A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


Sziasztok!

Nagyon édesek a képek és persze a manócskák is! De komolyan, én 3 fiú után azt sem tudnám hogyan kell egy kislányt tisztába tenni.... :shock:

Képzeljétek Zozónak hasmenése lett, legalábbis folyós a kakija, most figyelgetjük, aztán, ha nem javul, akkor leoltatjuk....szerencsére többször nincs, mint eddig és nem is büdibb, bár azért így is elég... :? Mr kb egy hete nem bírja megint a 3 órákat és 2 óra után üvölt....szó szerint, megnyugtathatatlan.....eléggé megviselt ez ezen a héten, de semmi nem javított a helyzeten....kipróbáltuk az Infacolt és a Colief-t is, de nem volt nagy hatása....erre ma jött ez a kaki.....most engedélyezték a többszöri evést, remélem nem lesz belőle megint 2 kilós hízás 6 centi növéssel, mert még a végén utoléri a másikakat....

A másik bajom, hogy az anyatejemtől tiszta kiütéses lesz, pöttyös az egész feje szegénynek, pedig már szinte csak napfénnyel táplálkozom, hogy ne okozzon bajt.....a tápszerektől, abból is próbáltunk már minden félét, fáj a hasa.....ilyenkor vajon mit adjak neki, babgulyást??? :roll: Komolyan, minél többedik gyerek, annál bénább vagyok....már azt hiszem nem jöhet semmi új, de persze jöhet...és egyre kacifántosabb.

Vajon Magnoli merre járhat, régen hallottam már felőle!
Ildi, én nem vetlek meg, sőőőt, irigykedem, én is úgy szeretném ha menne, de azt hiszem egyébként túl türelmetlen is vagyok, meg nem akarom, hogy éhezzen.....Savariaa, büszke vagyok Rád, hogy kitartasz, sokszor ez ad nekem is erőt. :oops:

Bogi, üdv, hova valósi vagy? Kicsit írj magadról!!

Kunkáj mindenkinek!!!
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok Lányok!

A mai napunk volt az eddigi legnehezebb az összes közül. Szegény Hannám már szétfeszült ma,8 napja semmi kaki nem volt. Csak feszült,szenvedett,tekergett ( Colief ide vagy oda) nem számított semmi. ( Amúgy Picur én is belekavarodtam már ebbe a Coliefbe is ,hogy evés elõtt 20 perc vagy sem és hogy hidegen e vagy sem vagy mikróba vagy sem...áááá ).
Aztán odáig fajult ma a dolog hogy orvos kellett a kicsinek,és végül kúpot kapott Hanna,ami olyan görcsöket csinált hogy sírtunk vele együtt!!!!
DE VÉGRE KIJÖTT!!!Komolyan kikészültem már,ahogy szenvedett.Legalább 3 pelust telenyomott,de végre kakilt. Annyira megviselte a mai nap hogy még alvás közben is hüppög most!

Bogi, üdv közöttünk! :)
csalexandra
Sopron
 
 


Sandie, az anyatejtõl Hanna is tiszta pötty lett ,de úgy hogy nem csináltam vele semmit el is múlt.Amikor nagyon durva lett a helyzet,hogy az egész kis teste tiszta pötty lett, akkor a védõnõ mondta hogy ha anyatejjel bekenem gyorsabban elmúlik. Nem próbáltam ki de így is 2 hét volt az egész. És semmi sem látszik már!
csalexandra
Sopron
 
 

 
 

Sandie: egy anyatejes babàmál honnan tudod, hogy hasmenése van, mert Balunak államdóan folyós a kakija, apró fehèr darabokkal, és teljesen jól van
kat78
 
 


Sziasztok!

Köszi csajok a kedves fogadtatást. :)
Ceglédi vagyok, elsõ baba és 36. hétre született császárral.
Elõtte 4 hetet voltam kórházban, mert kisebb volt a manó, kevés volt a magzatvíz és el volt érve a lepény.
Szerencsére jó vége lett, Fanni 36 hét 5 napra született 2.530 grammal és 46 centivel.

Még szopizik, de állandó aggodalmam, hogy meddig tart ki a tejem. Nincs sok, de neki talán elég. Azért talán, mert fogalmam sincs mennyit kellene ennie. Én úgy látom, hogy nem éhes, de már elbizonytalanodtam. Próbálok etetések után fejni, hogy több legyen, de nincs nagy eredmény és nem is jön le sok. Szedem a motherlove tejserkentõjét, iszok napi min. egy malátaitalt, sõt most visszaálltam a napi egy laktoherbre is. Nem tudom mit tehetnék még.
Aggódom a súlya miatt is, de csak azért, hogy jobban hízzon, nem akarom tápszerezni. Kíváncsian várom a két hónapos vizsgálatot, majd megmondják, hogy ez mennyire kevés.

Fanni szerintem jó baba, ugyan egyre többet van fent, de legalább nem sokat sír. Mostmár figyel arcokra, hangokra, jelez, ha valami, vagy valaki nem tetszik, és már egy hete célzottan mosolyog. Nem olyan igazi teli pofis, de talán ez sincs már olyan messze. :)

Mi is szenvedünk a hasfájással. :( Ezen felül még ráadásul sokat is bukik, ami aggasztó... Sokszor õ is sír, ha pukizik. Én adom neki a biogaiat, meg az infacolt, de ezt abba is hagyjuk, mert semmit nem ér. Valami mást kell kipróbálni, most agyalok, hogy mit...

Csalexandra nem irigyellek. Mi is túl vagyunk 3 kaki nélküli napon. Szörnyû volt! Szerencsére ma reggelre megoldódott. Nem is tudom mit tettem volna, ha nem...
Amúgy Fanni is folyósat kakil.

Mi járunk Dévény tornára. Én úgy voltam vele, hogy ártani nem árt, mindenképp elvittem volna, így meg, hogy korábban jött, nem is volt kérdés.
Szerencsére a helyzet nem vészes, nincs sok sírás és nincs utána izomláz, csak egy hatalmas alvás, ami nekem is jót tesz. :)

Hirtelen ennyi. :)
Üdv mindenkinek!
Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Ether: ha van mèrleged, akkor tudod mekkora a súlya, ès tudod mèrni mennyit eszik. Azt mondják, hogy a súly grammba osztva 7tel, majd ez az eredmény osztva a napi szopik számával, annyit kellene enni átlagban egy etetésnél. Anno Bálintnál én is nagyon aggódtam, mert neki nem volt elég az a mennyiség, amit elõállítottam. Ezt onnan lehetett tudni, mert mérni nagyon nehéz volt, mert mindig mozgott a mérlegen, és így nem volt pontos, hogy bekajált, aludt egy órát, majd sírni kezdett. Akkor az óránkénti szopit nem bírta a mellem. Most Balázsnál is ugyanannyi tejem van, de Balu simán elvan vele, hízik, és ha csak 85ml kajált, akkor is alszik vele 3órát, így megy a normál tejtermelésem. Szóval minden gyerek igénye más. Mostmár elfogadom, hogyha hízik, kakil-pisil, alszik, mosolyog, és nem balhézik, akkor rendben mennek a dolgok, de nekem ehhez a második gyerek kellett.
Van egy táblázat, illetve egy koordináta rendszer szerû, én abból nézem hogy hol tart a súlya, hossza. Talan percentális táblázat a neve, de utána nézek
kat78
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Szandi, végre nagy nehézségek árán, de megoldódott a kaka-gond! Mikróba ne tedd az anyatejet, mert minden értékes cucc lebomlik a mikrohullám hatására. Én simán egy kis pálinkás pohárba fejek egy pár korty tejet, és rögtön beleteszem a Colief-et. Nálunk nagyjából kijön a 20 perc, akár kell várni anyatej esetén, akár nem, a rutin miatt. Most úgy néz ki, nálunk megint enyhültek a tekergõs tünetek, jó nagyokat tud pukkantani Picur, de talán nem annyira tekereg. Szóval a fene se tudja, hogy mitõl függ. Sajna nálunk is a kezdeti három napi kaki óta csend van.

Bogi, van mérlegetek? Ha méred Fannit, akkor biztos lehetsz benne, hogy eleget eszik. Ha megfelelõ a súlygyarapodása, akkor nem kell aggódnod, van elég tejed. Most mekkora Fanni? Én a fejés helyett inkább a gyakoribb szoptatást javasolnám. Kíméletesebb is a ciciknek, és a babának is jó, mert többször, többet ehet. Azt mondták itt a lányok, hogy a Laktoherb is okozhat hasfájást, van olyan gyógynövény benne, amire esetleg érzékeny lehet a babád hasa.

Sandie, folyósabb a szokásosnál? Nálunk is olyan a kaka, mint amit Kat írt. Kezdetektõl folyós, sárga, fehér pöttyökkel, és nagyon ragaszkodó, alig tudom lemosni a gyerekrõl. :)

Jól értem, hogy kevesebb evést "engedélyeztek" Zozónak? Túl gyorsan hízott? Most hol tartotok? A pöttyök miatt ne aggódj, az minden babánál van. Picur is a feje búbjától a talpáig pöttyös volt. Erre mondta a védõnénink, hogy ezt a méz okozza. Két hét alatt elmúlt, és a mézet továbbra is eszem... :D A doki mondta, hogy ez anyatejes kiütés, nem kell vele foglalkozni, max. kenjem be a testét fürdés után testápolóval. Jobboskád bírja a szoptatást? Vagy most pótoltok tápszerrel? Vagy babgulyással? :)

Bunyóznak még a nagyobbak? Zéti tényleg elkalapálja Zalánt? Nem semmi kölyök! :)

Tényleg, Magnoli merre jár? Ancsa?
picuralmos
 
 


kat78
 
 


Sziasztok!

Kat köszi a tippet a táblázatról. Aszerint a súlyunk kicsit az átlag alá esik.
Van mérlegünk, olyan átlag 60-70-eket eszik kb. 6-8 alkalommal.
Ez talán jó, ahogy számoltam. 400-500 ml-t kéne ennie egy nap.
Persze ez nem mindig van így. Van olyan nap, hogy összesen csak 300-at eszik.
2530-al született, 2330-al jöttünk haza, most meg 3200 és 3300 között van.
Igény szerint szoptatom, amikor éhséget jelez, kap cicit, akkor is, ha csak másfél-két óra telt el. Tegnap pl. egész nap 2 óránként kérte. Jól el is fáradtam a nap végére. :)
Viszont olyan nap is van, hogy 4-5 óra telik el a szopik között.

Picur már korábban ittam a laktoherbet, és pont azért hagytam abba, mert azt hittem attól van a hasfájás. Hát nem derült ki, mert ugyan úgy szenvedtünk a hasával utána is. Viszont a tejem talán több lesz tõle.
Fanni is sokat tekereg szopi közben is, meg utána is.
Ha elfogy az infacol kipróbáljuk mi is a colief cseppet, hátha ez bejön.

Üdv mindenkinek!
Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!


Bogi üdv itt! Fanni ugyanannyi idős, mint Bátor! :D És Bátor is kis súllyal született, 2350 grammal. Hét hetesen 4630 gramm volt. Én mérem minden etetéskor, hogy mennyit eszik, megnyugtat, és írom is hánykor mennyit evett, mikor kakilt stb. Külön adminisztrátor kell lassan. :D
Mi a Colief-et használjuk pár napja, eddig egész jól beválik, kevesebb a sírás, remélem így is marad, és egyszer végre elmúlik a hasfájás.
Én sokat szenvedek / szenvedtem a szoptatással, sajnos még a mai napig tart, az egyik mellemben kevesebb is a tej, a kezdeti kisebesedés miatt, az sajna eléggé sebes volt, és még mindig nem gyógyult be teljesen. A tej mennyisége miatt én is aggódom, bár tudom, hogy ezzel csak rosszat okozok, mert a végén a sok aggódás miatt nem lesz elég a tej. Szóval most hátradőlök és bízom benne, hogy elég lesz! Bogi Bátor általában 120-130 grammot eszik, néha becsúszik 70 és 160 is, változó, épp milyen napszak van és melyik mellemből szopik. Napi átlag kb. 700-800 gramm között van.

Kat de jó, hogy írtad ezt a számolást, én ezt nem ismertem, csak azt hogy testyúlkilogrammonként 150 grammot kell enni. Bátor általában 120-130 grammokat eszik. Bátornak is folyós a kakija, sokszor aggódom, vajon ez hasmenés-e, de hát mitől is lenne szilárd, hisz csak folyékonyat eszik. Vagy nem?

Csicsi de édes Luca!!!! Igai drukker, látom! :lol: :lol: 8)

Sandie én úgy tudom, hogy gyakori az, hogy az anyatejtől kiütései lesznek a babának, de elmúlik magától. Sajnálom a hasfájást... jajj olyan rossz, hogy fáj nekik, megszakad a szívem, mikor Bátor is sír a pocakja miatt. Bátor is sokszor nem bírja ki a 3 órát és sír, ilyenkor ameddig bírom húzom az időt, de sokszor hamarabb kap enni. A védőnőm azt tanácsoltam, hogy próbáljam meg valahogy kihúzni az időt, mert attól is fájhat a hasa, hogy még nem emésztette meg az előző étkezésből a tejet és ráeszik, és ezért. Hát nem könnyű, főleg amikor sír.

Magnolit én is hiányolom, vajon merre jár?

Csalexandra jajjjj szegény Hanna!! És szegény Ti!! Nehéz lehetett kibírni neki is és nektek is. De örülök, hogy előbújt végre a kakimanó!Remélem gyakran meglátogat most már titeket!!
savariaa
Érd
 
 


Most látom,hogy közben írtatok.

Picur örülök, hogy nincs tekergés. Tegnap Bátornak sem volt, pedig este eddig mindig volt a fürdés utáni szopinál. Én a cumisüveg tetejébe fejek, vagy jobb esetben megérzem mikor indul meg a tejem és már futok is a tetőért, így munka nélkül sikerül a tejgyűjtés. :lol: Ja és ha rajtam van a mellkagyló, amit én csak tartályoknak hívok, akkor még könnyebb, mert az összegyűjti az utolsó cseppig. Én azt veszem észre, hogy ettől a colieftől Bátor akkorákat pukizik, hogy sokszor meglep, hogy egy ilyen pici babából, hogy jöhet ki ekkora puki! :D Igazi férfi. :lol: :lol:
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok!

Megint csak mobilrol, bocs hogy csak par dologra reagalok...

Szia Bogi! :)

Adri is 1 honapos koraszulott, o napra pontosan a 36-ik het betoltesenek napjan szuletett.

Kaja: Adri mar tobb mint egy honapja csak napi 600 ml korul eszik, pedig 800 ml korul kellene, ennek ellenere hizik a tablazat szerint rendesen. (kossz Kat a tablazatot!)

Az alvast kerdezte meg valaki, hogy hogy szoktattam, hat sehogy, gyarilag ilyen :) Amugy mindig megvarom hogy almos legyen es akkor teszem a mozesbe es szinte azonnal alszik is. Annyi csak hogy kivarom hogy almos legyen es felhomalyt, nyugalmat biztositok. Ugy latom hogy o kifejezetten azt igenyli hogy beken hagyjam az elalvashoz.
sz.veronika
 
 


Veronika: alvásban pont ilyen Balázs is. Látom, hogy fáradt megy az ágyába és elalszik. Ha kicsit nyafi akkor megy a cumi, ha attól felèbred, hogy kiesik akkor teszem hasra. Szerencsém van, mert Bálint is ilyen volt
kat78
 
 


Sziasztok!

Savariaa, nem semmi Bátor étvágya! Hát Fanni nem nagyon közelíti meg. Õ is hízik, de nagyon lassan, ez az, ami aggaszt. Hát Bátornál ilyen gond nincs. :)
Én nem nézem annyira az órát, ha éhes etetem, hátha jobban hízik, bár van, hogy 4 óra van a szopik között.
Nálam is kevesebb tejcsi van az egyik ciciben. Alig tudtuk kimaszírozni amikor belövellt, 3 napot szenvedtünk vele, és azóta se indult be úgy, mint a másik.

Veronika Fanni 36 hetes 5 naposan született. Egy nappal korábban megindult a szülés, mint ahogy a doki betervezte, bár így is császároztak a farfekvés miatt.
Adri mennyivel született és hogyan hízott eddig?

Alvás: én is próbálom hagyni, hogy magától elaludjon. A cumi általában nálunk is bejön, bár van, hogy pont azért nem tud elaludni, mert folyton kiesik.
Ha hasra teszem le, képes 3-4 órát aludni egyhuzamban. :)

Néztem a képeket, nagyon cuki a fórum összes babája. :)

Üdv mindenkinek!
Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Kat,
az elalvas Palminak is csodalatosan ment egyedul a kisagyban egeszen 11 honapos koraig, akkor aztan kitalalta, hogy ne hagyjam ott egyedul :)

Adrival meg ma nem tudom mi volt ejjel, 3-tol nyuszogott, megetettem, de tovabbra is nagyon nyuzsgott (almaban) reggel 7-ig, akkor kapott egy ujabb kajat es utana vegre csond volt 10-ig :)

Ja es amiota hason emeli a fejet, azota hason nem hajlando letenni, csak ejjel.... viszont 2 perc alatt kifarad a fejemelestol, de nem teszi le es pihen, csak max 1-2 masodpercre, viszont total felhergeli magat, vissza kell forditani a hatara...
sz.veronika
 
 


Bogi!

2790-nel szuletett Adri, 1 honaposan 3700, 2 honaposan 5000, 3 honaposan 5700... de o 2 honapos koraig nagyon nagy tempoban nott es jo kis husika, ugyhogy szerintem nem mervado. Palmi pont a masik veglet, o meg mindig kis vekonyka volt, szoval gyereke valogatja...
sz.veronika
 
 


Csak gyorsan reagálok, nem mindenre, csak amire emlékszem, aztán tán lesz folyt.köv is :)

Veronika, jót nevettem a 'gyárilag ilyen' kijelentésen....Adrika gyárilag szuper :)

Picúr, nem kevesebbet engedett apukám Zozónak, hanem hogy kevesebb legyen az idő két etetés között, nehogy kiszáradjon....az első hónapban 2 kilót hízott, ezért szigorúan 3 óránként evésre fogtak minket....ment kb. 1-2 hétig, de múlt héten egész végig kiabált Zozó az utolsó órában....nagyon elfáradtam és lelkileg is megviselt, mert éreztem, hogy éhes, de aggódtam azon is, hogy nehogy elhízzon....ördögi kör. Ráadásul a hasfájás miatt mi is próbáltuk kihúzni, ahogy Savariaa is mondja, hogy nehogy még ne emésztődjön, amit bent van és azért fájjon, mert ráetetünk....hát ezt is kipróbáltuk, de nem volt változás...úgyhogy most akkor kap megint, amikor ő szeretne....nem akarom kínozni, tudja ő mikor eszik és nem sírunk együtt

Folyós kaki....mi ugye pótlunk néha, mert nem szopizza ki a mélyebben lévő tejcit, nyafog, hogy éhes, ezért ami bent marad azt mindig úgy kell lefejnem, de estére kifogyok vagy ha nincs idő fejni....naponta 1x. 2x kapott tápot.....ezért nekünk olyan mustár színű és állagú is volt kakamanó....most viszont szó szerint folyt, mint egy tejszínes zöldségleves (bocsánat ehhez az élethű leíráshoz :oops: )....de csak tegnap volt 2x, ma már újra mustárállagú :lol:
Piros pöttyök....nekünk még mindig nem tűntek el...kb 2 hetes korban jöttek ki, volt, hogy nagyon vörösek voltak, most már nem annyira vörösek, de még mindig vannak....nem melegkiütés, apukám is azt mondja, hogy anyatejtől van, majd elmúlik....csak olyan csúnyák.... hol van az a szépséges bababőr :? De Picúr, a mézre nem is gondoltam....én minden nap azzal iszom a teámat :shock: azt még nem vontam meg egyszer sem.....kipróbálom, mert mást már mindent elhagytam, hátha, de eddig semmi változás....Igaziból nem a kiütés lep meg, mert az előző kettőnél is volt, csak ott valóban eltűntek 1-2 hét alatt, viszont most nem akarnak eltűnni, de legalább már nem vörösek...

Viszont Savariaa, kitartás mert nekem már nem fáj a szopi egyáltalán...ezért is erőltetem most jobban, mert teljesen érzéketlenek lettek a 'lányok' :lol: , csak sajnos teljesen kiütik Zozót, aki elalszik és nem eszi ki a végét....aztán meg nyafog, hogy kér még, ha lerakom....de mindegy így is legalább kap anyatejet és többet, mint tápot, azt csak este, mikorra már a lefejt pótlékok is elfogytak.

Fiúk ma nem verekedtek, sőt veszekedés sem volt, kézen fogva járkáltak, Zalán azt mondta "körbevezetem Zétit" :) sőt, Zéti Zalán nyakába borult párszor és közölte, hogy "szeretlek Zalán", mire Zazu mondta, hogy "Zéti lett a legjobb barátom"......azt hittem megzabálom őket :))))

Kunkáj mindenkinek!!!!
sandie
Kaposvár
 
 


Egyébként nekünk is a fekve szopi jött be és hogy ne kelljen másik szobába menni, ahol ágy van, a nappaliban a játszószőnyegen eszegetünk.....és remélem a legjobbakat, hogy a nagyobbak közül egyik sem indul fel közben a lépcsőn, vagy mászik fel valahova, illetve kezd el nyüszíteni, hogy ő most azonnal hal éhen vagy szomjan..... :D
Kész kaland az élet a trióval.
sandie
Kaposvár
 
 


Sandie, irigyellek, már a fájdalommentes szopizás miatt! Nekem még mindig rettentõ érzékenyek, néha úgy ki tudja szívni Picur, hogy csillagokat látok a következõ szopinál. Aztán ugye néha ráharap, mikor jön a puki, ez külön élmény. Mindegy, tejem van dögivel, egyen a Drágám, amennyi belefér. Néha esküszöm úgy látom, hogy a gyomra kipúposodik, ahogy fekszik mellettem. :D

Kíváncsi leszek, ha elhagyod egy kis idõre a mézet, akkor elmúlnak-e a pöttyök. Kened valamivel Zozó bõrét? Édesek lehettek a srácok, ahogy kézen fogva mászkáltak! :)

Kat, köszi a táblázatot, és a "képletet"! A táblázat szerint végig felülteljesítünk, de ezt látom is rajta, már a 68-as ruhákat is kezdi kinõni. Ma vettem 74-es body-kat neki, olyan nagynak tûnnek már. Elképesztõ ütemben nõ a gyermek. :)

Közben a csöpp gyermekem alatt kezdi megadni magát a derekam, néha olyan nyilalások törnek rám egy-egy mozdulatnál, hogy visítani tudnék. Ráadásul még az alkaromat is megégettem vasalóval, pont ott, ahol Picur szokotam tartani, annyira jó, hogy dörzsöli a ruha... Kicsit kriplinek érzem magam... :D

Veronika, ez a fejemelés nálunk is így megy. Érdekli a világ, emeli a fejét, de még nem tudja stabilan tartani, imbolyog, néha lefejeli a szõnyeget, olyankor pityereg egy kicsit, megint felemeli a fejét, ezt néhányszor megcsinálja, aztán elveszti a türelmét, és hanyatt kell fordítanom. Bezzeg, amikor aludni teszem le az ágyába, akkor egész sokáig bírja tartani a fejét! :D Ravasz kis kölyök már most... :)

Picur már alszik, csatlakozom hozzá, kunkáj mindenkinek! :)
picuralmos
 
 


Picur,lehet, nekem azért nem fáj már, mert nem szívja ki ugye teljesen sajna, de, ha elfáradt már, akkor annyira tud a cicimmel a szájában sírni (tátott szájjal csak ordítani), hogy nem erőltetem tovább....megkapja a már lefejtet én meg kiszívom, ami bennmaradt....igaziból én szúrtam el az egészet, mert amíg gyógyítottam a 'csajokat' és izgultam, nehogy megint megcincálja a manó, addig ugye ő hozzászokott a könnyű cumizáshoz.....és azt is tudom, hogy még mindig át lehetne szoktatni, de nincs erőm és türelmem most....ez így bevált és nem akarom a nyugalmat felborítani, amióta megint igény szerint eszik és nem 'szabályosan', újra nyugodt kisbaba és mosolyog, vidám....csak remélem a kilókkal nem lesz gondunk....

Az arcát kentem már pár dologgal....valami patikai szerrel amit a körzeti doktornőtől kaptunk, nagyon ragad és semmi hatása nem volt, viszont szépen csillogott tőle Zozó bőre, mintha kivakszoltuk volna; aztán egyfajta popsikrémmel, az sem jött be, Sudokrémmel, jól kiszárította a bőrét, de pöttyök maradtak és Elocommal, ami gyönyörűen levitte, de mivel szteroidot tartalmaz nem akarom állandóan használni, viszont, ha nem kenem 2-3 nap után újra előjönnek.... anyatejet még nem próbáltam, most az lesz.....ha esetleg ezen kívül bárkinek lenne valami ötlete, akkor szívesen fogadom. :wink:
sandie
Kaposvár
 
 


Sandie, próbáld meg sima növényi olajjal. Napraforgó, vagy mandula, vagy olíva. Amikor Picurnak kiütéses a bõre (melegtõl, izzadtságtól stb.), bekenem, mindig elmúlik.

Képzeljétek, tegnap este azt hittem szétmegy a baloskám... Picur teleette magát, elaludt, és rá kb. 1 órára belövellt a cicim. Úgy, ahogy a legelején. Kifejni sem tudtam. Annyira kemény lett, hogy mozdítani se tudtam. Nagyon fájt. Úgyhogy ciki vagy sem, Apa segítségét kellett kérnem. :oops: Szerencsére így nem gyulladt be reggelre. Ez egyébként normális jelenség? Tapasztaltatok már ilyet?
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Veronika, Adri tényleg szépen gyarapodott. Azt hiszem mi ilyen kis vékonykák leszünk mindig. Anyukám azt mondja én is ilyen voltam. Mindig csak a minimumot híztam meg. :)

Sandie, Zozó 2 kilót hízott az elsõ hónapban? Nem csoda, hogy nem gyõzöd tejcsivel. Van étvágya a kissrácnak! :)
Szerintem ne törõdj most a kilókkal. Minden babának más az igénye, majd fél éves kora után belassul a hízás. Most az a fontos, hogy boldog legyen és kiegyensúlyozott.
Remélem hamarosan megszabadultok a pöttyöktõl. Fanninak most kezdenek elõjönni. :(
Mivel fejed ki a bentmaradt tejcsit?

Picur sajnálom a fájdalmadat. Szerencsére megoldódott a helyzet, ami szerintem teljesen normális.
Én pont ma reggel gondolkoztam el rajta, hogy mikor feszültek igazán a cicijeim, de nem tudtam rájönni. :(

Üdv mindenkinek!
Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Picúr, apa szívta ki a tejcit??? Mit szólt az ízéhez??? Én a szagától kivagyok, főleg estére, egy bűzös borz hozzám képest egy illatos állat :roll:

Bogi, Aventes kézi szívót használok, nagyon bejön, szerintem hasonlít az igazi szopi mozdulathoz....viszont eléggé fájt már a kezem és valamiért az a fránya gumis része is elkezdett csikorogni a szívónak, így beújítottam egy Medela elektromosra....de úgy vettem észre, de lehet csak lelki és más oka van inkább, mintha attól apadnék....

MI annyira kimerültünk a hétvégén, hogy mindenki kidöglött, kivéve persze Zozót, aki harcot vív éppen a pukimanókkal, annyira nyög, teker....én meg csak masszírozom, csepegtetek és lélekben nyomom vele......már annyira várom, hogy túljussunk ezen....a nagyobbak nem szenvedték meg ezt ennyire....
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok!

Szuper éjszakánk volt, este fél8kor megetettem Bátort és 3kor kelt csak fel, kihagyta az éjféli etetést!! :lol: :lol: Ilyen még nem volt, így egyben tudtam majdnem 4 órát aludni! :lol: :lol: :lol: Szinte túlaludtam magam. 8) Aztán negyed5kor természetesen megvolt a szokásos kelés, és reggelire benyomott 180-at. :shock: :D Már 4 órája nem evett, a baloska lenne a következő, és már majd kidurran. :D

Sandie nagyon jól esett, amit írtál, a soraiddal erőt adtál a továbbiakhoz.Megkérdezhetem, hogy te hogy fejsz? Nekem nem megy a mellszívóval és kézzel csak éppen annyi megy,amennyi a gyógyszerhez kell. A szoptatási tanácsadó megmutatta de nekem úgy sem megy. Béna vagyok ehhez. Fekve nem tudok szoptatni, csak ülve. A szoptatási tanácsadó nagyon ajánlotta nekem a váltott pózban szoptatást, de ezzel csak azt értem el, hogy a mellbimbóm minden oldalról sebes lett, nem csak egy oldalról. :( Szóval nekem nem jött be ez a tanács, szerintem már lehet hogy nem is fájna így, ha nem próbálkoztam volna ezzel. Na de mindegy, most már nem tudom visszaforgatni az időt. De kezdek begolyózni, mert nálam az időszámítás is szopitól szopiig tart.

Bogi nekem is az egyik mellem "gyengébb" , abban kevesebb a tej is. Azt szokták mondani, hogy mindenkinek az egyik jobb, nem ugyanolyan a kettő. Nekem a baloska a rosszabb, de ma rekordot evett belőle 150 grammot, ilyen még nem volt.
Szerintem 4 óránkénti evés még belefér, csak több ne teljen el az etetések között. Éjjel ébreszted vagy ébred magától? Bátor éjjel-nappal 3 óránként eszik, ma van először, hogy 4 órát is kibírt. De nekünk azt mondták,hogy éjjel is ébresszem 3 óránként, de ilyenre nem volt példa, mert magától kelt. Nekem a nehézség a fájdalmon kívül az volt, hogy a rosszabb mellemen mindig elaludt, annyira nehezen jött belőle a tej, és így kevesebbet evett belőle.
Egy mellből szoptatsz? Én igen, de sokan kettőből szoktak, Picur is ha jól emlékszem.

folyt köv Bátor felébredt
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok,
bocsánat az eltûnésért, de egyrészt idõhiányban szenvedek, mert a segítségeim mind nyaralni mentek (hurrá :? ), másrészt volt egy kis házassági hullámvölgyünk, de ebbõl talán a hétvégi esküvõi évfordulós vacsink alkalmából sikerült kikecmeregnünk :roll:

Sajnálom a szoptatásos mizériákat, nekem sajna Olival sem volt részem a kellemes oldalában, mert Nála egy évig fejnem kellett, mivel nem tudta megtanulni...
Lénárdnál pedig ahogy kiderült hogy ismét esélytelen, tápizni kezdtünk, mert mégegyszer nem tudtam bevállalni a kizárólagos fejést, de ezt már meséltem párszor...
Tejem volt dögivel, úgyhogy a melles szenvedések sem kerültek el, mint pl. a tejbenfürdõs ébredés, feszülés és a bimbisebek, csupán az örömmel való "hálás" szoptatási rész maradt ki :(
Nade, ugye tudjuk, hogy tápival is felnõnek a gyerekek, Lénárdom 2,5 hónaposan 6,5 kg, annyi mint Oli 5 hónaposan volt, és már a 68-as rucikat növi ki :lol:
Úgyhogy mégiscsak tud valamit ez a "turbó cucc", ahogy Picúr írta, hála neked Milumil gyár :lol:
Napi tej/tápi igény számolása: testsúlykg x 150 ml. Ha ezt osztjuk az evések számával, kijön az egyszeri átlagos mennyiség.
Pár napja a reggel 9 órás etetés nálunk is tekergõzõs, sírós, nem tudom miért, és a mennyiségek is lecsökkentek, amitõl teljesen megzavarodom, hogy ha kicsit evett, akkor mikor adjak újra Neki?
Pénteken pl. reggel 8-kor 120-at evett, majd 10-kor reklamált, akkor még 100-at, ezután délben 120 ml teát ivott, és bealudt, délután 5-kor már én ébresztettem, hogy hahó, nem felejtettünk-e el valamit, pl. kajcsizni????
Mára talán javul a helyzet, de hajnalban így is kevesebbet evett, lehet hogy leszoktatja magát az éjjeli evésrõl??
Amúgy örök hála mmc-nek a késõ esti fürdis trükkért, ugyanis ha este 10 körül fürdetünk, akkor az utána lévõ etetéssel hajnali 5-ig bírja Kajamalac, és nem kell mégegyszer etetnem 2 körül, mint korábban amikor 8-9-kor bealudt...
Hasonalvósokat irigylem, mert egyszer-egyszer én is megpróbálnám felügyelettel és légzésfigyelõvel, hogy ne laposodjon el a Nudli tarkója a hátonalvástól, de nálunk esélytelen...
Egyrészt totál beleszoktattuk a babakocsiba, a kiságyban max. nézelõdik, de nem alszik, ha otthagyjuk ordibál, másrészt amint hasra rakom, izomból kinyomja magát, és nézelõdik, akármilyen fáradt. Ha már nem bírja, akkor sírni kezd, de aludni eddig csak egyetlen egyszer sikerült véletlenül, mert már annyira el volt fáradva.
A védõnõ szerint nem szeret hason aludni és kész...
Viszont ha ébren van, gyakran hasra teszem, hogy erõsödjön, és ne járjunk úgy, mint Olival, aki szintén utálta a hasazást, ezért akkor nem erõltettem, és a végén Dévényeznünk kellett, mert 8 hónaposan még nem akart forogni, illetve ha hasra tettem, akkor visszafordult hátra és kész...
Ja, és a lényeg, kb. 2 hete beindult a mamimosolygyár, bármikor fölé hajolok, mosollyal jutalmaz az én Édesem!!! :lol:
Annyira boldoggá tesz ez a kis falat ember, ilyenkor totál odavagyok!!!
És már másokra is mosolyog!!!

[b:4ade38596a]Picúr[/b:4ade38596a], nagyon cuki Picúrod képe :lol:
Ilyenkor még gyakran "összecsúsznak" a szemecskék, mert azt is meg kell tanulni használni, de ez nem kancsalság!
Szerintem elzáródhatott a tejcsatornád, azért durranhatott be, jó hogy kimasszíroztátok, ügyes Apa :wink:
[b:4ade38596a]Veronika[/b:4ade38596a], szuper kép Szuperadriról, egyem a szívét :lol:
A súlya miatt látom hogy feleslegesen aggódtál, jól hasznosítja az "anyagot" ha ilyen husinyuszi!
Esetleg mérleg kölcsönzésen nem gondolkodtál?
Nálunk még a védõnõtõl is lehet...
Szerinted hogyan szoktassuk ki a Kicsiket a mózesbõl?
Te hogyan tervezed?
[b:4ade38596a]Amidaalah[/b:4ade38596a], Marcid is tündéri, és már forog??? Azannya!! :lol:
Lénó is próbálkozik, meg is lepõdtem rajta, hogy ha hasra teszem, idõnként próbál oldalra dõlni, már nem sok hiányzik, és sikerül :wink:
Boldog "szüszinapot" Neked Savariával együtt (ahogy Olim mondaná)!
[b:4ade38596a]Savaria[/b:4ade38596a], gratu Bátor elsõ Neked szóló mosolyához, ha tudod, tegyél Róla képet, mert amiket feltettél, azokon is írtó édes!
Ezt a másik fajta tornát én nem ismerem, de jó Nektek, hogy Anyukád ezzel kényezteti Bátort!!!
Ha lesz kedved, mesélnél róla?
A napló nagyon okos ötlet, én is vezetem, Olinál kezdtem.
Elõször csak az evés-fejés mennyiségeket írtam, aztán elkezdtem minden naphoz egy-egy mondatot is írni, hogy maradjon emlék ezekrõl a napokról, amit utána könnyen elfelejt az ember a fáradtság miatt...
Most gyakran elõveszem, és olvasgatom, hogy Olimmal hogyan is volt annak idején...
[b:4ade38596a]mmc[/b:4ade38596a], milyen volt a VOLT fesztivál? :wink:
Hogy bírod a két Babócával?
Liza pocija rendezõdött már?
[b:4ade38596a]Alexandra[/b:4ade38596a], Hanna képe is csúcsszuper!
Olvastam, hogy Ti is belekerültetek a "kákócsapdába", jobb már a helyzet?
Nálunk az emésztéskönnyítõ tápi segített...
[b:4ade38596a]Csicsi[/b:4ade38596a], hát Lucád is gyártja a hurkákat rendesen, annyira aranyos!!! És az a mosoly... :lol:
[b:4ade38596a]Ildi[/b:4ade38596a], a szopibajnok kisfiadnak milyen jól megy, hogy kidobjátok a plázában a fisifosis bodyt, amindenit :lol:
Milyen volt a strandolás?
Mi is kipróbáltuk 2 gyerekkel + segítséggel, hát nem egy sétagalopp, de Olim rettentõen élvezte :lol:
Juj, és vigyázat, Lénót nem kentem le naptejjel, és az árnyékban megpirult a pofija, annyira hüle vagyok!
[b:4ade38596a]Kat[/b:4ade38596a], milyen okosakat írtál Savariának, és nagyon kedveset is!
A szoptatási cikk ötleteden nagyon jót nevettem, hát én is szívesen hozzászólnék, persze csak a fejés részéig...
Jöhetne nyaralós kép Rólatok :lol:
Köszi a Kikás mobil játékhíd tippet, a hétvégén vettünk egyet Lénónak, azóta annak is szórja a mosolyokat, nagyon tetszik Neki :lol:
[b:4ade38596a]Bozza[/b:4ade38596a], Elinek már személyije van, húha :wink:
Hogy vagytok mostanában???
[b:4ade38596a]Sandie[/b:4ade38596a], le a kalappal elõtted és a 3 gyerekesek elõtt, én néha a kettõtõl is kikészülök :shock:
Olim is elkezdett rosszalkodni, makacskodik, visszabeszél, csúnyán beszél, kész vagyok...
Szerencsére a Kicsit szereti, énekel Neki, puszilgatja, mondja hogy szereti, annyira jó ezt látni...
Jó hogy már szeretgetik Nálatok a Fiúk egymást, gondolom semmi más nem hiányzik még Neked a szoptatás mellé, csak egy kis "balhé" :wink:
Kiütésre mi a Cremort használjuk.
Azt nem értettem, hogy Zozót miért kell gyakrabban etetni, ha nagy a súlya?? Tényleg, most mekkora?
[b:4ade38596a]Ether[/b:4ade38596a], üdvözöllek közöttünk, gratu Fannihoz!
Ha tudsz, majd tegyél képet Róla :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
magnoli
 
 
 
 


Savariaa: mit akarsz, megy ez a dolog:) nekem is a bal a gyengébb, de Bálint is anno, meg mots Balu is max100-110ml képes enni belõlle, még akkor is, ha 4 óra telt el. A jobb az jobban mûködik, de abból is csak 145ml a max. Szóval lehet, hogy fáj, de mûködik a dolog. Ma Balu is nagyot aludt éjjel, nálunk is 8kor evett, majd 2kor. Igaz utána 4.30ko, meg 7.30kor. De aludt egy nagyot. Bár én így sem sokat, mert mire Bálint ágyba került, majd én is fél11volt, de haladunk. Szóval ne parázz ezen a szopin, mert ez megy, még akkor is ha fájdogál, nekem is fáj még a bal, de kevésbé talán, vagy megszoktam :D
kat78
 
 


:...:/
Ezt most Balu írta szopi közben, hason evett a lábával. Igen tehetséges
kat78
 
 


Sandie, igen, Apa úúúúgy segített... Elõtte fájt a torka, ma reggelre elmúlt, legalább neki is volt haszna. :D Azt mondja, hogy édes. Már nem voltam büdös, fürdés után történt. ;) Illatos állat... ezen hangosan röhögtünk Apával! :D

Magnoli, de jó, hogy jöttél! Mekkora már Lénó, nem semmi! A tesós képek annyira cukik! :) Esetleg majd a mózessel tegyétek be a kiságyba, és szép fokozatosan szoktassátok hozzá a kiságyához.

Savariaa, szuperül alakul nálatok is az alvás! Meglátod, hamar átáll az egész éjszaka átalvására Bátor. A helyedben én már nem kelteném éjjel. Elég nagy már a súlya, nem is sárga, szóval szerintem már éjjelre, ha nem jelez, nyugodtan hagyhatod aludni. Ne aggódj, éhen nem marad! :) Amikor Picur elkezdte átaludni az éjjeleket, én is paráztam, hogy éhen fog halni reggelre, de persze nem, és szerencsére ezt a jó tulajdonságát, már hogy átalussza az éjjelt, azóta is tartja. :)

Kat, egyszerre keltünk ma hajnalban és reggel. :) Picurt fél ötkor keltettem, utána meg fél nyolckor kelt reggelizni. Balu tényleg tehetséges! :)
picuralmos
 
 


Kedves Anyukák!
Az elõbb idetévedtem, és picit olvasgattam a hozzászólásokat, és látom, hogy a legtöbb baba nagyon szenved a pocakfájástól. Látom, mindenféle gyógyszert próbálgattok de egyik sem az igazi. Az én környezetemben is volt az elmúlt 2 évben hasfájós baba, és nekik se jöttek be ezek a gyógyszerek. 2 "csodaszer" segített: az egyik anyuka kamilla teát kezdett el inni, a másik anyuka pedig köménymagos teát adott a picinek. Ez után mindkét baba hasfájása elmúlt :D

Ne haragudjatok, hogy csak úgy idepofátlankodtam :oops:

Üdv: Hunny
hunny24
Szeged
 
 


[b:4d9b757916]Savaria[/b:4d9b757916], a kézi fejést nekem úgy tanította a védõnõm, hogy a mell "tövétõl" a bimbó felé elõször csigavonalban (kõrözve) kell masszírozni, kb. 5 forintos magyságú körökben, utána a bimbóhoz egyenesen "letolni". Nehéz megfogalmazni, de a hangsúly a kétkezes körzésen volt nálam, így elmúltak a csomók és keményedesek is.
Én a gépi fejés közben is folyamatosan masszíroztam és annyi tejem volt, hogy az még egy gyereknek elég lett volna és amikor ezt felajánlottam a védõnõmnek, nem tudott olyan anyukát aki elfogadta volna a gyerekének, pedig -természetesen- ingyen odaadtam volna...
Így aztán sírva öntöttem ki a csapba több litert :cry:
[b:4d9b757916]Sandie[/b:4d9b757916], az Avent kézi mellszívója sokkal erõsebben szív mint a gépi, azért kevesebb most a géppel a tejed.
Ha van erõd hozzá, masszírozd a "lányokat" fejés közben hogy minden tej kiürüljön, mert az üres mell a legerõsebb inger a termelõdésre. Ha mindig bent marad belõle, egyre kevesebb képzõdik.
Ezért viszont jó ha Zozót gyakran ráteszed, dolgozzon csak meg a kis "Haspók" a betevõért, mivel ilyen extra súlyban van, én bizony nem fejnék pluszban Neki, hahaha :lol: már bocsi...
magnoli
 
 
 
 


Hunny, köszi az infókat, a kamillateát kipróbálom! A köménymagos tea helyett én az édesköménymag-olajat tartalmazó BabyCalm cseppeket is adtam a kisfiamnak, hát mint a szenteltvíz... :(
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Sandie, én is kézi aventtel kezdtem, nekem már a kórházban úgy nyekergett, hogy az egész osztály tudta, hogy fejek. :) Most medela electric mini t használok az aventes párnával.
Most használtok valamit Zozó pocakjára?

Savariaa, én is ülve szoptatok, fekve nem nagyon jött be...
Nekem a jobb a gyengébb, de ma hajnalban sikerült egy százast kiszívnia a manónak. Nem gyõztem dicsérni, persze utána jó nehezen aludt vissza.
Nem keltem éjszaka. Igazából eddig egy-két alkalmat leszámítva sose keltettem. Mindig megvárom, amíg kéri a kaját, amíg igazán éhes nem lesz.
Éjszaka kétszer szokott kelni, de már 3 olyan éjszakánk volt, hogy csak egyszer ébredt.
Általában az esti etetés után alszik egy nagyot. Van, hogy két etetés is kimarad. Ezen kívül szinte mindig 3 óránként eszik, bár mostanában szinte sose tudja kivárni és hamarabb meg kell etetni. Napközben elõfordul, hogy szopi után késõn alszik el és akkor eltelik 4 óra is az etetések között.
Most ráálltam arra, hogy tovább hagyom a rosszabbik cicin, így ügyesen kiszívja. Szerencsére Fanni nem alszik mélyen, így ha elveszem tõle felébred és visít, ha még nem végzett. Olyan kis cuki! :)
Mindig egy mellbõl szoptatok, szerencsére eddig elég volt...

Magnoli látom nektek tápival sem egyszerû az etetés.
Hogy van energiád este 10-kor fürdetni?
Én is úgy várom már, hogy Fanni célzottan mosolyogjon!
Nagyon aranyosak a srácok. Lénó egy igazi kis mosolygyár! :)

Hunny hozásszólására csak annyi, hogy mi a kezdetektõl adjuk a kamillateát, de a hasfájást nem szünteti meg, csak segít pukizni, de ugyanúgy tekereg és kínlódik.
Magnoli ti milyen teát isztok?

Hoztam néhány képet rólunk:
Kép kendõzünk

Kép fürcsi

Kép alszik a drágám

Üdv mindenkinek!
Bogi
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

sandie, nekem azt mondta a gyerekorvos, hogy ha kijönnek az anyatejes kiütések (ha nektek ez az) az csak annyit jelent, hogy jó erõs a tejem. Nálunk az elején volt sok pötty rajta, most már csak néha-néha.
Zozó hasmenése elmúlt? Nekünk 3 napja van nagyon folyós kaka és olyan büdös, hogy nincs rá szó :/

csalexandra, hú, nem lehetett egyszerû az a kritikus nap, de a lényeg, hogy túl vagytok rajta és sikerült kakilnia a kisasszonynak :)

Bogi, üdv közöttünk, édes a kis Fanni!
Tej miatt ne aggódj, biztos elég neki, bízz magadban és hidd el, hogy van elég tej! :) Szerintem a pihenés, sok folyadék és a pszichés pozitív hozzáállás többet ér, mint száz szoptatós tea :D
Nálunk Lotti született 35 hétre 2700 grammal és 2500 grammal jöttünk haza. Amíg kicsi a súlya nem baj ha 2 óránként eszik és ha 300-at eszik, akkor épp ilyen napja volt. Szépen megnõttetek viszont :)

alvás, én is kb. mint Veronika, amikor ásítozni kezd Barnus, már viszem a kiságyba, cumit adok neki, akkor már tudja, hogy aludni kell, ez az esetek nagy többségében be is válik. Persze vannak kritikus napok, amikor csak kézben vagy babakocsiban séta közben, de este szépen elalszik a kiságyban és amikor kel és kajál, utána még 1-2 órát alszik az ágyában, de ált. átteszem hozzánk, mert nyöszörög, tekereg és akkor nem tudok aludni. Érdekes, amint mellettem fekszik, már alszik is édesen, nem mocorog :)

picur, ne máááááááááár :D Múltkor valahol láttam egy mûsort, felnõtt férfiak full anyatej fetisiszták, a szoptatós nõ pedig megszoptatta õket, hát nekem felfordult a gyomrom tõle :) De ha apjuknak segített :)

magnoli, tüneményesek a gyermekeid! Sajnálom a hullámvölgyeket, remélem minden megoldódott!
A sz@ros bodyt inkább kivágtam, minthogy cipeljem az úton, amúgy annyo ruhája van, ez pedig pont egy bolyhosabb darab volt, úgyhogy nem fájt érte a szívem :)
Strandot kihagytuk végül, anyuékhoz mentünk át és játszótereztünk.

Mi megvagyunk, Barnus nagyon jó baba továbbra is, egész nap mosolyog óriási szájjal, tündéri. A napjaink telnek, játszóterezünk ált. délelõtt, együtt alszunk hárman ebéd után, este van kis nyügi a füri elõtt, de az is hamar elmúlik, ha cicit kap babó.
Viszont most elbúcsúzok pár napra, csütörtökön megyünk Visegrádra wellness kikapcsolódásra, már nagyon várjuk, fõleg Lotti, mert idén még nem tudott strandolni, úgyhogy 4 napig csak a vízben lesz, ez tuti, remélem én is tudok majd pihenni és fürdeni kicsit.

Szép nyugis napokat mindenkinek!
nusildi
 
 
 
 


Kép

egy komoly Barnabás :lol:
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Fanni is elkezdett pöttyösödni. A ti tapasztalataitok alapján rögtön az anyatejjel próbálkoztam. :)

Nusildi igazad van a tejcsivel kapcsolatban. Mától szimplán megpróbálok többet pihenni és sok-sok folyadékot inni. Lehet, hogy csak ennyi a probléma.

Képzeld Fanni is pont azt csinálja, mint Barnus. Ha berakom a bölcsõbe, csak kínlódik, nyafog és tekereg. Már én is észrevettem, hogy ha ilyenkor magam mellé teszem, akkor pár perc alatt elalszik. Ha így se megy, felteszem a mellkasomra. Na ott eddig mindig azonnal bealudt. :)

Barnus nagyon cuki kispasi! :)
Jó hétvégét és jó pihenést nektek! :D

Üdv mindenkinek!
Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Ildi, hidd el, ez életmentõ beavatkozás volt apa részérõl. És egyszeri, remélem nem fog többet eldugulni a tejgyár. Nagyon sz.r érzés, olyan volt, mintha egy mázsás sziklát hurcolnék a mellkasomon. Amit te mondtál, attól én is rosszul lennék! Grrrrr...

Bogi, Fanni nagyon édi! :) A kendõben nem sültök meg?

Képzeljétek, ma reggel pakkot kaptam a kisfiamtól! Végre 1 hét után kakált egyet. És végre nem sírva kelt, hanem mosolygósan, incselkedve, vigyorogva. Annyira örültem neki! :)
picuralmos
 
 


Sziasztok,
Lehet még csatlakozni a forumhoz? 2013 Május 16-án született meg a pici fiam! Elsõ baba. Sokáig vártunk rá, de megérte..
Néha jól jönne egy két tanács, beszélgetés hasonló korú babával otthon lévõ anyukával... :)

Most leszünk 2 hónaposak, és megyünk az elsõ oltásra. Kicsit izgulok. Be fog utána lázasodni a baba? Honnan fogom tudni hogy lázas?
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Sziasztok!
Üdv Bogi és Monis! ....és mennem is kell, majd folytatom :P
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Szia Monis, gyere, szívesen látunk!

Picur nem lázasodott be az oltás után, de pl. Szandi Hannája igen. Úgy látszik ezt is babája válogatja. Oltás után este mérd meg a lázát popsiban, és fél fokot vonj le az értékbõl. Elvileg írtak fel nektek is kúpot, mikor hazamentetek a kórházból, ha felmegy a láza, egy felet adhatsz neki. A dokit kérdezd meg a biztonság kedvéért.

Mesélj egy kicsit magatokról, és ha tudsz feltenni várunk képet is! :)

Mi vagyunk a kakukktojás, az én pici fiam március 25-én született, idõre jött, pont azon a napon, amikorra kiírta a doki. A Lányok rendesek voltak, befogadtak, azóta itt "rontom a levegõt". :D
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Nem tudom, mindenkinek tudok-e írni, éppen várom Bátort, hogy felébredjen, mert még nem fürdettem.

Picur én nem ébresztem éjjel Bátort, magától ébred általában 3 óránként. Most pár napja egyre többször kihúzza a 4 órát is, ami nagyon jó, mert így több a tejem is. A fejésről csak annyit, hogy az első héten muszáj volt fejnem, mert ugye sebes volt a bimbóm, és kiborultam, nem nagyon jött, és a férjem besegített, szóval nálunk is megvolt, ami nálatok. :shock: :D

Magnoli nagyon hiányoltunk ám! :D Nálunk is megvolt az első igazi mosoly, minden nap azt várom, mikor ajándékoz meg eggyel. Én persze megpróbálok ilyenkor mindent bevetni, énekelek mosolygók és fura hangokat is kiadok. :lol: :lol: Néha sikerül! 8)
Nagyon aranyos Lénárd, milyen sokat változott, emlékszem mikor a kórházban láttam, milyen pinduri volt, most meg milyen nagy már. A fejés nem megy nekem, mindent próbáltam már, neten is olvasgattam és a szoptatási tanácsadó is megmutatta, de alig jön. Remélem nem is kell fejnem, mivel mellkagylót hordok, így amikor megindul a tejem, az összegyűjti és a gyógyszert így össze tudom keverni.

Kat akkor fogjunk össze, a baloskákkal nem vagyunk kibékülve. De ma 140-et evett belőle, ki kéne már békülnöm vele, mert tényleg, jól teljesít. :D

Bogi hogy vált be a kendő? Én is szeretnék, mert Bátor imád rajtam aludni, és ha elalszik, nem tudok semmit sem csinálni. De félek, hogy nem tudom megtanulni. A városban van hordozó klub, de még nem szeretném elvinni Bátort, pedig ott elvileg bérelni is lehet.

Nusildi nagyon édes Barnabás!

Monis üdv itt!!

A kakimanó nálunk gyakori vendég, ma 6x volt eddig! :D És 3-as méretű pelenkára váltottunk, mert a 2-s sokszor nem tudta megtartani, amit meg kellett volna. 8) Most mennem kell, jön a fürcsi, aztán a vacsi és remélem egy hosszú és pihentető alvás vár rám! :lol:
Holnap folyt.köv.
savariaa
Érd
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Képzeljétek, ma reggel is kaptam pakkot! :D És újra mosolygósan fogadott a kisfiam, annyira jó volt! Fura, hogy egyszer egy hétig semmi, máskor meg naponta 1 van.

Elkezdtem inni a kamillateát, és tegnap este folyamatosan pukkantott Picur, mindenféle tekergés nélkül! :) Játszottunk a szőnyegén, és egyre jobban próbálkozik az átfordulással, de egyelőre még csak a hátán fordul körbe, mint az óramutató. Készítettem egy rakás videót róla, hátha éppen akkor sikerül a fordulás. De persze nem. :)

Savariaa, a kendő kötéséről millió videó van fent a neten. Pl. ez is: http://babamamaklub.network.hu/video/ho ... _megkotese

Szerintem simán meg fogod tudni kötni ez alapján! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Tegnap megkaptuk az oltásokat. Este mértem lázat, de szerencsére nem volt lázas! Viszont a hőmérőzés hatására sikerült minket lekakilnia fürdőzés előtt... de mindent beterített, még a fürdővizébe is ment.. :)

Picuralmos szerintem ne aggódj a kaksi miatt, nem baj ha csak hetente egyszer kapcs csomagot.. Anyatejes a baba?
Tesóm babája is csak hetente egyszer rakta tele a pelenkát, ez csak azt jelenti hogy ilyen jól hasznosítja az anyatejet!

Savaria - nálunk is úgy van mint nálatok. Majdnem minden pelusba van kaksi.

Május 16-án hajnali 01.44-kor született meg Gergőke, akire már nagyon vártunk!
Már a 40 héten jártunk, de Gergő semmi jelét nem adta hogy ki akarna jönni, a dokival már megbeszéltük hogy egy hét múlva a kórházban találkozunk és megindítja a szülést..hát nem nagyon örültem neki...de végül beletörödtem, akkor legalább tuti ott lesz, nem fogja lekésni a szülést.. :)
végül 2 nappal a kiírt időpont előtt, éreztem hogy vmi folyik.. párommal azonnal bementünk a kórházba, mert ő párom nagyon izgult... ott kiderült hogy ez tényleg magzativ, szóval maradunk, szülünk.. fájások nem voltak,kaptam oxitocint.. ettől annyira ki lettem ütve, hogy szinte összefolytak a fájások, és én szinte semmire sem emlékszem.. még jó hogy a férjem velem volt..
Hajnalban már megvolt a 4 ujjnyi tágulás, nyomhattunk, habár én nem éreztem semmi tolófájást... A doki segített nyomni, majd bejött még vagy 3 orvos ők nyomkodták a pocakom, de a picur csak nem akart kijönni. végül sürgősségi császár lett.
A lényeg hogy mindketten egészségesek vagyunk, és azóta boldogan töltjük az időt együtt!

Mit írjak még rólunk?
Egyenlőre ennyi mert Gergő elunta a játékot a kutyusokkal.. szóval megyek megvígasztalom!
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Monis, én nem aggódom a kaka miatt, csak a szívem szakad meg, mikor a hascsikarástól ordít a gyerek, és nem tudok hathatósan segíteni neki... :(

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Picur a kendő valóban elég meleg most, de van, amikor muszáj használni. Ma pl. egyedül voltam, semmit nem tudtam volna csinálni, ha nincs a kendő, de így megoldottam mindent. Egyedül a vasalásnak nem fogtam neki... :)
Örülök, hogy Picur kakilt végre. Szokott bukni? Ilyenkor, amikor nincs kaka több pisi van a pelusban? Nálunk a kamillatea se segít a tekergésen.
Türelem, hamarosan úgy fog forogni, hogy nem győzöd követni. :)

Üdv Monis! Mi is mostanában fogjuk kapni az első oltásokat, és én is nagyon aggódom... :)

Savariaa, nekem a kendő egy nagy álmom volt, így beruháztam egy rugalmasra. Tudod az én babám kis súlyú, és nem is gyarapszik túl gyorsan, így még sokáig jó lesz. Amikor először beletettük Fannit, már akkor beájult, és azóta is mindig megnyugszik benne.
Ma a 4 órás etetés után nem tudott visszaaludni. Fájt a hasa. Csak sírt, aludt egy órácskát, evett, pihent egy fél órát, és megint csak sírt. Nagyon sokat, nagyon keservesen, és nem tudtam mit kezdeni vele. Bekötöttem a kendőbe és szinte azonnal beájult. 3 órát aludt egyhuzamban! Nekem meg szabad volt mindkét kezem és tudtam csinálni a dolgomat. :)
Szóval nekünk nagyon bejött. Jó nektek, hogy van nálatok hordozóklub. Én is szívesen eljárnék. Ha félsz tőle, tényleg jobb lenne először kipróbálni, mint beruházni rá. Nem bonyolult egyébként. Most még kicsik, nem tartják rendesen a fejüket, így az elölkötés a nekik való. Simán meg tudod tanulni. :) Egy próbát megér szerintem. :)

Mennem kell etetni, majd még jövök.
Üdv mindenkinek!
Bogi
<A><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/2-44-64-2013_05_23-Fanni_0baba.jpg"></A>
ether
Cegléd
 
 


Monis, Picur anyatejes igen, ezt elfelejtettem megírni. Szuper, hogy nektek bejött a kendő. :)

Ma nálunk is volt ordítás, de "csak" 45 perces, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Visítással kombinálva, rugdalózva, nagy krokodilkönnyekkel spékelve. Komolyan mondom, nehezen bírtam, hogy ne sírjak én is. Aztán torna után (elég nehéz egy ordító, rugdalózó gyereket tornáztatni) sétáltam vele a kertben, megnyugodott, bejöttünk, és két órát aludt rajtam. Azóta mosolygás van. Igaz kijött belőle nem kevés puki. Most jól bevacsorázott, letettem, alszik. :)

Csatlakozom, kunkáj mindenkinek! :)

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok Lányok!

Húú alig bírtam visszaolvasni! :)
Üdv az újaknak és babáiknak!!!

Azért nem voltam most pár napig mert hulla vagyok. Hanna még mindig nagyon küzd a kakival.Ugye 8 nap után sikerült a kúppal amit adott a doki,de azt nem szeretném rendszeresen használni,de azóta megint semmi,megint 5 napnál járunk. És igazából nem is zavarna ha nem járna akkora görccsel ,hogy végig üvölti a napot , nekem meg megszakad a szívem.

Képzeljétek lányok,beiratkoztunk babaúszásra :D ,szeptembertől megyünk. Akkor 4 hónapos lesz,nagyon várjuk már Apával :), Hanna nagyon szeret pancsolni,biztos tetszeni fog majd neki.

A kamillateás ötletet én is lopom,kösziii!Hátha ez segít a puki,kaki gondunkon,mert gazán egyik szer sem volt tökéletes.

Már olyan ügyesen tartja a fejét,és nagyon sokáig bírja :D

Kép

Kép

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Sziasztok,

Egyenlőre minden rendben, nem lázasodott be az oltástól, még nem is nyűgösebb! Azért az első este megmértük a lázát, de nem volt.
Remélem már nem is lesz.
Picur, sajnos a hordozókendő nálam nem jött be.. kaptam a tesómtól egy hordozókendőt de nem tudom használni.. az létezik hogy túl rövid nekem?? ezekből több méret is van?
nem tudom olyan szokszor körbetekerni magamon mint ahogy mutatják a neten...

csalexandra - Hanna gyönyörű!
Mesélj a babaúszásról! Hova mentek? Mennyibe kerül? Hetente 1x?
Mi is tervezzük, de nem tudom hány hónapos kortól lehet menni..

Bogi, ne aggódj az oltás miatt, biztos nem lesz semmi gond!
Ti beadatjátok az ajánlott oltásokat is?
Rota vírus ellenit kértétek? Állítólag az 40eFt...

Üdv, majd még jövök Monis
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Sziasztok!

Tegnap Bátor napközben nem evett sokat, 70-140 között, bár ez sem kevés de általában 100 fölött eszik mindig. Este pedig úgy meglepődtem, hogy kétszer is megmértem, mert 220-at evett meg! :shock: :D :shock: :D Nem hittem a szememnek! Úgy tele lett a pocakja, hogy negyed8kor evett és utána negyed2-kor, és 9kor már aludt is, szóval nagyon ügyes volt. Én ott szobroztam az ágya mellett már éjfélkor, mert a baloska már majdnem felrobbant, kitehettem rá a megtelt táblát. Mondtam is magamban, hogy adok még 1 órát neki, és ha addig sem kel fel, akkor felébresztem, De végül magától kelt fel. Egyre többször eszik több, mint 3 óránként, most is negyed11 óta alszik és már 1 óra lesz, délelőtt és délután is szokott egy hosszabbat aludni, közben pedig rajtam fél órákat. Annyira édes!!
Aki csak anyatejet ad a babának, ad mellé vizet is? Annyi mindent hallottam már, én nem adok neki mást, a szoptatási tanácsadó és a védőnő is azt mondta, hogy elég az anyatej, csak ha igényli Bátor akkor gyakrabban szoptassam meg és akkor oltja a szomját, de nem vettem észre, hogy gyakrabban kérne a melegben. Mondjuk bent hűvös van és a kertben is a fák alatt.
A colief-et most is napi háromszor kapja, sírás egyre ritkább, remélem így is marad és egyszer már vége szakad a hasfájásnak.

Bogi mindenképpen szeretnék valami hordozót, de lehet hogy kivárom a klubbot illetve nővéremnek van kendője, majd kölcsönkérem tőle, csak most pont nyaralnak, egy hét múlva jönnek haza. Én is úgy vagyok vele, mint te, hogy legalább akkor tudnék közben tenni-venni, mert most ha rajtam alszik és leteszem, tuti megébred. A kendővel meg tudnám végezni a dolgom legalább valamennyire.

Picur de jó, hogy mindennapos vendég a kakimanó nálatok!!

Monis hasonló szülésünk volt, nekem is elfolyt a magzatvíz (meukoniumos volt) 12 órás vajúdás oxytocinnal és a végén sürgősségi császár, én nem tágultam mert Bátor nyakára volt kétszer tekeredve a köldökzsinór, és mikor már nem volt a fájások között szünet még akkor is csak 1 ujjnyi volt és esett a szívhangja... borzasztó volt. Engem nagyon megviselt, tudják itt a lányok, hogy sokáig nem tudtam róla beszélni sem...de már kezdem összeszedni magam és csak előre tekinteni és csak arra koncentrálni, hogy mindketten egészségesek vagyunk!

Csalexandra sajnálom a kakimanót, hogy nem látogat meg benneteket csak ritkán. A doki mit tanácsolt? Nem mondta, hogy ha valamit eszel az segíthet? Biztos van valami megoldás erre!!!! Kitartás nektek, nem lehet könnyű! Én is szeretnék majd menni babaúszásra, majd mesélj, milyen! Azt tudom, hogy előtte tanácsolják, hogy kicsit hidegebb vízbe fürdessék a babát, hogy hozzászokjon a vízhez, mert a medencében nem lesz meleg, meg az arcát is vizezni kell, vagy valami ilyesmi. De gondolom mondták nektek. Nővérem járt, kisfia szerette.

Magnoli mikor a kórházban voltam az jutott eszembe, hogy ugye te is ugyanabban az ágyban feküdtél, mint én. Régen mikor táborba mentünk az ágyakon és a falon mindig voltak üzenetek pl.: Itt jártam... szóval az jutott eszembe, hogy írhattál volna te is valamit. :lol: :lol: :lol:

Mindenkinek szép délutánt kívánok!

Kép
savariaa
Érd
 
 


Monis, Köszönjük a bókot :) !

Soproni vagyok :) úgyhogy itt néztem babaúszást. És láttam hogy az uszodába van rá lehetőség. 2-8 hónapos korig van a babúszás. Annyi feltétele van,hogy az első alkalom előtt egy két nappal be kell szerezni a gyerekorvostól egy igazolást hogy a gyereknek nincs semmilyen fertőző betegsége,illetve nincs légzőszervi rendellenessége ,tehát úszhat!
Hetente 2 szer van szerdán és szombaton itt nálunk alkalmanként fél óra. Már nagyon várom,én is szeretek úszni és Hanna is biztos élvezni fogja mert nagyon szeret pancsolni :D

Kép
csalexandra
Sopron
 
 


Picur jajj ez a sírás, Bátor is úgy tud sírni, megszakad a szívem, néha fel is sikít, na akkor aztán én is majdnem sírok és közben rúgkapál és még a kezével is hadonászik. Jajjjjj ezeket a perceket utálom, mert nem tudok ilyenkor rajta segíteni, ilyenkor sétálok vele, énekelek és imádkozom, hogy elmúljon.
Mennem kell, felébredt.

Kép
savariaa
Érd
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: