A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Deni!
vígasztaljon, hogy a kisded kapja el legkésőbb a kórt,így már egy módosított, lebutított baci jut neki, ha egyáltalán elkapja! ott az ellenanyag a tejcsiben :). mi is próbáltunk L.kiskorában szájkendőben közlekedni dáthásan, de semmit se ért, sőt, később doki mondta, hogy a kendőben csak felgyülemlik a baci. a sűrű szellőztetést javasolta, de szerintem kivédhetetlen az elkapás.

VOLTUNK ULTRAHANGON!
minden okés, a 12+1-es gyerekemet 12+6-nak számolták a méretei alapján :), remélem később még ez változik, vagyis nem lesz óriásbébi.

AMI A GOND, hogy minden vérvételért, beutalóért a háziorvoshoz kell mennem, az meg a Farkasréti temetőnél rendel, egyszerűen nem tudom hogy fogok tudni eljárni.
nem tud valaki ajánlani itt a XXII-ben valami rendes házidokit? nem akarok nagy sztkba járni, olyan lelketlen ott a környezet, és L-t is mindig magammal kell vinnem,s én csak ott tudok háziorvost. egyáltalán nem is voltam még életemben sem a XXII. kerületi sztkban. (így is gondolom majd vérvételre oda kell járnom)
ancsipancsi
 
 


Votiv!
én Lencsével nem merem bevállalni azt az utat, valahogy terhesen meg szédülős is vagyok; de múltkor voltam az Inkákon, és elég kalandosan jutottam el oda, s a földalattiba le se merném vinni a babakocsit. úgyhogy én sajna nem fogok menni!

Lindi!
szerdán nem jönnek anyósomék, viszont jönnek végre a vizesek, és az egész szerencsétlen zuhanytálcát széjjelszedik, leszedik a kabint, felszedik a leragasztott tálcát, szóval lesz hajcihő :(. aztán este meg koncertre megyek a Zeneakadémiára. úgyhogy Csiribiri kilőve!
ancsipancsi
 
 


Köszi mindekinek a +-okat!!!
ÉS MÁR MEGINT MŰKÖDÖTT boszitopik, mett miután jól kiöntöttem itt nektek a lelkemet, egész klassz napunk lett!!! Jött belém ugyanis valahonnan energia - és így nincs veszekeéd, ordítozás, elvagyunk nuygiban, kacarászva - DÖBBENET!!!! :shock:

Du. még bringázni is vittem őket: igi a hátamon kendőben, Hanka a gyerekülésben. Szuper idegkisimítós cucc :lol:

Ancsi, én céklalevet minidg nyersen csinálom a gyüm.centrifugában. Almával, répával MENNYEI!!

Pocak, engem is érdekelne a tanfolyáson mi volt... :oops:

No, ennyit, amúgy mindenkire sokat gondolok, meg gondolatban beszélgetek veletek, de most megyek vízszintbe, míg a kiskirály a bölcsőjében aluszik. 8)

Monisa, MINDIG megnevettetsz a hsz-eiddel!!! :lol:

Deni, hamar gyógyuljatok!!!
Józsit fűrészelő Isti is!
És mindenki, aki épp nem 100%-os!!!!

Okt. 9 nekünk jónak tűnik Ákertre.

SZIA Egylet nekem bejönne.... :D :roll:

"Utamon csillagport verek, szabad vagyok, mint kisgyerek, ha magában énekel." Sz.Á.
Kép
Kép
leni
 
 

 
 

Neet! még a két nappal ezelőttihez: teljesen igazad van, hogy egy szülőnek illene a diszes dolgokat előbb felfedeznie, mint középsuli (csak egy gondolat: abban az időben már képesek voltak felismerni? Nem lehet hogy az utolsó későn felismert nemzedéket nyögöd?)
Ja és még vmi: annyira méltatjátok a régi időket. Hmmm...? Boldog gyerekkorom volt, jó tanuló voltam, s 5.-ben kaptunk egy új oszifőt. A nő krónikus üvöltőkényszerben szenvedett. Én nem panaszkodtam, s egyszercsak kialakult egy szívritmuszavarom. Féltem tőle, s nem voltam ehhez szokva. S utána ugye egyre több tanár, s jó párnak köze nem volt a tanári pályához. Középsulis pocséktanárfelvonultatásról már ne is beszéljünk. Volt hála ott is egy-két jó, de nem kívánom a gyerekemnek az én tapasztalataim.
Azon gondolkozom, hogy lehet hogy csak 3x volt meg a Kresz. Hmmm... rég vót. Nekem is kenőpénz nélkül ment, szóval én lenni reménysugár :mrgreen: .
Avatart meg engedje, mert nagyon édi a kép! :lol:

Zsan! Memének gratula a forduláshoz! :D Az elutazásotok előtt kértem pü-ben dokitelcsiszámot. Megírnád légy szí!

Votív! SZM :D
Te kit/mit vizsgázatatsz?
Pöttyök: a dokinéni mondta előző héten hogy a pöttyök a baci kimenetelét jelzik. Lehet hogy vmi sunyin átrohant rajta?

Deni! Képeid :D , szülinapos Lilla tud bulizni :lol: ! De jó hogy nem sírt Bencus az oltásnál!

Ríd! Kórház :( . Óhhh! Hajrá a kinövés projectnek!

Pocak! képek Barátosnőméknél most volt a bölcsibeszoktatás, s remekült ment a 2 hét alatt. Persze sok múlik rajtatok és a helyen is. szerintem. De biztos nem lesz semmi gond!!! :D
Milyen tanfolyás volt?"Látatlanban" gondolom hogy érdekel.

Lázcsillapítás: hát én is hallottam már az Indiféle megoldást, de én is akkor hívtam ki az ügyeletet amikor 39-ről kétszeri visszafürdőzés után, megint csak szökött felfelé ( s itthon csak homeós szer volt). Visszanézve sem cselekednék másképp. Én még nem vagyok elég edzett vagy vagány.

Rylie! micsoda nyaralás! Azért látszik a képeken, hogy jól is éreztétek magatokat. Szegény pici lány micsoda tortúra! Nektek pedig +++++++++++ a szülőséghez! Hajrá az anyagcsere rendbehozatalhoz! S tényleg nagyon ügyin beszél a lyánykád!!! Hogy tűri a gipszet? Meddig lesz rajta?

Curse! nagy gratula az álldogáláshoz! :lol: (jót rötyögtem a rafellos gyanusítgatásokon)

Évveszteség: én augusztusi vagyok, s szinte mindig én voltam a legkisebb, de egy-két egoproblémán kívül nem okozott semmi törést. A mai inkább visszatartom a gyerkőcöt „divatról” én is hallottam. Vajh mennyi ebben a ráció?

Fibi! Wilkinson reklám :lol: . Micsoda kámbeck

Állatkertes bulit szervezzüüüüüüüüüüüünk!!!

Leni! +++++++++ s majd helyreteszed magad! A felismerés félsiker!!!

Angi tegnap este betaknyozódott. Pedig azt hittem már vége. Legalább már az étvágya visszatért.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Málna! Kondor Katáról csak áradozni tudok. :lol: :lol: :lol: Profi, empatikus, segítőkész, tudjamikorhollegyen, tapasztalt, csodás -aroma és -eszközfelhozatali tudás, profi kommunikáló. Mi jót írjak még? minimálisat szakadtam - pedig nem minibébim volt - s nagyon nagyban miatta. bármi kérdés, tedd :wink:
gödibarbi
 
 


Na, még Neetnek, hogy ne szomrokodjék :wink: :
mivel egy férfi agya van a koponyámban, nekem vezetésből minden elsőre meglett jatt nélkül, de ez a férfiagyon kívül annak is köszönhető talán, hogy nem BP-n hanem Miskócon volt az esemény. :wink:

Most már tényleg majdnem-telihódas szép éjszakát!
leni
 
 


Barbi!

akkor pont őt szeretném!!! amikor elindult a szülésed felhívtad és ő ott volt??? végig? hogy tudom elérni, esetleg nincs telefonszámod? a héten leszek 19 hetes és úgy gondolom, hogy mielőbb cselekednem kell. ha ő már nem vállal el akkor Molnár Gabi a következő kiszemeltem!
málna79
 
 


Ancsi,
Szerintem azért nem ennyire egyszerű az új vagy az újszerű autó vásárlása, h csak a garó miatt veszi mindenki :? Mi azért döntöttünk az új autó mellett, mert fontos, h megbizható és biztonságos legyen. Jelenleg egy 17 éves autóval nyomom, ami többször is cserbenhagyott a házunktól jól messze, másfél órás várakozás apára, h életet leheljen az autóba és ezt Adél mind végigordítja. A biztonság meg elég egyértelmű, nulla légzsák, gyenge kasztni stb és a mai vadállat autósok mellett.... :roll: Hiába van Adélnak unió által jónak minősített ülése, ha maga a kocsi nem védi. Szal osztottunk-szoroztunk és arra jutottunk, h amennyit ráköltünk egy évben az öreg autóra a különböző hibái miatt (a vizsgáztatási mizériáról már nem is beszélve) azt inkább egy újba fektetjük. Persze nem mondom, h egy új autó nem rohadhat le az út szélén pl., de azért ennél sokkal kisebb az esély.
Örülök, h uh-n minden okés volt :) Én egy nagyon jó háziorvost a 12. kerben tudok, a BME-n és Fegyvernek utcában rendel. Esetleg még ő is jó lehet, ha a kórházhoz adott esetben el kell menned, hm?

Fibi,
Gratula Ábelednek az átforduláshoz! :D Fogzáshoz pedig +++++!!!

Málna,
Sajnos nem ismerem Kondor Katát, de látom Barbi már segített is :)

Deni,
Remélem hamar túllesztek ezeken a csúnya bacikon!!! ++++++++++!!!!

Votiv,
Hú, csak nem bárányhimlő :( bár én azt olvastam, h annak a lappangási ideje 10-14 nap. Bulást Nektek! Józsi fűrészelése :lol: és nekünk szupi a okt. 9. :)

Barbi,
Betaknyosodás :(

Leni,
Szupi, h javult a helyzet :)

Kép Kép
curse
 
 


Málna! igen már hajnalban zargattam :mrgreen: már telefonon is nagyon profin segített (értsd én berohantam volna a H-ba, de ő lenyugtatott). ott volt velünk amennyit kellett. volt hogy kettesben hagyott minket a párommal - de szerintem az jó is - s amikor nem volt ott akkor a másik szobában pihizett (nekem elég hosszú szülésem volt).
minden amit megbeszéltünk, s szerettem volna, úgy lett. sokat segített. s még szülés után is! :D
Molnár Gabi is nagyon népszerű :lol:
gödibarbi
 
 


az okt 9 az az Állatkertes lehetséges ip?

a hétvégén vki nem rendez minitalit? arrafelé leszünk vmelyik nap.


Málna! Ruzi is KK-val szült. S csak osztozik rajongásomban :D
gödibarbi
 
 


jóccakát mindenkinek! megyek a szörcsizős mellé :? :D
gödibarbi
 
 


Rylie,
Azért ilyen játékokat, mint ti játszottatok általában minden családból legalább egy személy játszik a könyörgő deddel. Nekem csodás emlék, mikor még apám ide-oda forgatott, dobott!!!
P. se ihat/ehet tehéntejet, sajtot miegymást. Ha érdekel leírom miket szoktam neki adni és hol veszem (hm, és kb. mennyiért, mert az se semmi - de vannak trükkök).

Hát, Leni nehéz lehet. Nekem M-val elég könnyű, de nálunk is van, hogy egy éjjel 3-4x kel (lehet, hogy többször is) és 1-2 a minimum.

Én a szittert tudnám ajánlani (nem eredeti ötlet, jó drága, meg nem is rögtön hozza meg az eredményt - mert idő kell a kölköknek, hogy megszokják). Marci még mindig csak úgy van el a szitterrel, hogy biztonság kedvéért közel vagyok. Volt idő, hogy Peti nem volt el vele, mert rám volt kattanva...Úgy szoktuk, hogy együtt megyünk játszótérre és ő fogja a renitens és elvetemült M-t, míg én végre tudok P-vel játszani. (De persze nálunk már jobb a helyzet.)

Vagy nálunk még a bkv-zás vált be. Ha fáradt vagyok a játszótérre (amikor még M. nem volt meg a kocsiban, hanem kendőben kellett cipelni) akkor felültünk egy villamosra - én ülhettem és még beszélni se kellett annyira, mert annyi minden látnivaló volt. (Jól kell választani járművet, hogy ne legyen zsúfolt, kaját kell vinni ...). És ez P-nek hatalmas élmény mindig.
Régebben a játszóház is bejött.

Esetleg ha naponta 2x 5 percre (vagy ici-picit többre) akkor is egyedül lennél ha I. ordít? Jó durva ötlet, nálunk nem menne, mert P. bekattan, ha M. ordít, de talán nálatok...
M.-t se lehet letenni aludni napközben de ő pár napja elvan a babakocsiban. Ennek korábban semmi jelét nem mutatta (kendőztünk mi is, a kocsiban Peti játékait toltam...).
Kitartást!!!

Neet,
Eszter nagyon szép!
Én is fizettem a vizsgán - oktató mondta!!! Nna, erre nehéz mit mondani.
Egyébként nem tudok vezetni, béna vezető vagyok, de NEM Vezetek. Sose vezettem.
Viszont hamarosan egy vagyont költök el arra, hogy tényleg megtanuljak vezetni mielőtt kiszabadulok a forgalomba (a két gyerekemmel, a többi autós közé). És baromi betartós vagyok (az 50 az nálam 50. Talán 52, de inkább 50. Mondták már, hogy hátráltatni fogom a forgalmat. Szóval, ha dugó lesz akkor biztos miattam lesz ezen a szép Budapesten!)

Macs,
Hát, neked már korábban is írtam, hogy milyen nagy a lányod! És milyen szép és klassz haja van!!

Nuk, Dazsó,
Jun végi vagyok így 2. legfiatalabb voltam az oszt-ban. És nem voltam különleges, mint Nuk. Baromi fáradékony voltam és sztem rosszabb voltam, mint lehettem volna. (Igazából a főiskolát élveztem először.) Tuti, hogy az én gyerekeim minél később mennek suliba!!! (Akkor is, ha velem ellentétben ők zsenik! Nincs mese, homokozhatnak a trigonometria helyett...)

Curse,
Sumák Adélnak gratula!!

Ríd,
Most látom a betegséget. Milyen klassz gyerekeid vannak!! Mindegyik!
Nehéz lehetett a kórházazás.

Ó, és mennyi jó kép szép gyerkőcökről!!! - Nem is t udtam mindent visszaolvasni, csak a képeket nézegettem! Jó volt.

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Deni,
de, kell éjjelre neki pelus. és most már nappalra is, ugyanis délután visszatértem ehhez a megoldáshoz, nem lévén jobb ötletem :? :( :( :(
továbbra is ++++++ Nektek!

most nekem is jöhetne kis energy "valahonnan", mert estére kiborultam kissé :cry: még apával is összezördültünk, és egyelöre nem látjuk a megoldást....
fibi
 
 


Leni,
Akkor most Te mondd meg micsinájjak! Nem hiszem el, hogy bicikliztetek és kacagtatok!!! Én a szimpla batár-tologatós lapított sündisznó-nézős játszóterezéseimre is tök büszke vagyok Te meg biciklizel 2 gyerekkel!!! (Izé, vmi homeos bogyó? Jóga? Micsoda? Mert azt a könyvet - amiről írtál már én is olvastam, nekem is csak pár napig segített és az a pár nap elmúlt. Nálam egyébként a türelemmel voltak bajok - úgy utálom, mikor P-vel boszorkány vagyok - annyival jobbat érdemel szegény kis krapek. Csak néha nem tudok erőt venni magamon és a szörnyű, hogy olyankor annyira utálom magam, hogy attól csak még rosszabb leszek... Erre vmi homeos bogyó? Vagy vmi magamból kivezető szer?)

(Elolvastalak újra, nem igaz, hogy nem jövök rá a titokra...talán almás-célkalé? Ittál ma? Mert ha igen holnaptól én is iszom és P-nek bejelentem, hogy készüljön fel egy új álomanyára!!! Nincs több autó, autós-újság mert a pénzünkből céklát veszek, viszont cserébe egész nap velük játszom és sztem imádná!)
(Sajnos nekem is csak az jön be, ha túllépek önmagamon, de az azért elég nehéz.)

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Curse, hát igen, ha bármi fertőző, akkor azt már rééég mind elkaphattuk! de most épp egy pohár vörösbort iszom és próbálok kicsit lazítani (és tojni mindenre) :lol: csak a végén alkesz ne legyek :wink:

Leni, annyira örülök, hogy jó napotok volt :) biciklizés is szuper!

alapvetően én is a túlélésre játszom, aztán jön egy pillanat, amikor történik valami apró csoda és igazán fel tudok oldódni a jelenben, és megérzem, hogy megéri minden lemondás meg az utolsó csepp erő odaadása is :)
jó szentimentális vagyok, biztos a bor beszél belőlem :lol:


Ancsi, neked felmentésed van :) Farkasréti temetőnél ki a házidokid? mert enyém is ott van!

Barbi, és azt tudod, hogy Polcz Alaine is? :( furcsa, két ilyen csodálatos nagy tanítót ilyen rövid időn belül elveszteni...
kocsit vizsgáztattam :)

nekünk több öreg autónk volt, új talán csak 1x, és nagyon tudtuk őket szeretni, becézni, és minden út izgi volt, hogy vajon eljutunk-e a célhoz :lol: de 2 gyerekkel ez már nem olyan izgi... :lol:

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!
Deni, pont hasonló problémákkal kűzdök: Pnél előtört a tesóféltékenység (sztem a kház, meg B betegsége miatt), B meg nagyon anyás korszakát éli. Ha teheti, rámorul és szopja az ujját, vagy cicizik, egész nap ezt tenné. És elég sokat vagyunk 3masban. Pedig most Panninak is nagy szüksége lenne arra, hoyg CSAK vele legyek. :( Na, majd visszazökkenünk a rendes kerékvágásba, remélem hamarosan.

Fibi, Ábel fordulása :) Bálinttal meg légy türelmes (bár ezt neked nem kell mondani), amíg feldolgozza a dolgokat.

Vot, pöttyök :shock: És hogy van a kis pöttyös?
Barbinak igaza lehet, a kh-an is volt egy kislány, aki vmi vírus miatt volt bent, és az utsó nap bepöttyösödött, az anyukája jól megijedt, de a doki mondta, hogy a vírus elmutával ez normális. A kislányt egyébként Teréznek hívták, és Rézi volt a beceneve, ami nekem nagyon megtetszett. (Még nem találkoztam 40 év alatti Terézzel :lol: )-

Ancsi túra :9, és szuper, hogy minden ok volt az uhn!!
rídonli#
 
 


Fibi+++++++++++++++++!!!!!!!!!!!!!!!!!
(Ha a boszitopik műxik ,akkor perceken belül javulás áll be! :) )
rídonli#
 
 


"Magamból kivezető szer" :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:
rídonli#
 
 


Vot, jó lazítást!
Nekem fő a holnapi kaja, és közben netezek.
rídonli#
 
 


Teréz Pitykéz :lol: (ez az egyik Luis de Funes-filmben volt)
tényleg klassz név!
az előbb találtam az asztalomon egy papírfecnit, amire a csajomnak gyűjtöttem a neveket:
Margit, Irén, Zselyke, Kornélia, Minka, Rozália...

egyébként Isti jól van, nem tűnik olyan nagyon betegnek :)

votiv 8)
votiv
 
 


Móni,
Annyira jó stílusban írsz, imádom :D

Votiv,
Helyes és lazítsál csak! :wink:

Fibi,
Ha télleg műxik, akkor +++++++++++++++++++!!!

Ríd,
Milyen jól elvagy ilyen tájt :mrgreen: Szerintem rád is rád fér +++++++++++++!!!

Ancsi,
Az előbb egy kicsit félrebeszéltem, mert az a 11. ker, nem a 12 :oops:

Apropó:
A 11.ker sztkba megyek, ott hol kell fizetni a vízitdíjat? Ahol a sorszámot kapom?

Kép Kép
curse
 
 


Curse, ha a Fehérvári útra mész, akkor a recepció-szerűségnél, mindig 100ezren állnak sorba... (Bartók Béla úton meg az asszisztensnél, legalábbis legutóbb-jó rég-amikor voltam, még úgy volt.) Ja, elvagyok, a zöldbabgulyás meg jó lassan fő...

É közben eszembe jutott,h az ortopédián azt mondták még B 6 hetes kora után (amikor csípő uh-n voltunk), hogy ha föláll már, akkor vigyem vissza. Hát a fölállás már egy pár hete kipálva, úh holnap kérek oda is egy ip-t.

Nuk!??
rídonli#
 
 


Monisa, a titok asszem abban rejtőzött, hogy a tegnapi bilikiborításom nagyon megkönnyítette a lelkemet... :oops:

A bringázáshoz meg nem kell semmi extra, ha fel tudod kötni az egyiket a hátadra, a másikhoz meg van gyerekülés. Onnantól nekem ez a te "villamosozásod". Csak flnagálunk itt a nyugis környéken, autó alig, nézegetem a kertesházakat, a gyerekek meg csöndben elvannak, max. hanka dumál folyamatosan, de az nem zavar, inkább vicces. :wink:

Ha valaki tud magambólkivezető szert, az nekem is jöhet :lol:

Fibi, akkor most én is neked ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Én mindig duplán kerülök magam alá egy-egy szülőknél töltött pihizés után. Lassan már kedvem sincs ilyesmire vállalkozni, mert elhiteti velem, hogy segítség nélkül nem megy. Nem szavakkal sulykolják ezt belém, csak valahogy mindig ezt érzem, mire hazajövünk :roll:
leni
 
 


Jó reggelt!


Jelentem: lejányom tegap megkapta a 18 hósat (már a 15 hósat is késve, betegség miatt), és éjjel rettenetesen belázasodott.. :( egész éjjel a köv program ment:

F: "Annya!...Annya!...Annya!..."
A: " jövök, cssssss...., mi a baj?"
F:" isszi! Isszi!"
ded iszik...
F:"annya!..."
A:" mi baj Füles?"
F: "cúva!" (=cumi)
annya adja a cúvát...
F (cumin keresztül): "Annya!!!"
A: ???
F: "cica...cica...cica...!"
A: keresi a sötétben a cicát, ameddig nem leli, folytatódik a cica-mantra...
F: "Annya!"
A:???
F: "baba alsz!"
..és nagy sóhajjal elalszik

20 perc múlva ismétlés, az "isszi"-t időnként felváltotta a "TEJ!"...


:( :( :(



Okt 9.-e elviekben jó nekünk is :)


Monisa,
mijaza lapított sündisznó nézegetés?? :shock: :lol: :lol:


Autók: az öreg autók sok szempontból jobbak (voltak 5 éve), mert sokkal kevesebb volt bennük az elektronika, meg egyéb számítógépes-fedélzeti computeres ingyom-bingyom, nehezebben romlottak el és könnyebb, olcsóbb volt javítani. DE, a gyártók kitalálták, hogy 15 évig készítenek csak utángyártott alkatrészt, így már új alkatrészeket nagyon nehezen lehet kapni, vagy bontott alkatrész kerül bele, ami eleve használt és ismeretlen ideig fog működni. :( Pedig annyira szerettem a mazdáimat!!! főleg a jó nagy 626osokat... egy sem volt 2 liter alatt.. ma meg van egy pici, 1,2 micrám... fő a gazdaságosság, meg gyerekkel úgy sem száguldozik az ember. Vszont ezt is kénytelen leszek lecserélni, mert épp 15 a drága és a mostani vizsgájához alig lehetett alkatrészeket szerezni hozzá... :(

Votiv,
pöttyös Istóknak jobbulást!

Ridonli,
tesóféltékenységhez kitartást!!+++++

Leni,
csak nem a critical mass-ra gyúrsz?! Persze a jövő éviregondolok, mert az ideiről már lemaradtatok! :mrgreen: bringa rulezz!!! :D

Rájli,
Kamillának is +++++++++++++++ hegyek.

Meg Denizsáéknak és Fibiéknek is++++++++++++ok!

Deni,
neked még múltkor akartam: hiába Indike tervei, nekem bölcsi szempontból dél-buda is holdbéli távolság...


Ancsi,
nagy babádhoz gratula :)


Fibi,
Ábel forgolódásához is gratula!!!


Mivel a Macskakölök még alszik, iszom egy kv-t....


csók

Macsek
macskanyu
 
 


Curse,
tökigazakat írsz autó ügyben, de gondolom, ezt mindenki így látja: az új sokba kerül, a régi meg sokba kerül fenntartani. Nekünk nincs 30 ezrünk törlesztésre, apáét is törlesztjük, diákhitel, egyebek, szal csak valami egyszerűbb jöhet szóba.
A mi felhozatalunk eddig: 20 éves Trabi, 19 éves Volvo, 16 éves Opel Corsa, és most a 8 éves Alfa Romeo. Természetesen ez utóbbi a legjobb, klíma, lopásgátló, légzsák meg minden, de tény, h egy szervízt nem úszunk meg 100 alatt, mert minden egyedi benne és nem is kapható. :? És miután ezt még 3 évig törlesztjük, át kell gondolni, mit is vegyünk, de nem egyszerű, mert: fogyasszon keveset (bár én sokat nem fogok menni vele, de azért..), legyen olcsó fenntartani (2 autó már luxus ugye), legyen hozzá alkatrész, és ne soktízezerért, ne legyen túl öreg, de a sokkal fiatalabbat meg nem tudjuk kifizetni.
(Ezt már csak macsnak ()ben: Mellesleg párszáz ezerért egész jó használtakat lehet kifogni, amik nem esnek szét 2-3 év alatt, úgyhogy azt vondd vissza, h 12 éves autó szétesik, mert 20 évet ki kell húznia.)
neet
neet
 
 


Leni,
agyműtét mennyire fájt? ;) :lol: Miféle férfiagy??
És boszitopikot is megfejtettem: ha kisírjuk magunkból a kakás helyzeteket, utána megkönnyebbülve folytatjuk ua.t a sz..rt. :D

Barbi,
igenis visszasírhatóak (biz. szempontból) a régi szép idők, és nem csak az idő szépíti meg őket. Üvöltőkórban szenvedő tanárok ma is vannak, és nekem anno a 80as/90es években is 90%ban szuper tanáraim voltak. Mi lennénk a 2 véglet, nem? ;)

Votiv,
mi a helyzet pöttyökkel? +++

Macs,
remélem, nyugis nap jön a tegnap éjszakára! :)
neet
neet
 
 


Barbi!
nekem is lenni szívritmuszavar, ha idegroncs vagyok. egy üvöltős főnök alatt alakult ki, de pl. mindkét terhesség első 3 hónapjában előjött.
ATUTÓ vizsga (városi vezetés) harmadjára sikerült, nálunk aki kenőpénzt akart adni, kivágták,mint macskát..., mondjuk eszembe se jutott, szegény családban nőttem fel, soha nem adtunk senkinek, se dokinak, se másnak. (ez mai napig bennem él)

Leni!
és simán viszi a géped a céklát? és 1-2 napig eláll a hűtőben?

AUTÓK:
nekünk nem véletlen van 4 éves kocsink, pedig most vettük pár hónapja. úgy döntöttünk, hogy az amúgy 4 évesen annyit érő (árban) VW mellett döntünk, aminek a törésteszttől kezdve mindene nagyon jó, mint hogy egy új, ám alacsonyabb kat. autót vegyünk. a kocsinkat újonnan VW yettának hívnák és 4,5 milába kerülne, ennyit meg nem akartunk kocsira költeni. nagyon félteném az újat,minden karcolást észre vennék rajta, úgyhogy nem bántuk meg, hogy a 4 éves Borát vettük. férjem haverja dörzsölt ótószerelő és mindig megmondja a frankót. szerinte ebben az árban, ilyen kategóriában a legjobbat választottuk. (mondjuk VW még nem hagyott minket cserben, német precizitás rulez)
viszont vannak ismerőseim, akik sportot űznek abból, hogy mindig és mindig új kocsijuk legyen. (garis) és persze a Bora is egy ilyen gondolkodású embertől származik. pedig az autó az első 3 évében veszít nagyon vészesen az árából.

Curse!
házidokit köszi, de csak a XXII-ben lehet, már nem akarok macerát, habár Fegyvernek nincs messze..., de a XXII-esek meg tudják a dörgést.

Móni!
én ittam most a céklalét pár napig, de eszembe nem jutott bringára pattanni. talán a terhesség... :) de azért te ne add fel!

Votiv!
a Rácz dokinéni a dokim, férjemé meg a Schnell volt, csak átpasszolta őt is a Ráczhoz. viszont ma rossz élményben volt részem, felhívtam őket, közöltem, hogy noha XXII-ben lakom, továbbra is őket választom, először elkezdték, hogy nem is tartozom oda (?), mikor elmeséltem, hogy Mo-n szabad orvosválasztás van, akkor kételkedtek, hogy ott-e a kartonom, + közölték, hogy így nem vesznek vért, előbb menjek be letisztázni az ügyet, erre pedig kértem, hogy nézzék meg, hogy ott-e a kartnom, mert már évek óta oda járok, s nem akarok külön ezért bebékávézni gyerekkel, hátulról egy nő beüvöltött, hogy vérvétel van, nem érnek rá ilyesmivel foglalkozni, hívjam később őket. erre most azt mondom, hogy faszt! nagyon szarul esett, eddig kb. 2x voltam náluk 5 év alatt, + 3x mikor terhes voltam, és a lóvét beszedték utánam. most majd egy olyan dokihoz megyek, amelyik meg is érdemli. a legsz..abb az egészben, hogy 99%, hogy a doktornővel beszéltem, s a háttérből az asszisztense kiabált, aki teljesen uralja az egész rendelőt.
úgyhogy kicsit utána néztem, és választottam egy fiatal dokinőt magamnak itt az sztkban. számomra új, hogy hetente 2x este 8-ig rendel, míg ide mehettem 4-6-ig, meg délelőtt. úgyhogy felkeresem, már nincs apelláta.

amivel gondban leszek, az az UH. valahogy olyan érzésem van, hogy csak akkor kapok UH beutalót, ha bejelentkezem nőgyogyó szakrendelésre a XXII-be. vagy háziorvos is adhat? nem akarom mindet a drága maszek rendelőben végeztetni. (10eFt/alkalom)
ancsipancsi
 
 


Köszönöm Mindenkinek a +-okat :) kicsit jobb, bár ehhez fél 2-ig kellett beszélgetnünk apjukkal, igy ö alig haladt az éjjeli melojával, én meg alig aludtam. megolás továbbra sincs igazán, ezt a pár hetet kibirjuk, amig itt lakunk, aztán anyosnál lesz némi segitség, és talán a helipoppejben könnyebb lesz, mert jóóóval közelebb lesz Zs munkahelye, és hamarabb hazaérhet... meg lesz játszotér a lakoparkban, és nem lesz (annyira) büntudatom, hogy B-vel kevesebbet foglalkozom, meg közelebb lesznek a hugomék, meg nem is tudom, még mit várok. tudom, tul sokat nem szabad. de ha minden kötél szakad, akkor Moni nyomdokaiba lépek, és keresek egy jo bébiszittyot, végülis mit veszithetek.... (pár ezrest hihi, de ha könnyebb lesz, akkor nem érdekel...)

Leni,
van igazság abban, amit irsz, én is hasonloképp érzem 1-1 nagyszülös hét után. de engem tegnap nem a gyerekek boritottak ki, hanem Zsoló. 8-ra ért haza, ami nem baj, mert meg birom csinálni már egyedül az esti procedurát, de nem szolt elöre, és nem ugy készültem. igy elég sirosra sikeredett az este, nem részletezem...
Még szerencse, hogy Ábel megint csak 1x szopizik éjjel, és viszonylag nyugis délelöttjeink vannak, csak késö délutántol nehezebb kicsit, de akkor megyünk sétálni (amig nem lesz sötét már 5-kor....). Másik mázlim, hogy B nagyon sokat eljátszik magában, szoval örá sem panaszkodhatok :) De ha pár hét/honap mulva is lesznek az estékkel "problémák", akkor sztem nincs azzal baj, ha segitséget kell hivni. (biztos lesz, aki emiatt beszol majd, föleg a rokonságombol, de letojom, nem az ö életük). Zs szerint sem jo a mártirkodás, tudod :wink:

Moni,
olyan jo olvasni Téged :) :lol: Békávézásra én is kaphato lennék, ha lenne itt olyan a környéken. Mindjárt megirom az elmaradt pü-met is :oops:

KépKép
fibi
 
 


Ancsi,
nekem mindig a doki adott UH-ra beutalot. kb másfél havonta mentem hozzá és elöre megirta a soron következöt.

Visszaolvasásban csak a mult hétfönél tartok, nem megy több :oops: talán ha B elalszik, de most hiv kártyázni....
fibi
 
 


Tinu!

Köszi az intim tornáról az infót, igazából kismama-jógát kerestem volna, de itt a XI-ben nem találtam és ezért gondoltam, hogy az intim torna sem lenne rossz. Mert a munkahelyemhez közel van.

Mindenkihez: Ha valaki tudna kismama jógát a XI. kerület közelében megköszönném a infót.

Janka
janka1
 
 


Ríd,
Köszi :) akkor jó előre odamegyek :roll:

Leni,
Akkor sem vagy semmi, h Igit hátadra veszed, Hankát beülteted a gyerekülésbe és már suhantok is :) Le a kalappal! :wink:

Macs,
Szegény Fülike :( !!! +++++++++++++++++!!!

Neet,
Nálunk is csak használt és öreg autók voltak/vannak. Leszámítva a költekező anyósékat, nekem lenne egyedül még új autóm a családba. Páromnak sosem volt 3 évnél fiatalabb autó és nem is szeretne, anyuéknak meg hasonló korú autója van, mint nekem. Új autót tényleg nem érdemes venni (ha egybe kifizeti az ember azt a jó néhány millát), mert hamar értékét veszti, ebbe is csak azért ruházunk be, mert nem kell önerőt fizetni és a törlesztőrészleteket a régi autó ára közel egy évig fedezi. Mi sem engedhetjük meg magunknak a havi 30e-t, de így most gyakorlatilag nem kerül semmibe. Mire elfogy a pénz a törlesztőkre, addigra pedig visszamegyek dolgozni, mert h úgy néz ki Adél egyke lesz. Ha most használtat akarnánk venni, ahhoz plusz pénz kéne, ami nincsen, mert h a mostaninál egy értelemesebb és fiatalabb kéne, ami drágább és ha még ezt is részletekre venném meg, az 50%-ot ki kellene fizetni, ami gyakorlatilag a jelenlegi autóm ára és akkor a törlesztőkre nem maradna. Ráadásul a használt autónál ott van a kockázat, h tényleg műxik az autó megfelelően és az eladó nem sunnyog el vmit.
Szal nekem sincsen semmi bajom a használt autókkal, de jelenleg a megvásárlási konstrukció miatt nincs rá pénz. Egy 4-5 éves autó is lehet ugyanolyan jó, mint egy új, sőt! Ezért is írtam fentebb, h új és újszerű autó. Nekem az öreg autókkal szemben vannak fenntartásaim.

Mindenki dícséri Neet avatarját, de én nekem ottan semmi sincsen. Lehet, h ezért? :mrgreen:

Fibi,
Örülök, h rendeződtek a dolgok :) és biztos, h jobb lesz, ha már a helikopter parkban lesztek majd :wink: És mikor költöztök anyósékhoz?

Kép Kép
curse
 
 


Ancsi, enyém is a Schnell volt, és nagyon szerettem, de már nemigen rendel, olyan kis öregecske, és mindenkit lepasszolt ennek a büdös banyának :evil: akit ki nem állhatok, bár eddig öszvissz 2x láttam 11 év alatt. de ezért nem is motivál, hogy újat keressek :twisted:

beutalási rendszer most nagyon kacifántos, sztem azóta is változott, hogy én szültem, bár nekem a nőgyógyász adta mindenhez a beutalót, mert sztk-s is voltam és körzetes is. a magánba járókat jobban szivatják sajna.

mindkét gyerek pöttyös, de a jó hír, hogy nem bárányos!
kirakom a táblát, hogy itt a kórház a város szélén :P

minden kis és nagybetegnek gyógyulást!

votiv 8)
votiv
 
 


Curse,
nem mondom,h felfogtam minden részletét a kocsis fejtegetésednek, de nagyjából OK. Ami szemet szúrt és inkább ON, az az a kijelentésed, h Adél egyke lesz. Hohó! Csak mert nem szülsz egyenesen futószalagon még párat, hanem visszaállsz dolgozi, még semmit sem jelent! Majd meglátjátok, és lehet, h pár év múlva mi ketten alkotjuk majd az aktív babanetes topikot. ;) De inkább csak te. ;)
Bár Eszter ismét pirulva-nevetve mondta, h szejetne kistesót, de... (miután hazajöttünk unokatesóktól, akik 2en vannak.) "-És mit csinálnál vele?" "-Ringatnám, így!" és mutatja. :D

Avatart nem engedi a rendszer, valaki kipróbálná, h neki se? Hibaüzi és ennyi. Nem méretbeli problem.
neet
neet
 
 


evvan:

Warning: copy(./images/avatars/140028443546f8db7d4ab96.jpg) [function.copy]: failed to open stream: Permission denied in /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/usercp_avatar.php on line 288

Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/usercp_avatar.php:288) in /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/page_header.php on line 483

Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/usercp_avatar.php:288) in /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/page_header.php on line 485

Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/usercp_avatar.php:288) in /home/babanet/public_html/tarsalgo/includes/page_header.php on line 486

neet
neet
 
 


Csajok, még 100 hsz és 80000! Húzzunk bele! :D :D :D
neet
neet
 
 


...és ebből közel 4500t én írtam. :shock:
neet
neet
 
 


Votiv,
éljen, hogy nem csak én látom furcsának a dokinkat! (nekem hamarosan exdokim lesz) vissza se hívom őket, ennyit se érdemelnek, utálom, ha ilyen hülyén lekezelnek.
te arra nőttél fel, hogy ott a dokid? férjem abba a suliba is járt. ;-) (jó, tudom, sokat laktál külföldön,de mikor nem, akkor ott?)
Lencsének és az új kicsinek hogy szerezzük meg a tóparti dokinénit? először hívjuk fel, vagy kérjünk ipt,vagy menjünk oda rendelési időben?még nem aktuális, csak addig is...

Leni!
adnál nekem gyümölcscentri recepteket? (mit mivel hogyan?)
ancsipancsi
 
 


ancsipancsi
 
 


tényleg eltűnt az avatarod

különben a gimiből lehet nyomatni a babanetet? :lol:
ancsipancsi
 
 


Indianyóval mi van??????????????????????

és a többi elveszős?
ancsipancsi
 
 


Ancsi, mindenképpen telefonon kell bejelentkezni, de telefonon megbeszélheted vele azt is simán, hogy vállal-e.
www.tovarosiorvosok.hu

és én is abba a suliba (érdi úti) jártam ám! és ott is laktam, igen, 26 évig (csak egy évet laktam Regensburgban). Ki a férjed? :P

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!

Neet, először is grat a majd 4500 hsz-hez. Talán már meg is lesz, mire elküldöm. :wink: Aztán köszi a nyugtatgatást, remélem igazad lesz, majd 4-5 év múlva számon kérem rajtad, amikor a kire ütött ez a gyerek?-re pirulva lehunyom pilláimat, nem mervén válaszolni. Vagy inkább ne kelljen.

Leni, hááát minden elismerésem. Ötletem nincs, szerintem te már kipróbáltad a lehetőségeket. Csak jobb napokat kívánok. Az érzéseidet én is szoktam érezni, szerintem sokan vagyunk így ezzel.

Autós téma: nekem az első autóm egy 8 éves kis Polos volt, imádtam, csak télen megfagytam benne. Aztán volt még 3 szor használt autónk, mindegyiket szerettük. Viszont egy éve, amikor le akartuk cserélni egy nagyobb használtra, hónapokig járkáltunk, kerestünk. Gy. rengeteg szabit kivett, kéretőzött, telefon, stb. És MINDEGYIK autóval sumákoltak. Nem igen értvén hozzá, 3 hónap után, amikor pénzzel megrakodva, 2-szer Vácra utazván át akartak vágni, és még jól bele is tapostak a földbe minket lelkileg, elbőgtem magam. Elég volt. Hazafelé bementünk a bótba, és vettünk egy új autót. Aminek tudom az eredetét, tudom, hogy nincs agyontörve, stb. Viszont buktam vele már most sokat, tudom. Viszont min, 10 évig van olyan autóm, amit mi hajtunk, garázsban tartunk, stb. Ha veszek egy 4-5 évest, és szerencsém van, nem vernek át, 4-5 év múlva kezdhettem vón az egész procedúrát. Szóval nekünk sem fér nagyon bele a havi 30, de akkor sem bántam meg. Persze, akinek megbízható forrásai vannak, az vegyen használtat, mi nem találtunk ilyet. Maga az eladó mondta röhögve, hogy nem képzelem, hogy ennyiért (2,5 milla) fogok sérülésmentes, jó állapotú 3-4 éves autót venni. (ami nem luxusótó, csak egy akkora, amiben 5-en beférünk, és kiskanál sem kell hozzá) Szóval autószerelő-barátokat megbecsülni ám nagyon!!!

Indi, merre vagy? Úgy sajnálom, hogy nem tudtam menni szombaton. Viszont 3 napja ma már végre lábra tudok állni anélkül, hogy a csillagokat látnám. Nagyon fájt, a labdaméretűre dagadt térdem. Mitől? Passz. Úgyhogy ezért nem vállaltam be az utat, sétát, pedig... Jól mutattam vón a babakocsival mi? :wink:

Fibi, neked az fog sokat jelenteni, hogy naponta kimehetsz a gyerkőkkel a játszóra, és ott találkozhatsz, beszélhetsz arcbólarcba minden nap anyukákkal, akiknek hasonló gondjai vannak, és a gyerkők pedig barátokat találhatnak, és csak messziről kell figyelni őket, a játékukat nem akarván zavarni. Amikor nekem volt pici, és kicsi gyerkőm (3 és 0 éves), ez nagyon jó volt. Akkor találtam meg a lelkitársam, és még más jóbarátot is. Akik aztán kicsit lemorzsolódtak, jöttek újak, de az a pár év nagyon szép volt a lakótelepen. Ha nagyobb a lakás, és pici kert is van, sose jöttem vón el onnan. (Mondjuk 500 méterre vagyunk légvonalban most is, csak ritkán járunk vissza.) Úgyhogy hajrá. És ha anyóshoz költöztök, és nem zavarunk, egyszer majd meglátogatunk, mert odáig szívesen elvezetek.

Itt csatlakoznék a vezetéshez. én 17 éve vezetek, naponta, lévén nekem az autó létszükséglet, DE: Bpen eddig egyetlenszer mertem, akkor is mellettem ült egy nagy helyismerettel rendelkező expesti, aki mindig mondta, mikor merre. (5 perccel előbb) Szóval Neet, nekem minden elsőre sikerült, de szerintem Pesten még ma sem lenne jogsim. Azt a dzsungelt, agressziót én nem bírnám. Drukk neked a következő vizsgához.

Curse, gratula ügyeslányodhoz!

Votiv, pöttyök :shock: Akkor ugrott a kávézásos talid? :cry:

Betegeknek jobbulást, kitartást.

Na, én ritkásan jövök, de akkor aztán alaposan... :oops:
zsugyu
 
 


Neet,
a szerkesztő-s topicba már rengetegen reklamáltak "Apá"-nak, az avatar miatt, de még semmit nem válaszolt erre a kérdésre... nekem is ezért tűnt el az avatarom, többek közt... :-/


Nahhát, én is a 12.kerben éltem, cca. 25 évig, de nekem se a Rácz, se a Shell neve nem ismerős..... Ti a Rácz Aladár utcai rendelőbe jártatok, vagy máshová? /értetlenmacska/


Na, megjártuk a hadak útját, Fóton van egy óvoda, aminek van mini-csoportja. Természetesen itt is túlzsúfoltság, de legalább várólistára vettek....
Szegény lázas Fülesem úgy kikészült a délelőttől, annak dacára, hogy majd' negyed kilencig aludt, hogy 10 perce megint alszik.... szegényem.. :(
macskanyu
 
 


Zsugyu, hát igen :( de már szervezem helyette az október 9-et! :D

votiv 8)
votiv
 
 


Macsek, ez már a XI. ker, a rendelő pedig pont az Érdi úti iskola oldalában van, ez a köv megálló (59-es vilivel vagy 8-as busszal) a Temető főbejárat után mindjárt. Én ott laktam a Dayka Gábor utca egyik keresztutcájában, ami végülis Zsanciéktól is csak 5 percnyire van :D
és Te merre laktál a XII-ben?

votiv 8)
votiv
 
 


nu, mert én meg a Nagysalló utcában, ami az 59-es vonalán, az Ezüst Ponty vendéglő utcája. másfél megállónyira lefelé, a főbejárattól :mrgreen: viszont suliba az Arany Jánosba jártam, Érdi útiba az exem és a húga járt...
macskanyu
 
 


Votiv, az okés. :D

Még az évvesztes dologhoz akartam írni: én inkább oviba iratnám a kőcöt. Mert a mi ovink szuper. (legalábbis az ovónőink, és Lorcié is, aki 12 hetes pocakfotó kora óta tudja, hogy hozzá fog járni, mert Beni is hozzá járt, és imádtuk. 4 fia van és olyan harmónikus családot én még nem ismertem. Zsóka óvónői is szuperek. Szerencsénk volt na, és az udvarunkból látom/hallom az oviudvaron futkározó gyerekeket.) Ezt a bölcsikről nem mondhatom el. Beni 2,5 éves korától járt bölcsibe, előtte az összeset végigjártuk, és nekem nagyon nem tetszettek. Lehet, hogy első gyerkőc elengedés, vagy tudomisén. Tehát Deni (ugye te kérdezted?) nézd meg a bölcsit ahová vinnéd, és az ovit. Amelyik szimpibb, oda vidd. Azért azt vedd figyelembe, hogy az oviba 3-4 évig biztosan járni fog. És ha előtte nem menne bölcsibe egyáltalán, akkor talán nem kéne megszakítani az időt, mert mire végre megszokik valamit, át kell mennie a másikba. Ez is egy szempont.

Most jött az újabb gondolat: Pocak, te kérdezted a beszoktatást. Nálunk szumma 3 nap volt, és így is úgy is sírt volna Beni/Zsófi. Mindegy, hogy ovi/bölcsi. A tapasztalat (ovónők/dadusok) szerint az a jobb, ha a gyerkő az elején sír, mert az a kezdeti sokk múlik, és "jó" ovis lesz. (vagyis nem sír később naponta) Ha az elején minden szuper, később lehetnek gondok, amik tovább tarthatnak. Egyszer előjön az, hogy rádöbben, ez már mindig így lesz, nem csak akkor, ha ő akarja. Persze, ennek én nem nagyon hittem, nem is saját tapasztalat. Mindkét gyerkőm sírt nagyon az első 2-3 hétben. Én meg velük a folyosón, meg az autóban, meg a melóhelyen. Aztán elmúlt. Voltak apróbb gondok, amikor ismét nehezebb szívvel mentek a "dógozóba", de komoly hiszti már nem volt később. Most pedig Zsóka IMÁDJA. És nálunk (a csoportban, nem nekem) is ajánlották, hogy inkább az apa vigye, ha megoldható, mert úgy mindenkinek könnyebb, és valóban. Én a "kell egy kis szenvedés"-ben nem hiszek. Nem kell mindent megkönnyíteni, na de azért elválni a melengető családi buroktól életedben először, na azt igenis könnyíteni kell, amennyire csak lehet. A sírás pedig sokszor anyának szól, (tapasztaltam én is) de én láttam olyan hüppögő kiskrapekot, akit 9-kor a dadus kikísért az utcára, hogy bizonyítsa, még TÉNYLEG nincs ott az "anyukám", de telefonálunk neki és jönni fog evés és pici alvás után. Szóval nekik igenis segíteni kell a szenvedésén, SZERINTEM. uff.
zsugyu
 
 


Neet, nekem is evégett nincs már vagy 2 hete avatarom :?

Fibi, tényleg, mikor költöztök? :P

Macs, Füli még mindig lázas? Tutira az oltástól van?
Jobbulást neki!!!!!!! ++++++++++++

Ancsi, viszi a céklát pöpecen, pedig kis bébiméretű masina. De talán Philips... ellenben lassan 10 éves :roll:
leni
 
 


Votiv!
férjem Kovács Tibor, de idősebb nálad, 73-as eresztés. mivel akkor még kis pecses volt, nem igen figyeltek fel rá a csajok. én se nagyon emlékszem az ált sulis hapsikra, csak a legeslegjobbakra. (akikből aztán jó béna lett idősebb korukra :D)
(Zsanciék nem a Bikás mellett laknak?)

a honlapcímet köszi, fogok kérni egy szerdai időpontot, hogy a férjemmel együtt menjünk. szerintem nem gatyázok, Lencsét is egyúttal átviszem, amúgy is tök mindegy, hogy a régi dokihoz bumlizunk be, vagy ha a 41-es villanyossal megyek (ha addig nem tanulok meg rendesebben vezetni, habár ez tök jó útvonalon elérhető tőlünk!) szóval amúgy ingyenes a doki? azért szoktak neki adni, vagy lehet menni simán ingyen?

vettem egy batár gyümölcscentrit. 5 kiló, hatalmas, de 600 W-os.

Leni!
facsartam céklalét. nagyon rossz lett! (keserű!) aztán nyomattam bele almalét,és nagyon jó lett. van egy nagy gyanúm, hogy amit én vettem az a cékla fővőleve! majd ki is próbálom. meg azt is, hogy főtten facsarom a céklát, mert nyersen nincs is olyan finom íze számomra, mint főtten. (a keményítő megédesedik főzés által, vagy mi a franc) a legjobb, hogy egyáltalán nem kívánok semmit enni, csak ezt inni. persze nagy művelet, a gép egy batár, mosogatás, pucolás, de finom!
ha tudtam volna, hogy a kicsi gépek is viszik ezeket a szárazabb zöldségeket....

Macs!
és kecsegtettek vmivel , hogy talán...? szóval lehet, hogy januárra bejuttok?
ancsipancsi
 
 


Leni,

nagyon lázas szegény :( tegnap du. oltották, éjjelre belázasodott, reggel fürdettem(hűtő), meg persze csillapítottam is. Délelőtt egész jól volt, üldögélt velem a kocsiban, aztán fél 12-től megint melegedett, hazaértünk, megetettem és még mielőtt a gyogyót beadhattam volna már el is aludt.... még mindig szuny.... az uncsitesója is így járt és ő sem volt lázas egy előző oltástól se, csak ettől...


Ancsi,
semmivel nem kecsegtettek, sőt! CsaNa talonban ott marad...
macskanyu
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: