A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Zuzmó Kép, éjszakát sajnálom. Kép Nekem már az is sok volt, mikor 5 órát aludtam két részletben, de ez egyszer fordul elő a héten, úgyhogy csendben is maradok.

A dokinak én is azt mondtam, amit hallani akart. Kép

Votiv! Kép Drága vagy, mint mindíg! Kép Ha nem lenne ez a fórum, meg van 2 nagyon tuti nlc-s is, akkor tuti bedőltem volna, de így nem. Kép Nem is adtam enki, csak amikor pótlás kellett. Ez kb 20-30 milli volt, egész nap, meg két nap megevett 70-100 ml-t. De ekkor is csak azért, mert nagyot aludt, utánna, mohón kajcsizott, és az egész kijött belőle, ezt meg szerintem már a szervezetem nem tudta pótolni. Viszont adhattam volna fagyiból anyatejet, eszembe se jutott. Kép Szánom-bánom. Kép Meg azért is próbálgattam neki adni, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, de nem kellett neki, szerencsére. Kép Többet nem is próbálgatom, inkább a fagyiból pótolom ha kell, de most már a gyümiket, meg főziket kóstoltatom vele. Kép

Köszi a Tóth Ildis tippet! Kép
Ja, és jó, hogy leírtad ezeket a dolgokat! Kép
mkatus
 
 


Gigi, Istóknak poláranyagból volt egy hálózsákszerű, ami vékonyabb a pufianoráknál, de azért melegKép és nagyon rejtélyes vagy!!!Kép engem is érdekel, ami NeetetKép

Mása, mikor költöztök?

Isti most köhögni kezdett, már felszakadt neki, de (épp ezért) úgy krehácsol, mintha húsz éve szimfit szívna. Hallod Macs? így nem lesz a holnapból semmi Kép

votiv 8)
votiv
 
 


HalihóKép Még mindig nem esik, sőt, fincsi meleg vanKép És nálunk is virágzik a hóviráég ezerrel, majd csinálok is róla képet a vadiúj gépemmelKép

Azt hiszem , addig mondogattam Dominónak, hogy csak nyugodtan várja ki az időt, amit megfelelőnek lát, hgoy most egyáltalán nem is akar kijönniKép Legalábbis méhszáj és NST ezt mutatja, úgyhogy még egy darabig örömködünk. A végén majd nem mehetek szavazni, mert a kis huncut akkor akar kórházba menniKép

MásaKép tudom, hogy ez egy maffiának tűnik, de öcsikémék internet-szolgáltatással (wireless internet) is foglalkoznak ámKép Legalábbis Dh, Taksony, Alsónémedi körzetében, de lehet, hogy Sz.miklóson is. Megérdeklődöm.

AncsipancsiKép sajnálom, hogy megint nem jött össze, hiába, ez a kiszolgáltatottság áraKép Jövő héten újra próbálkozom.

GigKép Most már kellőképpen felcsigáztál, valami privát módon megérdeklődném én, hogy hol is laksz és mivel foglalkozol, mert vannak mindenféle gondolataim... Kép és a kisbabás kérdésed m,eg felettébb gyanús KépKépKép Egy e-mailváltás esetleg?

Remélem, javulófélben vagytok, jó utazást az illetékeseknek és gyors gyógyulást!!!

indianyo
 
 

 
 

Ja, MásaKép költözéskor bevállalok ám gyerekvigyázást szívesenKép Meg egyébként is, úgyse megyek sehováKép

indianyo
 
 


Mása, hihi, nekem Irén a második anyámKép nagyon szeretem őt, egy tündér! Kép egyébként már vagy 8 éve vannak együtt apámmal, apám szeretne vele megöregedni, egyszer talán még össze is házasodnakKép

votiv 8)
votiv
 
 


kérdés: Hogy nézzem meg, hogy jönnek-e az örlő fogak? Már csak erre tudok gondolni!!!

És természetes az, hogy a fáradságtól türelmetlen anyamumus lettem??? Utálom magamat!Kép

Fibi!
Bálintod ilyen ügyes!!! Nálunk rémálom az orrszívás, és egyedül nem is nagyon tudom megcsinálni. Viszont ma egész nap folyik az orra, úgyhogy sajnos meg kell próbálkoznom vele!

És ti tudtok pihenni napközben? Mert én nem! Ha már egyszer magamhoz tértem, akkor nem tudok visszaaludni. Olyan rossz a felébredés, hogy inkább ébren maradok!

Szegény Istók is köhög. Kb. hasonló hangokat ad ki Bazsó is
Mása! Azért oldd meg ezt a net kérdést hamar!!!!!Kép A ruhát sikerült átalakítanod?

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Indi,Kép
Aranyos vagy Kép Majd este írokKép

Votiv Kép
Akko kifaggathatod Irénkét rólam Kép Õ Magdiként ismer.
Most mennem kell Kép De este mindenképp benézek Kép

Mása

Mása
Kép
Kép
szmagdi
 
 


Votiv, tök izgi Kép
A végén kiderűl, hogy rokonok vagyunk Kép Kép Kép
Ja és a férjemet Zsoltnak hívják Kép

Zuzmo, este jövök és válaszolok, de most már tényleg húzok! Kép

Mása
Kép
Kép
szmagdi
 
 


HÁHÁHÁ,
Mása és Votiv ROKONOK!!!!!!!!!!!!!!!!!KépKép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Sziasztok!

Zuzmo! Nálunk is jönnek az örlőfogak, 4 is egyszerre, amiből 3 már majdnem kinnt van, már csak egy kis vékony íny van a fogacskákon. Most már nincs is vele gond, de kb 1,5 hónapja iszonyú nyűgös volt Gréti éjjel-nappal, biztos emiatt. Akkor én csak azt láttam,hogy nagyonmeg van dagadva az ínye, és piros is volt nagyon, mintha véraláfutásos lett volna.

Mkatus! Nehogy hallgass a dokidra!!! Hihetetlen milyen orvosok vannak. Szoptass csak, ameddig tudsz, sőt szerintem a tápszer helyett inkább a fagyitejet add, hogy az is elfogyjon.
És nehogy azt hidd, hogy ha elkezded főzelékekkel etetni, akkor teljesen lemondhatsz a szopiról. Nálunk hónapokig tartott, míg egy-egy etetést ki tudtam váltani. Sokáig csak 1-2 kanál főzi kellett neki, aztán jó sok szopi, és ez az arány nagyon sokára változott meg. De én ennek örültem, mert így tudtam,hogy a tejcsivel átmegy egy csomó hasznos anyag.
Nyilván a tápszer sem méreg, de minek, ha van tejcid.
Ez csak azért érint engem ennyire, mert engem is állandóan cseszegetett a doki, és mi is hetente jártunk méricskére. De a következővel ezt biztos nem fogjuk eljátszani.

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Votiv Kép
Lehet, hogy hülye kérdés, de okozhat homeos cucc aluszékonyságot? Amíg B. éjszaka jól aludt, örültem, de már lassan 4 órája alszik, és kicsit aggódom, nem szokott nappal ilyet csinálni, jó ha 2 órát alszik egyszerre, tegnap meg 3 órát aludt délután. Bizti csak én parázok, de azért a válaszod megnyugtatna! Egyébként B. Echinacea Angustifolia 5ch bogyókat és Euphorbium compositum orrsrayt kap. Előre is köszi!

Kép
Kép
denizsa
 
 


Den,
nálunk az Arnica vált ki hihetetlen aluszékonyságot!!!Kép sztem ne aggódj emiatt, lehet, h ez okozza. Nálam mindkét gyereknék kihozta az arnica ezt, pedig nem is jellemző rá ez a hatás (mármint sehol nem olvastam). Én arra gondolok, h lehet, h ez az alkati szerük, bár nem jellemzők rájuk a "tünetek"...
sztem B-nél is csak ilyen "kellemes" mellékhatása van, legalábbis REMÉLEM...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


és persze frontok is dolgoznak felettünk...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Den, Zsanci jól szóllott, uffKép örülj, hogy alszik, akkor gyógyul a legjobban Kép biztos, hogy kifárasztotta a betegség szegénykét

lehet, hogy Mása csak szegről-végről rokonom, de a családhoz tartozik!!! Kép
hűű, szegény Másám, ismerem az anyósodat, háááát... de ugye őt nem választja az ember, ajvé

votiv 8)
votiv
 
 


Zuzi, relax, nyugodj megKép próbálj meg ledőlni, ha nem is alszol, legalább pihenj. fogakat "kitapinthatod", de ezt nemigen hagyják ám a babákokKép úgyhogy marad a ránézésre saccolás, duzzadt, kifehéredett íny stb. és nyűgös gyermekKép
próbáld meg "kiütni", pl. egy kis panadollal, hogy pihenhessen. tudom, mondani könnyű... de együttérzek! sok ilyen napunk volt.

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!

Zuzmo!
A tücsökzenére gyanakodtam egyébként én is, mert a Lilliék is betegek voltak, akik mellettünk szoktak ülni. Bár ők múlt csütörtökön nem voltak, mert már rajtuk akkor kijött.

Képzeljétek most olyan orrspryt kaptunk a dokinőtől, amit a gyógyszertár kevert és barna színű. El tudjátok képzelni, hogy néz ki a gyerek orra, mintha állandóan vérezni akarna. Kicsit ijesztő. Egyébként Lillus még mindig nincs jó passzban. Éjszaka 4-szer keltünk. Ja és nem akar semmit enni max 2-3 szem bulátát. Juc lehet, hogy ő is belépett a fényevők táborába? Soma mindig is ilyen volt, vagy csak idővel lett ilyen?

Tök jó , hogy írtátok,hogy echinácia is létezik bogyókban. Már azon tanakodtam, hogy tényleg azt az alkoholos változatát kell-e a gyereknek adni.

Dr.Votiv!
Szerinted meddig kell adni a gyereknek ilyen echináciát immunerősítésként, most hogy beteg volt? Szerinted lehet, hogy a betegség maga tönkretesz valamit a bélflórában? pl. slejm, amit lenyel. Érdemes neki adni Normaflort még ha nem is szedett antibiot? Rendbehozhatja az az étvágyát?
beetrix
 
 


Ildi!
Itt nálunk a bölcsibe is az a rendszer, amit Neet írt. Reggel 6 és 8 között érdemes bevinni. 8-9 között reggeli. 10-kor uzsi, ami gyümölcs, vagy lé és ha jó az idő kimennek az udvarra. Fél 12-12 ebéd és fél 1-től 3-ig csendespihenő. Utána lehet őket elhozni. Törvény előírja, hogy gyerek max. 10 órát tölthet a bölcsiben. Az alvásnál meg úgy van, hogy eleinte biztos nem fog aludni, akkor visznek neki könyvet és csendben kell lennie, hogy a többit ne zavarja. Egy idő után pedig alszik a többiekkel.
beetrix
 
 


Csajok!
Az arnica mire is jó, mert van itthon, de elfelejtettem.
beetrix
 
 


Katus!
tápszerben és az anyatejben is kb. 80 kcal van 100 ml-ben. tehát marhaság az, hogy a tápszer jobban táplál. még azt sem értem, hogy a 2-es tápszerre miért kell áttérni, mert abban is hasonló kcal van, és mintha ásványi anyagok is megegyeznének.

Másenykám!
Nyélzjá elszomorodni, elég, ha én szomi vagyok, mert nem lesz netetek Kép. Biztos találtok valami optimális megoldást.

Zuzmó!
nemá! ugyanaz lenne a dokink Mkatussal??? én valamiért aszittem Katus messze lakik innen. a mi dokink nem is ilyen, legalábbis én nem így ismertem meg. egyedül azt furcsálltam, hogy azt nyomja, hogy 2-es tápot kell adni a bébinek, mert szerinte több energia van benne.

help! jut eszembe! tegnap a dokinál a védőnő azt mondta, hogyha este 8-kor eszik a csaj legutoljára, és reggel 8-kor kel, az sok. szerinte nem oké 12 órát kihagyni evés nélkül. van akinél 7,5 hósan volt ilyesmi, hogy babája szépen sokat aludt éjjel? baj ez?

Gigi!
MIFÉLE ÚJSZÜLÖTTET? Kép Kép

Zuzmó! Kép
szegény! én alaposan megmosott kézzel szoktam végigtapperolni az ínyét, ha ideges a baba. hátha attól
én is türelmetlenjocó leszek, ha nem alszom eleget, majd jön a letargia.

nézzétek ezt a bucifejet:

Kép

ancsipancsi
 
 


Ancsi!
Az hülyeség, amit mondtak. A Lilla már 5-6 hónaposan is 5-ször evett csak egy nap, és semmi baja nem volt. Nekem is mondták, hogy iktassak be még egy szopit, de nem igazán sikerült. Örülj neki, hogy a gyerek ennyit alszikKépÚgy is szól ha éhes, nem?
beetrix
 
 


Beet!
Arncia sebgyógyulásra való, nem?

és a gáz az, hogy újabban csak 4x eszik. nem akar 5x. de a doki ezt tudta is, és azt mondta, hogy max közben próbálkozzam 1x gyümölccsel, hátha azt elfogadja. de a mennyiség megvan. nektek is sokat aludt akkor Lilla?

ancsipancsi
 
 


Den!
Én már többször figyeltem meg a gyerkőcöknél (bár hála az égnek olyan nagyon sokszor még nem volt alkalmam), hogy ha néhány napig betegek voltak, akkor a betegség lezajlása után volt egy nagyon álomkóros napjuk...úgyhogy reméljük nálatok is csak erről van szó Kép

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


Zuz,
Kép Sajnos igen, természetes a türelmetlenség a nem alvástol... Legalábbis nálam ugyanez van, néha rá is kiabáltam B-ra olyankor, és én is utáltam magam. Aztán javult a helyzet, biztos Nálatok is fog!
Én sem mindig tudok napközben szunyálni, max csak du. félorát. Most a szomszéd épitkezés miatt annyit semKép
De ha csak relaxálsz vmi lágy zenére, pihenteted a szemed, az is használ ám!Kép

KépKép
fibi
 
 


ááááááááááááááááááááááááááááááááá,tök hosszút írtam és elszállt,brühühü,most meg már nem tom beírni megint mert b sztrájkolKép
szóval a lényeg hogy köszi és később jövök és elmesélem honnan a gondolatKép........
meg én erre tippeltem:body,rugi,pulcsi és kabi alulra meg takaró vagy zsák.

votiv,
zsák alá body,rugi és zsák vagy pulcsi is és úgy zsák?van róla képed?akkor küldjél bittebittebitte

indi,
gigi83kukacgalambpontnet és kérdezz bátranKép

jövök vissza ahogy tudokKép
cupp
Vendég
 


Ancsi!
Természetesen viccnek szántam, hogy ugyanaz a dokink, mint Katuséknak. Azért írtam, mert engem is állandóan győzködött, hogy tápozzam a gyereket, pedig még ő is megállapította, hogy jól fejlődik. Aztán a hozzátápival kapcsolatban mondott olyan baromságokat (ha még emlékszel:virsli, lekváros kenyérmorzsa, fél évesen hús, sajtKép), amiket nem nagyon értettem, és amikor látta, hogy még mindig szoptatok, tök hülyének nézett. 8 hónaposan, amikor tejpépet írattam fel vele, közölte, adjak tápot. Mire én: Bazsi nem tud üvegből inni. Erre ő: rá kell szoktatni!!!!

Lencsi pedig nagyon jól fejlett baba, ne aggódj!

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Zuzi!
nem tudtam, hogy viccelsz!! Kép Kép
viszont engem nem traktált a dokink ilyenekkel. (virsli, stb.) EK a doki, ugye???

ancsipancsi
 
 


Ancsi
Igen. Szerintem teged azert hagy beken, mert Lencsi siman eszi a hozzatapit, es adsz neki tapszert is.

HELP. valami elallitodott a gepemen, nem tudok ekezetet irni

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Zuzmó!
alul jobbra EN-re katt, HU-ra vált.

ancsipancsi
 
 


Sziasztok Lányok,

jelentkezem, hogy mi is megvagyunk, de mostanában inkább csak rídonli voltam (néha). Most is csak ezt az utolsó oldalt olvastam, és én is kiakadtam a dokikon.

Mkatus,
én még annyit tennék hozzá, hogy a mérleget is jól dugd el valahova- szerintem teljesen felesleges otthon méregetni. Akkor azon is csak idegeskedni fogsz. Inkább hallgass az ösztöneidreKép

Ancsi,
nálunk a fiúk már három hónaposan átaludták az éjszakát. Örülj, hogy alszik Kép

Engem most nagyon nyaggatnak, hogy menjünk ki sétálniKép Szóval L, aztán majd megpróbálok aktívabb lenniKép

Legyetek jók, s legyen mindenki egészséges végre, hisz lassan talán tényleg tavasz van! KépKép

Kata
soosoo
 
 


köszi!!! eddig nem találtam a gombot, de most már megvan!!Kép

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Votiv,
köszi a tippeket fogzásra, mindent bevetek. most először chamomilla, aztán ... tegnap éjjel már én is elővettem a panadolt, de végül visszaaludt anélkül. Istóknak jobbulást, remélem hamar rendbejön az az aranyos kismuki! Kép

Szívesen pofázkodnék még, de most Ldőlök, kihasználom Vincsenzó alvásidejét. Kép

Zuzmó,
én simán alszom bármikor, még akkor is, ha rossz felkelni. Kép +++++++ és kitartás! az erő legyen Veled!

cupp,
fic
ficánka
 
 


Zsan Kép Votiv Kép Bogárka Kép
Köszi a megnyugtatást!! Én is azt remélem, hogy az alvástól csak gyorsabban gyógyul, csak furcsállottam kicsit a dolgot. Egyébként most is alszik...

Zuzmó Kép
Én is úgy szoktam pihizni, mint Fibi: ellazulni, szemet becsukni, már az is sokat számít.

Ancsi Kép
Lencsibaba nagyon ügyes, már nagyon szépen áll négykézlábon! És ez a pillantás se semmi Kép

Kép
Kép
denizsa
 
 


Katus,
Votiv már leírta, amire én is gondoltam Kép Én azt hiszem egészen Dóci 9 hós koráig nem váltottam ki egy étkezést sem teljesen mással, anyatej mindig volt. Aztán szép lassan maga hagyogatta el egy-egy etetésnél Kép

Ancsi,
lehet, hogy cetebe-t írtam, mert azzal kezdtük, de aztán nem volt, és átálltunk a cebionra, és az ugyanolyan jó Kép Bucifej édes Kép És micsoda szabályos négykézláb Kép Majd megnézem, hogy Dóci ilyen idős korában hogyan evett, nem emléxem... de felírtam Kép

Minden beteg babának-anyának-apának JOBBULÁST!!!!! Kép

vera
kisün
 
 


Beet!

Nekifutok 3x is,remélem nem száll el.

SZóval SOma gyárilag fényevő,Lillus biztosan csak a betegségtől étvágytalanKép
Még kit kéne bevenni a szektába,Emmát?nem és nem!Nem veszünk be jó kis csajokat,ők egyenek csak!Kép

Arnica:sebek,zúzódások,ficamok,véraláfutás,vérömleny,érsérülések esetén

Én pl.ha beütik magukat komolyabban akkor adok belőle és pl.nem lesz púp .

Juc
20170114224602
 
 


Sziasztok!
En is csak riidonli vagyok mostanaban.De Ancsi vedonojere reagallnom kell! Milyen hulyeseg ez,hogy az embert nyaggatjak, ha tul keveset alszik a baba (biztosan valami baja van! ) es ha tul sokat akkor is. BRRRRRRRRRRRRRRRR. Orulj,hogy alszik es kesz! Nagyobbik leanyzom is siman ataludta akkoriban mar az ejszakat. Panka valahogy nem erti,hogy neki is ezt kellene tenni Kép

Mi jarunk egyebkent Tóth Ildikóhoz es igenigenigen, nagyon kedves es a vegletekig szopi parti...

Kozben megmutottek a labam hiaba Kép Nem volt porclevalas.Kisse fanyar humor.Azota sem tudok normalisan jarni, nem lett jobb a helyzet.

Itt a tavasz!!! Kép
Norka
norkini
 
 


Arnica- Ma Jázi beutotte a konyoket es jott is rogton,hogy "Anya, adnal ra Arnicat" Kép Ez mar koros!!!

Juc- Elkoltoztetek mar?? Le vagyok maradva Kép
N
norkini
 
 


Sziasztok lányok!
A Szent Imrében szeretnék szülni, sajnos az én nődokim lepasszolt mert, hogy fullra van ebben az évben. (Dr. Kocsis Éva) Tudnátok adni valamit infot a többi dokiról kihez lenne érdemes mennem?

chesti
 
 


Szia ChestiKép Én dokim is Kocsis Éva és engem is lepasszoltKép Így én ügyeletesnél fogok a napokban. Többiek viszont mondanak majd neked sok jót minden orvosról.

Boldog babavárást és szüléstKép

indianyo
 
 


chesti,
mióta jársz hozzá?mert mondjuk ő is ajánlhatna vkit maga helyet......amúgy én kicsi Barna párti vagyokKépigaz zsanciKépKépKép?na jó leszállok róla mert ugye az asszonyKép

juc,
minket,minket,minket vegyetek beKépcsaládom már megőrít hogy vigyem el dokihoz a gyereket mert nem eszik....és adjak neki étvágygerjesztőtKépKép
11 és fél kiló és 22 hós.gááááááááááááz?nem egy vasgyúró az igaz de én nem tartom őt olyan gebének,sztem tök jó pasi és irtó jó teste vanKépKépKépKép
Vendég
 


Norka!

Lábad miatt szomorkodom.Kép
És igen,elköltöztünk de olyanmintha már régóta itt laknánk.Kép

Gigi!

Akkor elmesélem,hogy én kisgyereknek max.zsíroskenyeret és párizsit voltam hajlandó enni,nagyon csúnya gebe voltam és tessék mára milyen szép nagy darab lettemKép
SZóval NO para,magától nem fog éhenhalni Bálint,család meg csak NE riogassaon téged!

Ond meg,hogy én(Dr.Juc)üzenemKép
Én már fel sem veszem,hogy SOma nem eszik.De amit szeret,pl.szőlő meg ivójoghurt az mindig van itthon,hogy tudjon mégis valamit magához venni.

Chesti!

Bálint Balázs doktort tudnám ajánlani vagy a fiatal Orsi doktornénit,majd a többiek jönnek és megmondják a becsületesnevét.Bár nem tudom,hogy vezethet-e már szülést.

Juc
20170114224602
 
 


Szijjja Mindenkinek!

Még visszaolvasni sem tudok Kép Kép Kép csak egy röpke bekukk.

Votív, hahó!!! Méltem!!

Csókolat mindenkinek, majd jövök


Macs
macskanyu
 
 


Chesti!

Orsolya(Gutmann)sajnos még csak szakorvosjelölt,ezért nem vállalhat .

Juc
20170114224602
 
 


Még mindig én,érdemes néha elovasni:


Egy kétéves naplójából


Csütörtök

8:10 Köln a szőnyegre spriccelve. Finom illata van. Mama haragszik, kölnivizet megtiltották
8:45 Öngyújtó a kávéba dobva. Dádát kaptam.
9:00 Konyhában voltam. Kidobtak. Konyha megtiltva.
9:15 Papa dolgozószobájában voltam. Kidobta. Dolgozószoba is megtiltva.
9:30 Szekrénykulcsot kihúztam. Azzal játszottam. Mama nem tudta, hogy hova tűnt el. Én sem. Mama szidott.
10:00 Piros ceruzát találtam. Tapéta befestve. Megtiltva.
10:20 Kötőtű kihúzva a kötésből és meggörbítve. Másik kötőtű a heverőbe dugva. Kötőtűk is megtiltva.
11:00 Tejet kellett volna innom. De én vizet akartam. Dühös ordítás hallattam. Dádát kaptam.
11:10 Nadrágba pisiltem. Dádát kaptam. Bepisilés megtiltva.
11:30 Cigaretta eltörve. Benne dohány. Nem ízlik.
11:45 Százlábú egészen a fal alá követve. Ott pinceászka találva. Nagyon érdekes, de megtiltva.
12:15 Koszt ettem. Érdekes ízű, de tilos.
12:30 Saláta kiköpve. Élvezhetetlen. Kiköpés is megtiltva.
13:15 Déli pihenő az ágyban. Nem aludtam. Felkeltem és a dunyhán ültem. Fáztam. Fázás is megtiltva.
14:00 Utánagondoltam. Megállapítottam, hogy minden meg van tiltva. Minek van az ember egyáltalán a világon?
20170114224602
 
 


Ancsi, szerintem is orulj, hogy alszik. Es engem meg pont forditva, azert piszkalt allandoan a vedono, hogy miert etetek meg este 11kor, mikor mar a 8 orasnak kene az utolsonak lennie (mert enyem gyerek meg masfel evesen is igy mukodott).

Es Katus dokija is egy hujjjjje...

Es Gigi, enyem gyerek meg 12 kilos 20hosan. Es altalaban ugy mukodik, hogy reggel es delutan/este keveseket eszik, es delben meg jo sokat. De egyaltalan nem aggodom miatta. Tudod, en mar csak azon aggodom, hogy ha nagyobb lesz nelkulem akar elmaszkalni...

Es tenyleg annyi a belflorajanak, mert csak tegnap kezdtuk az antibiot es ma mar hasmeneses volt, ugyhogy adtam neki normaflore-t. Egyebkent ezerrel porog, ma peldaul nem is aludt delutan es vettunk egy tokjo kis satrat egy csomo labdaval es nem gyoztunk ott uldogelni mellette (mert be is akart rangatni minket, de mar en sem igazan ferek be, nemhogy apa Kép szoval csak az elobb dolt ki, igy viszont nem hiszem, hogy reggelig alszik majd, ugyhogy ma nincs szerencsenk...

ja, voltam deichmanban es neztem elefanten cipoket, de gyerek nelkul es csak egy percig, mert apa be sem akart engedni a boltba Kép es ugy lattam, hogy olyan vekonykak, a szaruk meg a talpuk is, ezek tenyleg tartjak a gyerek labat meg minden? de ha meggyogyulja magat, akkor elviszem es raprobalom azert.
moose
 
 


Norkini Kép ez aztan az orvostudomany Kép akkor most bepereled oket, ugye?

Juc egyaltalan nem nagydarab, nem tudom, miert terjeszti ezt magarol! Egy szavat se higgyetek! Ja, dehat mar ti is lattatok Kép akkor tudjatok.

Indi, mikorra is vagy kiirva? Mostmar barmelyik napra? Mert nekem meg bo masfel honap, de ha belegondolok, akkor ketsegbeesem, hogy hu, az mindjart van, tejoeg! Hogy birod? Izgulsz? Kép

Es megint egy csomoan eltuntek, pl Zsebi mar honapok ota log...
moose
 
 


moose,
én sem aggódom csak megőrít a családomKépdeichmannba elefanten cipő:az elefanten cipő egy nagyon jó és ortopéd orvosok által is elismert márka VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!sajnos megvette a deichmann a márkanevet egy vagyonért de a minőség rovására ment.a deichmann olcsón állít elő cipőket és nem a legjobb minőségűeket.....németországban már meg a sárdobálás és mutogatás emiatt......ha azért akarnál venni elefanten cipőt mert jó minőséget akarsz akkor richter.én is voltam bent megnézni őket és b-n pont egy németországból beszerzett igazi elefanten cipő volt így ösze tudtam hasonlítani de még nekem mint laikusnak is érezhető és látható volt a különbség a 2 cipő között.mi javulgatunk,majd kezdhetjük a tárgylásokat előröl hogy mikor tali ha még belefér egyáltalán....
Vendég
 


MooseKép
Hivatalosan még 2 hét van hátra, de bármikor mehetünk. Örömmel várom, de nem izgulok - mégKép Majd az adott pillanatban biztosan iszonyúan fogom félteni, hogy nehogy rácsavarodjon a kölkdökzsinór meg efféle borzalmak.. de addig nem parázunkKép Én a vizsgákkal is mindig igy voltam, csak akkor kezdtem el izgulni, amikor meg kellett szólalni, előtte bezzeg nagy volt ám a számKép

Nekem az hihetetlen, hogy már csak másfél hónap neked is... tényleg hogy repül az idő... Micsoda közhely,brrr Kép

indianyo
 
 


Köszi az eddigi segitséget. Valaki tud mondani valamit Urbán Mártáról, hogy ő milyen doki?

chesti
 
 


Soosoo! Kép Aranyos vagy, de nem azért kell a mérleg. Mutat amit mutat. Csak azért vesszük, hogy tudjuk mit mondani, ha kérdezik, mert így nem kell hetente járni méricskélésre...

Ancsi! Ezt mi is megkaptunk. Máté is tök jókat alszik éjszaka. Ezért a vnő azt mondta, hogy tömjem napközben, ha már éjszaka nem eszik...

És tényleg igaza volt a dokinéninek a hozzátápival kapcsolatban. 1 órával szopi, és alvás után gondoltam, megkóstoltatom a Picurral a banános krumplit. A banánt tudom, hogy szereti, ezért kapta. Elsőre 8-10 kiskanállal megevett elsőre, aztán még bevágott egy banánt, de még evett volna, így szopott is. Mindez mondom szopi után 1 órával. Ugye tényleg nem igényli még a hozzátáplálást? Kép
mkatus
 
 


Sziasztok,

Csak ámulok bámulok, hogy milyen hülye dokik vannak. rémes.. brrrrrrrr.

Beet: csokis itt van nálam. valamikor játszó?

Norka: ez a láb téma nagyon nem jó így.

Tóth Ildikó nekünk is nyerő lenne, ha nem találtunk vóna itt homeós dokit a körzetben. De még lehet, hogy majd később bevetjük.

Jaj annyi mindent akarta még, de egy elfelejtettem, kettő meggyütt apa. mek és készítek valami vacsifélét.

Johi

Kép
Kép
johanna1975
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: