Jó reggelt!
Én zárok, én kezdek

. Nem hiába, a kórházi élet nem a pihizésről szól. Na nem mintha az otthoni majd arról szólna

.
Nenu:
Gondolok Rád!!!
Orsi:
Várom a híreket

! Lehet, hogy magadról is tájékoztatnod kell már lassan valakit. Mindjárt hétfő, mindjárt 40 hét
Bei:
A lányok már tökéletesen leírták, hogy milyen a katéterezés. Nem kell félni tőle. Sóhajtás, felhelyezik - én semmit nem éreztem - egy kis ballonba injekcióznak vizet, hogy ne csússzon ki. Én nem éreztem azt sem, hogy bennem van, és azt sem, hogy pisilnem kellene folyamatosan. Sőt, mivel akkor kiveszik, amikor fel tudtam - vagyis kellett

- állnom, így azt sem tapasztaltam meg, hogy milyen ezzel közlekedni. A kivétel ugyanez volt. Kiszívták a vizet, nagy sóhaj és már kint is volt. Nekem inkább az első pisilés volt furcsa.
Eper:
Sajnálom, hogy görcsölgetsz. Egyébként Annusnak igaza van. Ilyenkor már normális is, ha érzel méhtevékenységet.
Cedis:
Ne légy már elkeseredve! Én nem tudom, hogy miért súlykolják bele a nőkbe, hogy 3 kg felett kell lennie egy babának??!! Az én fiam 2850 gramm, és már hízott 20 grammot. Majd idekint elég megnőni! Most itt van egy 4750 grammos kisfiú. Tegnap megnéztem, és hát... Csúnya ilyet írnom, hiszen aranyos, aranyos, de rettenetesen aránytalanul kövér és szumós! Semmi csecsemői báj nincs már benne. Nem az a törékeny kisbaba. Sokkal cukibbak voltak a 3 kg körüliek!
Na most volt bent a szülésznőm. Ezért jó ilyen helyen szülni, mert mindenki jön, odafigyel rád, magyaráz, lelket önt beléd. A dokim napján háromszor jön be hozzám, a szülésznőm kétszer. Még mindig nem tudtam feldogozni, hogy császáros lettem... Bár sokat beszélgettünk a szülésznőmmel erről, és neki is könny csordul a szembe ilyenkor, mert annyira el volt ő is keseredve, de mondta, hogy úgy fogjam fel, hogy egészséges gyermekem van, nem halt meg és nem lett oxigénhiányos. Hiszen régen az így feltekeredett baba meghalt volna szülés közben. Kétségtelen, hogyha így nézem, akkor hasogassanak össze, csak egészséges legyen. Viszont most úgy néz ki - nem akarom elkiabálni - hogy tudunk szopizni. Kompenzál az élet. Az előző baba természetes úton jött, de nem tudtunk szopizni, most fordítva van. És rá kellett jöjjek, hogy a szopi teljesen gyerekfüggő! Bátony egy rendkívül nyugodt baba, nem ordít, ha éhes, hanem szépen kéri a cicit. Van némi türelme, amíg előveszem a mellem, és megkapja. A nagyfiam azonnal kérte. Ott nem volt 2 másodpercnyi időm sem. Ha késtem, akkor már mellre sem lehetett tenni, mert belehergelte magát, hogy neki még dolgoznia is kell??!! Arról nem is beszélve, hogy Bátony "küzd" 15-15 percet folyamatosan a cicin. A bátyus 1-2 perc, amíg jött bővebben, majd utána köszönte szépen. Öntsük inkább bele. Szóval eddigi 3-4 napos - óriási

- tapasztalatom alapján arra a megállapításra jutottam, hogy nem az anyán múlik itt nagymértékben, hogy tud-e szoptatni, hanem a babán! Mondhat itt bármit az LLL-es tanácsadó. Ha a gyerek nem szív úgy, nem akar, nincs annyi, amennyi az igénye, akkor nem is fog összejönni. Ha meg van egy türelmesebb, küzdőbb gyerek, az a keveset is kiszipákolja, és termeltet magának. Mindent ugyanúgy csinálok most, annyi különbséggel, hogy most nem paráztam rá. Már automatikusan szóltam a csecsemősöknek, hogy kérem a tápszert a biztonság kedvéért, és lőn csodát ennek a babának elegendő a 30-40 ml egy szopásra. Nem kellenek neki 70-80 ml-k. Igaz, így egy hónap múlva csak 3,8 kg lesz és nem 4,3 kg, de majd lesz 4,3 két héttel később

.
Csak azért meséltem el, hogy aki nem tudott szoptatni elsőre, simán megvan az esélye, hogy másodikra szenvedés nélkül menni fog. Aztán, hogy meddig tart ez a lendületünk, azt nem tudom, de nem fogok elkeseredni, ha a végén vele sem megy majd a szopi. Megpróbáljuk, aztán majd lesz valami

.
Annyi ideig írtam, hogy a végén, lehet már nem is én vagyok az első
Puszi