyázzunk, nehogy rászokjon a csemete.
Szóval ha azt látod, hogy nem szenved attól, hogy nem kakál, akkor szerintem várjatok. Napi többszöri és heti egy is normális lehet.
Az meg már az én teljesen privát véleményem, hogy ha 4-5 nap után sem durrog szagosakat, és ha a produktum ami ritkán jön ugyan, de teljesen normális állagú, akkor nem kell bizgerélni a babát..

Többieknek babakocsis hozzászólásokat köszönöm. Megnézzük a Mirage-t, milyen is az.

Seri
seri
 
 


Mi is lejjebb vittük megint az árat a lakásnak (muszáj a piac diktálKép). Remélem igy már többen keresnek. Anita jo nektek hogy sikerült eladni már

Zita! mi beadattuk de 3 hósan az elsöt. Ja és a Neis-Vac-ot kérd ugyanannyi bekül mint a másik oltóanyag csak nem 3x, hanem 2x szurják meg!!

Gabi! Kap Orsi joghurtot, meg anyu csinált neki spenotót, zöldborsót már rendes tejjel, de ugye ö sokat nem eszik, de ezektöl sem volt gond
Én ugy gondoltam a feles tejet hogy a boltit fele vizzel higitani (a kiskutyáknak ugye igy kellett adni, ezért gondoltam Orsinak is igy vezetem be). De csak vizet iszik!! csak jo lenne ha a tejcsi izét addig szokná meg amig szopiban is elfogadja

Anita! sikerült eléggé lecsökkenteni a szopik számát és a tejcsi mennyiségét. Azért gondolom max. 1 hónap is végleg elhagyhatjuk.
Majd megirom Sári mit mond a terhesség/szoptatásról

Enikö! tudod én mindennel kivártam amit ajánlottak én banánt csak 1 éves kor után adtam már joval

Ildi! Nem jött levél. karmen@fw.hu. Azt hittem benne van a profilomban, valszeg amikor ujra regisztrálni kellett kimaradt. Potolni fogom

Dancsi! remélem meggyógyul a popsi mielöbb. CAM-röl ma nem hivtak vissza de a férjem szerint 8 évig kellene adjanak alkatrészt, remélem is

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Bocsi, off leszek, vagy mindig az vagyok?:-))))
Néhány írás a banánról, nah lehet vitázni:-)

Legelőször, körülbelül négy hónapos kortól adhatók a legsemlegesebb ízű gyümölcsök, mint pl. az alma, őszibarack, banán, szőlő (leve), a zöldségek közül pedig a burgonya, sárgarépa, sütőtök.


Gyógyhatása:
Mondhatnánk azt, hogy a csecsemõ étele az anyatej fogyasztása mellett, a banán az, aminek szerepelnie kell. Fontos továbbá az idõsek számára akiknek bélmûködését tudatosan segíteni kell.


Almával, őszibarackkal lehet kezdeni a szilárd táplálék bevezetését. (a legújabb információk szerint, a banán - mint a déligyümölcsök általában - allergizál.)


Ritkább táplálék allergének: liszt, bab, borsó, lencse, élesztõ, ananász, banán, datolya, napraforgómag, pisztácia, birsalma, petrezselyem, cékla, káposzta, karalábé, paraj, uborka, burgonya, padlizsán, hagyma, mustár, (sör, kávé)... stb.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Zita,

én beadatom, de csak 1 éves kor után. A bárányhimlő ellenit is megkapja. A tesóm kisfia megkapta, oltás ellenére, és hipp hopp, 7 pöttyel túl lett rajta pár nap alatt.
Vendég
 


Enikő,
én is őszibarival, almával, meggyel kezdtem, majd banán.
Vendég
 


Csak gyorsan
Bea megszültKép, császár lett szarul vanKép.Mást nem tudok. Amint ír valamit, írok!
Puszka mennem kell, itt vannak anyuék.

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Anita: máj. 19. 15.47-es hozzászólásban leírtam a véleményem én is Kép

Enikö: Kaja ügyben leveleztem egy védönénivel, aki azt javasolta, hogy elöször a gyümik levével kezdjük és késöbb a húsát is adhatjuk.ö elsöként az alma, barack, meggy hármast javasolta.
Az LLL-nél kifejezetten javasolják a banán bevezetését, de én pl súlyos déligyümi allergiás vagyok, így biztos várni fogok ezzel sokáig Doresznél.
A fözelékféléket a gyümölcsök után szokták bevezetni, a répát, krumplit javasolják elöször, de abban egyetértek a védönöddel, hogy a répa veszélyes is lehet (nitrát miatt).

Zita: Sztem se használjátok a szélcsövet, azt nagyon súlyos esetekben javasolja a doki. Naponta többször tornáztasd (én a térdét szoktam egy picit a hasához nyomni), masszírozd a pociját. Nekünk 3 hónapig komoly gondjaink voltak ezügyben, felhívtam egy szoptatási tanácsadót, aki a következöket javasolta:

1. Délutánonként minél többször tegyed mellre, de ne csak pár percig, mert akkor elötejet eszik, amitöl fájhat a pocija. Jó legalább 10 percet szopiztatni ugyanabból a mellböl. A gyakori szopi jól ingerli a bélfalat.

2. Tudom, hogy durván hangzik, de vannak olyan csecsemök, akik hetente ürítenek székletet, ha normális állagú, savanykás és aranysárga színü, akkor nincs miért aggódni. Persze nekem sem volt idegem eddig várni, de a gyakori szopi segíthet.

3. Jó hatással van (nekünk nagyon bejött), ha szopi elött melegvizes pelenkát csavarsz a pocójára, erre egy száraz pelenkát teszel és betakarod.

4. Ne adj neki kömény - vagy kamillateát, mert olyan hatóanyaggal vonhatja be a bélfalat, ami nem jó még egy kis csecsemönek.
kissvirag
 
 


be volt irva a profilomba az email cim, tudja valaki miért nem jelenitette meg?

Enikö! Sajnálom császár lett belöle, de végre kint van a baba, az a lényeg hogy egészségesek legyenek! Oka volt hogy császár lett, a baba majd feledtet minden fájdalmat! Gratulálok nekik!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


megtaláltam! Volt lejjebb egy hülye pipa ami elrejtette a cimemet

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Beának gratulálok!!!

Kármen!

Igyekszem elküldeni,de rossz a levelezőm megint.Remélem,hogy ma még odaér.

Ildi
tfildiko
 
 


Zita:Egy anyatejes babának ez teljesen normális, még akkor is ha 10 naponta van kakája. Ez azt jelenti, hogy jól hasznosítja a szervezete! Ne aggódj! Az agyhártya ellenit én mindkettőnek beadattam.

Seri: Nézd meg a www.graco.com-ot vagy a ge-t.

Sajnálom, hogy Beának csaszi lett a vége, az a lényeg, hogy egészségesek legyenek! Valahogy sejtettem. Kép

GAbi
inecsg
 
 


Ildi! ideért este érek rá bocs

K

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Azért kellett elkezdenem hozzátáplálni, mert májfunkciós problémái vannak Violának! És a tápszer meg az anyatej (na nem az enyém) nagyon zsíros lenne neki. Ezért írta fel azt a spéci tápszert amit adok neki, és elkezdtem a hozzátáplálást! Eddig almát adtam (frisset lereszelve), meg 1x öszibari-alma bébiételt, meg 1x sütötöklét (2 részletben)

Annyi mindent mondnak egymással ellentétes dolgokat is. És akkor döntsd el, hogy jót teszel-e vele a gyerkenk, vagy sem!!

Gabi3: Igazad van, de muszáj hozzátáplálnom, mert nem jó neki a tápszer, a tejemtöl meg nem gyarapszik, ennie meg kell.... Én is csak kicsit késöbb terveztem, de így alakult.

Anita: Örülök, hogy sikerült eladni a lakástKép Írtam miért kell hozzátáplálnom!

Dancsi: Igen szopik még. Most ott tartunk, hogy a napi kajája: spéci tápi, alma (vagy öszibari, vagy sütötök), tea (nem mindig csak néha, ha nincs kaki), szopi. Minden kaja elött szopizik, valamelyik nap épp lemértem és 30at szopott, ami sztem nem is rosszKép (Nekem)! Arra nyomott rá 120 tápit, és utána, mint egy rongybaba úgy bealudtKép

Bea babája: 56cm 3530 gramm, Gréta a neve!
Azért lertt császár, mert éjfélkor elfolyt a magzatvíz és másnap azaz ma délután 2ig mindössza 4 centit tágult. Azt mondta neki a dokija, hogy vagy várnak még és este 8-ig és megszül vagy császár, vagy most azonnal császár! Túl sok választása nem volt. Nagyon sírt, ki volt készülve, mert nem készült fel lelkileg a császárra.
Altatásban csinálták, és amikor felébredt nagyon nagyon fájt a hasaKép, most már valamivel jobban van!
Grétának óriási nagy haja van és állítólag anyukájára hasonlít!Kép
Mindenkinek köszöni a soksok drukkot és érdeklödést!
És nagyon el van keseredve az miatt, hogy nem tudta simán megszülni. Mondtam neki, hogy nem baj, majd a következöt. És akkor azt mondta nem, nem, nem lesz következöKépKép (fél év múlva mást fog mondaniKépKépKép-remélemKép-)
Puszka
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Na látjátok, ezért utáltam a szülésfelkészítőt, amire jártam a Vasasba! Nem tudom, Bea járt-e és hova, de a Vasasban csak a sima szülésre készítették fel az ember lányát. Ha a császárról kérdeztél, "Jaj anyuka, miért gondol ilyenekre!"
és neked kellett szégyenkezned szinte, hogy egyáltalán rá mertél kérdezni.
Na, befejezem, csak nagggyon felhúztam magam, mert nem Bea az első, akit ennyire megviselt a szülése, és pont emiatt, hogy nem volt lelkileg felkészülve...
Seri
seri
 
 


Tudom, hogy le fogtok cseszni, de akkor is leírom, adtam Boginak tejet! És imádja. 2/3-osat. Itt nálunk minden kisbaba kap tejet. Valaki születéstõl fogva azon cseperedik fel. És érdekes mód, itt nincs tejallergia... lehet, hogy azért mert nem gyári, hanem házi tejet adnak a babáknak, és nincs kezelve mindenféle antibiotikummal
Ja! Meg újabban a spenót a favorit Én is imádom a Bogi meg úgy tátja (jól írtam?) a száját, hogy nem gyõzöm kanalazni neki...
Lassan már majdnem mindent eszik amit mi. Még kb 2-3 hónapig fogok külön fõzni neki, minden nap, aztán majd azt eszik amit mi! A kezébe nyomok egy csirkecombot.(A Bogi nem volt 6 hónapos amikor az Enikő ezt írta)Ezek után ne várjatok sok jó tanácsot tőle.Kép
louise
 
 


Elküldve 2002 Október 03 csütörtök - 00h 26:

--------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!

Elõre bocsátom, hogy az alábbi írásom magánvélemény, az LLL-nek nincs hozzá semmi köze!

Enikõ, javaslok néhány finomságot, a halászlét kihagyom, azt már úgyis adtál Boginak.

Körömpörkölt, csípõs lecsó, pacalpörkölt, resztelt máj, kakaó, tejeskávé (de teljes tejbõl, nehogy már fölvizezd szegénynek) és ki ne hagyd a mogyorót! Lángos, kóla, nyalóka, gumicukor. Gondolom, epertõl, szedertõl sem lesz baja, felétek ez nem szokás. Nagyon szuper helyen laksz, csupa stramm, belevaló kis kölyök él arrafelé, nem lesznek allergiásak semmitõl, nem úgy, mint más, nyamvadt földi halandó.

Ha még eszembe jut valami, feltétlenül megosztom veled. Addig is írd meg légyszíves a védõnõd és az orvosod nevét!

Többektõl kértél már tanácsot itt a Babaneten, írtál a Ligának, de továbbra is csak fújod a magadét. Senki nem fogja rád erõszakolni, hogy másképp csináld, csupán abban próbálunk segíteni, hogy a megfelelõ információk birtokában hozz döntést. De az a döntés a tied, bármi legyen is. Mivel te vagy az anyja, úgy teszed tönkre a kislányod életét legjobb tudásod szerint, ahogy akarod. De szerintem , az ilyeneket, mint te, büntetni kéne a gyermek egészségének tudatos veszélyeztetése miatt. És ha rajtam múlik, pár év múlva lesz ilyen törvény.

A férjem szerint: Enikõ nem is létezik, csupán egy unatkozõ mizantróp gyenge agyszüleménye, amivel kedvérevaló vitát próbál gerjeszteni az öntudatra ébredõ szülõk között. Ezt bizonyítja a legszebb magyar nõi keresztnévbe rejtett szójáték is: enni kõ.
Gondolkodni pedig tanácsos.

Iboly
louise
 
 


Sziasztok!
gratula Beának.

ez lehet h. hülye kérdés lesz, de honnan lehet tudni h. mikor van, lesz szülésrefelkészítő?
meg h. hol van kismamatorna?
nekem halvány lila ibolyám sincs.

köszi mindenkinek a gratulát.
nagyon bízok h. minden oké, lesz, de bavallom már napok óta a szülőszobával álmodokKép
Vendég
 


Enikő!

Beának gratulálok!!! És fel a fejjel! Nem indították infúzióval a szülést? Nálam is így volt, hogy elfolyt a magzatvíz, nem indult be magától a szülés, kaptam infúziót és végül 16,5 óra alatt azért megszültem :|

Na nálunk érdekes a helyzet. Éjjel semmi gáz, legtöbbször 2x, de max 3x kel szopizni, aztán alszik mint a tej ringatás, babusgatás nélkül. De nappal... estére már elmebeteg félőrült vagyok Kép Tegnap napközben összesen 3 órát aludt. A doki szerint valami gond lehet vele. De az hogy lehet, hogy éjjel semmi baja, nappal meg üvölt. Az ég világon semmi nem jó neki. Csinálhatok vele bármit. Se a ringatás, se semmilyen póz nem jó. Egyedül a sétát bírja a hordozókendőben. Akkor csend van, akár 2-3 órán át is. Szerintetek is valami fizikális baja van? Vagy mi? Ja és a cumitól 10-20 percre elhallgat. A doki diagnózisa, hogy túl van etetve Kép De hát mit csinálhatnék? Õ szolgálja ki magát Kép

Gira
Vendég
 


Zozo!

Kismamatorna van teljesen ingyen a Vasasban (3. ajtó) minden hétfőn 12:00-tól 13:00-ig.
Ugyanitt lehet érdeklődni, hogy mikor indul a legközelebbi csoport a felkészítőn. Azt a 28. héttől, a tornát a 12. héttől javasolják. És a tornához kell igazolás a dokidtól.

Gira
Vendég
 


Gira!
köszi! és hol van az a 3.ajtó? lent , fent? merre keressem? csak úgy belehet állítani?
érdemes elmenni tornázni?
Vendég
 


Seri!

Én is a Vasasba jártam felkészítőre, de én az elején azzal kezdtem, hogy semmi nincs a világon, amitől jobban rettegnék a szüléssel kapcsolatban, mint a császármetszés. Így a megnyugtatásomra egy csomót beszélt róla a csaj.

Gira
Vendég
 


Zozo!

Az első bejárat az a rendelőintézetbe visz. Saroktól távolodva (a Vasas Szt P utcán) a 2. bejárat a terhesdiagnosztika, és a harmadik ajtó az utcáról. Ott ha belépsz pedig egyből jobbra lévő ajtón kell kopogni. Ott van a torna is meg a felkészítő is. Szerintem érdemes tornára járni már csak a légzéstechnikák, meg a vajúdási pózok elsajátítása végett is. És persze nem utolsó sorban sorstársakkal ismerkedni Kép Kép

Gira
Vendég
 


Gira: Túl van etetve, és ezért esetleg fájhat a hasa?
Dorkánál az volt a gond, hogy olyan lelkesen vetettem be az igény szerinti szoptatást, hogy minden nyekkre mellre tettem. Ez odáig fajult, hogy töbször kihányt mindent, irtózatos hasgörcsei voltak, és napi 20 percet aludt (éjszaka sem sokkal többet)azt is kendöben.
Sok idö telt el, mire megértettem a különbözö sírások okait, és mire felfogtam, hogy nem tud háton aludni.
Sokan mondják az igény szerinti szoptatás pártolói, hogy nem lehet túletetni egy babát. Hát, ezzel vitatkoznék, merthogy az emberlánya kezdetben nem tudja, mikor igényli a szopit a baba.
kissvirag
 
 


Gratula Beának!
Sajnálom, hogy császár lett, de főleg, hogy szomorú emiatt. Ki is a dokija? Szerintem azért etikátlan feltenni egy ilyen kérdést egy vajúdó nőnek. Ahelyett, hogy máshogy segített volna...Simán várhattak volna még akár egy fél napot is, 4 centis fájásokat lehet még bírni, nem? Meg kellene már értenie a dokiknak is, hogy a nyomós indok nélkül végzett császár kudarcélményt okoz egy nőnek. Na de mindegy, fő, hogy mindenki jól van. Szép méretes baba. Kép

Enikő, Ildi, Peti Ópusztán volt, Dancsi csak itt a városban kirándult.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Dancsi= Dani

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Luise: Miért van az, hogy a saját személyiségeddel nem mered vállalni a véleményed? Nincs annyi vér a pucádban? Én legalább felvállalom amit teszek, még ha hülyeség is. A másik meg, hogy tanácsot lehet kérni, de törvény nem írja elö, hogy meg is fogadjuk. És ha az én nézeteimmel ellentétes vagy sztem hülyeség a tanács amit kapok, max elfelejtem, de nem fogadom megKép Ennyire egyszerü! És igen adtam neki tejet és az ég egyadta világon semmi közöd hozzá, nem csak neked, senkinek! Az viszont szomorú, hogy te több nickel osztod az észt! Vállald fel magad! És akkor talán méltó leszel arra, hogy egyáltalán itt bárki szóbaálljon veled. Én legalább nem vagyok kétszínü és nem nyomulok több nickel!És öszinte vagyok. Ha bajom van leírom, ha valaki kérdez,tanácsot kér válaszolok, senkinek sem kötelezö megfogadni.Kép
Így van, vagy így van?KépKép
De te, te hátulról támadsz és úgy "szúrsz le" ez nem valami sportszerü. De hiába áskálódsz ellenem, ezt jobb ha tudodKépKép!
Mindenki úgy neveli a gyerekét ahogy jólesik, és ha körömpörköltet akarok adni a gyerekemnek egy pofa sörrel, akkor azt fogok! És ehhez se lesz semmi közöd!KépKép
Éva barátnöm mindig azt mondja (ha valaki kritizálja a gyermeknevelési módszereit, mert ugye mindenki olyan kurva okos, hogy tudja mi kell a gyerekének....) szal azt mondja, hogy Idézem: "én szartam a világra úgy nevelem ahogy nekem tetszik"....és tudod mit Luise!? Évának igaza van! Ez a nagy harci helyzet!Kép


Gira: Igen kötöttek neki oxytocint, reggel 5 körül, mert nem voltak fájásai. A fájdalmakat jól bírta. Az volt a gond, hogy még oxytocinnal is csak 3-4 perces fájásokat sikerült produkálni a máhszája meg sehogy se akart nyílni. Szedte a homeós bogyókat (méhszájtágító) ..de ennyit értek. Szerény véleményem szerint, ezeket kb a 37. héttöl már kellett vona szopogatni, ahhoz, hogy kifejtsék jótékony hatásukat! Pl a szoptatásos homeobogyó is 3 hét múlva kezd el hatni (ezt a védönöm mondta), akkor másik homeósok miért hatnának azonnal?? Ez csak az én véleményem! Nem értek hozzá! Talán Gabi3 tudja a választ!

Virág: egyetértekKép(19:56)

Zozo: a szülöszobával álmodni egészségesKép Sztem ez miatt ne legyél szomorú. Jóhogy azzal álmodsz ami mostanában a legjobban foglalkoztat! Ez sztem tök normálisKép

PusszaKép
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Beának hatalmas gratula!Gyors felépülést kívánok Neki és sok sok tejcit a babának!

AMúgy én megértem a kiborulását, én is totál kikészültem és nagyon sírtam, amikor az orvosom a császár mellett döntött. És tényleg rossz dolog, hogy a felkészítőn erről nincsen szó. Én nem tudtam, hogy mire számítsak a csaszi után. De legközelebb legalább tudom, hogy 3-4 napig Panadolon kell, hogy éljek, és utána kutya bajom nem lesz.
Vendég
 


Luise, én csak annyit fűznék hozzá, hogy Enikő igazi-hús vér ember, és tényleg evett halászlét BogiKép De az enyim is töltöttkáposztátKép és nem volt még fél évesKép Engem is lehet piszkálgatniKép Nyugodtan, imádok nevetniKép

Zsu, aki ma nagyon rossz kedvében vanKép De azért most jót röhögöttKép

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Nyúlanyó,
Gratula a lakáseladáshoz! Az új kéró megvan már? Mondjuk most venni tényleg könnyebb, mint eladni.

És hová akartok költözni?
Vendég
 


Jaj de faragatlan vagyokKép Beának nagyon sok gratula, irigylemKép Nagyon!

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Annak ellenére, hogy Enikővel nem értek egyet (megj: nagyon nem értek egyet), nem támadtam neki. És más sem. Csak Louise, akiről kíváncsi lennék kicsoda is valójában és miért nem meri felvállalni a véleményét.... Kép Kép

Louise,
Ezt miért kellett ilyen stílusban előadnod?
Vendég
 


Cenikő!
Miről beszélsz?Én egy nickről irtam és irok .
Szomorú hogy egy ilyen ember,osztja az eszet mint te.Akiknek valóban értelmes a hozzászolás van azok elvonulnak miattad.Csak azok maradnak egy ideig akik nem ismernek vagy csak rövid ideje.Rajtad kivül itt ,szerintem mindenki normális.Ja és az "ezmárfáj" Zsófival összelehetne kötni titeket Kép
Vissza somfordált a drága mert leléptek a többiek.Lehet hallgatni ismét hogy minden pasit meg akar fogni magának ,és két hónap. után gyereket is akar szülni nekik.Nem csodálom hogy menekülnek előle,vagy előletek a férfiak ,Ilyen felelőtlenül babát válalni.Ahány gyerek annyi ,apa.Nem is csoda hogy voltak akik meggondolták hogy talizzanak-e veletek ,mert akár
más férjre is szemet vethetsz .
Louise
louise
 
 


Drága LousieKép

Össze is vagyunk kötve Enikővel, mégha nem is vagyok ezmárfájKép És azért jöttem vissza, mert végre ráértem újra írnbi ide, nem másért. A férfiakról meg annyit, hogy nem két hónapja, hanem másfél éve vagyok együtt a párommal, akinek nincs felesége, csak leszKép És igen, mi szeretnénk gyereket, mert ,
értük élünk.

Zsu, akinek ezmárfájKép

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Drága LousieKép

Össze is vagyunk kötve Enikővel, mégha nem is vagyok ezmárfájKép És azért jöttem vissza, mert végre ráértem újra írnbi ide, nem másért. A férfiakról meg annyit, hogy nem két hónapja, hanem másfél éve vagyok együtt a párommal, akinek nincs felesége, csak leszKép És igen, mi szeretnénk gyereket, mert ,
értük élünk.

Zsu, akinek ezmárfájKép

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Hagyjátok már abba! Lécccccccccccccccccci!

Louise, kérlek! Ne legyen már megint vita!
Vendég
 


Dancsi, nem fogok vérrem menően vitatkozni, megígéremKép Pedig utálom ha sértegetnek, de ezen igazándiból csak nevetekKép Biztos boldogabb vagyok én mint őKép

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: