Új privát üzeneted érkezett!

gröni

nekem a másik kettő kihordott terhességemnél is voltak gondok :cry:
csak valamiért 2-őt mégiscsak sikerült kihordanom

1-nél:
5. héttől a 13. hétig görcsöltem, véreztem is, így befektettek a kórházba.
De a 13. héten minden ilyen gondom megszünnt, ki tudja mitől :lol:
Aztán a 28. héten 2100-ra kinyílt a méhszájam, akkor megint befektettek a kórházba, de mivel stagnált az állapotom, így kiengedtek. A 36. héten pedig mivel nem mocorgott 2 napig a picur, kértem külön NST-ét, ahol kiderüllt, nincs elég oxigén a picinek, meg kell indítani a szülést.Bementem, a kórházba, de mire megindították volna a szülést, addigra megindult magától is. Így lett meg a lányom.
De mivel oxigénhiányos állapotban volt a hasamban, így utána krónikus vérszegény lett, aminek következményeként oxigénhiányos tünetek léptek fel nála :oops: Sokszor a légzésfigyelő mentette meg az életét, mert nem vett levegőt :oops: :oops: :oops:
Ez mennt 2 éven keresztűl :oops: Gondolhatod mit éltünk át ezalatt.

2.-nál:
A fiamnál nagyon véreztem az 5. héttől egészen a 12. hétig.
Éjjel-nappal feküdtem. Ha 1 nap többszőr mentem el wc-re, akkor borzalmas hasi görcseim voltak. :cry:
Aztán a 13. héttől itt is megszünnt minden ilyen jellegű problémám, szerencsére.
A fiamnál a 27. héttől 3100-ra voltam nyitva, a 36. héttől pedig már 2111 :wink:
Mégis a 38. héten indította meg a szülést a dokim, pedig jól voltunk mindketten :wink:

szóval ezek sem voltak problémamentesek nálam, csak ezt a 2 terhességemet sikerült kihordanom :lol:
nagyon bízom benne és nagyon szeretném, ha most is sikerülne :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa!

Hát nem volt gondtalan terhességed egyik sem! :shock: De a végeredmény számít már! Ha ezen túlleszünk biztos sok szép emlékünk marad ebből a terhességből is, csak most nagyon nehéz meglátni! Fiam is oxigénhiányos volt, tök röhej egészségesen született, el nem tudom képzelni mit rontottak el nála a PIC-en! :roll: Nálunk még mindig nincs nyugi, igaz nincsenek, nem is voltak légzésleállások, de helyette van más! Szerencsére értelmileg teljesen ép,a mozgásával vannak gondok, remélem rendbe jön, elég sokat harcoltunk, küzdöttünk érte, de igazából ő a mi kis hősünk, hisz amin keresztül ment, amennyit küzdött márcsak azért is, hogy velünk lehessen, megérdemel egy jobb életet!
gröni
 
 


Ő a terhesség alatt volt oxigénhiányos? vagy utána alakult ki nála?
És hogyan derült ki?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 

 
 

Nem, születés után! Ráadásul 3 nappal a születése után, mikor már elvileg nem volt vele gond! 20%-os oxigént kapott, aztán levették és olyan szinten rosszabbodott az állapota, hogy újra kellett éleszteni! :cry: Érdekes történet és itt-ott homályos egy-két dolog! :?
gröni
 
 


:oops: gröni, nagyon sajnálom :oops: én ezt nem értem hogyan történhetett meg :cry:
és mit mondtak az orvosok mitől van? Hogyan alakult ez ki nála?

Nekem is csak utólag mondták, hogy azért lett ilyen beteg a kislányom, mert valószínűleg túl sokáig volt a hasamban oxigénhiányos állapotban :cry: és hogy majd csak lehet évek múltán fog kiderülni, hogy az oxigénhiány következtében hol is kárododott valójában :cry:

de sajna 2 hetesen vettem észre előszőr nála azt, hogy elkékül és nem vesz levegőt.
aztán amikor függőleges helyzetbe állítottam ösztönösen, akkor ez elmúlt.
amikor elvittem orvoshoz, előszőr hülyének néztek, mert ugye ez a tünet csak néha jelentkezett nála így többnyire csak én láttam.

aztán amikor befektettek minket a kórházba és légzésfigyelőt tettek alá és néha-néha megszólalt mert nem vett levegőt , akkor már hittek nekem és elkezdték kivizsgálni.
ekkor derült ki a krónikus vérszegénysége is :cry: felnőtt adagokban kapta a vaspótlást, és hetente 3x vettek a fejéből vért ellenőrzés miatt.
1 éves koráig haja sem volt, állítólag a súlyos vérszegénység miatt
ahogy nőtt úgy ki is hullott neki :cry:
kb 3 éves volt, mire elhagytuk a légzésfigyelő készüléket.
szerencsére azóta nincsenek vele ilyen problémák :roll: bár nagyon odafigyelek a vaspótlásra, ez már a rögeszmémmé vált.

Fiamnál is használtuk a légzésfigyelő készüléket, csak 1x szólalt meg nála, akkor is csak azért, mert lemászott a lapról és mivel nagy érzékenységü volt, így rögtön jelzett. onnantól kezdve már a 2 lapot egyszerre használtuk és sose szólalt meg :lol:

ti is használtatok ilyen légzésfigyelőt ugye? márcsak abból gondolom, hogy nálatok is oxigénhiányos állapot volt :cry:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa!

Rég volt már, de akkor arra gondoltunk, hogy túlságosan bíztak a fiamban és hamar levették a gépről! Az, hogy miért nem vették észre időben nem tom, mert a zárójában az van, hogy folymatos leszürkülés, légzésleállás miatt történtek ezek, csak azt nem értem, hogy az elős után miért nem tették vissza gépre! De komolyan, hálás vagyok nekik, mert legallább az életét megmentették! Aztán még lenne sztorim, hogy sérvvel adták haza és gyomorkimenet elzáródással, hiába mondtuk, hogy beteg, nem hittek nekünk, míg jött a főorvos és észrevette, hogy nagy baj és azonnal műtötték! Azt is mi vettük észre, hogy nem úgy fejlődik, ahogy kell, de mindig azt mondták, hogy mit akarunk egy korababától, majd behozza! Magánúton vittük Dévényes gyógytornászhoz, nem kevés pénzért, pedig két hetente jártunk korautógondozóba, senkinek nem tünt fel, hogy egy évesen még nem ül! Ekkor írtak egy olyan véleményt, hogy a szülők kérésére habilitációs tréninget javasolnak! Kiderült, hogy ez csak az első 3hónapban hatásos! Felvittük Katona professzorhoz, azt mondta ha időben megyünk, ma már fut a gyerek! :evil: Nehéz ezzel a tudattal élni, hogy lehetne másképp is, ha nem ilyen a tájékoztatás az eü-ben!

Nekünk nem kellett légzésfigyelő, két hónapot volt a koraosztályon, 3 kilósan hoztuk haza, nagy baba volt már és a légzésével is csak az első héten volt gond! Egyszerűen nem akart hízni és folyamatosan lumbálták, hogy nem-e lett valami komoly baja, ezért nem jöhetett haza! Szegény kislányod, de legalább már rendben van! hallod, ezek a kórházban minden szülőt hülyének néznek! :evil:
gröni
 
 


gröni

és mos hogy van a kisfiad?mennyi idős?
ő előbb született a kiírtnál? mennyivel?

vigyázzatok magatokra! én ma megyek az AFP erdeményért.
orvoshoz viszont csak jövő héten kell mennem, így honnan fogom tudni, hogy jó-e az eredmény?

régen vissza küldték az eredményeket a terhestanácsadóba, így az orvos rögtön megmondta jó-e vagy sem.

Katával és Máriával remélem minden remdben van :wink: nem jelentkeznek, pedig Kata írta, hogy megy hétfőn Uh-ra is.

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a hiányolást, jól esik... :oops:

Szerencsére velem minden rendben, csak a netünk sz@rakodott...
pontosabban elromlott a modem, és emiatt nem tudtam jönni. Most már jó, hamarosan bővebben is jelentkezem!

Puszi!
Vigyázzatok magatokra!
Vendég
 


Mária

Végre, már kezdtem aggódni :wink:
Örülök, hogy jól vagytok :lol:

Voltam az AFP eredményért, bár se orvossal, se védőnővel nem beszéltem, de a leletem szerint határértéken belül vagyunk, ez azért bíztató :lol:
Többet majd csak akkor tudok mondani, ha beszéltem orvossal.

Képzeld, szombaton rúgot 1-et, hétfőn vagy 9-10 et is, csak úgy hullámzott a hasam :lol:
azóta meg semmit sem éreztem :cry:

Vigyázzatok magatokra! hamarosan jelentkezem

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa! Én is emiatt aggódom, nem tudom normális e hogy 3 napja nem érzek rúgást????
Bár lehet hogy csak nem úgy fekszik? Mert eddig se volt olyan intenzív a mocorgás! :?
Komolyan mondom eddig csak aggodalom volt ez a terhesség! Történhetne pár jó dolog már!Annyira akarom ezt a babát, remélem nem lesz baj?
:(

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

Én is aggódom, de ez így természetes, hogy az elején még nem érezni minden nap a pici rúgását!
Mondanám, hogy ne aggódj, mert ezt kéne tennünk, de én is aggódom :wink: pedig ilyenkor még ez nem baj, hidd el

Például én észrevettem ha fekszem és csak rá figyelek, ilyenkor mindíg nézni szoktam a hasamat :lol: akkor hamarabb észrevenni a mocorgást még az aprót is :lol:
Tegnap így vettem észre 1 lehetnyi kis mocorgást, de csak sajnos ennyi volt
Próbáld ki te is, hogy feküdj el 30 percre és figyelj csak a picurra.

majd írj, hogy érezted-e!

vigyázzatok magatokra! Te már tudod hogy kisfiu lessz-e vagy kislány?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa!
Kisfiú úgy néz ki! :D Igaz én lányt képzeltem el magam mellé, de most már tök örülök, mert az apukámnak,a páromnak is fiú volt a vágya! Remélem holnap Győrben megnézik rendesen mindenét! :D
Én is észrevettem ha fekszem akkor érzek néha valamit, de mivel az első baba(akivel eljutottam idáig)nem tudom hogy azt érzem e??
Néha olyan mintha valami lüktetne! Vagy az csak az ereim???? :shock: Hát én nem is tuom :?:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

A pici apró kis feszülés, lüktetés is utalhat a baba mocorgására :lol:
Én néha nem is érzem, csak látom ahogy megmozdul a hasam kicsit felfelé :lol: ezért szeretem nézni is :lol:

Amúgy jól vagy?
Drukkolok, hogy holnap rendben legyen minden!
Aztán majd rj is, hogy mi volt!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Remélem mindenki jól van :lol: nem nagyon írtok :wink:

Nekem fájdogál a pocim és a picur se mocorog :cry:

Orvosi füllhallgatóval még nem lehet hallani a szívverését :cry: kipróbáltam :cry:

jó pocaknövesztést mindenkinek :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Csak röviden, mert rohanok, de kaptok egy friss pocakfotót!
NA, mekkora?!
:shock:
Kép

Ancsa!

Nyugi!
Semmi gond! Az én babócám sem nagyon pörög, mióta ilyen meleg van!
A tiéd meg még picike is! Semmi gond, csak ő is bágyadtabb!!!
Vendég
 


:lol: Nagyon jó a fotó és nagyon aranyos a pocid is :lol:

Remélem jól vagy!
Vigyázzatok magatokra!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


gröni

veled mi van? te se nagyon írsz! remélem jól vagy!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Az októberieknél leítam már, hogy szerencsére minden oké a babával, normálisan fejlődik és nincs baj a szivével! :lol:
Hát sokkal kedvesebb volt mindenki Győrben mint Pesten :D

Remélem itt is mindenki jól van! Hogy viselitek a meleget?
Eddig nem vettem észre , de mintha pufi lenne a lábam :( lehet vizesedem! Bár ez megmagyarázná a hirtelen + kilókat :oops: :roll:
Mert már szinte alig eszem vacsit, kenyeret el is hagyom már, csak reggel eszem néha, és nagyon vigyázok az édességgel!
Biztos az is számít hogy 3 hete fekszem, és nem dolgozom. Nem?
Jaj, nem szeretnék elhízni! :cry:
Na de nem nyafizok! :roll:
Mindenkinek kellemes hétvégét! Pocaksimi! :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


szia Kata

olvastam ott is hogy jól vagytok :lol: örülök neki nagyon :lol:

Én nagyon nehezen viselem ezt a meleget :cry: amint kimegyek a napra és megsüti a fejem a nap, azonnal elakarok ájulni :oops: :oops: :oops:
mi lessz velem majd amikor még melegebb lessz? bele sem merek gondolni :oops:

Mária- Gröni! IRJATOK! jó lenne tudni mi van veletek :wink: remélem minden ok! :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Minden rendben, köszönöm, hogy aggódsz!

Apa végre egy kicsit itthon van, ezért jövök most ritkábban.

Holnap reggel megyek dokihoz, drukkoljatok, hogy ne akarjon befektetni.
Ha onnan megjöttem, jelentkezem!

Vigyázzatok magatokra!!! :lol:
Vendég
 


Mária

Drukkolok neked! nagyon!
Hidd el, nem lessz semmi baj!

Várom majd a híreket!

Én is ma reggel megyek védőnőhöz, remélem most már tud szívhangot hallgatni, mert jó lenne egy kicsit megnyugodni, hogy a babával minden rendben van, ugyanis napok óta nem mocorog semmit :oops: én meg parázok nagyon :oops:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


sziasztok

Remélem mindenki jól van.

Pocaklakóm 5 napja nem adott életjelet magáról, így nagyon beparáztam és elmentem a védőnömhöz, szívhangot hallgatni, hátha van már zseléjük :roll:
Na, zselé az már van, de most meg a doppler nem jó :twisted: :twisted: :twisted: Remek!
Nem hagytam annyiban a dolgot, felkerestem Tatabánya másik végén egy másik védőnöi szolgálatot , igaz 50 percet zötykölődtünk a busszal csak odafelé, és lássatok csodát, volt zselé, volt doppler, :lol: :lol: :lol: így meghallgattuk a picuri szívhangját, ami állítólag 120 fölött van, tehát jó :lol:
Állítólag szépen, tiztán, erősen dobog :lol: így annyira megkönnyebbültem, hogy elsírtam magam örömömben :oops:


Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


sziasztok

Találtam a neten egy névtervező programot :lol: gondoltam megosztom veletek is, hátha valakinek segít a névválasztásban :lol:

Itt találjátok:
http://digiscience.rufftech.hu/calc/calculator_06.html


Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!
Ancsa! Ne ijedezz, most még az én Pocaklakóm sem jelentkezik be rendesen, csak ritkán érzem.
Örülök hogy minden rendben volt! :lol:

Voltam a dokimnál. Most nem csinált vizsgálatot, csak szívhangot néztünk! Tök rugdosott, nem csípi ezt a nyomkorászást! :lol:

Pénteken megyek terheléses vércukorra! Akkor viszek citromlevet :wink: Én nem tudok édes löttyöt inni! Meg akkor vesz hüvelykenetet is a doki, és megnézi a méhnyakat.
Na képzeljétek , megkaptam az első figyelmeztetést! :cry: Hogy vigyázzak jobban a súlyomra! A doki azt mondta nem szabad 10-12 kg-nál többet híznom a 40 hét alatt! És én már most 6 kg-nál járok :oops: :( Úgy elszégyeltem magam!
Holnap megyek a védőnőhöz, lehet az is leszid majd? :(

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

Én is 6 kg-nál tartok :roll:
Megeszem ami jólesik, de persze nem tömöm magam :lol:
Én nem vagyok hajlandó terhesen éhezni :twisted:
Akárki is mondja.....

nekem erről ez a véleményem :roll:

nemsokára indulok UH-ra :lol: már remeg a gyomrom, hogy kiderül-e az, hogy kisfiu vagy kislány lessz-e :lol: remélem :lol:

DRUKKOLJATOK! Köszike

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok jányok! :wink:

Bocsi, hogy így eltüntem, de nem tok egyszerre több topikba írni, így vagy ideírok vagy a megjöttösbe vagy a férisba! 8) Viszont olvasni olvasok! :wink:

Mária!

Örülök, hogy végül nem kellett kórházba menned! Meglátod, a 40. héten úgy kell kiszugerálnunk onnan a kis Emmádat! :lol: Szép nagy pocid van! :wink:

Ancsa!

Nyugi, nyugi, nyugi!!!!! Ne stresszeld magad feleslegesen, egy ennyi idős babának nem kell minden nap életjelet adnia! Emlékezz vissza az elöző terhességeidre, biztos, hogy őket sem éreted minden nap! Tudom, hogy ez a terhességed parásabb, jobban félsz, aggódsz, de ez senkinek sem jó! Nem is értem miért kell kórházba menned, ott sem fogod többet érezni, ha igen akkor azért, mert már nagyobb! Na meg ugye ha egyszer látták uh-on, hogy szépen fejlődik, él és virul ezt a dokit simán pi..án rugnám! :evil: Én a helyedben kizárólag a méhszájra koncentrálnék, hogy ne nyílj tovább, az ellen tudsz tenni, de hogy mindig érezd, nem! A baba pedig tudja a dolgát! :wink: Nézték uh-gal a méhszájat? Én mikor 12 hetes uh-on voltam csak az érdekelt, hogy él-e, meg van-e mindene, utána kértem a dokit, hogy a méhszájjal foglalkozzon! Csak azt tudom befolyásolni és nálunk ez az igazi baj!

Kata!

Én is híztam már 5 kilót, de most lement 1! Szerencsére a dokim nem foglalkozik a súlyommal, jobban érdekli, hogy ezt a terhességet elvigyük minimum a 28. hétig! Na meg könyörgöm, hogy a fenébe ne hízna a hátsóm mikor egész nap punnyadok és persze eszek! A védőnő már jobban aggódik, de lesz@rom, ő nem ismeri annyira az előzményeket, nem látja át annyira, hogy mekkora a tét és persze nincs is a helyzetmagaslatán, mikor nekem kell elmagyaráznom, hogy az Utro mi is pontosan! :shock:

Lányok!

Kérlek gondoljatok ránk holnap!

Kép

Kép
gröni
 
 


szia gröni :lol:

De jó hogy végre írtál :lol:

Hogy vagy? Mi lessz holnap?

szerintem se kell aggódni annira a kilók miatt :roll: nekem is feljött már 6 :roll: de hát én sem dolgozom, szóval perze hogy így könnyebben hízunk :roll:
Az a lényeg, hogy a baba rendben a legyen :lol:
minden többi csak másodlagos

Vigyázzatok magatokra! Aztán írj ám süröbben :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Ancsa...jó volt ez a névtervező! :lol: Valószínűleg mi a Norbert névnél maradunk! :lol: Az a férjem 2. neve, és ő ugysem használja :wink:
Jól vagy? Nem fáj a hasad?

Voltam a dokinál, a kórházban ügyelt. Megnézte a méhszájat, szerencsére nem romlott az állapota :lol: De továbbra is kímélnem kell magam!
Vett kenetet is, ami 4-5 nap mulva lesz meg!
Olyan rendes volt, hogy ő vette le a vért, így nem kellett a laborban várakoznom. De megszívtam, mert ő kevert cukros innit, a citrom meg kinnt maradt az apunál a váróban :? Így simán kellett lehajtanom azt a szart! Fúúúj, de rosz volt, aztán 2 óra mulva levette a következő adag vért és jöttünk haza!
Remélem jó lesz az eredményem!
Na nekem is lement egy kiló, mióta zöldséget és gyümit eszem vacsorára! De a doki mondta hogy azért ne fogyjak, mert nem szabad éhezni, csak ne hízzak többet mint havi 1 kg, max 2 kg! :roll:
Nehéz dió! :D
Mindenkinek kellemes hétvégét! :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

Szerintem is jó a névtervező :lol:
Jobban vagyok, egyre kevesebbet fáj a pocim :lol:
Már csak az miatt izgulok, hogy nem mocorog a baba igazán :cry:
Esténként 9-10 óra között valami feszülést érzek, meg mintha belülről valami finoman szúrna.
De rugdosás az nincs :cry:

Ilyen korán néztek neked terheléses cukrot?
itt nálunk 24-25 hetesen néznek :wink:

Neked mocorog már minden nap?
neked is jó hétvégét!


Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa!

Nekem is csak 4-5 napja mocorog, inkább csak este és hajnalban érzem, még picike lehet!
Egy hét és neked is be aktivizálódik meglátod! :wink: :D
Örülök hogy jobban vagy! :D Sokat kell pihenni! Nekem is azt mondták.

Ja, engem is meglepett hogy most volt a cukorterheléses vizsgálat, de nem baj, legalább túl vagyok ezen is! :D
Már csak azon drukkolok, hogy jó legyen a hüvelykenet eredményem! :roll: Mikor kórházba kerültem jó volt......de aztán annyi bacis kismama volt ott, és félek hogy összeszedtem valamit a Wc-n :roll: :(
Nincs tünetem, de ki tudja...... :roll:

Minden jót, kívánom hogy jól megrugdossanak belülről, oké???! :wink: :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


KÖSZI :lol:VISZONT

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


KATA

Szerencsét hoztál nekem :lol:
Ugyhogy kívánj nekem minden estére ilyen rugi-bugikat :lol:

Képzeljétek, tegnap este 22-23 óra között rugdosott a kis pocaklakóm :lol: igaz, kicsiket és csak kb 1 percig de mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre 1 hét kimaradás után így bejelentkezett :lol: kicsit megnyugodtam én is :lol:
[/b]

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


kata :lol: :lol: :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Jól van mindenki??? :D

Ancsa? Rugdos??? :lol: Nekem is :lol: Mondjuk reggel nem nagyon éreztem, és be is volt keményedve a hasam, tök megijedtem, gyorsan be is vettem a panangint, azán még feküdtem kicsit, és most elmúlt. Már rugdosott is reggeli után! :lol:

Gröni..veletek mi van? Nem is írtál. Remélem minden oké :roll:

Szép napot! Kata

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


kata

sajna nem, Péntek óta semmi mocorgás megint :oops:
már lassan bedilizek az aggodalomtól :oops:
annyira más ez most mint az első 2 terhességem volt :cry: ugy parázok miatta :oops: :oops:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Szia!

Lehet csak nem figyeled eléggé!? Nyugi! Emlékszel, nekem is volt 4 nap hogy semmi nem volt! :roll: Tök aggódtam!
Külömben ma még én se éreztem :roll: , azt mondják hogy ők is megérzik ezt a viharos időt! :?
Várj még picit, pihenj sokat, igyál kakaót, lehet arra beindul! :wink:

Puszi!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

Bizti figyelem,fekve,kényekmesen lesem a hasamat és várok anagy pillanatokra :lol:
Olyan más ez a terhesség, mint az első 2 volt :roll: tök bevagyok szarva :oops:
Tegnap pl elugrottam ultahangra :roll: képes voltam kifizetni 7000 ft-ot, azért az 5 percért, hogy lássam a szívverését :roll:
Mondanom sem kell, olyan ócska volt az ultrahang, hogy a babyt is alig lehetett látni, a nemét meg aztán abszolút nem :cry: pedig mutogatta a popsiját,de hát az UH hibájából nem láttuk :oops:

Oda se megyek többet :twisted:

olyan pocsék napom van, úgy összevesztem a párommal is,hogy lehet el is költözik

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Jaaaj Ancsa, ne mondj ilyet........ :( mindenkinek van rossz napja. Mi mult héten voltunk úgy a párommal hogy le se szarta a fejem, mert olyan sok melója és problémája volt :? Én meg jó ingerült voltam....ráadásul most hogy nem szexelhetünk :roll: kezd olyan baráti vagy beöregedő lenni a kapcsolatunk! Remélem érted hogy értem? :oops: :roll: Szóval hiányzik a tűz meg az érzelmek...én meg lelkisebb is vagyok! :cry:
Biztos megbeszélitek Ti is! Gondolok rátok!

A baba miatt ne szorongj, akár milyen szar volt az az ultrahang a dokinak azt látni kell ha nem jók az éltefunkciók! Biztos mocorog ő csak piciket. :D Azt mondják az a gáz ha 21. hét után nem érzed egyszer sem :( akkor baj van!
Mikor jön vissza szabiról a doki akihez jársz?

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kata

Jövő héten már remélem lessz :roll:
Nem fogadott dokim, csak mindíg hozzá megyek, mert nagyon becsületesen végzi a munkáját :lol: Írtó rendes is :lol:
És képzeld NŐ :lol: :lol: :lol:

Kata,sajna nagy gáz van :cry: elég szar lessz így terhesen egyedül maradni 2 gyerekkel,itt a lakáskölcsön,a személyi kölcsön,meg a magas rezsi :oops:
Már arra is gondoltam kínomban,hogy bizti azért nem mocorog a baby,mert idegeskedek egyfolytában.
Az nem tesz jót neki....

Remélem te jól vagy!

Gröni már túl van a műtéten,remélem hamarosan jelentkezik hogy mi van vele

:roll:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Most találtam a neten, a mért adatok alapján kiszámítja a terhesség pontos korát.
Nézzétek meg

http://www.kismamablog.hu/egyeb/kiszamolo.html

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa!

Ilyen nagy baj lenne? :( Amúgy ő az apukája a másik kettőnek is??
Mert akkor ez nem egyszerű! Kell hogy legyen benne felelősségérzet, nem hagyhat csak úgy el? :evil: :shock:
Elmúlt a szerelem? Vagy van egy harmadik személy aki közbeszólt?
Nem akarok kíváncsiskodni, ne hargudj, csak próbállak megérteni, és őt megérteni! :roll:
Nagyon sajnálom bármi is okzta ezt az állapotot! De én akkor is azt mondom, hogy nem szabad hagyni elmenni, ha szereted. A gyerekek miatt sem!
S, valóban a baba megérzi ha baj van, vagy lelki gondjaid vannak :( Próbálj meg valahogy felülkerekedni ezen...a baba miatt és a másik kettő gyermeked miatt! Nekik Te vagy a támaszunk, neked meg ők az ÉLET ÉRTELME! Nem?
Bár tudnék segíteni, olyan rossz ilyenről hallani! :(

Kép
Kép
lovaszkata
 
 



kata
igen,ő az apukája a másik 2 -nek is.
2 éve is elköltözött, nem valotta be,de szerintem volt valakije :roll:
aztán meg visszajött, azt hittem, megváltozott-e téren, mert a szavát adta és ugy is látszott eddig,h minden rendben van :roll:
a 3. babát is igazából ő akarta nagyon előszőr.
de mióta babát várok, megint megváltozott és sajnos rossz irányba
:cry:
szerintem érzi, hogy 1 nő 2 babával és terhesen mennyire kiszolgáltatott is valójában, és ezért érzi magát fölényben :roll:
bocs, de én undorítónak tartom, ha valaki kihasználja a másik gyengeségét :wink:
mert ugye, terhesen hova is mehetnék el most dolgozni?pláne h veszélyeztetett terhes vagyok.
persze,dolgoztam,kapok táppénzt, de hát az kevés a megélhetéshez és a rezsi csekkekhez :roll:
szerintem valami 3. személy lehet a dologban,mert amikor anno is flörtölt egy nővel, akkor is pont így viselkedett.
akkor is letagadta,és most is tagad :roll:
de nem akarlak traktálni a gondjaimmal :lol: bocsi

vigyázzatok magatokra!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok. tegnap azt mondta a dokim, hogy rövid a méhnyakam és lehet, hogy jövö hónapban operálni kell /már múlt hónapban sem tetszett neki/. irt fel magne b6-ot.
Tud valaki erröl az operációról valamit?mert én nagyon meg vagyok töle ilyedve, pedig lehet, hogy nem is olyan veszélyes.?
timirosicka
Külföld
 
 


timirosicka

nekem is nyitva van a méhszájam C:2100 as jelenleg :cry:
én fekvésre vagyok ítélve, és naponta 4X2 Panangint kell szednem

te mennyire vagy nyitva?
most hány hetes terhes vagy?
milyen gyógyszereket szedsz?

Igen, gröni-it éppen most műtötték meg, jelenleg szigorúan feküdnie kell.
Ő majd biztosan többet tud mesélni neked erről, hogy ez a műtét hogyan is van.

Jó babavárást kívánok neked. :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


ancsa 2727

nekem úgy irták a papiromba, hogy müködöképes hosszúsága a méhnyaknak 35mm.
most vagyok a 20.hétben
csak Magne b6-ot irt ki és nekem nem mondta, hogy feküdnöm kell.
timirosicka
Külföld
 
 


nekem ez furcsa,mivel mifelénk a kismamákat ilyen problémával fektetik, vagyis javasolják a fekvést.
a Magne b6 ugyanolyan jó, mint a Panangin

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


ancsa 2727

pedig az orvosom a föorvos a kórházban/szlovákia/.
néha vannak max.fél perces görcseim. sokszor ha a kezem a hasamra teszem érzem, hogy pár másodpercre megkeményedik, aztán elenged.de fájni nem fáj.csak olyan rossz érzés fog el ilyenkor.nálad is ez a helyzet?
timirosicka
Külföld
 
 


igen, nekem is szokott keményedni a pocim :cry:
éppen ezért,meg a nyitott méhszáj miatt kell még a gyógyszerek mellé feküdnöm is :cry:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Timi!

A műtét önmagában egy egyszerű beavatkozás, elvileg nem veszélyes, de mint tudjuk minden altatásnak, műtétnek van kockázata! Nekem jól sült el, de volt egy pillanat, míg veszélyben volt a baba! De ehhez tudnod kell, hogy én mindenre így reagálok, nem vagyok egyszerű eset! Pénteken mentem, vasárnap reggel már itthon is voltam! Azt viszont tudnod kell, hogy ez a műtét csak akkor hatásos, ha megelőzés célzata van, ha már nagy a baj és akkor varrnak, akkor kb 4 hétig bírja a fonal! Tehát jobb minél előbb túlesni rajta, akkor végig kihordható a baba! Nekem azt mondta a dokim, hogy minimum 2 hét szigorú ágynyugalom, utána lehet rövidebb sétákat tenni! Viszont ez megint én vagyok, sajnos van előzménye, mert tavaly a 19. héten úgy nyíltam ki, hogy nem vettem észre és már nem tudták megmenteni a babát! Most 3100-as méhszájjal műtöttek, ha betartok mindent amit javasolt a doki, akkor van esélye, hogy eljutunk a 28. hétig! De ez megint az én esetem, mert tovább egy terhességem sem tartott sajnos! Tehát a 28. hétig biztos, hogy tágul a méhem, a tovább az kérdőjel! Remélem nem ijesztettelek el, de nekem is az volt a jó, hogy tudtam a negatív és pozitív oldalát is a műtétnek! Sok lánynak volt már itt a béneten ilyen műtétje, de senkinél nem volt még ebből baj vagy komplikáció, nálam is csak az esély volt meg a bajra, de jó kezekben voltam és odafentről is vigyáztak ránk! A magneb6 extra az jó, a sima olyan, mint halottnak a csók! Én magnesii citricit szedek és magneb6 extrát, a kettő kombinációja tökéletes, önmagában nekem egyik sem ér semmit! Ha így szedem semmi keményedés, szúrkám nincs, pedig műtét után vagyok és eddig nekem minden terhességnél volt panasz, most nincs! Túladagolni nem tudod! Műtét után 16.000mg színtiszta magnézium folyt le, ha nem lett tőle bajom, akkor attól sem lesz amit itthon szedek! A fekvés nagyon fontos! Nem elég az, hogy leülsz, mert a méhszájad attól még terhelve van! Drukkolok, hogy minden simán menjen! :wink:

Kép

Kép
gröni
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: