ime a szüléstörténet:
május 30-án szokásos nst+uh combómat élveztem, s a kettő közé becsúsztattam egy relaxot. Vass Gabi tarotta, mert BS valahol volt. Megmutattam neki az nst-t nevetgéltünk egyet, h ebből bizony nem lesz gyerek, de legalább jól van, és elkezdünk utazni a gondolatainkba. Nagyon érdekeseket mondott Gabi, és azt hiszem (tudom), hogy ez inditotta el az ifiurat kifelé. Azt kérte Gabi, h mutassuk meg a babáinknak azt a sok szépet, ami itt kint várja majd őket, és akkor rájöttem, h erre vártam, és biztos voltam benne, h ez most segiteni fog.
Éjjel 1-kor arra ébredtem, h fájdogál a pocim, egy pillanatra átfutott a fejemen, h Leninek is megigértem, h nem várok péntekig, és előbb megyünk, de aztán elaludtam. Hajnali 4-kor keltem megint, és akkor már nem tudtam visszaaludni. Előző nap azt is megtudtam, h hogy kell pontosan mérni az összehúzódásokat, és új tudásom birtokában világossá vált, h 10 perces "fájásaim" vannak. Azért az idéző jel, mert nem igazán fájt, csak éreztem.
5 fele beültem a kádba, csak, hogy tudjam mi is van. Ott nagyon jól éreztem magam, nem erősödtek a görcsök, de nem is múltak. Egy egy összehúzódás közben elaludtam, majd Levi kijött 6-kor (dolgoznia kellett) és megkérdezte, h mit csinálok, és mondtam, és ő örült, én meg mondtam, h nyugi, majd meglássuk.
Akkor irtam Leninek, aki nagyon örült és ennek én is örültem. 7 fele felkelt mindenki, és én egyre türelmetlenebbül követeltem, h pasim vigye föl a srácokat az oviba, mert ki tudja, ha "beindul", mennyi időnk lesz. Felmentek, de még zárva volt az ovi, igy ott toporogtak egy fél órát.
Levi hazajött, befejezte a munkáját, és akkor már tényleg engedtem, h jöjjenek a "hullámok"...
Átlélegeztem őket, é s közben sok mindenre gondoltam, de leginkább az segitett, ha egy világitótornyot képzeltem magam elé, ott álltam mellette és néztem a hatalmas hullámokat.
És hála Leninek, a beépitett ügynökömnek
, Gabi is megtudta, h mi a helyzet, és felhivott. Megbeszéltük, h visszahiv, és ha addig nem megyek be, amig még ott van, hazamegy és majd hivom.
Fájni még mindig nem fájt semmi, de egyszercsak hányingerem lett, és eszembe jutott, h Igivel közvetlen kitolás előtt volt nagyon hányingerem. Felhivtam a Gabit (mert én erre is képes vagyok
) és elindultunk. Olyan 11 körül lehetett, kb fél 12-re értünk oda, és Levi megkérdezte, h mikorra lesz meg a baba, és én mondtam neki, h 3-ra meglesz. Ami vicces, h kértem, hozza a laptopját, h addig is tudjon dolgozni, amig neki kint kell várnia.
Felmentünk, találkoztunk a dokival, aki már tudott rólunk, és azt mondta, NEM EZT BESZÉLTÜK MEG!
majd mondta, minnyá jön. Na, addigra nekem minden összehúzódás megszünt, és megint úgy éreztem magam, h feleslegesen jöttem be. Aztán mikor jött a doki, mondtam neki, h sztem én hazamegyek, mert elmúlt minden, ő meg mondta, h megvizsgál és majd eldönti.
Megvizsgált, nézett viccesen, és mondta, h gyakorlatilag eltűnt a méhszáj.
Becammogtam a vajúdóba átöltözni, közben megjött Gabi, lestoppolta az ikea szobát (mellesleg nem sokan voltak a szülőszobán) aztán megbeszéltük a dokival a gyerek nevét és a név eredetét, aztán megjött L is.
Akkor kicsit úgy elvoltunk, jött a doki, h jó lenne burkot repeszteni, én meg nem igazán akartam, de persze nem mondtam. Még szerencse, h Levi tudta, h én nagyon szeretnék egyszer burokrepi nélkül szülni, igy képviselte az érdekeimet, sőt a Gabi is lobbizott az érdekembe. Bár kicsit vitatkoztunk a dokival, aki nem értette, h miért nem akarom, én mondtam,h burokrepi után azonnal jön a baba, és én nem akarom azt a 15 percet, amig kibújik. Erre ő meg mondta,h igy is, úgy is elkerülhetetlen, de én megmakacsoltam magam, és mondtam,h én nem akarom azt a fájdalmat, meg különben is, én nem vagyok felkészülve a háromgyerekességre. (rettegtem attól, h ő is olyan lesz, mint Igi)
Akkor otthagytak minket egyedül, és kérték, h szóljunk ha akármi is van. Mivel én eléggé pánikolok, ha nincs velem SZAKEMBER, ezért szóltam a Levinek, hinkább szóljon a dokinak, és legyen burokrepi, mert ez a bizonytalanság sokkal rosszabb. És akkor már a Gabi is mondta,h talán jobb a burokrepi, ha ennyire bizonytalan vagyok, mert attól már mennek a dolgok maguktól. Szóval, doki bejött, én közben aláirtam a papirokat, és akkor már elég komoly tolófájások kezdtek jönni, és Gabi mondta, h csináljam azt, amit érzek.
Ez annyira meglepett (eddig mindig megmondták, h mit csináljak) h egy-két fájásig gyak semmit nem csináltam, mert nem tudtam mi legyen, érzem e én egyáltalán ezeket TÉNYLEG.
De előtte még sokat nevettünk, mert mindenki viccelődött, és amikor letérdeltem az ágy mellé, akkor is halk kuncogást hallottam a hátam mögül, és hát nem igazán tudtam, h mire a nevetés (azaz volt egy hülye sejtésem) de kiderült, h csak Igi kacsájának a szeme ragadt a talpamra. Na, és akkor innen mentek a dolgok maguktól, még kértem inni a Levitől, de mire visszaért már megint jött egy tolófájás, elkezdtem üvölteni, erre mondta a Gabi,h most fog elrepedni a burok, és akkor zutty....és már jött is a bébi. A hátam mögül hallottam , h bejött BS, és ő is nagyon szurkolt, és mondta, h milyen jól csinálok mindent, és nyugodtan kiabáljak. Ez jól esett, és nyugodtan kiabáltam, és nagyon meglepődtem, h mennyivel könnyebb igy nyomni.
Xedik nyomásra kint is volt Meme, és akkor BS el is ment, sőt mire az ágyra kerültem, már a doki sem volt ott.
Húúú, úgy éreztem magam mint egy hegymászó, aki meghóditotta a legmagasabb csúcsot, mint egy sportoló, aki elnyerte az olimpiai aranyat. VÉÉÉGRE...
és akkor minden a helyére került, klassz volt minden.
A kórházban pedig úgy éreztem magam mint egy lufi, amit egyre feljebb ütögetnek azok, akikkel találkoztam, és szóltak hozzám. Mindenki KEDVES volt, és velem volt, még azok is, akiket sosem láttam azelőtt.
Mivel annyi minden történt velem, és sajnos képtelen vagyok a LÉNYEGET megragadni, valszeg egyáltalán nem "jön vissza" az, amit le akartam irni, ezért is ódzkodtam a leirásától.
remélem azért nem teljesen érthetlen ez az egész, és egy icipici átjön a lényegből.
tömören: vicces és boldog volt az a cirka egy óra, amit az ikea szobában töltöttünk. Utána a varrás, sen nem volt vicces, na jó, kicsit, de boldognak egyáltalán nem boldog. Utána vissza ikea, és az is klassz volt.
Ja, és még egy gyönyörű élmény: a FÜRDETÉS!
ahogy elhallgatott a mackó, mikor a vizbe dugták, és elforditotta a fejét, és elkezdte inni a vizet, és olllllyan boldog volt...
és a legfontosabb: Levi mindig épp annyi gyereket akart, amennyi épp volt, mindig megrettent, ha jött az újabb baba, és már látta a VÉGET.
a mostani szülés után viszont ő mondta, h végül is benne lenne egy negyedikben is, mert három vagy négy már tök mindegy, úgyis kell egy nagy ház, meg egy hétszemélyes autó, tehát részéről nincs akadálya.
És most voltam én először, h több babát már nem szeretnék, és a csúcson kell abbahagyni, de aztán megbeszéltük, h majd MEGLÁSSUK....
már azt hittem, azért erösödött ez fel most nála, mert vmi készülödik... de nem....
De addig legalább én irányítottam. Mostmár....
úgyhogy most doktornénivel konzultáva Carbo vegetabilist kap követőszernek.
