Sziasztok!
El sem hiszem, hogy a végére értem az olvasásnak... Persze a fele már elszállt a fejemből útközben.
Most először is köszi a válaszokat a kórházban bent töltött időre. Jegyzeteltem ám, meg mire én szülök, addigra már friss tapasztalatokat fogok hallani.
Rszg, Máté, nagyon sok kitartást kívánok. Mielőbbi gyógyulást! Borzasztó lehet, hogy még látni sem láthatod a picurt!

Juji, Boldog névnapot, így utólag is, és nagyon várjuk ám a további híreket.
Adryn, szuper lett a szoba, meg a kiságy. Minden elismerésem. Anyósom is javasolta, hogy festhetnék egy mackót a kiságyra, de nem az én profilom.
Párás szoba: Nálunk szintén nem játszik, de hirdetésekből látom, hogy vannak készülékek, amik be tudják gyűjteni a felesleges vizet. Esetleg érdemes kipróbálni, mert a penész elég nagy probléma.
Üdv az újaknak. Minden szépet és jót erre a kis időre pocakkal, és még többet utána. Éva, nem semmi, amin keresztül mentél! Mi csak 3 évet vártunk Gabóra, és csak a lombikkal való riogatásig jutottunk, de az is egy évtizednek tűnt. Gyöngyi, Lili tényleg nagyon tündéri kislány.
Zazzy, nekem decemberben volt a vizeletben hámsejt zsúfolva. A doki szerint nem volt gond. A védőnő januárban megismételtette a vizeletet, akkor genny volt, és erre már kaptam antibiotikumot. Hogy hatott e még nem ellenőriztük.
Viszont tegnap a védőnő 140/90-es vérnyomást mért. Most a hétvégén ellenőriznem kell, és ha fent marad, jövő héten belgyógyászat. Kicsit megijesztett. Ha minden igaz ma kapok készüléket, este okosabb leszek, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt e.
Másrészt meg azon rágom magam, hogy egyenlőre faros a drágám. A doki erre annyit mondott (nem nála szülök, mert ugye nincs választott dokim, csak a gondozást végzi), hogy 50%-ban ilyenkor császár. Gondolom ez függ a baba méretétől, meg az állapotától, de én nagyon tartok egy faros szüléstől! És vajon ilyenkor mondhatom azt, hogy csak császárt vagyok hajlandó vállalni?
Kukli, már akartam mondani múltkor is nálam elég uncsi a kiskönyv, hisz minden sorban csak ennyi szerepel: lelet mellékelve.

Ja meg érdekes, hogy bár ez már a második gyerkőc, párodnak mégsem jelent semmit a leszálló pocak.

Ennyit felejtenek, vagy az előzőnél szóba sem került? Boti nagyon édes a porszívóval, bezzeg én hiába mutogatom a kutyáimnak a miénket, rá se hederítenek.
Katka, várjuk a fejleményeket, hogy Peti baba érzi e, most van itt az ő ideje?
Marqueza, jobbulást! Remélem a szülésre teljesen meggyógyultok!
Hízás: Nekem az elmúlt hónap tett be, mert majdnem annyi jött fel, mint addig együtt véve. Most 85-nél járok és nem csak a korom egyezik Nemlajoséval, hanem a magasságom is.