Móni, Juba!
Elmentetek szülni, utána hazavittetek egy folyton síró kisbabát. Se Gréti, se Bertus nem fogja bántani a kicsit! Soha! Ha büntetnek, akkor a szülőket büntetik. Miért? Mert egyfajta kommunikációra a kicsinél ugrotok, a nagynál dorgáltok. És ez nem más, mint a sírás. Ugyan az a cselekvés. A mama szemszögéből a kicsinél sírás - hiszen ő így kommunikál. Mentek, felveszitek, szépen beszéltek hozzá, nem emelitek fel a hangotokat, hiszen a babák így jeleznek.
A nagy tesó szemszögéből ez nem sírás, hanem hiszti. Kéritek szépen, próbáltok terelni, még egyszer kéritek szépen, zsaroltok, fenyegetőztök, majd elpattan a húr és kiabáltok.
Gréti és Bertus ebből mit érzékel: Ha a kicsi sír, anya pattan, ha én sírok, rám szól.
A lányoknak meg kell szokniuk az új helyzetet. Itt ez a bőgőmasina

, aki már itt is marad. Ettől még anya ugyan úgy szereti őket, mint idáig, csak a kicsi nem jön a saját lábán, és nem mondja, hogy éhes, hanem mindenért sír.
A nagyok azt látják, hogy ugyan az a sírás elfogadott a kicsitől, tőlük pedig nem.
Rengeteg türelem kell ehhez! A sok hiszti - a nagyoktól -, sírás, ezt akarom, azt akarom, csapkodás, hangoskodás, akaratoskodás mind mind figyelemfelhívás.
Vonjátok be a nagyot mindenbe, segítsen pelenkázni, fürdetni, pakolja a krémeket, pelcsiket, bármit...
És amikor a kicsi alszik, akkor legyen erőtök a naggyal csak kettesben lenni, hogy érezze, ő ugyan úgy fontos nektek, mint idáig.
Ha gondoljátok, a kezdeti időszakban adjatok a lányoknak Sedatif PC-t, ez mindenkinek segít.
Kitartás, ez egy teljesen normális, és végletekig kimerítő folyamat, próbára téve mindenki idegrendszerét. Ha tudtok, ne restelljetek segítséget kérni! Nálatok nehezebb, mert Gréti és Bertus is elég anyás. Zsozsi is az volt (még most is az

), és 16 hónapos...
Kitartás, magnézium hegyek, és nézzétek a szituációkat a lányok szemszögéből. Ők mit látnak, és ezért mit éreznek.