2009.07.30 18:25
Szerző: Anonymous
Lotti született, 2009.07.13-án, 10.26-kor
A szülés várható időpontja számítások alapján július 18-a volt. A Lili születése után már félve vágtam neki ennek a terhességnek. Orvosról-orvosra jártam, mert nem találtam a megfelelőt. Illetve volt egy, aki szimpatikus volt nekem a II. Női Klinikáról, mert csak ott terveztem szülni, hogy, ha baj van, akkor egy helyen legyek a Lottival. Őt dr.Demendi Csabának hívják, de a magánrendelése a Szt, István krt-on van, így tudtam, hogy nyelvvizsga, szakdolgozat, védés, államvizsga és a Lili mellett esélytelen, hogy oda el tudok járni vizsgálatokra. Így maradt dr Gasztonyi Zoltán, akihez uh-okra jártam az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumba. Ő ai István kórházban vezet szüléseket. Nos, 2 alkalommal elmentem szülésfelkészítő előadásra, és mikor kiderült, hogy a császárosokat is egyből leviszik a gyerekágyas szobákba, ahová a látogatók jönnek-mennek, nem maradtam a kórháznál, így az orvosnál sem. Nos, ekkor már a 24. héten tartottam, mikor is csoda történt!
A már régóta árult autónkat valaki jönne megnézni. Már sokan nézegették, de válság lévén, hitelt nem nagyon adtak a bankok, így potenciális vevő nem akadt. És most jött egy fiatalember, megnézte, megvenné, eljönne a házhoz, hogy ott is megnézze. Eljött a feleségével, tetszett nekik az autó, amit mi imádtunk, de építkezünk, így kell a pénz. Megegyeztünk, megvették, írjuk a szerződést. Eladó mi, vevő: dr.Demendi Csaba. Ekkor tudtam, hogy nagy szerencse ért. Elmeséltem neki, hogy már hívtam, de messze a magánrendelése, nem tudok oda eljárni. Meglepetésemre Budaörsöt ajánlotta, ahol 2 hetente rendel az Egészségházban. Az nekem csak 25 percnyire van. Megbeszéltük, hogy 2 hét múlva ott találkozunk. És onnantól, vagyis a 26. héttől végre nekem is volt orvosom. A terhesgondozáson mindig nagyon figyelmes volt, kedves, azt tudtam, hogy szakmailag felkészült, megbíztam benne, de rettegtem a szüléstől. Megértette, és megbeszéltük, hogy császármetszés lesz. Nos, attól is féltem, de a baba bent lakhat örökre...
És lassan ugyan, de eljött a szülés körüli idő is. A 37. héten beutalt 3 napra a kórházba, mert magas volt a vérnyomásom, dagadt a lábam, kezem, arcom, mindenem, sokat vert a baba szíve, és rossz volt a laboreredményem is. Óvatosságból, és a pontosabb diagnosztizálás miatt mindenféle vizsgálaton voltam, és sokat pihentem. Minden érték rendben volt, kicsit többet kellene pihenni, baba jól van, még maradhat. Felmerült, hogy, ha rosszak az eredmények, akkor kiveszi inkább a Lottit, de így maradhatott. Viszont ő elment 2 hét szabadságra. Nagyon megijedtem, mert nem gondoltam volna, hogy kibírom a 40. hétig, amikor visszajön. És igazam lett, éppen hogy beesett a szülésre, de erről később. Mielőtt elment, átadott egy kollégájának, bemutatott neki, megbeszéltük a helyzetet együtt. Szimpatikus volt ő is, kedves, figyelmes, fiatal. Örülök, hogy megismerhettem, őt dr.Sára Leventének hívják. Így hozzá mentem a 39. héten vizsgálatra, egy szerdai napon, Budaörsre, de onnan már a kórházba vezetett az utam, illetve haza a táskámért, és úgy a kórházba. Nyitva volt 1 ujjnyira a méhszáj, külső-belső, ismét magas vérnyomás, de a ctg már nem volt fényes, ami a baba állapotát mutatta. Mondta az orvos, hogy du. jön be a kórházba, és kivesszük a babát. A kórházban mindenféle vizsgálat volt, minden érték a határon belül még, baba maradhat, lehet, hogy másnap reggel, de meg kéne várni a Demendi doktort, megígérte neki. Csütörtök, péntek, babát nem vette ki, még várhatunk, és hétfőn már itt az orvosom. Szombaton volt a Lili névnapja, én a kórházban, majd megőrültem, megszakadt a szívem, még a pónit sem vettem meg neki, amit fél éve szeretne, és mostanra ígértük. Már csütörtök óta sírtam, pénteken is, és jött a Sára doktor, hogy mi a baj? Elmeséltem neki, megértette, és hazaengedett titokban, péntek du., de menjek be mindennap ctg-re, vérnyomásmérésre. Mintha ott lennék. Be is mentem szombaton, sőt bent is maradtam, nem akartam őt bajba sodorni, nekem elég volt, hogy hazajöhettem picit, Lilit felköszöntöttük Apával, pónit együtt megvettük, sütöttünk palacsintát, nagyot sétáltunk, és du. visszamentem a kórházba. Vasárnap eltelt hamar, mert tudtam, hogy másnap reggel végre újra születik egy gyermekem. Azonban nem voltam kiírva hétfőre műtétre, ezt már szombaton megtudtam a nővérkétől, aki megnézte nekem a hétfpi listát, és üres volt. Ismét elkeseredtem, sírtam, azt hittem, hogy ez a gyerek örökre bent marad. Pedig tudtuk, hogy nagy lesz, jelezte az uh, lent volt a feje, nagyon fájt mindenem, keményedett a hasam, fájt a heg körül már 3 hete. Annyira kikészültem, hogy a sírás megtette hatását, és elindult a pici magától. Vasárnap de. szóltam az áramlás vizsgálaton az orvosnak, hogy sűrűbben keményedik a hasam, és olyankor fáj is, levegőt sem tudok venni. Mondta, hogy majd jön, és megnéz. Du. 2-kor ő keltett, hogy, hogy vagyok? Mondtam neki, köszönöm jól, azóta alszom egyfolytában, mióta feljöttem a vizsgálatról, vagyis 4 órája! Megvizsgált, és mondta, hogy 1 ujjnyi, ezt tudtam, ha rendszeresek lesznek a fájások, szóljak. Elváltunk, visszamentem a szobába, elvoltam, fájások jöttek-mentek, rendszer nélkül. Este 10-kor zuhany után bementem a szobába, mindenki aludt, pedig ekkor még nem szoktunk. Én is ledőltem, de jött egy fájás, levert a víz, izzadtam, de rázott a hideg. Jaj, gondoltam így vajúdtam a Lilivel 8 órát, ez ismerős. Egyre rendszeresebbek lettek a keményedések, szóltam hát 11-kor a nővérkének, hogy 10 percenként jönnek a fájások. Visszaküldött, hogy pihenjek, és szóljak, ha sűrűbb lesz, reggel itt a dokim, várjuk meg. Szépen, csöndben, egyedül viseltem a fájásokat, amik 7, majd később már 5 percenként jelentkeztek. Hajnal 2-kor kimentem megint, hogy nehogy lemaradjon az orvosi gárda a szülésemről, nekem már mindegy ki, de valaki vegye ki ezt a gyereket, nem bírom tovább. Szóltam a nővérkének, ekkor már ugrott, és hívta az ügyeletes dokit, aki még mindig ugyan az volt, mint előző délelőtt. Megvizsgált, közölte, hogy igen, ez már a vajúdgatás. –Gondoltam magamban: Vajúdgatás? Mindjárt nem bírom tovább, ez már vajúdás, nem vajúdgatás! Haló, egyszer már így jártam, 8 órát vajúdgattam, mire nagy baj lett, és a gyerek majdnem meghalt. Most nem akarok így járni, hívják a dokimat! - Azonban az ügyeletes orvos azonnal leküldött a szülőszobára, jobb, ha ott vagyok. Ott ctg-re raktak, bekötötték az infúziót, megvizsgált egy szülésznő, 1 ujjnyi. Na, ismét fájok, de nem tágulok. Sebaj, úgyis császár lesz, csak érjen be a dokim. Reggel 5-ig elvoltam, semmi változás, fáj, keményedik, lever a víz...Egymás után. 5-től azonban már 3 percenként éreztem. Nagyon féltem, hogy nem ér be a dokim. Azt mondták, hogy ½ 8-ra bent lesz. Addig húztam, és akkor közölték, hogy már bent van, de műszak átadás van. 8 óra, doki sehol, de bejött a Sára doktor, hogy én már itt? Milyen jó, mindjárt jön a Demendi doktor is. Közben megérkezett anyukám, beengedték hozzám, amíg nem jött a férjem. Őt riasztottam, hogy jöhetnek a Lilivel, mindjárt szülünk! 20 perc alatt bent volt Nagytétényből a kórházban hétfőn reggel. 9-kor jött egy másik, kedvesebb szülésznő, aki lenyomott gyorsan egy nagy zsák infúziót, majd még egyet, és egy másikat lassú csöpögésre állított. Felpörögtek az események, jött az altatóorvos, egy kedves doktornő, beszélgettünk, majd ő is elment. Már a férjemmel voltam, fényképezett, úgy, izzadtan, smink nélkül kócosan. Nem így terveztem, de akkor már mindegy is volt. Anyukám kint a Lilivel. ½ 10, és jöttek ketten, hogy indulunk a műtőbe. 9 hónapja készültem rá, de most meglepett. Ilyen hamar? Máris? Én? Jaj, már nem is fájt hirtelen semmi. Ahogy betoltak a műtőbe, sapkába, pucéran, letakarva, infúzióval a kezemben, a folyosón láttam anyukámat a Lilivel. Jaj, úgy örültem, integettem nekik, közben arra gondoltam, hogy Istenem ez a csöpp lány így lát engem, lehet, hogy most megijedt, ott sír, anyukám azt sem tudja mit csináljon vele. Még sosem voltak kettesben, és akkor pont most? Na, ezek a gondolatok cikáztak az agyamban, de addigra bent is voltunk a műtőben, ami lefoglalt. Végre megláttam az orvost, akit annyira szeretek, nagyon kedves ember! Megnyugodtam, beadták az érzéstelenítőt, és jó volt. Egyből hatott, nekiálltak 10-kor a műtétnek. Aztán hangok, recsegések, csipogtak a gépek, semmi komoly, folyamatosan beszélt hozzám egy hölgy, aki a fejem mellett ült, kérdezgetett, mondta, mit csinál a doktor úr, majd mondta, hogy figyeljek, mindjárt kiveszi a babát. És igen, meghallottam, hogy nyöszög, majd megláttam, ahogy lilán, fejjel lefelé egy lábánál fogva viszik el mellettem egy kis beugróba. Ekkor volt 10.26. Megszületett. Kérdeztem, hogy miért nem sír? Nem kell még neki, nyugodjak meg, mindjárt. Aztán megint szóltam, baj van-e, nem sír? Most szívják az orrát, száját, nem kell neki. És egyszer csak meghallottam, soha nem felejtem. Olyan erős hangon sírt fel, hogy elképzelhetetlen. A Lilit kivették, és rohantak el vele, nem láttam, nem hallottam, elvitte a Cerny Mentő. Most megadatott, hogy hallottam, láttam is a gyermekem. Pótolta azt a nagy űrt, amit a múltkor elvesztettem. És már hozták is oda nekem. A fejemhez tartották, pólyában, kicsit lilán, és akkor kinyúlt a jobb kezecskéjével, és megfogta az hüvelykujjamat. Csak azt tudtam neki nyújtani az infúzió miatt. Mintha megköszönte volna, hogy hozzánk jöhetett. Annyira boldog voltam, meg felkavart, nem akartam bőgni, mert akkor remeg a hasam, és összevágnak. Csak feküdtem ott, néztem a pici lányt, ő meg engem. Olyan szép volt. Majd mondta a lány, aki tartotta, hogy átviszi a szomszéd szobába Apukának. És ekkor nem engedte az altatóorvos, azt mondta neki, hogy ne, tőle ne vidd el még! Annyira rendes volt az orvosom, nagyon sok extra dolgot kaptam, amit tuti ő intézett el. Pl. jelen volt 2 orvos a PIC-ről, az előzmények, vagyis a Lili miatt. Nem volt dolguk, azonnal elmentek. Szerencsére. Majd ez, hogy nem vitték el 1-2 perc után a babát a fejemtől, hanem ott hagyták vagy 10 percig. És még mások is voltak, de majd, ha odaértünk. Aztán végül vitték a Lottit Apának, a mellettünk lévő szülőszobára, mert ő ott várakozott. Ott tették tisztába, ellátták, lemérték, 56 cm, 4010 gr., és otthagyták Apával. Sajnos a műtét onnantól kicsit lelassult nekem, csak néztem a monitorokat, a pulzusomat, a vérnyomásomat, és gondolkodtam. Hallottam, hogy nem áll el a vérzés, megijedtem. Aztán elállt. Végül 1,5 óra után készen lettem. Nem mondom, hogy nem fájt, de el lehetett viselni. Kitoltak a műtőből, Apa már ott várt, a picivel együtt. Odarakták rám. Már gyönyörű rózsaszín volt. Nem sírt, csak nézelődött. Simogattam, puszilgattam, majd elvette a csecsemős nővérke, hogy viszi fel. Engem meg tolt ki ágyastul a fiú, aki be is tolt, a liftnél találkoztam anyukámmal és a Lilivel. Nem sírt, örült, mondta, hogy már látta a Lotticskát, mert így hívja, és nagyon cuki. Apa kivihette hozzájuk üvegajtón keresztül megmutatni. Ez is nagy kedvesség volt a személyzettől. És az, hogy már ott volt a lift, de beszélhettem a lányommal, megsimogathattam, megpuszilhattam, elköszönhettem tőle. Megnyugodtam. Apánál 1 órát volt a szülőszobán a baba, anélkül, hogy valaki bement volna, vagy elvette, elvitte volna tőle. Megvártak engem is. Végül én a 2.-ra mentem az őrzőbe, a babát felvitték az 1.-re, külön lifttel, de anyukám, a Lili, és Apa is kísérhette a nővért. Még fotózhattak is. Úgy éreztem, mindenki a kedvünkben járt. Főleg az orvos, aki egyből feljött, ahogy engem is feltoltak, és elmesélte, hogy mi történt a műtét alatt, mit csinált, és miért. Mire az orvos elment, már be is jöhetett hozzám Apa, és megmutogatta a képeket, meg videókat, amit készítette a Lottiról. Aztán mondta, hogy 5-6-ig van látogatás, jönnek vissza. Mondtam, nem kell, majd reggel lemehetek a gyerekágyra, jöjjenek oda. Elváltunk. Mivel 6 óra után fel kell kelni, és lezuhanyozni, folyton az járt a fejemben. ½ 12-kor lett vége a műtétnek, 6-ig volt látogatás, mondták, hogy majd utána kell felállnom. Nos, 5 órakor vigyorogva jött Apa, aztán anyukám, majd az öcsém is. Mindenki nagyon örült, fényképeket hoztak a piciről, mesélték, hogy már megint megnézték, kitolták nekik az ablakik. 6-kor aztán elment minden látogató, és nekem fel kellett állnom. Harmadszorra sikerült, ami nagy szó, mert a Lili után 2 napig nem tudtam, nem erőltették. Most meg sikerült. A 2. próbálkozás után elbőgtem magam, hogy akkor most se fog menni, és nem mehetek le a gyerekágyra, nem láthatom a babát. Összeszedtem magam, és felálltam. Nagyon fájt. De megcsináltam, és elmentem lezuhanyozni. Kísért egy kedves, fiatal nővérke, aki még a hátam is megmasszírozta, ami nagyon jól esett, a hideg is kirázott. Visszamentem az ágyamba, amit addigra áthúztak. Le sem feküdtem, hanem ültem a szélén, felálltam, leültem, felálltam, megkerültem az ágyat. Megdicsértek. Találkoztam ismerőssel, a régi szobatársammal, beszélgettünk, ittam, ettem kekszet, majd lefeküdtem 8 körül. 10-kor elaludtam, de 11-kor keltettek, hogy kell a hely újabb császárosnak, és le kell mennem a gyerekágyra, mert jól vagyok. Örültem, lekísértek. Ott egyből elaludtam, és reggel 5-kor keltem. 6-kor már kihoztam a kislányomat a csecsemőosztályról, és azóta velem van. Remélem nagyon sokáig velem is marad!
Az orvosom, sőt még a helyettesítő orvosom is meglátogattak minket a gyerekágyon, a varratszedés fájdalommentes volt, a heg gyönyörű, észrevehetetlen. A benti összenövéseket is rendbe hozta. Pénzről soha szó nem esett, adtam, amennyit gondoltam.
Köszönöm az orvosomnak, a férjemnek, a nagylányomnak, a kislányomnak, a családomnak, a kórház dolgozóinak, hogy ilyen csodálatos élménnyel lehettem általuk gazdagabb...Biztos, hogy a következő babát is dr.Demendi Csabánál szeretném szülni.
Néha még én is fejet hajtok... 
Ha már alszik, akkor nem mész vissza. 
)
