Új privát üzeneted érkezett!

Szilva, remélem jobban vagy! Én a héten kérdeztem a háziorvosomat, azt mondta, hogy Algopyrin mehet vagy az ibuprophen tartalmúak, pl Advil. De leginkább semmi, főleg első trimeszterben, ha nem muszáj. Viszont a láz azért veszélyes, vetélést okozhat, ha nagyon felmegy, mindenképp csillapítsd!

Köszi a kérdéseket, Julcsinak még megvannak a pöttyök, de talán most már halványodnak. Egyébként nem volt rosszul, tényleg semmi tünet nem volt a pöttyökön kívül.

Duckylion, de izgi, hogy már betippelték neked a nemét! Én is az istenhegyin voltam kombinálton, de nem látták :) Nekem ilyen rejtőzködő gyerekeim vannak, Julcsi is az volt :) Te hol fogsz szülni?

Kriszti, nekünk nincs ilyen dopplerünk, szerintem jól megleszünk nélküle :) A rugdosást is tök jó figyelni :D Főleg a vége felé, mikor majd hullámzik a hasunk is :)

Sűrű napunk lesz ma-holnap, Apa meg még dolgozik ma is estig, nem tudott szabit kivenni :?

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


na, az klassz, mert pont panadolt vettem (a meddőségin nem vették fel, szerintem már nem dolgoznak). mindegy, a gyógyszer úgyis csak végszükség, ha hűtőfürdővel se tudnám levinni, szerintem 1 szem 'rossz' gyógyszer még mindig kevésbé ártalmas, mint a 38 feletti hő. szerintem már megúszom, éjjel volt 37,4, reggel 37,2vel keltem, indulás előtt 36,9, itt bent meg 36,8 - talán már nem kúszik fel nagyon magasra. nyomatom a citromot/narancsot, akácmézet, teát, és lóadagnyi c vitamint. az orrom már nem ömlik, remélem, kifelé megyek már belőle.

doppler nekünk sem lesz (de ha tudtok jutányos áron jó uh gépet eladót, szóljatok :lol: :lol: :lol: )

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Szilva, jobbulást! 38,5 felett mindenképpen érdemes a lázat csillapítani, és nekemi is anno algopyrint javasoltak (Csanival voltam beteg). Végül nem kellett bevenni, 38,2-n segített a borogatás.

Zita, örülök, hogy Julcsi pöttyei javulgatnak!

Na, a lényeg, hogy úgy tűnik, minden rendben. Maga az uh viszont nagy csalódás volt. Elég bunkók voltak, hozzám se szóltak, alig akarták megmutatni a monitort...
Mindegy, ezzel megpróbálok nem törődni, 49 mm a kisbabánk, 1,9 cm a fejátmérője, és nagyon édes. Aludt éppen. Lepény a hátsó falon alakul, tarkóredő 3 mm alatt. Azt mondták, pontos értéket az új szabályok miatt nem adhatnak ki.
Na, erre persze el kellett halasztani a kombinált tesztemet, mert oda pontos érték kell. Megyek szerdán új uh-ra, hogy legyen pontos érték, és akkor veszik le a vért.... No comment.
Nagyon örülök a kis picurnak! :)

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 

 
 

Kbaba, nekem van Brendonos Angel Sound "dopplerem". Mondjuk 12. héttől van ráírva, hogy érzékeli a szívhangot, de nekem ez a valóságban volt vagy 24. hét... Ezen kívül a rezgés zavarja a babát, tehát mi nem zaklattuk minden nap, hetente kétszer hallgattuk meg. Van hátulütője, pl. mikor valamiért nem találtam meg, mert úgy feküdt, akkor eléggé bepánikoltam, hogy nem él a gyerek, a doki meg jól lecseszett, hogy ilyen házi kütyüknek minek hiszek... :D

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a pocidicséreteket! :lol: Hanna nevében is köszi!

Kriszti! Nem tudom,hogy csinál-e ultrahangot legközelebb a doki.
Én jan. 16-án megyek hozzá.

A kórházban 3 éve nem adtak képet az uh-ról. Telefonnal lefotóztam,ennyi.
Sőt csak én mehettem be egyedül. :( Mert egyszer egy apuka balhézott bent a dokival durván. Emiatt csak a kismama mehet be.

De jó neked,hogy jövő héten már mész 12 hetesre. Én 9-én megyek.
Vérvételre meg 3-án.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


A táblázatos dolog elindult végülis? Mert,ha igen,szeretnék én is belekerülni.

Adatok:

Hol: Szent Borbála Kórház,Tatabánya
mikor:2012.07.20
Terhességi kor: 10
tesó: Hanna
név: még nem tudjuk
lakhely: Tatabánya
életkor: 27

Köszi! :D

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


tábla 20111223

susy, beírtalak a táblába, jelszót priviben küldöm!

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Szilva, remélem jól vagy!

Szofi, örülök, hogy minden rendben a kis picúrral! UH bosszantó, mi az, hogy nem mondták meg a pontos adatot? :twisted: Sajnálom, hogy ilyen mogorvák voltak. De így legalább jövő héten is láthatod, mi újság odabent :)

Csero, neked mi volt?

De jó, rég láttuk a táblit! Jó lenne, ha mindenki benne lenne :D

Egész jól haladtam ma a készülődéssel, de azért holnap sem fogunk unatkozni :) Lehet, hogy már nem jövök, úgyhogy most kívánok mindenkinek nagyon szép ünnepet! Ezzel a két kis rövidke dallal, nagylányom előadásában :D

http://www.youtube.com/watch?v=zgYzunUN ... ature=plcp

http://www.youtube.com/watch?v=m6ruvlaf ... ature=plcp

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Köszi Tündérlétra,hogy beírtál!

Mennyi kis 3. szülinapos lesz itt tavasszal!
Zita! Julcsi és Hanna között csak 10 nap van! :D

Csero mi volt az uh-n?

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Zita, én is próbálom úgy felfogni, hogy nyertem egy extra uh-t. És most hallottam, hogy ahová mennem kell, ott sokkal szuperebbek a körülmények, van kivetítő, meg minden...

Zsuzsi, én is itt kérdezgettem mindenkit, hogy nem-e irkásztak a 2009. májusi topicba, de csak ketten vagyunk! :)

Tündérlétra, köszi a tábit!

Csero, én is itt izgulok ám miattad, írj, amint olvasod! Mi volt??

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, legyen szép az ünnep, ez egy bizonyos szempontból "utolsó karácsony" jövőre már minden más lesz, hiszen egyel többen leszünk a fa alatt!!
(Mindjárt bőgök saját magamtól...) 8)

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek! :)[/b]

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocsi, a tegnapi nap elég húzós volt, nem tudtam még bekapcsolni sem a gépet.

Szóval uh-on minden oké volt. Gyönyörű kis formás bébike.
Méretek:
CRL: 49,1 mm (Szofi, azt hiszem összebeszéltek a gyerekeink :))
NT: 1,9 mm
orrcsont látható

Két keze, két lába, egy feje, pocakja, minden megvan! :)

Teszek ide egy fotót is. ( nem az orra ekkora, csak a kezecskéjét tette az arcához :) )
Kép

Mindenkinek nagyon boldog, meghitt, békés Karácsonyt kívánok! Ne dolgozzatok túl sokat, amennyit csak lehet, pihenjetek is! :)



csero
Pécs
 
 


sziasztok.

Nagyon Boldog Ünnepeket Kívánok Nektek:)
Vendég
 


Sziasztok!

Csero! Nagyon helyes bébike!

Békés Karácsonyt mindenkinek!

Kép

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Csatlakozom én is hozzátok, azért még csak most, mert nálunk a bébi érkezése nagy meglepi volt Szenteste. Volt nagy sírás-rívás, öröm és ölelkezés. Valamint azért is most, mert tudom, hogy a családban vannak olyanok, akik a régi topikomba is bele olvastak tudtom nélkül, így ha nem gond én amellett szavazok, hogy majd zárt legyen egyszer a topik.

Az elején nálunk is volt gikszer, vérezgetés, barnázgatás de utorval megoldódott a dolog. Úgy tűnik most már minden rendben.

Miskolc mellett lakunk egy csendes kis községben. Egy majdnem 5 éves kislányunk van, Lelle. Az orvosom a kistarcsai Flór Ferenc kórházban dolgozik, úgyhogy ott is szeretnék megint szülni. Amikor Lelle született még Gödöllőn laktunk, azért ott. Miskolcot kihagynám, habár itt is kerestem egy normális dokit, de csak végszükségre.

Kistesót már nagyon vártuk, dolgoztunk is rajta sokat.

Január 4-én megyek legközelebb integrált tesztre Pestre, majd utána vagy két hét múlva a dokimhoz. Kicsit bonyolult a helyzet így a választott doki-kórház és a lakhely közötti nagy távolság miatt, de nekem ott volt gyönyörű szülésem, szép környezetben, fantasztikus dokival.

Hát röviden ennyi, nagyjából az elejétől nyomon követem a topikot, így nem kellett sokat visszaolvasnom :).

Üdv
Pimpoka

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinél szépeb és boldogan telnek a karácsonyi napok. :)

Üdv. az újaknak. Gratula 12. hetes UH eredményeihez akik már voltak. :)

Sajnos, mi még nem tudtunk karácsonyozni, Arni még nem is látta a karácsonyfát, meg az ajádnékait sem. Mert dec. 24-én délután bekerültünk a Heim Pálba. Amit koárbban a torokgyulladására kaptunk antibiotikum miatt, az egész testént kiütések lettek még a szájában is, és sajni emiatt inkább bent fogtak minket. Bár az ügyeletes "kezdő" dokik nem igazán vannak a helyzet magaslatán, de azért javulunk szépen, haza akartuk már vinni, de nem engedték, mondták, h az a specko krém amit ott kap, az csak ott keverik ki máshol nem, hát eléggé kiakasztó... :S Na, mindegy ez van, holnap már látni fogja a főrorvos is, és remélem haza jöhetünk. Első éjszaka én voltam bent vele, azóta inkább a férjem alszik bent, h én nehogy elkapjak vmit, mondjuk a bőrgyógyászati osztályon vagyunk, de hát jobb a biztonság. Napközben azért én is bent vagyok szinte végig, de rengeteget mosunk kezet, Arni kezecskéit is, szóval remélem nem szedünk ott össze még vmit.

Remélem mindenkinél enneél sokkal szebben és boldogan teltek az ünnepek. :)

Én végül jan. 5-én megyek kombinált UH-ra. Doki mondta, h jöjjek akkor, pont akkor töltöm a 12. hetet, ahogy ő számolta.

Vigyi magatokra, és további szép ünnepeket kívánok Mindenkinek! :) :)

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


Sziasztok!

Üdv itt, Pimpoka! Nagyjából egyidős terhesek vagyunk! :)
Jó pocakosodást!!!

Picuri! Sajnálom,hogy így teltek az Ünnepek! Remélem,holnap tényleg hazajöhettek és Arni is jobban lesz.
Gyógypuszikat küldünk Neki! :D
Én jan. 9-én megyek 12 hetes uh-ra.

Karácsony gyorsan eltelt. Hanna rengeteg játékot kapott. Jól felszerelt babakonyhával és babakocsival gazdagodott. :lol: Persze baba is járt hozzá. Sok melegítőt is kapott.
A fánk (élő) idén a plafonig ér. Kb. 2 és fél méteres.
Már másnap feldőlt. :roll: Műanyag,vízzel feltöltős talpunk van és a fa minden vizet felszívott,mire este megjöttünk. Szerencsére műanyag díszeink vannak,így nem tört össze semmi. :)
Szentestét itthon töltöttük. Családot a két ünnepen jártuk végig. Elég fárasztó volt...

Mindenkinek Boldog Új Évet kívánunk!!!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


[url][url=http://picibaba.hu]Kép[/url][/url]
krisztina125
Dunakeszi
 
 


Sziasztok !

Jó régen jártam már erre, de sikerült végig olvasnom mi is történt míg távol voltam.

December 21-én voltam a 9 hetes UH. ahol 2,78 cm volt CRL. , szépen vert a szívecskénk is , és komoly mozgásban voltunk.

Nagyon jó volt látni, hogy minden rendben van, mert augusztusban a 9 hetes UH-on sajnos nem volt szívhang. A 6 héten elkaptam egy torokgyulladásos vírus fertőzést , és a baba nem élte túl. Nagyon el voltam keseredve, de már a következő babámra koncentráltam. Augusztus 24-én műtöttek. Október végén pedig már jött is a gólya újra :D
Volt 10 napom amikor nagyon rosszul voltam. Se enni, se inni nem tudtam semmit, negyed óránként hánytam. :( Aztán jött az UH és mintha mindent elvágtak volna, azóta tök jól vagyok. Sok zöldséget, gyümölcsöt eszem, cukormentes 100%-os rostos leveket iszom, és naponta 1,5 l szénsavmentes ásványvíz a napi adag. Szedem a vitaminokat, és halolaj kapszulát is.
Voltam a védőnőnél is, van kis könyvünk is :D

Üdv. az újaknak, és örülök, hogy sokan túl vagytok a 12 hetes UH, és a nyaki redő vizsgálaton . :D

Nagyon vigyázzatok magatokra, mert mindenki náthás, influenzás.
Jobbulást a betegeskedőknek !!!
Kép
[/url][/quote]
krisztina125
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!!

Csero, nagyon szuper a kép, jó irígy vagyok, mivel nekem nem adtak! Olyan jó, hogy minden OK!

Pimpoka, üdv köztünk, sok szeretettel gratulálok tesókához!!

Picuri, jó isten, sajnálom, hogy ilyen rémes karácsonyi élményeitek voltak! Remélem mostmár nagyjából minden rendben!

Zsuzsi, Hanna nagyon édes!

Kriszta, nagy megkönnyebbülés lehettt akkor a 9 hetes uh, örülök, hogy minden rendben.

Nálunk nagyon szép volt ez a 3 nap, nagyon örültek a rokonok, barátok a kistesó hírének, nagy volt a boldogság. Holnap megyek megint uh-ra, a kombinált teszthez lemérik a tarkóredőt pontosan, meg leveszik a vért, szorítsatok.

Csani nagyon élvezte a karácsonyt, minden szuper volt, tényleg!

Puszi!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Még egy meglepim van, igaziból már akartam mondani, csak nem tudtam, hogy hogy mondjam meg... A pályázatom alapján engem választottak ki, hogy írjam az új terhesnaplót a babaneten. Ha van kedvetek, olvassátok, hetente fog megjelenni, szeretettel ajánlom a figyelmetekbe. :wink:

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


itt is gratulálok Szofi :)

Kép

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Szofi, de szuper, gratulálok, nagyon jó lett az első írásod! Izgi lesz majd végig olvasni :D

Krisztina, örülök, hogy jól vagy végre és a babával is oké!

Picuri, nagyon sajnálom, hogy így jártatok ezzel a karácsonnyal! Remélem, már otthon van Arni, és boldogan játszik az ajándékokkal!

Susycat, szép lett a képeslap! :)

Csero, örülök a jó eredménynek, nagy megkönnyebbülés, igaz? :)

Pimpoka, örülök, hogy csatlakoztál! Hű, sokat kell majd utaznod, de megértem, hogy a jól bevált helyhez ragaszkodsz!

Nálunk is jól telt a karácsony, Julcsi örült mindennek. Bár még csak a család felével találkoztunk, a másik fele még a héten jön. Szóval nálunk hosszú ez a karácsony :) Ma épp pihenőnap van. Még szerencse, mert Julcsi éjszaka nagyon rosszul aludt, nagyon meg van fázva, köhögött meg nem kapott levegőt az orrán szegénykém. De most a délutáni alvása már elég nyugodt, úgyhogy remélem túl vagyunk a nehezén :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


Picuri és melyik antibiotikum okozta ezt a kiütést? Nagyon rossz lehet, fel a fejjel! Arninak gyors gyógyulást.
Egyébként, ha valaki a kórházban van a gyermekével, akkor ő is kap egy ágyat mellette, vagy matracot kell vinni vagy egy széken ücsörögve alszik mellette, hogy van ez?

Susycat, igen, én is 07.20-ra pörgettem ki a szülés várható időpontját, de az uh alapján a doki 2-3 nappal nagyobbnak mérte a babócát. Ő mondta, hogy szerinte 19. Habár Lelle a 42. hét első napján született meg. Remélem a kistesó nem várat magára ennyit, mert a családban pont akkor lesznek az esküvők, augusztus elején, addig regenerálódni is kéne egy kicsit.

Tyű Szofi, hát ez nagyon jó, majd linkeld be mindig a friss posztot!

Zita, ja, az utazás nem hiányzik, meg a megannyi benzin, matrica...stb, de egyszerűen nem bízok az itteni dolgokban. Van most már nagyon szép szülészet, de mit ér egy szép szülészet, ha még mindig felcsapják a szülő nőket az ágyra és kikötik a lábukat, hogy tessék nyomni, ezt a vajúdástól....sem sétálni, sem "vizeskedni" sem szülőszéken ücsörögni semmit nem szabad.

Holnap megyek itt a helyi védőnőhöz, a férjem már előre kért, hogy próbáljak meg rendes lenni hozzá. Volt már nekem jó sok védőnőm, mert 4-5 éve a költözés a hobbink volt :), azt hiszem, hogy ez az 5. védőnőnk, talán a legnormálisabb, szerencsére nem sokat találkozunk, most is csak a muszáj visz oda, hogy ne kelljen Pestre mennem laborvizsgálatra.

A Karácsony nálunk is szép volt, Szenteste a 11-en voltunk, másnap az anyósékhoz mentünk és tegnap az én rokonságom lepett el minket, így 22-en voltunk. Ma tök nyugi volt. Csak hármasban játszottunk itthon. A férjemnek hozott a Jézuska egy kinectet és azzal nagyokat mókázunk, alig vártuk, hogy Lelle elaludjon, azóta meg szétjátszottuk magunkat, most épp pihi van.

Nálunk szilveszter utánig, vagyis míg a férjem vissza nem megy dolgozni, addig jövés-menés van. Leginkább hozzánk jönnek, így lehet jó sokat pakolni, takarítani, főzni, mosogatni, rendet tenni majd hullafáradtan ágyba zuhanni.....

Már nagyon várjuk a 4-ét, hogy a kis mazsolánkat láthassuk, biztos jó sokáig lehet majd szem előtt a genetikai vizsgálat miatt.
A miskolci dokim nagyon küldött volna Debrecenbe nagy genetikára, mert sajnos most ősszel a nővéremék elvesztettek egy babát genetikai okok miatt, de én az amniot nem vállalom. Bízok az integrált tesztben. És a dokimban.

Jó éjt!
Pimpoka

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Sziasztok!

Sajni én rossz hírrel jövök megint, de teljesen ki vagyok, és muszáj kiírnom magamból...
Arnit ma délután 15 órakkor haza engedték a Heim Pálból, erre most éjszaka vissza kellett vinni, mert hányt-hasmenése van, és nem akar inni semmit. Nálam kezdődött, aztán a férjem is szarul lett estére, hozzánk kihívtuk az ügyeletet, kaptunk szúrit. Attila vmi "koktélt" kapott, attól ő most egész jól van. Én meg csak B6, h maradjon bennem végre vmi (sokat hánytam ma). Szóval faszán a kórházban szedtük össze ezt. Basszus kritikán aluli, ahogy ott takarítanak, meg a helyzeteket kezelik, mondjuk, ez a Bőrgyógyászati osztály volt.
25-e óta könyörgünk, h mehessünk haza, mert otthon is tudom az Arninak krémezni a kis testét, popsiját, de nem engedtek..... Erre rosszabb állapotban kaptuk haza. Ordítani tudnék a dühtől, kétségbeeséstől, hogy ezen kell keresztül mennie a mi kicsi fiúnknak. Aki egy tök egészséges, jókedvű bölcsi nagyfiú volt, ott is jól vette az immunrendszere az akadályokat, erre az orvosok most már sorozatban elküldök az immunrendszerét a béka segge alá.
-

Ne hari, h így kifakadtam, de olyan tehetetlennek érzem magam, a magyar egészségüggyel szemben....
Remélem Attilának is lesz ereje bent lenni, engem nem mertünk bevinni, hiszen ott a pocaklakónkra is gondolni kell.
Legyen már 2012 második hete.
-

Pimpoka: fizetni kell és akkor kapsz a baba mellett egy ágyat, és vagy közös zuhanyzót vagy sajátot, most volt a szobához, ebben kaja is van (de azt inkább nem minősíteném).
De nálunk most is apa lesz bent, a pocaklakó miatt. Amúgy az anyukák szoktak bent lenni. Aki nem tud fizetni vagy nem akar, az kap egy fotelszéket.
És valójában egy vírus okozta a kiütést, amit ha az Augmentinnel hoznak össze akkor ilyen reakciót vált ki a testen. Szóval a kettő együtteséből lett ez nekünk. De amúgy az osztályon tök sokan voltak akiket Augmenti érzékenység miatt hoztak be, főleg tiniket (14-15 évesek), na nekik nagyon viszketett is, nálunk szerencsére ez nem volt.

Szofi: Gratula, nagyon örülök neki, olvasni foglak. :)

Örülök, hogy mindenkinek ilyen jól telt a karácsony! Puszi! :)

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


sziasztok,

jaj picuri, remélem, mielőbb kilábaltok ebből a sok sz.rságból :( jobbulást kívánok mindannyiótoknak!

én megjártam ma a nőgyógyászt, a leleteim OK-k, voltunk uh-n is a kórházban (bár senki nem nagyon értette, miért most küldtek 12. heti vizsgálatra). láttuk a gyereket, kapálózott, és nagy a feje :) férjem szerint azért, mert olyan okos lesz, mint ő... :lol: :lol: :lol:
következő vizsgálat afp 02.03án (nőgyógyász szerint). szerintem meg elmegyek magánba 4es vagy integrált tesztre, ezt még megbeszélem az urammal.

hoztam egy táblát is, susy kért bele új adatokat.

20111228

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Sziasztok!

Hát látom, nagyjából jól telt a karácsony mindenkinek.
CSak Picuri!!! Nagyon sajnálom, hihetetlen, hogy ha kórházba kerül az ember, betegebb lesz, mint volt. :evil:
Remélem, most már helyre jöttök. Hasonló bajom volt első terhesség 35. hetében, vmi hüvelyi vírusom volt, arra kaptam Augmentin Duót. Iszonyt pöttyös lettem+viszketett, vakaróztam, mint egy rühes kutya, plusz gyógyszert nem mertek már rá felírni 35 hetesen.... Tudom, mit éreztek. Plusz ez a hasmenéses! Áááá! Nálunk a munkahelyen ütötte fel a fejét vmi ilyesmi carság, igyekszem elkerülni.

Üdv, nektek, két Krisztina! :D Boldog babavárást!

Susy!
Az én hasam is kb. ekkora! durva, nem? :shock: Na mindegy, csak egészség legyen. :-)
Én tizsta geth vagyok szenteste óta: fújom az orrom, torkom készen van...
Neocitran segítene, tudom, de azt nem lehet. Homeós bogyókkal próbálkozom.

Szofi!
Bőgtem az írásodon meg persze nevettem si sokat. Nagyon jó, gratulálok hozzá! Várom a folytatást!

Karácsonykor mi is elmondtuk a családnak az örömhírt, nagy a boldogság, mindenki megdöbbent, mert nyáron még a műtétemet hevertem ki, senki nem széámított rá, hogy már bevállaljuk.

Na de Anyóspajtás!
Megtudta, halvány mosoly, és egy odavetett gratulálok, plusz egy hosszan taglalt rémtörténet egy terhes nőről, na ezt most nem részletezném... Miközben hallgattam, magamban énekeletem a kiskarácsony, nagykarácsonyt, hogy a sook negatív kép meg szó tisztuljon a fejemből. Váááá! :evil:

Na mára ennyit, majd jövök!
u.i.: legyen már 2-a, akkor megyek a 12 hetesre...

Kép
Kép
anyesz
Szeged
 
 


Sziasztok!

Elnézést a 'zavarásért'.

Kislányom ruháit, és pár apróságot szeretnék eladni, hátha valakinek épp erre van szüksége. :)
A ruhák mind szép állapotúak.

https://picasaweb.google.com/1057910333 ... Dx07rK_q8J

Érdeklődés esetén a hmaya@freemail.hu -ra írjatok.

Köszönöm!
Tira
tirana
 
 


Sziasztok!

Picuri! Sajnálom,ami Arnival történik! Szegény kisfiú,ennyi szenvedést! :(
Remélem,hamarosan felépül.

Tündérlétra! Köszi,hogy kiegészítetted a táblázatot!

Kriszti! Örülök,hogy újra babát vársz és minden oké vele! :)

Elmondtuk a nagy hírt Karácsonykor a dédiknek is. Mindenki nagyon örült.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok,

Nem voltam múlt hét óta, de a karácsony nálunk is nagyon sűrű volt, nem igen volt időm leülni a géphez.

Picúri, sajnálom a kórházban töltött ünnepet, és hogy most megint benn vagytok egy újabb nyavalyával :-(
Mi szerencsére még sose voltunk kórházban a gyerekekkel, de pont az ilyen újabb fertőzések miatt nagyon tartok is tőle :-(
Remélem nagyon hamar hazamehettek, és végre kibonthatja a kicsikéd az ajándékait!

Az újabb 12. heti vizsgálaton túl eseteknek gratulálok! És drukkolok mindenkinek, aki még előtte áll!

Az ünnep azért nekünk sem telt zökkenőmentesen, Katámnak 26-án megfájdult a füle, ezt csak onnan tudtam, hogy az a baja, mert nyáron már volt egy komoly fülgyulladása és ugyanazokat a tüneteket produkálta, és nem hagyta, hogy a füléhez nyúljak, egyből sírt, ha csak megpróbáltam.
27.-én voltunk fül-orr-gégészeten, és perforált a dobhártyája, ha igaz, mert azóta egyébként nincs semmi baja, a füle nem váladékozott és láza se volt....
Persze, jó nagy leszúrást kaptam az orvsotól, hogy biztos nem szívtam karácsonykor az orrát.... pedig szívtam még a porszívónk is kigyulladt olyan sokáig szívtam..., de a pótporszívóval később is kínoztam....

Szerencsére most mindenki jól van, remélem most egy jó darabig így is marad!

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


Sziasztok! :)

Picuri! Nagyon sajnálom, hogy mindezen végig kell mennetek, remélem most már nagyon hamar felépül Arni és magatok mögött tudhatjátok ezt a mizériát!

Pimpoka! Üdv itt és nagyon boldog pocakosodást! :)

Kriszta! De jó, hogy minden oké volt az uh-on! :) Gratula!

Anyesz! Anyósod kedves....... De ahogy kivettem az írásodból nem nagyon volt várható más reakció. De jó, hogy a többiek ilyen nagy örömmel fogadták! :)

Duckylion! Katának jobbulást!

Szilva! Gratula a 12 hetes uh eredményekhez! Párod aranyos :) Már most büszke apuka! :)

Szofi! Gratulálok, nagyon jó az írásod! :) Mi volt a tegnapi uh-on? Mekkorának mérték a bébit? Sikerült a kombi tesztet megcsinálni?

Nálunk nagyon jól telt a Karácsony! :) 24-én egész nap pizsi partyt tartottunk, együtt voltunk, játszottunk, pihiztünk, ettünk. Nem is volt még ennyire hangulatos, meghitt, boldog Karácsonyunk szerintem. Kistesó hírét mi is elmondtuk mindenkinek. Aggódással vegyített öröm volt az eredménye. (nálunk is a nyári vetélés miatt) De most már legalább mindenki tudja. :)



csero
Pécs
 
 


Itt vagyok, itt vagyok, ne garagudjatok, hogy nem reagálok mindenre, de egyfolytában rohanok, tegnap dolgoztam, most meg Csani szeretne belőlem sokat kapni...

Gratula a 12. hetes uh-hoz, kiztartás azoknak, akik még várnak rá!

Julcsi örülök, hogyha jobban van!

Örülök, hogy tetszett, amit írtam,aranyosak vagytok! Elméletileg ma jelenik meg a második rész!

Pimpoka, látom, nálatok is dívik a nagy családi karácsony, mi is 18-an voltunk mamáméknál, és isteni volt!!!

Picuri, jó ég, totál kiakadtam ezen a sztorin! Nem is értem. Remélem, hogy mostmár minden rendben lesz, szorítok nektek nagyon...

Tündérlétra, köszi a táblit!

Anyesz, na, anyós kitett magáért, sajnálom...

Duckylion, jobbulást Katababának! Imádom, mikor az orvosok hülyének néznek...

Csero, jaj, hála az égnek az úr kárpótolt a múltkori rettenetes élményekért. Egy nagy kivetítőn nézhettem az uh-t, és megvizsgáltak rendesen.
53 mm volt a kicsi, nagyon cuki volt. Mocorgott, zavarhatta a rezgés, mert elbújt a kis öklei mögé. Tarkóredő 1,5 mm és orrcsont is látható. Utána levették a vért, a jan. 9-ei héten lesz eredménye a kombináltnak.

Puszi mindenkinek, és ha már nem jöbbék, akkor ezúton kívánok mindenkinek boldog új évet!!! Mindenki legyen egy gyönyőrű, egészséges baba édesanyja!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok!Lehet,hogy velem van a baj én annyira vártam a 12 hetes ultrahangot de nagy csalódás volt.Kb 20 másodperc volt az egész....se egy szívdobbanást nem hallottam és szinte semmit nem láttam a babából.Méretei crl:62mm nt:2mm orrcsont látható örülök,hogy minden rendben van a babával de szerintem ez egy elég felületes vizsgálat volt egész pontosan 2 percet töltöttem benn ezalatt levetkőztem felöltöztem megvizsgált és megkaptam a papíromat.Susy remélem te jobban jársz és más orvost fogsz ki.Elég bunkó is volt.A tanácsadóba is ő volt és megkérdezte,hogy minek mentem oda.....szóval ezt az egészet nem értem...a véreredményemre a kutya nem volt kíváncsi....Tudjátok szerintem ezért van az,hogy az anyuka bár minden vizsgálaton részt vesz és még sem egészséges a babája az ilyen hanyag orvosoknak köszönhetően....Bocsi a kirohanásomat de ez nekem sok (sokk) volt.
kbaba
Tatabánya
 
 


Sziasztok!

Na én ma a munkahelyen mindenkinek leugattam a fejét.... Durva. Jó a hangulatom. Plusz barátnőmmel összevesztem egy piti ügyön. :evil:

Ducky!
Remélem, Kata már jobban van! Igen, az orrszívást anyukámék is kínzásnak fogják fel. :lol: De most náluk telel Domi (jó 300 km-re tőlünk), és taknyos, úh. rájuk parancsolatm, hogy szívják, mert kétszer is volt már fülgyulladása... Anya mondta, azt csinálják, amit mondok, így kiszívták kedden, szerdán bekrepált a porszívó. :o


Szofi!
Gratulálok a NAGY babócához! Örülök, hogy kompenzálták rossz élményedet.
Iszonyatos, hogy még a kismamákkal sem tudnak emberségesen bánni. :x
Naa lényeg, hogy egészséges a picurka, a bánásmódot meg igyekezz elfelejteni.
Kbaba!
Abszolút átérzem, min mentél keresztül, itt nyugodtan kidühöngheted magad, meghallgatunk ;-)
Ez kb. olyan mint a 20 hetes genetikai, ahol alá kell írnod a papírt, hogy ha valéami rendellenességet nem vesznek észre, utólag már nem élhetsz semmiféle perrel, meg követeléssel a kórház vagy az orvos felé. Ha viszont nem írod alá, akkor nem vizsgálnak meg. Kérdem én, mire való akkor az egész vizsgálat? Na mindegy! Mennék már haza, elegem van a munkából.
Este megyünk színházba, jaj, de jó lesz kikapcsolódni! :-)

Puszi mindenkinek, ha nem jönnék Boldog Új Esztendőt mindenkinek!!!!

Kép
Kép
anyesz
Szeged
 
 


Sziasztok csajok!

Kbaba, fent van az új cikkem a babanet főoldalán, ezennel neked szeretném ajánlani... :-/ Nem tudom, mennyire vígasztal, hogy nem vagy egyedül.

Anyesz, mit néztek?? Én imádom a színházat.

Csajok, BUÉK mindenkinek!!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Kriszti(Kbaba)!
Sajnálom,hogy csalódtál! :( Melyik doki volt ilyen bunkó és flegma?
Akkor én nem számítok túl sokra. Inkább pozitívan csalódjak.:)
Sokat kellet várnod vagy pontosak voltak?


Ha mész Varjúhoz mondd el neki,hogy mi volt ma. Szerintem biztos megnézi neked a babót alaposabban.
Szépek a méretei a picurnak!:D

Szofi! Jól sikerült a legújabb írásod is!

Ma letudtam a háziorvosi vizsgálatot . Minden rendben.
Még a nagy mumust, a fogdokit kell leküzdenem. :roll:

Mindenkinek jó éjt!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok!

Szofi, szuper az írásod! Köcsögség amit csinálnak a kismamákkal. Itt Miskolcon van egy szonográfus akinek az az első kérdése miután szabaddá tetted a hasad, hogy megtartja??? egyébként ha nem, akkor is mi a franc köze van hozzá??? Pontosan ilyen tuskó emberek miatt nem megyek itt helyben sehová, inkább utazok 200 km-t.

Voltam tegnapelőtt védőnőnél, potom 2 órát rabolt a napomból, de legalább lett kiskönyvem, na és persze szembesültem vele, hogy nem lesz olyan jó dolgom a vérvételek során, mit Gödöllőn, ott egyszerre mindent egy helyen letudtam. Itt mentem a faluban a védőnőhöz, majd ma mentem Miskolcra a háziorvosomhoz(persze nem véletlen, hogy nem jelentkeztem át ide helybe), lepecsételte a vérvételhez a beutalókat, megvizsgált és csinált ekg-t is. Mondtam neki, hogy ne ijedjen meg, de a szívem nem függőlegesben van, hanem vízszintesen, ezért nem lesz tuti. Alig hitt a szemének, de így van.
Hétfőn megyek a vérvételekre. Jó sokra és persze nem tudom le egy helyen, két kórházba is kell mennem, mert a vércsoportosat csak a megyeiben veszik le. Valamint még mennem kell hematológiára a Leiden syndroma miatt, arra is szűrnek, mert hugi örökölte. Remélem én nem vagy ha igen, akkor hetero szeretnék lenni, mert akkor nem kellene heparinnal szúrnom magam.

Picuri, hogy van Arni? Hazakerültetek már? És te hogy vagy a hasmenés-hányás után???

Január 4-én lesz az integrált teszt, nagyon várom már, hogy lássuk a babókát. Már biztos írtam, de én annyira várom már, hogy iszonyat.

Apámék tegnap itt voltak nálunk, újságolta Lellének, hogy nemsokára megszületnek a kisnyuszik, erre Lelle közölte vele, hogy az mind semmi, neki meg nemsokára kistesója születik. Olyan cuki volt! Mondtam Papónak, hogy ne ezt übereld!

Alig bírom a kezeimet mozgatni, a vállam annyira bedurrant a kinect-es síeléstől és lovaglástól, hogy csuda. Ma mondtam a férjemnek, hogy nem játszok, mert holnap már fel sem bírok állni. Amúgy is szar a derekam, még rejtély, hogy normálisan kitudom-e hordani kistesót. Most mentem volna a Gerincsebészeti klinikára, de megbabásodva nem célszerű. Így marad a torna, hogy legalább egy kis támasztó izom legyen rajta.
Borzasztó rossz, mert nincs olyan, hogy nem fáj, mindig fáj, csak már nem panaszkodok, lehajolni előre, guggolásból felállni, vagy éjszaka megfordulni egyszerűen nem tudok.

Na megyek alszom, mert a szilveszteri buli is nálunk lesz természetesen, mert nálunk olyan jóóóó. Van egy lomos szobánk, ami tényleg az, van benne egy-két bútor, többek közt egy kanapé, ami ki sem látszik a be nem dobozolt nyári ruhák alól és akad rajta vagy 15 ing is ami vasalásra vár, meg egy tucat ez-az. Na ezt holnap lakhatóvá kéne tennem, hogy tesómék tudjanak hol aludni.

Ha nem jövök, akkor boldog új évet kívánok nektek!!!

Jó éjt!
Pimpoka

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Sziasztok!Anyesz köszi :D erre jó ez a fórum.Szofi nagyon tetszett a cikked...akkor a te eseted rosszabb volt mint az enyém nekem senki nem mondta,hogy beteg vagy kicsi ...De minden jó ha a vége jó :D szörnyű lehetett....
Susy:A Hetényi...hátha nem őt fogod ki.Percre pontosan hívott be 2 perc és kint voltam utána 1 órával kellett tanácsadóba mennem de ott is ő nyitott ajtót és nekem kellett volna megmondanom,hogy minek mentem oda...Alig várom az 5.-ét ,hogy megnézzék normálisan.A méretei :D Én nagyon meglepődtem főleg,hogy alig tudok enni valamit ő attól még táplálkozik :D
B.U.É.K MINDENKINEK!!!
kbaba
Tatabánya
 
 


Buék lányok! Örülök, hogy teszett a cikkem. Sajnos ezek a realitások. Én egyszerűen igyekszem humorral túllendülni, illetve összehúzni a nadrágszíjat, és elmenni magánba, ha nincs más megnyugtató megoldás.

Pimpoka, hogyhogy elköltöztetek Gödöllőről? Minkahely?

Zsuzsi, ne is mondd, hideg ráz a fogdokitól, de muszáj lesz.

Buék mindenkinek még egyszer!!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok !

Mindenkinek egészséges, gyönyörűséges kisbabákat, nyugalmas boldogsággal teli babavárást, és Nagyon Boldog Új Évet Kívánok !

Kriszta

Kép
krisztina125
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Pimpoka:
köszi az érdeklődést. Igen itthon vagyunk már, szerencsére nem fogták bent Arnit a hasmenés miatt, de azért volt egy-két nehéz napunk. De ma már eszik, jobban is iszik, és nem híg a széklete. Én 2 napig jobban voltam, aztán tegnap este óta én megint nagyon szarul vagyok, nagyon fáj a hasam, hányingerem van, és nagyon gyenge vagyok. Remélem most már tényleg jobban leszünk.

Most sincs több erőm a többiekre reagálni. Bocsi Lányok!
Csak azért jöttem, hogy mindenkinek:

Szerencsékben és Egészségben Gazdag Boldog Új Évet kívánjak! :) Mindenkinél egy egészséges, szép kisbabát hozzon az új év. :)

Lilypie Pregnancy tickers
picuri2
Budapest
 
 


Sziasztok,

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Legyen mindenkinek pont olyan, amilyennek megálmodja!

Mi végül négyesben töltjük az estét, mert a vendégeink most mondták le a meghívást, a 3 gyerekük 5 óta szépen sorban mind elkezdtek hányni :-(

KépKépKépKép
KépKép
KépKép
duckylion
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Kriszti! Nem ismerős így névről a Hetényi. De lehet,ha látnám tudnám,ki ő.
Nekem anno 12 hetesen a Pazár volt uh-n. De ő mindent elmondott,mutatott. A szívét is meghallgathattam. :) Felejthetetlen élmény volt.
Remélem,most is így lesz.:roll:

Neked mondta a Varjú,hogy mikorra kérj uh-ra időpontot? Nekem mondta,hogy a január 9-i hétre kérjek.
Addigra betöltöm a 12 hetet.

Mi is itthon Szilveszterezünk 3-asban.

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok!

Boldog Új Évet Kavánok, hozzon mindenkinek egy gyönyörű, új családtagot!

Mi is itthon szilvesztereztünk, de voltak vendégeint. Játszottunk, éjfélkor koccintottunk, utána még egy filmet is megnéztünk.

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Boldog Új Évet mindenkinek!!!

Picuri, hát ez olyan rossz, hogy ennyi mindent elkaptatok. Gyógyuljatok mihamarabb!

Szofi te nagyon résen voltál még egy perccel éjfél előtt küldted a hozzászólást :).
Miskolciak vagyunk eredendően, vagyis a férjem én még vidékibb, de itt éltem én is középsulis korom óta. Aztán 6.5 éve egy meló miatt elcsábították a férjemet Gödöllőre, akkor ott éltünk, de neki sem a város, sem a társaság nem jött be, a munka igen, csak a környezetét nem szerette. Én ott voltam kismama, sok kismamával körbevéve, nekem akkor ott jó volt. Aztán kezdte pedzegetni, hogy jöjjünk vissza, mert itt van a családunk, barátaink. Úgyhogy megszületett Lelle, kivártuk a 6 hetet és visszaköltöztünk. Nem volt egy leányálom, először még anyóséknál laktunk, mert a lakás nem lett kész, majd utána megint átköltöztünk oda, a költözés végére teljesen elment a tejem. Úgyhogy nem túl sokáig sikerült szoptatnom. Remélem most kistesóvan más lesz, a saját remélem végérvényes házunkban, kevés stresszel sikerül sokáig szoptatnom.

Lelle már annyira várta a szilvesztert, mert ugye tudta, hogy addig lehet fel amíg csak bírja. Éjfélkor ketten megittuk a verdás pezsit, megnéztük a tüzijátékot, és közölte, hogy velünk, hogy eddig ez a legjobb szilvesztere :). Aztán kettőig bírta, majd kidőlt.

Nálunk a hugomék voltak meg barátnő, mindenki itt aludt, a fiúk kint főztek, mi bent dumcsiztunk. Most a hobbymnak élek, mosogatok, elpakolok, felporszívok mindenhol, mosok.....stb.

Üdv Mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Én is kívánok mindenkinek nagyon boldog új esztendőt, egészséges picibabákkal! 1-2 hét és mindenki betölti a bűvös 12. hetet! :D

Nálunk jól telt a szilveszter, a szomszédba mentünk át, 8 felnőtt, 7 gyerek volt. A gyerekek nagyon jól elvoltak, nyekkenés nélkül bírták éjfélig, minden tűzijátéknál rohantak az ablakhoz :) Felnőttek meg ettek, dumcsiztak. Mondjuk én már 11-kor nagyon álmos voltam :oops:

Picuri, nagyon sajnálom a kálváriát, remélem most már gyorsan meggyógyultok!

Többi betegnek is jobbulást! A fosós-hányós most tömegesen terjed, ahogy hallom :? Remélem, megússzuk!

Gratula mindenkinek a jó 12. heti eredményhez! És sajnálom a rossz élményeket. Elkeserítő, hogy vagy fizetsz egy vagyont, vagy emberszámba sem vesznek. Tisztelet a kivételnek. (Nekem annyira flottul ment a kombinált, odamentem, rögtön vérvétel, aztán egy jó 20 perces UH vizsgálat, nagy kivetítő monitorral, 4D-vel, nyomtatott fotókkal, alapos mérésekkel, szuperkedves kommunikatív dokibácsival. Aztán még negyed órát vártam és már a vérvétel eredmény is megvolt. Csak hát azért szívtam a fogam, mikor fizetni kellett....)

Holnap este megyek a nőgyogyimhoz. Már nagyon várom, hogy újra megkukkantsuk kistesót. Hátha lát valamit vagy valaminek a hiányát a dokinéni a lába között is :D Bár ha olyan rejtőzködő, mint Julcsi volt a pocakomban, akkor aligha :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
zita978
 
 


sziasztok,

BUÉK Mindenkinek!

anyesz, remélem, már jobban vagy! én homeós cuccokat sem mertem szedni, szerencsére elmúlt a megfázás.
drukk a mai vizsgálathoz, várunk a hírekkel!

ducky, jobbulást Katának!

kbaba, sajnálom, hogy ilyen rossz élmény volt a 12. heti vizsgálat :( szívhangot most mi sem hallgattunk, de miután bediktálta az orvos az adatokat a nővérkének, felénk fordította a monitort (pedig velem szemben a falon is volt egy, úgyhogy addig is láttam mindent), és gyorsban megmutogatta a gyereket. hiába, ez egy szűrővizsgálat, nem babamozi. remélem, már megnyugodtál, nem ér ennyi idegeskedést az egész.

szofi, én ezeket a helyzeteket nem tudom sajnos humorral felfogni, az az egy szerencsém van, hogy megengedhetjük magunknak a privát babamozizás árát, így ez a tudat nyugtat. de tudom, hogy sokaknak nem megy ez ilyen egyszerűen.
drukk a fogdokihoz, szerencsére én még a stimu előtt/alatt megcsináltattam, amit meg kellett, úgyhogy most csak annyi volt, hogy belenézett a doki a számba, aztán kaptam egy negatív leletet :lol: :lol: :lol:

picuri, de örülök, hogy már jobban van Arni! remélem, Te is végleg kilábalsz a betegeskedésből végre.

nekünk nyugisan telt a szilveszter, 10kor lefeküdtünk aludni :)

a héten akarok bejelentkezni integrált tesztre, meg a hónap végére babamozira. múlt héten nem tudtam elérni őket, remélem, ma már sikerrel járok. drukkoljatok :)

Kép
Kép
tündérlétra
 
 


Sziasztok!

Boldog Új Évet mindenkinek!
De jó,az idén kisbabánk születik!!! :D :D

A Szilvesztert itthon töltöttük négyesben! :)
Apa és Hanna már 10 után kidőlt. Én megvártam az éjfélt. Hanna a nagy durrogásra felriadt,de köztünk hamar megnyugodott.

Ma voltam Terhesgondozóba. Az a dokinő volt bent,akinél szültem Hannit. Rendes volt nagyon,emlékezett rám. :)
Kicsit kínos volt,hogy nem nála szülök most ,de ez van. :roll:

Holnap megyek vérvételre is. Remélem,nem kell ott sem sokat várni.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok!

Hűűűű, megint jó sokat írtatok amíg nem voltam. : )

Remélem mindenkinek csodálatosan telt a karácsony. Sikerekben, boldogságban és egészségben gazdag új évet kívánok!

Jövő héten megyek a 12. heti kombináltra (már ha kapok időpontot, mert tényleg nem lehetett elérni őket 2 hete).
Akik már túl vannak rajta azoknak gratula a nagy és egészséges babócákhoz. : )

Picuri! Remélem már Ti is jobban vagytok!

Jók legyetek!

Üdv,
fairy

Kép
fairytale10
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok! Új vagyok! :) Jöhetek?:)
kukoricalanyka
Hangony
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: