Új privát üzeneted érkezett!

VIKI, COLIN
Köszi az sms-t! 8)

Tök furi idő van ma! Esett amikor vásárolni mentünk, délután meg hétágra sütött a nap, aztán megint beborult, le-fel öltözködünk egész nap. :twisted:

dita75
 
 


Úgy látom megint bedöglött a fórum.

Tesómék ma voltak BMC-be eredményért. Úgy néz ki, hogy nagynéni leszek.
Eszterhez tartoztak, de mivel ő most szabin volt 3 hétig, így Szűcs csinálta nekik végig. Pénteken vissza kell nekik menni ellenőrzésre, mert van egy kis vérzése a sógornőmnek, de reméljük nem lesz semmi gond.
Drukkoljatok!

Már ki van festve a negyede a lakásnak. Tegnap beállították az új kádat, ma beragasztják és kicsempézik a héten a fürdőt. 1 sort kellett csak leverni a kádcsere miatt, úgyhogy csak anyit kell pótolni.

Már alig várom, hogy költözhessünk.

Most délelőtt almás pitét sütöttem, mert kaptam apuméktól egy csomó nyári almát, és nem tudtam vele mit kezdeni. Délután csinálok mégegy adagot, mert párom most vitte be a munkatársaknak a tepsi felét, a másik fellét meg szétosztogatom az új szomszédoknak.

Jelentkezzetek!!!

Kép

Kép
vevikk
 
 


vevikk: Tesódéknak természetesen mennek a drukkok. Jó lehet így költözés előtt állni már. Egyszer talán nekünk is lesz egy családi házunk, amit a mi ízlésünk szerint újítunk fel. A mostani lakás sem rossz, de olyan jó állapotban volt benne egy csomó minden, hogy nem kellett hozzányúlni. Amihez meg kéne, arra meg nincs lóvé. Majd egyszer.

Mi jól vagyunk, lement az uncsitesó keresztelője vasárnap. Sajnos szegény belázasodott még aznap és tegnap már kórházban volt vele a sógornőm, mert vesemedence gyulladása van. Az a fránya tágulat csak bekavar náluk. Még nem tudni mit fognak vele csinálni. Mi voltunk ma a dokinéninél és Barbus már 6390 gr. és 66 cm. Végre átléptük a 6 kilót és rögtön 400 gr-ot hízott 3 hét alatt. Jól belehúzott. Hozok egy képet a keresztelős rucinkról, tüneményes volt a kisasszony benne. És úgy is viselkedett, mindenki oda volt tőle.

Kép



vicky79
 
 

 
 

Sziasztok!

Nekünk hirtelen el kellett utaznunk úgyhogy jogosan voltam távol!
Ma jöttünk haza. Nagyon elfáradtam és kb. egy hete nem aludtam 8 órát összesen nemhogy egyhuzamban úgyhogy csak jelentkezem hogy élünk aztán megyek pancsi és csicsi, remélem reggelig. :?

VEVIKK
Elhiszem hogy nagyon készültök már az új házikóba. Én ezt 3x csináltam végig ismerem az érzést. Nagyon szuper lesz, nem is tudom hogy bírtam ki kert nélkül 5 évig.

VICKY
Nem csodálom hogy oda voltak érte. Gyönyörű a kislányod!
Te is nagyon csinos vagy, és sztem fogytál is.

Puszi Mindenkinek!

ÍRJATOK!!!

dita75
 
 


Sziasztok!
Vevikk!
Jajj, de jó, hogy sikerült a tesódéknek is.Talán már nem lesz semmi gáz, ha pihenget, meg odafigyelnek a sógornődre fokozottan.
Ő nem írogat a másikba?
De jó az új ház...Nekünk is szerepel a távoli tervek között (majd, ha nyugdíjasok leszünk, talán...)Egyelőre marad ez.Nekünk sem rossz, de mégsem önálló családi, és a szomszédi-(v)iszonyok időnként bekavarnak.
Mégiscsak jobb egy független házikó, nem így:közös-udvar...stb.Tároló-felmosás.Ezek a legsarkalatossabbak.
Viki!
Látom, jó lett a ruci Barbusnak.Nagyon szépséges benne.
És mekkorát nőtt!!!Beéri Lédát lassan.
Dita!
Milo hatalmaska, de ezt már írtam múltkor.
A képek alapján simán elmenne 1 évesnek (ezt meg Te írtad talán?)Ha nem, akkor is így van.Fejlett a mozgása is, kinézete is.Hamar lett egy "nagyfiad", látod...
Mi megvagyunk.Majd 18-án tanácsadás, Prevenar-ral tetézve.Valaki kapott már a babák közül?Tapasztalatok?Mellékhatás?
Léda eszi a tejpépet, főzelékeket (de még babásan adom neki+kis joghurt bele-hússal).A tejpép először nem tetszett (HA-vaníliás Milupa), de most már nagyon megy.Szerintem a Sinlac jobb ízre, de a tejre is szüksége van, ezért adom ezt is neki.
Nyaralni nem megyünk,férjem szabin van egész augusztusban, úgyhogy azért jócskán könnyebben vagyok.+Nagylányom is besegít.Léda továbbra is imádja.
Léda lassacskán feláll a kiságyban , de még nagyon görnyedten, ingadozva.Kúszik, mászni még nem nagyon akar (mer).
Még hordjuk a dokibácsihoz tornára-masszírozásra.Most nélkülem mentek el, mert én meg bejelentkeztem a kozmetikushoz szemöldök-tépésre, de közben nem megyek, mert dörög-villámlik, meg esett eddig.
Aztán lehet, hogy mégis megyek, mert most meg már elment a vihar.
Na, ennyit egyenlőre.
Írjatok, többiek!!!!!!!!!!!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Átmentem a rutin vizsgán, de jó nagy mákom is volt. Pont elment már a vihar, bár azt hittem sosem érek oda. Az oktatóm Gödöllői és a vizsgabiztos is az volt. :) A kézifékest húztam (amit nagyon nem akartam), de mivel a vizsgabiztossal még volt egy tanulója, ezért azt mondta hogy menjünk inkább az y-fordulóra, mert így nehéz a kocsi hátulja...Előtte persze beszélt az oktatómmal. Az átvizsgáláskor sem kekeckedett és csak a gyorsításnál jegyezte meg, hogy kicsit megizzadt a bal oldali bója. Meg néha azért rángattam a kocsit, amit nem szoktam. Kicsit féltem az esős úttól. De meg lett, senki nem fogja már megkérdezni hogy hogy.

dita: Hát most kezdek egy kicsit figyelni rá megint hogy mit eszem. A szülés után olyan jól néztem ki és visszaszedtem egy csomót. abból megyeget vissza. Egyébként mindig eszembe jutsz mikor Barbus olyan kis csajosan van felöltözve. De hátha egyszer még nálad is lehet egy ilyen kis tündér. Egyszer, talán. A megfelelő helyen és időben és persze a megfelelő körülmények között.

brigi: Én is mindig azt mondtam, hogyha egyszer valaha családi házunk lesz, akkor ne legyen csak max. kertszomszéd. A ház körül legyen inkább kert. De ez nem mostanában lesz. Talán akkor mint nálatok. :D Mi már mind a két prevenart megkaptuk és Barbus lázas is lett tőle, bár mi a kötelezővel egy időben kaptuk és lehet hogy a két oltásnak egyszerre volt ilyen hatása.



vicky79
 
 


BRIGI
Miló a 4 hós oltással kapta a prevenart ha jól emlékszem. Semmi baja nem lett még hőemelkedés sem.

Mi is sorházban lakunk de nekünk saját kertünk van elszeparálva a szomszédoktól. Sőt a teraszunk mellé ami ráadásul akkora mint a házunk alapterülete (90 m2) végig paravánokat helyeztünk el hogy a szomszédok ne bámuljanak az arcunkba, de leginkább a kutyák miatt mert mindkét szomszédnak van. Egyik oldalt nagy dög roti másik oldalt meg németjuhász. Fasza lesz hogy ki sem merem majd engedni a gyereket a saját kertembe mert tuti hogy átdugja majd az ujjacskáját. Labdázni meg esélytelen lesz mert anno Ricsivel is fociztunk aztán a kutya majdnem széttépte a kerítést. :twisted:

VICKY
Én stagnáltam. Egyszerűen egész nap talpon vagyok, nem is igazán jut idő az evésre és mégsem megy le egy deka sem tovább.

Irigykedem a jogsi miatt és borzasztóan kiváncsi vagyok hogy volt időd a baba mellett gyakorolni. Régebben elgondoltam hogy majd a gyerek mellett tanulni fogok ezt-azt. Most már úgy vagyok vele hogy örülök hogy luk van a fenekemen.

Nekem már nem lesz másik gyerekem, sem a mostani páromtól sem mástól. Amúgy annyira szeretem a fiamat hogy már egyáltalán nem is vágyom lányra.

Egyébként van egy meglepetésem ezzel kapcsolatban.
Készítsétek a nevetőizmaitokat. 8)

(majd később prezentálom, mert amíg szuszókál egy picit Miló gyorsan összepakolok a szobájában mert olyan mint a csatatér.

dita75
 
 


dita: A második gyereket még ne írd le. Fiatal vagy még. Jöhet még valaki aki megint megérinti a szíved. Amúgy meg persze hogy imádod a fiad. Még szép. :D A jogsi meg csak úgy mehet, hogy az apja segít. Szerencsére nagyon jól el vannak. Május elején kezdtem a kreszt, akkor még nem volt 4 hónapos. Mindig ő vigyáz rá, mert hát a rokonok 200 km-re vannak. Szóval ilyenkor apa fürdet, etet és fektet. Ez volt amikor kreszre jártam és most a gyakorlások alatt is így megy. Mire hazaérek Barbus már alszik. Most nem tudom mikor fogok vezetni, mert most már csak forgalomban fogunk menni és nem hiszem hogy mindig esténként. De a hétvégén délelőtt is el vannak. Fogyás: szerintem a gyors hízás a szénhidrát habzsolás miatt volt (be kellett pótolnom ami kimaradt a terhességem alatt :) ) és most megint kicsit visszafogom magam. A mozgás megint csak Barbus, de ő egyre aktívabb.



vicky79
 
 


VICKY
Pedig leírtam, nem vágyom másik babára. Igaz meg lett hosszabbítva a tesók fagyasztása de köv. alkalommal nem fogom.

No hát igy tényleg könnyű, enyém rokonaim szintén több km-re de apa késő estig dolgozik így nálunk fordítva van mire ő hazaér már alszik Miló.

Íme a lányom:

http://picasaweb.google.hu/103987198557 ... 5576411730

dita75
 
 


Hali, csak gyors leszek, mert apósom szülinapján voltunk, kicsit hulla vagyok, de nem bírom ki, hogy ne reagáljak...
Dita!
Ez "kanfasztikus" apám....Milo, mint kislány.
Kíváncsi lennék az arcára, ha megmutatod neki 10 év múlva.
De nagyon édike....Kislánynak is szép lennne.
Én fiút szoktam csinálni Lédából, amikor ráadom tesóm fiának rucijait.De azért ez nem annyira feltűnő, de simán elmenne fiúnak.

Szomszédok:nálunk közös lenne a kert (4 lakás), de feleztünk, így csak kettőnké, de néha így is sok.
Igaz, a kertkapcsolat a mi teraszunkkal van, a szomszéd csajszi nem is jön hátra szinte, de átlátni a másikakhoz, zajongás, gyerekek.
Szerencsére, kuty az nincs.
Bár én nem vagyok kutyaellenes, de azért a szomszéd rotija kissé zavarna.
Nekem boxerem volt (nemrég halt meg, a férjemmel maradt), már 2.5 éves volt a nagylányom, amikor vettük, de nem volt egyszerű eset, amikor együtt voltak a kutyával.

Prevenar:
Viki, Dita: köszi a segítséget a mellékhatásokkal kapcsolatban.
Léda is lázas volt a kötelezőkkor.Talán most is megússzuk kis hőemelkedéssel.

Na, ha már ilyen hosszú lettem, mindegy:
Ma voltunk apósom 70. szülinapján.
Összejött az egész család.Férjem 2 nővére, egyiknél 3 nagygyerek, másiknál sajnos nincs. (Meghalt otthonszülés következtében a pici már 10 éve..., most láttam először képet róla, hát rámtört a sírás, mgértem magyarázkodni....).
Após fotókönyvet (is) kapott ajándékba , benne a születése előtti időktől képekkel az unokákig.
Nagyon szupi ajándék, a régi képeket is nagyon jó minőségben megcsinálják, volt bőgés rendesen....

Kilók: hát, csajok:én szoptatok is, aztán zabálok, csak másznak rám a kilók.Szülés után sokkal jobb formában voltam.
Nagyon sok fölös nasizás van:édesség, kóla......
Valahogyan le kell majd fogynom, egyszerűen nincs olyan gatyám, ami jó lenne.És a boltban sem kapok.Ez olyan elkeserítő...
Na, jó hosszú lettem....
Dita, mégegyszer: cuki a kép.Drága Milo :-))))))))))))))))

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


dita: Én azért azt mondom hogy soha ne mond hogy soha. De a "lányod" így is nagyon édes. :D

brigi: Én is szoktam pl. kertész farmert adni Barbusra és nagyon édes benne. De akkor tényleg fiúnak is nézhetnék ha nem lenne fülbevalója. De van aki még így is annak nézi. A fotókönyv tényleg tök jó, már én is csináltattam Barbus első 3 hónapjáról és az azt megelőző időszakról. Szép lett.



vicky79
 
 


Nem gond ha felteszek az én kis habcsókomról egy közelebbi képet? Olyan édes, nagyon büszke vagyok rá.

Kép



vicky79
 
 


Hali!
Vicky!
Barbus csodaszép!
Már nem hasonlít Lédára annyira, mert Lédának nem ilyen kék a szeme.Elkezdett barnulni és most olyan zöldes-szürke.
Hahó, csajok!Gyertek!!!!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


brigi: Képet kérünk a gyünyürűségedről.



vicky79
 
 


Sziasztok.
Pár képet teszek (08.16-án készültek) Kép
Kép
Kép
Kép

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


brigi: Nagyon kis szép és ügyes is. A porszívó nagy favorit látom.



vicky79
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem sikerült végül tesóméknak a baba.
Ráadásul úgy néz ki, hogy meg kel műteni a sógornőm csak nem akarja elvállalni egy orvos sem, mert olyan veszélyes. Most Szegedre küldték őket.

Brigi!

Ne dolgoztasd túl a menyem! :)


Az én fiam állandóan pakol. Szekrényről, asztalról, mindehonnan. Úgyhogy nem tudom otthagyni sehol még egy pisi erejéig sem. Olyankor bepakolom a járókába, de ott meg ordít (mostmár).

Ha minden igaz, akkor hétvégétől pakolunk az új kecóba. Ott nincs még net, úgyhogy lehet, hogy majd hetekig nem jövök.
Remélem nem maradunk le semmi fontosról.


A hétvégén azt hittem terhes vagyok (bár még nem ellenőriztem, de biztos nem). Nem volt étvágyam, utána meg hirtelen farkaséhes lettem és szédültem is. Utoljára akkor volt ilyen érzésem ,amikor Donóval terhes voltam.
Mondjuk én örülnék neki, meg apa is azt mondta, hogy jó lenne már. De erre még biztos sokat kell várni.

Teszek fel képet. A másodiknál rászóltam, hogy mit csinál, és mire lefényképeztem, bezárta az ajtót.

Kép Ácsi

Kép Pakolásra fel!

Kép

Kép
vevikk
 
 


vevikk: Csak megjegyezném, hogy ugyanolyan a szekrénysorunk és a tv-nk. :D És persze a nevünk is ugyanaz. Mi lesz itt még? :D Doni persze gyönyörű nagy fiú már.



vicky79
 
 


sziasztok

Viktóriák!
Még a végén kiderülnek valami rokoni szálak itt kérem szépen. :lol:
Azért remélem a férjeitek nem azonosak! :lol: :lol: :lol: :lol:
Bár Vevikkét már láttam, Vickyét még csak fényképen!

VEVIKK
Nagy kópé Doni. Ugyebár néhány nappal idősebb csak Miló úgyhogy nagyon azonosak most a tevékenységek, tehát átérzem a helyzetet.
Ő is hisztirohamot kap már akkor ha csak meglátja a járókát. A másik hiszti a kiságynál van ha nem akar aludni, a harmadik meg akkor ha megyünk a mosdóhoz, mert a mosakodásnál nem utál semmit jobban.

Nálunk most az a favorit hogy az ágy mellett lépeget és amit rajta talál mindent lesöpör majd ha ez megtörtént emelgeti a lábát és kapaszkodik nagyon felfelé. Hisztiroham hogy nem megy neki és addig csinálja míg megelégelem és felteszem én. Majd ott is feláll és a mögötte lévő asztalról ledobál mindent majd letépkedi a virágoknak a leveleit. Mondom neki hogy nem szabad el is veszi onnan rögtön a kezét majd ha félrenézek nyúl megint és már nagyon huncut mert fél szemmel engem néz hogy szólok-e megint vagy rosszalkodhat-e nyugodtan.

Mi már mióta ül kijárunk a játszóra hintázni. Esti program mindig ez hogy lenyugodjon mert különben a lakást pásztázza és pörög ezerrel. Így legalább elhintázik elnyugszik a babakocsiban is oda s vissza. Majd pancsi, etetés és megy aludni. Még így is van hogy 20x rakom le mert feláll az ágyban, de van hogy sikerül úgy letenni hogy egyből befordul és alszik. Na ez mostanában ritkaság.

Nagyon sajnálom hogy nem jött össze a baba, ezért is nem gratuláltam mert még nagyon az elején nem szoktam.
Drukkolok hogy a műtét során minden rendben legyen és mielőbb újrakezdhessék a babaprojektet. Jajj belegondolni is car ... itt van Miló így is.... pedig nekünk sem volt gyaloggalopp de még felkavar hogy hányan vannak akik küzdenek továbbra is.... igazságtalan az élet. De én annyiból tartom magam szerencsésnek hogy nem sikerültek a beavatkozások csak egyszer de abból meg is született a fiam. Ha el kellett volna veszítenem egy kisbabát nem tudom hogy éltem volna túl..... :?

BRIGI
Írtó édes a kiscsaj. Van a másik topicunkban egy kislány aki Milónál két héttel idősebb. Nem tudom miért de néha mikor ő is tesz fel képeket azt hiszem hogy a te lányodat látom. Sztem eléggé hasonlítanak.

Nagyon ügyes hogy már ő is ácsorog.... behalás.
Az a piros amiben kapaszkodik az micsoda???

A nagyanyámtól elhozott anyu régi képeket és felújítatta.
Most nála van az album de rámbízta hogy őrizzem meg ha ő már nem lesz mert a nővéremre ilyesmit nem lehet hagyni, nem vigyáz semmire.

Hát csajok épp most gondolkoztam hogy Milónak kidől a játék meg a ruha a szobájából anyuék meg milyen lelenc ruhában játszottak a kukoricacsutka babával és milyen boldogok voltak úgy is.
Pedig aztán még azt sem mondhatom hogy foglalkoztak velük. Egész nap az utcán voltak, nem is nagyon tudták hogy hol tekeregnek. Több gyerek, kisebbek és nagyobbak csapatba verődve. Anya mesélte hogy még nagyon kicsik lehettek mert valami kacsás napozóruhaszerű volt rajtuk amikor már egyedül lementek a dunapartra. Na persze akkor még más volt max a lovaskocsi üthette el őket most meg 200-al járnak az autók a forgalmas úttesteken.

dita75
 
 


dita: Páromnak is az jutott eszébe hogy azon már meglepődne ha a férjünk is ugyanaz lenne. :D A hintázás már tényleg jó lenne, de Barbus még nem ül, csak a kocsiban.



vicky79
 
 


Sziasztok!
Dita!
Mászóhengerbe kapaszkodik.Felfújható, szerintem neki kicsit nagy, de Milo méreteihez lehet, hogy jó.Nem rossz találmány, segíti a mászást-elvileg.Tettem még le hengerpárnákat, mert a mozgatós dokibácsi azt javasolta, hogy a mászást megkönnyíti, ha mindenféle akadályokon kell közlekednie.
Még csak fókázik, feláll 4 kézlábra, de nem mer elindulni.Tegnap pedig az udvarra is kitettem a fűbe szivacsra, hátha, de nem...
Elindulna, de lehasal.
Ő is az ágynál áll.Most azért nincs rajta semmi,mert a nagyobbikom az apjánál (anyunál) van, egyébként tele az ágya mindennel.Na,szerintem ennek most vége lesz, mert azt hiszem, Léda elrendezi a dolgait.Főleg a színes újságokra hajt, és persze, a virág nálunk is sláger.
Folyt..

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Vicky!

A párunk biztos nem egy! :) De lehet, hogy hasonlítanak! :)

Dita!

A mosdás nálunk is nagy küzdelem, úgyhogy én inkább nedves törlőkendővel törlöm kajcsi után, vagy, ha valamibe belenyúl. Csak a nagyon ragacsos dolgoknál mosdatom.

na, kicsattogott, hogy hol vagyok, mert ő Micimackót nézett eddig.
Imádja! Pedig a szobájában nincs Micimackós kép. Majd az új szobájába a tükörre felvarázsolom a Százholdast üvegfestékkel, úgyis csak összefogdosná a tükröt. Végre megtaláltam az angol változatot a neten. A nem magyar meséket angolul nézetem vele. Egyelőre úgysem érti, de lagalább szokja a hangzást. (Nyelvtanárként tudom, hogy baromi sokat jelent.) Ajánlom nektek is, ha szeretnétek, hogy könnyen tanuljon nyelveket.

Kép

Kép
vevikk
 
 


vevikk: Rakok egy képet. Szerinted hasonlítanak? Egyébként ha azt mondod, akkor többet fogok vele angolul mesét nézetni majd.

Kép



vicky79
 
 


Vicky!

Szerintem nem hasonlítanak, maximum annyiban, hogy tüsi haja van mindkettőnek. :)

Ja! Azt elfelejtettem mondani, hogy a szekrénysortól sajna meg kell szabadulnunk, mert nem fér el az új lakásban. Szombaton viszik. Most pakolok ki belőle. (Doni is segít!)

Az idegennyelvű mesenézést én preferálom. Nem tudom mennyit szoktál idegennyelvű csatornát nézni, de ha sokat néznél, észrevennéd, hogy egyre több szót felismersz, mert már többször hallottad. Ez gyerekeknél sokkal jobban és gyorsabban működik, hisz a saját nyelvét is úgy tanulja meg, hogy tőlünk hallja!

Kép

Kép
vevikk
 
 


vevikk: Hát nem sokat nézünk külföldi adókat. De lehet hogy bevezetem.



vicky79
 
 


Na, újra folyt.
Vevikk!
Sajnálom a sógornődet, de biztosan sikerül nekik a baba majd.
Mi egy kicsit le vagyunk maradva hozzátok képest, mert Léda fiatalabb, de látom előre, nálunk is ez a pakolászás lesz hamarosan.Most még inkább az állásra koncentrál, azért nem pakolászik, de, ha stabilabb lesz, tuti nálunk is repül minden.
Én is nedves törlőt használok állandóan szinte.Mindig van a táskámban is, meg már a konyhába is levittem egy adagot, hogy ne kelljen evés után felrohangálni.
Léda tegnap kapta a Prevenar 1. oltását-este volt hőemelkedése, adtam neki kúpot.Ma jó a kedve, majd meglátjuk, estére, mi lesz.
Holnap jön haza a nagylányom, már várom.Szerintem Léda is várja (vagyis örül majd neki.)
Dita!
Ruha nálunk is dögivel (Teszvesz átka).Most is folyamatban van egy licitem.Nem bírok ellenállni.Tesóm is holnap küld 3 zsák ruhát, amihez (mivel fiúsak) kell néhány lányos darab.De mindig nézem a záródóakat, és megveszek mindent ha kell-ha nem.
Játékok:van az is.Még a padláson is van egy csomó a nagytól, de azok már nagyobbaknak valók inkább.De Léda is kapott már sok hülyeséget.
Jajj, nem jut eszembe semmi.
Majd írok még.
Üdv.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Én is nyomok apciról egy képet.Szerintem ő nem hasonlít senkire... Kép

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Hát az én páromra nem, az biztos. :D



vicky79
 
 


Hali!
Hát, nem mindig ilyen szőrös ám... :lol: :lol:
Akkor kevésbé félelmetes.

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Lányok, még nagyon régen, akkor sem sokszor voltam és bevallom nem nagyon olvasgattalak benneteket, de szeretnék kérdezni valamit, ha nem gond!
Kellett valamelyikőtöknek Ferrlecit injekciót (vagy más vénás vasat)kapni a várandóssága alatt, mert rossz volt a vérképe???
Ezen a héten töltöttem a 28. hetet és a vasam jó, de valszín nem szívódik fel rendesen... hemoglobinom 100 (120-155 között kellene lennie)!
Ha tudtok, légyszi segítsetek! Köszi! Amúgy a képeket átfutottam és gyönyörűségesek a babák, gratula!!! :D

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Kép Apával jakuzzi. Kép Átmulatott éjszaka. Kép Balra remény73 Ádi, középen vicky79 Barbus és jobbra az én pici fiam!! Kép Kobaktanács.

Kép
Kép
colin
 
 


Kép Fárasztó evés!! Kép Flakonozok!! Kép Pakolok!! Kép Apával fürcsi Kép Hát én igy TV-zek. Kép Unokabátyóval.
Sziasztok!!
Bocsi ha kicsit sok képet töltöttem fel de nem tudtam választani.
Jó lenne majd valahol.valamikor találkoznunk.
Minden babóca nagyon szépen növöget.
Puszika

Kép
Kép
colin
 
 


Vicky79!
Csak egy kis emlékeztető!!! Nem voltam rest és visszakerestem!
Te most jó topicba írogatsz????? Annyira megbántottál akkor, még ha már nem is emlékszel rá, hogy látod én nem felejtettem el!!!

Ezt írtad a Meddőségibe járunk topicba!
" Szerintem ez nem oda való! Mint ahogy a babás problémákra sem igazán tudunk itt reagálni, mert MI MÉG NEM VOLTUNK TERHESEK! Azt hiszem ezért van a másik topic. Én is örülök, ha valakinek sikerül, mert akkor nekem is sikerülhet. És igenis vannak, akik velem értenek egyet...a vitát lezártam. Aki nem akar, az nem beszélget velem."

De azért örülök, hogy sikerült a baba és gratulálok hozzá!!!

Kép
kira76
 
 


Sziasztok!
Szépek és ügyesek a babák, s már Ádám is behozta a lemaradást.
Megvolt a keresztelője, íme egy kép a pasimról:
Kép

Tudom jól eltűntem, de azért időnként olvasgatom ki mit írt.Majd jövök még.

remény73
 
 


kira: Egyetértek veled, csak mivel az új babásoknak akartuk átadni ezt a fórumot, de nem jött senki át, így maradtunk. De van új fórum, amit erre a célra indítottam, de a mostani terhesek maradtak a sima bmc-s fórumban. Ha ők jöttek volna tovább, akkor mi is megyünk. Egyébként a mostani csajok szeretik a kismamákat/anyukákat, én nem értettem miért kell terhességi dolgokról írni egy meddőségis fórumba. (Még mindig nem nagyon értem, én tényleg türelmetlen lettem attól hogy másnak már sikerült, nekem meg még mindig nem.) Mindig mondom nekik hogyha bárkit zavarok, akkor szóljon. De már többször visszahívtak. Sajnálom, hogy ennyire megbántódtál, de én úgy gondoltam, hogy biztos volt akkor más is úgy mint én.



vicky79
 
 


remény: Ádi nagyon csinos ebben a ruciban.



vicky79
 
 


Töltök én is fel képet ami az esküvőn készült:

Kép



vicky79
 
 


Vicky79!
Szia! Az a baj, hogy senkit nem zavartam mint terhes!!! Nekem is ott voltak az ismerőseim, akikkel szerettem volna tartani a kapcsolatot és nem egy tök vadidegen társasághoz átmenni. Ők is aranyosak, csak én nem ismertem Őket! Nagyon sok lánnyal emiatt meg is szakadt a kapcsolatom, pedig kíváncsi lennék, hogy alakult az életük! És ha gondolod olvass vissza, én nem traktáltam senkit a terhesek problémáival. Soha senkitől nem kérdeztem semmit, max.válaszoltam ha tőlem kérdeztek valamit a terhességről. Annyira nem értettem az akkori kirohanásodat!!!!! Ugyan azt megértem, hogy van aki nehezebben viseli, hogy másnak sikerült... Ilyen van! Na de ez már történelem.......

Kép
kira76
 
 


kira: Ezek a dolgok most jutottak eszedbe? Jó sokáig tartogattad. Keresd meg azokat az embereket inkább, akiktől akkor el kellett válnod és írj nekik privit. Engem ezek a dolgok már nem érdekelnek igazán. Van nekem egyéb dolgom.



vicky79
 
 


Kétszer ment el.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vicky79 2010.09.03 20:09-kor.



vicky79
 
 


Vicky!
Azért ez érdekes!!!!! Privibe ezt írod:

"Még mindig tartom az utolsó mondathoz magam. És tényleg nem értem miért jó, ha egy fórumra már 50 ember írogat és nem lehet követni kivel mi van. És biztos most is van olyan aki azért nem követi a meddőségis fórumot mert zavarják a kismamák és az anyukák gondjai, de ha egy ilyen ember is írni fog hogy zavarja a jelenlétem akkor nem írok oda többet. Sőt, a babás képeket sem szoktam oda feltölteni csak ha kifejezetten kérik, mert engem egy kicsit zavart volna akkor. Úgy nem lehet lekattanni a babás témáról, ha állandóan azzal szembesül az ember hogy mennyien estek már teherbe és én miért nem. Szóval még egyszer sajnálom hogy akkor rosszul esett a nyíltságom."


És ki a fórumra meg ilyen flegma dumát! Érdekes egy lány vagy Te!!!!! És hidd el, nekem is van jobb és fontosabb dolgom, mint Veled foglalkozzak, csak mivel nem fórumoztam nagyon rég óta, így igen, most jutott eszembe ez a dolog.... meglepődtem, hogy miért is írsz Te ide?! Ennyi a történet!
De kb. eddig a három hozzászólásomig érdekelt ez a téma!

Kép
kira76
 
 


Sziasztok

Tök jó hogy időközönként mindig van valami sértődés meg balhé......
Már jó ideje nincs is netem gondoltam benézek mert utoljára láttam hogy Colin tett fel képeket de annyira szar volt a netem hogy nem tudtam megnézni őket. Sajnos kiderült hogy a fiamnak lesz egy komoly műtétje sőt nem is egy... másfél évesen a első.... szóval nekeme is van jobb vagy inkább más dolgom mint hogy fórumozzak sajnos. :(

Nekem erről amúgy az a véleményem hogy (lehet én vagyok csak az egyetlen kivétel) de én is számos fórumba írtam és úgy vettem észre hogy nagyon szerettek de ahogy babás lettem, pláne amikor már meg is szültem nem nagyon érdekeltem senkit.
A pozi teszt után még drukkoltak hogy minden oké legyen, aztán a terhesség alatt semmi, majd mikor megszültem többen gratuláltak majd azóta megint semmi. Sőt volt hogy írtam egy hsz-t mert valaki miatt épp bekapcsolódtam újra a fórumba de azok a régiek akikkel anno több időt töltöttem beszélgetéssel itt a fórumon mint mondjuk a párommal vagy a családommal konkrétan annyit nem írt aranyos a kisfiad vagy hogy örülök hogy jól vagy.

Engem nem zavart anno ha kismamák vagy gyerekes anyukák is írtak csak kivételes esetben amikor már nagyon tele volt a hócsukám hogy nekem nem sikerül mert az én topicomban ahová kezdettől írok én voltam az utolsó szinte akinek összejött.
Már kezdtem nagyon elkámpicsorodni és nekem is hiányoztak a babás lányok de ők elvonultak egy másik topicba (pont emiatt hogy ne zavarják a nem babásokat) de emiatt meg még rosszabbul (kirekesztettnek) éreztem magamat. Szóval az az igazság hogy nem jó sajnos sehogysem. Ez egy nagyon kényes téma. Sajnos annak akinek nem sikerül elég nehéz a kedvére tenni.
Lehet hogy én egy kirívó eset vagyok mert 7 évig vártam a kis csodámra és a végére már eléggé bele voltam fásulva az egészbe de gondolom van néhány sorstársam aki hasonlóképpen érez és érzett. Akkor valóban akaratlanul is meg tudunk bántani másokat még a saját szeretteinket is mert annyira nyomorultul érezzük magunkat. Azt hiszem nem kéne senkinek szívére venni a dolgokat, főleg nem azoknak akik anno ugyanabban a cipőben jártak mint a másik fél.
A másik ami miatt nem írtam többet a nem babás fórumokba hogy két emberkétől is megkaptam (lehet hogy többtől is kaptam volna csak nem merték leírni) hogy én babásan könnyen vagyok és ne osszam az észt, pedig tényleg csak segíteni akartam mert ha valaki igazán ismer nekem mániám hogy másokon segítsek.
Most már tudom hogy ez egy rossz szokás, sokszor hagyni kell az embereket hogy maguk jöjjenek rá a dolgokra. Kaparják ki ők is a gesztenyét aki nem fogadja el a segítséget azt nem is tudom már sajnálni. Pedig még csak nem is kell elfogadni, nem kötelező semmit megfogadni ... de néha annyira makacsok az emberek hogy még arra sem hajlandók hogy elolvassák és esetleg elgondolkozzanak rajta. Utána még mindig mondhatja hogy köszönöm hogy próbálsz segíteni, DE .......
Néha úgy gondolom hogy ha az emberi hülyeség fájna nagyon sok ember ordítozna az utcán.

Hát nagyjából erről ennyit.
Bocsi a fogalmazásért de most nincs időm gondolkozni rohanok főzni amíg Miló alszik.

A gyerekek egyébként nagyon szépek kérünk még sok-sok fényképet.

Ó igen és én sem akartam anno átjönni ide mert akkor még számomra idegenek írtak a babásba de szerencsére végül összejött ez a jó kis csapat és jól itt is ragadtunk.
De jó lenne ha többet tudnátok jönni bár sejtem hogy nem sok idő marad erre, ahogy sajnos az én hiperaktív gyerekem sem igazán engedi hogy netezzek. :)

A betegséggel kapcsolatban majd 13-án este megpróbálok feljönni hogy mizu akkor megyünk a Heim Pálba dr. Kálmán A. egyetemi adj.-sal beszélni. Remélem hogy nem lesz annyira rémisztő az egész mint amit eddig a neten ezzel kapcsolatban összeolvastam, de annyi szent hogy 3 órás altatásban 2 órás műtétet hajtanak rajta végig ez lesz másfél évesen a többi majd a jövő zenéje.

Pusszantás addig is babáknak és mamáknak!

Dita és Miló

ui: tennék én is képet de most más rendszer van a gépemen és nem tudom hirtelen lekicsinyíteni. Most a hétvégére enyém a szomszédék nethozzáférése megpróbálok képet tenni, remélem hogy lassan kész lesz a saját modemem is már egy hónapja ülnek rajta a vodánál. :twisted:

dita75
 
 


kira: Pont azért írogatok ide, amiért a többiek is akik itt ragadtak. Én azért írtam neked privit, mert nem akartam itt tovább magyarázni a bizonyítványomat. (És mellesleg utálom hogyha valakinek privit írok és bemásolja a fórumra. Tessék ott válaszolni és nem itt az oldalakat tölteni felesleges dolgokkal. Nem beszéltem ki senkit a háta mögött, csak nem akartam a lányokat traktálni, de te megtetted helyettem. Hát köszi. Egyébként meg páran szoktunk beszélni személyesen és ezeket a dolgokat mi már rég kitárgyaltuk, nem volt szükség rá hogy itt is megírjam, de ezeket a dolgokat is tudnád, ha követnéd a fórumunkat.) Én nem érzem azt a nagy különbséget a privi és a kinti között. Mindegy, gondolj amit akarsz, egyéni szoc. problémád.

dita: Várjuk a híreket Milóról, nagyon drukkolok, hogy ne legyen annyira negatív a dolog, mint azt a másik doki mondta. Ez a műtét akkor már biztosnak látszik? Hát azért ez kicsit messze van az egy öltéstől. És persze a képet is várjuk.



vicky79
 
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

akkor erről ennyit!!!!!! :lol: :lol:

Kép
kira76
 
 


Evezzünk könnyedebb témára: Colin Ákosának már 4 foga van! A saját gyerekem protkójával még nem büszkélkedhetek, de az Ákosé nagyon édes. Ha egyszer sikerül lefotóznunk akkor felteszem.

Kinél hogy állnak a fogak? Kinél mennyi van és mikor jött ki az első?



vicky79
 
 


És ezzel kezdjük a lapot. :D



vicky79
 
 


Vicky, igaz te tudod, de más nem, nálunk fogak száma nulla, de már az ínye duzzadt.
Mostanában egyre többet vágyik a mi kajánkra és hisztizik, ha nem kap.
Ma sült krumplit evett, meg rakott tökből a tölteléket.
Kép
Ma játszott az ágyában:
Kép

remény73
 
 


Sziasztok!
Itt vagyok én is.Olvasóban főleg, de látojm, mots jözttetek, akkor jövök.
Vicky!
Írtam pü-t még korábban.Barbus nagyon szépséges.
Már nem hasonlít annyira Lédára, de ennek oka lehet talán, hogy az apukák sem egyformák (mint megtudtam), az én szőrös férjemre nem hasonlít senki.Most egyébknt nem olyan bundás. :lol:
Dita!
Lemaradtam , írtad már, hogy kell műteni Milo-t?Vagy csak most?Drukkolok Nektek nagyon, bármi is a gond.És persze, gyere, ha tudsz , benézek, és gondolok Rátok!!!!
Többiek!
Trix-éket meglestem iwiw-en,jót nyaralhattak, nagyon édik a babák ott is.
Épp most gondolkodtam, hogy hamarosan 1 évesek lesznek ezek a Manócik.Én már úgy örülök, hogy ilyen nagy Léda is.A kezdeti nehézségeken túlestünk.
Fogak:
6 db.Most jött a felső 2 középső, mert nem sorban jöttek (írtam talán).Eléggé megviselte ezutóbbi 2.Taknyos is volt kicsit, Lia is hazahozott még a nyár végén valami 2 napos nátha-félét.
Léda orrát még most is szívom 2-szer naponta, de nagyobb baj nem volt.Orrcseppel megoldottam eddig.
Remény!
Ádi is szépen ücsörög.Már nem vagytok lemaradva Ti sem, igaz?(Mármint mozgásilag.)
Mi nem voltunk mostanában tornász-dokibácsinál.Jövő hétfőn megyünk csak majd (13-án).De úgy gondolom (amennyire laikusként látom), Léda már nincs lemaradva.Ácsorog, lépeget az ágy mellett, mászik.Kompozik is , ezt csak "halkan írom", tudom, sokan nem szeretik, én sem tartom benne egész nap, de időnként nagyon jól jön.Egyedül az a gáz, hogy mindenhová eljut benne, és a növényeimet tépázza (eszi is).Szóval:nem unatkozok melletet.
Lia nyugisabb volt, talán a +2 kiloja miatt is.Léda most is berreg-dumál, filmat nézni lehetetlen mellette, még akkor is, ha eljátszuik és nem kell éppen ugrálnom utána.
De ez szerintem mindegyikünknél így van.
Lassan befejezem.Rakok pár képet.
Ti is rakjatok!
Üdv!
Többiek is jöjjenek!!!!!!!!!!!!!!!!

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


Kép Kép Kép Kép

Brigi
Kép
Kép
Kép
brigi33
 
 


brigi: Léda nagyon szép, olyan kis értelmes pofija van. :) És ezek a szemek... pisilni fognak utána a fiúk.



vicky79
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: