Szüléstörténet: (bocsi ha hosszú

)
Június 16-án hétfőn reggel mentem NST-re. Az NST jó lett, utána beszéltem az orvossal. Mondta, hogy a hétvégén elutazik külföldre, ezért mit szólnék a programozott szüléshez. En örültem neki, hogy felajánlotta, mert nem akartam másik orvossal szülni. Megegyeztünk, hogy csütörtök reggel 7:30-kor kezdjük. Nagyon örültem, hogy láto a végét, de izgultam is miatta. A héten volt időm mindent összekészíteni, elrendezni Roli sorsát.
Szerdán éjszaka 3-kor felébredtem és már nem tudtam visszaaludni, váram a nagy napot.
Reggel jött anyu Rolihoz. Apa és én fogtuk a cuccot és 6:30-ra bementünk a kórházba. Unokatesóm (szülésznőm) felvette az adatokat, átöltöztünk. Apa kicsit szűk zöld ruhát kapott, a nadrág is bokavillantós volt
Unokatesóm leborotvált, megkaptam a beöntést, WCn túlestem és lezuhanyoztam.
Megérkezett a doki. Elfoglaltam a szülőágyat. Megtörtént 7:50-kor a burokrepesztés, nem fájt. Ahogy megjelent a magzatvíz, kicsit meglepődve mondta az orvos, hogy érdekes színe va. Nem volt zöld, de tiszta sem, kicsit sárgás volt. Azt mondták, hogy ez hamar zöld lett volna, ha nem indítják be. Ekkor szűk két ujjnyi volt a méhszáj. Az orvos elment császározni, meg műteni, azt mondta 11 körül végez és jön.
Feküdtem az ágyon, rajtam a CTG és váruk a fájásokat. Közben áttoltak egy másik boxba ágyastól, mert ott jobb volt a felszerelés.
Alig alig jelentkeztek fájások. Jól elbeszélgettünk, nem éreztem rosszul magam. Jöttek-mentek az orvosok, közben kihozták a császáros babát.
A fájásaim kezdtek nagyon lassan rendszeressé válni, de nagyon gyengék voltak, alig éreztem. Közben apa adagolta nekem a homeos bogyókat, 15 percenként. Nem kelhettem fel, nehogy előreessen a zsinór.
11-kor jött az orvos. Megvizsgált, bő két ujjnyi. Mivel látta, hogy nem nagyon halad, bekötötték az oxytocin infúziót. Az orvos elment. Féltem az infúziótól, de tudtam, hogy kell ahhoz, hogy haladjon a dolog. Rögtön 5 perces elég erős fájásaim lettek. Várni kellett egy kicsit, hogy lássuk hogy reagál rá a baba. Jól érezte magát, így felkelhettem. Már alig vártam. Járkáltam, így a fájások is elviselhetőek voltak, 2 percenként jöttek.
Kipróbáltam a labdát, de járkálni jobb volt. Megint jött az orvos, megvizsgált, 3 ujjnyi. Azt mondta szerinte még egy óra és baba lesz. Nem hittem neki, mert Rolival 3 ujjnyi után még sok volt hátra.
Újra felkeltem, járkáltam. Egyre erősödtek a fájások és kezdtem azt érezni, hogy kakálnom kell. Fájás közben próbáltam még az inger ellen is küzdeni, hiszen még csak 3 ujjnyi volt a méhszáj. Ez egyre nehezebben ment. Mondtam, hogy nyomnom kell. Lefeküdtem, megvizsgált a szülésznő: méhszáj teljesen eltűnt, jön a baba. Alig tudták előkeríteni az orvost. Ahogy odaért én már nyomtam és kb a 3. fájásra megszületett Vadai Jázmin. Rögtön felsírt. Hatalmas örömöt és megkönnyebbülést éreztem amikor megszületett. Már semmim nem fájt. Rárakták a hasamra és gyönyörűnek láttuk a kis magzatmázas testét. Apa elvágta a szinórt. Elvitték felöltöztetni és visszahozták. Próbáltuk ciciztetni, de nem nagyon akart. Csak néztük egy darabig, aztán elvitték.
A varrás kicsit kellemetlen volt, de akkor már nem érdekelt a fájdalom. Két óra infúzió, megfigyelés és irány a kórterem. Akár saját lábamon át tudtam volna sétálni.
Jázmin baba már első naptól nagyon ügyesen szopizott. Nem sírós, nyugodt baba.
(Tulajdonképpen 11- 13:55 -ig tartott az a rész, ahol fájásaim is voltak. )