Helló!
Bocsi, én is beleokoskodok egy picit.
Tapasztalatom a következező a szoptatással: én mindig csak annyit adtam a babámnak enni, amennyit kért, ha netán kifogyott az egyik mellből, adtam a másikból, de ilyen nem nagyon volt, mert mindig annyi termelődött, amennyit a babám igényelt éppen. De emellett tisztességesen kell enni és inni, és én sosem nézem, hány litert iszom egy nap, lényeg, hogy kb. 1-1,5 óránként legalább egy pohárral fogyasszak, szoptatás előtt pedig mindenképpen behörpölök egy pohárnyit.
Sosem kellett fejnem, csak akkor, amikor még a legelején nem állt be a tejcsi a megfelelő mennyiségre, és sajna volt, hogy begyulladt a mellem a sok anyatejtől, na ekkor kellett a fejés, de az a mennyiség sosem fogyott el, mindig ment a lefolyóba, igaz, nem is fejtem direkt sokat, csak annyit, hogy lemenjen a duzzanat.
Jelenleg még mindig szoptatom a kisebbik fiamat, pedig már elmúlt 1 éves, a első gyermekemet pedig anno 11 hós koráig szoptattam, amikoris ő már nem igényelte a cicit.
Ági 78, én a málnalevél teát a 36. héttől ittam+Caulophillum homeos bogyót szedtem emellett, mindkét fiamat 4 óra alatt szültem meg, biztos, hogy ezek is segítettek benne.
