Új privát üzeneted érkezett!

Szia!

Szerintem én is kiviszem, bár mostanában többször is szellőztetek.
Én Gyöngyöre járok, gazdálkodási szakra, a párom meg az egyetemi kiegészítőt végzi töriből itt Egerben. Most épp az informatikával küzdök, szombat du. megyek belőle.

Képzeld, Zazus megégette kezét a meleg párásítóval... nagyon mély a seb, a középső ujján az alsó ujjpercén nincs bőr Kép
A legrosszabb, h mindketten a szobában voltunk! Ja, Béci mondta, h a jobb keze, én hülye meg csak azt néztem meg. Másnap láttam a sebet.... Nagyon szégyellem magam, meg lelkifurim is van, de meg is érdemlem! A drnő ma volt kint, mondta, h kell kb. 3 hét, mire rendbejön.

Tehetnél fel képet a profilodba v ide a kiscsajról Kép, biztos nagyon aranyos!!!
Vigyázzatok magatokra!

Andi
messy
 
 


HELP! Csajok, van olyan köztetek, akinek volt/van olyan Pampers katalógusa, amiben a határidő még nem járt le?
Meghosszabították a játékot, de egészen eddig elfelejtették közölni, hogy csak olyanok játszhatnak, akiknek új katalógusuk volt/van. Nekünk kigyűlt egy 12pontos játékra pont, szeretném megkérni a fiamnak az elefántot, de a saját nevemen már nem tudom. Egy katalógussal pedig több játékra is be lehet küldeni, csak úgy tűnik, akik korábban kezdték el gyűjteni a pontokat, azokra nem vonatkozik a játék meghosszabítása :$
Tudna valamelyiktek segíteni? Légysziiii!
- Adrien
sadrien
 
 


Hello Andi!

Félév kipipálva, remélem Neked is ment az informatika!
Nektek van képetek feltéve? Hogy tudom megnézni? kicsit bénázok, fotot fogok én is rátölteni, csak IDŐ KELLENE!
Liza már annyira akar egyedül ülni, de még csak támogatva megy. De ha fekszik, és nem tud egyedül felülni, mérgesen vonyítgat egyet-egyet, amíg vki fel nem húzza. Állandóan ilyen ekcéma-szerű izék jönnek a bőrén. Most kapott egy szuper krémet, de nagyon erős, nem akarom állandóan kenni.
Hogy van Zazus ujja?

Kata
Vendég
 

 
 

Szia Kata!

Gratulálunk a félévedhez!!!! Kép
Nekem is sikerült vizsgám, a mostanit pedig épp az imént mondtam le Kép Eléggé beteg vagyok, reménykedek, hogy Zétény nem kapja el...

Tegnap kihívtuk a drnőt, ekcémaszerű foltok miatt Kép Elocomos krémet kapott, amit már régebben is használtunk. Ez is elég erős, időnként Neogranormonnal váltogatom -próbáljátok ki Ti is! Zaznak sokszor használ.
Naggggggyon érzékeny a bőre, figyelni kell rá. Pedig még a gyógyszertári fürdetőben mosdatjuk.... nem tudom, mitől jöttek ki a pöttyök. Illetve egy tippem van: az utóbbi időben vajaskenyér ment sajttal, joghurt, túrókrém... most egy kicsit visszafogtuk a tejtermékfogyasztást.

Az ujja egyébként gyógyulgat, már nem kell bekötni! Kép

Zazus is épp így volt az üléssel (most folyton járni akarna, már mindenkinek derékbántalmai lesznek itthon Kép) Szerintem egy kicsit ültetheted. Etetőszék, hordozó, babakocsi v valami olyan amiben nem teljesen ül...

Ja, képet megnézheted, ha a Messyre kattintasz. Ez egy nem régi kép, kicsit kislányos.... Kép

Tegnap elmentünk a Népkertig, persze, ott ordítani kezdett. Én meg tudván, h bármit csinálok felesleges, zenét hallgatva toltam magam előtt... ha láttad volna a járókelők arcát! És a legrosszabb, hogy én is megbotránkoztam, ha ilyesmit láttam. Régebben még kivettem és fél kézzel toltam a kocsit, de most hideg is van, nehezebb is lett Zazus... no és nem is 5 percre voltunk. Persze, mire hazaértünk, elaludt -még utána kb. 3/4 órát maradt az udvaron, én pedig félpercenként néztem ki rá Kép

Bocs, hogy kisregény lett! Kép

Andi
messy
 
 


Sadrien!

Nem volt ilyen katalógusunk, sajnos, nem tudok segíteni!
Andi
messy
 
 


Andi, köszi, hogy megnézted Kép
sadrien
 
 


Sziasztok!

Andi javaslatára áttérnék hozzátok. Először a szülészetek topicban próbálkoztam, mert az egri és az ózdi szülészet között vacilálok. Azt hiszem az ózdi mellett maradok, de majd járok az itteni orvosomhoz is, ő megérti a választás okát. A jövő héten el is megyek hozzá konzultálni. Én még nagyon messze vagyok attól, hogy olyan kis tündérem legyen, mint a ti Lizátok ill. Zétényetek (megnéztem a képet, tündér!), mert csak öt hetes vagyok. Kép)) Friss az élmény. Még nem is fogtam fel, na meg most inkább csak az aggodalom van még, hogy minden rendben legyen.
Félig meddig én is csatlakozhatok hozzátok olyan szempontból, hogy bár mindkét szakomat tanítom, a magyart és a németet is, de németből csak az abszolutóriumom van meg, most csinálom a szakdolit, március végéig kell leadnom, aztán nyáron államvizsga. Évek óta húzódik, nehéz a munka mellett, na meg mindig volt valami, ami miatt toltam.
Szóval elég zsúfoltak a napjaim. Amióta kiderült, hogy jön az utód (ez volt az első hónap, hogy nem védekeztünk:Kép), azóta a napjaim harmada vagy álmodozással telik, vagy kismama könyveket olvasok, esetleg a neten lógok valamilyen babaoldalon. Mérges is vagyok magamra, mert annyi dolgom lenne! De most valahogy minden háttérbe szorult, és csak az öröm és kíváncsiság van. Na meg persze az aggodalom is...

Bocsi, jó hosszú lettem! Vigyázzatok magatokra, és a picikre is!

Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Már az leőbb is írtam, de nem jelent meg. Tegnap próbáltam változtatni profilomban az emailcímet, sikerült is, de azóta nem tudok belépni Kép ezért most Messyke....

Most szopi közben hallottam, hogy Zazus szipog... pedig már azt hittem, nem kapja el... kap C vitamint is...

Kata! Mikor költöztetek Egerbe és miért pont ide?

Judit! Nagy-nagy gratula picurhoz!!! Szerintem abszolút természetes, hogy más nem is érdekel.Ez így van jól.... én az első harmadban hánytam és aludtam Kép Jó program Kép
Egy tanács: ha aggódós vagy, kerüld a szakkönyveket és a Kismamát! Én rengeteget bőgtem miattuk, pedig nem kellett volna!
Élvezd ki a terhesség minden pillanatát Kép

Pusz
Andi
messyke
 
 


Szia Andi!

Kösz a bíztatást! Megfogadom a tanácsodat, mert rájöttem, hogy hülyeség ilyenekből túl sokat olvasni. A Nők Lapja társalgóban bementem a "Elvetéltem" topicba... Nem vagyok normális... Ilyet többet nem csinálok. Inkább beszélgetek olyan rendes kismamákkal, mint ti. Kép

Nekem egyelőre nincsen hányingerem egyáltalán, remélem, nem is lesz. Anyukám sem volt rosszul, talán örököltem. Kép De azt mondják, a rosszullét még később is jöhet. Kép

Egyébként mi 4 éve lakunk Egerben, katonatiszt a férjem, így kerültünk ide. Előtte Szabadszálláson laktunk 2 évet, de mindketten egy Ózd melletti faluból származunk, ahol a szüleink élnek.

Ti mivel foglalkoztatok a kicsik előtt? A gyes alatt kezdtetek el tanulni? A férjeitek hol dolgoznak?

Andi, remélem, Zazusnak nem lesz komolyabb megfázása, és segít a C vitamin!

Minden jót nektek!
Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok Andi és Judit!

Annyira béna vagyok, napok óta próbálok felküzdeni egy fotot a profilomba, de nem megy. állítólag túl nagy.
Judit, gratulálok a babához, én ilyenkor kis zsákosnak hívtam...
Én imádtam terhesenek lenni végig, bár az elején hányás-alvásKép, a végén meg nem fértem a saját pocakomtól!
Én 10 év Bp után költöztem Egerbe, mert férjhez mentem, Csabi Mezőkövesden dolgozik, a Reumakórházban. Én a MALÉV-nál voltam légiutaskísérő, majd egy portugál bankban húztam az igát. Ja és volt egy kis Westel is. A tesóm egri, itt él a nagyim is, úgyhogy nem idegen a hely. A nővérem most 19 hetes terhes, szorítsunk neki!!!
Én otthagytam a jogi egyetemet 2 év után, nem ment a pszichés terror. Most kezdtem el itt a főiskolát. Igazából írni imádok, majd meglátjuk mi leszek "nagy" koromban.
Zazus náthás? Én úgy félek ezektől a téli betegségektől, Liza még csak egyszer volt kicsit taknyos. Ő is nagy mester a babakocsis vonyításban, ki kell venni, tudományos arccal körbetekint, és megnyugszik. Bár a múltkor a piactól cipeltem hazáig...Ilyet nem sűrűn akarok tenni, már majdnem 7 kg, megszakadtam.
A járókelőkkel ne törődj, ha én fülhallgatóval babakocsival láttalak volna Andi, biztos nagyon jót nevetek.
Judit! Én csak rosszat hallottam az egri szülészetről, orvosi szemmel is. Nem ajánlom. Ha van Ózdon ismerős doki, menj hozzá inkább, ha nincs, miért nem mész Pestre?

rohanok, Liza éhes!

Puszi, Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Olyan jó, hogy lettetek! Örülök nektek! Kép

Reggel már orszívózni is kellett és hőemelkedése is volt. Mivel még Zazus is csak egyszer volt náthás, így eléggé kétségbeesett vagyok most... természetesen, drnőnk pont most van szabadságon Kép

Milyen izgalmas életetek volt! Én születésem óta itt élek, még csak koleszos sem voltam soha! A Sttatisztikai Hivatalban dolgoztam, mellette kezdtem el tanulni gazdálkodásin. A párom pénzügyőr -a két mhely egy épületben van -ott ismerkedtünk megKép Én nagyon féltem, hogy lehet e kisbabám, mert anyumnak 6 év kezelés alatt jöttem össze, ezért hamar úgy döntöttem, hogy megpróbálhatnánk! És most itt van Kép Kép Kép

Judit! Le vagy tiltva az ilyesmikről!! Itt a babaneten se mindent olvass el!!! Kép Én is betévedek néhq olyan helyekre, hogy utána fél napig bőgök meg retttegek!
Terhességem alatt mindig siettettem az időt, pedig milyen jó volt!
Ti merre laktok?

Kata! Gratula a tesódnak! Képet kicsinyítsd!!!

most mennem kell tanulni
pusz
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

Én is nagyon örülök nektek. Lyukas órám van éppen, és rögtön leültem a gép elé. Olyan jó volt, hogy mind a ketten írtatok! Persze itt a suliban sem mindig tudok leülni, ha nincs órám, mert még nem tudják, hogy terhes vagyok, illetve csak 3 kedves kolléganőm, akiknek hétpecsétesként elmondtam. Ezért babaoldalra nem mindig tudok fellépni. Most is itt van balra a dm ill. a Nivea reklám, ha vmelyik kolléga elmegy a gép előtt, nem is feltűnő... Kép
Minden esetre nem akarok szólni a 12. hétig, mert ha a kollégák között elterjed, akkor a gyerekek között is. Aztán ha bármi gond lenne - ne adja Isten - , nem akarom, hogy a gyerekek is tudjanak róla. Szóval titok, de szerintem az arcomra van írva. Mindig mosolygok, és feldobott vagyok. Még akkor is, amikor hullafáradt vagyok. Kép

Mi a Laktanya utcában lakunk, ez közvetlen a laki mellett megy felfelé. Két és fél éve kaptunk ott egy szuper szolgálati lakást, nagy mázlink volt!

Kata, gyerekkoromban voltak olyan álmaim, hogy légiutaskísérő leszek, de aztán a gimiben a német mellett latint tanultam, így kevés lett volna a nyelvtudás. Az egyetemen megcsináltam angolból az alapfokút, de nem nagyon tudok beszélgetni. Így a német maradt az egyetlen, ami idegen nyelvként igazán megy. Ezért választottam azt a magyar mellé. Az irodalom mindig a kedvencem volt. Kép
Kata, a férjeddel hogy ismerkedtél meg, ha mezőkövesdi? Mióta vagytok házasok? Szorítok a nővérednek!

És ti, Andi? A leveledből azt szűrtem le, hogy nem sokkal Zazus előtt volt a nagy esemény. Az, ha valaki egy helyen él, az nem jelent unalmas életet! na és persze a sok költözés is lehet unalmas és színtelen. Nem ettől függ, hogy milyen az életünk, hanem tőlünk. Gyógyulást nektek, csak nem lesz semmi komolyabb. Adj neki jó sok kamillateát!
Ja, tanács megfogadva, nem olvasok többet rémtörténeteket! Kép

Egyébként Ózdon van ismerős orvosom, na meg a kórházban amúgyis sok ismerősöm dolgozik. Na és persze ott vannak a közelben a szüleim. De ami miatt szerintem biztosan Ózd mellett fogok dönteni, az a kórház felszereltsége és igényessége.

Na megyek, mert mindjárt csengetnek. Szünetben beözönlenek a kollégák, rám meg itt mosolyog egy bébi a monitorról. Kép

Sziasztok, puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Úgy örülök, hogy végre egriekre találtam. Én is egri vagyok, júliusra várom első babámat, most a 14. héten járok. Juca! Én is gondolkodtam, hogy lehet, hogy máshol kellene szülni, félek az egri kórháztól, nem sok jót hallottam én sem. Egyébként nekem is Varga Zsolt az orvosom. De lehet, hogy igaza van a többieknek, elég egy jó orvos és szülésznő.
Andi! Nagyon szép a kisfiad, én is fiút szeretnék, remélem ilyen kis aranyos lesz ő is.
Tudnátok nekem szülésznőt ajánlani, akivel meg is voltatok elégedve?
Előre is köszi: Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

Judit! A férjem nem mezőkövesdi, ezt muszáj kihangsúlyoznom. Én már éppen a farkaskutyák közé akartam vetni magam, mert úgysincs rendes pasi a földön, amikor is 2002-ben meghívtak egy szilveszteri bulira a barátnőim Egerbe, és itt találkoztunk Csabival,lett is belőle 7 hónap alatt házasság.Kép
Volt egy előző terhességem, de most nem beszélünk erről,jó? Nem lesz semmi baj, csak ne pánikolj. Azért homokba se dugd a fejed, de szelektáld az infókat, no meg a sok "jó" tanácsot! A klinikán hallottam a legdurvább rémsztorikat a kismamáktól...
Andi! Még nem is írtam, hogy Zazus gyönyörű! Irtó huncut feje van!
Milyen orrszívótok van, gépre köthető?
Tök jó, hogy ilyen hamar összejött nektek is a baba. Én is azt hittem, hogy nagyon sokára fogok teherbe esni, de Liza 2 hónap alatt összejött. Nagyon meg akart születni!! Persze a végén nem kapkodta el, már a 41. héten jártam, és rimánkodtunk neki felváltva a férjemmel, hogy jöjjön már elő! Ügyesen megszületett, én a gátmetszéstől eléggé paráztam, de végül nem is volt, olyan jól kimasszírozta belőlem a babát a szülésznő. Ebből is látszik, hogy tényleg nagyon fontos a jó szülésznő. Én nem választottam, de olyan jól kifogtam, hogy a következőnél biztos megkérem, hogy legyen velem.
Zazusnak mikor bújtak ki a fogacskái? Liza ebben a témában még nem villantott, akárcsak hajnövesztés ügyben...

Zita! Én is júliusra voltam kiírva! Te hogy érzed magad terhesen?

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Jó, hogy gyarapszunk Kép
Köszönjük a sok dícséretet!!! Aranyosak vagytok!

Kata! Hogy haladsz a képpel??? Várjuk!
Elektromos orrszívónk van, meg tulképp minden fajta, de ez vált be. A porszívóstól én idegenkedek, nem is sikerült vele... Hát hajkoronával egyenlőre mi sem büszkélkedhetünk Kép A fogak közül 2 hat hónaposan, a másik 2 pedig 8 hónaposan jött... jó sokáig tart míg kibújnak...

Judit! Az esküvőn már Zaz is velünk volt (3 hónapos pocaklakóként, előtte pénteken voltunk hüvelyi ultrahangon Kép) Szerencsém volt, mert addig nem híztam, de a következő szombatra már igen! De így akartam, mert a tavaszi babácskához ragaszkodtam (tudtam, sokat fogok hízni és a nyár nehéz lett volna), valamint a megismerkedésünk első évfordulóján szerettem volna férjhez menni, ami szeptember végén volt!

Zita! Üdv körünkben!
Én tényleg úgy gondolom, hogy akár egy réten is lehettem volna szülés közben, mert akikben bíztam velem voltak. Nekem megnyugtató volt, hogy bármikor elmehettem az orvosomhoz -aggódós lévén el is mentem kb. 2hetente. És szülésre is gyorsan beértünk. /Bár gondolom, nem kezdték volna el nélkülünk Kép/ A csecsemősökről tényleg nem sok jót tudok mondani - talán 1-2 aranyos van közöttük és a drnő, aki a babákat vizsgálja minden nap! De hallottam már sok ellenpéldát is: voltak fullextrás kórházban úgy, hogy a dokijuk feléjük sem nézett, csak a varratszedéskor. Hát, nálam jöttek minden nap: hőn szeretett orvosom és szülésznőm is és segítettek, tanácsokat adtak!
A szülésznő orvostól is függ, mert van olyan doki, aki kifejezetten XY-nal szeret csak együtt dolgozni! Még van idő, de ha itt szülsz, megkérdezhetem, aki velünk volt! Amúgy még az akkori ügyeletes szülésznő is odajött segíteni, ő is nagyon kedves volt....

Pusz és jó éjt!

Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

3 egri is, ez szuper!

Zita, üdv körünkben! Dolgozol még? Merre vagy ovónő? Mi az Epreskert úti ovi mellett lakunk! Kép)

A kórházról az a véleményem, hogy mindenki ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát. Nekem az ózdi nyilván az ismerős környezet és a szüleim miatt is kedvesebb. Ha ők nem ott élnének, és nem lenne ott a kamaszkori orvosom, akkor én sem mennék el.
A legfontosabb az orvos és a szülésznő. Ha bízol bennük, jól fogod érezni magadat, mindenki ezt mondja. Varga Zsolt nagyon jó fej, az egyik legjobb doki. A héten elmegyek hozzá a férjemmel, és elmondjuk neki, hogy mi a gondunk, és mit tervezünk. (Egyébként Pisti is ismeri, mert Zsolt egy ideig dolgozott a honvédségnél, ahol a férjem katonatiszt.)Szeretnék vele is kapcsolatban maradni, hogyha bármi gond van, ne maradjak Egerben sem orvos nélkül, na meg uh-ra, vérvételre ide is szeretnék járni, mert bár Ózd nincs messze, nincs mindig alkalmam elmenni oda. Pláne, hogy július elejéig dolgozni szeretnék, és júniusban van egy érettségiző osztályom...
Az egri szülésznőkről csak jót hallottam, eddig bárkivel beszéltem, azt mondta, hogy bátran ajánlja az övét. Kép De a héten megkérdezem a szomszédomat, aki szintén babát vár (egy hónappal korábban, mint én), és szülésznő az egri kórházban. Kép Igaz, az első gyerkőc születése előtt abbahagyta a munkát, és ez 2,5 éve volt, de biztosan tud tanácsot adni.Ő is itt szült.

Kata, meséld el légy szi az előző terhességedet! Tényleg szeretném tudni... Ritka szerencsés vagy, hogy nem volt gátmetszésed, sok helyen rutinszerűen csinálják...

Kata, akkor Zazus azért olyan szép, mert szerelemgyerek! KépJobban van?

Azt hiszem, a miénktől mindenki kapcsolata frissebb, ahogy olvasom a hozzászólásokat. Mi 12 éve jöttünk össze a férjemmel, és 6,5 éve vagyunk házasok. Kép) Ezt übereljétek! Majd egyszer elmesélem a történetet, ha érdekel benneteket!

Na megyek mert még van ma estére néhány dolgozatom!
Vigyázzatok magatokra és a picikre is, Zita a pocaklakóra különösen! Kép

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!

Judit! Ez érdekes, hogy épp az Interneten találkozunk, én ugyanis pont az Epreskerti oviban dolgozok, ahol ti laktok. Ismerem onnan a házakból, ahol ti is laktok :Terjékéket, bár csak köszönőviszonyban vagyunk, nekik is nemrég született a 2. babájuk, meg ismerek még egy családot, vagyis inkább csak a gyerekeket az óvodából (Végh Márk+Vivi), nekik is most született a 3. kistesó. Ott sok kisgyerekes család lakik. Ismered te is őket?
Én még dolgozom, és szeretnék is amíg jól érzem magam, akár májusig, hogy már én vinném végig a csoportomat ebben az évben. Sok "katonagyerek" jár hozzánk, lehet, hogy még egyszer a ti bébitek is hozzám jár!?
Kata, Andi! Igazatok lehet, hogy nem a kórház a legfontosabb. Meg már abba is belegondoltunk, hogy az milyen rossz lenne, ha elmennénk máshová szülni. Akkor a férjem sokkal kevesebbet lehetne velem, nem olyan, mint itt, hogy bármikor bejöhet megnézni minket. A jó kórház nem pótolná, hogy távol vagyok a családomtól.Nem is igazán a szüléstől félek, hanem, hogy utána milyen rossz lesz bent az az 5 nap.
Eddig szerencsés voltam a terhesség során, semmi problémám nem volt, csak hallomásból ismerem a rosszulléteket az első 3 hónapban. Talán annyi, hogy kicsit fáradékonyabb vagyok, de ezt sem igazán foghatom erre, mert eddig is imádtam aludni, lustálkodni.
Mi tavaszi babát terveztünk, de csak 6 hónap után sikerült, így lett belőle nyári. Nem tudom pont a nagy melegben, hogy bírom majd nagy pocakkal, de majd meglátjuk. Bárcsak már ott járnánk. Már nagyon várjuk, kíváncsi vagyok rá, milyen lesz a babánk. De végül is csak az a fontos, hogy egészséges legyen.
Na, megyek közben a férjem káposztás tésztát csinált nekem, mert azt kívánom.
Sziasztok: Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

Milyen mázlista itt vki, a főzni tudó férjével...Zita, ha iszonyú meleg nyár lesz, tényleg nehéz egy kicsit a vége, nekem mázlim volt az idővel. Az utolsó hónapot már Pesten töltöttük, mert nem akartam Egerből felrohanni folydogáló magzatvízzel. A terminus napján be is fektettek, és tényleg úgy indult a szülés, hogy elfolyt a víz, fájások meg sehol. Na később aztán érkeztek...Amikor beindult a szülés volt 20 percem, amikor majd besz..tam a félelemtől, de aztán rámtörtek a fájások és már nem volt időm félni. Csodaszép élmény volt!

Judit! Én őszintén nem akarlak sokkolni, de ha kéred...Terhes lettem, kisfiam lett volna, Down-kóros volt+ nagyon súlyos szívfejlődési rendellenesség, operálhatatlan ha megszülöm, de ki sem tudtam volna hordani a klinika szerint. Meg kellett szülni a 17. héten. Röviden ennyi, én már feldolgoztam. Segített Liza és Csabi, no meg az, hogy beszéltem róla, és nem rugdaltam titkolózva a szőnyeg alá a témát. Senki soha nem tudta megmondani, hogy miért történt, a családban nincs semmi betegség, ehhez meg még fiatalok vagyunk. BOcsánat, nem zaklatok senkit tovább a témával, már így is károgok! Most a Ti örömötöké a főszerep, és biztos egyikőtökkel sem lesz semmi gond.

Andi! Nekünk is kis kézi elektromos orrszívónk van, de Liza már profin eltolja magától, ha közelítek! Ma volt nálunk egy 10 hónapos vendég kisfiú, és a gyerekem annyira rámenősen közelített, hogy a kisfiú sírva menekült. Majd még átveszem vele a férfi-nő szerepeket...Kép

Továbbra is bénázok, nem tudom tömöríteni a képet. Jajjaj.
És legyen már tavasz!

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Hát nem tudom, hogy a folyamatos citromolajos párologtatónak köszönhető e, de egyenlőre nem kell túl gyakran orrszívózni -napi kettő. Már csak úgy lehet, hogy "ráülök", a karját leszorítva.... brrrr.... naggggyon rossz, mert csak sír és kiabál. Az érdekes, hogy utána nem haragszik rám és az orrszívóra sem. Viszont -és Kata, nem akarlak elkeseríteni- úgy tűnik igaza lett az ismerőseimnek, hogy ha a baba nagyobb, nem hozza ki rendesen. Én nem nagyon tudnék mit kezdeni a porszívóssal...

Kata! Nem kell tömöríteni, csak a képkezelőben átméretezni. Aztán engedi!!!
Tavaszt én is várom, mert majd sokat sétálunk!

Judit, Zita! Klassz, hogy tudtok dolgozni. Nekem az utolsó 3-4 hónapban feküdnöm kellett -megemelt ággyal. Aztán letelt a kritikus időszak, felkeltem, jöttem-mentem, lépcsőztem, de Zétény csak 2 nappal a kiírt előtt érkezett. Pedig mennyit rettegtem a koraszüléstől és majdnem indított szülés lett Kép

Zita! Elvileg a 4. napon reggel lehet hazamenni. Látogatók a szobában nem lehetnek, társalgó van kialakítva erre a célra. Én csak a férjemnek engedtem, hogy jöjjön, de sajna értetlen rokonok nem vették ezt figyelembe. Általában akkor érkeztek, amikor már 1 perce ültem folyamatosan vagy mikor Zazus kint volt velem. (babás szobában voltam, de délelőtt bent vannak, mert fürdenek, vizsgálják őket stb.) Olyankor baba betol, anya kimegy, anya majdösszeesik, anya kedvesen mosolyog, rokonok zajonganak Kép

Judit! Persze, hogy érdekel! Mesélj!!!
messyke
 
 


El sem köszöntem, bocs Kép

És kérdezni akartam, hogy milyen neveitek vannak??? Ez olyan izgi, mármint a névválasztás!

Pusz
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

Végre tudok írni. Egy kicsit húzós volt a tegnapom, de ugyanakkor izgalmas is. Szóval, hol is kezdjem. Először leírom, mi történt, aztán válaszolok külön-külön is, jó?
Tök jó, hogy vagytok! A férjem szerint a "netes" barátnőimmel lassan többet beszélgetek, mint az évek óta ismertekkel. Kép
Szóval,képzeljétek, beteg lettem. Kép Már tegnapelőtt este is fájt a torkom, aztán éjszaka alig tudtam aludni, reggel fájt a fejem, és szédültem. Bementem dolgozni, mert csak két órám volt,a kedd a leglazább napom, de a második órán már alig bírtam beszélni.

Elmentem dokihoz, felsőlégúti megbetegedés. Mondtam, hogy kismama vagyok, ezért nem írt fel antibiotikumot, csak egy garat- és egy orrsprayt. Na meg C-vitamint.
Amikor hazajöttem, akkor elővéve a sprayket, olvastam a betegtájékoztatót, és az orrsprayt nem is használhatják kismamák. . . Kép Maradt a másik, a Bioparox, az jó szerintem.

Este hőemelkedésem is volt, de nem ment 37,5 felé, remélem, nem is fog. Ha belázasodok, akkor marad a hidegborogatás, ugye? De ma már sokkal jobban vagyok. Itthon pihizek, még holnap sem megyek. Jobb, ha kifekszem. A kolléganőm hozott infralámpát, mert a doki szerint a homloküregem is tele van. A férjem hagymateát készített, állítólag csodát tesz, én még eddig nem próbáltam. De az íze finom! Kép

Persze most azon kezdtem el aggódni, hogy nem valami intő jel lehet ez, hogy a sok zöldség és gyümölcs ellenére így megfáztam. . . Túlságosan le van gyengülve az immunrendszerem, talán gond lehet. . . Biztosan hülyeség, de én mindig pánikolok.

De tegnap nem csak ennyi történt. Tudjátok,hogy vacilálok az ózdi és az egri kórház között. Szóval este, miután megittam a hagymateát, elmentünk a férjemmel a nőgyógyászomhoz,Varga Zsolthoz. (Zita, tök jó, hogy te is odajársz!)
Szóval bár még nagyon kicsi a terhességem (6.hét körül), azért mentünk el a hozzá a férjemmel, hogy megbeszéljük vele ezt a dilemmát. Pisti is ismeri, mert Zsolt egy darabig dolgozott a laktanyában. Gondoltam, biztosan megért, és talán tanácsot is ad. Nagyon rendes volt! Azt mondta, hogy ha Ózdra húz a szívem és a családom, akkor menjek oda, neki az a lényeg, hogy jól érezzem magam. Ráérek dönteni, ő elmondja majd a jó és a rossz oldalát is, de a terhesgondozást szívesen vállalja, ameddig csak akarom, akkor is, ha nem itt szülök. Az UH és a vérvételek úgyis egyszerűbb,ha általában itt zajlanak majd. Ha Ózd mellett döntök, ő átad majd az ózdi kollégájának, és elmond minden fontos tudnivalót. Kiderült, hogy ismeri azt a dokit, akit kinéztem Ózdon.

Na de a legjobb, amit eddig nem is tudtam, hogy van hüvelyi ultrahang a magánrendelésén! Rögtön mondta, hogy csináljuk meg, és akkor biztosat tud mondani, mert vizsgálni még nem akar. Nagyon megörültem, hát még akkor, amikor láttuk az 1,16 cm-es petezsákot! Csak most fogtam fel igazán! Olyan boldog vagyok! Két hét múlva kell visszamennem, akkor már szívhangja is lesz. Addig megejtem a labort és a belgyógyászati vizsgálatot, kaptam beutalót.
Szóval ezt akartam elmesélni, nekem óriási élmény volt, hiszen ez az első. De gondolom,a sokadik is ugyanilyen öröm. Kép
Szerintem azért érzem jobban magamat, már nem is fáj annyira a torkom. Kép

Úgyhogy a döntéssel még várunk, és egyelőre Zsolthoz járok. Ez kényelmes, pláne az uh miatt, na meg tényleg nagyon rendes volt.

Aztán, amit egyenként is akartam írni nektek.
Kata, örülök, hogy elmondtad. Annak még jobban, hogy túlvagy rajta. Persze egy féléves kislánnyal könnyű! Kép Mikor akartok másodikat? Ti, Andi?

Zita, kicsi a világ! Talán már láttalak is tavaly, a régi oviban sokat voltak kint ezen az oldalon. Vagy te akkor még másik oviban dolgoztál? Igen, a szomszédokat ismerem, és a legtöbbel össze is járunk. Mi az ovi bejárata felőli legszélső házban lakunk. Itt lakik a legjobb barátnőm is, nekik még most lesz az esküvő. Sok pici gyerek van, és a szembe szomszéd egy hónappal idősebb terhes, mint én. Majd egyszer a mi gyerkőcünk is odajár, csak átdobjuk a kerítésen. Kép Én még a Nótás Gáborkát ismerem, az anyukájával jóban vagyok. Ja, meg a Szicsák-ikreket, de őket csak onnan, hogy a férjem együtt dolgozik és focizik az apukájukkal.
Ma valami varázsló volt ott? Láttam a magic autót. Kép

Na abbahagyom, mert ma csak beszélek, beszélek...

Andi, a történetünket elmesélem majd, na meg azt is, hogy a férjem tavaly megjárta Irakot... Kép

Bocs, hogy regény lett, de annyi mondanivalóm volt! Kép

Sziasztok!!!

Puszi, Juca
Vendég
 


Te jó ég, ez több lett, mint gondoltam. Kép)
Vendég
 


Sziasztok!
Most kicsit elkeseredtem, hogy olvastam Juca levelét. Nekem Varga Zsolt nem is ajánlotta fel, hogy megnézi ultrahangon a babát, sőt azt sem említette, hogy neki van ilyen uh-ja. Pedig én is olyan 6 hetes voltam mikor először elmentem hozzá, de meg sem nézte. Az sztk-ba küldött el uh.-ra, ahol azóta már a 12. hetesen is voltam, és mind a 2 óriási csalódás volt, olyan undokok voltak ott velem. Kb. 2 perc volt az 1 uh. Direkt azért vártam vele a 8. hétig, hogy már szívhangot is lehessen hallani. Semmit nem mondtak, csak számokat diktált az asszisztensnőjének a dokinő, mintha nem is egy gyermekről lenne szó, akit nagy-nagy szeretettel és izgalommal várnak, hanem valami betegségről. Kérdeztem, hogy van-e már szívhangja, lehet-e már hallani, mire undokan, irónikusan megjegyezte: Akkor nem mondtam volna, hogy élő embrió! (Persze ezt is csak az orra alatt motyogta, és nem is nekem, mert én ezt sem hallottam.)Nagyon rosszul esett, ennyivel le is tudta a társalgást.
A 12 hetes hasonlóan zajlott, utána itthon keresgettük , hogy mik azok az értékek, amiket ráírtak a papírra, és jók-e azok az eredmények, mert azt sem mondta el. Ekkor csinálnak ilyen genetikai szűrést is, ha nem kérdezek rá rendben van-e, azt sem mondja magától. Egy igennel kimerült itt is közlendője. Így azon már meg sem lepődtem, hogy nem vette fel videóra, hiába vittem kazettát. Pedig semmibe nem telt volna neki, és már olyan aranyos volt a baba, látszott mindene, ahogy mozgott, szerettem volna, ha a férjem is láthatja. Úgyhogy hazajöttünk és az Interneten néztünk utána, mik is vannak az eredményen, és jók-e az értékek. Ezután gondolkodtunk el azon, hogy nem ide kellene járni.
De én Varga Zsoltban sem bízom még igazán, eddig 2-szer látott a terhesség alatt. Először ugye 6 hetesen, akkor kiadta a beutalókat, mondta a 12. hetes uh. után menjek vissza. Közben én elmenetem hozzá a 11. héten, mert volt egy kis problémám. Ekkor mondta, hogy akkor már ne is menjek hozzá, csak a 18. hét után.Így 8 hetet, majdnem 2 hónapot kell várni a következő vizsgálatig. Ez engem nem nyugtat meg, inkább mennék hozzá 3-4 hetente, de ha azt mondja nem kell, akkor miért menjek oda?!
Lehet, hogy veletek azért ilyen rendes, mert ismeri a férjedet? Vagy én vagyok csak túl aggódós, és ez normális, hogy ilyen ritkán kell menni?
Amúgy rendes volt, amikor voltam nála, de valamiért mégsem bízok még benne igazán. Mondjuk mást sem tudok, akiben bízhatnék.
Most jól kipanaszkodtam magam, ne haragudjatok, ha untattalak benneteket a problémámmal.
A nevekről írok legközelebb, mert az megint hosszú lenne.
Amúgy ma bűvész volt az oviban. Nótás Gábor hozzám jár, nagyon szeretem, és a Szicsákok is jártak hozzám 1 évig, még az előző csoportomban.
Holnap átmegyünk du. a Corába (Miskocra) a férjemmel szétnézni, mert baba-hetek vannak, akciós sok minden, bár engem elsősorban kismamanadrág érdekelne, mert Egerben sokkal drágább.
De most már tényleg befejezem!
Üdv mindenkinek! Zita
anzizi
 
 


Sziasztok!

Zita! Ha az uhra nem jelentkezel be és kéred, h vegyék fel videóra (ez asszem 2e ft. )akkor tényleg elég undokak! Én ugyanígy rákérdeztem a szívhangra, pedig látniuk kellene, h ki az akinek ezek a legboldogabb pillanatok az életben! És van egy poénos (illetve talán elkeserítő) történetem: amikor bent voltam a kórházban 28 hetesen, uhra is kellett mennem. Vittem 2ezer forintot, már az elején az ultrahangos zsebébe tettem és kértem, h mindent alaposan nézzen meg, mondjon el, mert nekem ez nagyon fontos. Erre ő szabadkozni kezdett, h ez a munkája, persze h elmond mindent és egyébként is nem kellett volna. Tényleg jó sokáig bent voltam, nagggyon kedves volt és centinként végignézhettem Zazust. ..... 38. hét után már nem jelentkeztem be, mert ugye, bármikor indulhatott a szülés. Uh rendelő, de ugyanaz a nő. Kb. 1,5 percig voltam bent, egy szót sem szólt, rendbenvane kérdésre annyit mondott, úgy tűnik. Hát, ennyi! DE AKKOR NE MONDTA VOLNA NÉHÁNY HÉTTEL AZELŐTT, HOGY NEM KELL A PÉNZ! Miért nem mondja meg, h köszi, 2ezerért nagyon kedves leszek és mindent elmondok. Nem???

Judit! Hát főleg Bioparox, Cvitamin, kamillatea, méz. Amúgy nem szedsz Elevitet? Az szerintem megerősítene! Én tavaly télen egyszer vettem be Rubophent, mert félő volt, felmegy a lázam... De szinte semmit nem lehet szedni terhesen, illetve szopi mellett. Én is ezért kínlódok most!!!

Kata! Mizújs kiscsajjal? Kép

Puszi
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!
Jól felhúztam magam megint, ahogy olvastam Andi levelét, hogy hogy lehetnek ilyen szemetek ezek az ultrahangosok. Én sem sajnáltam volna tőlük azt a pár ezer forintot, hogy nomálisan megnézzenek, de ha már először is ilyen undokok voltak, mire adjak nekik. A 12 hetesre meg ők adtak időpontot, nem kellett bejelentkezni. Ezek szerint már az elsőre borítékkal kellett volna menni. De ebből tanultam, a 18. hetesre már bejelentkezem, és adunk nekik pénzt. Így remélem a férjem is bejöhet.
És ezért bosszant nagyon, hogy Varga Zsolt nem nézett meg,és nem is említette. Azóta komolyan gondolkozok, hogy orvost váltok. Bár ez lehet csak hirtelen felindulás, alszok rá még egy párat. A férjem azt mondja, ha már ilyen sok pénzt kifizetünk, olyannak adjuk, aki tényleg lelkiismeretes és odafigyel rám.
De most már tényleg leállok, nem idegeskedem ezen, alszok rá egyet!
Jó éjt!
Zita
anzizi
 
 


Zita!

Hát ne is idegeskedj!!!! Babácskának ott a pocódban nyugalomra van szüksége. Kiegyensúlyozott anyára és apára! (persze, én rengeteget idegeskedtem Kép, de így utólag könnyű mondani! Kép)
Tavaly még úgy volt, hogy ha előre bejelentkezel, hogy kérsz videó felvételt, adnak időpontot, megmondják, hogy X ft-ba fog kerülni és h vigyél kazettát. De majd meglátod, mennyivel kedvesebbek lesznek, és persze, hogy bemehet a párod, vagy bárki akit szeretnél.

Szülésnél a szülésznő nagyon fontos, mert ő van ott veled végig. Az orvos az elején néz meg és utána a baba érkezésre jön, illetve a kifelé indulásra. Kép
Minden rendben lesz, meglátod!

Nekem pl az nagyon szimpi volt, hogy amikor először voltam az orvosomnál, már petezsákkal Kép, elfelejtettem fizetni! Ez vagyok én! Ő meg annyira nem pénzcentrikus, hogy elfelejtett szólni.... persze, utána visszamentem és szégyellem is magam a mai napig Kép Aztán én elég gyakran jártam, jó volt. Örömmel mentem, nem feszengve. Varratszedés után legszívesebben megöleltem volna, mert nagyon kedves és jó orvos! Persze, én ilyen közvetlen vagyok Kép de még jó, h nem ugrottam a nyakába Kép, hülyén jött volna ki...

Szeretnénk tesót, csak előbb vissza kell fogynom és nem tudok dönteni, mennyi lenne az ideális korkülönbség: 2 vagy 3 év... de jelenleg a kilókkal küzdök.

Jó éjt!
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

Már biztosan alszol Zita, hamarabb kellett volna feljönnöm, csak vendégeink voltak. Kép
Teljesen megértem a felháborodásodat, és éppen ezért, amikor az első leveledet elolvastam, kitaláltam egy ürügyet,hogy felhívjam Zsoltot. Mellékesen megkérdeztem tőle, hogy mióta van uh-ja, mert nem is tudtam. Erre kiderült, hogy egy hete van nála, egyelőre még egyfajta próba, de lehet, hogy marad, most próbálnak megegyezni az árban. Szóval emiatt ne aggódj, azért nem szólt, mert akkor még nem volt gépe.

Abban nem tudok segíteni, hogy hányszor kellene menned, de azt tudom, hogy ha kérdésed van vagy szeretnél megnyugodni, akkor el kell menned hozzá mindig, amikor csak akarsz. Biztosan örül, ha mész, de feleslegesen senki nem hív, mert nem gondolják, hogy az ember szeret nőgyógyászhoz menni. Akkor ezek szerint te 11 hetesen kaptad a kismamakönyvet? Az uh után is el kellett volna menned, hogy megkérdezd az értékeket,amiket nem értettél. A férjeddel együtt. Nem vagy aggódós, ez teljesen normális szerintem. Én már most ilye aggódós vagyok, pedig még csak eyg kis petezsák. Kép A legfontosabb, hogy megbízz az orvosban. Ha nem bízol Zsoltban, inkább most válts. De a legjobb lenne szerintem, (és ne haragudj, ha úgy érzed tolakodó, hogy tanácsot adok) ha még a héten elmennél hozzá, és elmondanád neki, hogy nincs panaszod, csak egy-két kérdésed. Írd össze minden kétségedet, vidd el a leleteket a 12 hetesről, és mondd el neki, hogy milyen bunkók az uh-n. (Persze ő is tudja.)Aztán ha nem tetszik valami, azt is mondd el neki, mert az a lényeg, hogy TE jól érezd magad. Itt te és a kisbabád vaygtok a legfontosabbak, és mindenki értetek kell, hogy legyen, mert erre tettek esküt. Utána pedig majd leszűröd, mi a helyzet, akarsz-e váltani. Csak ne idegeskedj, jó?

Annyira bánt, hogy nem tudtam hamarabb leírni neked ezt az uh-t,így lehet,hogy már csak holnap délután olvasod. Kép Majd írj rögtön egy sort jó?

Hát ez az sztk-s uh engem is nagyon elekserített, lányok! Hallottam már róla, de hogy ennyire rettenetes... Már előre félek, ha menni kell. Majd viszem a pénzt. Azt nem lehet kérni, hogy az ember orvosa nézze meg?

Andi, kösz a jótanácsokat. Már sokkal jobban vagyok egyébként. Csak most amiatt aggódom, hogy Zita aggódik. Kép
Egyébként kettő napja szedek Elevitet. Hamarabb kellett volna kezdeni, de annyifélét mondtak és olvastam. Aztán tegnap megkérdeztem a nőgyógyászt, és mondta, hogy az első 12 hétben különösen fontos. te már jobban vagy? Zétény? A Zazus egyébként ennek becézett alakja vagy a ti "szerzeményetek"? Nagyon aranyos! Majd egyszer biztosan így fogja hívni a barátnője is. Kép

Na megyek aludni, jó volt hallani rólatok! Andi, teszel még fel képeket? Jó lenne téged és a párodat is látni! Majd én is megpróbálok, de egyelőre elképzelésem sincs, hogy kell? Elmondja valaki? KépLizát és családját mikor látjuk? Zita? Vagy nézzem reggel az ovónéniket, hátha felismerlek? Kép

Jó éjt, vigyázzatok magatokra és a picikre! Bújjatok a párotok mellé! Kép

Judit
Vendég
 


Ja, sikerült kitalálni, hogy kell a proflt alakítani. Kép

A kép óriási, de nem tudtam, hogy kell kicsinyíteni. Mindegy. Utána néztem, hogy elég távoli, de majd teszek fel másikat.

Most már tényleg jó éjt!
Vendég
 


Jó reggelt lányok!

Felháborító, hogy milyen szemetek ezek az uh-sok itt, de nyugi, ilyen máshol is van. Persze szar, hogy az ember nem tud változtatni ezen, én mindig kényszert érzek, hogy a túlfejlett igazságérzetemmel jól elmagyarázzam, ha vki nagyon durván viselkedik. Miért kell kiszolgáltatottnak lenni egy betegnek, vagy egy kismamának??? Tudom, költői...
Zita! Nem aggódod túl, ez egészéges, és ne feledkezz el, hogy JOGOD is tudni, ami veled és a babáddal történik!!!KÖTELES mindenki felvilágosítást adni, pláne ha kérdeztek! De utálom ezt a mai egészségügyet! Annak ellenére, hogy a családban mindenki orvos. Ocsmány, ami itt zajlik, tisztelet az összes kivételnek, mert persze az is van szép számmal. És nehogy már egy uh-s antiszociális akárki befolyásolja a hangulatunkat!!
Te is vigyázz, nehogy a gyerkőcök ráddobjanak vmi bacit!


Judit! Szedd az Elevitet tényleg, ebben a taknyos időben, reméljük nem leszel betegebb. Bioparox, infralámpa nagyon jók! Aztán később az Elevitet szedheted ritkábban, pl hetente 2-3x. Akkor nem fenyeget a túl nagy súlyú babuci! Liza pl 3,60-nal született, 55 cm volt.
Mi is szeretnénk kistestvért, kb 3 év legyen köztük. Elmeséled a baba-projektet? Hogy bírtad a férjed nélkül? Nyilván szétizgultad magad!


Andikám, te hogy küzdesz a kilókkal? Én Norbi Update-t próbálom. Összesen 15 kg- híztam a terhesség alatt, de a szoptatáskor még rámugrott néhány, nagyon érzem, hogy utálom magam.
Fotót megpróbálom újra.
Liza már ülve játszik, ha nagyon elfárad mögé ülök, és támasztom. A csörgőket, játékait pillanatok alatt eldobja, ami érdekli: telefon, távirányító, pelenka (kakis és tiszta), táska.
És most nem akar nagyon hízni. Én akkor lettem pánikolós, amikor megszületett, de ez egy következő levél témája.

Puszi

Kata
Vendég
 


Jó reggelt!

Húzós hajnalunk volt, Zaz folyton felállt és ki akart jönni, nem találta a helyét. Most letettem, mert már fáradt lehetett!
A Zaz, Zazus saját gyártmány, amúgy asszem Zéti, Zétus vagy ilyesmi. De mint a legtöbb szülő mi is agyonbecézzük Kép

Próbálgatom a Norbit, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel. Nekem az a jó, ami tilos. Ha valami engedélyezett, az jöhet... tudjátok, édességfüggő vagyok Kép
Én a terhességem előtt 1 évvel fogytam le 20kilót. A végére szinte semmit nem ettem és heti 5ször egy órát tornáztam. Aztán heti 3szor, de rendszeresen. Amikor próbálkozni kezdtünk, abbahagytam a tornát és ettem. Az elején ugye, a hányinger miatt nem, de januárban -amikor már feküdni kellett- két hét alatt jött fel 7 kg. Kép Így lett a végére 26+ Ebből Zazus csomagjaival együtt volt 6. Azóta lement 8. De itt van még 12.... És már sürgős lenne, mert vacakul érzem így magam.

Én az Elevitet nem mertem abbahagyni, ritkítani. Végig naponta szedtem. Zétény 3200 grammal született, szóval nem lett óriásbébi.

Zita! Találtatok jó cuccokat Miskolcon? Mi átmentünk már egyszer-kétszer, pl. Karácsony előtt; tényleg rengeteget lehet spórolni.

Pusz
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

Zita csak délután fogja elolvasni, hogy Zsoltnak csak egy hete van uh-ja. Kép Biztosan egész nap ez jár a fejében, én is így lennék. Kép

Miskolcon mi is voltunk, és megállapítottuk, hogy Eger nagyon jó hely (pláne Szabadszállás után, ahol laktunk a házasságunk után), de hiányzik egy-két üzlet. Amikor az egyetem alatt Pesten voltam, soha nem szerettem a bevásárlóközpontokat, de rájöttem, hogy Egerből nagyon hiányzik. Na meg a mozi... Olyan rossz, hogy ha este 9-kor eszembe jut, akkor már késő, mert egész nap 2 film megy, két időpontban... Kép

Kata, a fotó még nem sikerült, úgy látom. Kép) Nekem nagyon nagy volt, de nem gond. Majd tesztek fel családit?

Délután visszajövök, és megírom a történetünket (mármint a férjemmel), de most megyek javítani, mert megfogadtam, hogy délig kijavítom egy osztály Kosztolányi-témazáróját. Kép

Amúgy rajtam is van pár kiló, de voltam ennél 12 kilóval több is. Nekem semmi más nem jött be, mint hogy egy szakemberhez jártunk ide Egerbe hetente kétszer. Ő előírta a napi ötszöri étkezésünket, az éhség ellen két tű volt a fülünkben(hajszálvékony, 4 mm hosszú), és hogy a bőrünk feszes maradjon, illetve zsírégetés céljából, 45 perces elektromos kezelés is volt. Nagyon szerettem, mert könnyű volt betartani, hetente mért, és nekem mindig lement 1-1,3 kiló, a férjemnek pedig 1,4-1,6. Ha ennél több megy le, az sajna visszajön, mert valamit megvonsz a szervezetedtől, és utána raktározni kezd, bármit eszel, mert elindul egy vészreakció. Az ünnepek után most mindketten felszedtünk 3-4 kilót, és megint elmentünk, de aztán a következő héten kiderült, hogy jön a bébi. Ennek ellenére elmegyek minden 2.alkalommal a férjemmel, Vali (így hívják)lemér, és úgy igazítja a Pisti kajáját, hogy egy jelentős részét én is tudom enni, max néha ír hozzá valamit. Így garantáltan mindenhez hozzájut a szervezetem, mert nagyon változatos, amit előír, és 5x kell enni. Talán csak a fehér kenyér és a disznóhús az, ami soha nincsen. Rengeteg gyümölcs, saláta, sajt, olykor túró rudi uzsira. Kép Hús is elég gyakran van: májkrém, virsli reggelire, hal, csirke ebédre. Meg a csaj nagyon jófej, azért is szeretek menni, mert mindig feltölt energiával. Kép

Na megyek, mert délre így sem leszek kész. Majd elolvasom újra az előző leveleket, hogy mindennel tisztában legyek. Jó hosszúkat írunk mostanában! Kép

Puszi, Judit
Vendég
 


Hello!

Judit, hol tanítasz? Magyar és vmi? Én is járok most egy fogyi masszázsra is, az is jó, csak drága. Zitának is: utánajártam Varga Zsoltnak, megnyugodtam lányok, tényleg nagyon jó fej és rendes, szakmailag is OK. Kicsit izgultam miattatok, mert Egerben ki lehet fogni rossz szülészt, de így minden rendben.
Andi! Ti egy szobában alszotok Zazussal?

Könyörgöm, magyarázzátok el, hogy hogyan kell tömöríteni!

Elkullogok aludni, kicsit kész vagyok ma...

Kata
Vendég
 


Kata!

Ahol a képet megnézed kell lennie olyannak hogy átméretezés... aztán ott megadod cm-ben a nagyságát, majd elmented.
Aztán vagy a profilodba feltöltöd, vagy ide: lenti gomb: melléklet feltöltése -kikeresed a képet és itt lesz!

Mi egy szobában alszunk, engem megnyugtat és egyenlőre nem is tudnánk máshogy, ugyanis a két szobánk között van a lépcsőház. Illetve az utca felőli szoba hangos is. Ha külön aludna, biztos a szobájának ajtajában tölteném az éjjeleket Kép És Ti?

Jó pihenést mindenkinek!
Pusz
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!

Remélem, Zita ma este már ír valamit... Nézegettem a szomszédban az ovónéniket, de nem láttam. Kép


Ma már sokkal jobban vagyok, de inkább nem mentem dolgozni, nem akartam kockáztatni most, hogy visszaessek vagy szövődménye legyen. Kibírják nélkülem, a gyerekek meg biztosan nagyon örülnek! Kép Amúgy nem szoktam hiányozni, a megfázásokat és torokgyulladásokat lekezelem egyedül, és dolgozok mellette, de most nem mertem...

Ki akartam próbálni, hogy ide hogy lehet mellékletet feltölteni, de nekem nem engedi. Kép
Alul kiírja: Pop-up window blocked. Lehet, hogy ide nagy a kép? Én és a számtech... Kép
Amúgy nem értem, miért fontos tömöríteni a képet a profilnál? Nekem elég nagy képem volt, és simán feltette.

A magyar az egyik szakom, a másik a német. A Gárdonyiban tanítok. Nagyon szeretem! Kép Németből most írom a szakdolimat, bár már 2,5 éve végeztem. Nyáron államvizsga, a szakdolit március 30-ig kell leadni. Sűrű tavaszom lesz! Kép

Na megyek, írom is egy kicsit. Az este szerintem még írok. Sziasztok!
Vendég
 


Kép
Sikerült most. Bár ez jóval kisebb kép, telefonnal csináltam. Már egy éves kép, az újak nagyobbak, nem férnek. Ő a keresztlányom, Borsodban laknak, most születik majd augusztusban kistesója, akinek szintén mi leszünk a keresztszülei. A szülei a barátaink, és persze mi is őket szeretnénk.
Vendég
 


Sziasztok!
Végre itt vagyok. Nagyon köszi mindenkinek, hogy így "aggódtatok" miattam, a problémám miatt. Most, hogy olvastam a leveleiteket, teljesen megnyugodtam. Köszi Juca, hogy utánaérdeklődtél az uh.-nak. A férjemnek is ezt mondtam, csak az lehetne Varga Zsolt "mentsége" előttem, ha kiderülne, hogy új az uh.gépe. És éppen ez történt, ez olyan jó érzés, nagyon megkönnyebültem. Most már biztos, hogy nekem is felajánlaná. Teljesen fel vagyok most dobódva ezektől a hírektől!!!
És a nővérem is megnyugtatott valamennyire. Ők sajnos Pesten laknak. Neki van egy 2 éves kisfia Gergő, és március közepére várják 2.babaájukat, aki kislány lesz. (Dóri vagy Dorka) Ő is azt mondta, ha panaszmentes vagyok akkor természetes, hogy a doki nem hív túl gyakran vizsgálatra, mert ilyenkor felesleges. Amikor meg fontos, akkor úgyis megnéz, és ha bármi problémám lenne, akkor úgyis kereshetném bármikor. Szóval már nyugiban vagyok, hála nektek. Így már azért máshogy festenek a dolgok ,a dokiváltás így elfelejtve.
Tegnap azért nem tudtam írni, mert a Corából elég későn értünk haza. És korán le akartam feküdni, mert mára ráadásul a kolléganőm is lebetegedett, így egész nap egyedül voltam, hosszúztam. Ez elég fárasztó 20-25 gyerek reggeltől estig.
A Corába nagyon megérte át menni. Vettem 2 kismamanadrágot, kevesebb mint feléért, mint Egerben vettem volna. Az egyik majd nyári lesz, az ilyen len halásznadrág, a másik az hosszú, de már nem vastag, tavaszra-nyárra lesz jó az is. Úgy örültem neki. A babunknak vettünk a kiságya fölé ilyen forgó-zenélő játékot. Nagyon aranyos, ilyen kis plüss méhecske, pillangó lóg be,sok vidám szín van benne, középen egy kis virág, aminek ilyen tükrös a közepe. És 1000 ft. volt! 2 éve én vettem a tesóméknak hasonlót a bababoltban Egerben 6000-7000 ft. körül volt. Úgyhogy ennyiért nem hagytuk ott. És kapott még 2 bébijátékot is. Remélem tetszeni fog majd neki. Bárcsak már ott járnánk!
A férjem most lasagna-t csinál, annyira kívánom napok óta.
Azt nem is mondom tegnap milyen beteg voltam! Annyira fájt a gyomrom, mint még soha. Alig tudtam néha kiegyenesedni. Délelőtt kezdődött azoviban, még úton Miskolcra is nagyon ramatyul voltam, aztán a Corában jobb lett szerencsére, mert az első fél órában már azt vártam mikor indulunk haza. Estére már csaknem elmúlt, de éjszaka és ma de. megint nem volt az igazi, de a tegnapihoz képest ez már semmi nem volt. Nektek is volt ilyen problémátok?
Nekem a súlyommal szerencsére most nincs gondom. Én még egyáltalán nem híztam. Mondjuk próbálok azért odafigyelni, hogy estére ne egyek sokat, és lehetőleg 6 óra előtt vacsorázzak, bár ez ma is meghiúsul.És ami a nagy szerencsém: eddig imádtam az édességet: csokit, cukrot, sósat, de jöhetett akármi. Mostanában nem kívánom, nem is nagyon jut eszembe, ritkán eszek meg 1-1 csokit.
Igaz, hogy szívesen lennk 7-8 kiloval kevesebb, mint tavalyelőtt nyáron voltam. Az idén nyáron már nem sikerült ezt leadnom, igazán nem is kartam, mert már próbálkoztunk a babával, de így még elfogadom magam. Főleg most, hogy van mire fogni a pocakomat, ami amúgy is volt egy kicsi.
Most elköszönök, majd holnap jelentkezem, úgyis egyedül leszek itthon egész nap, a férjem dolgozik. Ő 24 órás szolgálatban szokott, így holnap reggel elmegy, vasárnap reggel jön haza. De jó oldala is van. Utána 3-4 nap szabad neki. Végül is egy héten csak 2 napot dolgozik. (A rendőrségen)
Még megkérem segítsen feltenni képet rólunk. remélem sikerül.
Még egyszer köszi mindent Sziasztok!
anzizi
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, ma vettem bérletet az edzőterembe!!! Kép Már alig várom, hogy mehessek (hétfőn). Persze, most 2szer körbefutottam Zazzal a szobát, mert nagyon örült neki, de én úúúúgy elfáradtam. Remélem, azért nem nevetnek majd ki Kép

Egyenlőre ennyi!
Pusszancs
Andi
messyke
 
 


Andi!

Hős vagy torna-ügyben!
Mi is együtt alszunk Lizával, de már minden este készülünk kiköltözni. Bár a mai éjszakán is megfogadtam, hogy ezt a műsort nem tudnám a másik szobából csinálni. Pedig csak hajnalban kéri a cumiját 3-4x...
Hát, tegnap betöltöttem a 30-at, ezért ma családi őrjöngés lesz. papa-mama-anyós-após-kutya-macska...KépAttól tartok Lizucs ilyenkor nem alszik túl sokat napközben, nyűgös és feszengeni fog. A körmét megrpóbálom levágni, mert már úgy karmol, mint egy kis vadállat.
A kép miatt lassan idegosztályra zárnakKépKép

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Kata, ez a tiéd:

Kép

Isten éltessen sokáig, jo "bulit" mára! Biztosan fárasztó napod lesz, de ezek olyan jók, nem? Jóban vannak a szüleitek? A többieknek?

Nekem azt hiszem, nincs okom panaszra. A Pisti apukája sajnos még az esküvőnk előtti évben meghalt, anyósom nagyon rendes. Azt hiszem, nagyon szeret engem, és egyáltalán nem szól bele a dolgainkba, ha itt van, akkor sincs vele semmi gond. Én nem ismerem a híres anyósrémtörténeteket, mert ilyenben még nem volt részem. Eddig. Kép A szüleimmel jóban van, egy faluban laknak. Az én szüleim is nagyon szeretik Pistit, régóta ismerik. (Ja, ma már leírom a történetünket! De ti is! Kép )

Ma én is egyedül vagyok, ahogy te, Zita. Pisti Gyöngyösön focizik, majd délután jön haza. Nagyon szeret focizni, teremfocicsapatban is benne van a honvédségtől, tavasszal és ősszel pedig nagypályán focizik Bükkszéken. Nem is bánom, hogy van egy ilyen hobbija. Na meg nyáron én is szívesen kijárok a meccsekre! Kép
Ma már próbálom írni a szakdolimat, mert nem nagyon haladok, és március végéig le kell adni. Kép

Este vacsizni megyünk egy baráti párral, mert a férj hétfőn megy Afganisztánba. Ez afféle búcsúvacsi. Teszek ide a lányukról képet, annyira édes!

Kép

Annyira belejöttem ebbe a képcsatolásba! Majd még küldök többet, ok? Kép Vagy már unjátok? Kata, az a legegyszerűbb, ha kisebb képet keresel! Kicsinyíteni én sem tudok.

Andi, ügyes vagy, hogy mész az edzőterembe! Hová jársz? Mielőtt terhes lettem, kolléganőkkel én is jártam aerobikra, de most már nem merek inkább. Majd szerzek valami jó tehestornát. Kép

Zita, hála Istennek, hogy megnyugodtál! Mikor kell menned a dokihoz? Ha még sokára, akkor szerintem jelentkezz be, és tedd fel minden kérdésedet, meg mondd el az uh-s tapasztalataidat is. Nagyon édesek vagytok a képen! Kép Szerelmesek. Kép Remélem, már nem fáj a gyomrod!


Na megyek, mert elég éhes vagyok! Sziasztok!
Vendég
 


Jó reggelt! Kép


Kata! -Nagyon boldog szülinapot!!!
Már egy fél órája próbálok gifet vagy képet felrakni, de nem sikerült...
Azért még a bérletvásárlás nem hőstett Kép De tényleg nagyon várom és tudom, ha már ott leszek, rendesen fogom csinálni is. Amúgy a Centrum mögé jártam/járok cardioedzésre. Most futópad helyett ellipszistréner lett, attól kicsit tartok, hogy majd szerencsétlenkedek vele. Heti háromszor fogok menni este 6-tól.

Most elvileg rengeteget kell tanulnom, mert holnap pénzügy vizsga, én meg még semmit nem tudok... a héten mindig aludtam inkább, mert még elég vacakul vagyok. Ez lesz a 3. náthás hét. Komolyan gondolkozok az elválasztáson...


Pusz
Andi
messyke
 
 


Sziasztok!
Először is: Boldog szülinapot Kata! Már gondolom megkezdődött a családi banzáj. Nálunk is hasonlóan szokott ez lenni.
Az én szüleim szerencsére együtt vannak, a Rolié már nincsenek. Az anyukáját nem is ismerem, mióta elváltak (úgy 13 éve)nem kíváncsi a fiára.Pedig itt lakik Egerben. De ez egy hosszú történet, és számomra még mindig érthetetlen, hogy ilyen anyák vannak. Az apósommal mostanában elég jó a viszony, és van egy barátnője, aki nagyon kedves, de sajnos Pesten él, így ingáznak az öregek.
Dokihoz a jövő héten megyek, mert a védőnőtől kaptam beutalót a 16.hetes vérvételre (AFP), amit le kell pecsételnie, alá kell írnia. Ekkor gondoltam, hogy beszélek vele. Végül is semmi panaszom nincs, teljesen jól vagyok, már a gyomrom sem fáj, de megnyugtatni, ha ő is megnézne, és mondaná, hogy minden rendben.
A tervezett nevekről még mindig nem írtam, de már most nem is fogok, hogy holnap hátha dűlőre jutunk, ha megint átnézzük. Bár ezt kétlem, olyan nehéz ez a névadás. Legalább, ha tudnánk fiú lesz vagy lány! Bár én fiút érzek, de ez nem garancia, lehet, hogy csak azért, mert azt talán jobban szeretnék.
Tényleg! A 18 hetes uh.-on szerintetek már meg tudják mondani a nemét? Olyan jó lenne! Ti mikor tudtátok meg?
Én is szeretnék ilyen mosolygós napocskát rajzoni mint ti, de nem tudom hogy kell. A múltkor az egyik oldalon megtaláltam a leírását, de akkor nem foglalkoztam vele, most meg már nem találom. Írjátok már meg nekem légyszí!
Zita
anzizi
 
 


Tegnap Roli megmutatta, hogy kell képet feltenni a profilomhoz, és most már egyedül is sikerült! A képen a nővérem kisfiával vagyok. Itt olyan 9 hónapos volt. Most már 2 éves. Tündéri kiskölyök, és nagyon okos, de a távolság miatt sajnos csak ritkán találkozunk.
Most már tényleg megyek. Sziasztok!
anzizi
 
 


Sziasztok!

na, túléltük a tegnapot, ahogy gondoltam Liza felpörgött, a tüzijátékos tortánál teljesen extázisba jött, belenyalt a colába, mire észrevettem, mindent bedobált az asztal alá, és persze dobta magát mindenkinek széles vigyorral. Jó volt egyébként, 18-an voltunk. Én szeretem a férjem szüleit, ők is viszont, összes szülő is egymást. Kiderült, hogy az apukáink évfolyamtársak voltak egyetemen...
Köszönöm nektek is a köszöntést!

Andi, vizsga??

Zita, Judit, remélem minden rendben a közérzetetekkel! Semmi hányinger? Én részemről 14 hétig hánytam minden áldott reggel egyet, amint azon túljutottam, már ehettem bármit.

Van egy jó hírem. Kapok ma egy képtömörítő programot, és így van remény!!!Ha sikerül, pezsgőt bontok. És esküszöm másban nem vagyon ennyire béna...

Zita, a mosolyt úgy írd, hogy kettőspont és utána egy balra nyíló zárójel. Ha elküldöd mosoly lesz belőleKép

Kata
Vendég
 


Helló Lányok!

Most fedeztem fel ezt a topicot , így, ha nem baj, néha írok ide is.
Én Egertől pár km-re lakom, és, ha minden jól megy április elején leszek anyuka az első gyerkőccel.
Most azért ragadtam "tollat", hogy véleményt írjak azoknak, akik nem szeretnének az egri kórházban szülni.
Szerintem (SZERINTEM!!!) teljesen felesleges más kórházba menni, mert máshol sem jobb a helyzet. Lehet, hogy többen áradoznak pl. Ózdról (elvileg baba-mama barát kórház), de ha nem tömöd tele a doki, szülésznő, stb zsebét, akkor az is csak egy kórház. Ismerős mondta, csak ezért merem ezt állítani. Nekem sem tetszik az egri körülmény, de semmi pénzért nem mennék más helyre, mert 5 nap nem a világ, és bár nem akarom, hogy a family összes tagja bejöjjön látogatni (anyukámék 5 vannak testvérek, és még a többiek!!!), de annak nagyon örülnék, ha a párom minden nap be tudna jönni hozzám (hozzánk), és ennek semmi távolsági akadálya nem lenne.
A dokikról annyit, hogy szerintem teljesen felesleges mások véleményét kikérni, csak azzal kell foglalkozni, hogy HOZZÁD hogyan viszonyul a doki. Pl. én a büdös életben nem bíznám sem a sajátom, sem a gyerekem életét a V.Zs-ra, mert nekem ilyen tapasztalatom van, és a barátném, aki a kórházban dolgozik, asszonta, hogy szakmailag semmibe veszik az ottani dolgozók. Aminek oka van (pl. barátnőm részéről is). De ezzel nem kell foglalkozni, mindenki a saját tapasztalataira hagyatkozzom. Az én dokimat is sokan fúrják. De engem nem izgat. Én 10 éve járok hozzá, soha egy fillért sem adtam neki, mégis tök rendes velem. Most, hogy majd fel akarom kérni a szülés levezetésére, gondoltam elkezdem nyomatni a zsebét, erre azt mondta, hogy nincs erre szükség, megvagynuk mi enélkül is. És ez nagyon jól esik tőle, főleg tényleg úgy, hogy 10 év alatt egy fillért sem adtam neki.
Szülésznőről nem tudok mit nyilatkozni, mert még nincs tapasztalatom.
Az uh-os nőcikről nekem sincs jó véleményem. De én azért a 8. héten meghallgathattam a szívhangot!!! Imádom, amikor bemész, lefekszel, egy büdös szót sem szólnak 2 adaton kívül (általában BPD és FL), aztán pedig kelhetsz felfelé, de azt azért már nem várják meg, hogy felöltözz, hanem hívják be a köv. kismamát. Szörnyű!!! Én nem is szoktam úgy menni oda, hogy, na, most találkozok a gyerkőccel, mert amire észreveszem, hogy mije hol van, addigra vége az 1 perces vizsgálatnak. 2.000Ft-ot pedig nem fogok adni nekik, csak azétr, hogy csináljanak nekem egy szörnyű minőségű felvételt. Akkor inkább elmegyek 4D-re, ahol bent vagyok 30 percet, és mindent elmagyaráznak. A jövő héten megyek uh-ra, de itt meg sem merem kérdezni, hogy mi lesz a baba neme, mert a múltkor egyik ismerősöm megkérdezte, és letolták, hogy nekik nem ez a feladatuk, hogy ezt nézegesség. BARMOK! Erre nem lehet mit mondani!
Szóval Zita! Nem tudom érdemes lesz-e megkérdezned...
Ja, és az miatt ne aggódj, ha a doki nem valami gyakran hív be. Engem meg sem vizsgált a doki (kézzel) a 20.hétig. Azt mondta, addig nem akarja a gyerkőcöt zaklatni. És most is elég csak havonta mennem. Mondta, ha problémám van, menjek nyugodtan, de egyébként elég havonta.

Kata!
Így utólag is nagyon boldog szülinapot!

Juca!
Hogy érzed magad? Remélem már semmi problémád nincs! Én is jártam Valihoz, megszabadított kb. 12 kilótól, amit persze azóta megint felszedtem. Bár szerencsére a 32. hétig nem híztam, csak 6 kilót, tehát ez elég jónak mondható (főleg mások 15-20 kilójához képest).

Ja, és ma estére még valami. Szerintem nem biztos, hogy kismamanadrágot kell venni a terhességre. Én pl. vettem nagyobb méretű "normál" nadrágot (kb. 3 mérettel nagyobbat) még 18.hetesen, és még most is azt hordom, de még mindig nagy rám. A biztostű mindent megold. És így lehetsz divatos, nem kell azokat az ormótlan kismamanadrágokat hordani. Persze van, akinek az tetszik. Pl. a férjemnek. Már megőrjít azzal, hogy mikor veszek kertész-farmergatyót, mert az igazi kismamák azt hordanak....

Na, befejezem egyelőre. Ha baj, hogy leírtam véleményem, szóljatok nyugodtan. Nem haragszom meg érte. Anyukám is azt mondta, hogy (bocsi) értelmes vagyok, de egyszer a nagy szám fog bajba juttatni.

Jó éjt mindenkinek, és aki még melózik, annak kellemes hétfői napot holnapra!!

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Kedves Brigó!

Én sem kötözködésnek szánom, de ezt (kórház, orvos) témát már jól átbeszéltük! Ha nem olvastad volna el, Juditnak Ózdon laknak a szülei, ismerősei... És ha ott jobban érzi magát, akkor miért ne mehetne. De tényleg nem akarom sokadszor leírni...
Az orvosról is csak azt tudom mondani, hogy mindenki mást mond. Ki kinek szimpi, mit hallott....mindenkinek tökéletes doki talán nincs is....
Én pl. 5hetesen meg lettem vizsgálva és hál'Istennek itt a gyönyörű kisfiam. Orvosa válogatja, ki mit és hogyan csinál....

Kismamanadrág nem azért kell, hogy lássák, pocaklakód van, hanem nekem pl. keményedett a hasam ha a nadrág a hasamon ill. alatta volt....

az uh nekem megérte 2000ért... a babácskám nemét csak akkor akartam megtudni, amikor tuti látszott --és kedvesen meg is mutatták, nem két perc volt... /és szintén görcsölés miatt nem igazán utazgathattam 3-4Ds uhra, úgyhogy én ezt a felvételt mutogatom mindenkinek/

Andi
messyke
 
 


Kata!
Cuki lehetett Liza kólázás közben Kép Zétény egy pici szaloncukorra csapott le, nem tudtam kivenni szájából... eddig ezen kívül csak egy papírzsepi darabbal jártunk így Kép
KÉPET! KÉPET! KÉPET! Kép Kép Kép

Sikerült a vizsgám, jöhet a következő Kép

Zita!
Az, h látszik e a neme nem a kortól függ, hanem h hogy fekszik. Én alig mertem elhinni, mert a családban kétszer is tévedtek (Pest, menő kóri Kép), de Zaz pont úgy feküdt, h a lábát a feje mellé húzta, így tulképp a kukija tisztán látszott Kép De még utána is semlegesebb színeket vettünk -főleg zöld.

Megyek, mert szopi Kép
pusz
Andi
messyke
 
 


Andi!

Én nem akartam kötekedni, sőőőt, csak leírtam a véleményem, hogy azért, mert pl. vkinek bejön egy doki (főleg úgy, hogy ismeri), nem biztos, hogy a másik illetővel is ugyanúgy viselkedik. Ezért szerintem Zitának tényleg azt kell megfontolnia, hogy VELE hogyan viselkedik a doki, nem azt, hogy mással. Ennyi. Tőlem aztán mindenki annál szül, akinél csak akar...

Uh. kapcsán meg csak annyit, hogy, ha valami alanyi jogon jár, azért ne fizessek már!!! Viszont, ha fizetek, akkor már minőséget is igénylek!
És szerintem nem azért kellene csak kedvesnek lenniük, mert pénzt dugok a zsebükbe! De sajnos itt ez van. Imádom, amikor megyek uh-ra, és a nőcik arcáról kb. ezt olvasni le: jaaaaj, már megint mennyi kismamaaaaaa!

Most hallottam, hogy elterelték az 5-s helyijáratot, mert tűz ütött ki az Egészségház u-ban. Valaki nem akart uv-zni a fősulin???

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Sziasztok lányok!

Végre tudok írni. Délután elment a babanet társalgó, és egész délután nem tudtam belépni. Na de a legbosszantóbb az volt, hogy előtte megírtam nektek egy hosszú levelet,és nem ment el. Mármint a levél. Ráadásul elveszett. Kép Bosszantó, amikor újra ugyanazt kell írni...
Na nem baj...

Szóval hétvégén, szombaton hazamentünk a szüleinkhez Borsodba, jó volt, bár fárasztó egy kicsit. Ilyenkor mindig családtól családig rohanunk,de azért mégis kikapcsol. Most különösen igénylik,hogy lássanak,ha nem megyünk haza,akkor is folyton hívnak,hogy vagyok. Kép
Az egyik kolléganőm azt mondja,hogy most élvezzem ki,hogy körbeugrálnak,mert ez az utolsó ilyen 9 hónap az életemben. Kép

Andi,gratula a vizsgádhoz,lesz mostanában másik? Voltál ma edzésen? Akkor holnap lesz izomláz! Kép

Kata, a buli jó lehetett! Már nagyon várjuk a képet! Amúgy a többieknek is mondom,hogy csatoljatok már magatokról és a párotokról is! Olyan jó,hogy Zitánál már párosítani tudok egy arcot!
Amúgy köszi a kérdést,nekem sincs bajom,semmi hányiger. Hogy aztán ezután jön-e,nem tudom(van,aki azt mondta,majd a 7.héttől lesz...),mert még csak 5-6 hetes vagyok. Ja, egyébként ezt sem értem,hogy számolják,mert olyat is láttam,hogy az utolsó menstruáció hete nem az első,hanem a nulladik hét. Nekem dec.28. volt,aszerint már a 7.hetet kezdtem,de zsolt szerint kisebb. Persze a jövő héten majd többet tud mondani,akkor lesz szívhang is,remélem! Már annyira várom!

Brigó! Nem baj,ha megírod a véleményedet,de szerintem is olvasd el előtte a leveleket,mert akkor egy kicsit jobban megismersz minket,az érzéseinket és a véleményünket... Eleget aggódunk így is,nem kell riogatni Varga Zsolttal. Nekem 3 szomszédom nála szült,azt mondták,nem mennének máshoz. Egy barátnőm szülésznő,ő is dicsérte.Egy másik barátnőm (Nótás anyuka,Zita Kép ),aki évekkel ezelőtt ajánlotta nekem, és szintén nála szült kétszer,a kórházban dolgozik. Ő semmi rémhírt nem mondott. Zsolt már nincs is teljes állásban a kórházban,ez persze sokaknak piszkálja a csőrét.Megbízom benne,és ismerős is.(Talán olvastad)

Én is hülyeségnek tartom a pénzt az uh-ra,és azt hiszem,ezzel mindannyian így vagyunk,de bizony tudom,hogy én is odaadom majd,mert ennél sokkal többet ér nekem az,hogy mindent lássak majd a kis manón.

Egyébként képzeljétek,lányok,Ózdon - most hallottam - a dokik csinálják az uh-t.Az sokkal jobb,ha az orvosod néz...Itt elszúrták. Nem tudom,változik-e majd valami később, majd meglátjuk.Ha velem is bunkók lesznek,(ennek elég nagy a valószínűsége),akkor majd ki kellene találni valamit ellenük. Majd gondolkodom. Kép

Brigó, neked ki az orvosod? Ne félj, nem írok rosszat róla még akkor sem, ha hallottam ilyet...

Na megyek,mert hulla vagyok... Ez az egyetlen kellemetlenség a terhességemben. Akármennyit alszok,rajtam van már délben az álomkór. Kép Na de annyi baj legyen!

Vigyázzatok magatokra nagyon, majd holnap is írok. A történettel adós vagyok,amúgy semmi extra,inkább csak kedves. De várom a tiéteket is ám! Kata már mesélt, de a részleteket is kérjük! Hacsak nem túl perverz. Kép Na meg ha van kedvetek mesélni persze, indiszkrét nem akarok lenni...

Sziasztok, jó éjt mindenkinek!

Juca
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Tudom, hogy nehéz elhinni, de SIKERÜLT A KÉP!!!!!!Kicsinyítettem a felére, de még így is hatalmas. Ha megnéztétek Lizucskát, akkor teszem a következőt. Mert nekem ez csak így megy...Kép

Brigó! Kicsit tapintatlan vagy a Varga Zsolt-alázással. Nem bírom, a "nem-akarlak-befolyásolni-de-szar-ember" kezdetű kritikákat. Ha végigolvastad, láthatod- mert értelmes vagy- hogy Judit és Zita aggódósak, ami természetes, és ha neked mindegy, akkor MIÉRT kell csak negatívummal bombázni őket? Ha így is gondolod, és ahogy írtad felesleges mások véleményét kikérni, akkor MIÉRT osztottad meg önként a sajátodat másokkal??? Szóval ez nem kerekedett túl népszerűre...

Elkezdődött nekünk is újra a suli, szombaton már Zh-t írunk, vmi verselemzés.

Andi! Ügyeske vagy a vizsgával! De miért hallgatsz a tornáról? Elsumákoltad? Én azt szoktam...Kép

Szerintem ha kitavaszodik, találkozzunk mindannyian,jó? Úgy szeretném!

Judit! Elképzelted már, ahogy egyszer csak órán elalszol a tanári azstalra dőlve? Ez annyira hívogató, amikor álomkóros az ember. És alig lehet elnyomni az ásítozást, ugye? Én már nem dolgoztam terhesen, úgyhogy állandóan az ágyban dagonyáztam az elején. Amikor Egerbe költöztünk már terhes voltam az előző babával, és pont akkor derült ki, amikor egy állásinterjúra indultam. Nem vettek fel...Aztán viszont 2 hónap kihagyással jött Liza. Csak nem HTB vagyok???Ugye nem?

Szóval, a dolgozó nők vigyázzanak magukra, és a babucskájukra!

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Kata, Liza tündéri! Mekkora szemei vannak! Nekem néha eszembe jut, hogy mi lesz, ha csúnya gyerekem lesz, és majd csak én látom szépnek. KépIlyen szépet szeretnék, mint Zazus és Liza! Kép

A tavaszi találkozás jó ötlet, aztán nyáron már 3-an sétálhattok, mert Zita aprósága is ott lesz! Ősszel pedig, remélem, én is csatlakozom majd!

Az órán alvás tényleg csábító. Kép Mondjuk amikor bemegyek az órára, akkor már nincs olyan nagy gond, mert ott 5 perc alatt felébredek. Vagy felidegesítenek vagy megnevettetnek. Kép Ma az első órát dogával kezdtem, így 15 percet még pihiztem az óra elején. A diákok biztosan csodálkoztak, hogy miért ülök az asztalnál ahelyett, hogy sétálnék körbe, ahogy szoktam dogaírás alatt... Kép

Valamiben megint egyetértünk mindannyian. Azt hiszem a levelek alapján, hogy Brigó első levele nem aratott túl nagy sikert, de mi nem ítélünk elsőre, úgyhogy szívesen látunk, Brigó!

Na megyek, mert mindjárt vége a lyukas órámnak. Vigyázzatok magatokra, délután még jövök. Ma nem lesz sok órám, és utána maradok egy kicsit suliban, mert délután szépségnapot tartok: fodrász, kozmetikus, manikűrös. Kép 2-fél 5-ig ott leszek. Kép

Sziasztok!
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: