Kovácsné Kati: a legtöbb vetélés a progeszteronhiány miatt történik, ami érthetetlen annak fényében, hogy ezt a hormont a legkönnyebb pótolni. Az első hetekben (itt olvastam már alig pár hetet és közel 3 hónapot is) a petefészekben csücsülő sárgatest termeli, utána a placenta veszi át a feladatot. A vetélést ebben az esetben az okozza, hogy a petefészek és a placenta együttműködésre való hajlama néhány esetben vetekszik a magyar politikusokéval, tehát az egyik már nem, a másik pedig még nem termeli, így az embrió...

Nálunk, amikor a második sikerült, az első UH után a Doki azonnal a progeszteron csökkentését javasolta, pedig köztudott, amit az előbb leírtam. Olyanról még sosem hallottam, hogy veszélyesen sokat viszünk be, ahogyan olyanról sem, hogy a sok, kívülről pótolt progi miatt a szervezet nem termel eleget, tehát a szuri/Utro/Duphaston kombinációja nyugodtan mehetne sokáig, mert hátránya nem lenne, csak előnye. Gondoljunk bele, ez is csak egy apróság, de az egész történet sikerét meghatározhatja egy alig néhány nappal korábban befejezett, vagy a szükséges szint alá csökkentett hormonpótlás. Egy biztos, legközelebb figyelni fogunk erre is. Én személy szerint arra szavaznék, hogy az Utro legalább 3 hónapig menjen, még akkor is, ha ez az állandó "program" nem valami kényelmes még rövid távon sem...
Ha a Gynevac a fertőzések ellen valóban olyan jól véd, talán gondolkodóba esünk ezzel kapcsolatban. Igazándiból azért kérdeztem, hogy a párod kapott-e, mert valahol azt olvastam, hogy a spermaképet javítja, de ezt nem igazán tudom elhinni. Talán egy idült prosztatagyulladásnál lehet előnye (bár ott teljesen más kórokozókról beszélünk), de ezen kívül semmi logika nincs a történetben...
Kislibus: itt az fog számítani, hogy mennyire rossz az a spermakép, pontosabban fogalmazva a jó sejtek száma dönti el, hogy végül melyik eljárás mellett dönt az andrológus. Mivel nem írtad, hogy a 2007-es esetben mi volt az előzmény, bátorkodom feltételezni, hogy spontán akció eredménye volt. Ha ez van, akkor az inszem is szóba jöhet, de ha az eredmény azóta sokkal rosszabb és nincs megfelelő mennyiségű, jó mozgású és alakú spermium, marad a lombik. Itt még mindig kétesélyes a dolog, ráadásul mindkét verziónak van előnye. Ha hagyományos IVF van, akkor kisebb a genetikai eredetű problémák esélye, ha viszont valóban a morfológiai probléma áll a 2007-es események hátterében, az ICSI-vel kiküszöbölhető a probléma. A lényeg: a párod ne izguljon. Javaslom, hogy az első alkalommal legyen nála minta, mert a tenyésztéshez szükséges lehet (ezt érdemes előtte lebeszélni a dokival telefonon). Hormonvizsgálat, esetleg genetikai vizsgálat is lehetséges, ezek egyszerű vérvételből megvannak. Ha a Kopához lettetek irányítva, akkor a fizikális vizsgálattól sem kell félni, megdöbbentően kíméletes.

(Persze nem ennyire egyszerű a történet, mert pl. ha kórosan magas az ondó PH-ja, akkor gyulladásra kell gyanakodnia, ami egyéb vizsgálatokat is indokolhat.)
Beber77 & Albi2000: ami a végső sikerbe vetett hitet illeti, maximálisan egyetértünk. Nem szabad azon görcsölni, hogy ha az egyikünknek elsőre sikerül, akkor a másiknál a sikertelenség a végső kudarc jele, mert nem az. Az egész történet a legnagyobb részben a stimulálhatóságon múlik, ami az FSH függvénye és amelynél leginkább az életkor a meghatározó. Minden egyéb körülmény nagyságrendekkel kevésbé befolyásolja a sikert. (Kivéve pl. endometriózis, ott teljesen más a helyzet.) Tény, hogy egy beültetett embrióra vonatkoztatva a siker 30 éves kor alatt 30% körül van, 30 és 40 között 20, 40 felett viszont már csak 10. Ha két, beültetett embrióval számolunk, akkor ez annyit jelent, hogy 30 éves kor alatt már az elsőnél is komoly esély van, de a másodikra jó eséllyel már sikerül. 30 (főleg 35) felett már két-három alkalom szükséges, de az elsőnél is van esély, ahogy annak is van sansza, hogy csak az 5. lesz sikeres. A legnagyobb esélye a statisztikai átlagnak van (2-3 alkalom). 40 felett a 4-5 alkalom a reális, tehát ha valakinek a 4. sem sikerül, az egyáltalán nem jelent valamiféle katasztrofálisan rossz eredményt, csak hozza azt, amit a jelenlegi technikával a tudomány is előre borítékolni tud. Persze ettől még sikerülhet másodikra is, de a 8 alkalom is belefér, mert a 4-5 csak statisztikai átlag. Lehetne folytatni a sort 3 embrióval, de felesleges, mert 40 felett erre már eleve kicsi az esély. Beszélhetünk arról is, hogy van, akinek 40 felett 2-ből 2 megtapadt, ahogy olyan is van, hogy 3-ból 4 lesz, mert az egyik tovább osztódik, de olyanról is hallottunk már, ahol a frissen megtermékenyült, még nem osztódott(!), így AHA-ra sem alkalmas embrikékből ikrek lettek. A lényeg az, hogy ezek nagyon ritka, csodaszámba menő történetek és a csodák pont azért csodák, mert iszonyatosan ritkán fordulnak elő, tehát ne tekintsünk reális elvárásként egy olyan dologra, amire az esély minimális. Ha a csoda egy valószínű dolog lenne, nem is hívhatnánk annak. Igaza van Iron dokinak is, itt 150 dolognak kell egyszerre működnie és ha csak egy is rosszul sül el, akkor jó eséllyel lehet ismételni. Ezt kell elfogadni ahelyett, hogy irreális elvárásokkal, meg hamis bűntudat ébresztésével feleslegesen nyírbálnánk az idegrendszerünket. Ha a biológiai, biokémiai háttér okés, fejen is állhatunk, annyira nem lesz befolyásunk a történetre. Évente Mo.-on kb. 2000 lombikgyerek jön össze, de van 40000 abortusz. Ők futnak, lépcsőznek, koplalnak, stb., mégsem jön össze a vetélés. Beber terhessége is jól példázza azt, hogy még a sok, akkor indokolt, utólag viszont feleslegesnek bizonyuló idegeskedés sem befolyásolja a végső sikert, mert a biológia törvényei nagyságrendekkel többet jelentenek, mint a mi kis tudatunk. Nem szabad görcsölni! Ha nem csinálunk valami olyat, ami orvosilag kifejezetten ellenjavalt, nem a mi hibánk, ha nem jön össze. Ne hibáztassuk magunkat ok nélkül és ne legyenek irreális elvárásaink, mert minél magasabbra mászunk, annál nagyobbat eshetünk és a hosszas depi a végeredmény szempontjából sokkal kedvezőtlenebb, mint ha megpróbáljuk mentesíteni magunkat a felesleges görcsöléstől. (Nem tudom, hogy miért van ez, de pszichikai ráhatással sokkal többet tudunk rontani az egészségi állapotunkon, mint javítani. Hittel ideig-óráig ugyan el tudjuk nyomni egy létező probléma tüneteit, negatív érzésekkel viszont megdöbbentően komoly betegségeket lehet összehozni.) Csodák helyett inkább a végső sikerben higgyünk (ettől még megtörténhet velünk is a csoda), meg abban, hogy jó kezekben vagyunk, mert ez legalább biztos.

Murphy törvénye teljesen igaz. A lepény hal megy előre, a remény hal meg utoljára.