Új privát üzeneted érkezett!

Onlány,

védőnőhöz már nem kell menni. hétfőn ugye megyek vissza a dokkerhoz uhura meg nstre. ott fogom neki mondani, és szerintem bentmaradás lesz. apci már pánikol, de azt mondja, inkább ott, mint hogy legyen valami. vérnyomásom amúgy most rendben volt. amúgy ha ülök sokat a lábam is vizesedik. úgyhogy úgy készülünk, hogy maradok.

Kismami,

nem akarlak elkeseríteni, de nekem az utolsó 3-4 hét lassabban telt, mint a megelőző 8 hónap.

Kép
gota79
 
 


Háát még holnap lesz egy rövidebb utunk aztán 11kor hozzák a kanapét, ain én fogok aludni Fruzsi szobájába egy darabig. Nos akkor talán minden meglesz ahhoz, hogy akár jöhessen is. Persze ne jöjjön, mert még ki kell mosnom egy-két rugit, amiket most hozgat a postás. Meg takarítani is szeretnék, de már nyugodtabb a lelkem, ha jönne, akkor sincs kapkodás. :lol:
A lábam nekem is estére bucibb lesz mindig. Reggel karcú bokám van estére meg kis buci. Pláne a sérült lábikóm. :cry:

Kép
domi001
 
 


Onlány: szóval 2 cm a nyakcsatorna, és 1 cm-re nyitva a külső méhszáj. Második terhességnél, főként ha kis idő telt el az előző szülés óta, ez nem ritka. Ettől még a 40. hétig is ki lehet húzni. Sőt, a vége felé már a belső is ki szokott nyílni. Csak vigyázni kell a fertőzésekkel.
A meszesedés sem gáz már ebben a terhességi korban. Szóval ne aggódj, persze azért a vasalás-mosás témát nem árt elkezdeni, mert a napi dolgok mellett nem megy minden 2 nap alatt.
Jaj, ezzel az autótémával vigyázni kell, sosem szabad csak így elmenni.. De még jó, hogy nem útközben mentek belétek, neked az most nem hiányozna..

Kismami: én is kiváncsi vagyok, hogy befordult-e. Majd írd meg. :)

Gota: jól teszed, inkább mondjál mindent a dokinak, hisz az ő kezébe teszed mindkettőtök életét.

Domi: Jé, már neked is csak 5 hét? :) Jaj de jó, már minden megvan akkor. A lábad miatt meg ne aggódj, fog az még javulni! Teljesen normális, hogy egy ilyen sérülés után estére "buci".

Kép

Kép
monccs
 
 

 
 

jó reggelt!

Azt hittem tegnap megszülök :shock: tuti bekavart ez az átkozott front! Szabályosan fájdogált a pocakom és mint a beton olyan volt. A wcre is alig tudtam kimenni, de a sok pihi segített. Nem mintha tudtam volna aludni.... Monccs, köszi az infókat! Hát bízom a dolgokban, hogy még egy darabig 1ben leszünk :) Akkor már értem miért kérdezte meg a doki, hogy ugye a babruhák, cuccok el vannak e készítve :roll: :shock: Ugy döntöttem, hogy ma teszek mindenre és addig fogok szöszölni, míg teljesen kész nem lesz a pakkom, így nem kell aggódnom. Nem is tudtam, hogy ha 2.nál rövid idő tellik el a szüléstől, hogy ez nem ritka.
Na igen a parkolásos koccanás.... még nagy szerencsénk volt, hogy nem nagyobb sebesegénél történt, mert azt akkor meg is éreztem volna :(

Domimost nézem, hogy neked is csak 5hét! Azért te is vigyáz ezzel a nagy rohangászással!

Kép
Kép
onlány
 
 


Megjöttem a dokinénitől. Volt áramlásvizsgálat, meg uh, meg ctg, meg vizsgálat. Bő 2 ujjnyira nyitva a méhszáj, úgyhogy a dokinéni szerint a hétvégén szülünk. De ha nem így lenne, akkor kedden jelenésem van a főorvos előtt, és vagy aznap, vagy szerdán megindítják, mert kevés a magzatvíz már. Tök jó, hogy nem kell péntekig se várni! :)

Kép

Kép
monccs
 
 


Monccs! Naaaaaaaaaaaa! Ez jó hír akkor! :) de örülök! Majd a helyzetjelentést várom ám!

Kép
Kép
onlány
 
 


monccs
Júj de izgalmas! :lol:
Igen már csak 5 hetünk van nekünk is :lol: Most már kicsit nyugodtabb vagyok, mert megvan minden olyan dolog, hogy már jöhet Fruzsi. :lol: Ma meghozták a kanaoét is a szobájába, amin anyuja alszik egy darabig abban a szobában :lol: Persze 100%ig akkor leszek nyugodt, ha a Fruzsi megszületik és minden rendben lesz vele is és a lábam is a régi lesz.
onlány
Na ne hidd, hogy én rohangászok. Mondtam, hogy reumás csiga tempójában közlekedem csak. Aki velem jön biztos nagyon utálja, mert mint az öreg nénik csak döcögünk :lol:

Kép
domi001
 
 


jaj holnap végre ultrahang olyan kiváncsi vagyok mit mondanak aludni se tudok az izgalomtól :D

monccs:mindenképpen írok a fejleményekről jó ide járni

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


Onlány: ok, küldöm majd, ha lesz valami fejlemény. :)

Kép

Kép
monccs
 
 


onlány:ez a véglegesített időpontod?
ma megyek a 32 hetes uhura nagyon izgulok

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


na még én is vagyok. az nstn minden oké volt, a méhszáj még teljesen zárt. ennek nem nagyon örülök. a doki rámnézett uhu előtt, és megjegyezte, milyen nagy hasam van. azt mondta akkor, nem engedi túlhordani, csütörtökön indítja. majd megcsinálta az uhut, és annyira nem is nagy a becsült súlya - 3400 gramm. mennem kell szerdán is, plusz csütörtökön magzatvízvizsgálat.

amúgy a vizsgálat annyira nem esett jól, tiszta rehab vagyok. egy picit véreztem is. úgyhogy ma pihi, hiszen menni is alig bírok.

Monncs,

neked mikor indítják?

Kép
gota79
 
 


hali csajok!
képzeljétek lefordult a babókám doki szerint szóba jöhet a sima szülés is szóval most aztán be vagyok carva izgulhatok :) :lol:
1850 g és minden rendben

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


kismami
Ez klassz hír. Miért te császárral szerettél volna szülni? AKkor kevésbé izgulnál?

Kép
domi001
 
 


domi001:
hát azt tudom ,hogy milyen most viszont nagyon félek
de bevetem a homeopátiát és a málnalevél teát is a biztos sikerért
azért örülök hogy kaptam egy esélyt a sima szülésre örülök de félek
:lol:

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


monccs:

KÉPZELD LEFORDULT !de félek most mi lesz?

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


monccs, megy a drukk(meg a többieknek is ;) növögessetek szépen...), mégha nem is tudok érdemben írkálni, de figyelek, várok, izgulok értetek :)

Kép

Kép
redwings
 
 


Jó reggelt:

Monccs írta:
"hétfőn reggel 8:40kor vihartempóban megszületett Krisztián, 3700g és 58 cm"
6kor jött az 1.fájás onnantól 2percenként és brutál erősen.

Nos gratulálok mégegyszer!!!!

Gota, nem jelent semmit, hogy nagy a pocak, a baba mérete szerintem tökéletes, nem óriás bébi. Nyugi. Sex, sex sex ez hátha segít :wink: Ilyenkor előfordulhat a vizsgálat során pici vérzés is.

Kismami, szuper!!!!!!!!!!!!!! De örülök! Ügyes babád van ám! Te se izgulj :wink: menni fog, mint a karikacsapás! A málnalevéltea szerintem jó, nagyon sok embernek használt már! A homeósokhoz meg nem értek :(

Red, gyerkőcökkel mi a helyzet? Mi volt az a kikaticásodás???

Domi te hogy vagy?

Kép
Kép
onlány
 
 


monccs
Szívből gratulálok és sok boldogságot Krisztiánhoz. Nagyon klassz srác látod. Nem szórakozott sokáig anyujával :lol:
onlány
Elvagyok. A lábam ugye nem százas továbra sem. Fruzsikám időnként úgy ropja bent, hogy ma is 5 órakor keltem, aztán egy órán át dizsizett. Két napja olyan mintha feszülne a hasam, ha felállok vagy megyek. Időnként viszket is. Bizonyára megint szűk a drágának bent a hely. Holnap megyek Tanácsadásra és UHra.

Kép
domi001
 
 


Monccs,

én is gratulálok neked Krisztián babához. majd kérünk képeket is.

Domi,

szokj hozzá a tünetekhez. nekem is nagyon sokat viszket a hasam, úgy mint neked. a kiscsaj nekem is nagyon mozgékony, pedig azt mondják, hogy szülés előtt a babák lelassulnak.
tapasztalat valaki?

Kép
gota79
 
 


nagy-nagy gratula Krisztiánnak és az ő büszke mamijának!!! :D

úgy néz ki, hogy Pancsa kruppos, Botinak meg kiújult a fertőzése amit a h-ban szedett össze így antibibi kúrára fogták . amitől fosókázik szegény, hiába kap normaflore-t (amúgy egy tündér. 5 hetes kora óta egyfolytában vigyorog rám. meg kell zabálni olyan édes. ...és marhára kövérkés - közel jár az 5 kilóhoz).

rohanok, a két kis beteg totál lefoglal...

Kép

Kép
redwings
 
 


Red,

jobbulást a gyerkőcöknek!

Kép
gota79
 
 


SZiasztok!

Elnézést a betolakodásért! A júliusi topikból vagyok.

Nagyon jó minőségű, olcsó, újszerű, máskás angol babarucik 0-3 hónaposoknak! Jelenlegi készletet a következő linkre kattintva megtekinthetitek! Ha valami megtetszett, priviben várom jelentkezéseteket!

http://picasaweb.google.hu/105551140771 ... directlink

Köszönöm!
További szép, gondtalan babavárást kívánok nektek!

Meme

Kép
hmeme
Németország
 
 


köszi, gota!

nekem Boti a szülés előtti napokban ugyan bepunnyadt kissé, de aztán közvetlen előtte való napon meg marhára sokat mocorgott-ficergett.
panna nem, ő meglapult előtte és már azt hittem baj van

Kép

Kép
redwings
 
 


redwings: képzeld nekem mikor a fiam született aznap este olyan bulit rendezett a pocakomban hogy a folyosón mindenki ezt nézte mint valami látványosságot :D de nem gondoltam hogy azért csinálja mert már unja odabent :)

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


csöpplány: szia hát lehet hogy hülye vagyok de nem találtam magam a kismamis táblázatban sehol :?

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


mayday:te meg itt laksz egy köpésre tőlem !én Nagyvázsonyi vagyok azt hittem Veszprémben szülsz majd :o

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


na még mindig egyben. holnap magzatvízvizsgálat, és naponta kell menni.
az uhus súlybecslés alapján a leányzó fogyott 100grammot, bár ez anyuka étvágyán egyáltalán nem észrevehető :oops: :oops: :oops:

Kép
gota79
 
 


ugyhogy ennyit a súlybecslésről. bár ha jól emlékszem Red, neked is majdnem 1kgot tévedtek.

Kép
gota79
 
 


ja még annyit, hogy köszi a reagálásokat. apci a fellegekben jár, hogy nálatok a babók erőteljesen beindultak szülés előtt. már majdnem táncot járt, mikor mondtam neki. :lol: :lol:

Kép
gota79
 
 


jaja, elég komolyan mellértafáltak a súlybecsléssel a csajszimnál, úgyhogy nokedlinél már tudtam, hogy ne vegyem készpénznek amit kiókumlálnak.
azt az értéket úgyis csak becsli a gép, a csontok hoszából meg iylesmikből számítja ki, és hát ugye tudjuk, hogy a magasságnak nem mindig van arányos köze a testalkathoz meg a súlyhoz...
meg a 100grammos eltérés kutyafüle, ne izgulj ;)

már ígyse-úgyse sokáig kell várnod, gota, nagyon drukkolok h minden rendben menjen, és ÚGY IS FOG :D

domi, mi volt a tanácsadáson?

onlány: megvagytok?

Kép

Kép
redwings
 
 


jó reggelt!


Jelen!

Gota :D druuuuuuuuuuuuuuukkkk! Jelentést kérünk, ha szülsz! Akár sms vagy bármi formában!
Igen, a súlyt azt ne vedd kp-nek, mert ahogy Red is írta,a különböző biometriai adatokból nyerik... Most meséljem azt, hogy a kórházi szobatűársamnak a gyereket -nem emlékszem a becsült súly pontosságára-, 3600-3800g-ra becsülték és mikor megszületettt, felsikkantott a dr, hogy jesszus, innen már az oviba fog menni... 6200g lett!
A magzatvízvizsgálat hogy zajlik?

Red, neked is elmérték a babódat??? Gyerkőcök? A krupp hogy jelentkezett? Pedig a fiúknál jellemző inkább.

Tegnap megint nagy rohangászás volt, tervező másik tervező, árajánlat és megrendelés az ideális helyen. 1hely min 1óra! Nyílászárók megrendelése meg ilyen finomságok. Ember ma nem akar nagyon vinni, mert a sok utazás tökre megvisel :twisted: pedig nem szeretek egyedül itthon maradni, meg baromira szédülök és félek is egyedül itthon maradni...

3nap után végre sikerült betalálni a brendon outletjébe -zárás előtt kb fél órával....- és annyi sok szép dolgot vettem! 5000ftért, ami ugye a brendonnál hihetetlen. Pill mindjárt jövök... leányom...

Kép
Kép
onlány
 
 


A tanácsadás az mindig ugyanaz. Súly, nem híztam csak pár dekát, vérnyomás rendben, vizelet rendben, szívhangot szokás szerint alig találja. KAptam beutalót hétfőre az utolsó laborra.
Délután UHon is a doki szerint minden okés. Még mindig azt mondja, hogy kicsivel nagyobb a baba, mint a kora. Nem értem hogyan, ráadásul kicsit aggódom is, mert hazajöttem és megnéztem a papírt, összevetettem az előzővel és a BPD érték 4 hét alatt 2 mm-t nőtt mindössze, a combja meg 7mmt. Most a BPD 85mm, fejkörforgat 333mm, FL 74 mm. Aggódom, hogy nem túl picurka a feje?
Eddig 4 hetente 9 mm-t növögetett. A doki nem mondta, hogy gond volna, de nézegettem értékekeket a feje kicsit kisebb az átlagnál a combja és a fejkörfogat pedig picurkát nagyobb. Nézték a köldökzsinórban az áramlást is, azt hallgattuk. Az is rendben.
Jövő hetem zsufi lesz:
hétfő labor és nst, kedd háziorvos kontroll, szerda tanácsadás, csütörtök UH.
onlány miket vettél?

Kép
domi001
 
 


még vagyok. a magzatvíz szép tiszta, és egy icipici újnyit vagyok nyitva.

a magzatvízvétel, mint egy sima vizsgálat, semmit nem éreztem. úgyhogy mostmár naponta kell járni. remélem sokáig nem húzza. bár holnap nem nagyon szeretnék szülni, ma hívott a szülésznő, hogy holnap Pestre kell mennie, úgyhogy nem lesz. de ha van valami szóljak, és intéz maga helyett valakit.

onlány,

én is kíváncsi lennék mit vettél.

Kép
gota79
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, tegnap már a lányzó nem engedett géphez... Baromi eleven gyerek :shock: aztán meg rohangásztunk a tervezőkhöz.
Hát vettem egy ujjatlan plüss rugit, 1390ftért (minden brendonos és nagyon jó anyaga van!) egy kkocsikabátot, 2 zoknit, egy nagyon cuki napozót a picinek, ezt le akarja mindenáron nyúlni Liza, majd veszek a méretében egy ugyanilyet :) aztán Lizinek egy nacit, melegítőset, egy badyt és egy gyerek esernyőt. Ez volt 5000párszáz ft. Szóval szerintem megérte!

Gota, szerintem nemsokára meglesz a baba, ha már elkezdtél nyílni. Akkor ma nem szülhetsz, vagy ha elkezdődikk, akkor húzzad kis holnapig, bár ezt nem kívánom inkább....

Domi,dejó hogy minden okés! Szerintem, ilyenkor már nem nő gyors ütemben + ugye nem egyforma eredményt ad a 2 uhuzás. Az egy dolog, hogy uazzal a géppel néznek, de pl 1mmel kissebb kört varázsolnak a picid fejére. Hidd el, nem pici a feje :)

Kismami,
képzeld nekem mikor a fiam született aznap este olyan bulit rendezett a pocakomban hogy a folyosón mindenki ezt nézte mint valami látványosságot
na ettől tartok én is.... olyan ugribugri gyereket, mint anna, nem sűrűn látott a föld :D

Lányok, van valakinél olyan tünet, hogy egyáltalán nem éhes??? Én tegnap 7kor reggeliztem, aztán 5kor az auchanba éreztem, hogy olyan fura valami, eszembejutott, hogy nem ettem. vettem pár szem sültkrumplit és rántott sajtot, de alig akarodzott lecsúszni :shock: Elkéne menni védőnőhöz is, bár nincs kedvem mérlegre állni mert híztam, de hál égnek az össz hízásom csak 3-4kg
Meg nagyon szédelgek... Már csak 2,5hetet kibírhatnék (de ez a minimum!!!!) aztán már nem érdekel! A dr még a 32hetet sem jósolta nekem. Basszus és még a költözéses dolog is.... whááááááááá kész vagyok, de egyben nagyon boldog!

Kép
Kép
onlány
 
 


Sziasztok!
Tegnap hazajöttünk, végre.. Nem nekem való ez a kórházasdi.
Danit nem lehet leszedni Kriszről, azt hiszi, az ő "játéka".. Egyfolytában simogatja, puszilgatja, fogdossa, piszkálja, hogy nyissa ki a szemét amikor alszik, ugrabugrál körülötte (majdnem rá is esett), telepakolja játékokkal..stb. És ez csak egy délután volt. Majd este közölte, hogy nem alszik, csak a babával egy ágyban. Úgyhogy hárman aludtunk a 2 személyes ágyon. Elaltatáskor Krisz szopizik, Dani a fülemet buzerálja, és így nagy nehezen tudtunk is aludni 11kor.. Szóval fárasztó egyenlőre, de remélem Dani "lelkesedése" lecseng idővel.

Olvastam, hogy kivel mi van, de nem tudok reagálni, bocsi. Dani szétszedi szegény Kriszt..
Drukk mindenkinek, főként Gotának, hisz ő következik! :) Kép Krisz baba

Kép

Kép
monccs
 
 


monccs
Nagyon édes Krisz! Bár fárasztó lehet Danival együtt, de azért irigyellek kicsit, hogy túl vagy a kórházi részen.
onlány
A Brendonban ennyiért ennyi mindent? Talán akció volt vagy mi a csoda? Én már nagyjából 2 hónapja vagyok így, hogy nagyon keveset tudok enni egy nap. Kevesebbet jóval, mint terhesség előtt. Nem is hízok azóta, illetve most talán pár dekával voltam több.
gota
Nagyon drukkolok neked is! Kitartás!!!

Kép
domi001
 
 


monccs:nagy gratula nektek és sok pihenést nagyon szép kisbaba:Na én is kiváncsi vagyok mit művel majd Józsika a tesóval én vettem neki egy nagy babát amit pelenkázhat hogy ne a tesót húzkodja !





gota:kitartás hamarosan túl leszel rajta:

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


onlány: lassan te is sorra kerülsz azt mondják ha szülés előtt vígjátékot vagy romantikus filmet nézünk az jó mert adrenalint szabadít fel és ez beindítja a szülést ha a baba már érett rá

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


monccs:
Krisz nagyon aranyos! :D
érdekes, nálunk is a fülbuzerálás a legnyerőbb alváshoz... bár mostmár általában beéri a kezemmel is ami határozottan előrelépés ;)
ó, nálunk is nagyon rá volt tapadva panna a kicsire eleinte, de aztán rájött, hogy neki az a jobb, ha a minimaki alszik, mert akkor jobban tudok vele foglalkozni, szóval azóta nem piszkálja fel álmából.

onlány:
óóó, én farkaséhes voltam most botival végig (még most is sajna :( )
de pannával eléggé étvágytalan voltam, mivel ha ettem akkor kevesebb hely maradt odabent és jobban feszültek a vakbél-varrataim. csak muszájból tömtem magamba ezt-azt a baba miatt...

kitartást a költözéshez meg a maradék ügyintézéshez, tartsa benned a lelket az, hogy a kis saját fészketekért senyvedtek ennyit :)

a krupp? hirtelen magas láza lett, hívtam a dokit, de nem talált semmi kísérőtünetet. a láz másnap szelídült, harmadnap csak hőemelkedése volt, viszont délután elkezdett veszettmód köhögni. újra doki, meghallgatta... nemigen lehetett eltéveszteni, tipikusan az az ugató, száraz, nehezített belégzéses kruppos köhögés volt.
kapott antibibit+köptetőt+calciumot+fenistil cseppet.
fulladós rohama mégnem volt hál istennek de eléggé megviseli így is. kicsit aggódom mert nem nagyon akar felszakadni neki (pedig már megemeltük a köptető adagját is ) és tartok tőle hogy ráhúzódik a fülére vagy a tüdejére.

domi:
sztem ne parázz az uh-eredmények miliméterein.
csalóka elhet, mert nem mindig ugynabban apozícióban tudja mérni, ha kissé jobban el van fordulva a babó akkor már simán jelentkezhet szerintem ennyi kis differencia. megaztán: inkább kicsit kisebb legyen a fej mint nagyobb!!!!!!!!! könebb lesz megszülni, nem igaz? meg ha nagyobb lenne akkor azon parzáhatnál hogy lehet h vízfejű meg mittomén.
meg onlánynak is igaza van, nem arányosan nődögélnek, meg a hosszú tücsökcomb a divat úgyis ;)

Kép

Kép
redwings
 
 


na még mindig egyben. az uhu és az nst szerint nagyon jól érzi még magát odabenn. holnap újra magzatvíznézés. az uhu alapján most 3600 grammra becsülték a súlyát.

Kép
gota79
 
 


gota: baccus nagyon szeret odabent lenni a babócád drukkolok hogy
most már lassan kijöjjön és találkozhassatok :D

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


gota: a magzatvíznézés fáj????,

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


na ma is szép tiszta a magzatvíz, úgyhogy jöhettünk haza.

Kismami,

egyáltalán nem fáj, talán egy rákszűréshez tudnám hasonlítani.

Kép
gota79
 
 


gota:köszike a választ akkor megnyugodtam neked első baba?

Kép

Eri
kismami22
Nagyvázsony
 
 


kismami,

igen első.

Kép
gota79
 
 


még mindig egyben...

Kép
gota79
 
 


Gota: a mi kölkeinknek akkor nagyon egyre jár az agya: minnél tovább bent maradni anya pocakjában.. Hány napos túlhordásnál tartasz? Egyébként ez az állapot bármelyik percben megváltozhat. Hétfő reggel, amikor felébredtem, csalódott voltam, mert megint nem indult meg a szülés, és negyed órával később jött az első fájás, aztán bő 2,5 óra múlva kezemben Krisz baba. Szóval kitartás, most már jönnie kell neki is!

Kismami: Daninak is van babája, de még a kedvenc meséje sem érdekli, és semmi a világon, ha neki épp Kriszt puszilgatni-nyúzni van kedve. :)

Red: még jó, hogy farkas éhes, a szoptatáshoz kalória kell. Én is zabálok mindent, ami az utamba kerül..
Kruppra: ha roham van, fagyasztót kinyitni, és onnan lélegezze be a hideg levegőt.

Kép

Kép
monccs
 
 


Monccs,

elvileg csütörtökre voltam kiírva, de ez nem biztos. nekem a pcos miatt nem volt előtte menstruációm, úgyhogy a kiírás kizárólag a baba mérete alapján lett meghatározva. de bízom benne hogy csütörtöktől nem engedi tovább. már én is egyre türelmetlenebb vagyok, apciról ne is beszéljünk

Kép
gota79
 
 


na hazaküldtek ma is. a dokker szerint viszont holnap már lehet lesz valami, hiszen nagyon puha a méh. remélem. mindenesetre holnap nst. az uhun is minden rendben volt.

Kép
gota79
 
 


Sziasztok!


Itt ismét :)
7végén Királyréten voltunk egy nagyot kirándulni. Kisvasutazást terveztünk -pénteken- de kiderült, hogy csak szombat, vasárnap járnak csak az erdei vasutak, mert még nincs május, azaz szezon.... Végülis egy játszótéren kötöttünk, ami völgyben van és Lizának is tökéletes. Senki nem volt és úgy élveztük! de aztán jöttek természetesen... Az idő is szuper volt. Csináltunk képeket. Majd feltöltök egyet kettőt.
Hétvégén meg a házat pakoltuk, pontosabban dobozoltuk. Hát az már egy külön kaland volt....Már előre bejelentettem a szüleimnek -persze előzetesen ennek előtte, hogy március végén költözünk, úgyhogy úgy alakítsák az életüket, meg a költözést-, hogy van 3napjuk, hogy kezdjenek dobozolni meg ilyenek, mert március végén nekünk mennünk kell... annyám erre berágott, hogy mit utasaítgatom, meg hogy hogy képzelem... mondtam, hogy nekik, hogy érdekel, mert mgyünk szombaton és kihajítok mindent, úgyhogy vagy segítenek vagy nem. Direkt vittem anyóst is, hogy legalább az hassa meg őket.... sík ideg voltam. Hát nem hiába... Anyám lelépett 12körül ért haza, addig én nagy pocakkal anyóssal Gyulával pakoltunk. Aztán ő úgy csinált, mintha főzött volna, de nem, mert csak magának csinált krumplit. Végül nekem kellett a családra megfőzni. Ekkor már olyan kemény volt a hasam... Anyám végülis egész nap alatt 1 szekrényt rámolt ki!!!!!!!!!!!! És apám meg inkább dumálgatott órákat a haverjaival, annak ellenére, hogy fél óránként rászóltam, hogy a szekrényeket segítünk átvinni... Nagyon kiakadtam ezen. De leszarom, mert ha jönnek a kőművesek, legalább jólé összeporolják a cuccaikat. Erre tegnap hívott apu, hogy hol vagyunk. Mondjuk itthon. Mikor jönnénk segíteni? Persze mondom... Engem senki nem szán meg a családból terhesen, nem kérem, hogy helyettem pakoljanak, csak a gyerekre felügyeljenek, de még erre is képtelenek, mert anyámat nyomatékosan megkértem, hogy jöjjön át, de nem tud, mert szerdán és csütin megy időpontra drhoz. Mondom aha, csak rá kell készülni.... köszi.... szóval a lényeg, hogy tőlünk maximálisan elvárják a segítséget, sőt azt hogy mi pakoljunk és költöztessük át őket, de visszafele nem sok segítséget kapunk.. Na és ezt jól a szemébe vágtam. Erre megkaptam a letolást, hogy mit képzelek magamról. Ma reggel apu hív, hogy jön segíteni szétszedni a szekrénykeet. Mondom ne jöjjön, mert előbb dobozolni kéne, azaz Lizire vigyázni, mert főznöm még kell valahol... és csak ennyit kértem anyutól is. Hát most pillanatnyilag az lett, hogy nem jött senki, inkább a férjem ment el, hogy pakoljon nekik, mert maguktól nem fognak. Nem tudom, miért nem képesek megérteni, hogy nekem már nem megy úgy a dolog és jól esne egy kis segítség és nem nehezítés....

Na mindegy....


Moncccs, milyen helyes husi kisfiú!!!!!! Gratula! Remélem jól vagytok! a srácok hogy "viselik" egymást?

Gota??????????????? 2:1? vagy 1:1??????????????? drukk neked!

Kismami, mikor mész uhura? Hogy vagy?

Kismamik? Nektek nem feszül odalenn? Vagy úgy fájdogál a front hatására? hu nekem azt hiszem kezd lecsusszanni a babám, azaz töri magának az utat... jó lenne tudtára adni, hogy úgy is csaszis lesz....

Red, remélem lánykád jól van már! Elég rémisztő, amit írtál a kruppról! Párologtató nem használ valamicskét? Valahol, mintha azt olvastam volna...

Kép
Kép
onlány
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: