Gigi!
Bocsi, de egy szóval sem írtam, hogy a pénz miatt volt olyan velem, amilyen, csak azt, hogy én így láttam a dolgot, erre mertem következtetni abból, ahogyan addig viselkedett velem, és azt, ahogyan akkor, amikor kézhez kapta a pénzét. És még azt is írtam, hogy kedves volt végig, semmi rosszat nem szóltam róla, mindössze, hogy túlzottan nem kerültünk jó viszonyba.
Nem vártam, hogy barátnők legyünk, hidd el. És végig megtette a dolgát, rendes volt, csak mondom, én a szülés után kicsit csalódtam, hiszen rám sem nézett, csak egyszer, amikor kijelentette, hogy nem fog ráérni, hogy velem ezután törődjön.
És hát egy először és frissen szülő anyukának ez bizony nem annyira esik jól.
De talán én vártam el túl sokat! Bocs, ha megsértettem az önérzetedet, nem volt szándékomban, és mint ezt is megírtam, nem szeretnék senkit eltántorítani attól, hogy Évát kérje fel szülésznőnek. Nekem csak ennyi a véleményem, de majd máskor befogom a számat, ill. a kezemet!
Zsanci, köszönöm, ez tényleg furi lehetett a szülésznőnek, hogy egy pasi akar neki megbízást adni.

Remélem, hogy minden okés lesz velünk, egyébként azon felül, hogy hülyeségeket locsogtam, és gondolom nézett nagyokat

, azért igen aranyos volt, mondta, hogy megbeszéljük, mik az elképzeléseink, ha talizunk. Az igazság az, hogy azért szeretnék szülésznőt, mert a dokim bizonytalan, legalább akkor legyen egyvalaki, aki végig velem lesz, és ért a dolgokhoz, akiben megbízhatok abban a pár órában!
Üdv: Athiz