A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » ***Babaproject 2007***


Na itt esik, még jó, hogy túl vagyunk a piacon meg a játszótéren.
Manó alszik, vasalnom kéne!
Vendég
 


Krisz: Nem, én tényleg örülök, hogy ellenpéldát is olvashattam. :lol:

Én almalevet iszom, amit azelőtt utáltam (100%) És tejet este, amit szintén nem nagyon ittam....De savra nagyon jó. Más változás nálam sincs. Nagyon sok dologtól undorodom viszont, ennek se szeri, se száma, sorolni is hosszú lenne. Még én sem tudom, mert a lista napról napra változik.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


[quote="jaimee"]P írta:jaimeeöttye: Csak a magam nevében beszélhetek...A mi történetünk azért lett erősen programozott, mert már 27 elmúltam, mire találkoztam az életem értelmével. Aztán eltelt egy év, mire lakást vettünk, aztán újabb kettő, mire olyat tudtunk venni, amibe már gyereket is lehet vinni. És persze a kapcsolatnak is érnie kell. Szóval mire az Uram rábólintott, hogy jöhet a baba, én már úgy rá voltam kattanva a témára, mint egy megszállott. Aztán nem jött, nem jött, dokiváltás ide-oda, HSG, idegbaj és végül 4 + teszt.

Bocs, akit untattam. :oops:


Én jövőre leszek 30... 2 éve vagyunk együtt..sajnos még csak albi..és elég nehezen lesz saját lakás..de tovább nem bírok..és nem is akarok várni..Valahogyan csak lesz... Ha a pénzre várnék...lennék vagy 40 éves.. :( Sajnos ez járt nekünk..de mindenesetre totálisan megértelek... és nagyon gratulálok, hogy összejött....Komolyan...
:!:
Vendég
 

 
 

Pöttye: Ó, fiatal kis pipi vagy még. :lol: :lol:

Én is szültem volna aliba, az Uram ragaszkodott a normális körülmények kivárásához.

Jaj, jut eszembe, kitalálta az okos (Az Uram), hogy legyen a gyerek neve Ádám. Mondtam neki, hogy azt nem lehet, mert
1. Karácsonyra vagyok kiírva, oké, hogy hamarabb jöhet, de vegyük ezt alapul = Szülinap
2. Ott a karácsonyi ünnepek
3. Szenteste=Névnap.

Szegény gyerek soha nem bocsátja meg, hogy mind a 3 nagy ajándékos ünnep pár héten-napon belül van. :lol: :lol: :lol:

Tibor lesz, oszt kész! :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Nóri zaklatójának:
Kép

Van egy barinőm,20 hetes kismami,fia lesz,és kívánja a kekszet (ellenpélda)

Megjöttünk a dokitól...gyakorlatilag végig röhögte a gyerek a doki bácsinkkal a vizsgálatot,de legalább ő gyermek barát,péntekre is adott igazolást Daninak.Sztem azért,mert nem vagyunj gyakori vendégek (kop-kop-kop),és ezért úgy gondolta,pihenjen az a gyerek :wink:
vedresandi
 
 


Jaimee:csak keményen! :lol: :lol: :lol:
Amúgy nagyon igazad van!
Kép
Vendég
 


Jaimme! Sajna nálunk is nagyon egybe vannak az ünnepek Manónak: nov. 17. névnap, dec. 1 szülinap, dec. 6. Mikulás, és karácsony
Vendég
 


Jaimee!
Szeptember 9. Ádám névnap! ;) A ZUram is Ádám!
szilbee
 
 


Köszi Andi!
Úgy vagyok vele, hogy kár az ilyen emberbe a golyó...ugyanannyit kapnék érte, mint egy rendes emberért. :wink:
Jó pihit Daninak!
Kép
Vendég
 


Na megerőszakoltam magam és vasalok egy kicsit, de a fél szemem rajtatok!

Hanna! Válaszoltam a prividre!
Vendég
 


Szilbee: :shock: :shock: Hmmm....Köszi. Azt hittem Ádám/Éva a fő névnap.... Ha megmondom Tibinek, asszem eldőlt a baba neve. Bár nem döntünk a szülőágyig...És tévedhetek is, lány is lehet.

Nóri: Igaz. :lol: :lol: Mármint, hogy kár belé a golyó.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee!
Ez a naptárban is benne van.
Mi Leventének kénytelenek voltunk febr. 13-t választani névnapnak, ami csak a katolikus naptárban szerepel (pedig nem vagyunk hívők :oops: , de mamám nagyon örült neki :lol: ), mert az volt a legtávolabb a júli 26-tól. A másik két lehetőség júniusban vagy júliusban lett volna.
Addig még egyébként mjad meglátjátok. A lényeg, hogy egyikőtöknek se legyen ellenérzése a névvel kapcslatban.
szilbee
 
 


[quote="jaimee"]P írta:jaimeeöttye: Ó, fiatal kis pipi vagy még. :lol: :lol:

Én is szültem volna aliba, az Uram ragaszkodott a normális körülmények kivárásához.


Fiatal?! :shock: Relatív:) De azért köszönöm... Én hihetetlenkedek , hoyg lassan 3-sal kezdődik... Olyan gyorsan elteltek a 20-as évek... :(
Vendég
 


Pöttye! Ne is mondd, én most leszek 2-3 nap múlva 28 és aztán hipp-hopp 30.
Vendég
 


Pötty: Én mindig arra gondolom, hogy lesz még rosszabb. Ha 40, 50, 60 lesz az ember....Ilyenkor jó későn érő típusnak lenni. :lol:

De mire a 30-at betöltöd, anyuka leszel. :wink:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


gondolom=gondolok :roll:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Krisz: Te pedig egyenesen Csibe vagy. És akkor Babszi és Panda még nincs is itt. Ők még a tojásban vannak. :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimme:te hogy vetted észre, hogy babó van?Az elmaradt mensiből vagy éreztél ,mást???
Kép
Vendég
 


sziasztok! megjött a vén nyanya...
Üdv akit még nem ismerek!

nálam semmi extra, csak szokás szerint haza akarok menni
van valami jó hír?

Kismamik?

Kép
mercure
 
 


[quote="jaimee"]K írta:jaimeerisz: Te pedig egyenesen Csibe vagy. És akkor Babszi és Panda még nincs is itt. Ők még a tojásban vannak. :lol:

Vagy ahogy nálunk tartja a mondás.. a tojáshéj a fenekükön van.. :)

Jaimee... bárcsak igazad lenne... de akkor még csak kismama leszek..ha leszek..mert februárban van a bizonyos nap..és ha most sikerülne is... akkor is csak márciusra érkezne meg... :) Micsoda számolgatások... kész téboly:)))
Vendég
 


[quote="jaimee"]K írta:jaimeerisz: Te pedig egyenesen Csibe vagy. És akkor Babszi és Panda még nincs is itt. Ők még a tojásban vannak. :lol:

Vagy ahogy nálunk tartja a mondás.. a tojáshéj a fenekükön van.. :)

Jaimee... bárcsak igazad lenne... de akkor még csak kismama leszek..ha leszek..mert februárban van a bizonyos nap..és ha most sikerülne is... akkor is csak márciusra érkezne meg... :) Micsoda számolgatások... kész téboly:)))
Vendég
 


Nóri: Ó, annál én megszállottabb voltam, hogy megvárjam a mensi végét. Röviden: az átlag dpo-m, amikor fenn van a hőm, az 13-14. nap. A 16. napon mertem tesztelni. Illetve teszteltem én már a 14. is, de beleejtettem a tesztet a mintába, így az nem volt értékelhető. :oops: Csütörtöktől elég fáradt voltam, a hétvégét átaludtam szinte és reggelente émelyegtem. Hétfő délután nem bírtam tovább és itt az irodai budi sötétjében teszteltem.

Ja, de hogy ne legyen olyan egyszerű az életem, a teszt előtt két héten át olyan premens voltam, hogy volt idő, amikor biztos voltam benne, hogy perceken belül megjön...

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee::lol:
Én sosem hőmérőztem...és nem is akarok.Húúú ettől most biztos unszipmi lettem.... :oops:
Barátnőm mesélt a nagyanyjáról egy jó kis sztorit:egy nap megkérte az anyukáját, hogy vigye már el dokihoz a szomszéd faluba, mert állandóan pukkantania kell, de nem jön semmi, csak mozog a bele...na a dokinál kiderült, hogy 4 hónapos terhes és már mozog a "későbbi nagymami".Na ennyit a számolgatásról meg méregetésről.... :lol: :lol: :lol:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Melóznom kellett. :D
Csak beqqcskáltaam.

Este jövök.
hanna30
 
 


Nóri: EZ nem a hőmérős topik, én sem ott vagyok, úgyhogy nem lettél ettől unszimpi. :lol: Mindenkinek megvan a maga "kapaszkodója", nekem a hőmérő volt, 3 cikluson keresztül ez nem volt különösebben fárasztó.

Elvileg abból a célból is hőmérőztem, hogy kiderüljön, mikor van pé, de pont a babás ciklusban már túl voltam 3 nappal a pé-n, mire rájöttem, hogy mikor is volt... Úgyhogy erre jobb a 48 óránkénti kekx. :lol:

Hát igen, sokaknak nem kell semmi számolgatni, mérni, tesztelni.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee:Én mikroszkópozok, de Andinak igaza van, nem lehet ez a kütyü a végtelenségig a "legjobb barátom"... Úgy döntöttem, még egy hónapot nézek vele, aztán tojcsiból fogom tudni a pé-met.És még lehet, hogy bevetek egy LH tesztet.Vágyom a kétcsíkosra... :lol:
Aztán csak a keksz marad.Oszt lesz ami lesz. :lol:
Kép
Vendég
 


Szia Druszám!
Jól vagy??? :wink:
Én sem beszélnék a koromról,16 án harmincsok :lol:
vedresandi
 
 


Nóri: Kívánom, hogy minél előbb sikerüljön az a kétcsíkos! :wink:

Mercure: Most látom: nyanya????? :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Nóri!
Igen, én is mérlegképes vagyok. Te is?

Én is nemsokára bővíteni fogom a 30-asok táborát. :wink:

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Én két hét múlva már szinte a 40-hez leszek közelebb :wink: :lol: :lol: :lol:
vedresandi
 
 


Andi!
Holnap akkor te is otthon maradsz Danival pihenni? Te nem kaptál igazolást?

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Chris:nem,nekem 10kor jelenésem van az új filmmel kapcsolatban (9 és fél randi).Pont ma olvastam róla az újságokban:))
Dani egyedül itthon marad.Sztem holnapra végképp kutya baja sem lesz :wink:
vedresandi
 
 


SziaGyabi!!!!!!!!!!!!!
vedresandi
 
 


Szzzzzzzzzzzzzzzzziaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Pöttye:Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Este még leszek , most megyek növesztem bojler testem!!!!!! Kép

Kép
Kép
gyablonka
 
 


Gyabi:te lehet hogy ne számolod a napokat,de én igen,hogy mióta nem láttalak!!!
Miajóistenvanveled!!????
vedresandi
 
 


Hali!

Jó estét Mindenkinek!
hanna30
 
 


Mindenki alszik???
hanna30
 
 


Szia Hanna!
Vége a dolgos csütörtöknek??? :wink:
vedresandi
 
 


Szeva Andi!

Igen. Nekem még nincs gyerek, nem tudok lógni. :lol:
hanna30
 
 


Babszikának!!!!
Kép
hanna30
 
 


Hanna: ami késik,nem múlik....de tudod,én itthonról is tudok dolgozni :wink: ergo: megoldottam itthonról.Holnap már megyek.
vedresandi
 
 


Ezzel én is így vagyok.
hanna30
 
 


Jó estét!

Esküszöm végig olvastalak Titeke, de mire ide értem, már szinte elfelejtettem, hogy kinek mit akartam írni!

Pöttye: üdvözlet közöttünk!! Mielőbbi babásodást!! :D

Jaimee: jó volt ez a birkaszagos comment :lol: :lol: Az almalevet liter számra tudom inni, szóval társak vagyunk :D

Betsy: nagyon örülök a sok jó hírnek!!Picike mit csinált a pocakodban? Kár, hogy nincs képed Róla....

Andi: az új filmel kapcsolatban mit kell csinálnod?

Chris: csak így tovább! Jó, hogy már a B tételeket lenyomtad!

Hanna: 6 kg? Nem vagy semmi... Mindjárt el fogsz fogyni....

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Sziasztok Lányok!

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Haza értünk a tervezőtől. Kifizettük. Vasárnapra megcsinálja a költségvetést, jövő hét elején mehetünk a kivitelezőkhöz, és a bankba. Húúú de jóóó! Így is kevés az időm... :?

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Sziasztok!

Hanna!
Ez nem semmi!!! Annyira gyönyörű!!! A mi gyerekünk sajna már csak a képeken ilyen kis gyűrt... :cry: Már olyan nagy!

Kicsit hosszú napom volt és ráadásul most estére eltörött a mécses.... nem szeretném részletezni, bocsi.

babszika
 
 


Megyek, lefexem.

De előtte:
Pöttye! Kép

babszika
 
 


Gyablonka, csheni26, babszika... köszönöm az üdvözlést... Jó itt veletek:D
Itt egy újabb péntek.. Már látom, hogy a babanet sokat fog segíteni üres perceimben:)))
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: