Új privát üzeneted érkezett!

Bobek Persze nem frissítettem :). Remélem, jobb helyre mentek, mint mi, és nem lesz zaj :wink:. Kórházi cuccokat majd októberben szedem össze, úgy a 35. hét körül sztem. Mesó ruháit is. Mivel úgy tervezem, hogy túlhordom, nem akarom sokáig kerülgetni itthon :). 26. hét már a 3. trimeszter? Nem a 28. héten indul? Naptára válogatja :wink:. De igaz, én a 26. óta érzem terhesnek és nem várandósnak magam, szóval logikusabb, hogy ott a határ :lol:. Kicsit elengedtem magam mostanában :roll:. Pedig még 2,5 hónap!!!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja, másik számítás szerint, mint a vonalzó. A vonalzóm le van maradva. Én ma, és a várandós naptár is, 27+1 naposnak számolom. Azt írta, a hét végén lépünk a 3. trimeszterbe. Szóval jól tudtad, 28. héttől.

Sajnálom a balatoni estéket. Nem túl irígylésre méltó. Én már azt hiszem napról-napra megint egyre többet tudnék aludni. Most is egy 2 órás szundin vagyok túl. :oops:

A mi telkünk a Balatontól kb. 10 km-re van egy szőlőhegyen, úgyhogy ott buli nincs. Néha a permetezőgép zaja némelyik szomszédnál. De ilyenkor már nem nagyon permeteznek, ha jól emlékszem.

Vicces ez a partra vetett bálna hasonlat. :D Én azt szoktam magamra mondani, hogy úgy érzem magam, mint egy kövér, öreg tehén. :lol:
Ehhez képest jól bírtam a tegnapi sokadalmat, bár tuningolt az a sok szép holmi. Nagyon odavagyok a kézműves vásárokért.

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Zsuzskó: Nagyon ötletes a bútorotok. Én soha nem voltam ilyen kreatív. :(

Nyuszika: Nekem is fáj a pocakom teteje. Amikor fekvésből felülök, olyan mintha erős izomlázam lenne. Ez szerinted normális?

Makkmarci: Ez a babakocsi gyönyörű!!!!! Beleszerettem!!!!! :D Nagyon sajnálom a mostohaapukádat. :( Az egyik barátnőm apukájának lábát, szintén combból, tavaly télen amputálták. Sajnos édesanyádnak nem lesz könnyű dolga mostantól vele. :( Kitartás! Igen, külön veszik le a vért. Elég nagy kedvezményt kaptunk a CordBlood-nál, az egyik babára 90.000 Ft-al kevesebbet kell fizetnünk. Jó is hogy említed, fel kell hívnom őket, mert még nem küldték a szetteket, pedig augusztus közepére ígérték. Ezt a zsiráfos bútort mi is nézegettük, nagyon cuki. :D

Nálunk minden rendben. Csajok fej-fej mellett haladnak. A mai 60 perces cukrom 6,3-ról 5,5-re csökkent. Mi Pécsett voltunk 4 napot. Nagyon tetszett.

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 

 
 

Sziasztok!

Végre vidáman :D
Szombaton jöttünk haza, elszöktünk nyaralni Horvátországba 10 napra,mert be kellett mennünk kórházba, annyira görcsölt a hasam, plusz kispocok nem mozdult meg 2 napipg..Hát jól le is b*sztak, hogy ki vagyok merülve, pihenjek stb.. kb majdnem fekvésre ítéltettem.. úgyhogy eltűztünk, csudijó volt..:)
Most értem végig a visszaolvasással, örülök, hogy mindenki jól van, és szerencsésen lement a nyusziharapás és társai is :)
A cukrom nekem is magas, határérték felett, majd doki megmondja mi legyen..
Őrület, hogy mindjárt szülünk.....alig várom :D :D :D
bár még sehol sem tartok, nincs babaszoba sem, néhány ruci, meg babakocsi szett és annyi.. kezdem az olvasgatást is, eddig csak a várandós könyveket bújtam, most már jöhetnek a babások is :) Van valakinek bevált szuper gumimacikódexes könytippje? :)

Olyan jó végre itthon, szeretem ezt a lakást, csend és nyugalom honol, még azt sem bánom, hogy vége a nyaralásnak :) Na meg végre vissza tudok picit rázódni közétek..nem volt valami jó az elmúlt 1 hónapunk, szegény kis babócám is megsínylette, 1 hónap alatt alig hízott, egy héttel látszódott kisebbnek, még a leleten is feltüntették, hogy alig történt súlygyarapodás.. Viszont ma voltunk 4D-n és hurrá hurrá 30 dekát hízott a nyaralás elötti korházi uh óta, így 1270gramm a kis életem :)

Rekuja! még egy dolog, amiben hasonlóan alakulunk, én is egy tizesnél járok, ami a hízást illeti... én itt meg is akarnék állni, még 2-3 kiló jöhet, de csak a babára :D

Na megyek sütök palacsintát a drágámnak, aztán jövök is vissza, úgy örülök, hogy végre jó a kedvem és itt vagyok köztetek..

szép estét! Rakok képeket késöbb :)

uhh, mégvalami! Már nem emlékszem, ki rakott fel bababútoros oldalt, és priviben küldi az árlistát.. :oops: :oops: :oops: bocsánat, nem emlékszem ki volt, de nekem is tetszettek a bútorok, illetve érdekelne az árlista is..

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Nyuszuli: Én raktam fel bababútoros oldalt a Meblik bútorét valamint van hozzájuk árlistám is. Priviben nem tudom, hogyan kell árlistát küldeni, de ha priviben megírod az email címedet, akkor oda el tudom küldeni, ha erre a bútorcsaládra gondoltál.

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Zsuzsko

Nekem is kezd megjelenni a csík a pocimon!!! :D

Makkmarci
Nagyon szép a babakocsi!!! :D :D
Mostohaapádat sajnálom!! Nekem is van egy ismerősöm, aki iszik, meg dohányzik, és hiába mondja neki az orvos, hogy le fogják vágni a lábát, ha így fojtatja, nem foglalkozik vele.
Egyébként már meggyógyultunk hál' istennek. De kellett 1 hét, mire telejesen rendbe jöttem. Máskor 3 nap alatt kijövök belőle. De most az volt a rossz, hogy gyógyszert nem szedhettem. Persze, ha lázas lettem volna, akkor muszáj lett volna. Livike pedig köszöni a köszöntést!! :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Makkmarci
Amúgy nem számol tovább a vonalzóm, csak csináltam egy újat. Szerintem Zsabónál még a régi van.

Bobek
A szülési szabadság igyényléséhez kell majd a táppénzes papír, amire majd a házioros írja ki, hogy mikortól leszel szülésin. Ez ugye lehet a szülés napjától, vagy a kiírt időpontot megelőző 28. naptól. Ha meglesz az anyakönyvi kivonata a babának, akkor mjad az is kell. Most még az a kérdés, hogy a munkáltatód kifizetőhely, vagy sem. Ha kifizetőhely, akkor náluk kell megigényelni. Ha nem kifizetőhely, akkor is hozzájuk kell bevinni a papírokat, csak akkor nem ők fogják folyósítani, hanem az Egészségpénztár. Ehhez nyomtatványt kell kitölteni a munkáltatódnál.
Amúgy én is szeptemberben kezdem el vásárolni a kórházba való dolgokat!! :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Rekuja
Neked is köszi a köszöntést!! :D :D
Hál' istennek nekünk már tavaly megvolt a keresztelő. Mi se vagyunk templomba járósak. Ezt meg is jegyezte a lelkész. Elkezdett mindenfélét kérdezgetni a vallással kapcsolatban. Volt , hogy nem keresztelte meg a gyereket, mert a szülök nem jártak templomba. Direkt misével egyberakja, hogy legalább akkor legyenek jó sokan a templomba. Csak arra nem gondol, hogy egy pici gyerek nem fog kibírni másfél órát. Na, de az volt a szerencsém, hogy az öcsém sokat jár templomba, sőt a pap mellett szokott segítkezni. Ő régen pap akart lenni. El is kezdte a sulit Egerben, de abbahagyta. Még azon is problémázott a lelkész, hogy miért nem vagyunk még összeházasodva. Mert akik csak élettrási kapcsolatban élnek, azok pogány életmódot folytatnak.

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Gittus Hát, egyházi esküvőnk spec nekünk se volt :roll:. A polgárin is csak 5-en voltunk ugye, ezek után egyházit sem igényeltünk :wink:. Amúgy a pogány az nem a „nem keresztény” szinonimája, nővérem exférje pl. zsidó, de szertim vérig sértődne, ha valaki lepogányozná őt. De persze a papok és lelkészek imádnak „pogány”-ozni :wink:. Én most Rozira apellálok, meg arra, hogy az uncsitesómék (Rozi szülei), akik a keresztszülők lesznek, mégis ebben a templomban házasodtak, ők református gimibe is jártak, meg amíg nem volt Rozi, addig úgy havonta egyszer templomba is elmentek. Vicces, de pont most gondoltam végig, hogy amennyi lehetőség van, Mesónak is ugyanők lesznek a keresztszülei :lol:. Nekem fontos, hogy a keresztszülők egy párt alkossanak és ha már keresztszülők, legalább ők legyenek vallásosak. Na ilyen ismerősökből meg elég korlátozott a készlet nálunk :D

Nyuszuli De jól hangzik ez a nyaralás! Meg jót is tett neked, egész más hangvételű volt a bejegyzésed, megérte elmenni :wink:. Még van időd babaszoba tekintetében, meg egy csomó minden úgyis menet közben derül ki, hogy neked kell-e. Én azt csináltam mikor Szaffi már megvolt és kellett valami, hogy itthon neten kinéztem, rátöltöttem a képet apa telefonjára és elküldtem őt, hogy olyat hozzon :D. Akkoriban sokat járt Brandonban, mert oda odatalál :lol: :lol: :lol:. Szóval akkor sincs semmi, ha a nagy napra nem lesz már minden tökéletes.

Zafír Cukrod már jobb, mint nekem :wink:. Gondolom a diéta is hozzárak :wink:. Pocaktető fájás nálam is előfordul, nem minden nap, csak néha. Sztem csinálja a helyet Mesó, nálad gondolom fokozottabb. Nekem sok anyajegyem van, mindig azt nézem, melyikig rúg fel, így látom, ahogy kb. heti 1-2 centivel feljebb ér a lába. Most úgy 10 centivel a köldök felett tart. Na akkor nálad a kettő mit művelhet!

Bobek Te kövér, öreg tehén :lol: :lol: :lol:. Nagyon aranyos :lol: :lol: :lol:.
Szőlőföldön permetezésről jut eszembe, van egy telkünk (nincs rajta semmi ház) a Bakonyban, a faluban összesen 90-en laknak, és az a falu szlogene, hogy „A csend völgye”. Na eddig ahányszor ott jártunk, valaki mindig füvet nyírt, és tekintve, hogy ez egy kis völgy, mindenütt hallatszódott :D

2 napja próbálok oltás időpontot kérni a gyerekorvosnál, eddig mindig azt mondták, hogy másnap ekkor-és-ekkor telefonáljak :evil:. Félek, hogy a keresztelő hetére csúszik a dolog, de eddig szabin volt a doki, meg helyettesített, ő mondta nyár elején, hogy csak aug. 20 után hívjam időpontért.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok,
Esélytelen, hogy most visszaolvassak, de ígérem, bepótolom:D Bízom benne, hogy mindenki jól van és szépen nőnek a babák!

Azt azért kiszúrtam, hogy bútor és babakocsi a téma:D
Nálunk lakásátalakítás zajlik ezerrel, egyik szobából ki a másikba be,...nejlonszatyorból öltözködünk:D egyenlőre, netünk mint a mesében, hol van, hol nincs:DD. Mi nem veszünk, hanem nekünk csinált a párom bútort Elődnek, nagyon jó lett:D

Megvolt a cukor terhelésem, éhgyomri 4, 6 két óra múlva 6, 5. Fogorvosnál voltam...góckutatás valami spray-s vattával történt:DD mondta a doki, szóljak, ha valamelyik érzékeny....jelentem, csak a két "műfogam" nem volt az:D első körbe tömött kettőt, szerinte még 2-3 van.
Hétvégén utolsó tábor a nyáron (leszünk 15-en), aztán talán már csak októberben csinálok egyet, ha lesz még kedvem.
Egyenlőre vizesedem, bár nekem a natrium chloratum hoemos bogyó nagyon bejön, és légszomjjal is küszködöm a súlyomról nem is beszélve:DD
Egyébként mindig hülyeségnek tartottam, amikor mondták, hogy aki kisfiút vár annak hegyes a pocija...na , nekem az:DD nem ilyen volt a lányokkal. Gyakorlatilag, csak hasra szedtem és hátulról nem is látszik, hogy várandós vagyok...ha csak a billegő járásom nem árul el:D.

Na, és képzeljétek...csak reménykedem, hogy az állapotom miatt, de mindent elfelejtek...legutóbb dokihoz felejtettem el menni:(( ettől durvább, hogy a tejberizst vízben főztem meg....aztán néztem, mint nyúl a hurokban, hogy régebben, mintha más lett volna az íze...:DD Lányom felvilágosított, hogy nem a múltidő az oka, hanem a korom!!:DD Szemtelen fruska..hát ezért neveltem, hogy szetelenkedjen a saját szülő anyjával:DDD

Jövőhéten jövök és mindent elolvasok amivel elmaradtam! Most lépek, mert szét kell szedni a nagyszobát...tapétázunk itt is:DD

Vigyázzatok magatokra!

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Látom, kánikulában mindenki kicsit nehezebben ül le a gép mellé :wink:. Ahányszor megnézem a köpönyeg.hu-t, mindig még 3 nap kánikula van hátra :evil:. Tegnap olyan meleg volt Szaffinál, hogy a hálóban aludt délután a saját ágya helyett :(. Éjjel meg éjfél előtt nem nyitottunk ablakot, mert kint melegebb volt, mint bent :(. Hogy visszasírjuk mi még ezt decemberben, mikor vinnénk ki a benti babákat sétálni, de –10 fok lesz :lol:. Kb. 1 hónapja vettem egy gumicsizmát Szaffinak, ki akarom már próbálni vele a pocsolyázást. De persze közben rájöttem, hogy nekem nincs esőkabátom, mert hát az már nem jön rám :roll:. A túradzsekim télen jó lesz, az Szaffinál is végig jó volt, de hogy egy őszi esős napon mibe burkolom magam, arról fogalmam sincs :roll:.

Ja, még nem írtam, tiszta jó fej volt a lelkész, úgyhogy megnyugodtunk keresztelő ügyben is :). Ráadásnak odafelé bementünk az okmányirodába a közben elkészült jogsimért, ez is letudva :) (csak személyesen lehetett átvenni, mert a régit ott kellett hagyni).

Mesó feljutott a gyomromig, kezdődik a „mindjárt felrúgja, amit megettem korszak” :?. Tegnap anyám csinált szilvásgombócot (még Balcsin szilvaszüretet tartottunk), persze nyomtam magamba mint állat, na egész délután azt hittem, még egyszer találkozok vele, de megúsztam :roll:.

Apa munkahelye elhagyta a családi adókedvezmény igénylő lapját, amit még májusban adott le :evil:. Szóval most mehetünk megint az én munkahelyemhez, hogy igazolja, én nem igénylem, utána meg az övéhez… De milyen jó lesz egy összegben megkapni azt a 4 havi kedvezményt, abból fogunk meggazdagodni :lol:.

Gemini Lakásátalakításért minden tiszteletem! Én nagyon szerettem az ilyet, amíg nem lett gyerekem, azóta minden felújítást, szerelést, és utána takarítást nyűgnek érzek :roll:.
Nekem Szaffival is, most is hegyes pocakom van, és hátulról nem látszik, hogy terhes vagyok, a derekam – hátulról – tök normál szélességű maradt. Jön is mindenki azzal, hogy tuti fiú lesz, de ezt már Szaffinál is hallottam :lol:.
Felejtés tényleg az állapotod miatt van, nyugi :wink:. Kivételesen papírod van a szenilitásról :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szörnyű meleg volt ma is..Hogy bírjátok?

Gemini! Lakásátalakításhoz sok energiát kívánok :) én isn agyon feledékeny vagyok..meg szétszórt, rendetlen, lusta,na jó, erőtlen és nyamvadt :D

Rekuja! Párod munkahelyi papír elvesztése hát :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
viszont a keresztelős hírek szuperek :)
Zorka a bordámat rugdossa folyton.. elég komolyakat rárúg néha, rendesen fáj.. a gyomor se lehet jobb...:)

Ma végre leltárba vettem a babaruhákat, valahol csak el kell kezdeni, nem? :) holnap kipakolom a babaszobát, na meg elnézünk az IKEA-ba.. kíváncsi vagyok..

Zafír! Köszi az árlistát, nagyon cukik a termékeik, de nem merek ennyit rákölteni, mert ez ugye nem a végleges lakásunk és ha oda meg valamiért nem fér be, vagy akármi hülyeség, akkor szívás... beépített bútorokkal van teli a lakás, ahhoz illőt kell majd választani, úgyhogy most valami olcsóbbat veszünk, amiért nem olyan nagy kár.. vagy majd megy szüleim házába..
Ti melyik mintával választottátok? Olyan szépek...

na folytatom a melegtől való haldoklást :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Sziasztok!!!

Jujjj, voltunk 4D-n, annyira jóóóó volt :):):)
A mi kis csodababánk, Macika, tegnap volt kerek 27+0, a gép mindenét szép nagyra becsülte és pufóóóóka. 1108 gramm a gép szerint, a 40. héten alsó hangon 3600 gramm. Nálunk ez Dórival is bejött, ott azt mondták, hogy 3600 gramm körül lesz, és 3560 volt :) De mondjuk itt annyi, hogy most Macika 27 hetesen 1108 gramm, Dórim meg 28 hetesen volt 1227 gramm. Szóval tesó szerintem masszívabb :)

Ja, és megvolt az első máshol alvása Dórinak. Ő végigaludta az éjszakát, én meg vagy 6x fent voltam, tiszta nyugtalan voltam............. De megtört a jég, túlélte a gyerek, én meg kezdek megnyugodni, hogy akkor a szüléskor sem lesz baj, ha a nagyszülőkre kényszerül :)

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Nyuszika! De jól indítod a napot :) Örülök, hogy jól van a kis Macikád :) Nincs is jobb, mint egy pufóka :) Remélem Zorkus is kikerekedik jobban :)

Képeket ugye kapunk? :) :) :)

A máshol alvás is szuper..hiába, Anya éberen őrködik a picur álma felett, igaz? :) Biztos minden rendben lesz akkor is, amikor majd a kistesó jön :)

Jó hétvégét mindenkinek csajok! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Nyuszuli Melyik ikeába mentetek? Mi is voltunk ma reggel a Budaörsiben, kb. 10-11 között. Szaffinak vettünk kisszéket meg kisasztalt, kb. 1 hete elkezdett rajzolni (mármint eddig is rajzolt, de most el is meséli, hogy melyik szénakazal melyik állata, megmutatja, hol a szeme, orra, szája stb. Nem mintha bármi felismerhető is lenne belőle :D).
Nekünk is ikeás a gyerekszoba, nekem az volt az egyik érvem, hogy 10 év után úgyis más stílus kell, ahogy nő a gyerek, szóval nem akarok életre szóló bútorokat venni neki. Itt meg praktikus, hogy 5 év múlva is lesz stílusában hozzá illő nagyobb ágy/asztal/íróasztal stb., tehát nem kell majd mindent egyszerre cserélni. A szekrényekre meg kap majd felnőttes ajtót, ha már utálja a kék-zöld dizájnt :wink:. És igen, a költözés is beleszól, mert ezek a bútorok jól variálhatóak más méretű/formájú gyerekszobára is.
Melegtől én is haldoklom :(. Számolom vissza az órákat a hidegfrontik… pl. nem vagyok hajlandó kimozdulni addig a lakásból!!!
Ne aggódj, ha Zorka nem kerekedik ki, legalább valaki fog 56-os ruhácskákat is hordani a csapatból :wink:. Szaffi kb. 2 hét alatt kinőtte őket, Mesónak már nem is veszek olyat.

Nyuszika De jó, uh! Most van az a heted, hogy egy csomót mozizzátok a gyereket? Mintha írtál volna ilyesmit vmikor :roll:. Tök ugyanezt csinálom én is, veszem elő Szaffi uh-it és hasonlítgatom, közben meg serényen mantrázom, hogy nem-nem kezdem már most a két gyerek folytonos összemérését :lol: :lol: :lol:. Akkor se bírom megállni :lol:.
Máshol alvásra egy kicsit irigykedek is, meg nem is. Elviekben tényleg jó lenne, ha nem a kistesóhoz kötné, hogy nem anyával alszik. Gyakorlatilag anyám nem igazán partner a dologban, így én nagyon rossz közérzettel adnám oda, amit Szaffi is tuti megérezne :(. Majd talán októberben :roll:.
Én úgy is 6xvagyok fenn éjjel, ha Szaffi a szomszéd szobában békésen alszik :(. Ez nálam már így marad a terhesség végéig sajna :(. Bár ahogy a védőnénim mondta, rutinos leszek, mire Mesó elkezdi az éjszakázást :lol:.

Csajok, tudom, hogy hülyeség, de tiszta lelkiismeret-furdalásom van, hogy Mesó szinte mindent örököl, semmi nem lesz neki új :roll:. Persze kitaláltam, hogy kap egy garnitura új body-t, de ma akartam venni cuki türcsit az ikeában, erre jött apa, hogy de hát minek, ott vannak Szaffi kistürcsijei (már egy nagyobbat használ). Én is második gyerek vagyok, köztünk is 20 hónap van, szóval nálunk én hordtam folyton a nővérem cuccait :(. Imádtam a dédnagyimat, mert az mindig varrt nekem, és akkor nekem is voltak új ruháim, sztem ezért is szeretek varrni. NA meg anyagilag is befér néhány új cucc :roll:.

Technikai kérdés:
Van valakinek iso-fixes babyhordozója? Ahhoz is kell használni a biztonsági övet, vagy elég a sajátja? Szaffi most középen ül, és elég nehéz a két szélső biztonsági övet ki-be kapcsolni a gyerekülésétől. Jelenleg az lehetne, hogy Szaffi az egyik szélen, Mesó a másikon, de akkor nem lehet melléjük ülni. Én jobb szeretném, ha Szaffi maradna középen (kilát előre és nyugisabban elvan) Mesó menne az egyik szélére és még egy felnőtt melléjük tudna ülni. Oké, hogy Szaffin át kell hajolni Mesóhoz, de azért jobb, mint középre bemászni két gyerekülés közé.
Ki-hogy tervezi elrendezni a két gyereket a kocsiban?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Igen, most sok UH lesz. Tegnap volt a 4D, szeptember 5-én a dokimnál, majd szeptember 14-én a kórházban :) Élvezem nagyon :)

Nálunk az elrendezés úgy lesz, hogy az egyik szélén Dóri, másik szélén Macika. Nekem a nyugodt utazást az oldotta meg, hogy a Corsa anyósülése mögé tettem Dórit és az anyós ülés fejtámláját leszedtem. Így kilát és ha egyéb baja nincs, síri csendben utazik. Apa kocsija nagyobb, ott végül Dóri középen van, ott lát ki. Ha szélén lenne, hisztizne az első perctől, csak akkor hagyná abba, ha valaki játszik vele hátul.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Rekuja

Nekem is eszembe szokott jutni, hogy szegény Iza / tudom, Mira volt, de apával úgy döntöttünk, hogy az Izabellát használjuk :)/ örököl majd mindent Livitől.Bár enélkül is néha lelkiismereetfurdalásom van, hogy kevesebbet figyyelek a pocimra, mint mikor Livikével voltam terhes. Én első gyerek vagyok, de ennek is megvan a megvot a maga hátránya :)

Ez a meleg ma borzasztó volt. Ráadásul pont délben mentünk át anyósomékhoz kocsival. Azt hittem rosszul leszek. 39 fok volt erre.
Én is nagyon várom már a hidegfrontot :)))))))))

Amúgy nálunk is lesz festés, pakolás. Csak az a baj, hogy az ajtókat az asztalos július végére ígérte. Erre előszőr nem kapott anyagot, utána meg elromlott a kocsija, és csak szeptember közepére tudja megcsinálni. És hát ugye addig a festést se tudjuk elkezdeni. Úgyhogy fasza lesz majd az utolsó hetekben pakolgatni, meg minden. Jó, oké, a párom azt mondta, hogy ő megcsinál mindent, dehát vannak dolgok, amiket én szeretek elpakolni. Meg amúgyse nagyon szeretném belélegezni a festékszagot. Főleg, hogy ablakokat is festünk. Úgyhogy addig mi majd Livikémmel anyósoméknál alszunk. De én már úgy szerettem volna az utolsó heteket pihenéssel tölteni. Lehet, hogy csak én vagyok már túl nyügös!! :)))))))))))))))))))))

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Nyuszika

Örülök, hogy jól vagytok!! De jó ez a sok uh. Én úgy szeretem, mikor uh van. Kb. 4-5 hete voltam utoljára, most kedden kell majd mennem. Azért kíváncsi vagyok, hogy már mekkora lehet. :)))))

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Nyuszuli: Milyen volt az IKEA? Nekem nagy csalódás volt, egyáltalán nem tetszettek a mostani bababútorok. :cry: Mi a szavannát választottuk a melbikből, kivétel a sarokszekrény, mert azt az új Disney kollekcióból került ki. A tigris miatt. Férjem nagy kedvence és szerencsére színre megy a szavannához. :D

Nyuszika: Szép nagy már Macika. :D Ez nem is sok UH. Leírom, hogy nekünk, hogyan sikerült összezsúfolni:
1. augusztus 28. 4D kuponnal. Jól le is toltak, hogy ikrekkel sokkal korábban kellett volna mennünk. :?
2. augusztus 31 Elekes doki Rózsakert Center 28 hetes nagyultrahang
3. szeptember 4. Nődoki, terhesgondozás.
Szép lett, ugye? Ez aztán a mozimaraton. :lol:

Rekuja: Mi már nagyon sokszor megjártuk az IKEA-ban, a stílusban hozzá illő bútor hiányát. A gyerekszobába lévő állópolcokhoz és komódhoz ami ment volna kiságy, pelenkázó és társai, néhány hónapja szüntették meg. Ennyit a kompatibilitásról. :cry: Gyerekrendezés a kocsiban: Ezen még nem is gondolkodtunk. :shock:

Ma voltunk az Ázsia Centerben. A Galaxy játékáruház felköltözött a legfelső szintre és hihetetlenül nagy lett. Sőt hatalmas!!!!! Nagyon sok játszószőnyeg és babaszoba dekoráció is van, de ha jót akartok gyereket nem visztek be magatokkal. :lol: Mi is több mint egy órát bolyongtunk odabent. :D

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Ideért a hidegfront szele 8). Apa rögtön le is ment Szaffival kavicsokat dobálni a Dunapartra. Na jó, kellett hozzá, hogy Szaffi talált egy képet vmi békáról, mire ment a cipős szekrényhez, hogy „Gyö-Gyö”, vagyis menjünk Györökre :).
Ma kiröhögött a csajszim, hogy nincsenek sárga-piros fák :shock:. Rajzoltam neki zöld fát, megbeszéltük, hogy fa, majd rajzoltam sárgát pirossal, hogy ősszel sárgulnak a falevelek, erre röhögött és vitte nevetve a lapot az apjának megmutatni. Mindezt ugye úgy, hogy beszélni még nem tud, de már kineveti az anyját. Mi lesz itt még! :roll: :lol:

Zsuzsko, mit csinálsz te 4:40-kor ébren?! Ford C max tök jó kocsi, apámnak is volt és imádta, főleg a magas ülések miatt, hogy könnyű ki-be szállni. Igazad van, a középen ülő felnőtt nem csak praktikátlan, de valóban baleset veszélyes, ez nekem eszembe se jutott.
Fordok légzsákját is ki lehet kapcsoltatni szervizben, de tényleg nem az az egy gombbal ki-be kapcsolós autók általában :(. Mi nem vacakoltunk vele, most se fogunk szerintem, ha mellettem ülne Mesó, azt hiszem sokkal inkább elterelné a figyelmemet a vezetésről, mintha tükörből nézegetném :roll:.
Ikeában mi is jártunk így, de akkor a másikban volt raktáron, ami kellett.
Nyuszikás történet nagyon aranyos. Majd tesó helyettesíti a nyuszit, azt is lehet dögönyözni :lol:.

Zafír Dőzsöltök az uh-ban látom :D. Nekem még 1,5 hét a következőig, hosszú ez az 5 hetes szünet :(. Játékboltba én szeretek Szaffival menni, jól elmolyol, utána meg visszapakoltatok vele és megbeszéljük, hogy ezek itt laknak, pá-pá. Általában akkor nem veszek semmit, ha ott van, nem akarom, hogy megszokja, ahányszor bemegyünk, kap valamit. Gonosz-anya :D

Gittus Nem irigyellek, tényleg nem szerencsés, hogy a végére jutnak az átalakítások, főleg a festés :(. No meg az izgulás, azért csak izgul az ember az ilyenek miatt.

Nyuszika Mi egy kocsival nyomulunk, úgyhogy ott nem veszem le az anyósülés fejtámláját Szaffi kedvéért, mert ott én ülök :roll:. Hát igen, nálunk is azóta marad meg Szaffi, hogy kilát, bár a síri csend nálunk hibádzik. Folyton kommentálni kell mindent a maga kis halandzsa nyelvén, főleg a teherautókat, buszokat, villamosokat…

Kihasználom a pihit, épp párnahuzatokat varrok a nappaliba. Így bő 1 évvel a kötözés után már igazán aktuális :D:D:D:D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Zafír
Látom, nálatok is lesz mozi!!!!! :D :D :D :D :D :D :D :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Sziasztok!

Na, még egy hétvége elment..Ma vagyunk 30 hetesek :)
Na megjártuk az IKEÁT, hát nem volt akkora durranás, mint vártam.. Nem rossz, de láttunk már jobbat is :) a textiliák nagyon szuperek, szép kis ágyneműk, cuki plüssök, szupi játszószőnyegek, de a bútorok nem győztek meg teljesen.. mondjuk ez csak az első hely volt, ahol jártunk, majd ha több helyen voltunk, lesz viszonyítási alap..
Pelenkázóval kapcsolatban nem tudom, mi lenne a jó..az IKEA-s zsúrkocsi style nem is lenne rossz, de 2 típus van, az egyik 8.000ft, a másik meg majdnem ugyanaz, csak masszívabb, egy polccal több 26.000-ért.. hülyeség.. 26-ért már akkor inkább ne zsúrkocsi legyen...
a kiságyak, meg én nem tudom mi a különbség kiságy és kiságy között :D azt még felismerem, ha az anyagában rejlik az árkülönbség, de amugy olyan egyformák.. melyik a jóó? :D
na mindegy..

Képzeljétek!
A Tescoban 30%-os leértékelés van minden gyermek/csecsemő ruhára :) nem szezon végi, hanem pont azok, amik nekünk és kis csemetéinknek jó lesz majd :) és annyira, de annyira gyönyörű cuccok vannak! Hihetetlen édes kis holmikat vettünk, nagyon jó az anyaguk is! Sok helyen nézelődtem már, de valamiért nekem a tescos bébiholmik nagyon nagyon tetszenek..főleg a vállfás kollekciók, bár a csomagolt bodyk se rosszak, finom puhák azok is, na meg 2000ft-ért 5db.. kapott Zorkus babaplédet, rugikat, bodykat, pizsit, kisnadrágokat és édibébi zoknikat :)

Hálózsák is jó lett volna, de elkapkodták...

Így most már a ruhácskái nagyjából megvannak, lassan kezdjük mi is a szobáját :)

Zsuzskó!
Nyuszitokat megsirattam :( az a felhős rész, hát én is figyelni fogom egy darabig a nyuszi alakú felhőket... Kicsi fiad nagyon aranyos..
Kocsi szuper :) Nálunk amikor kiderült, hogy kivették az albit odabenn :) , apja bezsongott, hogy családi autó kell, vettünk is egy kombit gyorsan, (imádom a C-maxokat is, meg hát a szerelmem az S-max, )
ezt az ISO fixet még nem erőltetem, van a kocsiban csatlakozó, vagy mi, majd utána járok..

Rekuja!
Szaffi nagyon aranyos lehet :)
A hidegfront az most nekem kész Karácsony :D élvezem nagyon a lehűlést :)

szép estét!

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Zsuzsko: Nagyon sajnálom a nyuszitokat. :cry: Hét év, nagyon hosszú idő. Végigsírtam azt, amit írtál. :cry:

Nyuszuli: Köszi a tippet, azt hiszem, ha apa hazaért kirángatom a Tescoba. :lol:

Nálunk esemény teljesen kezdődött a hét.
1. Tegnap 9 órára volt megbeszélve, hogy hozzák a bútort. Férjem és anyukám egész hétvégén bútorokat pakolt és rendezkedett, hogy üres legyen a gyerekszoba. Most minden a lakás más helyiségeiben van, mert tárolónk csak szombattól lesz. :? 10 órakor csörgött a telefon, hogy hajnalban, még Lengyelországban balesetezett a kocsi a bútorokkal, így mindent visszaszállítanak a gyárba és átnézik mi sérült meg, kell-e valamit újra gyártatni. :shock:
2. Ma voltunk 4D UH-n a G1 intézetben. Ha nem gond, szeretnék a lánykáimmal eldicsekedni nektek. :D
Rita baba
Becsült súlya: 1064 gramm. Az elején integetett nekünk. :lol:
Kép
Réka baba
Becsült súlya: 982 gramm. A kezecskéje és a lábacskája az arca előtt van, ráadásul a fél arcát sokszor a lepénybe fúrta. Ásított egy nagyot nekünk az UH közben. :lol:
Kép

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Zafír!
Nagyon cukik a lányok! Micsoda csoda lehet, hogy ketten vannak odabenn, ezen újra és újra elmosolyodom :)
Szép nagyok már a kislánykáid, ügyesen növögetnek! :)
Valami nagy tescoba menjetek, vagy pedig valami nagyon eldugottba :D nem is tudom mi a jobb..:) remélem tetszeni fog a kínálat, én elalélok a bézs kollekciótól :) olyan kis cukik :)
Ha esetleg találnátok hálózsákot kis méretben, szólnál kérlek? Arra azért nem merlek megkérni, hogy vedd meg nekem, mert macerát nem akarok okozni senkinek, de olyan édes a hálózsák is, de nem volt csak kb 3évesre való.. ja és elég olcsó, így 30%al :)

A bútort sajnálom! :( reméljük hamar ideér épségben a szállítmány mindenféle baleset nélkül..

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Nyuszuli: Mindenképpen írok, ha találok hálózsákot. Mi a 4. kerületi Váci úton lévőbe megyünk ma délután.

Zsuzsko: Köszönöm! :D

Képzeljétek, most tudtam meg, hogy holnap hozzák a bútort 9-re. Így legyen!!!!! :lol:
Amit még elfelejtettem megírni nektek, hogy 1 hét alatt 2 kilót szedtem fel. :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Mintha kellemesebb időben mindenki szívesebben ülne gép elé :D.
Tecsós rucikat én is „gyűjtöm”, minden szezonban van kifutó termék leértékelés és tényleg a szezon közepén. Leginkább a pólókat szeretem, főleg az „I love daddy” és a „daddy loves me” feliratúakat :D. Fehérneműknél meg halál mindegy, hogy melyik kollekciót veszed :wink:. Body-ból meg rugiból mondjuk a C&A-sokra esküszöm, bár ilyen kicsinek mindegy, de amikor tovább hord egy-egy méretet, akkor nekem a tecsósok kilukadtak, mire kinőtte, vagy még előtte. A 6 hós méretnek (aszem 62) pl. kirágta a nagylábujját majdnem mindnél, a 68-asnak meg a térde lukadt ki, ahogy mászott benne. A 74 már bírta, a járás már nem koptatta annyira őket :). De épp most mondta a barátném, hogy a fél éves lányának a kisruháit összeszedi, inkább én kerülgessem, mint ő :lol:.

Nyuszuli Szerintem 62-nél kisebb hálózsákot nem érdemes venni, pár hét és kinövi, a nagyobba meg könnyebb beletenni. Szaffinak az első fél évben paplanja volt, aztán kb. 4 hónapos korától már lerugdosott mindent, de úgyis jött a meleg, úgyhogy nem foglalkoztunk vele, csak őszre kapott hálózsákot. Én most is paplannal kezdek, nekem egyszerűbb az éjjeli etetés-pelusozáshoz csak kitakarni, mint kicipzározni. Aztán meglátom, mennyi idő alatt tanul meg kimenekülni a paplan alól :D.
Nekem a 8000 Ft-os ikea pelenkázóm van, teljesen jó, de ez attól is függ, hogy neked mik a hosszútávú terveid ezzel a bútorral, mert azért ez másra nem nagyon használható. Mi úgy számolunk, hogy 3 gyereket akarunk, folyamatosan lesz pelenkásunk kb. 6-8 évig, így ennyi időre vettük, utána majd megszabadulunk tőle. Kis helyet foglal, lehet forgatni, alá betolom a gurulós játékos dobozokat (ikea, műanyag, fedeles pont befér), a polcon rengeteg doboz pelus elfér (amit remek móka szétpakolni, majd vissza). De ha nagyobb korkülönbséget akarsz, akkor tényleg hülyeség egy egyfunkciós bútort kerülgetni, míg a tesónak újra kell a pelenkázó. Úgy a komód-pelenkázó kombinációt választanám. JA és a pelusozó felett a falon van egy fiókos-polcos (szintén ikea) elem, nekem ott vannak a popsikrémek, törlők, lázmérő, babaolaj, babaolló stb. ami a pelusozó környékén kell. Kéznél van, nyitott helyen és Szaffi tuti nem éri fel.
Kiságyban szintén azt gondold meg, milyen korkülönbséggel jön a következő. Ha hamar, akkor nincs sok értelme a kivehető rácsnak, mert addigra már tesó lesz benne, úgy jársz, mint mi, hogy alig 16 hósan átkerül egy nagyágyba. De ha több évet vársz, akkor van értelme, ha levehető az oldala, mert mégis csak biztonságosabb és kevesebb helyet foglal el. Kombiágyban én nem hiszek, én azt csak egyke mellé tudnám elképzelni :roll:. De persze bizti van, akinek pont ez működik :wink:.
Ja, még valami: nálunk semmi értelme nem lett volna a 3 szintbe rakható alvófelületnek, mert 4kézláb után pár héttel felállt, és a legalsóra kellett volna már akkor is tenni, szóval középen alig lett volna. Nekünk bőven elég a 2 szint, de persze marha rossz az elején, amíg még a fekvő babát kell ki-be tenni legalulra, de hamar rájön, hogy hamarabb kiveszed, ha feláll :).
Ágymatracnál meg, van, aki a kókuszosra esküszik, nővérem is rajongott érte, mi simát vettünk vízzáró lepedővel, nekem megfelelt. De Szaffi nem volt az a kipisilős-kikakilós fajta, szerintem csak hányáskor volt szükség a vízzáró lepedőre (ami amúgy marha lassan szárad :evil:).
Huh, jó hosszú lett :D. Végülis, mi leginkább szín alapján választottuk a legolcsóbb zöld ikeás ágyat, az ment a zöld falhoz :D:D:D:D.

Zsuzsko én decatlonban jártam így, hogy benne maradt a lopásgátló :evil:. Ráadásul Fehérváron vettük, és pesten vettem észre, a blokkot rögtön kidobtam… Tisztára paráztam, hogy magyarázom majd el, hogy nem loptam, hanem csak benne hagyta a pénztáros, de simán kivették, mondták, sajnos előfordul. Hurrá :?. Szaffi vmelyik ruhájában meg belevarrt cetli volt (aszem szintén decatlonos), amit nem vettem észre és nem vágtam ki, az meg hónapokig bárhová mentünk, sípolt, mire egy biztonsági őr a C&A-ban mondta, hogy nézzem meg a gyerek kabátját, mert lehet, abban van valami :oops:. Hülye-anya :oops:.

Zafír Nagyon cuki babáid vannak 8). Ráadásul abszolút „egyke” méretűek :wink:. Azért híztál ennyit, mert már a babák is nőnek, végre nem a szervezetedből szívnak el, hanem kezd egyensúly kialakulni. Tudod, ha egy gyerek 1 grammot hízik, az rajtad 2 grammot jelent, mert kb. ugyanannyi súlyt vesz fel az „ellátó rendszer” is, vagyis a lepény, víz, anyai vérmennyiség növekedése stb. Nálad meg a két gyerekkel… na számolj, nem sok 1 hét alatt a 2 kg, főleg, hogy eddig nem híztál annyit.
Bútor balesete egyszerre kellemetlen és mókás. Karamboloztak a baba-szekrények, bárhogy nézem, ez azért viccesen hangzik :).

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Nyuszuli: Nem volt hálózsák pici méretben -csak 6 hónapos kortól volt- az Újpesti Tescoban. :cry:

Rekuja: Köszönöm szépen! Így már nem is hangzik olyan rossznak ez a hízás dolog. :lol:

Nekünk is sikerült egy kisebb vagyont otthagynunk a Tescoban. Sajnos sok olyan volt, amiből nem volt 2 darab, de azért nem panaszkodhatom, rengeteg mindent tudunk venni. Nyuszis takarókat mi is vettünk, az tényleg nagyon édes. :D

Zafír
Lilypie Premature Baby tickers
zafir100
 
 


Zafír
Nagyon cukik a lánykáid!! :D :D :D :D
A búrot téma úgy látom, hamar megoldódott. :D :D
Egy hét alatt két kiló? Azért csak két babóca van benned. :D

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Sziasztok!

Jól indult a nap, a csótányos lakástulajdonos kiszámlázott 91ezer ft kárt, abból 50ezer függönyre ( a legolcsóbb gagyi szarok voltak pedig, macsek megtépte sajnos) a többi fiktív kár.. pl. a 700ft-os ikeás zuhanyfüggönyre beadott 6000ft-ot..ilyenek.. állítólag lenyúltuk az evőeszköz készletét is( nem is használtuk, ott van dobozban) stb.. mit lehet ezzel a nővel csinálni? Valami legális befenyítést nem tudtok?????
200kaució van nála, abból 60rezsi, 90kár, a többit meg be akarja tartani fájdalom díjnak.. felrobbanok!!

:evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Lecseréltük a bejárati ajtónkat 8). Ezt csak nem írtam meg előre egy nyílt fórumon, de kb. 2 hónapja elromlott az egyik zárunk, konkrétan játszóról hazafelé nem tudtam bejutni a lakásba, elég horror volt egy éhes alvásigényes gyerekkel a lépcsőházban toporogni :evil:. Szerencsére akkor pár óra alatt megoldódott azzal, hogy apa hazajött, közben elhozta anyám munkahelyéről (még dolgozott) az ő lakásuk kulcsát, mi felmentünk oda Szaffival, ott megetettem (amit a hűtőben találtam), apának meg sikerült „betörni” a lakásba. Na, azóta csak egy elég gyengus zár volt az ajtón. Amúgy is most nyárra volt betervezve az ajtócsere is, úgyhogy most pöpec acél biztonsági ajtónk van!!! Végre nem hallom a lépcsőház forgalmát a gyerekszobában, új világ jön 8). Ja, és a drágábbik zárat kértem, amihez csak 1 kulcs tartozik, mert baromira utálom ha a kulcscsomómon 3 kulcs lóg egy ajtóhoz :roll:.
Délután jön a bojleres, tegnap volt itt, nem mi vagyunk hülyék, tényleg vmi szelep elromlott benne és azért „köhög” a bojler. Ez az, amit kb. 1 hónapja tett fel :roll:.

Az egész délelőtti szerelésben az volt a legjobb, hogy anyám levitte Szaffit játszóra, így nem kellett szegény túlmozgásos gyereket lekötnöm 3 órán át, amíg szétverik az ajtókeretet meg behegesztik – fúrják – falazzák az újat 8).

Az éjjel arra ébredtem, hogy folyik az előtejem :shock: :shock: :evil: :evil:. Tiszta kicseszés, bezzeg, majd ha kell, akkor se lesz több, mint most :evil: :evil: :evil:.

Nyuszuli Hát, elvileg ha van egy ügyvéd ismerősöd próbálkozhatsz. Volt szerződés? Szóbeli szerződés esetén is beleköthetsz (pl. nem új volt a függöny, tehát nincs joga egy új függöny árát követelni tőled, evőeszközkészlet dettó, hiszen a lakbérben benne van az amortizációs díj. Ha kifizetteti veled a függőnyt+evőeszközt, adja oda a régit :D. Tuti rögtön kidobta!!!). Az ügyvéd csak azért kell, mert ha jó a nyelvezete, akkor hitelesebb a dolog. Meg lehet nevezni pl. hogy kihez, melyik bírósághoz fordultok, feltüntetve, hogy amennyiben nyertek, a perköltség (a ti ügyvédetek díja is) természetesen a vesztes felet terheli. Tapasztalatom alapján azért csinálják ezt, mert úgyse megy el eddig senki. Még ha annyiba kerül is a levél megíratása, mint amennyit visszakapsz a nőtől, már megéri, mert jobb szájízed lesz utána :wink:.

Zsuzsko Müncheni barátnőm ugyanígy járt a fiával, csak „lekötözve” aludt. Náluk a védőnő mutatott neki olyan pólyázást, hogy egy nagy kifogóba volt szorosan behajtogatva a gyerek, youtube-on is vannak angol pólya módszer, vagy mi. Szaffi örökölt ilyen rákötözős vékony flanel „pólyát”, de az nem tart szorosan.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja!

Köszi a tippet, ez az amortizációs kitétel igen jónak tűnik :)
Ajtó hurrá hurrá :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


zafir, nagyon édesek a csajok:D

rekuja, lassan kialakul a lakásban a nyugalom:) Az előtej, ha beindul, onnantól folyamatosan lesz vagy csak hébe-hóba a baba születéséig?

nyuszuli, ez elég durva. Majd írj, hogy mit tudtál kezdeni vele...

Egy rövid helyzetjelentés:
Léna baba jól van, sokat mocorog. Múltkor, amikor jött a vihar, aludni sem tudtam tőle, olyan nyugtalan volt.
Szülési súlyra 2990gr-ot saccolnak. Én eddig plusz 6 kilónál tartok, de még mindig hányok néha. Főleg a vitaminoktól, pedig csak magnéziumot (3*1) és vas+folsavat (2*1, inkább csak 1*1) szedek. Valahogy nem látom értelmét erőltetni az Elevitet és társait, ha úgyis visszajön. Véreredmény teljesen jó lett, terheléses cukor is, sőt még a vasam is rendben volt.
Végre megrendeltük a bútort, nem a meblik lett végül, hanem a faktumtól választottunk egy olyat, ami mellett első körben elmentünk. Ha valaki még bútorvásárlás előtt áll: alkudjon!!! Nekünk 10% felett engedtek el a listaárakból. Még így is megéri nekik... Mondjuk van ahol még alkudni se kell, mert törzsvásárlói kedvezménnyel elengednek ennyit.

Nagytesókkal ti körzeti gyerekorvoshoz jártok vagy fogadtatok sajátot? Van értelme? Azt se tudom hogy működik a felfogadás (mikor, kit, mennyiért), meg mennyire számít a doki személye.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
csusz
Budapest
 
 


csusz Előtej hébe-hóba. Pont most olvastam valahol, hogy tök független attól, lesz-e tejed később. Meg a barátnőmnek egyik gyerekkel se volt, mégis végig szoptatta mindkettőt. Úgyhogy nem jelent semmit.
Hihetetlen, hogy már most születési súlyt saccolnak, dokim csak a 36. héten saccolt, akkor is, mert én mondtam egy tippet, ő meg, hogy igen, szerinte is annyi lesz. Persze mind benéztük, mert végül „csak” 3,5 kg volt, nem 4 ahogy számoltuk :wink:.

gyerekorvos
Én beírtam google-be, hogy „gyerekorvos csepel” vagy ilyesmi. Kijött egy-két fórumhozzászólás mindenféle helyekről, azokat olvasgattam, hogy megtaláljam azt az orvost, aki az én igényeimnek megfelel. Szerintem ahány szülő, annyi elvárás egy orvossal szemben. Végül, aki az én szempontjaimnak megfelelt az tök véletlen pont a körzetem orvosa volt :D. Azóta költöztünk kerületen belül, orvos megmaradt, remélem Mesónak is ő lesz. Majd megyünk oltásra szeptember közepén, megkérdem, bevállalja-e a kistesót is.
Nálam a következő szempontok voltak: oltás-párti, nem ad minden szarra antibiotikumot automatikusan, nem tömi a gyereket gyógyszerrel és nem traktál természetgyógyászattal. Szerintem ezek a kritikus pontok, mármint itt vannak az anyukáknak nagyon eltérő igényei, és itt mehet félre az orvos-szülő bizalom. Nővérem pl. váltott, mikor a lánya 4 éves volt.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Most jövünk a dokitól! Zorku már 1380 gr :) juhúú, növöget :) és a legjobb, nyitogatta a szemecskéit és dözsölte az öklével :D Doki is nevetett, pedig elég csendes fajta :)
Minden oké, és már pozicionált születéshez :) Reméltem is, hogy tervezi, hogy keresztül rongyol rajtam kifele menet, apja faros volt és csaszival született, azt nem szeretném..

Mára jegelve a főbérlő téma, nem történt azóta változás, nem is idegelem magam..

Csusz! Ügyi az alkudozás! nem is gondoltam volna, hogy lehet...
Na meg örülök, hogy jól vagytok!
Nekem már elég régóta van előtejem, egész sok, néha csöpög is.. remélem tejem is lesz majd...

Zsuzskó!
Szupi hír, hogy indul a vásárlás nálatok is :) Lassan már talán nálunk is :) milyen a kiságy? ha van kedved/időd/türelmed raksz képet? :)
párom éjjel utazott Münchenbe és egy ottani ismerőseinktől kapunk ajándékba pár cuccot, valami nagyon menő ringatózó luxusbölcsőt is küldenek, annyit tudok biztosra:) mi biztos nem vettünk volna ilyen "hülyeségeket", de így, hogy kapjuk, nagyon örülök neki :)
Jól esik, hogy kapunk végre valakitől babacuccot..pedig lenne a családban is babás, de valamiért nem ajánlott fel senki semmit.. na mindegy..én biztos minden félét fogok ajándékozni, ha jön a baba a családban valakinek.. lehet cikinek érzik, hogy használt dolgot adjanak? Pedig nem az..sőt olyan jól esne..
úgyhogy ez lesz a kezdeti lökés a babaszobához.. így már nem olyan sürgető a kiságy sem..

Elfelejtettem megköszönni a tescos infokat, Zafír, Zsuzskó! szóval nagyon kedves, hogy írtatok.. nem tudom még mi lesz, Rekuja takarós érvelése is tetszett.. nem biiztos, hogy jó dolog lenne mindig cibálni szegényt ki be a zsákból éjjelente..

A hálapénzes téma nagyon jó, én már napok óta ezen töröm a fejem..
Rekuja! Leginkább hozzád fordulnék, révén, hogy egy a dokink..
Sima szüléshez én nem hiszem, hogy oda szeretném rendelni..inkább szülésznőnek kéne fizetni.. Te ismersz jó szülésznőt az Istvánban? lehet régen beszéltünk erről, de hát ugye azóta már 100x elfelejtettem..:)
és ha nincs fogadott dokim, akkor mi van? az ügyeletesnek is kell adni pénzt? na meg ezek az alapitványi szobák hogy vannak? hogy lehetne oda kerülni? kinek kell pengetni ?:D

na szép napot kismamik :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

Lilypie Pregnancy tickers
nyuszuli
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Visszajöttünk Balcsiról, vége a nyárnak. :(
Nagyon sokat írtatok azóta, majd igyekszem visszaolvasni. Most csak az aktuális témákba kotyognék bele. :D

Hálapénz: én dokim előre megmondja, ha rákérdezek. Azt mondják, általában a szülés 10-szerese annak, amit egy vizsgálatért elkér. Az enyémre ez nem igaz, nála annál kevesebb a szülés.
Szülésznőkről azt olvastam, Budapesten már 40-50 ezernél jár a tarifa, ha felkéred.
Nyuszuli, én szültem ügyeletesnél, mert mindenki lekéste a szülésemet, de nem adtam senkinek pénzt. Bár a szülésznőnek akartam adni, de nem tudtam utólag elérni.
Szerintem olyat nem lehet csinálni egy dokival, hogy sima szüléshez nem hívod, mert nem tudhatod, mikor lesz a sima szülésből sürgős császár. Akkor már késő hívni a dokit. A doki úgyis csak akkor kell, ha be kell avatkozni valahogy, de akkor azt hiszem, nem mindegy, ki van ott. Ezért adjuk a hálapénzt, hogy ott legyen, amikor kell. Szerintem döntsd el előre, elég-e neked az ügyeletes, vagy a választott dokidban bízol. Ja, meg a varrást se mindegy, ki csinálja.

Babás cuccok kölcsön nem adását kezdem megérteni, mert nekem annyi mindenemet tették tönkre, veszítették el, hogy már én sem szívesen adok kölcsön.

Előtejem nekem a 20 hét körül volt, most már nem jön.

Most ennyi, mert vacsoraidő van!

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Sziasztok,

visszaolvasgattam, de a többségére már nincs értelme reagálni, mivel aktualitását vesztette.

Zsuzskó, hát elképedtem, hogy egy nyuszi is lehet agresszív, de örülök, hogy Gyurka megúszta a harapást és már jól van. Szupi lesz a bútor is, és tényleg nagyon jó érzés, amikor az ember már rendezgeti, alakítgatja a babaszobát.

Zafír,
Gyönyörűségesek és nagyon szépen fejlődnek a lányok! Gratulálok! A súlyról meg annyit, hogy én havonta 2 kilót hízok, most tartok 10 kilónál...no pánik:D és lehet, hogy a meleg miatt vizesedtél is, akkor kicsit megugrik a súly is.

Nyuszuli A magyar törvények meghatározzák az albérlők védelmét is, pl. nem mehet be a főbérlő a lakásba, ha az albérlő nem tartózkodik otthon, mert az már laksértésnek számít. nekem hirtelen az jutott eszembe, hogy szólítsd fel, hogy mutassa meg az eredeti számlákat azokról a dolgokról amiről állítja, hogy tönkre tettétek. 2. Nem tudom adózik-e az albérlet után, de lehet hatásos lehet megfenyegetni, hogy esetleg az adóhatóságot érdekelni fogja az adófizetési kötelezettség elmulasztása. 3. pedig nyilván kérsz számlát, meg minden a kaucióról az albérletről stb. 4. Amennyiben nem tudtok megegyezni (és most jön a varázsszó) jogi útra tereled a dolgot, ez esetben várja a jogi képviselőd jelentkezését!

Tényleg úgy van, hogy ha jogilag szakszerűen blöffölsz, még be is jöhet:DD Tudom, én így váltam:DD Bíróságon leradíroztam az exem ügyvédjét...blöffölni tudni kell:DD Sőt, a bankfiók vezetőt is így szorítottam sarokba, miután közölte velünk, hogy hiába adtuk el a lakásunkat és utaltam át az eladónak a vételár felét, sajnos a banknak nem áll módjában módosítani a hitel fedezetének tárgyát....hát..nekem se kellett több!
Közöltem vele, hogy mivel a magyar jogszabályok szerint a szóbeli ígéret is szerződéskötésnek számít és én az ön alkalmazottjától szóbeli ígéretet kaptam, hogy az adás-vételi szerződés és a vételár bizonyos összegének átutalása után, mehet a fedezetcsere, ezért
1. írásbeli kérelmemre, írásbeli választ várok. Számomra nem elfogadható ez a szóbeli közlés, tudomást sem veszek róla.
2. Amennyiben bennünket bármilyen anyagi v. erkölcsi kár ér a bank és az alkalmazott felelőtlen és szakmailag indokolatlan viselkedése miatt, a jogi képviselőmhöz és a pénzügyi tanácsadómhoz fordulok, hogy a kellő lépéseket megtegyük.

majd megköszöntem, hogy fogadott és kijöttünk a párommal a bankból, egy pénteki napon zárás előtt fél órával.
Kiértünk a bankból, azt mondja nekem döbbent arccal a párom:
-Szerelmem! Van nekünk jogi képviselőnk?
szintén kerekre nyílt szemmel mondtam neki:
- Nincs! De majd lesz:DD

Hétfőn reggel fél kilenckor telefonáltak a bank központjából, hogy mehet a fedezetcsere és hogy másnap megkapjuk az erről szóló dokumentumot is, csak fáradjunk be, a helyi fiókjukba...no...hát ennyit arról, ha azt érzik, hogy tudod, hányadikán van elseje:DDD

Nálunk sem kell gyerekorvost fogadni, körzetileg vagyunk, bár én váltottam már kétszer, indokoltan.

Rekuja, erről a szoros pólyázásról már olvastam. Ilyen nálunk a bugyola, asszem. én gondolkodom rajta, vagy két-három napja...majd meglátjuk. Egyébként örülök, hogy most már a bejárati ajtó is rendben. Sosem értettem egyébként, ha valamit újonnan tesznek fel, vagy építenek be (mint nálatok a bojlert) hogy a radai rosebbe lehet, hogy kisvártatva meghibásodik...élek a gyanúperrel, hogy már minden made in china feliratot visel magán....jajj...de rosszindulatú vagyok:DDD

Hálapénz, nekem van egy keretem rá, többet akkor sem tudok adni, ha megfeszülök. Én kérdeztem a dokitól, nem mondott semmit, tudjátok vagy három alkalommal a pénzt sem vette el, szóval adok amennyit tudok. Én is szerettem volna szülésznővel szülni, de asszem, arra már nem marad.

Bobek, lenne egy szakmai kérdésem feléd. foglalkoztat a légzésfigyelő. Tudom, hogy volt már téma, de én most a véleményedre lennék kíváncsi, inkább szakmai oldalról. Szóval a helyzet az, hogy gyakran kapom a páromat azon, hogy alvás közben kimarad a légzése...szerintem egy jó fél percre is. Majd hirtelen nagy levegő és megy minden normálisan. Olvasgattam, hogy általában a légzéskimaradás v. csecsemő halál a fiú babákat érinti gyakrabban...lehet paranoid vagyok,de rögtön felmerült bennem, hogy mi van, ha Előd is örökli ezt a "hülyeszokást"? Létezik, hogy ilyesmit örökölhet a kisfiam?

Na, lépek fodrászhoz, mert két hónapja nem voltam, nem mertem a meleg miatt bevállalni!
Legyen szép a napotok!

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Hálapénz: Én kitudakoltam, hogy mennyit szoktak neki adni. Konkrét összeg nincsen. Kb. 25-30 ezret szoktak neki adni, a szülésznőnek pedig ajándék kosarat szoktak készíteni.

Irigylek mindenkit, aki már csinálja a gyerekszobát :D Nálunk mivel eltolódott a festés szeptember közepére, ezért ezt még nem élvezhetem :( Nem szeretek pedig mindent az utolsó pillanatra hagyni. Apa ezzel kapcsolatban egész nyugodt. Amikor Livikét szültem, csak egy kiságy volt még bennt. De mire hazajöttünk a kórházból, Apa teljesen megcsinálta az egészet, és nagyon szép lett. El se mondta, csak meglepődtem, mire hazaértünk. Megvett, összerakott mindent, ami még hiányzott / szinte minden :D / és nagyon szép lett Livike helyecskéje. Csak azt sajnáltam, hogy kimaradtam ebből :( És nem szeretnék megint kimaradni. De Apának hiába magyarázom, hogy nekem ez milyen nagy öröm :)

Kedden voltam uh-n, meg védőnőnél. 1 hónap alatt 2 kg-ot szedtem fel. De összességébe még idáig csak 8-at. Livikével ilyenkor már 10 felett volt. Meg is ilyedtem, hogy nő-e rendesen a babóca, de az uh megnyugtatott, hogy igen. Megfelel az betöltött hétnek. Sőt visszanéztem Livike papírját, ami ugyanabban a hétben készült, és 1-2 mm eltéréssel ő is ekkora volt :)
Legközelebb 4 hét múlva megyek.

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Ezt még tegnap este kezdtem el írni, amíg apa fürdetett. Aztán ők elkészültek, és Szaffi is gépelni akart :).

Zsuzsko Gyerekorvossal pont fordítva vagyok, a jelenlegi körzetünkben a régi gyerekorvosom van. Nem tudom, konkrétan mért, de nagyon utáltam, úgyhogy őt bizti nem akarom/akartam. Én még sose adtam az orvosnak pénzt, de nem is hívtam még házhoz egyszer se :roll:. Úgy tudom, van olyan, hogy ha ok nélkül hívod (nem indokolt) akkor az oep meghatároz egy összeget és azt kell fizetni neki.
Máris berendezitek a szobát? Én még várni akarok, mert ha sokkal hamarabb teszem be a rácsoságyat, Szaffi magáénak érzi – megint. Talán így, ha Mesó előtt nem sokkal kerül oda, nem lesz belőle akkora gáz. Az is felmerült bennem, hogy apa majd addig rakja össze, amíg mi kórházban vagyunk, úgyis fent van a lakásban az összes alkatrész (franciaágy mögött, asztal alatt stb. szétszórva egy-egy rácsos fal :D).

Nyuszuli Hogy kaptál időpontot dokihoz? Nekem azt mondták, csak szeptemberben lesz :shock:. Mondjuk, én válogatós vagyok, mert csak azok az időpontok jók, amikor Szaffinak nincs alvásideje, vagyis nem sok maradt :roll:.
Gasztonyinál 100e egy szülés. Én pont a varrás miatt ragaszkodok hozzá, anyámat 35 éve elcseszték és hetekig szenvedett, mire valaki rájött, hogy ja, akkor azt újra kéne csinálni :evil:. Szóval ez nálunk „családi para”.
Én nagyon aranyos szülésznőnél szültem, ő volt az ügyeletes, majd megkeresem neked a nevét. Mi neki is adtunk utólag 20e-t, mert a saját homeós bogyóit odaadta a szülésre (nem mintha hinnénk benne, de jól lekötött, hogy negyed óránként be kell venni 5 darabot). Megkerestem a nevét közben, Böszörményi Beának hívják. Pruha Krisztinát szokták még nagyon ajánlani az Istvánból, őt nem ismerem.

Gemini Bojlerünkünk bazi nagy „kiváló magyar termék” felirat virít, nem kínai, mégis elromlott :evil:.
Bankos lépésed nagyon tetszik, de tényleg így működnek. Mi most Balcsin jártunk így, amint apám ügyvédje megnézte az önkormányzati rendeleteket és tudtunk belőle szó szerint idézni, a zene is halkabb lett :wink:.
Bár nem engem kérdeztél, de ha már most félsz a légzéskimaradástól, akkor én bizti beszereznék, fgtlen a szakmai indokoktól. Kellenek azok a nyugodt éjjelek! Nálatok a védőnőiben nem lehet kölcsönözni? Nálunk van rá lehetőség korlátozott számban. Vagy menj el a helyi nagycsaládosokhoz, ott is lehet, hogy van nekik néhány!

Bobek Szülésznőre én is 40-50e-t hallottam tarifának.
Épp holnap kapom vissza Szaffi kisruháit, gondoltam rád, hogy vajon milyen állapotban érkeznek…

Csajok, 8-ra jön a vízszerelő (a héten 3.szor), a csajszi meg még alszik. Ja, apa mondta viccesen, hogy gyanús neki ez a szerelő, hogy hetente háromszor jár ide :D:D:D. Mert ugye először megállapította, hogy mi a baj, másodszor eljött, de csak az egyik alkatrészt hozta el, a másikat elfelejtette :roll:.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Képzeljétek, kedden behivatott a munkáltatóm / önkormányzatnál dolgozok /, hogy van egy továbbképzés, és erre kötelező jelleggel jelentkeznem kell, mert ki tudja mi lesz, ha visszamegyek majd dolgozni. Lehet, hogy csak annyi ideig tudnak foglalkoztatni, amennyi időre védett vagyok, vagy elmegyek erre a továbbképzésre, és ha elvégzem, akkor lehet, hogy lesz munkám, de ez se 100%, vagy maradok főállású anya. Na mondom szép!!! :( :( Szerintetek? Ez egy 2 féléves képzés, amin valamyennyi személyes részvétel kötelező, a többi óra távoktatásban. Oké, de mi van, hogy ha pont akkor szülök, mikor a személyes konzultáció van. Meg ez már most ősztől kezdődne. Ráadásul ahol lenne, az 1 óra utazás busszal. Kocsink ugye az nincs. Majd nagy hassal járogassak be az utolsó hetekben? Jó, Livikével is terhesen jártam fősulira, és amikor megszületettt, még volt egy évem a fősuliból. De ugye ő is még az első évében csak aludt, meg evett szinte. Tudtam mellette tanulni. Sajnos az esti tanulás nekm nem megy, mert elalszok felette, és az agyam se fog. Kér gyerek mellett hogy fogom ezt csinálni?? Nagyon félek. De ha nem végzem el, akkor meg ki tudja mi lesz? ELegem van már ebből az állandó tanulásól. Tavaly végeztem a fősulival, most ez, aztán meg ha visszamegyek meg kell csinálnom egy szakvizsgát, mert akkor majd nem sorolhatnak magsabb fizetési fokozatba.
Nem a tanulással van bajom. Tényleg!! Hanem nem szeretném emiatt elhanyagolni a családomat. :(

Bocsi csajok, hogy ennyit panaszkodtam :(((((((((((((((((((((

KépKép
KépKép
gittus0726
 
 


Gittus Sajnálom a kötelező jelleget, meg hogy messze van :(. De gyerek mellett tanulni sztem nem annyira vacak. Minden hátulütő mellett ott az a nyereség, hogy egy kicsit használod az agyad „felnőtt” részét is. Nekem sokat segített ez Szaffival is, nem éreztem úgy, hogy becsavarodok a pelenka-homokozó-kaki témakörbe :). Én kifejezetten sajnálom, hogy most évet kell halasztanom az egyetemen, és ha lenne, aki vigyáz heti 1 nap mindkettőre, tuti nem hagynák ki évet. Csak hát nálunk heti 1 nap bent kell lenni, és apának már nincs annyi szabija erre az évre, anyám meg csak elméletben segít ugye :?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Gemini!
Tudtommal a bölcsőhalálnak semmi köze nincs az ún. Alvási apnoe szindrómához, ami feltehetőleg a párodnál fennáll. Emiatt biztos nem lesz a babának légzéskimaradása. De Rekujával egyetértek abban, hogy ha aggódsz a bölcsőhalál miatt, akkor szerezz be egy légzésfigyelőt valamilyen úton. A nyugalmatok bárminél többet ér. A párodnak viszont javaslom, hogy keressen fel egy alváslabort, ahol kivizsgálják, mert ez a betegség sok kórságnak lehet hosszútávon a forrása. Leggyakrabban pl. magas vérnyomást okozhat.

Te egyébként hogy bírod a nagy pocakot? Én nagyon érzem, hogy nem vagyok 20 éves. Fáj már lassan mindenem. És még két és fél hónap!

Gittus, sajnálom a rémisztgetést. Milyen képzés ez? Megkérdezem a férjemet, ő érti ezeket az államigazgatási dolgokat. Azt biztos meg tudja mondani, lehet-e ilyet csinálni valakivel.

Lányok, nekem ma olyan rossz napom van... Gyerekeim, mint az őrültek egész nap. Nem tudom, hidegfront jön? Attól szoktak ilyenek lenni.
Így mentünk ma benti cipőt venni oviba, suliba... Gondolhatjátok. Az a baj, hogy ilyenkor valószínűleg én is hülyébb vagyok a szokottnál és nehezebben viselem őket. :x

Kedden megyek én is dokihoz. Kiváncsi vagyok mennyit nőtt kis Sebi.
Én azért már egyre jobban várom azt a novembert. Bár nagyon furcsa lesz újra egy baba a háznál.

Bobek

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 


Sziasztok,

Rekuja, akkor már a magyar termékek sem a régiek:D Viszont a szerelők... 8) 8) Nekem az asztalossal volt 2 éve egy sztorim. Szegény, egy hónapig jött, és mindig hozott egy darabot a szekrényből, mert hol ez nem volt, hol az volt kicsi, hol máshol volt a luk....a végén már annyira kétségbe volt esve, amikor 4. alkalommal mérte és vágatta le az egyik ajtót (persze, ez mind az ő költsége lett), hogy állt szánakozva a konyha közepén és azt mondta: ...én úgy szeretném, ha örülnél, pláne, azok után, hogy megjártátok a festőkkel, erre itt bénázok! Mondtam neki, Sanyikám, vigasztaljon a gondolat, hogy a páromon kívül, Te vagy az egyetlen férfi, aki hivatalosan is örömet okozhat nekem , minden héten (mert hogy minden héten hozott egy konyhaszekrény darabot.DD ezen aztán jót nevettünk...mert hát mi mást tudtam volna tenni :lol:
Uhh, nagyon köszi a tippet a légzésfigyelővel kapcsolatban, szerintem hétfőn neki is vágok a városnak, mert azt hiszem a szociális helyzetünk miatt is intézkedni kell. Úgy néz ki, a lányok apukájának nem biztos, hogy lesz munkája októbertől. Most kapja a végkielégítését szeptemberig,aztán...hát nem tudom mi lesz, mert nagyon nem érdekli, ha nem fizet, csak a saját kényelme legyen meg...mondjuk én nem fogok szarozni, gondolkodás nélkül végrehajtásra adom a bíróságon. csak semmi kedvem várandósan bíróságra járni...na..hátha ez is megoldódik magától.

Gittus, hát ez elég kemény helyzet. Fogalmam sincs, hogy döntenék, de szerintem, ha már most így állnak hozzád, arra sincs biztosíték, ha elvégzed a sulit, hogy utána tuti állásod lesz. Nekem az jutott eszembe, hogy végül is, egy végzettséggel több, ha jól bírod magad, talán el kellene vállalni, mert hogy állásod lesz-e vagy sem Mira baba után...az még nagyon sok mindentől függ...és csak panaszkodj nyugodtan:)

Bobek, köszönöm szépen a felvilágosítást. Szóval ezt így hívják alvási apnoe. A középső lányom affecta (remélem jól írtam) apnoe-s volt. Na az volt még egy szép történet.Elkezdett sírni, szeme felakadt, aztán elájult. Első alkalommal ösztönösen amikor elernyedt a kis teste, mert már nem lélegzett, felkaptam a fürdőbe vittem és hideg víz alá dugtam...na..hát utánna volt légzése...nekem meg kb. órán keresztül a lábam remegett a idegtől. Aztán már elég volt egy sima "pofon"na nem gyermekbántalmazás címen, hanem hogy vegyen levegőt...alig vártam kinője! utána nézünk ennek az alváslabornak.
Légzésfigyelőt meg veszek, most alkudozom egyre, sose használták, pelusra csiptethető...így leszek nyugodt...

Hogyan bírom a nagy pocakot? Gyakorlatilag a sétálás és a beszéd nem meg egyszerre, ennek itthon többen örülnek:D Szerintem nagyon nagy a hasam, a héten három centit nőt. Ja, és újra hányok, mert iszonyat sok savam lett. Persze, Renie-t eszem, meg lugos vizet iszom, így tartható az állapot.
Alig bírok feljönni a harmadikra, meg kell állnom, mert tényleg teljesen kimegy minden energia a lábamból, tökre legyengül. Aztán szandit már nem tudok felvenni, mert csatolgatni kéne, ahhoz meg úgy nyögök mint nagyanyám...tiszta gáz:D amit viszont szeretek, négykézláb felmosni, tudjátok, felmosó ronggyal, nem felmosó fával. Baromi jól esik az a négykézlábazós helyzet, szerintem vajúdásnál ki fogom próbálni. Hajolgatni útálok, és zuhanyzásnál gyakorlatilag hermetikusan zárom el a kád azon részét, ami a hátam mögött van, ergo, mint egy biogát:D úgy működöm:DD
Igen, más ez így 42 évesen, nehezebben mozgok és hát hol van még november!!! Egyébként inkább hosszúnak érzem Elődöt, sem mint husisnak, mert a lábával már betámaszt a bordámhoz, ha ülök, aztán úgy gondolja, hogy onnan indítja a bukófordulóit...iszonyat sokat mozog és csuklik:)

Mi is kedden megyünk 4d-re!!! akkor majd jövünk a beszámolókkal!

Ma már megkezdődnek az óráim, jönnek a tanítványaim, szóval 9-13 óráig tanítok. Nekem meg a tanítás lesz a felüdülés a babázós időszakomban, mert 2 hetente 3-3 alkalommal 2 órákat fogok tanítani. Addig apuka szerintem ellesz a kisfiával:D

Ma is jó idő lesz, pedig annyira lesem minden nap az időjárás jelentést a neten, hogy mikor lesz enyhülés...tán decemberre várható is:DD

Szép hétvégét!

Ja, Zsuzskó! Értem, hát akkor ez egy szerencsétlen helyzet volt! Én is elindítottam Falánk gazdi és otthonkereső projektjét. De már találtam megoldást arra az esetre, ha nem lenne új gazdija. Veszek egy ilyen ajtóra szerelhető rácsot, fene tudja a nevét, és akkor a kutyus is lát minket én is őt és ha a szobába hagyom a fiam, akkor se zárt ajtók mögött, hanem jól láthatóan. Most ez a gondolat nyugtat engem. Egyébként ha van valakinek közületek ilyen és nem használja, esetleg el is adná, szívesen átveszem!

Lilypie Pregnancy tickers
gemini71
Tiszaújváros
 
 


Csatlakozom a rinya-mama hiszti-gyerek táborhoz 8). Kicsit megnyugtat, hogy nem csak az én lányom gondolja úgy 2 napja, hogy MINDEN hisztiok, mint Kikegard-nál (ha pelust cserélsz, az a baj, ha nem cserélsz, az a baj, ha enni kapok, az a baj, ha nem kapok, az a baj…). Ma pl. éjjel kicsattogott az apjához a nappaliba, aztán visszavittem, erre 5kor kelt és nem aludt vissza, 10-re meg vendégek jönnek hozzánk… jó állapotban lesz addigra :?.

Zsuzsko Előző terhességednél nem kellett egy örökmozgó után menni, emelni ellátni stb. Én erre fogom, hogy akkor jobb fizikai állapotban voltam. Most elvileg jobb a kondíciónk viszont :wink:.

Gemini Asztalossal nekünk szerencsénk volt, csak lestünk milyen profik. A vízszerelők tényleg bénák, de olcsók és azonnal jönnek, ha hívom őket. Amúgy van egy fia a srácnak aki pár hóval fiatalabb Szaffinál, úgyhogy mindig babázik egy kicsit ha itt van. Mondtam is neki tegnap, hogy már nagyon akarhat egy lányt is a fia mellé :).
Nagycsaládosoknál itt Csepelen sok mindenhez hozzá lehet jutni, bár nem feltétlen a legjobb minőségben :roll:. Viszont nálunk elég sok cég meg párt szokott támogatást adni nekik különböző új dologgal, hátha nálatok is van valami.

Gemini Az én gyerekem is megőrüt és még rá se foghatom a sulikezdésre :D

Lejárt a süti, megyek konyhatündérkedek!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!
Már lassan egy hete, hogy nem írtam talán, habár olvasgattalak benneteket. Örülök, hogy rendben vagytok, a nyűgösség más gyerekeseknél is meg van. Eszti is nagyon nyűgös mostanában, habár nála nagy változások vannak, mert ezen a héten még bölcsibe volt, jövő héten már ovis lesz. Lehet azért érzi szegénykém a változás szelét.
Tegnap voltunk nőgyógyinál, sajnos aggasztó dolgokat közölt. Kinyílt a belső méhszájam is, azonnali fekvés, no munka. A főnökömmel még közölnöm kellene.... Azt mondta, hogy ha még 2-3 hétig bent maradna az jó lenne, most még nem kellene megszülni.....felírt hüvelykúpot, hogy valami fertőzés ki ne kezdje a burkot, és idő előtt ki ne repedjen.
Most fekszem, és nagyon bízom, hogy legalább még 3 hetet kibírok, hogy súlyra gyarapodjon és a kis tüdeje is kifejlődjön rendesen!

Hálapénz: én 3 éve 40-et adtam a dokinak, most is ennyit tervezek. Szülésznőt nem fogadtam, nem volt gond.

Egy kézzel pötyögök mert fekszek és elzsibbadtam, így most csak ennyi. Jó hétvégét nektek, vigyázzatok magatokra!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
zsabo76
Kecskemét
 
 


Zsabó, nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen és be tudd tartani a fekvő "diétát" is!!! Nagylánynak meg gratula az ovis léthez :wink:. Ki fogja így beszoktatni? Apa befogható?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok, én is olvasok, de írni lehetetlen, Dóri ordít, ha a géphez ülök.............

Zsabo, nagyon sajnálom, és esetleg kiderült, hogy mitől? Volt jele? Bármi? Vagy éltél vidáman erre jött ez a hír????

Kapsz tüdőérlelőt vagy csak a doki próbál ijeszgetni?

Nálam is botrány a helyzet, nagyon nem tudom hova tenni a dolgokat. Állandóan azon klattyog az agyam, hogy ez keményedés-e vagy egyszerűen rohamos tempóban nő a hasam, ami pillanatok alatt a köldök felett szétreped és kiszakad a gyerek.... Mert így érzem magam.... Minden reggel friss és üde vagyok, semmi gond. Ha kímélem magam, ha nem, akkor is délután olyan 3-tól vége, állni nem tudok, mert a köldök feletti szakasz kiszakad, szétszakad, csak görnyedve, ülve, fekve jó.... Na, ez megy is hétvégén, de hétköznap?!?!?! Én nem igazán tudom mi a keményedés, de tegnap volt benne részem, éppen mikrót vettük, amikor éreztem, az egész hasam beállt és görnyedve is csak állt, mint egy nagy labda.... Kocsiba be, fekve és 5 perc múlva jobb lett..... De ezek most kicsit mások.... Ma is 3kor halál, lefekszek, pihi, majd jobb. Újabb egy óra állás után halál, most másfél órát feküdtem, szinte teljesen elmúlt, de félek..... Ez most mi?!??!Ha csak nőne, nem érdekelne, ha ezer csík is lenne a hasamon, de ha keményedés, akkor nagyon erős és nagyon nem jó odabent.... Szerdán megyek dokihoz, addig felvásároltam a magnézium készítményeket, Magnosolv, Magnerot, eszem, ahogy előírja a doboz, ne ezen múljon bármi is..... Annyira tanácstalan vagyok. Holott most tartunk ott, hogy a ház is lassan költözhető, de így.... Nem akarok korán megszülni...... Féltem a manót odabent.............. :cry:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Köszi mindenkinek a bíztatást a mostohaapám miatt. Hamar hazakerült a kórházból, és elég hamar belerázódott az új életébe, gyakorlatilag majdnem teljesen el tudja magát látni, szóval bíztató. Nem is viselte meg annyira, mint gondoltuk.

Teljes gőzzel folyik a babaszoba felújítása. Annyit emlegettétek a Tescos babaruci akciót, hogy elmentünk (megszegve magamnak tett azon ígéretemet, hogy szeptember előtt semmit nem veszek), és vettünk egy szettet. Az volt ráírva, hogy 0-3 hó, és hiába kerestem a címkét, nem találtam, csak otthon, hogy 62-es. Na, szép. Ezt még gyakorolni kell… De azért sikerült egy 50-es kiskabát is, és két pár kék kesztyűcske.

Valamelyik újságban olvastam, hogy a linea negra – ami nekem is egyre erősebb – ha a köldökig ér, kislány, ha a köldök felett a bordákig, kisfiú várható. Nekem a bordáimig. :-)

Csütörtökön voltam orvosnál. Nem rövidültem tovább szerencsére (1,5 000), és továbbra is zárt vagyok. Erik továbbra is nagyobb pár nappal a könyv szerinti méreteknél, aminek örülök. Rákérdeztem a szülés módjára is, de egyre valószínűbb a császár. Lényeg, hogy biztonságban megszülessen. Mellesleg még mindig keresztben fekszik, buksija a jobb bordám alatt. Bár még megfordulhat, akkor is ott a terhelő szülészeti előzmény és a téraránytalanság, ami a méretei alapján nagy valószínűséggel meg is fog valósulni, ha kihúzzuk a 40. hétig.

Én totál kiakadtam azon, hogy házassági anyakönyvi kivonat másolatot kell beszerezni, ami egy vagy 3 hónapnál nem lehet régebbi. Erről mit tudtok? Vagy kórház válogatja?

Hálapénz témához: nem döntöttem még el, az én dokim 2800-at kér vizsgálatonként. Tízszeres oké, mondjuk 30, de aki császárral szül, úgy hallottam, többet szoktak adni. Még gondolkodunk rajta.
Szeretnénk majd keresztelőt, én vallásos családból való vagyok, a férjem nem, egy éve templomban is esküdtünk. De hogy ki lenne a babóca keresztszülője… Jó kérdés, mert akik szóba jöhetnének vagy nincsenek megkeresztelve (ami tudomásom szerint feltétel), vagy nem érzem felkészültnek a feladatra az illetőt.

Bevallom, irigyellek benneteket a nyaralás miatt, nekünk az idén is elmaradt, de most ugye fontosabb dolgokra kell a pénz.
Hízás: 8-8,5 kg-nál tartok, a dokim szerint 8-12 kg között teljesen rendben van. Korábban említettem már, hogy ő igen kiemelten kezeli a dolgot, nála 14-15 kg-nál nem nagyon szabad többet hízni. Végre vége a nagy melegnek, a víz lement a lábamból, ennek a dokim is örült. Azért itt ma még volt meleg, de egy kis séta még belefért komolyabb lábdagadás nélkül. Az egyik gyűrűmet már le kellett tennem, de a jegygyűrűm is inkább akkor jön le, ha vizezem. Nekem a lábam szokott fájni 1-2 óra topogástól, sétától.

Gyerekorvos témához nem tudok hozzászólni, de majd utánanézek, kihez tartozunk körzetileg, és róla mik a vélemények.

Most lepihenek, de holnap folytatom.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
makkmarci2
Szolnok
 
 
 
 


Zsuzsko, de szép a pocakod :) A köldököd nem semmi.... Nem is tudom mi a jobb, mondjuk szerintem nem a Te helyzeted... Nálunk Dóri most fedezte fel a köldököt, na most a pici újját úgy benyomja a lyukba, hogy csillagokat látok.... :)

Zsuzsko, Te mit eszel mint magnézium? Nekem az a helyzet, hogy egyre jobban azt hiszem nő a hasam, mert ma reggel is fáj, de a bőröm és már a köldök mellett.... Húzódik, nyúlik, várom esküszöm, hogy repedjen meg, egy pár csíkkal több vagy kevesebb, mindegy, de mozdulni alig bírok..... De mivel nem tuti, na meg délután érezhető, hogy más is közbeszól, így eszek napi 2 Magnosolvot, MagneB6, ha nem akar múlni. A Magnerot nem is tudom jó-e, jobb-e.....

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
nyuszika85
 
 


Tegnap jó ostoba és felelőtlen módon játszótereztem Szaffival, aki annyira megörült neki, hogy anya is lement délután, hogy mászott rám. Ezt persze imádtam, sose volt egy bújos gyerek. Na szóval ő hangosan kacarászik, persze, hogy anya lóbálja meg dobálja… megrántottam a hátam, egész este vízszintben fektettem, alváshoz nem tudtam befeküdni mellé (apa már rég nem jó) :? Még most is szenvedek, nem is mentem le velük a Dunapartra kavicsozni. Szerencsére Mesót nem izgatta a dolog (oké, rögtön betoltam egy marék magnéziumot, látom másnak is ez a csodaszer :wink:).

Zsuzsko Szerintem kezd kiegyenlítődni a mell/pocak arányod :wink:. Köldök ténleg prutális, nekem egy fa játékbaba orra jutott eszembe róla, olyan kisvakond formában :roll: :lol:.

Makkmarci Hidd el, a 62-es ruci teljesen jó lesz az elején is :wink:. 56-ost szinte alig hord az ember lánya /fia. 50-es kiskabátot én nem is veszek, Szaffi is 54-el született és az 56-osok egy részét se bírtam már ráadni.
Nekem nem volt és most sincs linea negrám :roll:.
Törvény szerint elég a „régi” házassági kivonatot bemutatni, tök mindegy mikori! Nem a kórházon, hanem a kórházba kijáró anyakönyvezetőn múlik (nem kórházi alkalmazott), hogy ismeri-e a változást, ami kb. 3 éve volt… Úgy hallottam, Pesten sem minden anyakönyvezető tudja, hogy totál felesleges újat bekérni :evil:. A sotén uncsitesómékat zaklatták, nálunk az Istvánban előre mondták, hogy nem kell új. Ha viszont nem vagytok házasok, vagy „csak” élettársi kapcsolat van, akkor marha macerás, mert a szüléshez képest 3 hónapon belüli közjegyző előtti nyilatkozat kell az apától az apaságról az anyától meg arról, hogy mással nincs élettársi viszonyban. HA ez nincs meg, az anya vezetéknevét kapja a gyerek! Esküszöm, érdemesebb egy gyors 4 fős esküvőt lezavarni :wink:.
Hálapénz: Semmi sem kötelező! Én úgy vélem, hogy ha a doki normál ügyeleti idejében egy programozott császárral segíti világra a gyerekedet, az a munkaköre része. Ha én az éjjel közepén esetleg hétvégén berángatom, az viszont nem. Szóval én pont, a programozott császárnál érzem azt, hogy nem adnék annyit.
Keresztszülő választással mi is bajban vagyunk már másodikra… Nem minden templom pap/lelkész kéri, hogy a keresztszülők legyenek megkeresztelve. Én mondjuk úgy voltam, mivel mi nem vagyunk valami templomba járós népek, legalább a keresztszülőknek legyenek kötődéseik az egyházhoz :roll:.

Nyuszika Úgy hangzik, mintha inkább a bőröd, mint a méhed feszülne annyira. Anyám ugyanezt mondta a saját terhességeiről, ami nekem fura, mert ugye a bőröm jól bírja. Próbáltál olajozni/krémezni? Védőnénim esküszik a gyógyszertári olajra, de vannak mindenféle speckó krémek is, nem ismerem őket :roll:. Hátha segít valamit… Hát igen, pici mellett jól hangzik, hogy pihenj többet :evil:. Szaffi most egy kb. 1 cm-es pici játékcicát dugdos folyton a köldökömbe és mondja, hogy „csüccs” :). Meg néha hoz enni Mesónak egy-egy kiflit is, szintén köldökön át…

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Gemini! Nem hangzott túl jól ez az affect apnoe, de véleményem szerint az sem hozható összefüggésbe a bölcsőhalállal. Egyébként az én lányom is csinált ilyet, hogy síráskor nem vett levegőt. El is ájult néhányszor.
Megnyugodtam, hogy ti is nehezen viselitek már fizikailag a pocakot. Azt hittem, csak én vagyok ilyen kripli.

Hisztis gyerekeimnél úgy tűnik, a hidegfront hozta az őrületet megint. Az úszásoktató szokott kiakadni, amikor hidegfront jön, ami nála abban nyilvánul meg, hogy azt mondja a gyerekeknek, "olyanok vagytok, mint egy zsák bolha!". Ez a legdurvább, ami elhagyja a száját, pedig en olyankor már rég abbahagytam volna az órát. :D

Zsabo, sajnálom, hogy így kinyílt a méhszáj. Drukkolok, hogy jó sokáig bírjátok egyben. Nem irigyellek, én majdnem egy hónapot feküdtem a fiammal. Nem volt vicces, pedig akkor még tesó sem volt. Kitartás!

Makkmarci, szuper, hogy nálad ok a méhszáj.

Zsuzskó, ahhoz képest, hogy az elején mekkora volt a hasad, most teljesen normális méretű. Az enyém is van ekkora, pedig én utánad vagyok vagy 3héttel. Köldököd vicces. Jót röhögtem a gombos sztorin Gyurkával.

Rekuja, vigyázni a hátizmokra!

Ma voltam unokatesómnál babázni. Egy hónapos a kisfia és tündér. Dajkálgattam, de Sebibaba mindig le akarta rúgni a hasamról.


Szép estét!

Bobek


:D :shock:

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bobek
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: