Sziasztok!
Döbbenetes, mennyit tudtok írni! Csak kapkodom a fejem!
Először is, minden vizsgálati eredménynek örülök, és annak is, hogy a hetekhez képest mindenki jól van!
Köszönöm a bókokat Oti nevében
Muffin, továbbra is sokat gondolok rátok!
Csinos vagy a "hálóingekben"!
Marcsi, jókat mulattam a lányaid mondásain, nagyon édesek!
Irtóra ki vagyok nyúlva, napok óta alig alszom, és egész nap úgy érzem magam, mintha maratont futottam volna. Ma voltam piacon, és az Árkádban böngésztem egy-két fölső után. Azt hittem a meglévőkkel kibírom nyárig, de a legtöbbet kipocakosodtam

Képzeljétek, végül 4 pólót és egy tunikát vettem, összesen 6 ezerért

mindjárt jön divatbemutató is
Viszont annyira elfáradtam, és ma még takarítani is akartam, hát, nemtom, mi lesz belőle...
Képzeljétek, egyik barátnőm, akinek januárban születtek ikrei, ideadja az összes ruhát, amit a kislánya eddig kinőtt

eddig sem panaszkodtam a babaruhák mennyiségére, de most aztán lesz miből csinibe öltöztetni a Kislányt
Amúgy a hangulatingadozás rám is abszolúte jellemző. Egyik gyerekkori barátnőm a héten találkozni akart velem, és mára beszéltük meg, tökre vártam. Erre lemondta, mert a közösségében van találka. Megszoktam már, hogy a programjainkat sokszor kell a gyülekezeti programjaihoz igazítani, de most nagyon érzékenyen érintett, főleg, hogy ecsetelte is, hogy ő mennyire akart velem találkozni, de hát a többieknek csak ma volt jó... tényleg úgy éreztem, mintha kést forgatnának bennem. És nem igazán emlékszem olyan esetre, amikor egy közösségi találkát azért mondott volna le, hogy velem találkozzon....

Na, mindegy, ez az én mai szomorkám, és tényleg ez legyen a legnagyobb bajom. Bocs, hogy ezzel fárasztalak benneteket!