beszoktatást elkezdtük hétfőn, nagyon jól megy, jó érzi magát, bölcsis nénik nagyon aranyosak, türelmesek. Másik csoport bölcsis néniét már hallottam kiabálni a gyerekkel, pedig semmi olyat nem csinált, örülök hogy nem ő lett a bölcsis nénink. Hétfőn kedden még nem mentem ki a szobából, akkor 10-12-ig voltunk, ebéd nem nagyon kellett neki, csak 4-5 kanállal evett. Karalábő főzelék volt, és céklafőzelék. Szerdán már 9-re mentünk, és kimentem 20 percre, kicsit sírt, de pikk-pakk abbahagyta hálistennek, ebédre zöldbabfőzelék nagyrészét megette

Ma is 9-re mentünk, fél 10 után kimentünk az udvarra, és háromnegyedkor köszöntem el, adtam puszit, mondtam mindjárt jövök, először nem is kart elköszönni el volt foglalva a labdával, mikormentem az ajtóhoz, akkor kapcsolt, ici pici nyafi volt, de aztán Ági néni ment vele labdázni, és nem volt sírás. Fél 12-re kellett visszamennem, hogy ha nem tudja ő etetni, akkor én ebédeltessem, de nagyon szépen evett bölcsis nénivel, vadas volt krumplival, háromnegyedéd megette. NAgyon büszke vagyok rá, jó kisfiú volt

kocsiban elaludt hazafele, de sikerült visszaalttni ágyikóban, most szunya van. Holnap ha korán kel, akkor már 8-ra bemegyünk. Jövőhét hétfőn nem viszem, mert anyu vasárnap jön haza, és itthon marad, hogy unokázhasson. Aztán majd valamelyik nap megpróbáljuk már az ottalvást bölcsiben.
Amúgy még kicsit taknyosak vagyunk mindketten.
Kata
jaj szegénykéim, jobbulást nektek, mi is mi egyszerre betegeskedtünk Mátéval, a hányás fosás is egy napon jött ránk, csak nekem pár órával később
utólag boldog névnapot
Szezso
nektek is jobbulást. Amikor apa szabin volt, akkor egyet sem aludt napközben, vagy kettő helyett egyet? Úristen nagyon sokat ébred éjjel, hogy bírod?
Szilcsi
esti elalvás akkor elég macerás, nekünk változó, (naapközben is) van amikor 5 perc alatt elalszik, de van hogy fél óra, max egy óra. Általában végig szunya, ma mondjuk felébredt hajnalban egyszer, sok pisi volt, pizsicsere is kellett, ilyen még nem volt.
NA kiváncsi vagyok gyorsan megszokja e az ovit, az új társaságot, esetleg új bacikat is
MÁté is eléggé váloagatós, nem olyan mindenevő mint az anyja
Bettike
fránya pénz, én is maitt megyek vissza, olyan szívesen maradnék még pedig. Én január 4-én kezdek, decemberben vagyok szabin.
jobbulást Máténak.
Boni
ti hogy vagytok?
Babim
mi újság, hogy viseli a picúrés te hogy nincs cicizés?