A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


Kisborsó! Ha nem vagy jól, ha puffadsz, feltétlen menj be!! Én úgy tudom, miután beültetik még utána is nőhet az ösztradiol szint. Tehát semmiképpen ne titkold el. Nekem Katalin azt mondta többször, ha puffadok, mindenképp menjek. Nekem 8at szívtak le anno. És egyél sok fehérjét feltétlenül. Túrót nyomod?
Nézd azt is tényleg, hogy eleget pisilsz-e. Juj ezt Judit írta le, hogy hogyan kell pontosan figyelni, a bement és kijött mennyiséget. Vigyázz magadra! Ebben az esetben, az a lényeg, hogy te légy egészséges, leges legrosszabb esetben lefagyasztják a piciket, de remélem minden rendben lesz. Írj majd, hogy vagy!!
ann74
 
 


Andi, kösz a tippeket a proginöveléshez. Ebből a palástfüvet tudom produkálni egyelőre, azt iszom majd. Pedig kenem magam azzal a kurva drága progi krémmel is. Van benne egyáltalán valami?
Mindenképp azt tervezem, ha megyek Sz-hez kikérdezem ezzel kapcsolatban. Elmondom a krinolin orvos javaslatát is. Kíváncsi vagyok mit mond majd. Pedig annyira örültem az inzulinnak!! És erre tessék, újra itt van vmi.

Vasika, köszönöm hogy leírtad a történeted, olyan jó ilyet olvasni, könny is szökött a szemembe. Nem fogom feladni, és a sikerélmények, babák lebegnek a szemem előtt.
Amúgy úgy érzem, mostanában egész pozitív voltam és nyugodt, csak ez a progi téma most megbillentett.
Pannik! Ilyenkor kell mondani hogy "Na, és?" És utána beszélni SZ-szel? :-)
ann74
 
 


Béku, gyógyulj meg minél hamarabb! :arrow: :arrow: :arrow:

Ann, kíváncsi leszek, h Sz mit mond erre a progiszintre. Elvileg ezért van a crinone, utro, nem? Vagy akkor ez kevés lenne??
Vendég
 

 
 

Ja, nem is írtam, hogy az időpontomat áttették 7.-ére, mert a 3.-ai héten szabin lesz S. Így szerintem tuti ugrott az áprilisi kezdés, ha a ciklusomat nézem, mert fogigátlót kell szednem a stimu előtt. Nem baj, tudok várni. Most valahogy nem sürgetem az időt! :roll:
Vendég
 


Hahó!


Vasikám: örülök, hogy jöttél - nem csak én írok rólatok, bár szívesen teszem, amire megkérsz. Annyira örülök, és nagyon vigyázz hercegedre!
Remélem a kitartásod mindenkinek erőt, bátorságot, reményt ad-hm nekem is, csak máshoz.


Vicky: koszi Albert fotókat. Mieza reméljük lassan irsz nekünk és minden ok-s veletek. Ritka szép csemete, bár mindenkinek a sajátja a legszebb.

Kubukám: tündériek tieid is. Anyukád, hát nincs rá szó. Remélem apa vállakozása sikeres lesz. Lizacica-tünemény! Hurrikán talán mrá nem is annyira hurrikán!?

Eszter: én nagyon reménykedek.

Avarka: ne add fel, ott a jégovi ill. nézd Vasi-t. Szurkolok!

Mia: nagyon jó hirek, tele reménnyel, és síelni is küldesz belőlük, ok!

Borsó: ez a tulstimu nem hangzik jól. Én nem értek hozzá, de ha bármi gond, SOS dokker, akár éjjel is! Tudok én mamiról másik fórumon aki a Karácsonyt töltötte egyszer kh-ban infuzióval. Nem akarok rosszat, csak jót!

Breki: jobbulást, Estrella neked is!

Breki: ez a házmizéria nem semmi. Azért valami ügyvédet kellene keríteni, hogyan is lehet ezt eladni, ki hol és hogyan tulajdonos. Hiszen tulajdont csak a tulajtól lehet szerezni de ha ez nem tisztázott?
A hétvége és a tegnapi nap olyan szép volt, köszönök mindenkinek mindent.

Mára lelép

üdv kispatak
Vendég
 


kubu: Pedig én a helyedben kikapcsolnám anyut a családból. Érezze magát ő szarul. Mond meg apukádnak, hogy mit érzel, szerintem meg fogja érteni. Aztán meg majd anyu érzi magát szarul, mert mit fognak szólni a szomszédok. Anyám ugyanilyen. Minden csak a külsőségekről szólt. Játszottuk a tökéletes családot, miközben a zárt ajtók mögött úgy ordítoztunk, hogy a szomszédok minden szavunkat hallották. Szerinted mit gondoltak? Nekem sem szereti Tomit, mert hogy minek kellett nekem diplomás ember (jelzem meg diploma), mikor ők szakmunkás képzővel és érettségivel is milyen szépen fel tudtak minket nevelni. Milyen anya az olyan, aki akadályt görget a gyereke elé a diplomával kapcsolatban, csak hogy ne legyen magasabb végzettségem mint neki? Persze a hugicám ő más. Neki meg kell venni a holdat is az égen. Mindegy, 2 havonta látom és mostanában nem is hívom. Hívjon ha akar valamit. Anyóssal sokkal jobban el vagyok. Csak már előre félek tőle, hogy majd amikor Barbus Miskolcon lesz, akkor ők hogy fogják elosztani egymás között a gyereket. Remélem nem vágják ketté. :) De szerintem a gyerekem majd eldönti hol szeretne jobban lenni. (Most anyósékkal sokkal jobban el van. Anyu rá se néz ha ott alszunk, de megszól, ha oda nem megyünk.) Szóval megértelek és nagyon nem irigyellek. Küldj mondjuk anyunak valami nagy virágcsokrot futárral anyák napjára, hogy a szomszédok is lássák. Utána meg hívd fel hogy megkapta-e. Oszt csá.

andi: Akkor nagyon szép értékeket mértél. A diabos csajnak meg mond hogy abbahagytad a metet és elég a diéta. Nem kell neki mindent tudni. A párom szívgyógyszert szed és a munkaalkalmasságin nem mondta, csak elküldték EKG-ra. Azt mondta a nő, hogy ő ilyen tökéletes EKG-t még soha nem látott. :) Szerintem ha gond lenne Sz. úgyis szólna. A diabos nő fogja időnként nézegetni a méréseidet és csak akkor szólj neki, ha sokat lenne 7 felett. Akkor már nem lenne elég a diéta. De szerintem így nem lesz gond.

ann: Tök jók lettek a cukros értékeid. Gratula. A progival meg csak lehet valamit kezdeni.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Csajok!

Avarka!
sajnálom,de ott van a sítábor!!!!!

Béku!
gyógyulgass!!!!


Csajok!
hétfőn már nem véreztem csak gyenge barnázás,ma meg elkezdtem élénk pirosan vérezni,inkább pecsételni elég a tisztasági betét!szerintetek?élénk piros igy még soha nem jött,kivéve amikor most utoljára megjött!!!vki???
vikus82
 
 


Vikus, szerintem várj még 1-2 napot, és ha még mindig nem jön meg rendesen, akkor beszél Sz-szel.
Vendég
 


Zsu!
már megjött csütörötkön mint atom!!!!ez ilyen nem tom.... :shock:
vikus82
 
 


ilyen utó dolog....vagy nem tom
vikus82
 
 


Vikus, akkor nem tudom :roll: Azt hittem még nem jött meg rendesen! :roll: Velem ilyen nem volt sosem.
Vendég
 


Zsu, ezt már fél lábon is kibírod. :-))
Igen, a crinone erre van. Inkább azért volt kétségbe esve a dokim, hogyha ez már régebb óta fennál, akkor ez nagyban ronthatta a psejtek minőségét. AKKOR SEM FOGOK ELKENŐDNI!!!!!! Sztem jó kis minőségi petécskéim voltak amiket leszívtak. slussz passz!!!!
ann74
 
 


vasikáé: Ezer meg egy gratulációm a tiéd. Nagyon szép terhességet és gyönyörű-fájdalmakban szegény- szülést kívánok. És persze gyönyörű babát. Gondolom felhőtlen az öröm nálatok. És nagyon köszönöm Barbus nevében is a gratulákat. Majd azért ha mást nem Kispatak révén üzenj időnként hogy hogy vagy. Zekének köszünhetjük mi is Barbust, szóval hála neki.

judit: Jó ez a séró, csak a gyerek mellett nem lesz időd szárítgatni. Szóval ha javasolhatom olyan hajat vágass, ami szárítás nélkül sem vészes. Az én hajam sem áll jól ha nincs besütve, de most már össze tudom fogni. :) Így meg mindegy.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Ann, biztos, hogy minőségi petécskéid voltak, biztos mondták volna, ha nem így van! És ne kenődj el, az már jó, hogy tudod, hogy mivel állsz szemben, mivel kell megküzdeni. Bennem azért is van egy kevés félsz, hogy a vizsgálatok nem derítettek ki semmilyen okot, hogy a babák miért nem maradtak tartósan. És hogy mi lesz, ha megint ugyanaz történik??
:? :?
Vendég
 


Most nem tudom mi van,éppen csak a tisztasági betét kell pecsételő csk,de élén piros :shock: :shock: nekem sem volt ilyen sose!
ha vkinek van vmi ötlete megköszönöm
vikus82
 
 


Vasikáé, én emlékszem!!! Hát hogyne, nagyon vártam már, hogy gyere.
Abban a cé betűs intézményben sikerült, ahova mentél a bmc után?

Alberto csodaszép!

Csucsu, te is gondolj arra, hogy nem azért jött ez a matiszbaba, hogy továbbálljon. utró és sok szép gondolat :lol:

Avarka, remélem nem kettyentél el nagyon és ha úgy döntesz, máshol nagyobb szerencsével jársz tüszőügyben.

Eszter, neked is nagy drukkok jövő csütörtökig!

Andikám, te meg legyél jókislány és ne szegülj ellen Zoltánnak :wink:

Hétfőn megyek az első ctg-re, cidriiiii, 35. hét, jön a finis :D :shock:

Ildi, pirivel hogy is állunk? :roll: :lol:
kpn
 
 


Jóreggelt!

Béku: remélem jobban vagy már mára!!!!!!!!! :wink:

Ann: szerintem is konzultálj a dologról mielőbb Zolival! :wink: Ha gyogyó kell rá, v. bármi, tudni fogja! :wink:

Vikus: telefonálj be, és kérdezz rá, ha még ma is lenne.... inkább egy plusz telefon, mint az állandó bizonytalanság és agyalás!!! :wink:

Juditkám: ez nagyon klassz séró, unokatesómnak volt ilyen, de napi szintű "törődést" igényel, ahogy sajna minden normálisabb séró, különben öcsisajt feje volt unokatesómnak is :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Vicky: Köszi a tippet :lol: :lol: :lol: :lol: Meglátom milyen lesz a nő, ha együttműködő, és csak ez lenne esetleg a problémája, akkor nem lesz az orrára kötve és mindenkinek meglehet a nyugalma..... :wink: Csak az a baj, hogy a telefonbeszélgetésünk miatt már eleve én is "fenntartással" megyek oda, nem bizakodva... Na mindegy... este 5,4 és 5,7-et, ma reggel meg 4,8 és 6,0-t mértem... szerintem ezek se rossz értékek :wink: :wink:

Nórikám: Ne izgulj, mindent Vele egyeztetve csinálok, ahogy eddig is.... :wink: Amúgy tegnap este nem csuklottál??? Emlegettelek a következő látvánnyal összefüggésben...ugyanis az a bizonyos fejhang belőlem is kijött rendesen..... :shock: :shock: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: Eddig be se mentek oda nagyon, erre film nézés után ez a látvány fogadott minket.... úgyhogy zárjuk a kisszoba ajtót.... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


sziasztok,

sikeres lombikból, inszemből megmardt gyógyszereinket szeretnénk továbbadni postaktg-ért vagy jelképes összegért:

- Gonal F 75 NE injekció, 2011.11-ig jó
- Metypred 16 mg ( 22 db), 2014. 05-ig jó
- Meforal 500 mg (26 db), 2014.04-ig jó

Érdeklődni priviben lehet!!!

barátnőm Merional injekcióitól válna meg, ezekről az evacso@freemail.hu-n tudtok érdeklődni.

Mielőbbi babásodást kivánunk Mindnyájótoknak!!!!!

KépKép
Kép
abubu
Csákvár
 
 


Brekim,
jobban vagy már???

Andi,
hát nem semmi macskuszok vannak nálatok :lol:
Nálunk szerencsére az öszes állat udvari, tehát majd "csak" a kinti altatásnál kell figyelni rájuk.

Vikus,
nem tudom mi lehet ez, talán egy telót megér :roll:

Kpn,
már te is lassan a finisben??? Atyaég, rohan az idő!!!

Kép
judit0713
 
 


Kisborsó, hogy vagy???
ann74
 
 


Jó reggelt!

Avarka, nagyon sajnálom. :cry:
A fagyiovis tuti szerencsét hoz majd.
Azért lehet, hogy én a 3 hónap alatt, megnéznék más intézményt is. De ez csak megnyugtatásként, mivel a köv. sikerülni fog és kész!

Eszter, én látom! :lol:
Nagyon szuper. Csütörtökön nagyon szép is petezsákot fog látni.

Vasikáé, szívből Gratulálok! Nagyon jó a kis kép! :lol:
Gyönyörű várandósságot kívánok!

Csucsu, Gratulálok a petezsákhoz! Csütörtökön már lehet, hogy szívhang is lesz!
Nagyon ügyesen matiszoltok! :lol:

Béku, remélem már minden ok.

Kisborsó, mi a helyzet veled? Jobban vagy?

Kubu, szuperek a képek! :D
És Gratulálok Lizának a mászáshoz. Tuti Marci majd megtanítja egy-két jó dologra!

Judit, nagyon szuper a piros babakocsi.
Egyik ismerősnek is ilyen van, csak zöldben és nagyon jó szerintem.
És örülök, hogy minden ok Nimróddal.

Mieza, Albert baba nagyon kis helyes pasi! :D
(Vicky, köszi a képet)

Sajti, hiányzol! De persze megértem, hogy most jobb így a lelkednek!

Kahlan, nagyon aranyos a kis tacsid. És persze ügyes is Gratulálok!
Nekem labradorom vona. Szegény most érzi, hogy kevesebbet foglalkozom vele Lili miatt. (de tavasszal ismét megyek én is vele suliba, remélem nem felejtette el az ott tanult dolgokat)

Kispatak, bocsi hogy csak most, de Boldog Szülinapot!
Örülök, hogy megtalált végül a bárányka.

(kicsit elkéstem vele) Ja és persze a Zsuzsáknak utólag Boldog Névnapot!

Andi, látom a macskák felfedezték Iza szobáját.
Teljesen igazad van, hogy már most jelzed nekik a dolgot, hogy nem szabad.
Viszont az tuti, hogy Izának majd a macskák lesznek a legjobb barátai. Mindig őket fogja figyelni és majd persze el akarja őket kapni. :lol:

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Fifth Birthday tickers

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Second Birthday tickers
woody
 
 


Zsuzska, Pannik! Pénteken talizunk. MA megjött. Hányra mentek? Kár, hogy külön szinten kell várakoznunk:-(
Mivel ma megjött, van egy olyan érzésem, hogy ebben az esetben ez a hétfői progi talán mégsem annyira rossz. No majd 10kor beszélek a endokrinolinnal.
ann74
 
 


Ann,
akkor nálatok is indul a mandula a fagyissal?

Kép
judit0713
 
 


Andi cicáiról jut eszembe, hogy Kahlan a tacsi übercuki :lol:
Andikám, nem lehetett ez olyan igazi pulykaméreg, ha a fejhangon üvöltést még megelőzte a fotózkodás :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Hozzánk megérkezett az új makkakefe, bizom benne mint a messiásban. Tegnap csak az egyik macskát tudtam megcsinálni, mert olyan mennyiségű aljszőr távozott, hogy a másodikra elfáradtam, nem találtam olyan pózt amiben levegőt is kaptam volna, illetve engem is nyakig ellepett.
kpn
 
 


Kpn,
szabad neked most egyáltalán macskát kefélgetni? Nem tudná a másikat inkább apa szőrmentesíteni?

Kép
judit0713
 
 


Huu, megint jol lemaradtam... csak gyors bekukk:
- Sajti: nagyon sajnalom es megertem, hogy most visszavonulsz, en is igy voltam vele anno! jo toltekezest es varunk:)
- Mieza: meg nem is gratulaltam, nagyon szep Albert, varjuk a jelentkezesedet:) sok-sok tejcit kivanok:)
- Csucsu: gratulalok, ez fantasztikus hir! vigyazz nagyon magatokra:)
- Eszter: minden rendben lesz, ott van az a Baboca, tudja, hogy jo helyre erkezett:) drukk csutortokre! a mi Picurkank sem erkezett sokkal nagyobb hcg ertekkel: 46,9 es latod hogy befeszkelte magat:)
- Avarka: minden egyutterzesem a tietek, de hidd el, lesz meg kistesoja Vivinek:) kitartas!!!
- Andi: nagyon ugyesek vagytok Iza szobajaval, nekem tetszik:) drukk a csutortoki vervetelhez es a diabetologushoz. ne huzd fel magad, nem er annyit! Sajti szokta mondani: azert van 2 fulunk, hogy az egyiken be, a masikon ki, ha olyat mondana, amivel nem ertesz egyet es Sz-szel mar megbeszelted!
- Breki: tetszett a video a kis Majarol, csak igy tovabb!
- Judit: de jo, hogy megvettetek a babakocsit, mi meg mindig csak keresgelunk. Megneztunk egy hasznaltat, de nagyon le volt harcolva, ugyhogy meg folytatjuk a kutatast, lehet nem usszuk meg, hogy egy uj kocsiba fektessunk be.

Nalunk minden oke, kiveve hogy lett egy szep kis aranyerem... kinek milyen praktika jott be erre? vettem homeopatias Schussler-fele sokat, azt most szedem, de meg nem igazan javult... egyebkent jo lett a 25. heti verkepem es a terheleses vercukor is (pedig en is bunozok am hebe-hoba:). a kov. vizsgalat kb. 1,5 het mulva (uh + kenet vetel). probaltam kerdezgetni a dokimat a szulessel kapcsolatban (szuleszno + felkeszito), de azt mondta, hogy minden szulessel kapcsolatos kerdest a 30. het utan tegyek fel, ugyhogy meg varok par hetet:) hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az ido, mar itt a 3. trimeszter... sajnos kemenykedik a pocakom neha, igy most nincs torna:( itthon probalok azert finoman mozogni es minden nap setalni menni, hogy meglegyen a napi mozgas!

Mindenkinek szurkolok innen a hatterbol:)

Kép
oroszlán
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen nem jártam erre, talán csak páran emlékeznek rám.
Először is nagyon örülök Vasikáé-nak hogy végre sikerült, amit szerettél volna, pont a napokban gondoltam rád, hogy mi lehet veled. Hú, ez nagyon jó dolog :)

Eszternek meg nagyon drukkolok, hogy csütörtökön is minden ok legyen.
Aki még előtte van a dolognak, annak nagyon nagy kitartást kívánok, nem szabad feladni, aki meg már a babavárás csodálatos állapotába került, annak meg nagyon boldog napokat kívánok és sok pihit.

Szeretném megosztani veletek is a jó hírt, az 5. lombik végre sikerült!!!!!!! Ráadásul Sz. doki 2 szívhangot is mutatott :):) Most 7 hetes vagyok, tudom még kicsit korai, de hátha nektek is lendít a lelkesedéseteken

"A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."
(Rodin)
rony77
 
 


Sajna azt mondta, hogy ennek tükrében is nagyon alacsony, mert a progi állítólag nagyon hirtelen esik. No majd pénteken kokettálok Sz-szel.
Igen Judit, indul a mandula. Ennek örömére annyira izgatott lettem reggel, hogy nem vittem a telefonomat magamal, vissza kellett jönnöm aztán méh fél órán át kerestem, végül a boltost kértem meg hogy hívjon fel. Na próbálok lenyugodni.
ann74
 
 


Ann!
Nekem Lintner és K ügynök is nézte...Bár én a felső határ vagyok 99%ban, de K ügynök legutóbb azt mondta, hogy picit alacsonynak látja, így kaptam Luverist, ami felnyomta... :) ne aggódj, mindenre van megoldás!
Sz-el leegyeztetitek majd, és megmondja a frankót :)

Kubu!
Anyukáddal kapcsolatosan továbbra is változatlan a véleményem... hihetetlen, hogy lehet valaki ilyen...

Csucsu!
Jajj de jó! :)
A petezsák, Hcg összefüggésben van valami, amit a csajok írnak!
De nyugi, Sz alapos és ha azt mondta, minden ok, akkor úgy is van! Pihizz!!!!!

Andikám!
Köszi a részletes leírást a tegnapról :)
A rityit az sztk-ban gyorsan elintézed, aztán úgyis csinálhatod tovább úgy, ahogyan már bevált! Egyet értek Sz-el! Andrea! Tessék megnyugodni, minden rendben :D

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Vasikáé!
Gratulálok a babácskátokhoz :D
Lehet, hogy régen jártál erre, de mi nagy vonalakban képben vagyunk Veletek kapcsolatban és nagyon drukkolunk Nektek :D
Ha van kis időd, gyere majd!

Borsó!
Folyadék, folyadék, folyadék, fehérje, fehérje, fehérje!!!!
És ne aggódj, nem marad el a csütörtöki beülti!!! Nekem a túlstimut 1 nap alatt lehúzták az elsőnél!!!!
Azt ne csináld, hogy elhallgatod, mert nagyon veszélyes is lehet!!!!
Nekem mikor Sz levezette novemberben, akkor láttam be, hogy nagyon nem vicces, ha az anyuka legrosszabb esetben meg is halhat!!!!
Amit Judit írt, én azt csináltam most, és valóban nagyon jól levitte a folyadékot!!! Egyébként mérned kell ha bemész a BMC-be is! Kapsz méricske poharat és egy táblázatot hozzá!!!

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Béku!
Hogy vagy? Gyógyulj!!!!!!!!!

Ann!
Naná, hogy jók a petécskéid! Ha baj lenne velük, akkor nem lenne fagyisotok, mert mind feladta volna!!! Nyugi! Minden rendben lesz!!!! :D

Kpn!
ÚÚÚÚÚÚÚ, hogy repül az idő...már ctg és 35. Hét ...aztaaaaa
Tényleg a célegyenesbe fordultatok! :)
Van képed a Picúrról? Olyan régen tettél :D

Andikám!
:D :D :D ha jól látom, Cirmik átvették a hatalmat Iza szobája felett...hmm...elképzelem azt amit előadtál nekik ..... :D

Oroszlán!
De jó hogy jöttél! Tegnap este annyit agyaltam rajta, hogy vajon mi újság veletek :D
Csak óvatosan azzal a keményedő pocakkal! :D
Aranyérről semmit nem tudok – hála Istennek :D De lehet hogy majd a csajok írnak okos trükköket!!!

Rony!
De régen jártál erre...és most egy ilyen szuper hírrel!!!! GRATULÁLOK!!!! Nagyon nagyon örülök Nektek :D Most már nem ér így eltűnni!!!!!! Jajj....de örülök!!!!!! :D :D :D

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Nórikám: hát ott volt a polcon a gép, amúgy is mi elég sok mindent dokumentálunk itthon a makkerekkel kapcsolatban.... :)
Ha hiszed, ha nem, úgy ledöbbentem ettől a képtől, hogy először tök szépen rájuk kérdeztem, hogy ezt mégis ki engedte meg nektek??? Megvető pillantásokat és egy ásítást kaptam Fannika részéről? Aztán jött a nevelési célú fejhang, ahogy tudatosodott bennem :) Rajó persze röhögött szokás szeirnt...... Mili erre visszanyávogott, olyan "Most meg mi a fene bajod van te hülye tyúk??" hanghordozásban... Hát azért kitessékeltem a társaságot a kisszobából....
Amúgy teszt jelleggel kinyitottam a szobát reggel, csak benéztek, de nem volt felkotlás sehova :)
Végülis 3 hónap nagy idő...talán nem lesz addigra újdonság nekik...meg ha itt lesz a gyerek, akkor bízunk benne, hogy félni fognak oda bejárkálni... :wink: :wink: :wink:
Amúgy milyen kefe ez pontosan????????

Oroszlán: csütörtökön nem lesz vv, csak a leletemmel megyek konzultálni. Persze közben olvasok a neten, most pont az indexes terhességi diabéteszes fórumot olvasom... hát kezd beigazolódni az, amit a telefonban is hallottam itt a kistarcsa kórház vonzáskörzetéről, hogy mik mennek errefele... :shock: :shock: :shock: Mindegy, én tudom mit szeretnék, erővel meg nem kötelezhetnek semmire se... :shock: :shock: De azért bizakodom..... meg ugye amiket tegnap mondott Zoli azok sem azt támasztják alá, hogy bármi baj is lenne.... mondjuk azért a szokásosnál egy kicsit jobban várom a jövő hét keddet, hogy a vizsgálat alatt megint megbizonyosodjunk a dologról..... :wink: :wink: :wink:
Sajnálom az aranyér mizériát.... :shock: :shock: :shock: :shock:

Rony: Gratulálok!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Sőt, duplán gratulálok!!! :lol: :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


RONYYYYYYYYYY, hát hogyne emlékeznénk rád is! Óriási gratuláció a sok türelemhez és a sikerhez :D :D :D

Eszter, kép utóljára 28. heti 4d-s volt, azt ide is tettem

Andikám, kefe furminator névre hallgat és elképesztő. Gondolom a perzsának is van éppen elég aljszőre... Nálunk 2 naponta megy a porszi és így is minden fekete. de most ennek vége :twisted:

Almostálcában nem túrok, de velem alszanak és kefélem is őket. 2x néztünk toxot, több évtized macskatartás alatt nem sikerült megszereznem, ezek a ciccek is már 5-6 éve vannak. Hát, ha eddig nem...
kpn
 
 


rony: Gratulálok! Fantasztikus hír. Te voltál az akivel még Tigriskével egyszer beszélgettünk a folyosón, ugye? Akkor bejött a sor. Egy nálam, kettő nálad Tigriskénél meg a három baba. :D
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Kpn!
:lol: :lol: :lol: igen, arra a képre emlékszem :lol: :lol: :lol:
reméltem, hátha van azóta még frissebb :)

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Szia mindenkinek :D
Nem nagyon értek még ehhez az oldalhoz,de infóban elmondanám,h a Sz.J.kórház-BMC-ben keddenként 14 óránként ingyenes előadás van a reci előtt.Vettem 1 DVD-t is erről..h érdekel szólj.
Üdv.mindenkinek :P
aurora1
Budapest XX. kerület
 
 


Rony,
micsoda jóóó hír!!! Óóóóriási gratula a két ki babszemhez!!!

Ann,
meg is értem hogy felizgatott a dolog, jó is kezdeni egy olyan ciklust amiből babát vár az ember! És most olyan szépen alakulnak itt a fórumon a dolgok, bejön ez a nyúl éve minden bmc-s babának :D

Oroszlán,
hááát mi is nézegettünk neten használt kocsikat, de egyik sem volt tökéletes, ez meg a felszereltségéhez képest nem volt annyira drága újonnan. Én ugyanis úgy gondolkodtam, hogy semmiképpen nem adnék százonezer forintot érte!

Kpn,
ez vicc, hogy szinte mindannyian úgy vagyunk vele, hogy van/volt kutya, macska, kert, és toxonak még hírét se láttuk :lol:
Lehet hogy ez a topic gyűjti az összes "kivételt" ebben az esetben? (Andi, Ancsi, te, én...)

Kép
judit0713
 
 


Nóri, Juditkám:.... azt elfelejtettem mondani, hogy a mostani vv-nél nézettem toxot.... továbbra is negatív, tehát nem estem át rajta még mindig :)
Amúgy a helyzet ugyanaz, almostálcát R. csinálja, viszont velünk alaszanak, ölembe ülnek, simogatás van... puszi nem (ill. sokkal ritkábban mint azelőtt) :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


RONY!!!!!!!!!!

Istenem nagyon örülök nektek!!!! Gratulálok!!!! Látod ilyenkor jut mindig eszembe, hogy tényleg nem szabad feladni!!!!!!! Problémamentes baba(ák)várást kívánok neked!

Vasikáé!
De, jó, hogy te is itt, a többit meg már megbeszéltük :)

Lilypie Pregnancy tickers
heni77
 
 


Lányok,köszi az aggódást,most picit kikeltem az ágyból,de asszem majd vissza is húzok...
Csak az éhség meg a kíváncsiság... :roll:

Nem tudom,mit kaptam el,de gyorsan ki kell kúrálnom magam,mielőtt a szervezetem lázadna (szó szerint),mert akkor 39 fokig nem áll meg,azt meg nem szeretném,úgyhogy jó kislány leszek a saját érdekemben ;)

Oroszlán: sajnálom,hogy már nem tornázol,én meg most kezdhetnék végre :D

Rony: nem ismerlek,de tiszta szívből gratulálok!!!! :D

Aurora: arra a filmre gondolsz,amit kötelezően végig kellett nézni mindenkinek a beavatkozások előtt?
Vendég
 


Rony,
úristen hát csudajó hír, nagyon nagyon nagy gratula !

Oroszlán,
sperti..... a legjobb ! nekem kétszer is bizonyított :shock: 8) :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
kubuspace
 
 


Na megvolt a mai védőnős látogatás. Hozott szívhangfigyelőt is.... hát gyerekünk nem igazán kultiválta az áktust, akkorákat ugrált, hogy majd kirúgta a ház oldalát :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: 140 körüli volt a szívverése. Vérnyomásom 110/70.
Védőnő szerint kicsit vashiányos vagyok, én nem is figyeltem a leleten... Zoli meg csak a cukrot mondta... na majd rékérdek kedden... :shock: :shock: :shock:
Amúgy v.nő szerint (is) full jók az itthon mért cukrok, úgyhogy mondta hogy ne izgassam majd magam a diabetológia miatt, ha ez így marad :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Andi jó lesz az a cukker. No problem.
Andi, figy milyen extra számai vannak még bmc-nek? 4579 és 4580-on kívül? 3/4 12 óta hívom őket folyamatosan, ilyen még sosem volt.
ann74
 
 


Andikám!
Örülök, hogy rendben volt minden a védőnővel és hogy ő is egyet ért azzal, hogy no para, tökéletes minden értéked!!! :D
Ha Iza ennyire nem bírja ezt a megfigyelősdit, akkor kíváncsi leszek, hány órácskát üldögélsz majd a ctg-n :D
Van egyénisége már most ... nagyon helyes :D :D :D

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Ann: hát szeirntem is, legalábbis remélem... :wink:
4640 és 4633 végűek vannak nekem még.
Remélem sikerül!!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


ÁÁ nem veszik fel. Igazából csak affelől akartam magamat megnyugtatni hogy a 4 napos ünnep alatt is csinálnak-e transzfert. Mert akárhogy számolom, csak bele esek a 4 napba. És mivel fizetős, meg most volt a hiszterom, szóval meg amúgy sem szeretnék emiatt 1 hónapot csúszni. De úgy néz ki, ma nem kapok választ.
ann74
 
 


Ann: szerintem próbáld meg a lombikos zárón levő telón hívni a biológust. Az mobil, tutira felveszik :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 



Andikám!
Hogy mennek a cukor szurik???
Mármint technikailag gondoltam :D

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Nem röhögni:
Úgy hogy Rajó csinálja én meg elfordítom a fejem és becsukom a szemem.. és feljajjdulok amikor megszúr... éles kis genya tű ez...... :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :lol: :lol: :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: