A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » ..."ma megint megjött"...


Doris!

Megkaptam emilt es nagyon örültem neki, az a jó hogy hosszú! Hamarosan válaszolok.

Lányok !

ma non-stop dolgoznom kellett, csak most tudtam bekukkantani, ez volt ám a nagy büntetés számomra.

Voltam tornán. Nagyon jól hangzott amit Tóth Livia elmondott. Egy kicsit bezsélt a táplálkozásról is, azzal is javítható a teherbeesés esélye (savas-lugos ételek) a torna számomra könnyû, nem megerõltetõ, és ha használna is nagyon boldog lennék.
Ma megyek haza és megcsinálom. heti 2-szer fél óra. általában olyan mozdulatok vannak benne amik vagy egy kis alhasi izommunkát, vagy nyújtó jellegû mozgást (szintén a has táján) igényelnek, pl. a letapadt petevezetékek fellazítására. de van ovulációhiány illetve hormonproblémák kezelésére szolgáló mozdulatsor is. mondjuk én már elméletileg rendben vagyok csak közben mégsem esem teherbe.
legközelebb 2 hét múlva lesz. jelentkezzetek be Tóth Líviánál 1-262 4057 ha érdekel benneteket, de az 1-es kötetet nem kell megvennetek, mert elkezdtem fénymásolni és azt majd körbeadhatjátok.
Marcsi
 


MJ! a kettes kötet mirõl szól? azt nem vettem meg, mert remélem le tudom tõled fénymásolni.

remélem holnap több idõm lesz hogy virtuálisan veletk töltsem.

Doris, Orsoly: nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz híreitek vannak.

Fércegér: üdvözöllek nálunk!

Kamilla! Nem baj hogy bejelentkeztél a BMC-be, ha ez megnyugtat jól tetted.

Marcsi
marcsi
 


Lányok,
Tanácsot kérek.
Mikorra idözítsem az akciót? KépKépKép

Mondjuk az egyik nap az amikor az LH teszt pozitívat mutat. Az akció legyen az LH teszt pozitivitásának másnapján? vagy még egy nappal késöbb? (Az LH teszt 20-48 órát határoz meg a pé.-re). Ti hogy csináljátok?

Köszi,
Moni
mj
 

 
 

Szia Doris,
Azert nem tudok gyakrabban jonni, mert a melohelyrol netezek es eleg sokat vagyok ilyen-olyan ugybol kifolyolag tavol. (Ezen a heten szerdan es csutortokon pl. csapatepitesen leszek). Kulonben jol vagyunk. Epp most ovulalok, es egyfolytaban remenykedek, hatha......
Doris, kedves. Nem akarok beleszolni a dolgaidba. Tenyleg csak segiteni szeretnek. A dokidnak mindenkeppen meg kene a lapart csinalni 3 honap mulva. Utana viszont NE VARJ a termeszetes fogantatasra. Menj el rogton inszemre. A cisztak amiket az UH-on latsz szerintem csokolade cisztak, az endoval kapcsolatos dolog, nem PCO.

Marcsi,
Azt hiszem lemaradtam valamirol. Milyen tornan voltal? Noveli a terhesseg eselyeit? Ez engem is erdekelne (csak eppen a tornara nem tudok hazaugrani). Kulonben hogy vagy?

Moni,
Tenyleg jo lenne tudni pontosan mikor is kene akciozni. Mint mar emlitettem, szerintem a kepnaponkenti egyuttlet a legjobb. Aznap amikor pozitiv lesz a teszt es utana ket nappal. De ha a parodnak jo a sperma allomanya naponta is lehet. Mondjuk a pozitiv teszt utan 4 napig.

Cipomama
Cipomama
 


Fércegér, üdv köreinkben. Kívánom neked, hogy ne kelljen sokáig itt lenned.

Kamilla, ha fáj a vizsgálat, az nem jó. Attól lehet fájdalmas, ha görcsölsz, félsz. Persze én azért hagytam ott az elsõ dokimat, mert utána néhány napig fájt a pocakot. A mostani dokimnál ez soha nem fordult elõ.

Doris, a PCO az a petefészkedet jelenti. Uh alkalmával megmérik hogy mekkora. Pl. PCO jobb: 18mm x 35mm, és a balt is. Nekem csak az egyiket látta jól a doki, a másikat nem, mert tele volt a hójagom, és takarta. Ezért is fájt nekem néhányszor. Meg izgultam is, mert még soha nem csinálták. Azt hiszem te kérdezted ezeket, ha nem bocsi. Örültem az eredémnyeknek, hiszen két petesejtet láttunk, meg 5,5 mm-es volt az nyálkahártya (a múltkor félidõben 2,2 volt!) Mindez a 6. napon! Ez még jócskán hízhat a 12.-14. napig.

Orsoly, sajnálom a rokonodat. Biztosan nagyon szomorúak.

Nagyon rossz kedvem van, talán a tavaszi fáradtság, vagy nem tom mi. Olyan sírhatnékom van. Szerdáig no action, és utálom! Csötörtök óta semmi, csak kerülgetjük egymást a saját lakásunkban. Nem merünk összeölelkezni, pusziszkodni, hátha nem tudjuk abbahagyni.

Jobb napot, mint az enyém

Lora
Lora
 


Marcsi!
Milyen kemhatasu etelek novelik a termekenyseget es mi altal?

kamilla
kamilla
 


Kamilla! Átküldtem a címedre a masször elérhetõségét. Remélem, neked is beválik majd.
Sien! Nekem ilyen nincs a Bromo mellett, inkább már elõtte is néhány napig van egy egész enyhe vérzés. Szerintem feltétlenül beszélj a dokiddal. Nem akarlak megijeszteni, lehet akármilyen jelentéktelen dolog is, de jobb a biztosat tudni.Egyébként úgy tudom, hogy a terhességnek is lehet ilyen jele, nem?
Fércegér! Közülünk sokan gyötrödtek hasonló gondokkal, de lehet, hogy neked hamarabb rendezõdik.
Én egyébként holnap megyek vérvételre, hogy kiderüljön, 3 hónapos gyógyszerszedésre lement-a a prolaktinom. Egyébként a hétvégén baromira el voltam keseredve: amióta babát szeretnénk, annyira odafigyelek magamra, mindenre vigyázok (talán túlságosan is).Mégis többször járok orvoshoz, mint idáig összesen. Most például életemben elõször hólyaghurutom van, baromira fáj, kaptam egy csomó antibiotikumot, de félek, hogy az meg melegágya lesz majd a gombának. Úgyhogy jól kivagyok, nem is terhellek titeket tovább a depimmel.
Csók
Másikviki
másikviki (m&aacut
 


Kedves Lányok!
Hosszú leveléet írtam az Erazmusz topicba.
Nagyon lassan mozog a gépem, alig tudtam utána ide belépni, hogy ezt leírjam.
Krisztinka, Ancsi! Bár csak az utólsó napi írásaitokat tudtam most elolvasni, de nagy örömmel látom, hogy sikerült! Õszinte szívbõl gratulálok! Ancsi- végül nem történt meg az MR vizsgálat? Remélem, esetedben nem lesz igazam, hogy alacsony a progeszteron. Azért én szedetnék Duphastont. Örülök, hogy Krisztinka ilyen ügyesen kibékült a férjével.
Mindenkit szeretettel üdvözlök
Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


A PCO nem a petefészket jelenti! PCO= polycystás ovarium= sok kis ciszta a petefészekben.
Üdv. Erazmusz
Erazmusz (erazmusz)
 


LányokKép
Szép jó reggelt MindenkinekKép
OrsolyKépCipomamaKépLoraKép
A leletemen az alábbiak olvashatók:...... Bal 33x27mm-es PCO-os, jobb 31x18 mm-es PCO-os petefészkek... A szöveg kézzel íródott ezért elsõ olvasatra nehezen volt kivehetõ az PCO utáni s betû. Hogy ez most nehezíti-e a dolgot vagy sem nem tudom, de nincs mit tenni velük.
CipómamaKép
Örülök, hogy jól vagy és esetleg reménykeltõ a helyzetedKép Nagyon drukkolokKép Nyugi, a Te szervezeted most "aktívabb" a babásodást tekintve persze az a rohadt endo bekavarhat de ne izgulj!Kép Mit mond a doki? Meddig próbálkozzatok? Cipócskát külön is pusszantomKépKépA dokimra 3 hónap múlva mindenképp rákérdezek.
ErazmuszKép
Olyan jó, hogy jelentkeztél! A másik topicban még nem olvastam a leveled de lények, hogy rendben vagyKép Köszönöm az infot.
Talis lányokKép
Ma küldök próbaként egy e-mailt NektekKép Légyszi jelezzen aki nem kapja meg de csak 10 után.
AliceKép
Nincs meg az e-mail címed!Kép

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok Kép
Annyira aranyosak vagytok Lányok, még a könnyem is kipottyant (örömömben), ahogy olvastam üdvözlõ soraitokat Kép Kép
mj Kép
Köszi, hogy feltettél a listára. Ki fogom ebben a ciklusban próbálni az LH tesztet, hátha bejön. Egyébként is, ahogy számolgattam, Valentin nap körül lesz az ovim, azt hiszem elutazunk párocskámmal arra a hétvégére, itthon hagyjuk a hétköznapok gondját-baját és csak egymásra figyelünk.Kép Kép Mindkettõnkre ráfér.
Úúúúúúgy szeretnék egy Valentin napi babácskát!!!!
Doris Kép
Én pedig azt kívánom Neked, hogy minél hamarabb sikerüljön elmulasztani az endo-dat és legyen egy gyönyörû, egészséges babácskád!
Orsolynak igaza van, a PCO: policisztás ovárium szindróma. Viszont nem mindenki PCO-s, akinek több cisztája van. Elek Csaba azt írja a könyvében, hogy PCO-ról csak akkor beszélhetünk, ha: 1. mindkét petefészek szimmetrikusan érintett 2. a petefészkekben legalább 8-10 db és 8-10 mm átmérõjû tömlõ látható 3. a ciszták a petefészkek szélein (perifériásan) helyezkednek el. A legjellemzõbb hormonális eltérés a fokozott androgéntermelés, FSH alacsony, LH folyamatosan magas.
Azt írja még, hogy PCO esetén csak a fogamzás nehezített, de a terhességek prognózisa jó.Kép
(Most látom, hogy ezt már Erazmusz is leírta)
Orsoly Kép
Igazad van, fõ az optimizmus.Kép Ezzel a talpmasszázzsal bogarat ültettél a fülembe. Nem tudsz valami jó kis könyvet ebben a témában? Vagy weboldalt?
AncsiKép
Jó, hogy bekerültem a Nagy Csapatba!
Már én sem értem, hogy bírtam Nélkületek!Kép Kép
Kívánok Neked szép kismamaságot!Kép
EniKép
Ha a dokid fokozatosan emeli a closty adagot, kicsi a valószínûsége a cisztának.
EdiKép
Csak 1 ciklusnappal jársz elõttem, remélem, ciklus végén együtt izgulhatunk. Kép Te mire szedsz Oradexont?
Edina Kép
Gratulálok a babócához! Ugyanazon a napon (és u.a. a ciklusnapon) teszteltem mikor Te, csak nekem sajna egycsíkos lett. Pedig úgy reménykedtem már a 37 napon..
Remélem nemsokára követlek!Kép
Én is kíváncsi lennék a hõgörbédre!
Marcsi Kép
Milyen ételeket kell (ajánlott) enni, hogy mielõbb lehessen pocaklakó? Van olyan, amit egyáltalán nem szabad? Sajna imádom a csokit..
Lora Kép
Ne légy szomorú. Olyan szépen süt a nap...és mindjárt szerda van...Kép Kép
Másikviki Kép
Próbálj meg lazítani Kép Jön a tavasz és a babócák "vidám pocakokat" keresnek...Kép Kép
Most már eldugulok, mert dolgozni is kéne.
Szép napot Mindenkinek Kép Kép Kép
fércegér
fércegér
 
 


FércegérKép
Köszi az infokat a PCO-val kapcsolatban. Mostanra már kezd letisztúlni a képKép Ahogy nézem nekem csupa olyan "bajom" van, melyektõl nehezített a teherbe esés... Szívesen hanyagolnám legalább az egyik "akadályt"Kép

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok lányok!
Olvasgattalak már itt több alkalommal Titeket, hasonló próbálkozásainkból kifolyólag.
Most is csak azért léptem olvasóból írogatóba, hogy másikvikinek segítsek, ha tudok.
másikviki!
Mi is a Sote Aro-ra járunk, nagyon a kezdetek kezdetén. De szívesen segítek neked, e-mailben ha bármi érdekel. Azért inkább e-mailben, mert ritkán jutok csak el ide, hogy végigkövessem a napi terméseiteket!
tavasziszel@hotmail.com
ezen a címen elérsz!
És sok sikert, kitartást mindenkinek!
barilla
barilla
 


Talis LányokKép
E-mail ment. Szóljatok ha nem kaptátok megKép

Puszi:Doris
doris
 
 


Sziasztok Lányok!KépKépKép
Olyan szép ez a reggel.

Lora
Ha a doki PCO-t látott és mondott akkor tisztázd vele, mert az nem a petefészked.

ÚÚÚÚÚÚÚÚGy örülök, hogy E jelentkezett. Remélem valami jót írt a topikjába. Na majd elolvasom.

Doris KépKépKép
Harcolj a laparért. El kellene dönteni mid van PCO vagy Endo vagy mindkettö? Látod krisztinkának is szitává "lyuggatta" Fábián doki a petefészkeit (Laparoszkópia+lézeres kezelés)és rögtön babás is lett!

Itt a mai lista.

Kisvuk 4c 60 cn Svájc 27 év
Doris 10c 49 cn Budapest 29 év
Újpocok 8c 46 cn Budapest 33 év
Gabó 31c 44 cn Miskolc 27 év
Mamacs 13c 28 cn Budapest 24 év
Melinda 6c 27 cn N-o. 26 év
Monchy 7c 26 cn Budakeszi 32 év
Sugár 4c 24 cn Salgótarján 23 év
Andi 4c 24 cn Székesfehérvár 28 év
Edus 4c 23 cn Svajc 25 év
Kamilla 4c 21 cn Budapest 26 év
Cipomama 4c 20 cn Los Angeles 35 év
Éva 33c 18 cn Nyíregyháza 26 év
Indigo 3c 17 cn Budapest 25 év
Orsoly 2c 14 cn Nagytarcsa 27 év
Moni 9c 13 cn Törökbálint 28 év
Marcsi 4c 12 cn Budapest 27 év
Lora 16c 11 cn Várpalota 25 év
Szami 12c 9 cn Budapest 30 év
Klari 9c 8 cn Budapest 31 év
Sien 17c 5 cn Budapest 29 év
Edi 11c 5 cn Maglód 33 év
Timea 3c 5 cn Miskolc 29 év
Fércegér 5c 4 cn Dunaújváros 27 év
Edelweiss 10 c 3? cn Szeged 32 év

Üdv,
Moni
mj
 


Viki26Kép
Megtelt a postafiokod és visszajött a mail-emKép
MóniKép
Nekem sajnos mindkettõm van. Nem vagyok egy egyszerû eset de nem adom ám fel!!Kép Edelweiss nem a második napon van? Tegnap küldte az sms-t, hogy megjött Neki.

Puszi: Doris
doris
 
 


Doris,
Most láttam mit javasolt Erazmusz. Hát akkor rajta!Kép
Edelweiss azért van kérdöjellel, mert nem tudom melyik nap jött meg neki. Szombat, vasárnap, hétfö? Hiszen csak azt írta, hogy megjött neki! Azért kijavítom majd holnap. Eggyel kevesebbet írok neki.

ANcsi KépKépKép
Nem szeretnélek megijeszteni, de a helyedben AZONNAL elkezdeném szedni a progit!!!!! Én nem várnék jövö hétig! Inkább szedd mintsem gond legyen! Esetleg kérhetnél valakitöl akinek van felesleges gyogyija, vagy E-t hívd fel, hogy írjon fel neked vényre.

Pusszancs,
Moni
mj
 


Sziasztok lánykák!Kép

Látom le is kerültem a táblicskuból, de azért még idetartozónak érzem magam...fõleg a heti UH-s megerõsítésigKép
Remélem legalábbis, hogy a Szederke odabenn növöget és végre megkapom a "terhességi igazolványt"!Kép
Csütörtökön kiderül!

Ollllllyan csodálatos az idõ, süt a napKépKépKépKép

Edina!
Csak most tudtam visszaolvasni a péntek délelõtti termést és látom Te is....KépKépKépKép GRATULA!!!Kép Vigyázz Rá nagyonKép

Kedves Erazmusz!
A másik topicban is írtam Neked, de itt is írtál, ezért én is írokKép
Szóval, kicsit megrémültem attól, amit írtál, hogy alacsony a progim...a doki csak a csütörtöki UH után javasolja a Duphastont, ha bebizonyosodik, hogy fejlõdik a Babuci.
Remélem ezúttal nem késünkKép

Doriska!
Megyek megnézem a postaládikómatKép

pusszantás,
Ancsi
Ancsi
 


AncsiKép

En is szedem pedig nem is biztos,hogy ebben a honapban is alacsony,de mivel szinte mindig keves volt igy inkabb szedem.Nem tudom,hogy baj szarmazhat-e belole de en orvosi utasitasra kapom.
Nekem van otthon ha kell el tudom kuldeni futarral!!!!!

Doris

PCO-ban szamithatsz ram,barmit meselek szivesen.A legfontosabb pedig,hogy a mutet utani 3. honapban babas lettem!!!!!!!

pusssssz Krisztinka
kriszti
 


AncsikaKép
Ne ijedj meg nagyon, az nem tesz jótKép Kezd el szedni a bogyikatKép
MóniKép
Bocsi, pontatlanúl idéztem az SMS-t. Kösz, hogy javítodKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Sziasztok lányok!

Kivételesen ilyen hajnalban is itt vagyok Kép Látom, mindenki rendben van, Erazmusz is visszatért hurrá...

Off: a párom megint hátrébb sorolta a hazaindulás napját... Lehet, hogy örökre kintmarad? Kép Kép

On: én azt se tom, melyik cn vagyok. De komolyan. Kép

Puszi mindenkit egy csalódott Lotti
Lotti
 


Lányok!

lenne egy kérdésem.Azt szeretném tudni hogyha valaki nem babás akkor a hõje mikor esik le?Amikor megjön vagy már elõtte pár nappal?
üdv.Alice
Alice
 


Sziasztok!

Ancsi!
Elöször is, nagyon örülök, hogy vagy, és nincs semmi gond. Tényleg izgultunk érted.
Másodszor: én bízom annyira Erazmuszban, hogy borzasztó komolyan venném egy mondatát: Azért én szedetnék Duphastont.
Ancsikám! Ne kisértsd az ördögöt! Nem a szomszéd bácsika ajánlotta, hogy szedd, ugye!!! Én nagyon várlak a friss topicba, hallgass rá, szépen kérlek!!!

Kata
Kata007
 


Alice
Ez elég változó. Elfogadott és általános, hogy azon a reggelen mutat kevesebbet a hömérö amikor megjön. Vannak azonban olyan esetek is, hogy 1-2 nappal késöbb (vagyis mensi alatt) vagy 1-2 nappal korábban esik le.
Miért, a höd ma hogy áll?
Nekem ez a 6. vagy 7. hömérös ciklusom és már mensi elött 4-5 nappal tapasztalatból általában tudni szoktam, hogy nem vagyok babás. Kép
Na de most KépKép!!!
Moni
mj
 


LottiKép
Mikor jön haza a Párod? Sajnálom, ez tényleg nagy csalódásKép Egy párszor már velem is elõfordult hasonló. Vártam a Férjem mondjuk péntekre. Minden kész volt, szoli, fodrász...stb és akkor jött a telefon, hogy maradnia kell... Azért ne szomorkodjKép Megkaptad a levelem?
LányokKép
Most gondoltam csak át a dolgot. A levélben csak az autóval megközelíthetõ útvonalat írtam le. Most elküldöm újra a tömegközlekedéssel való megközelítést. BocsánatKép
Ki jön vidékrõl? Van köztetek olyan, akinek számít a vonat, vagy busz menetrendje szempontjából az idõpont?

Puszi: Doris
doris
 
 


Lányok!!!!!
Ma vagyok a 13. cn-en és tegnap 36,4 (LH teszt negatív), ma 36,3 (LH teszt??? majd este). Szóval érzem, hogy ma kell akciózni nomeg 2 nap múlva. Mindent bele fogunk adni. Apait-anyait. Kérlek drukkoljatok!!! KépKépKép

Ancsi!
Halgass Erazmuszra, a többiekre és rám!!! Krisztinka ad neked gyogyit. Orsoly Te mit javasolnál Ancsinak? Ne haragudj, hogy így "kivesézlek" de nagyon aggódom miattatok és szeretnék ám látogatóba menni, nomeg Krisztinka is keresztanyu akar lenni KépKépKép

Pusszancs,
Moni
mj
 


Alice!
Mielott megjon 1, max 2 nappal esik le a homerseklet.

kamilla
kamilla
 


MJ !

Hát még 37.3 a hõm napok óta de attól félek hogy leesik hamarosan ugyanis hamarosan meg kellene jönnie.
És azthiszem hogy meg is fog jönni,de ha mégsem akkor jó lessz NAGYON JÓÓÓÓ.
Már lassan beletörõdök abba hogy nekem már sohasem fog összejönni,de talán egyszer csak becsúszik nem?
Puszilok Mindenkit és aki babás lett mindenkinek GRATUTÁLOK és azt kívánom hogy nagyon boldogok legyenek és vigyázzanak magukra és a picire.

Alice
Alice
 


MjKép
Drukkolok aztán ne spóroljatok ám az "anyaggal"!!KépKépKép
AliceKép
Ne törõdj bele a babátlanságba! KérlekKép

Puszi: Doris
doris
 
 


MJ

En biztosan fogok erted szurkolniKépKép
En soxoros kerimami akarok lenniKép

Ancsi

Most is van nalam annyi,hogy a mai adagomat megosszam veled.
Ma nyugi van talizhatnank valahol/metroval csak 4 megallora vagyunk egymastol!!/es odaadnam!!
Kerlek ne kisersd a sorsot!Raadasul nana,hogy fejlodik a baba mi mas dolga lenne!!!Kép

Krisztinka
kriszti
 


KrisztinkaKép
Olyan édi vagy, tényleg!Kép Hát nem tudom, micsinájjakKép
A doki is azt mondta, hogy mindenképpen kell a Duphaston, csütörtökön megyek hozzá és ha minden oké, akkor már aznap be is kapkodomKép
Addig csak nem történhet baj???? Két nap...

Ezen a bogyó-átvételes talin még gondolkodom...lehet, hogy tényleg be kellene vennem...hmmm....

Kata007!
Ari vagyKéphogy így vársz a másik topicba, de csütörtökig nem megyek át. Tudom, lehet, hogy túlzásba viszem a félelmet, de nem akarom elkapkodni. Biztosra akarok menniKép

Alice!
Kérlek ne legyél elkeseredve!!! (tudom, könnyû mondani...)
Nem szabad feladni! SOHA!!!Kép
Egy kis pozitív energia:
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Még jövök,

cuppa,
AncsiKép
Ancsi
 


Sziasztok csajok!

Ha valakinek kb egy hete baba van apocijában, annak normális hogy nö a foga, vagy akkor nem babás?KépMikortol kell a kicsinek kálcium?

THX
Mamacs
mamacs
 
 


MamacsKép
Babát vársz? A fognövés szerintem nem függ össze a terhességgel. Nekem és a Páromnak az erõs vitaminoktól kezdett el kinõni a bölcsesség fogunkKép
Viki26Kép
Ez a második levelem sem ért célba. Megtelt a postafiókod.

Puszi: Doris
doris
 
 


Doris!

Lehetséges! Azt hittem/érzetm, de már nem vagyok benne biztos!Kép Nagyon el vagyok kenõdve!!!!KépKépKépKépKépKépKép De miért ne függene össze? a kicsinek kálciumra van szüksége! Ha terhes lennék, nem tudna nõni a fogam, nem?Kép

Mamacs
mamacs
 
 


Ancsi!

Nem adom fel mostmár SOHA Kép! most aztán jó tele lettem pozitív energiával mondhatom KépKépKép
Csak annyira fáj a sziven egy baba után Kép
De remélem nemsokáig mert az idén akkor is kismama leszekKép
Pusz Alice
Alice
 


MamacsKép
Kérlek ne depizzKépKépKép Az is lehet, hogy sok vitamint vittél be a szervezetedbe. Mit szedsz? Milyen a hõd? Mik a tüneteid? Csináltál tesztet?

AliceKép
Csak így továbbKép Legyünk együtt babásak!!KépKépKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Mamacs KépKépKép
Szerintem semmi köze a két dolognak egymáshoz! Drukkolok. Melyik nap volt a pé-d? És ma mennyi a höd?
Moni
mj
 


Doris!

Nem szedek vitamintKép A hömet nem mérem!Kép Tünetek:multhét kedden leki megérzés, párnap mulva cicik fájnak és nönek, mára már majdnem másfélszeres, derekam/medencém fájt sokat, már nem annyiraKép, pocim pufi volt, de lejjebbment!KépNem csináltam tesztet, mert vszinû a 17.napon volt pé-sem és akkor még van egy hetem hogy megjöjjön!Kép

mj!

17. napon volt pé-sem nem mérek höt!Kép

mamacsKép
mamacs
 
 


Kriszti!

Igazad van, a sorsot szoktuk kísérteni, nem az ördögöt. Kép Honnan a francból szedtem ezt a hülyeséget??? KépKépKép

Kata
Kata007
 


Ancsikam! Ha meg esetleg egy utolso lokesre varsz, tolem megkapodKépKépKépKép Hozzatok csak ossze azt a gyogyoatados randit Krisztinkaval, es szedd a progigyogyot!!! Nekem a doki azt mondta, es ugy remlik, Erazmusz is, hogy akkor sem art, ha nincs szukseg ra. (Zarojelben megjegyzem, ezert nem ertem, hogy miert nem irjak fel egybol!) Szal nyugodtan szedd csak be, jobb a bekessegKép

Mamacs: ne keseregj, szerintem sem fugg ossze a fognoves a babavalKép Hogy allsz egyebkent?Kép

Moni: hajraKép En ma megyek UH-ra, megnezik hogy allnak a tuszoimKép

Tegnap voltam benn unokatesomnal, halistennek eleg jol viseli a dolgokat, bar lehet kesobb jon majd ki rajta nemi depiKép A korhaz (SOTE I) egyebkent baromi jol nez ki, tiszta, felujitott, a szobaban van a WC, zuhanyzo, stb...szal elgondolkodtatoKépKép

Pusssz: orsoly
orsoly
 


Mamacs,
Ne lássak már ennyire sok szomi fejet!!!! Irgum-burgum lesz! A baba elveszi azt amire az adott idöpontban szüksége van! Ugyhogy ha babás vagy és nö a fogad, akkor majd a fognövésed megáll és kész! Nem elkeseredni KépKépKép

Alice,
A 37,3-as hö az nagyon jó, csak az a kérdés volt e akció az adott idöpontban.

Pusszancs,
Moni
mj
 


Orsoly,
Akkor most neked is nagyon szorítok!!! KépKépKép
Értesíts, hogy mi az eredmény, kiváncsivá tettél.
Moni
mj
 


Sziasztok Kedves lányok!
nem mertem írni már ide, mert azt hittem megbántottalak titeket valamivel. De örülök, hogy nem.
Nálam minden rendben, ma vagyok 7 hetes Kép. Mostanában viszont elég erõs hányingereim vannak reggel és este.
Ráadásul külföldre kellett volna utaznom, de ezt sikerült megúsznom. Ugyan el kellett mondanom a fõnökömnek, hogy miért nem akarok egyedül menni,de legalább itthon maradhatok.
Jövõ héten megyek vizsgálatokra, szorítsatok lszi. hogy minden a legnagyobb rendben legyen!
Számolgatom veletek a napokat, és várom az új babásokat Kép!

Úgy néz ki, hogy a férjem cégénél a 16.-i hétvégén lesz egy kétnapos buli a Balatonnál. Nem akartam elhinni,hogy pont akkor! De azért még talán változik valami, úgyhogy küldenétek a taliról bõvebb infot?

Pusszancs mindenkinek!
Viki26
 


Mamacs Kép
Szerintem sincs semmi köze a fognövésnek ahhoz, hogy babás vagy-e vagy sem. Mérd a hõdet és abból szépen lehet következtetni KépKépKép
Moni Kép
Nagyon drukkolok KépÖssze fog jönniKépKép
Én is elhúzok a gyógyszertárba LH tesztért.
AliceKép
Nagyon tetszik a "jelmondatod":az idén akkor is kismama leszek KépKépKépKépKépKépKép
Puszi mindenkinek: fércegér
fércegér
 
 


VikiKép
Végrre jelentkeztélKép Küldtem már Neked a taliról 2 levélkét is és mindkettõt visszadobta a rendszer mert megtelt a postaviókodKép Légyszi töröld és akkor elküldöm újraKép
Szorítok Nektek, hogy minden OK legyen a vizsgálatokon de miért is ne lenne rendbenKépKép

Puszi: Doris
doris
 
 


Moni!

Hát ha jó az emlékezetem akkor pont akkor volt az EKSÖN.de mivel a párom védekezik ígyhát csak reménykedhetek.
Alice
Alice
 


Bocsi Lányok de megmondaná valaki hogy mi az LH teszt,vagy ennyire gyagya vagyok hogy nem tudom?
Alice
Alice
 


Alice,
Az LH teszt avagy ovuláció teszt, vagyis Lutheotróp hormon (biztos rosszul írtam), arra jó, hogy a peteérést 10-48 órával elöre jelezze.

Látom párod semmit sem bíz a véletlenre. Kép

Valaki kérdezte, hogy milyen étrendet javasol Aviva (Marcsi tornáján). Lúgos étrend a javasolt, vagyis sok zöldséget, tejet. Viszont a gyümölccsel vigyázni kell. Narancs, mandarin, alma nem jók, viszont nagyon jó lugosító hatása van a grapefruit-nak. Tegnap ettem is egyet Kép, meg ma már itt figyel az asztalomon mégegy. Ne igyál túl sok kávét, ivólevet (narancs, paradicsom, stb).

Szóval olyanokat egyél amiben érzed, hogy nincs túl sok sav. Persze ehetsz szódabikarbónát is napi két kanállal, ha bírod. Az is kitünöen lúgosít.

LÚgosító vagy lUgosító? Nem tudom eldönteni!!!!

Moni
mj
 


Sziasztok Lánykák!

Tegnap megcsináltam az Aviva tornát. Így egyhuzamban a 18 gyakorlat azért kicsit fárasztó. Már kész vagyok a fénymásolással.

Az étkezésrõl annyit tudok, hogy llúgosító étkeket kell fogysztani pl a citromlé vagy a grape-fruit az. sajnos nem tudom mik a lugosító zöldségek. az ecet viszont savasítja a vért és az nem jó. Ha bírja valaki akkor étkezés elõtt szódabikarbónát is be lehet kapni és az is lúgosít. Lívia ajánlott egy könyvet, ha jól emlékszem Ted Martin: az egészséges táplálkozás a címe.

Tegnap csuklottam és mivel tudom, hogy a kisbabáknak citromlevet szoktak ilyenkor adni én is ittam egy kortyot és el is múlt, de a kolleganõm mondta, hogy sok citromlevet kell inni és az kitolja a mensit. Ezek szerint ez valami régi népi bölcselet? Én még soha nem hallottam róla, de ezek szerint öszevág a Lívia által mondottakkal.

Én már el is kezdtem enni a grape fruitot, az biztos nem árt, azért szódabikarbónát nem fogok bekapni. a zöldségeknek viszont utána kellene nézni.

Marcsi
Marcsi
 


Drága Barátnõim!

ÕRÜLTEN HIÁNYOZTATOK!
Azért nagyon remélem, hogy még mindig emlékeztek rám. Most van másfél órám egy netkávézóban, hogy behozzam a lemaradást,bár todom ez teljességgel lehetetlen.
Mindjárt jövök, csak bekapcsizom a témába és körbenézek, hogy mizújs.

Krisztinkáról és Ancsi-Pancsiról hallottam már a jó hírt és még most sem térek magamhoz az örömködéstõl. A férjem is baromira örült amikor elújságoltam neki.

Puszi Minden réginek és újnak. Gabó Kép
Gabómanó
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: