Eddig én is mindig egy kicsit meglangyítottam a hűtős cuccokat, az elmúlt pár napban adtam oda neki a hűtőből, mert hirtelen kellett, nagyon hisztizett, nem volt idő melegíteni, remélem nem lesz baja a torkának. Meg aztán volt, hogy meglangyítottam a joghurot, és olyan fura lett.
Cseresznyét kaphat az én könyvem szerint 8-10 hónapos kortól. Azt írják, hogy magas rosstartalma miatt pépesítve ajánlatos adni, mondjuk én nem úgy adtam.
Le vagyok én is döbbenve ezen, hogy meghalt a 3 hetes baba a kútvíztől.
Krumplifőzeléket én úgy csinálom, hogy megfőzöm vízben a krumplit babérlevéllel és egy kis hagymával (amit ha megfőtt ki is veszek), aztán készítek egy kevés olivaolajas rántást, hozzákeverem, majd a végén összeturmixolom, és tápszerrel hígítom. Most tettem hozzá egy fél tojássárgáját is, mivel húst most nem akartam adni. A rántást el lehet simán hagyni, mert a krumpli miatt úgyis nagyon sűrű lesz, ha turmixoljuk, én az íze miatt tettem bele, mert anélkül múltkor nem ette meg, de lehet, hogy azóta már úgyis megenné, úgyhogy legközelebb rántás nélkül készítem.
A hétvégi borsófőzelékem is nagyon bejött neki, azt meg úgy sűrítettem, hogy tápszerbe tettem egy kanál rizslisztet, és úgy kevertem el.
A bátrabb fűszerezés alatt azt értette, hogy azokat, a fűszereket, amiket már ennyi idősen ehet, nyugodtan használhatom (só, kapor, fahéj), meg még nem tudom, hogy miket.
Én még nem adtam vajaskenyeret, most mondta a védőnéni, hogy adhatok már azt is, és tehetek rá jó minőségű pulykamellsonkát is, de még nem próbáltuk. Szerintem a vajat és a margarint is eheti, de nem tudom, hogy melyik a jobb neki.
Én babavizet nem szoktam venni, mert annyi úgysem fogy el hirtelen, amennyi egy üvegben van, úgyhogy inkább mindig forralok. Meg már kapott tisztított csapvizet is, de csak párszor. Nekünk nincs víztisztítónk, úgyhogy rendszeresen azt nem kap. Anyám hozott egy üveggel és abból adtam neki.