A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Bea!
Maximálisan egyetértek veled abban, hogy nem kell túlbonyolítani a gyereknevelést. Örülök, hogy vannak köztünk bölcs többgyerekes anyukák is!
Amúgy, mikor kerültél Szegedre? Én is Vajdasági vagyok, Kishegyesi, és egyetemre jöttem át.

Kriszti!
Nem tudom mikor megyünk a vizsgálatokra, még nem kértünk időpontot. Jó lenne egyszerre elintézni a szemészetet, a kor.szül. utógondozót, meg a csípőszűrést, mert én továbbra is azt gondolom, hogy ez az önálló járás kezdete, amit Léná művel, hogy feláll a semmiben és átgyalogol a szobán kapaszkodás nélkül, tehát maximális terheli a csípőjét, izületeit.

Ildi!
Nagyon szép Noémi! Ma kimaradt a séta, mert anyósomat hozták a sebészetre és vele találkoztunk, meg ilyen időben nem fűlik a fogam a kimozduláshoz, ilyenkor legszivesebben egész nap ágyban feküdnék egy jó könyvvel.
Arra még nem gondoltál, hogy pl. egy hétre hazaviteted magatokat a férjeddel? Én se vagyok híve, hogy külön legyen a család, de azért szvsz néha egy-egy hét még jót is tesz.
A másik, hogy úgy nem tudsz aludni, hogy nagy párnával felpolcolod a hátad és így Noémi tud rajtad aludni, nem kell letenni, ha végre bealudt? Léna 2-3 hónaposan volt olyan, hogy elaludt, de ha letettük felébredt, akkor hetekig minden éjjel a fent leírt módon a férjemen aludt, majd egyik napról a másikra leszokott róla.

Én pont ezért kezdek nem félni attól, hogy milyen szokásokat alakítunk ki, és hogy azokról, hogy fog leszokni a gyerek, mert előttem jó példaként ott van az ujjszopizás, ami miatt pár barátnőm rémísztgetett, hogy majd milyen nehezen fog leszokni róla. Egy ideig izgultam is rajta, de aztán arra jutottam, hogy lesz@rom, erre tessék 11 hónaposan tök egyedül leszokott róla Léna. Így utólag örülök is nagyon, hogy nem cumit nyomogattam a szájába, amit hosszú hónapokig adogathatnék neki, és folyton tőlünk függne ez a megnyugtatási mód, így meg ott volt neki az ujja, amit egyedül irányított, és így a fogzás kezdetéig aludt is szépen éjjel, mert ha megébredt picit ott volt kéznél a "cumi".
Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak ez a jó módszer, és, hogy elitélem azokat akik cumit adnak a gyereküknek, hanem azt, hogy ezek a dolgok annál egyszerűbben oldódnak meg, minél kevésbé izgatjuk rajta magunkat.

Seri!
Szvsz, te modhatsz, amit akarsz a csecsemős nővéreknek. Amúgy egy egézséges csecsemő annyi tartalékkal születik, ami kitart a tejbeindulásig. Koncentrálj inkább arra, hogy minél hamarabb felkelj a császárból! Én nagyon jól viseltem, és, ha kell marha nagy akaraterőm van, így a szombat délutáni műtét után, vasárnap reggel már költöztem is el a császáros osztályról.

Nóri
norcee
 
 


Kármen!

Köszi.

Nóri!

Nem alszik el rajtam,sajna.Csak a kezemben jó neki.Arra már én is gondoltam,hogy otthon maradunk a Noémivel pár hétig.Majd valószínű,hogy húsvét után.
Én sem szívesen vagyok ilyen időben az utcán.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Nóri, Pipi cumizott és ő is tök egyedül szokott le róla. Én viszont szoptam az ujjamat kicsinek és még óvodás koromban is sajna. Meg is látszik az ujjamon, az ujjszopi teljesen tönkretette a körömágyamat. Szerencsés vagy, h Léna leszokott róla. Különben Pipi 11 hós és egy hetes volt amikor elindult egyedül. Ő is átgyalogolta símán a szobát, akár oda vissza rögtön a legelején. Én nem aggódtam, h valami baja lenne, szerintem érzik Ők, h mire képesek.

Dancsi én gondoltam, h Jozsónak semmi baja a tappancsának, az egyik kissrác is úgy járt először és ez normáli, mert úgy jobban tudnak egyensúlyozni.

Ildi, szegénykém, azok a fránya fogak.Noémi különben csodálatosan szép és aranyos.

Kriszti, nekem is tetszett a cikk, de ettől nem lettünk okosabbak. Úgy gondolom, ha valaki alvásprobival küszködik, akkor ezeknek úgyis utánnanézett, kipróbált, stb. Pipi is átszokott megint költözni hozzánk éjjelente. Amióta beteg volt mégjobban szeretetre vágyik. És bevallom őszintén én szeretem, ha hozzám bújik éjszaka, nekem ez nem terhes egyáltalán.
Kaja ügy: mi méhpempőm szedők vagyunk. Most vagy ettől vagy nem tudom mitől, de a lányom másfél hete folyamatos zabapartin van:-)Ez idő alatt fél kg hízott. Lucának is biztos ez csak átmeneti időszak, mennyi foga van neki? Pipi, lekopogom, eszik gyümit és zöldséget is rengeteget. De lehet, h egy újabb fog után megint étvágytalan lesz.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 

 
 

Magdi,
a holnapi napra gondoltam írás-ügyben, mert ma nem tudok felmenni az icq-ra (azóta, hogy felvettelek Kép)

Ildi,
könyv okés, majd adom.
Sírás: nem arra gondoltam, hogy hagyd sírni - én sem hagyom soha -, hanem arra, hogy ha sír 2-3 percet és Te éppen nem tudod felvenni (pl tusi, budiban levés miatt), annyit a szomszédok is kibírnak.
Egyébként Noémi nagyon sokat nőtt és gyönyörűszép!

Hajni,
Polyvitaplex Junior szirup a neve és 1 kanállal kell adni. Eszter hihetetlenül sokat eszik Kép. Olyan ízű, mint anno 25-27 éve a jaffa szörp Kép.

Seri,
nekem hétfő délben volt a műtét, kedden délelőtt már volt tejem, szerdán már 70 grammot nyomatott Eszter.
Javaslat: főzess húslvest és minden nap vitess be, melegen edd meg (vagy idd meg, ha üres). Szerintem csodálatos dolgot művel.

Nóri,
nem tudtam, hogy Léna koraszülött volt. Mi történt? Ahhoz képest nagyon topon van Kép.
Szerintem kérdezd meg telefonon a sebészetet (mi ott voltunk anno csípőszűrésen), hogy mikor menjetek. Elmondod, Léna miket csinál és majd ott megmondják, mikor menj.
Ujjszopi: egyik napról a másikra? Eszterrrel sétáltunk hétfőn, fél óra múlva néztem az ujjait (a 2 középső és a gyűrűsujját nyomatja), teljesen ki voltak ázva Kép.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Anita,
azt hittem, hegyesebb lett az ujjad Kép Kép Kép!
Amit nekem írtál, ott Luca helyett Eszterre gondoltál, vagy Hajninak akartad írni?
Én cumit nyomtam, mint állat, még oviban is. Imádtam Kép.
Az első metszőimen látszik. De ez szerintem nem ront az összképen Kép.

Angéla,
Virágot imádom! Annyira édes volt most is. Nem tudom megmondani, miért, de a szemében látom a rosszaságot Kép. Nagyon kópé Kép.

Itt van Mama, Eszterrel hintáznak és annyira élvezi a Kicsikém, hogy megint olyan nagyon kacag.
Mostmár sakkoznak Mamával.
Persze minden sakkfigura (faragott fa) a szájában kezdi a pályafutást Kép.
Ha megyünk Erdélybe, megyünk végre Korondra, bevásárolunk fajátékilag. Az itteni áraknak töredékéért lehet kapni mindent.

Idő: nekem tök jó, hogy ennyire párás. Végre a nyamvadt torkomnak is jó.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Anita!

Köszi.Mi is szopizunk,sajna.De mostanában nincs egész nap a szájában már.

Kriszti!

Köszönöm.Tényleg elég nagy már.
Pár percet azért hagyom sírni.

Ildi
tfildiko
 
 


Kriszti, a kaja ügynél kimaradt egy sorköz:-) A Lucát Lucának akartam írni, jah és Hajninak. Az ujjam nem lett hegyesebb csak vékonyabb és tényleg szarul néz ki rajta a körmöm. De ez az összképet nálam se rontja:-))))))Kriszti ti hol laktok? Lehet, hogy ezek a csajok a betegség miatti kajamentességet akarják pótolni ezzel a zabálással?:-)

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Képzeljétek, a férjem szerzett szintit. Nem is tudtam intéz, jol meglepett ahogy most hazaszaladt vele. Kiprobáltam, Orsi egyböl rá akart csapni, igy gyorsan letettem, szülinapra ne fogyjon ki az elemKép

Orsi cumizott, de csak pár percre engedtem utána kivettem a szájából. 4 hónapos kora óta nincs cumi.

Nóri! Léna nagyon ügyes hogy már tud menni egyedül!

Kriszti! Meddig marad mama?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen,
csak ma marad. Délelőtt fél 10-kor ér ide és délután fél 6-kor megy a busz vissza.
Szuper a szinti, lehet akkor majd 4 kezest játszani!

K.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Uff, hosszú leszek, előre is bocs.

Seri! Jelezd a klinikán, h Te szeretnéd szoptatni, és amennyiben egy mód van Rá, hozzák ki szopni(nem fogjákKép ). Próbáld nyomatákosan, de nem harcosan mondani! Mindamellett NEkem 3.napra lövellt be a tej, és igazán itthon indult csak be(feszítés), szal asszem igen, éheztetés lett volna, ha nem kap tápszert IS!. De akkor is hülyén csinálják, próbálj pisilni a széllel szemben, én is balhéztam, és 4.naptól megengedték, h az legyen, amit akarok.

Altatás-éjszakák:
Most őszinte leszek, és lehet, h vkit meg fogok bántani, de nincs szándékomban:
Én nem hagynék sírni_egy _gyereket_sem nappal_sem éjszaka órákig.
2éve éjszakázom folyamatosan a gyerekeimmel. Épp ma írtam egy levelet pár barátomnak egy átlag éjszakánk van felvázolva, idemásolom:

"Vigasztald meg az urad, ma reggel csináltam egy képet arról, h hogy néz ki agy ágyunk, amikor mi felkelünkKép. Majd elküldöm.
Nálunk is ez megy, csak 2gyerekkel.
este Virág elaalszik mondjuk fél 9kor. Boginak innen kezdődik a műsor, és kb 11ig kis megszakításokkal szopizunk. (ha épp nem, akkor a másnapi ebédet készítem elő)
Mikor elaludt, bevisszük az ágyába, és alszik kb 2-3ig. Akkor szopizunk, de nincs erőm visszavinni, ott marad mellettem. Aztán Virág 4körül kimászik, vagy ordít, h engedjük ki, ilyenkor általában játszani akar. Magunk közé vesszük, és általában itt visszaalszik. Van, h elmegy kóricálni, aztán visszafekszik, ilyenek... Ja, ilyenkor Bogit vki visszaviszi, mert 4en nem férünk el,és BOgi nincs viztonságban.
Így "alszunk" kb 6ig, amikor Bogi újra felébred, és kihozzuk enni. Ott, ahol épp elfér megszoptatom.
Ma, a hajnali bulinak ködzönhetően még mindketten alszanak mögöttem, keresztbe kasul a mi ágyunkbanKép
nEHOGY MONDJdjátok, h nem kellene, h itt aludjanak, mert nem tudok mit csinálni, éjjel túől fáradt vagyok ahhoz, h ordítsanak a gyerekszobába, így esélyes, h aludjanak...
De ez akárhogyis, kb óránkénti felkelés...
Olvassa el ezt Zacco, és mindjárt kipihentebb leszKép"

És ennél van, h sokkal durvább. Ja, és nem vagyok híve, sem ellenzője az együttalvásnak, Nálunk így alakult. Ezt mindenkinek magának kell tudnia, mi fér bele. Nálunk az alapelv, h mindenki a saját ágyában kezdi el az éjszakát, de hogy hol ébred reggel, az mind1Kép)

Basszus, gyerekeink, babáink vannak, az Ő igényeiket MOST Nekünk kell kielégíteni, Beával maximálisan 1et értve mondom, (sajnos) nem lesz ez mindig így, meg fognak nőniKép. Én spec (ugyan fáradt vagyok sokszor), imádom, ha közöttünk vannak. És a férjem is. És a férjem igenis segít, akár éjjel is, elsősorban nyilván Én kelek, de belátja, h ez néha emberfeletti. Egy 3gyerekes barátunk szokta mondani, h bemegy a munkahelyére pihenniKép. Egy pasinak be kell látni, h egy nő a nap 24órájában, kvázi dolgozik. Elhiszem, ha z a nő, aki nem kap egy bevásárlásnyi időt, ki van bukva. Én néha lemegyek csak a zöldségeshez_egyedül_, fél óra, de feltöltődöm.
Ez csak úgy, ha a férj, család partner benne, és nem azt éreztetik az anyukával, h Ő "csak otthon van", és lóbázza a lábát, mert ez nem igaz.
Amúgy könnyen, és érthetően el lehet magyarázni, meg lehet értetni ezt egy férfival is, de elsősorban át kell érezze a helyzetünket. Csináljon végig !!2!!éjszakát egymás után Mr Tfildikó Kép, és meglátjuk , változik e a leányzó fekvése. Ha ezek után nem látja be, h segítenie kell Neked ahhoz, h kiegyensúlyozott felesége, és anyja legyen a gyerekének, az tapintatlanság, és önzőség. Sztem! (persze vannak olyan munkahelyek, ami mellett valóban pihenni kell, mentősférjet ne hajszoljunk az álmatlan éjszakábaKép )

Na, ez őszinte volt, még1szer mondom_senkit_nem akartam ezzel megbántani, de ígx gondolom!

Kriszti! Kölcsönadnád a Kismamát? Az elmondottak alapján Nekem is tetszeni fog, hátha mond érdekeset.

Nóri! Nevelési elvekkel kapcsolatban 1et értek!
császár utáni felkeláés. Én másodjára olyan virgonc voltam, bele is rokkantam 4.napraKép. Mindenki másképp vészeli át, NEkem nagyon szar volt mindkétszer, és szar volt látni, h mások futkároznak, Én meg alig tudok járni, és görnyedekKép. Minél többet kel l szoptatni, és a gyerek valóban tzartalékkal születik, de vannak esetek, amikor kell némi tápszer, vagy női tej, sokkal kevesebbszer, mint ahogy adjákKép((

Ildii! ÉDes a csaj, és Eszterre hasonlít sztemKép. Olyan igazi bűbájos kislányfeje van!

Kriszti! Kópé, ahhoz nem fér kétségKép

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Tfildiko! És péntek éjjel ill. hétfő reggel között tápszert adtak neki? Vagy van bent valamilyen szabály, hogy mondjuk pl. 1 napon át élheti a babuci a tartalékait?
Kriszti, nálatok akkor csak anyatej volt? A húslevest kipróbáljuk, pont most fagyasztottunk le egy nagy adag hétvégi maradékot..

Kérdés: a tejgyűjtő állomásról nem lehetne venni és bevinni neki akkor anyatejet? De lehet, hogy csak én viszem túlzásba a dolgot, és vagyok fennakadva 1-2 nap tápszeren...
Lassan már nem is tudom, mit gondoljak.
seri
 
 


Seri!

Tápszert kapott,amíg nem indult be a tejem.

Angi!

Köszi.Elmondtam neki az előbb.Azt mondta,hogy majd akkor felkel ő éjszaka.De különben segít.Eteti délután és este is.És esténként játszik vele,amikor én ideülök netelni.(Egy kicsit sikerült összekapnunk.)

Ildi
tfildiko
 
 


Seri!
Nyugi! Hosszútávon semmi jelentősége nincs, hogy hanyadik napon kezdted el szoptatni, és, hogy kapott-e előtte tápszert vagy cukros vizet.

Kriszti!
Léna nem volt koraszülött, hanem vérszegény volt (vért is kapott), ezért a csaszi után csak megmutatták és már vitték is át a PIC-re. Motiválva is voltam rendesen, hogy minél hamarabb felkelljek és átmenjek hozzá.
(Többiektől bocs, akik már kivülről ismerik a storyt!)

Angi!
Teljesen igazad van abban, amit leírsz, csak annyit tennék hozzá, hogy mindenkinek magának kell meghúzni a határt és a szabályokat, és megfogadni vagy elvetni a tanácsokat, mert egy bizonytalankodó össze-vissza zavart anyánál a következetesen szígorú is jobb.
cikk: www.kismama.hu

Nóri
norcee
 
 


Szülinapi tortás képpel még tartoztam. Léna legjobban egy kesztyűbábnak örült, amin 3 kutyus van, egy műanyag Tescos zongorának, amit azóta is lelkesen püföl, meg egy búgócsigának.

A tortát én csináltam, a felíratot Zoli Kép (Azért lett ilyen béna.), a gyereket meg hmmm... közösen. Kép
Kép
norcee
 
 


Nóri!

Nagyon szép a Léna.És a torta sem béna,ügyesek vagytok.

Ildi
tfildiko
 
 


Angi, teljesen igazad van szerintem is. Az én édes párom szerencsére mindig segít mindenben amiben tud. De nekem a legnagyobb segítség az, hogy mindig időben hazajön és akkor csak a lánnyal foglalkozik. Olyan jól esett tőle, amikor elismerésként mondta, hogy ő egyetlen napot sem bírna ki Pipivel és csodál engen, h 24 órás ügyeletben vagyok. Nehéz gyereket nevelni, háztartást vezetni és közben még társnak is lenni, de szerintem így szép az élet:-)))Sokszor persze kibukok én is, de a legszebb csoda a világon életet adni és nézni, ahogy felnő. Nem az én gondolatom, de szerintem igaz, hogy ahhoz, hogy az ember vállaljon kettő-három vagy akár több gyereket, ahhoz társ is kell, nem csinálhat mindent az anya. Ebbe tényleg bele kell gondolni, mielőtt még több babát szeretnénk. Mi szeretnénk:-))

Nóri, nagyon szép lett a torta, látszik, hogy apa igyekezett, hát kicsit lecsúszott az "a" betű, de ezúgy tűnik Lénát nem zavarja.:-)

Szopizás: nekem is a harmadik napon indult be a tejcsi, addigra Pipi besárgult és alig bírtam felébreszteni. Szerencsére nekem nagyon sokat segített a klinikán a védőnő, meg a főnővér, meg a szobatársak.Pont a depis bőgős időben indult be a tej. Pipi is kapott tápszert, de utánna csak anyatejet a negyedik naptól. Én felkeltem éjjel is szoptatni a klinikán is, erre az éjszakás nővér: jah a 9/1-es baba? Az annyit eszik, hogy nem volt elég neki a hűtőben lévő anyatej, ezért pótlást kellett adni. Mondtam neki gratulálok, nem jókedvemben keltem fel szoptatni, várhatott volna egy kicsit.

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Halelúja kétszer is.
először is mert társakra találtam a hozzászólásommal.
Angi,
amúgy Én a "Te fajtádat" hívom anyatigrisnek.
Nekem a mamám mindig azt mondta, mindenkire csak akkora keresztet raknak amekorát elbír. Hát Te nagyot bírsz el..Kép
Másodszor:
Túléltük a szurit, most nem volt vészes " csak egyet" kaptunk ,majd a jövő hónap lesz gáz akkor talán három járKép
Jövő héten megyünk babaúszásra már nagyn várom kíváncsi vagyok mit fog szólni...

Amúgy jó olvasni arról is hogy sok aktív apa van körülötettek.
Visszatérve Angi gondolataihoz elég nehéz a mi vidékünkön elfogadtatni a gyereknevelést az otthonlétet. De remélem ez változni fog az életszinvonal növekedésével
Norcee
Mi Szabadkáról 93-ban telepedtünk át akkor a katonaság miatt jött a Zoli én meg vele. De Én a Tömörkénybe érettségiztem előző évbe, szóval régóta ittvagyunk.
Sokszor eszembe jut miért nem a tengerpartra születtem...aztán meg hogymilyen jó hogy Szabadkáról származom. A vegyes társadalmi közeg sokmindenre megtanított amit a felnőtt életemben már sokszor hasznosítottam...remélem sikerül a gyerekeinbe is a példamutatásunkkal egy picit abból amit mi hordunk magunkba beleplántálni...

Volt egyébként egy Szőke Szabin nevű osztálytársam aki szintén Hegyesi volt.Most Pesten él
B
20180827120929
 
 


Angi!

Az én férjem is segít,csak az éjszakákat nem vállalja be.Már egyszer-kétszer volt hajnalban,hogy ő is felkelt.Elég nagy teher van a vállán,állandó készenlétben van.A telefonját nem is kapcsolja ki.Majd talán a Noémi is alszik rendesen,és én is kipihenem magam.Most vele foglalkozik,amíg én itt netelek.
Ugye nem gondoltad,hogy semmit sem segít?

Bea!

Örülök,hogy túl vagytok az oltáson,és hogy minden rendben.

Ildi
tfildiko
 
 


Ildi,

irtó szép baba a Noémi. Kép Kép

tojjál a szomszédokra, meg apára és hagyd sírni. 1-2 nap és jobb lesz valszeg. Nekem is lelkiismeretfurdalásom volt apa, meg a szomszédok miatt, de egy ido után nem érdekelt.

Meg is jegyezték anno a szomszédok, hogy mi van beteg-e a baba, mert sokat sír mostanában éjjel.

Körkérdés:
Jozsónak a csimpi csámpi lábacskáira cipellot kell adnom, mert már feláll. A doki szerint e célra a dr. LEO csuka a legjobb, már meg is vettem. De az indexen ellene vannak. Vélemények?

Amúgy minden ok a lábaival, csak egyensúlyozni próbál,ahogy Nyúlanyó is írta. Azrét áll kifelé. Meg egy picit csámpás, de én is azt vagyok. Kép


Seri,
nekem a császár utáni 2-3 nap HORROR volt. Nagy h-val. Borzalmas volt. De utána kutya bajom nem volt, míg a hüvelyi szülo szobatársaim majd megpusztultak.

tej beindulás: nekem 2 hét kellett. Nem vicc, 2 hét. Pedig Jozsó kis piócaként csüngött rajtam, nem benne volt a hiba. 40-50 grammokat szopott 2 mellbol, 1 óra alatt. Az elso mérheto mennyiség nekem kb. az 5. napon volt: 5-10 gramm. Szóval ne ijedj meg, ha nem lesz tejed, amikor hazamentek.
Vendég
 


férj segítség:
napközben, mármint este felé sokat segít, hétvégén szintén, de az éjszakákat nálunk sem vállalta be sose. vagyis egyetlenegyszer pár hónapja, amikor már jártányi erom nem volt a fáradtságtól. Ki is bukott rendesen.

Anyukám mindig azt modta, hogy o sosem félt sem a szüléstol, sem semmitol, csak az éjszakázásoktól. Hát megértem.
Vendég
 


Sziasztok!
Csak gyors bejelntkezem, Bogi még ébren, pedig már 8kor letefektettem és délután is normál idöben aludt. Nem tudom mi van vele. Apa már rég húzza a lóbört, én is húznám, ha nem anyázna folyton a lány!
Délelött voltunk a játszón állatira átfagytam, egész délután teáztam meg melegítettem magam, csontig fagytam (úgy éreztem). Bogi persze nem akart feljönni, aztán este is kisebb hisztike volt, amikor fél 7kor felindultam a játszóról. Oda van növe....vagyis nem is a játszó, hanem a szabad tér, friss levegö....és a kis barátok a játszótérröl Kép
Pihenni semit nem tudtam egész nap, mert amikor ébren van, vele kell foglalkoznom, játszunk, beszélgetünk, mesélek neki...stb, amikor alszik akkor pedig takarítok, ebédet fözök meg ilyen apróságok.....
Hogy kettövel, hogy fogok boldogulni azt nem tudom, de az biztos, hogy Angi szavai fogják tartani bennem a lelket Kép És hogy apuci, mennyire fog segíteni, talány, egyelöre nem tudom, majd ha megszületik a pici kiderül. Remélem számíthatok majd rá. De ezt elöre sajna nem tudhatom, hogy fogja viselni a gyereksírást, éjszakázást.....stb! Max ha nagyon kileszek Bogit lepattintjuk mamához, hogy legalább akkor tudjak egy kicsit aludni, amikor a kicsi alszik, mást nem tudok tenni! Föleg úgy, hogy tavasztól a párom hajnal 6tól este akár 10ig is dolgozhat (mint ahogy az tavaly nyáron-szezonban-is tette)Remélem nem fog a kapcsolatunk rovására menni a munkaideje. Nem tudom na, elöre nem is akarok ezzel foglalkozni, mert kb megörülnékKépKépKép


Seri: Nekem 4. napra lövelt be a tejem és a Boginak tuti adtak tápszert, mert amikor hozták ki szopizni akkor büfizte fel a tápotKép Szóval sztem minden baba kap tápot ez elkerülhetetlen. Max akkor nem ha az épp ügyeletben levö csecsemöst lefizeted pénzzel, hogy szóljon Neked, ha sír a babád (ha külön szobában fény alatt lesz a babád).......Kép! Én ezen már nem agyalok, úgy se lesz úgy ahogy elöre eltervezi az ember! Te se foglalkozz ilyesmivel,ha adnak neki tápot, adnak és kész. Majd otthon csak szopiztok. Pár nap tápszeres hozzátáplálástól nem lesz semmi baja!

Dancsi: Örülök, hogy nincs baja Jozsó lábikájánakKép Cipöröl nincsenek infóim, de ha a doki szerint az a legjobb..... vagy attól a cégtöl kap jutalékot....Kép

Na megyek mert Bogi anyázik! Csak egy rövid idöt kaptam töle számítógépezniKép

Jóéjt
Enikö

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Hi! Lotti megint bekapott vmi vírust. "Cifra" a torka, és hétfő éjjel lázas volt (39 fok). Már jobban van, élvezi a lustálkodást apával itthon. Jövő héten megyünk fül-orr gégészhez, mert a dokinéni gyanúja, hogy lehet, hogy az orrmandula-orrsövény a bűnös abban, hogy havonta egyszer beteg.

együttalvás: Nálunk ha Lotti beteg, vagy nagyon nyűgös, velünk alszik (elkényeztetemKép). Egyébként a kiságyába, amit nagyon szeret. Hugomék megvették uncsitesó ágyikóját, azt is kipróbálta a lány.

apa: Nekünk hála (élő fába kopognám..Kép) nagyon jó apucink van. Sokat segít, fel is kel éjjel, ha kell (pedig 6-ra jár dolgozni). Amikor még Lottika picike volt, és depikés voltam, tartotta bennem a lelket.

Kriszti! A szomszédban lakik egy 94 éves bácsi, imádja Lottibabát. Ő a pótdédink.

gyerekszáj -miközben Lotti ordít, mert fürdés helyett pucéran el akart volna menni a mamához az udvaron motorozni-
"ne nézz ide anya, oldalra forduljál, most bevágtam a hisztit"

Melinda

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Dancsi!

Akkor a mi férjeink kb. egyformák.Este sokat segít.Na,és persze hétvégén is.De éjszaka nem szívesen kel fel,de azért már volt rá párszor példa.Ha a Noémi pár éve született volna,akkor tuti,hogy éjszakázna.A nyár óta került olyan beosztásba a munkahelyén,hogy ott kell neki lenni agyilag.Nem várhatom el,hogy fáradtan menjen dolgozni.Mondta,hogy ő fel sem tudna ennyiszer kelni.Ebben biztos vagyok,mert nem hallja meg,ha felsír.Ez mondjuk azért van,mert én egyszerre ugrok,ha már egyet szól a lánykám.
Na,szerintem ez midenkinél máshogy van.Én örülök neki,hogy ennyit segít,amikor itthon van.
De jó,hogy nincs a Jozsó lábának semmi baja!Azt a cipőt én nem ismerem.

Melinda!

Jobbulást kívánok a Lottikának!

Ildi
tfildiko
 
 


Ildi,

gondoltam ám rád ma éjjel. Mert Jozsó hajnali 3-tól óránként kelt fel. Reggel kérdeztem a férjemet, és o azt mondta, hogy meg sem hallotta a sok sírást. Ilyenkor olyan lelkiismeretfurdalásom van, mert reggel jól lecsesztem, hogy miért nem kel o néha fel a babához. Tudom tök sokat dolgozik, o is hulla fáradt, de néha olyan jól esne ha legalább egyszer o menne át visszaringatni Jozsót. Szerintem fel sem tudják fogni mit jelent éjszakázni. Az elején ugye a 3-4 óránkénti szoptatás miatt csak én kelhettem és ez valahogy így is maradt. Pedig most már nem is eszik, csak el kell ringatni, simogatni, énekelni neki és attól visszaalszik.
Amúgy nem értem a babát, most zsinórban végigaludt reggelig több éjszakát, erre ma megint csinálta a musort.

Tudod mi esne jól? Ha néha-néha, napközben csak fél napra szabad lennék, pihenhetnék vagy itthon tennék-vennék nyugodtan. Eddig összesen 2-szer volt lepasszolva napközbenre Jozsó, egyszer amikor költöztünk, máskor pedig amikor Pestre mentünk bútorokat venni.


Szegénykém úgy bénázik a cipojében: alig tud felülni benne. Kép Kép
Vendég
 


Dancsi!

Én 10-szer biztos hogy keltem.(De lehet,hogy többször.)
Én azért már voltam párszor kozmetikusnál gyantáztatni.Akkor a férjem volt vele.A jövő héten pedig több órára megyek el,mert arckezelés is lesz,és jövő szombat délelőtt végre eljutok a fodrászhoz is.Vagy is remélem,mert hétfőn mentem volna,de a férjemnek jött a telefon,hogy kilyukadt az olajvezeték.Így le kellett mondanom a kozmetikát.Június elején voltam már fodrásznál,borzalmasan néz ki a fejem.És már pár délután elfutottam vásárolni is,akkor a párommal volt a lányka.De nagyon igyekeztem vissza.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Az én férjem csak az elsőnél kelt fel rendszeresen, , mert ő nagyon hasfájós volt az elején, és ez nagyon megviselt engem is. Tornáztatta stb, irtó jó volt, hogy nem vagyok egyedül a problémával. De a másik kettőnél csak elvétve kel fel, csak ha hallotta, hogy a szokottnál nyűgösebb a gyerek vagy ha beteg. Igazából én nem is akartam, hogy felkeljen. Szerintem nem kell, hogy mindketten fáradtak legyünk reggelre. Volt, hogy felkelt, és visszaküldtem aludni, inkább azt kértem tőle, reggel vegye át egy kicsit, amíg én egy picit visszafekszem. Ezzel tudott a legtöbbet segíteni.
Nyúlanyó, szerintem is az az egyik legnagyobb segítség, ha a férj hazajön időben a munkából és örül a gyerekének, eljátszik vele.
Én se hagynám órákig sírni a gyereket. Ha eljött az ideje, hogy bizonyos dolgokról leszokjanak, akkor hamarabb megvigasztalódnak. Nem kell hozzá 1-2 óra.

Magdi 7, üdv itt! Hol dolgozik a férjed, hogy ilyen későn ér csak haza?

Dancsi, örülök, hogy nincs Jozsó lábával semmi baj.

Melinda, jobbulást Lottikának. Szerintem nem sok egy bölcsis kisgyereknek, hogy havonta egyszer beteg. Sajnos ez az általános tapasztalat. Elkapják egymástólKép

Vettem kenyérsütőt, tegnap már ki is próbáltuk. Kicsit tömör lett a tésztája, de finom volt. Ha van esetleg valakinek jól bevált receptje, dobjon már meg vele légyszi, köszi!

Kriszti, vettem olyan üvegdekort, amit mondtál . Erdélyért irigyellek, én még sose voltam ott, jó lenne már egyszer eljutni végre. Talán majd a nyáron.

Seri, előre láthatólag nem tudod megúszni a tápszerezést a jelenlegi rendszer szerint. Ahhoz minimum az kellene, hogy simán szülj és a babád ott legyen melletted mindig, és akkor rakd mellre, amikor éhesnek látod, de még így se biztos, hogy megúsznád . Ne rágd magad( nagyon) ezen, azért azt szerintem megemlítheted nekik, hogy mielőbb le szeretnél kerülni osztályra és babás szobába kérni magadat, hogy szoptathasd a babát, még ha nincs is sok tej az elején. Ők nem tudják kapásból, hogy épp milyen igényű anyukával találkoztak épp, és hidd el, nagyon eltérő (sajnos) a tapasztalatuk. Ezért mondom, hogy nem baj ha szólsz, de nagyon ne rágd ezen magad.
Ja Dancsi, én három sima szülés után azt mondhatom, hogy ez nagyon változó, ki hogy van szülés után. A harmadik után nekem az utófájások voltak a legrosszabbak, de szerencsére azok "csak" szopi alatt voltak. Amúgy nagyon fitt voltam, igaz szedtem mindenféle fittséget növelő gyógynövény gyogyókat.
Gabi, milyen az az amerikai szülőszék? És használják is, vagy csak úgy van?

Szép napot!

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Dancsi, Ildi, én bizti magam mellett altatnám, ha ennyiszer felébred. Nem irigyellek benneteket.

Dancsi, miért nem adod oda Őt gyakrabban valamelyik nagymamának? Jozsóka már nem olyan pici, hogy ne tudnál nélküle kimozdulni időnként. Nem? Ha nyűgös az anyuka, nyűgös lesz a baba is. Kép

Na kitartást lányok, majd csak javul az alvókájuk egyszer.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Erika,
www.kenyer.lap.hu
ma láttam a linket egy újságban, még nem néztem, hátha találsz valamit.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Erika!

Már próbáltam mellettem altatni,az sem jó neki.De mindegy,majd csak jobb lesz.Én másfél éves koromig ilyen voltam,addig még van egy évem.

Ildi
tfildiko
 
 


Ildi,
tényleg kellene taliznunk mostmár, lenne 1-2 tippem.

Mindjárt itt vannak Magdiék, még össze kell raknom magam.
Délután majd írok, van 1-2 ötletem (asszem ma rendkívűl kreatív leszek Kép).

K.

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti!

Gyertek el hozzánk valamikor!

Ildi
tfildiko
 
 


Erika,
próbáltuk magunk közt altatni, de o csak a saját ágyában hajlandó aludni. Ami jó is rossz is.... Mellettünk még jobban bepöccen még sosem aludt el velem egy ágyban.

nagymamák:
Anyukám még dolgozik, anyósom gyakrabban tudja elvállalni, és szívesen is vállalja, de o pedig el van buggyanva a sok munkában, o is dolgozik még sokat a nyugdíj mellett. Ráadásul a sógornom pár hét múlva szül, mellette suliba jár Pestre és van egy 2,5 éves kisfia. Neki jobban szüksége van a nagymamára, mint nekem. 2 pici gyerek pedig sok. PErsze néha adom Jozsót, de nincs pofám fél napokra lepasszolni, csak hogy én pihenjek, o meg kikészüljön. Monjuk az baromi nagy segítség, hogy foznek ránk, Mami meg anyósom. Én hetente csak 1-2 alkalommal fozök, hétvégén meg szinte sose.

Lehet én vagyok a barom és több segítséget kellene elfogadnom/kérnem, de végüéis én vagyok az anyja, azért vagyok itthon, hogy velem legyen. Csak néha - mint pl. most - besokallok és kibukok. De majd túlleszek rajta. Kép Kép Kép


Lányok,
mit szóltok egy talihoz, itt nálunk valamikor? Olyan ocsmány ido van, ködben én nem viszem ki Jozsót.
Vendég
 


Dancsi!

Nekem semmi segítségem sincs,csak a férjem.Néha én is kibukok,de hamar túlteszem magam rajta.Most sem sokat aludtam,de az én kis Manócskám feledteti ezt velem.Most itt sikítozik,nevetgél.Ilyenkor nagyon boldog vagyok.Na,nemcsak ilyenkor vagyok boldog.De olyan jó hallgatni,ha vidám.

Ildi
tfildiko
 
 


Dancsi, persze, ha nincs szabad kapacitás, akkor nyilván ne add. Anyukám is dolgozik és nem is szegedi, de már várja , hogy nyugdíjba jöjjön( ősztől) és többet tudjon unokázni. Meg persze én is örülnék, ha időnként ki tudnék mozdulni.
Tali jó, ha a többieknek is ok.

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Ildi,
Ti is eljöhettek, mi meg hazakísérünk majd, jó?
Alvás: Eszter sem mindig szeret mellettünk aludni. Olyankor átvisszük az ágyába és pikk-pakk elalszik.

Erika,
és feltettétek már az üvegdekort? Nekem az volt a rögeszmém, h felállnak az ajtó elé és benéznek. Apa szerint kicsit élénk a fantáziám. Nálunk sajna a bejárati ajtóval szemben van a háló.
Erdély: csodaszép. Amikor lehetőségetek adódik, menjetek ki, megéri. Azt mondta tegnap Gergő, h nem is tudja, miért nem tesuik be az erdélyi havasokat a hójelentésbe. Nagyon profi sípályák vannak, a németek is járnak oda.
Ja, a szállás: mi mikor először voltam kinn olyan helyen szálltunk meg, ahol tiszta IKEA-s szobák voltak.
Nagyon szép szálláshelyek vannak.

Melinda,
nekünk is nyilván pót-dédi lesz, mert a néni is ezt mondta Eszternek, itt a dédi. Nagyon csípik egymást. Később lehet, hogy ott is hagyom Nála, ha összehaverkodnak.
Lottinak gyógypuszi!
Milyen sűrűn beteg?
Honnan jött a Lotti név? Már olyan régen meg akartam kérdezni.

Nóri,
a tortátok szép, a felirat pedig egyedi rajta Kép.
Mitől volt vérszegény? (bocs, ha tolakodó vagyok)

Angéla,
osztom a véleményed. Rájöttem a megfelelő szóra Virággal kapcsolatban: hihetlen kisugárzása van Kép! A szemei nagyon sokat beszélnek.

Dancsi,
Újszeged?

Hajni, Ági (nagyon eltűntél!!! ejnye-bejnye), Tünde!
HAVAT MONDANAK VÉGRE! Lehet szánkózni majd!

Ködben nem ajánlatos a séta?

Szép napot!

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


jaja, Újszeged, a Marostoi városrész.
Vendég
 


Sziasztok!
Melinda, Lottinak nagy pusza, gyógyuljon meg gyorsan!

Férjek, papák: sokszor úgy vagyok vele, hogy igenis többet is vállalhatna, néha meg úgy érzem, hogy Ő a legjobb apuka. Hazajön este 6-7 körül, utána 10-ig Lucival foglalkozik, táncolnak, tekéznek, képeket nézegetnek. Ilyenkor kicsit tudok pihizni. Van néha lelkiismeretfurdalásom, ahogy Ildi is írta, hogy rohangászik egész nap, stb, neki is pihenni kell.
De igenis igaza van annak, aki azt írja, hogy 24 órás szolgálat a hét 7 napján.... Nos az azért sok tud lenni. De persze ezt csak így egymás közt, mert mindenki csak a saját bőrén megtapasztalva tudja megérteni:-))) Másnak se legyen jobb!!!!:-)))))))))))))

Alvás: Angi, igazad van. A barátnőim is mindig azt mondják, hogy egy idő után nem fogják igényelni a manók a testi kontaktust, most kell kihasználni. Luci köztünk alszik el, utána átvisszük az ágyába, de gyakran nálunk köt ki reggelre:-)) Én is lemondtam a "hagyjuk sírni kicsit" akcióról. Azóta én is jobban alszom.

Kriszti, én imádnám a havat, de szerintem az egész országban itt esik a legkevesebb hó. No, majd meglátjuk...

Szülés óta frontérzékeny lettem, szétmegy a fejem mindjárt.

Ági tuti tanul, de hogy Tündi merre tűnt el???
H
babamama
 
 


Sziasztok!
Jol vagyunk, csak akkor tanulok, ha alszik a gyerek, meg delutan, miutan Apa hazajon. Holnap vizsgazok, utana jelentekzek. Delutan 4-kor szoritsatok! Tegnap bolcsiben voltunk, ma Angieknal, ezert sem turok nagyon netezni.

Hajni, hajra, nemsokara Te is mesz!
Puszi Mindenkinek!
Agi
agi77
 
 


Sziasztok!
Jol vagyunk, csak akkor tanulok, ha alszik a gyerek, meg delutan, miutan Apa hazajon. Holnap vizsgazok, utana jelentkezek. Delutan 4-kor szoritsatok! Tegnap bolcsiben voltunk, ma Angieknal, ezert sem tudok nagyon netezni.

Hajni, hajra, nemsokara Te is mesz!
Puszi Mindenkinek!
Agi
agi77
 
 


Sziasztok!

Kriszti, szerintem nem ajánlatos ködben sétálni. Legalább is tapasztalatból tudom ,h Pipi betaknyosodott tőle. Szerintem a bacikák ilyenkor élik virágkorukat.

Pont tegnap dícsértem meg a Csirkémet, hogy mostanában nem hisztizik. Ma olyan cirkuszt levágott, természetesen az utcán, hogy totál kiborultam tőle. A hiszti befejezése után még volt pofája rámnézni és mondani, h aja és beröhögött:-) Mondtam neki szerintem ez nem ennyire vicces, tovább röhögött és ilyenkor nem tudok én se mit csinálni és röhögök:-)Olvasztógép.

Senki nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy hol lakik:-((((((( Tessék elárulni, legalább mél címre:-)

Dancsi, én se adom le Pipit a mamának, pedig leadhatnám néha. Sajnos túlzottan hozzám van nőve és túl gyenge a szívem. Lehet, hogy saját magammal tolok ki, de így jártam:-)Nem adom és kész:-)

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Dancsi! miért nem viszed köbben sétálni? Orsi olyan jot alszik hogy csuda, Csak fel kell jól öltöztetni.

Ági! Egy kalappal!!

Angi! múlnak a pöttyök?

Erika! én sem azt mondtam sirni kell hagyni egész este. Én csak akkor arra a pár napra hagytam amikor megtanult megint elaludni a kiságyban. Ha éjjel most felsir átjövök, felveszem 2 perc után visszateszem ha aludni akar, ha szopizni akkor meg adok neki. A szomszéd engem sem érdekel mit szol ahhoz hogy Orsi sir.

Melinda! Jobbulást Lottinak! Annyira birom a szövegeit!!

Nyúlanyó! én sem adom odaOrsi csak ha végképp muszáj, 1 év alatt 4 rövid alkalom volt.

az én férjem is nagyon sokat segit! Igaz a sirásra sosem ébred fel, de ha felrázom hogy nincs eröm átjönni akkor felkel, Orsival marad amig átmászok. Néha fél óraKép

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Ja és amig tanultam az angolt, Orsi idemászott és észrevétlen benyomta a felvétel gombot. Mire észrevettem ez lett belöle. Még jo hogy nem töröltem mielöbb meghallgattam.
http://web.axelero.hu/amina512/V001.WAV

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


kARMEN, EZ NAGYON JÓ:-) De édes hangja van Orsinak:-)))

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Nyúlanyó! Köszi, én egész nap ezt hallgatom, de imádom amikor ezt csinálja.
AZért néha a sikitást is elkezdni arra meg nagyon haragszok! Anyu szoktatta rá, most meg én veszekszek Orsival.

Vettem olyan homokot amit mondtatok, de azt nézem nagyon kevés van egy zacsiban (kéz+talplenyomatnak) lehet kevés lesz? Nektek mennyi kellett ehhez, már aki csinált? És milyen vastag legyen a homok amibe belenyomom?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Ági!

Jó tanulást!

Anita!

Én a Cserzy Mihály utcában lakom.

Kármen!

Tényleg nagyon édes a hangja.

Ildi
tfildiko
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Mi is úgy vagyunk, hogy nincs segitség. Pedig néha írtó jó lenne. Főleg, hogy mindennap főzök, szerencsére szeretek főzni, de az fárasztó volt mikor még Réka nem ehette azt amit mi, és neki külön kellett, bár még most is sokszor kétfélét főzök, mert a férjem nem igen szereti a főzelékeket...Egyébként azért dolgozik olyan sokáig Ati mert 9-10-re jár dolgozni, és sajna reggel akar Rékázni (mert este mikor hazaér már alszik) , én meg próbálom most úúgy átalakítani hogy korábban menjen előbb jöjjön...
Remélem sikerül, mert nem reggel van rá szükség, hanem este..
magdi7
 
 


Seri! Olvasd el a szüléstörténetemben, h Nálunk hogy volt a csecsemősökkel, a tápszerrel. www.kissvirag.hu (a történeteknél az utolsó)
És benne vagyok vmi petícióban is, sőt, sztem fel is lehetne nyomni a "bababarát klinikánkat" ott, ahol ezt a címet kiérdemelteKép

alvás:
Erika! Abszolút így van Nálunk is. Én kelek szinte mindig, de ha kell, mert már nagyon fáradt vagyok, megbökdösöm a férjem (aki magától nem kel fel a sírásra), és megy. Én is tiszteletben tartom, h Ő dolgozik, Én kelek többször. De ma éjjel pl magától is felkelt, mert estére totál lepukkantam, és ezt észrevette, segített.
(sztem ez a felkel e a sírásra dolog programozás kérdése, alvás előtt, ha tudja az ember, h éjjel figyelnie kell, akkor figyel)

Bea! Aranyos vagy, kösziKép. De nem olyan vészes az Én helyzetem, végülis csak 2 gyerekem van összkomfortom, gépeim, amik segítenek, eldobható pelenka, rendes férj, nincs kert. Depisebb napjaimon is így kéne ezt látnom:D
Ja, és egy közeli rokonunk várja a 4.babáját, Tesóméknál sincs kizárva, h lesz 4. baba. Na, Nálam ez az öngyilkos kategória:D. És előttük hajtok fejet.

Enikő! Örülök,h rendben vagy!!! Sztem beszélj a pároddal már most a várható éjszakákról, hadd készüljön fel lelkileg.
Lehet, h Bogi lepasszolása nem lesz optimális megoldás, mert érezheti azt, h a Tesó miatt lerázzák, van ilyen... És nem lesz könnyű dolgod, mert jobban egyedül vagy, mint Én. Nekem azért van kimenőm néha.

Most pl mióta Kriszti írta, h mennek korizni, fejembe vettem, h Nekem 7végén koriznom kell! És megyek is, egyedülKép. Egyedül vágyódom el mindenhová amúgy, szeretek csak kinézni a fejemből, egyedül ülni az autóban... pausa.

.:Angi:.
angiszeged
 
 


Erika!

Mi is most szeretnénk venni kenyérsütőt, de amit a Kriszti irt honlap tenyleg jo (nézegettem), bar nem 10 perc mire utana jarsz jo recepteknek. De gondolom te kipróbált receptre gondoltál...

Magdi
magdi7
 
 


Magdi,
látom, hazaértetek Kép. Elaludt a trolin Réka?

Karmen,
Eszter elaludt, ezért nem tudom meghallgatni, de ha felkel, együtt fogjuk.

Ági,
szorítunk!

Anita,
a fotóalbumban van egy kép, amin látszik. Ha nem sikerül kitalálni, akkor majd elárulom. Segítség: egy házban Angival, csak alattuk-mellettük, egy utcával arréb Ágitól és nem messze Hajnitól és Anditól (tényleg Andi, hol vagy?). Seri is itt lakik 2 utcával arrébb.
Még valami: Tünde sincs messze Kép.
Kitaláltad Kép?

Egy tuti recept (nekem):
sült alma! Isteni finom, a sütőben piilanatok alatt elkészül.
Kismókusoknak natúran, Nagymókusoknak olvasztott csokiba mártogatni, mint a fondüt Kép.
És persze abszolút diétás Kép.

Kriszti

Kép

Kép
eszteranyu
 
 


Kriszti!

Mar 13:30-kor aludt Reka, de mivel a troli uj volt neki, csak nezegetett, itthon viszont mint a tej..nezd meg az ICQ-t..
magdi7
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: