Hugic: szia, én voltam, aki felhívta az Angelcare ügyfélszolgálatot, mert a védőnénivel már kezdtünk aggódni, hogy most téves volt-e a riasztás vagy nem, ráadásul mi - azt hiszem,- kapásból elállítottuk a gyári beállítást is, így rá kellett kérdezni. Az ügyfélszolgálattól azt az infót kaptam, hogy 7-8 hetes kor alatt igenis előfordulhat "téves" riasztás (úgy téves, hogy nem valódi bölcsőhalál előtti eset, azaz nem arról van szó, hogy a bébi oly mélyen alszik, hogy nem vesz levegőt), vagyis a bébiőr valami oknál fogva nem érzékeli a bébi levegővételét bizonyos ideig. Egyrészt lehet oka a nagyon pici, 2 hónapos kor alatti babák felszínes és összevissza légzése, kicsi súlya stb. Szerintem a lényeg a következő (saját vélemény- az üf. szerint kapcsoljuk ki, ha össze vissza riaszt, és térjünk rá vissza 2 hónapos korában): ha tényleg állandóan riaszt, egymás után többször, nézd át a matracot, hogy jól fekszik-e az érzékelőn, ellenőrizz le minden hibalehetőséget, amit a leírás hoz. Ha minden ok, picit (!) állítsd feljebb az érzékenységet, hogy ne bolondulj meg. De vigyázz, a kütyü RETTENTŐ érzékeny- nálunk szőnyegpadló van, és a kiságy 1 méteres körzetében a lépteket is beméri az Angelcare 3-as fokozaton (és az ugye nem cél, hogy a lakásban mászkálókat mérje a kisbaba helyett). A nálatok aktuális érzékenységet úgy tudod majd tesztelni, hogy kiveszed a babát, elviszed vhova, és mászkálsz a kiságy körül, és nézed, hogy villog-e a kütyü. Ha villog, akkor téged érzékel. A kiságyban folyó érzékenységet ronthatja a szoruló matrac és mondjuk a gumis lepedő is. Amikor az érzékenységet kb. belőtted, akkor használd utána nyugodtan, szerintem jobb félni, mint megijedni, inkább ellenőrizd le, ha csippant 2 hónapos kor alatt is! Én legalábbis így teszek. A bébiőr része tényleg nagyon jó, a baba kis rezdüléseire is reagál- érdemes leellenőrizni, hisz pl. ha a baba netán hány, akkor a légzésfigyelő nem fog jelezni, mert a baba MOZOG, de a rossz hangokat hozza a bébiőr.
Az én bébim alig 2500g-vel érkezett haza, a matrac picit szorult, gumis lepedő volt, és volt 1-2 riasztás. Ezek 3-as érzékenységen, nem gumis lepedővel eltűntek. Meg persze Maszatmanó is növöget.
Mi voltunk tanfolyamon a Madarász kórházban, ott tisztán kijelentették, hogy bölcsőhalál 2-12 hónapos korban fordulhat elő, ennek első felében nagyobb a valószínűsége, utána rohamosan csökken. Amúgy Magyarországon az előfordulási valószínűség 3 ezrelék (ebből mi levontuk azt a következtetést, hogy egy semmilyen szervi bajjal, hajlammal nem küzdő bébi esetében max 1-szer fordulhat elő valódi riasztás élete során, vagy egyszer sem. Azaz ha bármilyen okból valakinél egy-nél többször riasztott a légzésfigyelő a használat során, hogy meg kell keresni az okot).
Én a bébiőrt és a légzésfigyelőt is használni fogom továbbra is, nekem hatalmas megnyugvás, hogy vannak!
Rita: hatalmas gratula! Mondta én, hogy ez már a célegyenes!!!!!]
Jaj, tegnap nagyon rossz napunk volt, Maszatmanó túlfáradt estére, már csak ölbebaba volt hajlandó elaludni, éjfélkor még ricsajozott

Nem hiszem, hogy hasfájás vagy bármi más volt az oka, az az inflacoltól sokat javult (már nem tekereg és kung-fu pandázik fájdalmas arccal), egyszerűen nem aludt nap közben eleget és mélyen... remélem, ma jobb lesz!