Sziasztok!
Köszönöm a sok megértést és jó tanácsot.
Nem vettem egyiket sem érzékenyen nem kell félni. Örülök,hogy valakivel meg tudom beszélni ezeket a dolgokat.
Időközben már eldöntöttem,hogy hazamegyek és anyunak is szóltam,hogy a szobámat rendezze kicsit babamódira.Mondjuk azzal nem sok dolga lesz, eleve babaszobám volt. o_o
Teli mesés poszterekkel,mert szeretem rajzolni a figurákat.Inkább csak a babakellékeknek szolt a készités.
Aggodalmam csak annyi az otthoni léttel,hogy 2+1,5 szobás panelban anyum és élettársa, nővérem és élettársa a kétéves gyerekkel.Szóval kicsit szükös lesz, viták pattanhatnak ki akaratlanul is ennyi ember között,de azt mondják sko jó ember kis helyen is elfér.
De a kutyum ha falat kaparok sem jöhet.
A párom munkahelyén már most mozgolódnak az emberek,hogy tarthatnák vissza a szabitól.Míg facér volt azzal az indokkal rángatták túlórákba,hogy neked úgysincs senkid. Mikor összejöttünk akkor arra hivatkoztak,hogy "nekünk családunk gyerekünk van". Most kíváncsi vagyok mit fognak kitalálni,hogy továbbra is az egyik legjobban húzó ló maradjon nekik.
Nagyon nehezen tudta kiharcolni,hogy a naptárban felkerüljön készenléti időre a szabija.
Akinek többet mond a dolog megnevezem,hogy a Váci Cementipar melletti Zsáküzemről van szó.
Ha valakinek dolgozott ott valakije,vagy csak a pletykákat hallotta, sejtheti mik folynak ott.
Ejj sehogy sem jó... hogy kerültem ennyire lehetetlen helyzetbe....egy ekkora T-betűs zsákutcába.
Ennek ellenére szeretem a párom,és elmondtam neki hogy első babaheteink bizony Miskolcon fognak megtörténni.
Előtte sokat beszélgettünk a helyzet megoldásáról és elfogadta a dolgot.De mikor biztosan kijelentettem megkaptam a megjegyzést,hogy el akarom őt szakítani a lánytól,és biztosan soha nem jövök vissza.Majd azzal fogom zsarolni,hogy menjen ő ha látni akarja a lányát, és oldja meg az itteni problémát ha azt akarja hogy hazajöjjünk...
Elkeseredtem,hogy ilyet gondol rólam...
Csak annyit kérdeztem tőle,hogy ilyennek ismer e.
Azonnal megbánta,de megértem a félelmét.
Teljesen igazat adok mindenkinek aki megkeseredettnek és önsajnálónak lát...én is ezt érzem,ennek érzem magam.A páromnak ezerszer elhangoztattam azt is,hogy idegileg nem bírok ki ennyi stresszt,ha nem történik valami megkattanok.
A válasz ölelés pár simogatás és részéről letudva a nyugtatás.
apja ugye 5-én megkapta a fizetését és onnantól minden nap kiabálás volt.Benne a kellemetlenségek,hugy 6.án volt az esküvőnk és előtte érkeztek hétvégére anyumék.Hát előttük is rendesen bemutatkozott.Beléjük is kötött,de sajnos rossz fába,mert anyum tréfásan ugye de nem hagyta magát.
Ugye az eszmei párbaj nála ész hiányában elmaradt,és azóta is anyám az egyik kedvenc témája.No meg egy veszekedés alkalmával belém is annyira belémkötött,hogy szembeköptem.
Ezzel befejezettnek tekintettem az ismerettségünket.Nem köszönök,nem veszem tudomáasul,és többet nincs elnézés és megbocsátás mint eddig megannyiszor.
Tegnap a helyzet teljesen elfajult.Rátámadt a páromra egy seprűvel.Kezet mert rá emelni,ez annyira kiborított,hogy az első kezembe akadó tárggyal nekiestem./egyéb fatestápoló...boken névre hallgat./
Szegény páromat eltaláltam a bokáján,jegelhettem neki.
Mondja valaki,hogy az ilyen helyzet már nem tartozik sehova.
Ez már családon belüli erőszak...és még erre se lehet felhívni semmilyen intézmény figyelmét?
Elkeserítő,hogy merjem itthagyni a két szerettemet.Mindennap rettegve fogok telefonálni vajon melyiknek esett baja.
Tényleg ennyire reménytelen magyarországon az idegbeteg alkoholisták elleni küzdelem?
Üdv: S.