A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Kútvölgyis anyukák beszámolója


Sziasztok!

Ancsa, én 50-et adtam MERT miis életveszélyben voltunk, vigyázott ránk, és mert én közben semmit nem adtam, és a legfontosabb, mert a családtól kaptunk pénzt a gyerek születésekor, és így ebből a doki is kapott. Egyébként 30 lett volna. Ja és császár volt, munkaidőben :)

Vica, nekem a Benés terhességem nagyonnehéz volt a pánikbetegségem miatt (főleg az első fele), ezért féltem eddig belekezdeni. Ráadásul látom a környezetemben, hogy 1-2 éves korban még nagyon változnak a gyerekek, és Bene csak most kezd járni. Szeretném, ha mire terhes vagyok, már közlekedjen ügyesen, esetleg mondjon is néhány szót, hogy megértsem könnyebben, és ő is engem :) Mert nekünk is a bkv jutott, nincs autó, és nem szeretünk itthon ülni. Ez nálunk egy szempont.
Másrészt a férjem már nagyon szeretne egy következő babát, és bevallom, az ösztönök már engem is ösztökélnek. Így most az észérvek, a félelmek és a vágyak dúlnak, és a terv az, hoyg tavaszra a vágy kerekedjen felül! :D

mtunde
 
 


Sziasztok Mamik!

Csak pár napot hagytam ki és ezalatt micsoda forgalom lett itt is és a szülőszobán!!!! Hála Istennek! Tulajdonképpen valaki megtudná mondani pontosan, hogy szám szerint hányan szoktunk itt ötyézni. Én próbálkoztam vele, de egy idő után feladtam.....

Ancsa, Steffi üdv a csapatban!!!

Cancan!
Elképzelhető, hogy láttuk egymást, én szombattól csütörtökig voltam benn, és rövid vörös hajjal rendelkezem, ha ez segít valamit.

Hannámról pár szót: hihetetlenül jó gyerek, éjszaka is csak azért kel fel, mert én felébresztem a kaja miatt, nagyon jól eszik, bár nem tudom mennyit gyarapodott, mert mérlegünk még csak most lesz a héten. Egyéként amennyire paráztam mindentől, olyan profin mennek a dolgok, hogy el sem hiszem magamról. Apa és lánya szerelméről most inkább nem mesélnék, mert az úgy is leírhatatlan....... A nagy kamaszt már többször azon "kaptam", hogy a Hanna szobájában a kiságy mellett térdel és simogatja a huga pofiját, szóval azt hiszem jól működik a családunk, így 4 tagúan is.

Szívesen raknék fel képet, de halvány lila fogalmam sincs, hogyan kell. Annak idején attól is elvoltam ájulva, hogy egyáltalán regisztrálni tudtam magam ide.......

Lányok! Sürgős tanácsokat kérek tejcsi ügyben. Nem tudok szoptatni a befelé forduló mellbimbók miatt, tehát maradt a mellszívó és a cumisüveg, amivel nincs is semmi baj. Eddig egy ciciből 50-60-at tudtam fejni, viszont tegnap óta a kettőből jó, ha összejön az 50. Ilyenkor mi lehet a segítség? Ja, a Laktoherbet iszom.

Mégegyszer gratula a kismamáknak és a kisbabáknak a pocakosoknak pedig kitartás!!!!

Szép napot mindenkinek!

Ildi
ildi35
 
 


Sziasztok!

Veronikusz, bocsii, valószínűleg én meg egy picit későn írtam... :? A gyerekek közti idő rövidségére gondoltam :lol:

Szép napot!
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!

Üdv,az új Kismamáknak!

Nagy-nagy gratula a nemrég született kisbabaákhoz! Nagyon sok egészséget kívánok babáknak és mamáknak!

Sajna nem tudtam jönni az elmúlt pár napban,és látom jó sok mindenről lemaradtam!
A sétát nagyon sajnálom,nem is tudtam róla,pedig szívesen csatlakoztam volna,persze csak ha szívesen vettétek volna.
Olyan jó volt nézni a képeket,nagyon szépek a babák!

Mi jól vagyunk,Rebeka szépen növöget.
Most,hogy már beindult a suli is mindíg annyi teendőnk van.
Komolyan Lányok, a szülés óta talán ha 3 -szor sikerült ledőlnöm délután egy kicsit pihenni. Már szülés után sem jött össze hogy kipihenjem magam. :cry: Kíváncsi vagyok,meddíg bírom.
Na de nem panaszkodom.

Remélem mindenki jól van!
Ugye azért nem felejtetek el,mert csak ritkán tudok jönni???
Olyan jó veletek csacsogni,nagyon jó kis csapat jött össze,és nem szeretnék kimaradni!! :(

Most rohanok(szokás szerint) ,mindenkinek puszi: Eszti

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Sziasztok!!!
Huu, az ember nemjön egy kisideig aztán van itt minden babazápor. meg egy csomó új kismama. Én még emlékszem, hogy pár éve még napok-hetek teltek el anélkül, hogy írt volna valaki a topikba, bár erre valszeg innen cska Liluska emlékszik.
Úgyhogy gratula a kisbabáknak, kismamáknak!!!

Ancsa, részvétem a pici miatt!!!! Nem akarlak megbántani, de lehet, hogy amúgy is olvasod az nlc-n a Help-es topikot, így nagyjából képben vagy. Csak azért ajánlanám, ha nem tudtál róla eddig, mert ott van egy lány Holly, aki szintén helpes, neki most angliában kisérték végig a szülését, és ott azért kicsit előrébb tartanak ennek a különös betegségnek (vagy mineknvezzem)a kutatásában. szóval jóval többet tudnak róla, mint itthon, bár itthon is van ennek igazi szakértője.

Réka
Vendég
 


Dorka77!
Most már így én is képes vagyok feldolgozni a kérdést. Köszi. :lol: :D Tény hogy nincs sok köztük, de nálam a 2. gyerek feltétele az volt, hogy csak a tavasz elejére jöhet, hogy a téli pocsék időre már ne legyünk annyira kötöttek és jobban tudjunk mászkálni. Akkor már lassan menni is fog. Kata november végén született és az a sötét, hideg, sötét idő a szülé utáni depivel az maga volt a pokol nekem. Főleg úgy hogy semmi segítségem nem volt és a férjemet is csak este 11 uán láttam, mert hajnali 3 fele már ment is el. Így bezárva egy hasfájós pici babával, úgy hogy a nagynéném folyton átjárt szugerálni, hogy "nincs tejed, nincs tejed" ez így borzasztó volt. Most ki is van tiltva. Telefon- , kapucsengő kikapcsolva és még így is néha belóg egy szomszédunk mellett, de ha az ajtón dörömböl akkor se engedem be. Szóval jól elkanyarodtam a témától, de csak az eleje volt nehéz, míg Katát nem mertem egyedül hagyni addig míg a picit fürdetem. (mert még most is mindent egyedül kell csinálnom :(( Most már sokkal jobb. Csak a nagy hisztijeit viselem nagyon nehezen. A szakkönyv felett meg elalszom, amikor arról próbálnék infót szerezni, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Piszkosul kimerítő egy kis Töpörtyűvel vitatkozni egész nap. Mindentre az a válasza, hogy "NEM". Úgy leszívja az erőmet, hogy a férjem már fel se bír ébreszteni az ágyban egy kis bújkálára. PEdig mondtam, hogy legyen erőszakosabb, de az se használt. :lol: :D Minden esterte sok kitartást kívánok neked! Remélem nálatok nem lesz ilyen vészes mint nálunk.

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 09:03-kor.
Vendég
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 09:03-kor.
Vendég
 


Szép hetet mindenkinek!

Réka,

Aranyos vagy!
Köszönöm, de nem olvastam még ezt a topicot.
Pontosan ezt hol találom? Azért megnézném. Titeket is csak nemrég találtalak meg.
De hogy őszinte legyek nem is szeretnék ebbe nagyon bele menni. Persze azért érdekel a dolog az egyik ápolónő is erről írta a szakdolgozatát, meg meséltek a profról is. De úgy vagyok vele, hogy ez még egyszer nem történhet meg. Sajnos vannak a környezetemben is akik ezt szintén átélték és azóta már többszörösen boldog Anyukák.
Így igyekszem én is csak a jóval foglalkozni.
De azért leírod hol találom. Lehet hogy megnézném?

Köszönöm

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Sziasztok!

:)

Annyi levél van.
Nagyon szuper!
:lol:

Még mindig nincs más aki a Sándor dokinál fog szülni.
Nem értem miért nincs itt senki, pedig neki is sok a páciense.
:oops:

Gabboka és Bea,
Akkor jó lesz nekünk!
Jó lenne már ha ott tartanánk, már nagyon várom.
:P

Bea,
Nagyon aranyos vagy, hogy így gondolod.
:P
Igyekeztünk így hozzá állni, mert szerintem csak így lehet ezt elviselni és tovább lépni.
Nagyon köszönjük a szorítást!

Vica10,

Jaj szegény munkatársad. :(
Tényleg akkor neki is az volt a szerencséje, hogy nem volt egyedül.
Örülök hogy már jobban van
És nagyon szorítok neki, hogy sikerüljön!!!
Nagyon, nagyon megérdemlik!!!

Ez annyira jól esett,
Hogy azt írod, hogy már a férjem fog beszámolni.
Jaj de jó!
Köszönöm.

Gabbboka,
Igen, fent vagyok én is az iwiwen
De TE hol?
Hol talállak meg?
:lol:

mTunde,

Köszönöm szépen, hogy leírtad hogy mennyit adtatok.
Így lassan képbe kerülök. És informálom a barátnőmet is.
Ki is az orvosod?

Életveszélyben voltatok?
:cry: mi történt? Ha meg lehet kérdezni?

Illuska,

Köszönöm neked is a biztató szavakat.
:wink:

Szép hetet mindenkinek!

puszi

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Sziasztok!

Ancsa
Részvétem mégegyszer, de mostmár nem is írok semmi szomorút, csak a jövőre koncentrálunk. !!! :lol:

Képzeljétek ma voltam 4D-s ultrahangon. Hát elmondanám, hogy eddig minden uh-n tökéletesen mutatta az arcát. Most persze teljesen belebújt a méhfalba. Úgyhogy szinte nem is láttunk semmit. Csak egy torz orrocskát, ahogy belefúrja magát a méhbe, és egy szemet. Egy csomó ideig próbálkoztunk, hátha megfordul, de nem. Makacs gyerek lesz. :lol: Egyre jobban elbújt. Na hát ez történt. De nem baj, mert egyébként minden rendben van vele. 1400 gramm. SZép a lába, a lábujjai, a keze, meg az ottani ujjai is. Ja és a popsiját is láttam azt bezzeg mutogatta. :lol:

Kép
gyorgyi33
 
 


Sziasztok,

Eszti,
De jó hogy itt vagy!!! MÁr Dóritól akartam kérdezni, hogy miújság van Veletek. Nem csodálom, hogy 3-om gyerek mellett nem sűrűn tudsz ide jönni, de mi mindig szívesen látunk itt!!!!! :D

Tünde,
Milyen volt a babazsúr? Csináltál képeket? El is felejtettem mondani, hogy a "vigyorka Benus" és a "Benus vezet" című képek imádnivalóak!!! Nem mintha a többi nem lenne jó. Bocsi, csak néha megnézem Bene honlapját. Gyönyörű kék szeme van a fiadnak!!!

Lilluska,
Csak nem jön a harmadik? Vagy jövőre tervezitek a harmadikat?

Lányok,
Nektek nem hullik a hajatok? Nekem iszonyatosan, :cry: már mindenféle vitamint szedek, de eddig semmi. Mondjuk kopi nem leszek, mert sok van, csak gáz, hogy mindenhol az én hajam van. :twisted: :twisted: Nem tudtok valamit ajánlani hajhullás ellen??????

Veronika,
Le a kalappal előtted, hogy mindent egyedül csinálsz. Nem csodálkozom, hogy nem lehet felébreszteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Anita,
Hogy vagytok? Zsombi barátunk merre jár? Nagyon eltűntetek!!!!!!! Hallliiiiii?????????

Szép napot Mindenkinek!!

Vica

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Sziasztok lányok!

Itt aztán van forgalom! :lol: Persze én egyébként is ezer éve nem jártam erre! :oops:

Először is üdv az újaknak és gratulálok minden most született kisbabához. Amikor én szültem akkor is teltház volt a kórházban és jó hogy most is az van, így van ez rendjén ...

Ancsa! Nagyon szomorú, ami veled történt és minden csodálatom a Tiéd, hogy ezt így végigcsináltad és volt erőd egy újabb terhességhez. Persze talán ez gyógyítja leginkább a lelki sebeket. Nagyon szorítok értetek, hogy minden rendben legyen, mint ahogy Kiscsillagékért is! Hihetetlen, hogy nem voltak jelei a toxémiának ... :cry: A kis Hercegnő sok boldogságot hoz majd az életetekbe. Egyébként a 29. születésnapomon házasodtatok össze :lol:

Egy praktikus kérdésem lenne! Marci "belépett" a pakolós korszakába és szeretném megkérdezni Tőletek, tudtok e olyan eszközről, amivel rogzíthetném a szekrényajtókat, fiókokat úgy, hogy én ki tudjam nyitni, de Ő nem! Tudom, hogy lehet ezeket szett-ben kapni, nekünk is van jónéhány, de nem igazán vált be. Tudtok valami megoldást és hogy hol lehet ilyet kapni. Nem akarom megfosztani teljsen a pakolás élményétől :lol: , de amikor dobálja a konyharuháimat, az rémes ... :shock:

Mindenkinek szép napot!

Ildikó
Vendég
 


Szia Györgyi33,


Így, így csak a jövőre koncentrálunk!
:lol:

De édes!!!
:D
Gondolja, hogy mindennek eljön az ideje! De a lényeg, hogy minden ok!!! És hamarosan úgyis naphosszat gyönyörködhetsz benne! Hol voltatok uh-n? jó volt? Mennyi ideig nézték?

Puszi

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok :D

Tegnap tök jó volt a mozi, nagyon tetszett a kicsikémnek is,szerintem, legalábbis a kedves oldalba rúgásaiból erre következtettem :D

Vica!
Nem választottam szülésznőt, csak amikor voltunk szombaton akkor gondolom Várnai Gabi volt az ügyeletes, de tényleg magyon szimpi és kedves hölgy, amikor a szülőszoba látogatáson voltunk akkor is nagyon profi volt, bár gyorsan kellett 'lezavarni' a bemutatást, mert 2 szobában is szültek, ráadásul az egyik szülő nő már nagyon a vége felé járt, de tényleg tök jól bemutatta a tudnivalókat.
Volt valaki esetleg szept. 5-én ezen a szülőszoba látogatáson?

Dorka77!
Hú, tök jó lenne együtt szülni, vagy legalábbis találkozni! :D
Majd a kis lurkók eldöntik, bár állítólag én már nagyon a végét járom, hát nem tudom, majd elválik.
Neked Vida az orvosod?

Ancsa!
Én is olvastam a történeted és nagyon együttérzek Veled! De most biztos, hogy minden rendben lesz, Te is 'tapasztaltabb' vagy és gondolom óvatosabb is, meg a dokid is!
Biztos egészséges hercegnőről fogsz beszámolni január végén!
Nekünk is volt a babámmal gond a 12. héten, 5mm nyaki redőt mértek és borzasztó 8 hét következett, orvostól-orvosig jártunk, genetikai tanácsadáson is voltunk, aztán méhlepény biopszia is volt, és szerencsére negatív lett, de az is nagyon rossz volt amikor azt közölték, hogy lehet, hogy beteg a baba, és van 2 olyan lehetséges betegség (amit a méglepény biopsziával kimutatnak) ami egyszerűen életképtelenné teszi a babát, vagy legalábbis megszületik és hamarosan temetni kell. Na ez is nagyon rossz volt!
Már láttam magam a műtőasztalon...
Én végülis ezután döntöttem úgy hogy orvost váltok, de egyáltalán nem bántam meg, mert Ő -véleményem szerint- nem úgy állt ehhez a próblámához ahogy mi a párommal ezt 'elvártuk' volna.
De most már minden jó és örülök, hogy itt lehetek! :D

Ildi35!
Köszi az üdvözletet! :D

Tényleg jó érzés, hogy ilyen kedvesek vagytok!

Azt szeretném kérdezni, hogy a kútvölgyiben a köv. szülésznők vannak:
Keszegh Éva
Várnai Gabi
Zacher Erika
Nováky Rita
Rákóczi Ági
Ferenczi Erzsike.

Jól tudom? Vagy van még valaki? Mert őket szoktátok emlegetni, és már olyan is mintha ismerném őket :D

Szép napot mindenkinek, babának, mamának!
steffi
Kerepes
 
 


Kicsit hosszú lettem, bocsika :D

Ráérek írogatni :D :D :D

Steffi 39. hét
steffi
Kerepes
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 09:03-kor.
Vendég
 


Lányok!

Továbbra is várom a jó tanácsokat, hogy mit csináljak, ha úgy tűnik, hogy apad a tejem????? Aggódom!!!!!!!

Köszi
Ildi
ildi35
 
 


Ancsa,a az nlc.hu, azaz a nőklapja cafén van ez a topik a babázos-ak alatt. Ha nem akarod akkor inkább ne nézd meg, csak ajánlottam, mert ez tényleg elég ismeretlen betegség és a topikon nagyon sok anyuka írja le a tapasztalatait ezzel kapcsolatosan.
Ugyanitt vannak a 2007 január babások, akik között van egy lány akik most költöztek ide Tárnokra, viszont szintén Kútvölgyis és a te dokidnál fog szülni. 2007jan. a neve, aki egyébként Kata, bár ő sem jár túl gyakran, de azért fel-fel bukkan.
Egyébként az elmúlt hetekben valaki már kérdezte a Sándor dokit, de passz, mert szerintem azóta nem nagyon járt erre.

Réka
Vendég
 


Ildi!
Hát, pont azaz amit nem szabadna. Aggódni. Persze én is ezt csináltam. Méricskéltem, számolgattam, aggódtam, a végére már hisztérikus állapotba kerültem, hogy éhenhal a ygerekem. nekem az segített, hogy azonnal beszereztünk egy doboz tápszert. Nem nyitottuk ki, de a tudat, hogy bármi van, a gyerekem nem fog éhezni átlökött a krízisen. A másodiknál, direkt én kértem a kórházi dokit, hogy írjon és akkor ő is azt mondta, hogy ő mindenkinek javasolná, mert könnyit az anyukák lelkén. Egyébként az alkohol mentes sörre esküsznek sokan, hátha:)))))))
Vendég
 


Réka,

Képben vagyok, de ezt a topicot még nem olvastam. Nem ismertem, de most gondoltam megnézem. Regisztráltam a honlapra, és rá is kerestem a témára. de ha rákattintok egy hozzászólásra, azt írja, ki hogy kérjem el a jelszót a felhasználótól.
jó helyen vagyok?
mit csináljak? Hogy tudok oda benézni?

Köszönöm a segítséged!

puszi

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Kedves Réka,

Most rengeteg topicot végig néztem, de sajnos ezzel kapcsolatosat nem találtam, soknak az a tárgya hogy HELP, de itt nem a betegségről van szó hanem segítséget kérnek.
Kérlek, ha nem gond ide másolnád nekem a pontos honlapcímet, ahol ezt megtalálom, el tudom olvasni.
Mert tudod most hogy nem találom, így egyre jobban szeretném elolvasni.

Nagyon szépen köszönöm!

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Szia Steffi,

Nem sikerült felrakni a vonalzót?
Pedig jó lenne, ha láthatnánk, hogy mikor érkezik a kisJövevény.
Annyira édesek ezek a vonalzók.
:)

A babafalva.hu-n megcsinálod a vonalzót és azt elküldik neked emilben és annak a kódját a profilodnál az aláírásba bemásolod. Úgy ahogy már a kedves segítségünk is elmondta. :)

Sok sikert!

Mit néztetek meg a moziban?

Hát igen a dokim óvatosabb. Én akkor is nagyon vigyáztam. De hát most is igyekszem.

Jujjj, ez is nagyon borzasztó ami veletek történt.

:cry: Jól tetted, hogy dokit váltottál, és így kórházat is?
Örülök, hogy minden jól alakul Nálatok is.
:)
És hamarosan már a kezedben lehet, és el is felejted az előzményeket.

:lol: Köszönöm hogy megosztottad velünk.

Igen, ezt megértem, én is örülök, hogy itt lehetek.

Én örültem hogy hosszú, van mit olvasni.

Lányok,
Szóljatok ha hosszú vagyok, mert akkor megpróbálok röviidebb lenni!
:o

Réka,
Köszönöm az infót a másik Sándor dokis páciensről is, remélem hamarosan találkozunk vele itt is.

Na nem írok többet, mert így is hosszú lett.

Puszika


Ancsa

ancsaboszi
 
 


Sziaszok! csak gyorsan.. mert.. izé, tudjátok :)
S_Ildi! hiányoztál.. segíteni nem tudok, de feigyelek, hgoy mi a megoldás.. aztán majd jól kitapasztalod, és ebben is tudsz segíteni nekem :) :)
Ildi35.. lényegében miattad írok.. szóbal nekem lapos volt a bimbóm, és medela bimbókiemelőt használtam, vagy 2 hónapig.. aztán már annyira kiszívta, hogy most naggyon kint van.. ha fejsz , azt mondjk, hogy 30mlel kevesebb jön le, amit tényleg apaszt.. :(
Ancsa.. hát, nem vagyok sírós, de fúúúúúúúú.. sajnálom..
Nem tom, ki írta, hogy nem tud képet feltenni.. szóval, ha küldesz priviben képet, akkor lekicsinyítem, és felteszem .:) -ja, Ildi35, .. most nézem, te voltál.. küldjed el nyugodtan!
Manó!JÓ hallani felőled, ezer éve... HA tudsz, gyere nyugodtan!
Veronika.. Nem semmi let egyedül tényleg! Le a kalappal.. Nagynénéd meg... hogy én hogy utálom az ilyen hozzáállást.. ismerem, és utálom..
MOst mentem!
Puszi mindenkinek!

satuk
 
 


Ancsaboszi,
Nézd meg úgy, h HELLP, mert két L jön a rövidítésből ( elevated Liver enzymes +Low platelet ). Hátha így sikerül, bár ez csak egy tipp. Regisztrálsz és rákeresel a topicok között...egy próbát megér!
Üdv
Judit
barnama
 
 


Satuk!

Tündéri vagy, hogy segíteni szeretnél, de én sajna azt sem tudom, hogy mi az, hogy privi, nem, hogy oda küldjek képet. :oops: Hiába na, én még nagyon kezdő vagyok itt a neten (is)

Próbálkoztam a bimbó kiemelővel is, de az sem jött be. Már a kórházban azt mondták a csecsemősök, hogy maradjunk a fejésnél és a cumisüvegnél. Végül is van itthon tápszer, de úgy gondoltam, hogy csak elrettentésnek legyen a szekrényben, most lehet, hogy mégis rákényszerülünk, pedig nagyon nem szeretném.

Ildi
ildi35
 
 


Sziasztok lányok!

Szép napot mindenkinek!

HURCIA,köszi,már rendben szeme,de még csepegtetünk,olyan kis hős,nem szereti,de megengedi.Ilyenkor mindig eszembe jut saját magam,én bizony nem ilyen voltam,hanem tomboltam,rúgtam,haraptam.Ő még azt is egengedte,hogy a doki kifordítsa a szemé :roll: :roll:

ANCSABOSZI! Nem tudok írni semmi olyat,amit ne írtak volna már előttem. Biztos vagyok benne,hogy fentől vigyáznak rád az égiek!!!

ILDI35! Segít a bimbókiemelő-ahogy Satuk is említette- minenképpen használd,mert a fejés nem biztosítja olyan mértékben a tejtermelődést,mintha a baba szívná.Fel a fejjel,biztos sikerülni fog!!!!!!

VERONIKA! Minden tiszteletem a tiéd,egyedül nagyon nehéz,nem csodálkozom és abszolut megértem,ha néha totálisan kiborulsz és elfáradsz,de HŐS vagy :D :D
Milyen nagynénid van neked,akitől ennyi "segítséget" kapsz?Biztos egy boszi..

VBEA! Olyan régen hallottam már felőled,hogy vagy,hogy érzed magad? Én is tologatom magam előtt a jógát,mint a galacsinbogár a galacsinját,de nincs mentség csütürtökön délelőtt nyakamba fogm tenni a lábam,úgy hogy közben az egyikken állok..
:D :D :D :D

Mondtam,hogy járunk lovagolni a lányommal? Imádja,hetente 2x 15 percet ül egy nagy lovon,persze úgy,hogy mögötte ül a lovas csaj,de nagyon élvezi..
Szeretném,ha rendszeres sport lenne belőle.Tényleg,van olyan köztetek,aki felnőttként ismerkedett meg a lovaglással?Szívesen várom az infokat..

RITA!
Köszönöm a kimerítő választ, így majdnem 3 év után teljesen megnyugodtam,hogy ad1,nem én "rontottam el",ad2, a dokim is minden tőle telhetőt megtett,mikor eltűnt méhszájig várt a császármetszéssel.
Mégegyszer nagyon köszönöm!!

Megyek lányok,mert lassan indulnom kell a gyerekért az oviba.
Ja,holnap megyek uh-ra és terheléses vércukorvizsgálatra,majd beszámolok.
Üdv,durca

Kép

Kép
durca
 
 


ILDI35!

Lehet,hogy rövid ideig használtad,nem? Próbáld meg,hátha sikerül..

durca

Kép

Kép
durca
 
 


Judit,

Köszönöm szépen!
Jajjjjj de hülye vagyok!
Hát persze.
Látszik, hogy nem nagyon nézegetem már a leletemet.
:) De tényleg!

Köszi a segítséget
így már meg is van.

Puszi

Ancsa

ancsaboszi
 
 


Lehet közben megtaláltad, de azért csatolom a linket:
http://www.noklapja.hu/forumkifejt.php?forumid=15075
Vendég
 


Sziasztok,

csak bekukkantottam, jósok mindent írtatok.

Ancsa, engem is megríkattál. Fő a pozítiv hozzáállás, minden erőmmel drukkolok! Én is otthon voltam a terhességem alatt az első vizsgálattól kezdve (óriási petefészek ciszta, vérzések, stb....), használd ki a pihit, olvass, videózz sokat! Na nem mondom, hogy visszasírom azt az időt, mert van egy csodaszép Pannink, de akkor nem értékeltem eléggé a pihenést!

most épp bőg a porszívó, már tiszta a lakás, de Panni így alszik... :lol: :lol: :lol: kihasználom, hogy így nyugi van, ha megfőtt a kaja, majd kikapcsolom... a szomszédok milyen rendes háziasszonynak tarthatnak... hihihi

Jube

Kép

Kép
jube
 
 


megmondanátok erről a képről, hogy megy a porszívó??? :lol:


Kép

ja, és mint azt látjátok, megtanultunk HASON aludni!! csak úgy szárnyalnak kifelé a pukik! :D sajnos nem mind, de azért már haladás ez is!

Jube

Kép

Kép
jube
 
 


Szia Ancsa!

Próbálkozom a vonalzóval, remélem összejön.

A Távkapcsot néztük meg, nagyon vicces volt, szerintem Adam Sandler tök jó színész, vicces.

Hát igen az orvos választással jött automatikusan az 'új' kórház, de remélem, hogy igazolodik, hogy 'minden jó, ha jó a vége'
Én már csak akkor fogok megnyugodni, ha a karomban lesz a kisbabám és megszámolom, mint a húsz ujjacskáját.

Azt kihagytam a történetből, hogy a biopszia utáni kontroll uh-n találtak a fejében egy 8mm-es cisztát...
Hát ez sem volt könnyű átvészelni,azt mondta a doki, hogy ilyenkor küldik a kismamát biopsziára, de mivel mi már túl vagyunk rajta, ezért azt mondta, hogy 1 hónap múlva felszívódik, szerencsére igaza lett.

A következő terhességnél ezért sok mindent másképp fogok csinálni, persze nem csak ezért.

Jube!
De édes a kisbabád! Te is Sipinél szültél, jól emlékszem, vagy már kavargok? :D

Remélem mindenki jól van!

Én nagyon, pedig már takarítottam, sétáltam, lépcsőztem, majd még tonicot is fogok inni, dehát nagyon jól érzi magát a kis poronty. :D
steffi
Kerepes
 
 


próba

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Sikerült!!!!!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Veronika, minden tiszteletem a tiéd!!!! Sajnos, én is tudnék mesélni - bár nem ilyen gáz még a helyzet, de úgy tűnik a Ketteske megszületése után én is kiabálni fogok anyóssal - , mivel együtt lakunk és mostanában előszeretettel "ront" be és viszi le hozzájuk Kristófot olyan felkiáltással, hogy "tehermentesít". Engem meg borzalmasan idegesít, mert állandóan vinné, ha fent szeretném látni a gyereket, akkor is. Van még ráadásként egy dédi is, aki meg csak etye-petye stílusban bír beszélni a gyerekkel, amitől én gyilkolni tudnék. Ja, és kb. októbertől anyós nyugdíjas lesz és már mondogatja, hogy majd ő átveszi a Kristófot és segít, de ebből én nem kérek. Szóval, valószínűleg nálunk is lesz még perpatvar, de sanjos különköltözni nem tudunk :cry: :cry:
Na jó, nem sírok, majd csak lesz valahogy...

Vica, hajhullás teljesen normális, nekem is hullott, mint a záporeső, pedig én eleve nem álltam olyan jól mennyiségileg :oops: Szedd a vitaminokat, de kb. 3-4 hónap múlva meg fog állni a hullás. Én Herzéria ampullát használtam, attól mintha javult volna.

Steffi, tényleg jó volna talizni!!! Az én orvsom Hegedűs doki, úgyhogy másnál szülünk. Szülésznőm Nováky Rita lesz másodszor is!

Ildi, szerintem a lényeg, hogy ne parázz!!!! És ne is mérj állandóan, ha éhes lesz a lurkó, úgyis kérni fog!!! Pihenj sokat, már ha tudsz!

Bocsi, szaladnom kell!!!!
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 


Steffi,

ha van még 7 napja, ne sürgesd, sosem lesz még egyszer olyan jó dolga mint odabent! :D

Én nem Sipos doktornál szültem, hanem Molvarecnél. Hiányzik Kiscsillag táblája nekem is, olyan klassz volt. Remélem nemsokára ő is belekerül.

szép estét mindenkinek,
Jube

Kép

Kép
jube
 
 


Dorka tényleg jó lenne! Ha gépközelben leszek és elindul a 'móka' akkor majd írok, amúgy szerintem majd apuci beszámol a részletekről, ahogy itt a többiek is szokták, ha nem baj :D

Itt minden orvosról és szülésznőről tök jókat írnak, ez olyan megnyugtató sokunk számára szerintem.

Láttátok, hogy sikerült a vonalzót felrakni?
Ügyi vagyok, mi?? :D

Majd megpróbálok képet is, de ehhez már apa segítsége kell :D

Ki van fennt wiw-en?
Én fennt vagyok, Juhász Stefániaként, 2 ilyen nevű van, de én a kerepesi vagyok, ha esetleg valaki úgy gondolja...

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Dorka,
Remélem, hogy tényleg megáll a hajhullás, mert már én is rosszul vagyok tőle, hogy mindenhol az én hajam van!! :evil: :evil:

Anita,
Holnap válaszolok, de fel a fejjel!!! Nekem sem jobb!!

Steffi,
Én fent vagyok az iwiw-en: Hortobágyiné Takács Éva
Majd én is kereslek!!

A táblázat nekem is nagyon hiányzik, már nem tudom követni, hogy hol is tartunk!!

Puszi Mindenkinek
Vica
Kép Így cumizik a drágám Kép Elaludt a kincsem

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Sziasztok!
Ildi, a fejéshez nekem nagyon sokat segített a www.lll.hu-n leírt kézi fejés módszere. Azzal kevésbé apadt.
Ennyit tudok :(

Ancsa, Hegedűs a dokim. Nekem méhszájon feküdt a méhlepényem, így nem sülhettem rendesen, és veszélyes volt a helyzet, hogy bevérzik, vag yahogyan a dokim később mondta: ökölnyi sugárban ömlik a vér...

Na de itt vagyunk!

Vica, igen, Bene egy csodabébi! Kezd viszont huncut is lenni. És egyre nagyobb a mozgásigénye.

mtunde
 
 


Sziasztok!

Ancsa
A 18. kerületben voltunk 4D-n, az interneten találtam. Felhívtam szinte az összeset, kb. 4-5 van Pesten, de ez volt a legszimpatikusabb. A telefonszámát már elkatattam, de ha az interenten rákeresel a 4D-s uh-ra a kismama.lap.hu-n, megtalálod. Nagyon jó fej volt a nő aki csinálta, mert legalább fél óráig próbálkozott, fordultam össze-vissza, csak Jázmin nem mozdult. :lol: Illetve mozgott nagyon, csak a fejét nem mozgatta. Szóval tényleg lelkiismeretesek voltak, mert hallottam olyat, hogy pár percig nézik, aztán ha nem látszott nem látszott, csak fizess. :roll: Ja és azt mondták, hogy a 27. és a 32. hét között jó menni. Már elég nagy, de még nem túl nagy.

Kép
gyorgyi33
 
 


Sziasztok!
CSak nagyon gyorsan, a hozzátáplálás jegyében teszek fel egy képet.. :) Konkrétan, a címe lehetne az is, hogy mi aztán nem aprózzuk el :)

Kép

Mentem, majd jövök még :)

satuk
 
 


Sziasztok!
CSak nagyon gyorsan, a hozzátáplálás jegyében teszek fel egy képet.. :) Konkrétan, a címe lehetne az is, hogy mi aztán nem aprózzuk el :)

Kép

Mentem, majd jövök még :)

satuk
 
 


hopp, bocsii.. :oops:

satuk
 
 


Sziasztok!

Vica!
Bejelöltelek, nagyon helyesek vagytok a férjeddel!

Mindenki bébije nagyon aranyos!

Jube!
Tudom, hogy jó bennt neki, csak már annyira, de annyira dédelgetném :D :D

Megyek CTG-re, sziasztok!

Steffi

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Steffi,
kimaradt még a Margó, a Klári, a Móni, a Király Kati, a Csilla. azt hiszem mostmár senkit nem hagytam ki. A hellp-ből hiányzott, angolul most nem fogom leírni :-)) a magas májenzim-értékek, a magas vérnyomás és a fehérjevizelés. Bár lehet, hogy írtad csak nem olvastam alaposan.
Satuk: hogy ez az Olivér mennyi tésztát meg tud enn! És még az apját is hordozza a hátán!!!
Szeretettedl Rita
nováky_rita
 
 


Sziasztok!
Igazából ötletet, tanácsot szeretnék kérni Tőletek, hogy mit csináljak lányommal, aki egy hét múlva lesz 2 hónapos. Arról van szó, hogy míg jó idő volt megszokta, hogy a délelőtt babakocsiban való sétával telik. Tehát ringatózik a feneke :) . De ugye most, pláne ma, hogy rossz idő van és be vagyunk zárva a lakásba, délelőtt szinte semmit sem aludt. Vagy nagy nehezen sikerül elaltatni, de amit leteszem a kiságyba rá 5-10'-re felébred. Semmit nem tudok tőle csinálni. Arról nem is beszélve, hogy azért ugye mellette még itt van a 2 éves "nagy" fiam. Szerencsére most még van segítségem anyósom személyében, de mit csináljak, ha már egyedül leszek a két gyerekkel. Ja, és a délutáni alvás után is ugyan ez a helyzet, mint délelőtt.
Még egy kérdés mi a véleményetek cumi kontra ujjszopás kérdésben.
Nem mondom, hogy Dóri még nem kapott cumit, de inkább csak az esti elalváshoz adom, amikor már nem látom máshogy a kiutat az elaltatásához és hullák vagyunk.
Előre is köszi a tanácsokat.
Monacs

Kép
Kép
monacs
 
 


Sziasztok!
Igazából ötletet, tanácsot szeretnék kérni Tőletek, hogy mit csináljak lányommal, aki egy hét múlva lesz 2 hónapos. Arról van szó, hogy míg jó idő volt megszokta, hogy a délelőtt babakocsiban való sétával telik. Tehát ringatózik a feneke :) . De ugye most, pláne ma, hogy rossz idő van és be vagyunk zárva a lakásba, délelőtt szinte semmit sem aludt. Vagy nagy nehezen sikerül elaltatni, de amit leteszem a kiságyba rá 5-10'-re felébred. Semmit nem tudok tőle csinálni. Arról nem is beszélve, hogy azért ugye mellette még itt van a 2 éves "nagy" fiam. Szerencsére most még van segítségem anyósom személyében, de mit csináljak, ha már egyedül leszek a két gyerekkel. Ja, és a délutáni alvás után is ugyan ez a helyzet, mint délelőtt.
Még egy kérdés mi a véleményetek cumi kontra ujjszopás kérdésben.
Nem mondom, hogy Dóri még nem kapott cumit, de inkább csak az esti elalváshoz adom, amikor már nem látom máshogy a kiutat az elaltatásához és hullák vagyunk.
Előre is köszi a tanácsokat.
Monacs

Kép
Kép
monacs
 
 


helló Lányok!
Megint jó sokat írtatok!

Ancsa!
Nagyon sajnálom ami Veletek történt,szörnyű lehetett!
Minden tiszteletem a Tiéd,hogy túl tudtad tenni Magadat a történteken,és hogy most ilyen pozitívan állsz a dolgokhoz!
Nagyon jó egészséget kívánok ,és legyen nagyon-nagyon sok örömötök a kicsi leányban!!!!!

Jube!!
Olyan édes Panna!!!
Nem semmi,ahogy tud aludni a porszívótól! Bár,ha vissza gondolok,a fiam is jókat szundizott míg én porszívóztam. Hát ilyenek ezek a picik.

Dóri!!
Nagyon eltűntél,csak nincs valami baj?????
Hogy Vagytok? Mi van Veletek?
Jó lenne hallani Rólatok,ha van időd jelentkezz!!!
Puszi: Eszti

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Sziasztok,
Durca, tök jó, hogy érdeklődsz... Köszönöm, jól vagyunk. Benedeket egyre többet érzem. A gyógytornát mindketten jól viseljük, sőt kezdem megszeretni. Majd mindenképpen mesélj lszi a jógáról. Tényleg, bérletet kell váltani, vagy lehet alkalmanként fizetni? Ez mennyit jelent?

Egy-két héten belül ismét megyek dokihoz (hurrá!!!) meg védőnőhöz... :? Kicsit morbid, hogy a védőnő-látogatás gyomorgörccsel telik a folyamatos diéta-tanácsai miatt.

Hogy vagytok többiek? :)
vbea
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: