Sziasztok!
Köszönjük a gratukat!
Kedd du. hazajöhettünk a kórházból! Időm semmi...
Vasárnap reggel fél 6-kor felhívtam a szülésznőmet, és negyed 7-kor bent taliztunk a kórházban.
A kocsiban már olyan erős fájásaim voltak, h alig tudtam ülni. Mikor megvizsgált a szülésznő, akkor ért az első sokk: CSAK 1 ujjnyi külső, 1 ujjnyi belső, koponya illeszkedés sehol.
Nagyon csalódott voltam, mert a 2. szülésemnél, ilyen fájdalommal, (2 óra alatt, nem pedig egy egész éjjel óta, mint most) már 4 ujjnyi voltam, és rá 2 órára már a mellemen volt a babánk.
CTG-re raktak, ami mutatta, h ezek igazi fájások, de nem voltak rendszeresek és az erősségük is igen változó volt.
Kaptam 2 féle homeós szert a bábától, attól 20 perc múlva 3 ujjnyi külső, 2 ujjnyi belső lett.
De a fájásaim enyhültek, és még rendszertelenebbek lettek.
Éreztem, h vmi nem okés, nem úgy megy, mint kellene.
Közben megérkezett a dokim is, aki megrepesztette a burkot, h attól majd végre beilleszkedik a baba feje, és erősödnek a fájások.
De nem egészen így történt... a fájások maradtak amilyenek voltak, a baba feje is csak nagy nehezen vándorolt le.
Oxitocint kezdtek adagolni (sosem kaptam ilyet, írtózom a tűktől is), és sajnos az folyamatos ctg-megfigyeléssel jár együtt.
Szerencsére a baba nagyon jól tűrte, nem romlott a szívhangja. Viszont ettől a mesterségesen adagolt cucctól hamarosan olyan bitang erős fájásaim lettek, h ihajj!
Tehát innentől kezdve nem mászkálhattam, csak a labdán lehettem, de azon sem sokáig, mert még így sem haladt a dolog.
Úgy éreztem, h minden kicsúszik a kezemből, csak korlátoznak, és nem láttam a végét az egésznek.
Volt egy kép a fejemben, h ezt a babát is olyan természetes harmóniában (és gyorsan) hozom a világra, mint a 2.-at, és ez most összedölni látszott.
Sírdogáltam is, még jó, h a férjem ért a nyelvemen, el sem tudtam viselni ezt nélküle. Annyira jó volt, h velem volt, és rám figyelt!
Az egyik oldalamról kellett a másikra fordulnom, így végre beindult a dolog, éreztem, ahogya fejecske egyre lejjebb nyomul, és feszít.
A szülésznőm ekkor mondta először egy vizsgálatot követően, h azt gyanítja, h a baba nyakán van a köldökzsinór, emiatt nem tudott leereszkedni
és kellő nyomást gyakorolni a méhszájra.
Viszont ekkor nagyon felgyorsult minden, mert éreztem a tolófájásokat.
A bába segített, h mikor mennyire nyomjak/ne nyomjak, így gátvédelemmel, abszolut sérülés nélkül végre kibújt Zsombor feje, majd kicsusszant a kis teste is.
A férjem kezét szorongattam, ő pedig közben bíztatott, már látja a haját, ügyes vagyok...stb.
Az vmi leírhatatlan eufória, mikor érzi az ember, hogy a kint van a baba feje, és utána szinte játszi könnyedséggel az egész testecske előbújik.
Én bőgni kezdtem örömömben, a férjem is sírt, és hálát adtam Istennek, h túl vagyunk rajta.
Azzonal elmúlt minden negatív érzésem, nem maradt bennem egy szem csalódottság sem, ennek valószínű így kellett lezajlania ahoz, hogy ne történjen baj a kisbabánkkal szülés közben.
Mielőtt a hasamra tették, letekerték a nyakáról a 4-szeresen rátekeredett zsinórt... a férjem mondta, h nagyon ijesztő volt, mint egy sál.
Nem tudom, hogyan növesztettünk ilyen hosszú zsinórt, de mondta a doki, h 2x hosszabb volt az átlagosnál!
Gyönyörködtünk a babánkban, h milyen szép, mert igazán tökéletesnek láttuk/látjuk!
Szóval mindent összegezve pozitív élmény volt, és feledhetetlen!
A férjem azóta is a hatása alatt van, azt mondta, h eddig is a legeslegjobban szeretett, de most annyira közel érezi magunkat egymáshoz, mint még sosem. Szerinte gyönyörű voltam közben (jó dumája van!) ...
Hát, sokmindent lehetne még írni, de szerintem a lényeg benne van, időm pedig nincs több.
Előre félek, mi lesz itt az éjszakákkal 
éjszakai kajánál is csak a-a-a van nyitott szájjal forgolódás, akkor sem sír. védőnő szerint ez a vihar előtti csend... remélem nem. 
