Sziasztok!
Nagyon szépek az összeállított esküvői illetve babás képek!
Boo!
Te képeid is jók!
Gabi!
De hirtelen döntöttetek a kiságyról, biztos sikerül eladnod a régit is. Mi még mindig nem raktuk össze a miénket. Párom mondja, hogy minek, addig se foglalja a helyet.

Tiszta pasi felfogás.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én most tartok ott, hogy összeírom, mi hiányzik még, aztán hamarosan mindent megveszek. Eddigi depis időszakom hussss

. Pedig úgy indultam neki a hétvégének, hogy csak legyek rajta túl. Szombaton egész nap dolgoztam, és csodák csodájára olyan jót tett a munkaterápia

, hogy amikor este hazaértem még rámjött, hogy végre rendet rakjak a szobában. Férjem csak éjfél körül ért haza, én addig pakoltam és most már minden a helyén van, csak az ágy nincs még összerakva ugyebár.
Ja! A kórházi tartózkodásra ajánlották ugye a wc-re tehető papírt, de azóta hallottam jobbat, legalábbis nekem ez szimpibb. Domestos fertőtlenítő kendő, nekem tuti lesz a kórházi cuccosban.
Azt sem tudom, ki milyen betétet tervez majd szülés utánra, sokan tennát. Én viszont több helyről hallottam, hogy nem kell akkora. Én sima éjszakait viszek be, védőnőm meg azt mondta, hogy amit eddig használtam az is elég. Meglátjuk, még nincs tapasztalatom, azt viszont tudom, hogy ha magamra kötnék egy akkora pelenkát, mint a tena, akkor sem bírnám ki, hogy ne cserélgessem sűrűn, úgyhogy feleslegesnek tartom.
Örülök, hogy mindenki arról ír, milyen mozgékony a babája!

Ebben nálunk sincs hiány, csak én sajna még mindig nem tudok rájönni, hogy épp mije az amit érzek kidudorodni.
Ja! Breki!
Kötött ruhák szépek is, de tényleg abba értékes, hogy anyukád kötötte a saját kezével. Nekem a kiskád ilyen, hogy mi is abban fürödtünk, szóval olyan megható, hogy öröklődik. Remélem az unokáim is abban fürdenek majd.
Nem tudjátok kb. ,milyen árban vannak a textil pelusok? Még azt is kell vennem, körbenézek hol olcsóbb. Nekem 10 darabot mondott a védőnő, hogy annyi elég lesz.
Szisz!
Most én is csak szerdáig dolgozom, mert sztrájk lesz csütörtökön, én meg vonattal járok, a távolsági buszt nem vállalnám be. Pénteken meg megyünk majálisozni.
Tervez valaki valami programot péntekre? Vagy pihenni fogtok inkább?
007!
Most már akkor valami jó erős koronát rakjanak arra a fogra, mert irgum-burgum ha nem!
Conversano!
Ez a 4 kiló feletti babu nem hangzik túl jól...

Mármint a szülés szempontjából... Amúgy meg örülni kell, mert tuti, hogy szép egészséges lesz.
Engem egy császáros ismerősöm megnyugtatott a műtéttel kapcsolatban. Most már nem érdekel mi lesz, a lényeg, hogy babu egészségesen jöjjön a világra!
Van valakinek, vagy régebben használt valaki medela kézi mellszívót? Mert ahogy látom éppolyan divatos, mint az avent, csak jóval olcsóbb. Nekem így látványra az nem jön be, hogy kétkezesnek néz ki, hisz huzogatni kell, nem úgy, mint az aventeset (meg még a campolt is) ami egykezes. Ha valakinek ilyen volt, hogyan vált be? Vagy ennyi erővel a sima kórházi is megteszi, az is húzogatós nem? Nagy a dilemma, még nem mertem semmit venni, pedig barátnőm a lelkemre kötötte, hogy ez legyen a legelső amit megveszek.
Ancsurti!
Na végre máááár!! Végre már, hogy rendesen megvizsgáltak. Az mindegy, hogy ki, doki volt ez a lényeg.
Dodi!
Nekem van egy ismerősöm, aki alapból nagyon faros meg combos, de tényleg nagyon. Felsőteste viszont normális, meg az arca is szép. Ő szokott magán így gúnyolódni (ami állítólag tényleg igaz), hogy amikor bent ül a kocsiban, mindig szemezget, meg flörtöl a pirosban, aztán amikor megáll tankolni, kiszáll az autóból és szegény pasinak akkor jön a csalódás.

El is hiszem róla, hisz nagyon magabiztos és teljesen elfogadta magát így ahogy van. Így sincs gondja pasik terén. Csak fő az önbizalom!
